2014.03.01 Tavasszal tavakhoz tekerünk

Találkoztunk délután 1-kor a Pécs Pláza parkolóban a nyugati oldalon! Kb. 45 km-t tekertünk: kerékpárúton Pellérd, Aranyosgadány szoborpark (nemzetközi alkotótábor helyszíne), Bicsérdi tó, Bodai tó, s vissza.
Útvonal térképen 

Azért 9-en összejöttünk a meteorológiai tavasz első napján! A kisforgalmú úton ragyogó időben, remek hangulatban kerekeztünk. A szoborparknál Horváth úr kint volt, így közelről szemrevételezhettük a szobrokat. Kíváncsian kerestük az 1 évvel ezelőtti látogatásunk óta készített alkotásokat, észrevettünk egyéb változásokat is.
A bicsérdi tónál csak tarisznyából fogyasztottunk, mert most végzik a büfé felújítását, március 14-ére tervezik a nyitást.
A bodai tóhoz is érdemes volt eltekerni, egyre szebb a tó és környéke.
Lábaink megérezték a 45 km-t (ami kiegészült az otthon és a találkozóhely közötti távval), de holnapra kipihenjük magunkat, s esetleg újra bringára pattanunk :)
Lejegyezte, túravezető: Farkas Kati

Képek:
Farkas Kati fotói


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése