Táv: 14 km, szintemelkedés: 420 m.
Mindenekelőtt amit a Hutzelsonntag-ról tudni illik:
A helyi néphagyományokhoz tartozik a Hutzelsonntag (örömtűz), amelyet a katolikus vallás szerint Nagyböjt első vasárnapján tartják. Nevét – hutzel – a német nemzetiségi lakosságtól nyerte, mely az „aszalvány, aszalt gyümölcs” megfelelője, egyben a böjti étkek egyik meghatározója a településen. Termésjósló szokás, amit még a betelepített németek az óhazából hoztak magukkal és egészen az 1970-es évekig művelték. Ezidőtájt azonban megszakadt a folyamat. Pár éve újította meg a falu a régi szokást, a helyi Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében. Ilyenkor az est beálltával legurul a „tüzeskerék” – „Hutzelrod” – a hegyről. A néphit szerint amerre a kerék gurul, arra várható az évben a jobb termés.
Forrás: Wikipedia
Túrabeszámoló:
Nem akartunk buszhoz igazodni, egy kis logisztikai bravúrral oldottuk meg az utazást. F. Szilvi a Pécsváradi MOL kútnál kirakott bennünket, és továbbment Mecseknádasdra parkolni a tegnapi helyünkre. Stoppolt. Egyből 5 autó inedxelt, hogy felvenné. Nem teketóriázott, az elsőbe beszállt. Mi Pécsváradon a Városháza előtt vártuk meg. Az időzítés tökéletes volt, Iván bá’ éppen akkor lépett ki a kapun, mikor mi a templomhoz értünk. Üdvözöltük, és együtt mentünk a találkozó helyszínére. Ismerősök, üdvözlések, kacajok… Mindenki kapott egy emlékplakettet, mely Óbányán egy szelet zsíros kenyér, és egy pohár meleg tea elfogyasztására jogosított bennünket.
Iván bá’ köszöntője, tájékoztatója után hosszú kígyózó sorban elindultunk. Ragyogó napsütésben haladtunk, az erdőben még volt hó, mely intenzíven olvadt. Kerestünk magunknak túrabotot, hogy a saras-havas hegyoldalt könnyen meghódíthassuk. A Miske-tetőn egy röpke hó-csata idejére S. Attilára bíztam a fényképezőgépet – ezeket a pillanatokat ő örökítette meg.
Összesen 88-an voltunk, és Sanyi a kutya, aki sokakkal megbarátkozott. Elkísért bennünket a guggolós kitérőre, pedig nem csaltuk. Mire a Cigányhegyre értünk, már nagyon szétszóródtunk, sokan továbbmentek, mire odaértünk. Lefelé jövet M. Évi botja felmondta a szolgálatot, a terhelés alatt eltörött. Évi megcsúszott, a kezére esett - nagyon fájt a csuklója, ezért a piros kendővel körbetekertük. Kisújbányán F. József hátizsákjából előkerült egy fásli, melyet F. Szilvi szakszerűen feltekert Évi csuklójára, B. Andrástól fájdalomcsillapítót kapott, és máris jobb lett a kedélyállapotunk.
Megtekintettük a fúvott üveg kiállítást, és a múzeummal szemközti domboldalon elhelyezett faragott szobrokat, majd fogtuk maradék botjainkat, és elindultunk legyőzni az áradó patakot. Izgalmas átkelések sora következett. Mindenhol segítő emberek buzdították azon társaikat, akik elbátortalanodtak. Szilvi a farönk mellé lépett, így csurom-vizes lett a lába. (Állítása szerint addig száraz volt a lába, míg a vízben állt, csak akkor telt meg a cipője vízzel, mikor kifelé emelte a vízből.)
Egy kritikus ponton a Leőwey Klára gimnázium két diákja nyújtotta a kezét, hogy átsegítsenek bennünket az akadályon. Mivel Évi csak egyik kezét nyújthatta volna, egyikük hősiesen beleállt a bokáig érő hideg vízbe, felkapta Évit, és átemelte a túlpartra. Mindez olyan gyorsan történt, hogy nem tudtam lefotózni, de nem kértük meg a fiút, hogy ismételje meg.
A fák közé behatoló fény megszépítette előttünk a tájat, öröm volt kint lenni a szabadban.
Óbányára érve Szilvit elvitték Mecseknádasra, és áthozta az autót, hogy a vizes cuccokat lecserélhessük. Addig mi megnéztük a hagyományőrző és fazekas múzeumot.
Iván bá’ köszöntője, tájékoztatója után hosszú kígyózó sorban elindultunk. Ragyogó napsütésben haladtunk, az erdőben még volt hó, mely intenzíven olvadt. Kerestünk magunknak túrabotot, hogy a saras-havas hegyoldalt könnyen meghódíthassuk. A Miske-tetőn egy röpke hó-csata idejére S. Attilára bíztam a fényképezőgépet – ezeket a pillanatokat ő örökítette meg.
Összesen 88-an voltunk, és Sanyi a kutya, aki sokakkal megbarátkozott. Elkísért bennünket a guggolós kitérőre, pedig nem csaltuk. Mire a Cigányhegyre értünk, már nagyon szétszóródtunk, sokan továbbmentek, mire odaértünk. Lefelé jövet M. Évi botja felmondta a szolgálatot, a terhelés alatt eltörött. Évi megcsúszott, a kezére esett - nagyon fájt a csuklója, ezért a piros kendővel körbetekertük. Kisújbányán F. József hátizsákjából előkerült egy fásli, melyet F. Szilvi szakszerűen feltekert Évi csuklójára, B. Andrástól fájdalomcsillapítót kapott, és máris jobb lett a kedélyállapotunk.
Megtekintettük a fúvott üveg kiállítást, és a múzeummal szemközti domboldalon elhelyezett faragott szobrokat, majd fogtuk maradék botjainkat, és elindultunk legyőzni az áradó patakot. Izgalmas átkelések sora következett. Mindenhol segítő emberek buzdították azon társaikat, akik elbátortalanodtak. Szilvi a farönk mellé lépett, így csurom-vizes lett a lába. (Állítása szerint addig száraz volt a lába, míg a vízben állt, csak akkor telt meg a cipője vízzel, mikor kifelé emelte a vízből.)
Egy kritikus ponton a Leőwey Klára gimnázium két diákja nyújtotta a kezét, hogy átsegítsenek bennünket az akadályon. Mivel Évi csak egyik kezét nyújthatta volna, egyikük hősiesen beleállt a bokáig érő hideg vízbe, felkapta Évit, és átemelte a túlpartra. Mindez olyan gyorsan történt, hogy nem tudtam lefotózni, de nem kértük meg a fiút, hogy ismételje meg.
A fák közé behatoló fény megszépítette előttünk a tájat, öröm volt kint lenni a szabadban.
Óbányára érve Szilvit elvitték Mecseknádasra, és áthozta az autót, hogy a vizes cuccokat lecserélhessük. Addig mi megnéztük a hagyományőrző és fazekas múzeumot.
Mivel későn érkeztünk a Zölderdő vendéglőhöz, öten osztoztunk két szelet zsíros kenyéren, és C. Katitól mind a hatan (Iván bá’ a hatodik) kaptunk néhány falat tengeri halat. Jólesett a kancsó meleg tea, amit a kedvünkért frissen készítettek. A Leőweysták meghívtak bennünket vizi-pipa bemutatóra, amikor pedig besötétedett, szemtanúi lehettünk a tűzkerék legurításának.
Ezután elbúcsúztunk ismerőseinktől, és elindultunk haza, mert Évire várt még egy komoly tor-túra - röntgen, orsócsont törés, gipszelés -, de nem adja fel, készül a jövő hétvégi gyalog-túrára.
Ezután elbúcsúztunk ismerőseinktől, és elindultunk haza, mert Évire várt még egy komoly tor-túra - röntgen, orsócsont törés, gipszelés -, de nem adja fel, készül a jövő hétvégi gyalog-túrára.
Lejegyezte: Farkas Kati
Túravezető: Dr. Novotny Iván
Farkas Kati képei megtekinthetők itt.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése