Osztrák melós túrás beszámoló


Jósorsom, az a jó magyar élet külföldi munkára kényszerített, az osztrák kapitalizmust építettem kicsit. Néha találkoztunk más zsoldos csapattal is, török, bolgár, szerb. A törökök már helybeliek, a középkorban csak Bécsig jutottak, most az volt az érzésem sikerült elfoglalniuk egész Nyugat Európát. Néhol egész városrészeket laknak, de legalább dolgoznak. Török kolléga a török magyar rokonságról beszél nekem, ennyit értek, de ha beszélni is tudnék, elmesélném neki milyen nehéz volt ezt a népes rokonságot annakidején hazaküldeni tőlünk. Most már nem kell tartanunk egymástól, békében dolgozunk egymás mellett. Én már csak addig szeretnék élni, míg az osztrák sógorok jönnek hozzánk vendégmunkára.
Túrázni először csak gyalog mentem, bejártam a környéket. Kollégák ilyenkor értetlenül néztek, miért kell nekem gyalog mennem. Pár várromba belebotlottam, ezek valahogy mindig szembe jönnek velem. Szépen jelzett karbantartott turista utak vannak. Eldobva még egy papírzsepit sem látni, nem hogy szemétrakás az erdő szélén, vagy az árokban. Nem csoda, erre nem nagyon járnak magyarok. Melóhelyen is elterjedt egy aranyköpés, vigyázzunk a szerszámokra, mert itt magyarok is dolgoznak.
Ahogy az időjárás engedte, és a hely a kocsiban, kivittem a bicajt. A Boden-tóba délről folyik a Rajna, ennek völgyében dolgoztunk több helyen, és munka után itt tekeregtem én is, mint Bondor sporttárs, egymásról mit sem tudva. A táj gyönyörű, a völgy szinte sík, körben hirtelen magasodó hegyek, tetejükön sokáig hóval, lejjebb dús zöld, nagyon zöld növényzet. Majd minden héten esett az eső, de ha nem akkor nyeregbe. Jóidős hétvégén ellepik a rendkívül jó minőségű kerékpárutakat a bennszülöttek. Sok helyen kerülgetni kell egymást, figyelni mint az autópályán. Nagy divat a bicaj utánfutó, a többség a csemetéjét szállítja, de van aki a kutyusát rakja bele. Kényelmesebb, idősebb bringások elektromos rásegítéssel húznak el mellettem, dombon felfelé. Egy helyen, nem sokkal előttem egy görkoris, majd én utolérem, 27-el mentem és nem közeledett.
Bejártam a környéket, a hangsúly nem a teljesítményen volt, hanem a nézelődésen. Munka után letekerni 60-70-et, átugrani Liechtensteinbe, Svájcba, sporttársaknak természetes lenne, kollégáknak autóval is sok. Amikor meg elmentem a Walensee-hez, és összejött 150 km, tiszta hülyének néztek. Hazafelé már én is magamat, de nem a táv miatt, hanem mert kezdők módjára nem gondoltam a tűző napra. Odafelé az egyik, visszaúton a másik oldalam is leégett ujjatlan pólóban, ráadás kis émelygős napszúrás.
A táj nagyon szép, az utak prímák, a környék megérne egy magyar kalandozást. 

Lejegyezte: Buják János

Képek:
.

Nincsenek megjegyzések: