2009.12.30. Óévbúcsúztató a Zengőn

Útvonal: Pécsvárad - Z+ - P+ - S - Zengő (682m) - S - Pécsvárad Táv: 9 km 450m szint



A túra útvonala GPS részére letölthető itt.

Magyarország térkép letöltés: http://www.turistautak.hu/
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.



Az idén nagykorúságába lépett a Pécsváradi Várbaráti Kör szervezésében az óévbúcsúztató Zengő túra. Idén már 18. alkalommal találkozhattak a Mecsek legmagasabb pontján a természetbarátok. Délben a csúcson közösen elénekeltük a Himnuszt.
Idén enyhe, de szeles időben, szemerkélő esőben tehettük meg a távot. Ez nem szegte kedvét még az aprónépnek sem. Több, egészen pici gyereket is lehetett látni a tömegben.

A hegyen való találkozó lehetőséget adott ismerős túratársakkal való röpke találkozásra is, egy-egy újabb túra tervezgetése mellett.
A hegyre felvezető utat, úgy ahogy a hegyről való lemenetelt is, ki-ki a maga útvonalán tehette meg, csoportokba verődve.
Ismét egy évvel tapasztaltabbak lettünk! BÚÉK!


Képek itt.






Fotó, lejegyezte: Keményfi Balázs



2009.12.20. Sífutás és szánkózás Malomvölgyben

Leesett az idei szenzonban az első igazi hó!
G. Gábor telefonon invitált egy sífutásra. Vettem a lapot, megbeszéltük a vasárnapi programot.
Még este éltem a lehetőséggel, és felfedeztem a kozármislenyi kivilágított sífutópályát. Ugyanis a belső utcák és a kerékpárút mind havasak voltak a -10 fok körüli hidegben.
Gábor pedig vasárnap délelőtt ment egyet bemelegíteni a lécekkel az egyik uránvárosi parkba.



Mindezek után, vasárnap délután a családommal és Gáborral Malomvölgybe mentünk sífutni és szánkózni. Ezt edzésnek fogtuk föl a március elejére tervezett szlovéniai sífutásra.
Egyikünk sem műveli még igazán jól ezt a sportot, de a kedvünk megvan hozzá. Aki teheti, próbálja ki!
Körbefutottuk a malomvölgyi két tavat, közben a gyerekek szánkóztak. A végén pedig lesiklottunk néhányszor a dombról. Végül H. Barnával találkoztunk össze, így teljes mértékben összeállt a Rába túra Vízisikló legénysége.



Képek itt.
Fotó: Keményfi Márti
Lejegyezte: Keményfi Balázs

2009 12 13 Dombay-tó 38 gyalogos teljesítménytúra

Útvonal: Dombay-tó - Zengő - Réka kunyhó - Somos-hegy - Kisújbánya - Cigány hegy - Dobogó - Somos - Szederindás kút - Pusztabánya - Püspökszentlászló - Hosszúhetény - Dombay tó

Táv: 38km 1510m szint




A túra útvonala GPS részére letölthető itt.

Magyarország térkép letöltés: http://www.turistautak.hu/

A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, ittkonvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.



Előző nap elindult Pécsről a LEGUTOLSÓ vonat Pécsváradra, így ezután már csak busszal, vagy autóval közelíthető meg a Kelet-Mecsek.

M. Éva, S. Zoli és jómagam, mi is autóba pattantunk, hogy 7.00 körül elinduljunk a 38km-es távra. Korábban még nem voltam ezen a túrán, de bizton állíthatom, hogy jövök még!

Profi szervezéssel, útvonal kijelöléssel találkozhattam. A pálya is gyönyörű helyeken vezetett, sok-sok mászással, néhol még a négykézlábas technikát is bevetettük. Igazi edzés volt ez a nap, nagyon jól esett. (nem az eső)

A Zengőn már fehér táj fogadott minket. A túra végére Hosszúhetény után azért sikerült jól összesároznunk a bakancsot, ugyanis itt nem maradt meg a hó.
Az út egyes szakaszokon olyan helyekre is elvezetett, ahol már nagyon régen, vagy még egyáltalán nem jártam. Nagyon ízlett a káposztás párna - amit Pusztabányán kaptunk -, a célban pedig mindenek feletti volt a paprikáskrumpli.

Köszönet a szervezőknek!


Képek:
Blum András fotói a kulisszatitkokról itt.
Keményfi Balázs fotói megtekinthetők itt.

Lejegyezte: Keményfi Balázs

További beszámolók a túráról itt.



2009.12.05. Mikulás túra: Kárász - Máré vár

Két nagyobb gyermekemmel részt vettünk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség és a Tanösvény Természetjárásért Egyesület által szervezett túrán.
A program eredeti kiírása
itt olvasható.

A lehetséges több útvonal közül mi a Kárász - S - Vörösfenyő kh - Z+ - S+ - So - S+ - Vár völgy, Kadarka kh. - P - Vár-völgy buszmegálló útvonalat választottuk.
Táv: 12,3 km.


A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt.
Magyarország térkép letöltés:
http://www.turistautak.hu/
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged,
itt konvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.

Kárászon csatlakoztunk a népes bonyhádi túracsapathoz. Együtt haladtunk a Vörösfenyő kulcsosházhoz, ahol az Komlói Hétdomb TE. erdei Mikulása várt ránk a Krampsszal. A Mikulás köszöntötte a népes társaságot, valamint további sok-sok kilométer megtételére búzdította a csapatot. Minden gyerek csoki-Mikulást kapott, valamint sorsolás alapján még nyerni is lehetett néhány hasznos dolgot.
Ezután többfelé lehetett menni, de cél a Vár-völgyi Kadarka kh. volt. Volt aki a Somos hegyen keresztül haladt, mi egy geoláda begyűjtését terveztük a Szeged-forrásnál (GCSzFo).
A kis kitérő után visszatértünk az eredeti útvonalra a S+ -re, végül leértünk a Kadarka kh-hoz, ahol egy újabb erdei Mikulás várt ránk zsíros kenyérrel, hagymával, teával és forralt borral.
A túránk a Vár-völgyi buszmegállóban ért véget. Nagyon jó program volt, nemcsak a gyerekek élvezték!

Képek itt.

Fotó, lejegyezte: Keményfi Balázs

2009.12.05. IV. Dél-dunántúli Regionális Kessertalálkozó

A GPS Games Egyesület december 5-én rendezte meg az orfűi Rácz Tanyán a Dél-Dunántúli Regionális Kessertalálkozót, melynek egyik fő programja a GPS pontkereső verseny volt. Az előre meghirdetett folyamatos WAP-os adatkapcsolatra épülő rendszer szerencsére nem működött, így az utolsó (utáni) pillanatban a rendezőség gyors döntést hozott: a versenyben 18 pont közül tíz pontot kellett érinteni, de nem időre, hanem a megtett út minimalizálására kellett törekedni. Tehát az nyert, aki a legrövidebb útvonalon tudott begyűjteni tíz pontot. A PTKK-sasok csapata (Nagysas és Kissas) a 14-ik helyet szerezte meg a 45 induló csapatból. Ebéd után a gyerkeknek Mikulás pontkereső játék, pónilovaglás, sétakocsizás volt az estébe nyúló program.


Lejegyezte: fer

2009.11.29. Egerág - Szőkéd - Áta

Útvonal: Kozármisleny - Egerág - Szőkéd - Áta - Szőkéd - Egerág - Kozármisleny
Táv: 33km



A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt.
Magyarország térkép letöltés:
http://www.turistautak.hu/
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged,
itt konvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.

Kellemesen sütött vasárnap délután a nap, úgy döntöttem, hogy egy röpke tekerésre elmegyek a közelbe. A forgalom igen gyér volt, a mozgás nagyon jól esett, közben sok szépet láttam.


Képek itt.

Link: Áta vasútállomás



Fotó: Keményfi Balázs


2009.11.27. Bringával a szabolcsi bányavasút vonalán

Útvonal ajánlat terepbringásoknak

A Budai vámtól a nemrég épített Penny parkolótól indulunk a kertek alatt, a garázssorok mentén Szabolcsfalu felé a valamikor itt futott régi bányavasút nyomvonalán. A Szeptember 6. térnél jobbra térjünk le a Kishegyi dűlő felé, ezen végighaladva elérjük a Szabolcsfalui utat. Itt azonban ne térjünk jobbra, hanem menjünk egyenesen tovább a zúzottköves úton: itt ment a bányavasút!
Innét kezdve a földmunkák nyomaiból (bevágás, töltés) egyértelműen azonosítható az egykori vasút helye. A volt szabolcsi légakna mellett elhaladva a völgy Ny-i oldalán végig járható az egykori vaspálya töltése. A völgy végén kiszélesedő katlanban lévő útelágazásnál balra föl lehet menni Pécsbányára a Hősök terére, jobbra tovább a Szabolcs táró felé.
November végén az esős idő ellenére nem volt saras az út - persze tart még a vasúti ágyazat. A Szabolcs taró történetét itt lehet elolvasni: http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=402 ugyanitt fényképek is vannak.
Végül István aknára kapaszkodtam föl egy földúton, közben egy helyen még régi keskeny nyomközű vasúti síndarabokat is láttam. Az útvonal vázlata itt tekinthető meg (ábra: térkép) (forrás: www.turistautak.hu)
Az útvonal érdekessége, hogy a vasúti követelményeknek megfelelően szinte teljesen egyenletes az emelkedése, ami a hossz-szelvényen is látványosan megjelenik (ábra: hossz-szelvény).
Ebből következik az jelentősége is: ezen az útvonalon Pécsről a forgalmas 66-os út elkerülésével érhető el a Keleti-Mecsek - persze csak terepbingásoknak J
Hol milyen az útburkolat?
- Penny-M parkoló - Szabolcsfalui út között az eleje zúzottköves út, a vége (Kishegyi dűlő) aszfalt út
- Szabolcsfalui út - Árpád út között zúzottköves út
- Árpád út - volt Szabolcsi légakna között között aszfalt út
- volt Szabolcsi légakna - Szabolcs táró között zúzottköves út (egykori vasúti töltés)
- Szabolcs táróhoz vezető út - István akna között földút


Lejegyezte: Csongor



2009.11.14. Skóciai Szt. Margit túra



A túra eredeti kiírása letölthető itt.


A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt.
Magyarország térkép letöltés:
http://www.turistautak.hu/
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged,
itt konvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.


Mintegy 250 ember indult november 14.-én Mecseknádasdról a Réka-vár meghódítására. Az őszi erdő aranyszínben ragyogott, s a kellemes napsütésben a várhoz vezető kaptatót sem éreztük olyan fárasztónak, mint máskor.
A Réka-vár felejteni látszik hajdani szebb napjait. Falai már csak itt-ott emelkednek ki a felszínből, a hajdani várudvart erdő borítja. A délnyugati bástya maradványa magasodik csak elénk. A várnak ezen az egyetlen markáns pontján állította fel a Pécsváradi Erdészet segítségével a Pécsi Túrakerékpáros Klub a Skóciai szt. Margit Emlékkövet 2007-ben.
Miután az emlékkőnél elhelyeztük tiszteletünk virágait, műsor következett. Skóciai szt. Margit magyar királylány, majd Skócia királynéja (1046(?)-1093) életéről a Novotny testvérek által összegyűjtött anyag alapján a túravezető beszélt. Az ismertetést a budapesti Patrona Hungariae gimnázium rögtönzött kamarakórusának, majd a pécsi 10. sz. cserkészcsapat egyik örsének Margitról szóló énekei keretezték (a budapestiek Oláh Gábor tanár úrral, a pécsiek Ivasivka tanár úrral érkeztek, Farkas Ferenc ide vonatkozó szerzeményét Somogyi Bernadett adta elő, s kísérte a többi énekszámot is gitárján). A kis ünnepség befejezéseként a résztvevők együtt énekelték el népünk ősi Mária-énekét, a „Boldog Asszony Anyánk” kezdetűt.
A szt. Margit úton folytattuk a túrát a gerincúton. A Vadászlaktól rövid pihenő után ereszkedtünk le a Réka-völgybe, majd nekiveselkedtünk az újabb kapaszkodónak a Szép Ilonka kilátóhoz. Az idő továbbra is kellemes maradt. A kilátóból szép volt a környező erdős hegyeket borító, alkonyi fényben játszó, színes erdők látványa.
Innen már szinte séta volt a túra hátra lévő része: a Dóri-úton az Antal-képig, onnan le a nemrég rendbetett Büdös-kúthoz, tovább a lőtér felé, majd az erdészeti műúton Pécsváradra. A különböző menetsebességek miatt hosszan elhúzódó csapat fél 4 körül ért a célba, a pécsváradi várhoz.
Az idő kegyes volt hozzánk. Az út nem volt fárasztóan sáros. A mintegy 14 km-es távot a mecseknádasdi templom 80 éves kántora is végiggyalogolta velünk. A résztvevők népes táborát a pécsi és pécsváradi természetbarátokon kívül Komlóról, Kozármislenyből, Bonyhádról, Szekszárdról, Bajáról és Budapestről érkezettek gyarapították. A túra résztvevői emlékjelvényt kaptak (sajnos nem mindenkinek jutott).
Dr. Novotny Iván
Iván bá' képei megtekinthetők itt.

--------------------------------------
Idén elmondható, hogy Iván bá’ már 20 éve szervezi sikeresen a Skóciai Szent Margit túrát. Az első 1989-ben volt, idén 2009-ben ez már a 21. alkalom.
Egyik évben Pécsváradról indul a nép, másik évben Mecseknádasdról. Idén Mecseknádasdon volt a sor. A szentháromság szobor előtt gyülekeztünk. Sajnos a plébánia templomba nem mehettünk be, mert állítólag már kitakarítottak vasárnapra. Többen szívesen megnézték volna –az eddigi szokásoknak megfelelően- szentünk ereklyéjét. Iván bá’ megígérte, hogy tesz annak érdekében, hogy ez legközelebb ne forduljon elő. A meghirdetett indulási időpontban viszont megszólaltak a harangok.
Napsütötte kellemes időben haladtunk át Mecseknádasdon. Volt helybeli, aki a pincesoron hordót mosott, volt, aki ősi, kézi módszerrel ászokfát faragott a hordók alá.
11 óra környékén értünk a Réka várba, ahol a hagyomány szerint Skóciai Szent Margit született.
Iván bá’ köszöntötte a népes társaságot, majd összefoglalta Margitról a tudnivalókat. A cserkészek szép műsorral kedveskedtek, melynek felvételei meghallgathatók a beszámoló alján klikkelve.
A vadászlaknál egy kis pihenő következett, ahol lélekmelegítővel teli üvegek jártak kézről kézre. Ezután ereszkedés következett a Réka-völgybe, aminek meglett a böjtje a Szép Ilonka kilátóig. Útközben néhányan szép őzláb gombákat találtak. Idén a nagy szárazság miatt nemigen lehetett gombát találni az erdőben, most láttam az elsőt.
Pihenőt a Szép Ilonka kilátónál, illetve az Antalképnél tartottunk. Pécsváradra hosszú sorban ért a résztvevők tömege, megállapítottuk, hogy ismét eltelt egy év. Jó volt az út során pár szót váltani más szakosztálybeli, ismerős és eddig ismeretlen túratárssal. Találkozunk jövőre ugyanitt.
Köszönjük a túrát Iván bának, és kívánunk neki erőt, egészséget még sok, ehhez hasonló túrához.

Képek itt.
Videók:

Túravezető: Dr. Novotny Iván
Fotó, lejegyezte: Keményfi Balázs




2009.11.07. Mecsek 1000 gyalogos teljesítménytúra

Útvonal: Hosszúhetény – Zengő - Püspökszentlászló - Cigány-hegy - Pásztor-forrás - Máré-vár - Csurgó - Kis-kaszáló - Pap-rét - Schober-malom - Hosszúhetény Rajt: Hosszúhetény, Taverna söröző Táv: 25.7 km Szint: 1030 m Szintidő 7.5 óra


A túra útvonala GPS részére letölthető itt.

Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt.
Magyarország térkép letöltés: http://www.turistautak.hu/
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.

Reggel nem volt hideg, de nyirkos volt az idő. Tudtam, mire készülök, mert már tavaly indultam ezen a teljesítménytúrán. G. Pétert összeszedtem a Budai vámnál, majd elnyargaltunk Hosszúheténybe a rajthoz. A parkolóba már korábban megérkezett Sz. István barátunk. Gyors bakancshúzás, majd nevezés. A rendezők kedvesen, ismerősként fogadtak bennünket.
A túra első megmérettetése rögtön a Zengő megmászása volt. Egy röpke pihenőre és pecsételésre csak a csúcson álltunk meg, ahol alig láttuk egymást a ködtől. Energiapótlónak az ellenőrzőponton egy-egy nápolyi szeletet kapott minden túrázó.
Leereszkedtünk Püspökszentlászlóra, itt már barátságosabb volt az idő. Szabó Laciék ásványvizet és szendvicset osztottak. A Miske-tetőn haladva egy kicsit kifújhattuk magunkat, és a tágas réten átvonuló felhőkben gyönyörködtünk. Fantasztikus látvány volt!
A Cigány helyi kilátó aljában vártak ránk a 3.sz. pont őrei. A Cigány-hegytől Északra szerencsére nem volt olyan eszeveszett sár, mint ami általában lenni szokott, így könnyedén átjutottunk ezen a szakaszon.
A Pásztor-forrásnál kortyoltunk egy kicsit a friss vízből, majd a Máré-várnál lévő 4.sz. ellenőrzőpontot vettük célba. Tudtuk, hogy a vár után fog jönni a túra szép, de fizikailag talán a legnehezebb szakasza. Már a fél távon túl voltunk, így igazi erőpróba volt a Hászé-tetőig tartó húzós emelkedő lekűzdése.
A Hidasi-völgyben a Csurgónál csodáltuk a vízesést egy kicsit, majd továbbhaladtunk. A völgyből felfelé menet még egy jókora erőpróba várt ránk: ezen a szakaszon a szívem percenként 172-es fordulatszámmal dolgozott. Ekkor egy kicsit visszafogtunk a tempóból.
Az utolsó ellenőrző pont a Pap-réten volt. Regisztrálás után jó hideg, a természet által hűtött ásványvízzel oltottuk a szomjunkat. Egyszer csak begördült egy autó, amiből kiabálták DIINNYEEE! A Cigány-hegyi pontőr volt, jó kedvében.
A túra maradék szakaszára a menetlevél szerint már csak 5m szintkülönbség maradt. Útközben azt találgattuk, melyik buckákat számolták össze a túra megalkotói.
A célban a szervezők jóvoltából szép emléklapot és kitűzőt vehettünk át. Köszönjük nekik a profi rendezést!
Kellemes fáradtság töltött el bennünket. Túra után kis csapatunk kétharmada szaunázással és úszással tette még tartalmasabbá a napot.
Egy érdekesség: feltűnően zöldek voltak a fákon a levelek, színek még alig tarkították. Egy éve ugyanekkor már semmi levél nem volt a fákon, érdemes visszanézni a képeket.

Fotó, lejegyezte: Keményfi Balázs




2009.10.24. Mecseki Láthatatlanok nyomában - gyalogos teljesítménytúra

Október huszonnegyedike. A párás sötétségben petróleumlámpák pislogó fénye mutatta az utat. Egy teherautóra vezettek bennünket. Csend volt, amit egyszer csak a dízelmotor hangja tört meg. Elindult velünk. A ködös levegő a platón élesen hasított. Átrobogtunk az alvó városon, a kőlyuki betérőnél egy sátorhoz vezettek bennünket.

Útvonal: Zobákpuszta – teherautóval Cifra-malom – P – ZO – Vágotpuszta – S – Lapis – Z – K – Keresztkunyhói eh. – Fehérkúti kh. – K – Tripammer-fa – K – Árpádtető – K – Hársas kh. romjai – K – Hotel Kövestető – K – Zobákpuszta Vargánya tanya
Táv: 27,4 km 700m szint

A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt.
Magyarország térkép letöltés: http://www.turistautak.hu/
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
A túra útvonala Trackabee adatbázisból, műholdfelvételről megtekinthető itt.

A zobákpusztai Vargánya Tanyán történt nevezést követően a szervezők jóvoltából egy kis ízelítőt kaptunk az ’56-os hangulatból. Teherautó platóján utaztunk Komlón át a Cifra-malomnál felállított sátorhoz, a rajthoz. Nagy élmény volt.
A túra útvonala a Mecseki Láthatatlanok által érintett helyeken vezetett keresztül.

A teljesítménytúrát a rendezők első alkalommal szervezték, profi módon. Kiváló pecsételőhelyek, leírások, csoki, alma, hagymás-zsíroskenyér, gulyásleves, tea, kedves szó, a történelmi esemény hangulatához illő időjárás, mi kell még?

Köszönjük!


Képek:
Keményfi Balázs fotói megtekinthetők itt.

Rendező: Vargánya Tanya és Hétdomb Természetbarát Egyesület

Lejegyezte: Keményfi Balázs




2009.10.17. Misko túra (SLO)

Gyalogtúra MIŠKO KRANJEC muravidéki író születésének 100. évfordulója alkalmából.

A túra eredeti kiírása itt.

Térkép
itt.

A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt.
Szlovénia GPS térkép letölthető itt.
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.


F. Kati fejében pattant ki a túrán való részvétel ötlete. Katinak kilenc követője akadt, így tízen keltünk fel szombat hajnalban. Két autóval indultunk Pécsről, hogy 8.30-ra Lendvára érjünk. Leginkább a kíváncsiság vezetett minket erre a kissé távoli, egynapos túrára.
A túrát a helyiek évente rendszeresen megrendezik, szépszámú résztvevővel. Az útvonal egyszerű, nem sokat halad erdőben, szint csak a túra legvégén, a lendvai szőlőhegyen volt. Ennek ellenére némelyik turista akkora hátizsákkal jelent meg, mintha egy hétre indult volna. A résztvevők felszerelése viszont kimondottan igényes minőségű volt.
A túra során eszembe jutott Iván bá’ által évente megrendezésre kerülő Skóciai Szent Margit túra, mely szintén tömegeket vonz, és sok évre visszatekintő hagyományt ápol. Igaz, most más jellegű személy emléktúrája ez.

Sikerült a terv szerint megérkezni. Amint a Lipa szálló elé értünk, máris indult a busz. Először azt hittük, hogy majdnem lekéstük a járatot. Később derült ki, hogy több busz folyamatosan cirkulálva szállítja a túrázókat Lendváról a túra kiindulási helyére Nagypalinára, szlovén nevén Velika Polanára.
Nagypalinán először neveznünk kellett. A nevezés helyszíne az író szépen felújított szülőháza volt. Egy kis eszem-iszom után a tömeg eleje megkezdte a túrát. Mi is elindultunk. Egy kedves kis falun, Kispalinán át vezetett az utunk, az első pihenő a Copek malomnál volt. Itt aztán lehetett vásárolgatni a helyi finomságokból: süteményekből, borból, mézből, különféle italokból. A malomba is lehetőség volt bemenni.
Továbbindulva egy kellemes erdőn át, egy patak mellett vezetett az utunk, majd a szántóföld szélén haladó Lendva patak mentén közelítettük meg a várost. Útközben egy zsilipet tanulmányoztunk. A pihenő közben hallgathattuk a helyiek beszédét, akiknek a mondataiban többször néhány szó szlovénül, majd néhány szó magyarul hangzott el.
Hamarosan beértünk Lendvába, ahol egy tüzéptelep szélén kialakított frissítőállomáson olthattuk a szomjunkat. Közben egy riporter gyors interjút készített S. Zolival. Arra figyelt fel a hölgy, hogy magyarul beszélünk. Kíváncsi volt, hogy kerültünk ide, honnan érkeztünk, és szoktunk-e máskor is túrázni.
A pihenő alatt összefutottunk a szekszárdi Sz. István túratársunkkal is, nagy örömünkre.
A túra a városban, majd a szőlőhegyen folytatódott tovább. Belülről is megtekintettük a rendkívül impozáns, Makovecz Imre által tervezett színházat. A színpadon éppen egy magyar nyelvű darabot próbáltak.
Felmentünk a várhoz, majd a szőlőhegyen lévő Szentháromság kápolna felé vezetett a túra útvonala. Itt már néhány éve jártam Iván bá’ által vezetett Mura-Dráva-Duna kerékpártúra során. Sütkéreztünk kicsit a templomkertben. Nagyon kellemes volt.
Továbbindultunk a szőlőhegyen, ahol szép portákat, és gondosan művelt hatalmas szőlőültetvényeket láttunk. Az útvonal során sok vendégfogadó mellett haladtunk el. Érintettük a Piramisnak nevezett geodéziai pontot is. A szőlőhegyen fel kellett keresnünk egy présházat is, itt harmonika- és énekszóval fogadtak bennünket, illetve a többi túrázót. Lehetőség volt némi euróért megkóstolni a hegy nemes levét is.
Ezután nem volt más hátra, mint beérkezni a célba. Egy kis szusszanás után autókkal hazafelé vettük az irányt. Útközben megálltunk egy röpke időre Kaszón, majd tényleg hazahajtottunk.

Kellemes nap volt.



Képek:
Farkas Kati fotói megtekinthetők itt.
Keményfi Balázs fotói megtekinthetők itt.
Ligeti László (helyi szervező) fotói megtekinthetők itt.

Videók:

Lejegyezte: Keményfi Balázs


Rendezte: Lendvai Hegymászó Egyesület http://www.pdlendava.si/

2009.10.17. Szarvasugrató Kupa - tájékozódási túraverseny

...hát, ezúttal nem értünk el helyezést, de azt hiszem a mai napon az is eléggé szép dolog, hogy egyáltalán végigmentünk a pályán… ez a fényképekből egyértelműen látszik!


Képek itt.

Fotó: Arató Csongor




2009.10.11. Igaz Béla emlékverseny - tájfutás

"Jól van na, nem lehet mindig nyerni..."
Október 11-én éjszakai eső után családunkból csak a férfiak vágtak neki az Igaz Béla emlékverseny távjának.
A még mindig szemerkélő esőben, felázott talajon vezető pálya végén Arató Ákos (5) és papája leginkább vaddisznóhoz hasonlítottak, amikor megérkeztek a célba (egy vízmosásba ugyanis a gatyaféken ereszkedtek le...). Teljesítményük a Nyílt kategóriában a 4-ik helyezéshez volt elegendő.
Részlet az eredménylistából itt.

Lejegyezte: Arató Csongor



Képek:
Nagy Balázs fotói megtekinthetők itt.


2009.10.10. "Minden jó, ha jó a vége" - az idei kerékpáros szezon záró túrája

Útvonal: Pécs - Árpádtető - (66-os úton) - Mánfa - Magyarszék - Barátúr - Bodolyabér – Kishajmás – Okorvölgy - Hetvehely - (erdei úton) Petőczpuszta -Petőczakna – (turistautakon) Jakab-hegy - Zsongor-kő - Pálos kolostor rom - Pécs kb.: 80 km

Az utolsó túrára 12 vidám résztvevő gyülekezett a 48-as téren. Frici bemutatta új fekvőbringáját, ami csak tízen- egy-két kiló! Nagyon jól sikerült alkotás. Sajnos a túrára technikai nehézségei miatt nem tudott velünk tartani, így 11 –en vágtunk neki a távnak.
Az útvonalat Attilának át kellett szervezni, mert Bétaaknánál autóverseny miatt lezárták az utat, Abaliget és Orfű környékén pedig a másnapi autóverseny résztvevői veszélyeztették volna testi épségünket. Végül az Árpádtető – 66-os út – Mánfa – Magyarszék – Hetvehely – erdei úton Petőczpuszta – Pécs útvonalban maradtunk, de ez is változott egy kicsit a végére.
Az első pihenőt Árpádtetőn tartottuk ahol mindenki felöltözött a lefelé menethez és Magyarszékig meg sem álltunk. Itt a kisbolt és kocsma előtt reggelizett meg a csapat és indultunk tovább Hetvehely irányába. Az idő kegyes volt hozzánk, miután felmelegedett és mi is nekivetkőzhettünk. Nem is rossz október elején! Hetvehelyig együtt haladt a csapat kényelmesen bicajoztunk, beszélgettünk. Itt az erdei műút elágazóját elhagyva bementünk Hetvehelyre mivel egyesek igencsak dehidratálódtak és azonnali folyadékpótlást igényeltek. Ezt az életmentő beavatkozást az első italboltban végrehajtottuk!
A pihenő után az erdei úton feltekertünk Petőczpusztára, ahol a csapatból páran legurultak Cserkút irányában Pécsre nyolcan pedig áttekertünk Petőczaknára. Útközben K. István bevetette magát a rengetegbe mert egy erdei úton indult Kővágószőlős – Cserkút irányába. Mi többiek pedig a Jakab-hegyet vettük célba. Felküzdöttük magunkat a kemény terepen a Zsongor-kőhöz ahol megcsodáltuk a párába burkolózott tájat. Készült néhány emlékfotó és mentünk tovább a Pálos kolostor romjaihoz. A romok és a kilátóként funkcionáló új kolostor megtekintése után a csapat több irányban tért haza ki-ki a neki megfelelő utat választotta. A legtöbben Égervölgy felé mentek, Teca Mama fogadóját hallottam sűrűn emlegetni.
Attila és Én áttekertünk Remeterétre és a tornapálya irányában az erdőn keresztül mentünk Dömörkapuhoz, (Mivel megszomjaztunk) majd az úton legurultunk a Tettyére. A tettyei buszfordulóban megvizsgáltuk az újonnan épített utat amely levágja a Kálvária templomig vezető hurkot és közvetlenül rávezet a Havihegyi útra. Ez a Zerge utca kiszélesítése a Havihegyi útig és még nem adták át a forgalomnak, de remekül járható. A Marx útnál elköszöntünk egymástól és siettünk haza ebédelni! (Az a rántott csirke de finom volt!) Nagyon jól sikerült 80 km-es túra volt felejthetetlen élményekkel a Jakab-hegy csodás erdei útjain!
Köszönjük Attilának a túravezetést!

Képek:
Földes Csaba fotói megtekinthetők itt.


Túravezető: Sárszegi Attila
Lejegyezte: Földes Csaba


2009.10.03-04. Meteor Kupa tájfutó verseny - Komló - Árpádtető

A Pécsi Túrakerékpáros Klub versenyzői - Arató Csongor és Arató Réka -a Meteor Kupa két napos tájfutó versenyen a nyílt kategóriában szoros kűzdelemben megszerezték a harmadik és negyedik helyet!
( Khmmm...ebben a kategóriában összesen négy olyan versenyző volt, aki mindkétnapon indult... :-)
Arató Ákos (5 éves) mindkét napon a versenyzőkkel együtt teljesítettea távot, így megérdemelten állhatott a harmadik helyezettel együtt adobogóra!

Alább olvasható az első versenynap eredménye:
Eredmények Versenynap 1
Hely Név SI dugó Klub Idő
Nyílt (6) 2.5 km 0 m 16 ep

1. Gajdos Péter 505207 PVM 15:46
2. Gajdos Enikő 347791 PVM 19:43
3. Arató Csongor 347775 EK 25:43
4. Arató Réka 347789 EK 50:10
5. Lukoczki Georgina 347767 PVS 50:51
6. Király Bíborka 347771 PVM 54:57


Bizonyára sokan ismerik a tájfutást, mint versenysportot. Azt azonban kevesebben tudják, hogy ezeken a versenyeken nyílt kategóriában bárki elindulhat, akkor is ha nem tud úgy futni, mint egy bajnok, akár végigis lehet sétálni a pályán... 

Minderre kiváló alkalmat adott a Meteor Kupa tájfutó verseny. Szombaton Komlón a városi parkokban elhelyezett bójákat kellett térkép segítségével megtalálni. A 3 km-es pálya kezdőknek ideális, szinte még tájoló sem kell hozzá! 


A versenyekhez szükséges felszerelés a tájoló (térképet minden esetben adnak), erről részletesebben alul olvashatsz. 



A tájékozódás és térképhasználat ismeretek elsajátítására igény esetén2x2 órás tanfolyamot szervezünk terepgyakorlattal.Jelentkezés: aratocsongor@gmail.com



A tájolóról: klikk ide



Lejegyezte: Arató Csongor

2009.10.04. Szederkény - Liptód

Útvonal: Szederkény - végig földúton Máriakéménd - Maráza felé Liptód 20 km



A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt.
Magyarország térkép letöltés: http://www.turistautak.hu/
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.


Vasárnap délutáni rövid bringázásra indultunk Gazsóval. Úgy indult, hogy Mártinak Liptódon volt dolga. Elmentünk vele Szederkényig autóval, majd Gazsóval Liptódig felfedező útra indultunk bringával.
Először útbaejtettünk egy geoládát Máriakéménden (GCKARA), majd négykézláb, árkon bokron, a bozótok alatt bújkálva felmásztunk a Törökvárba. Jó fantázia kell a vár felismeréséhez, bár biztosan megtalálhatók a falmaradványok a föld alatt. A várhegy alatt klassz pihenő található.
Ezután továbbindultunk kelet felé, de bejutottunk a térkép által jelzett úton egy járhatatlan szakaszba. Végigkűzdöttük magunkat rajta. Utólag tudom már merre lett volna jobb, hamarosan újra nekivágok.
Dimbeken-dombokon eljutottunk Maráza mellett lévő geoláda közelébe, de a dzsungelharc alatt elvesztegetett idő miatt már nem jutott idő a ládázásra. Végül begurultunk Liptódra. Itt még egy utolsó meglepetés ért: a faluba bevezető földút fel volt szántva.
Gazsóban végig tartottam a lelket, és jól bírta. Legnagyobb meglepetésemre a végén azt mondta, hogy nagyon tetszett, csak legközelebb ne menjünk ekkora fűben. Még jó, hogy csak így fogta fel! A lényeg az, hogy hamarosan újból kell egy túrát tenni a környéken, most már több ismerettel, illetve mert érdemes!


Képek
itt.


Fotó, lejegyezte: Keményfi Balázs

2009.09.27. Vasárnapi túra III. - Bányavidéken

Útvonal: Pécs, 48-as tér - Felsővámház u. - Vadász u. - Meszes d. - Hársfa u. - Káposztásvölgyi út - Kénes út - Komlói út - István akna - Rücker aknai tavak - Somogy - Mázsaház u. - Vasas - Szövetkezet u. - Bethlen G. u. - Templom (a bánya áldozatainak emléktáblája, Trianon Emlékmű) - Szövetkezet u. - Romonya - Bogád - Pécs.Táv: 36 km, szint: 500 m.


A túra útvonala GPS részére letölthető itt.

Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt. Magyarország térkép letöltés: http://www.turistautak.hu/


A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.

A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.


Kellemes őszi napsütésben találkoztunk a pécsi 48-as téren. A szokásos akadémiai negyedóra elteltével útnak indultunk. A túra keményebb szakasza a városon belül volt. Már Pécsen belül is bányavidéken haladtunk: a Széchenyi akna, valamint az egykori bányakórház mellett. A Kénes út hosszú húzós emelkedője hamar próbára tette a csapatot, de a tetőn mindenkit megvártunk. Korai volt az öröm, mert csaknem Árpádtetőig fel kellett még tekernünk. Árpádtető alatt az elágazónál bevártuk a népet. F. Csaba gyors szüretet tartott a zöldségesnél, és mindenkit megkínált a frissiben szerzett szőlőből.
Kellemes, közel sík erdei aszfaltúton haladtunk Józsefháza, majd István-akna felé. Műsoron kívüli programként eldöntöttük, hogy megnézzük az egykori Rücker-akna helyén lévő tavakat. -A tavakról leírás olvasható itt: (GCHATO)-
A kitérő időben hosszabbra nyúlt a vártnál. Szépek voltak a tavak, de az út elég rossz, emellett szénporos. Ezen a szakaszon defektszereléssel is kellett időt töltenünk.
Előbb-utóbb visszajtottunk az eredeti műútra, és hamar Pécsnek Somogy nevű városrészébe, az egykori bányászfaluba értünk. Itt megtekintettük a Misina Egyesület állatmenhelyét.
A csapat többsége ezután még ellátogatott Vasasra, a Trianon emlékműhöz, majd mindenki rövid úton visszatekert Pécsre. (A 6-os úton való kerékpározás nem javasolt! Mentségünkre szóljon, hogy vasárnap délután révén igen gyér forgalom volt.)


Túravezető: Dr. Novotny Iván
Lejegyezte: Keményfi Balázs

Képek:
Bordogi Frigyes fotói megtekinthetők itt.
Farkas Kati fotói megtekinthetők itt.
Földes Csaba fotói megtekinthetők itt.
Keményfi Balázs fotói megtekinthetők itt.

Túravezető: Dr. Novotny Iván





2009.09.19. Révfalu-Szentborbás a jövő túrázóival

Útvonal: Révfalu - kerékpárúton, majd földúton Drávakeresztúr - Felsőszentmárton - Szentborbás - gáton Felsőszentmárton - kerékpárúton Révfalu
Táv: 35 km, szint 0.

A túra útvonala GPS részére letölthető
itt.

Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt.
Magyarország térkép letöltés: http://www.turistautak.hu/
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről, a Trackabee adatbázisból megtekinthető itt.


Gazsó fiam 10. születésnapját ültük. Meghívta az osztálytársait egy hétvégi természetben eltöltött bulira a Dráva mellé. Elmentünk egyet bringázni is.
Fiam már többször volt bringatúrán, de a többieknek ez volt az első ilyen élményük. Mondanom sem kell, hogy nagyon tetszett nekik, a végén azt kérdezték, hogy mikor megyünk legközelebb. Ennek nagyon örültem.
Volt néhány érdekes momentuma a túrának.

A bringák összetétele nagyon vegyes képet mutatott. Volt két csúcsszuper BMX, két jól működő MTB, valamint egy egykori agyváltós bringa, aminek a váltója már nem működött.
Szerelni csak az agyváltós gépet kellett, mert többször leesett a lánc. A gép amúgy is egy teljes generálra vagy inkább cserére szorul.
A BMX-ekkel nem volt gond, csak nem erre való. Rengeteget kellett a srácoknak vele södörni, valamint végig rogyasztott térddel tekertek, ugyanis úgy a menő. Túra közben vallotta be az egyik BMX-es pilóta, hogy a kormány már egy jó ideje el van ferdülve, de már megszokta. Egyenesben egy kicsit balra fordítva kell tartani, úgy egész jól lehet vele menni.
A srácoknak a túra elején mondtam, hogy nem verseny lesz. Látszólag tudomásul is vették, de nem telt bele két perc, máris egymást akarták lehagyni. Hamarosan levegőbe emelkedtek az első kerekek. Egy kis idő múlva a "meddig megyünk még" kérdést engedtem el a fülem mellett.
Próbáltam nyugodt, egyenletes tempóra fogni a csapatot, ami előbb-utóbb sikerült is néha. A táj és igazából az egész nagyon tetszett nekik. A magukkal hozott vizet persze a túra legelején megitták, néha a fejükre is locsolták. A gáton visszafelé egyszer csak egyikük eldobta magát, és lefeküdt. Feje alá tette a bringát kispárna gyanánt. A többiek persze vették a lapot, és ők is a relaxációs testtartást vették fel. Persze sokáig nem tudtak nyugton maradni, hamar felpattantak.
"Elfogyott a vizem, szomjas vagyok!" hallatszott egyikük szájából. Nem te voltál, aki a fejére öntötte a vizet a túra elején? - kérdeztem.
Hát igen, ezt is meg kell tanulni. Nem csak az erőt kell beosztani, hanem a vízkészletet is.
Megnyugtattam, már csak 5km, és lesz vizünk.
Felsőszentmártonban az egyik srác nagymamájához voltunk hivatalosak palacsintázni. Nagyon jól esett mindenkinek.

Végül 35km megtétele után visszaértünk ideiglenes otthonunkba, Révfaluba.
Rövid ideig mindegyik srác lenyugodott, de nem tartott sokáig. Hamarosan visszatért beléjük az élet, és visszakapcsolták a tempót...


Képek itt.
Fotó, lejegyezte: Keményfi Balázs


2009.09.12. Három megyés túra

Útvonal:

Sásd - Meződ - Jágónak - Kercseliget - Nagyberki - Baté - Fonó - Kisgyalán - Büssü - Kazsok - Somogyszil - Lápafő - Szakcs - Dalmand - Vörösegyháza - Sütvénypuszta - Döbrököz - Dombóvár vasútállomás
Táv: 97km ebből 3,4km földút és 781m szint.


Szombaton reggel szép bringás időre ébredtünk. Ennek ellenére elég kevesen, csak nyolcan jöttünk össze a főpályaudvaron. Gondolom ez betudható annak is, hogy ezen a napon több kerékpáros rendezvény volt, melyet a klub is propagált.
Sásd volt a túra indulási pontja. Itt csatlakozott hozzánk a Dombóvárról érkező F. Balázs. A kilenc főre „duzzadt” csapatunkkal kényelmes tempóban elindultunk Meződ, Jágónak irányába. Közben felidéztük a korábban, ebben a térségben tett túráinkat. Hamarosan már Somogyi aszfalton tekertünk. A kercseligeti dombon tekerve szűnni nem akaró telefoncsörgés parancsolt le a bringáról. V.-né Zsuzsi keresett, hogy merre járunk. Ő Kozármislenytől jött kétkeréken, és éppen Sásdon volt, hozzánk képest 20km-es hátránnyal. Mosdósra beszéltem meg vele a találkozót. Mi Nagyberki hátsó utcáján keresztül értük el Mosdóst. Itt megtekintettük a szanatórium területén lévő Pallavicini-kastély-t. A 61-es út mellett húzódó kerékpárúton néhány perc várakozás után beért minket Zsuzsi is. Ezután Baté majd csendes aranyos somogyi falucskák Fonó, Kisgyalán és Büssü következett. Közben Szilvi megélte élete első defektjét. Érdekessége az egésznek az, hogy előtte fél órával dicsekedett, hogy neki 20 éve nem volt defektje. Büssün a bolt mellett megtartottuk az ebédszünetet. Ezután következett Kazsok majd 3,4 km földúton keresztül Somogyszíl. A túrán eddig szembe széllel kellett megküzdenünk. Innen Nyugatra fordulva Kocsoláig (13km) kilenc É-D irányú patakot kereszteztünk, ami azt jelentette, hogy ennyi vízválasztó dombot kellett megmásznunk. Utunk e része már Tolnára esett. A kocsolai benzinkútnál kis pihenőt tartottunk. Kerékpumpálás, „tankolás”, hűtővízcsere, stb. A 61-es úton 3km-t mentünk kellemes hátszéllel a dalmandi bekötőútig. Dalmand és Sütvénypuszta között egy gazdasági útra volt tervezve a túra. Közel múltban az utat Vörösegyházánál, az állattartó telepnél az újdonsült tulajdonosok sorompóval lezárták és tiltó KRESZ táblákkal is ellátták. (Néhány hete még a TV Híradó is foglalkozott vele). Megkönnyebbülésünkre a kiegészítő táblán a „kivéve” szó ott volt így ránk a tiltás nem vonatkozott. Igaz ezt nem fitogtattuk és a lezárt sorompó mellett ügyesen elhúztunk. Döbröközön falunézés, kocsmázás és ¾ órás pihenő következett.
Dombóvárra érve F. Balázs meghívta a csapatot hozzájuk egy kis frissítőre. Mindenkinek jutott jégkrém, ásványvíz, üdítő, sör és sütemény. A bő félórás „pusztítás” után Balázs kíséretében elindultunk az állomásra. Jegyváltás majd néhány perc várakozás után jött az IC.
Szép időben, jó hangulatban töltöttök el ezt a napot.

Túravezető, lejegyezte: Eperjesi József


Képek:

Földes Csaba fotói megtekinthetők itt.

2009.09.12. Kaszó-Somogyszob

A munkahelyem minden évben ősszel kirándulást szervez a dolgozók, és hozzátartozóik számára. Ezúttal Kaszón, illetve Somogyszobon jártunk.

Megosztom veletek az élményeimet.



Képek itt.
Fotó, lejegyezte: Keményfi Balázs





2009.09.07-11.Tiszántúli szélmalmok II.

Útvonal:

1.nap: Kisújszállás - Túrkeve - Kisújszállás - vonattal Karcag - Zádor-híd - Ágota-híd -Karcag - Berekfürdő.
2.nap:Örményes - Fegyvernek - Tiszagyenda - Kunhegyes - Bánhalma - Kenderes - Kisújszállás.

3.nap: Hortobágyi NP; Berekfürdő - Karcag - Berekfürdő.
4.nap:Tiszafüred - Tisza-tó körbe kerékpározása - Tiszafüred.
5.nap: Debrecen.

Táv: Kerékpárral úton:382km, terepen:25km

Képek:

Eperjesi József fotói megtekinthetők itt.

2009.09.06. BARANYA 100 - BARANYA 50 Országúti kerékpáros teljesítménytúra, Komló

Bár pénteken egy hidegfront köszöntött be viharos széllel, ez nem szegte kedvét az őszi kerékpáros szezon első rendezvényén induló bringásoknak a komlói DÖKE rendezésében lezajlott kerékpáros BARANYA100 - BARANYA 50 teljesítménytúrán, sőt a nyári forróság után még jólis esett a hűvösebb idő.
Csaba fiammal (13 éves) úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk a nyári túrákon szerzett eddzettségünket és elindulunk. A résztvevők több különböző táv és útvonal közül választhattak, mi a rövidebb, de az emelkedők miatt akár a hegyi terepnek is nevezhető Komló - Kisvaszar -erdészeti műút - Mágocs 50 km-es távot választottuk. Mint később kiderült ez jó döntés volt. Ezen az útvonalon két hegyet kell megmászni oda-vissza, de nem az volt a legnehezebb, hanem a Mágocs előtti erős ellenszél - akkor már inkább az emelkedő, annak van látszatja! A hegymászás "jutalma" volt a csodálatos panoráma, egyszer déli irányban a Mecsekre, majd Mágocs felé északi irányban a tolnai dombokra. Az erős szél kitisztította a levegőt és nagyon messze ellehetett látni. Az útvonal szinte végig erdők között vezetett, szép látvány volt szeptemberi, lassan sárgulni kezdő lombozat az őszi napsütésben!
A résztvevők útközben banánt és frissítőket kaptak, a célban csokit, bringás ajándékokat és egy emléklapot. Köszönet a rendezőknek!

Lejegyezte: Arató Csongor

Rendező: Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete (DÖKE)
7300 Komló, 48-as tér 1.
Főrendező: Iván Attila

2009.08.23-30. Balatonfelvidéki kalandozások

Nyáron családi nyaralásunk kapcsán egy hetet töltöttünk Balatonfüreden.
Reggelente kerékpárral rövid túrák keretében fedeztem fel a Balaton felvidék ezen csodás tájait. Több kis túrát tettem, melyből összeállítottam három útvonalat, melyet ajánlok mindenkinek. Az útvonalakat érdemes rövidebbre (40-50 km) szabni, mert rengeteg a látnivaló!

Balaton felvidéki kalandozások I.
Útvonal:
Balatonfüred – Balatonszőlős – Pécsely – Vászoly – Dörgicse – Balatonakali – Balatonudvari – Örvényes – Aszófő – Gyékényes – Balatonfüred. Táv.: 43,5 km

Balatonfüreden a központtól felfelé indulva először a helyiek által Vörös templomnak nevezett épületet érdemes megnézni, mely erre a területre jellemző vörös kőből épült. A templom környékén van a piac, ahol reggelenként vásároltam. A Vörös templomtól Balatonszőlős irányába haladva pár száz méteren belül megpillantjuk a Fehér templomot, mely vakolt fehér felületéről kaphatta a nevét. A templomot elhagyva utunk meredeken felfelé folytatódik, az utolsó jobbkanyar után gyönyörű panoráma tárul szemünk elé a Tihanyi félszigetre. Balatonfüred után szőlőültetvények mellett visz utunk Balatonszőlősre.
Itt egy szép kis templomot és a mellette található múzeumot érdemes megtekinteni. A falut elhagyva nagyon szép lankás tájon vezet az út megművelt szőlőterületek között. Hamarosan megérkezünk Pécselyre, ahol a főtéri világháborús emlékmű mellett vezet utunk jobbra Vászoly irányába. A főtér előtt lehet leágazni egy földúton Zádorvár irányába. (Lásd II. túrám leírását) Menet közben elhaladunk a település temploma mellett. Pécsely után egy elég húzós 10% -os emelkedő lekűzdése után jutunk el Vászolyba. Vászoly templomát nem tudjuk az útról megtekinteni ezért kis utcácskák labirintusában kellett felkeresni.
Valamennyi kis település amin keresztül haladtam gyönyörű, sok kis jellegzetes Balaton felvidéki házikóval. Vászolyt elhagyva megint csak komoly emelkedőt kell legyűrni, hogy aztán begurulhassunk Dörgicsére. A Dörgicse tábla után érdemes lassítani és az út bal oldalát figyelni, mert az úttal párhuzamosan, de attól néhány méterrel mélyebben gyönyörű műemlék kőhíd található. Itt mindenképpen érdemes megpihenni! Ettől nem messze egy kőszurdok is helyi látványosság, de ezt én nem néztem meg, mert nem találtam oda. Dörgicsét elhagyva igen meglepődtem amikor ismét Dörgicsén találtam magam. Ennek az a magyarázata, hogy az első Dörgicse valójában Kisdörgicse és a második Dörgicsét is Felső- illetve Alsó- Dörgicsének hívják a helyiek. Felső Dörgicsén a Mencshely – Balatonakali elágazás előtt gyönyörű templom, és mögötte az útról nem látható régi kolostorrom és egy levendulás nyújt felejthetetlen látnivalót. A templom előtt jobbra fordul az út, és itt kell egy kis mellékúton balra a templom mögé kanyarodni a látnivalókért! Megéri! Továbbhaladva a Mencshely – Balatonakali elágazásnál most balra kanyarodunk a Balaton irányába és a falu vége előtt megpillantjuk a magasban egy másik kolostor romjait. Ezt is feltétlenül meg kell nézni! Nagyon szép és a helyiek is nagyon készségesen megmutatják az utat. Ha már beteltünk a látnivalókkal legurulunk Balatonakaliba, ahol a Balaton körüli kerékpárúton megyünk tovább.
Balatonakaliban gyönyörű régi épületeket lehet látni, néhányat még a XVIII. Században építettek. Balatonakali után a forgalom megnő a balatonparti kerékpárúton, nem árt figyelni!
A következő település Balatonudvari, ahol meg kell nézni a híres műemlék temetőt a szív alakú sírkövekkel, (előtte vezet el a kerékpár út) majd Örvényesen a műemlék vízimalmot és kőhidat. Örvényes után Aszófő következik, ahol elágazhatunk Tihany felé vagy a parti úttal párhuzamosan Gyékényes irányában juthatunk vissza Balatonfüredre.

Balaton felvidéki kalandozások II.
Útvonal: Balatonfüred – Balatonszőlős – Pécsely – Vászoly – Dörgicse – Mencshely – Nagyvázsony – Vöröstó – Barnag – Zádorvára – Barnag - Pécsely – Aszófő - Balatonfüred. Táv.: kb. 55 km

Az első túra útvonalán végigtekerve jutunk el a Mencshely – Balatonakali elágazásig, ahol most jobbra fordulunk és mindjárt meg is lepődünk, mert igen keményen emelkedik az út egészen Mencshelyig. A küzdelemért kárpótol a fantasztikus panoráma, ahogy vissza-visszatekintünk a Balatonra! Mencshelyen két templomot is láthatunk egy téren, valamint a világháborús emlékművet és azt a parókiát, ahol a szabadságharc után Kossuth gyermekeit rejtegették. Továbbhaladva Nagyvázsony irányába érdemes visszapillantani, mert nagyon szép a falu fekvése. Mencshely után egy fennsíkon tekerve jutunk el Nagyvázsonyba. (A képek között láthattok fotókat a nagyvázsonyi várról, de ezeket egy családi kiránduláson készítettem.) Nem tekertem el Nagyvázsonyba, mert a sok látnivaló nem fért bele a kirándulásomba, ezért lekanyarodtam jobbra Vöröstó irányába. Vöröstón nagyon szép épületeket és útszéli szentélyeket lehet látni, érdemes megnézni amennyit csak tudtok. A falu határában nevezetes kálvária látható. A következő falu Barnag. Barnagon egy nagyon szép és híres kálvária épült ahol minden stáció egy külön kis épített házikót kapott, benne színes képpel. A kálvária a temetőn vezet keresztül. Érdemes megnézni, gyönyörű. A településen két templom van, melyek között figyelni kell a Zádorvár irányába mutató táblát. Jobbra kanyarodva eleinte betonos- köves majd földúton lehet eltekerni Zádorvárához! Ezt ki ne hagyjátok, mert egy gyönyörű fennsíkon lehet eljutni a várhoz, egy fenyves erdőn keresztül! Fantasztikusan szép útvonal! Én a Zádorvárhoz Pécselyből másztam fel egy körülbelül 4-5 km hosszú földúton, ami inkább egy vízmosás volt. Ezt a délről történő megközelítést vérbeli montisoknak ajánlom, túrázóknak a Barnag irányából történő megközelítés az igazi!
Zádorvár egy kővár-rom, melyet birtokviták miatt sohasem fejeztek be. Egy ingatag fa kilátóról csodálatos panoráma tárul a szemünk elé! A várudvar elég nagy, a falak omladoznak, megmászásuk tilos és veszélyes. A vár nagyon remek pihenőhely, akár nagyobb ebédet is lehet itt rendezni, bográcsgulyás főzéssel. Több tűzrakó helyet is kialakítottak, gondolom a turisták. Barnagra visszatekerve legurulunk Pécselyre és eldönthetjük, hogy Balatonszőlős, vagy dél felé Aszófő irányába tekerünk –e vissza Balatonfüredre.

Tihanyi félsziget:
Útvonal: Balatonfüred – Sajkod – Tihanyi félsziget – Balatonfüred. Táv: 29 km

A tihanyi túrát érdemes gyalogtúraként is teljesíteni, mert a Tihanyi félsziget belsejében a jelölt túraútvonalak nagy részén nem szabad kerékpározni és nem is lehet, mert sziklás meredélyek. A Tihanyi félszigetet északról közelítettem meg, és első látnivalóként a felújított apáti templomot javaslom megtekinteni. Az aprócska templom mellett dél-keleti oldalról indul a Lóczy Lajos gejzírösvény melyet montis profiknak is gyalogosan javasolok végigjárni.
Én továbbhaladtam Sajkod irányába és a félsziget észak-nyugati oldalán egy gyönyörű kis úton tekertem be a félszigetre. Aki erre indul napközben számítson rá, hogy strandbelépőt kell vennie, mert a strandon megy az út keresztül. A belépő 260 Ft nem vészes, és lehet egyet fürdeni is! Továbbhaladva az út végéig közvetlenül a vízparton tekerve jutunk el egy kis parkolóig, ahol egy lezárt móló van, illetve balra felkanyarodik az út a félsziget belsejébe. Én azért megnéztem a kis mólót, reggel hétkor senki sem szólt rám és a kilátás gyönyörű.
Az úton feltekerve a félsziget belsejébe jutunk ahol földúton tekerve szőlőtőkék között a belső tóhoz lehet eljutni. A belső tavat földúton körbetekerve megcsodálhatjuk a híres szürkemarha gulyát. A tó keleti végéből az Apátság elé lehet feljutni, onnét pedig a keleti panorámában lehet gyönyörködni.
A reggelizés után legurultam a félsziget északi irányába a kerékpár úton, mert a külső tavat és a levendulást szerettem volna megnézni. Némi keresgélés után találtam egy földutat amelyen északról be tudtam jutni a félszigetre és a külső tó nyugati oldalán feltekertem a szőlőterületekig. A külső tó és környezete szigorúan védett oda még gyalog sem szabad menni. Ezen az úton járnak be a félszigetre a szőlősgazdák, tehát én is ezt használtam. Az öreg levendulásba vezető utat csak hosszas keresgélés és a helyiek útbaigazítása után találtam meg. Az öreg levendulás nekem nagyon tetszett, a mandulafákkal olyan volt mint egy nagy kert. A levendulástól nyugat felé haladva a Nyereg-hegyen találtam magam! Elállt a szavam a látványtól! Gyönyörű! Itt már nem lehetett biciklizni, (a bringát bizony kézben kellett cipelni) minden tiszta szikla és kő. Egy keskeny ösvényen dél felé haladva eljutottam a Csúcs-hegyre, mely a félsziget legmagasabb pontja. Visszafelé a Nyereg-hegyen át az Apáti-hegy irányába lejutottam az Apáti templomhoz. Az útvonal a Lóczy Lajos gejzírösvény. Ha tehetitek járjátok végig ezt a gyalogutat, mert fantasztikusan szép és egészen a Tihanyi félsziget déli részéig elvezet ahol számtalan látnivaló és csodás panoráma vár a túrázókra. Én még biztosan visszamegyek a félszigetre, mert rám nagy hatással volt a szépsége.



Képek:
Balatonfelvidéki kalandozások I.
Tihanyi félsziget
Balatonfelvidéki kalandozások II.

Fotó, lejegyezte: Földes Csaba