Hosszú táv (DDK): Abaliget v.á - K - Terecseny Táv: 35km Szint: 550m Túravezető: Miklovich Csilla
Rövid táv: Terecseny - Pnsz - P - Almamellék - P+ - Sasrét - Almás forrás - Pnsz - Terecseny Táv: 14km Túravezető: Györgyné Nagy Marcella
Mégrövidebb táv: Terecseny - Pnsz - Sasrét - Almás forrás - Pnsz - Terecseny Táv: 9 km
2. nap:
Hosszú táv: (DDK) Terecseny - K - Simonfa Táv: 20km Szint: 300m Túravezető: Miklovich Csilla
Rövid táv: Terecseny - Bőszénfa - Terecseny Túravezető: Györgyné Nagy Marcella
A kéktúra e szakaszának útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt. 1. nap 2. nap
A túrabeszámolónak
nagyon nehezen állok neki, mert már egy hét is eltelt a túra óta. Ilyenkor
gondolatban készülünk a következő szakaszra és a szervezése is folyamatban van.
Akkor most kicsit visszatekintés. Újból átnézem a képeket és akkor jönnek
rögtön az emlékek, élmények.
Ez a KÉK-ezés kicsit
speciális, mert összekötöttük a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub
szokásos farsangi túrájával. Így alakult, hogy két csoportban túráztunk.
Egy kék csoport és egy farsangi csoport. K. Balázs nagyon jól összehangolta az
utazást a túraprogramot és az esti szórakozást.
Mi Abaligetről
indultunk, ezért közösen vonattal mentünk az abaligeti vasútállomásra. Már
régen jártunk itt, de a hideg miatt nem sokat időztünk. Megvártuk még M. Évát
és Sz. István és beálltunk a közös fotózásra aztán indulás. Az állomástól nem kellett sokat gyalogolni
és betértünk az erdőbe, ami mesés arcát mutatta. Igazi képeslap fotókat tudtunk
csinálni. Nagyon szép volt a vidék és amerre néztünk mindenhol havas a táj.
Nagy mázlink volt, mert előző nap még ítélet idő volt sok esővel és viharos
erejű széllel. A túrán meg napsütés, szélcsend, havas táj. Még jó, hogy
elvittem a napszemüvegem, egész nap hasznát vettem.
Olyan szép volt a táj, hogy nem tudom elégszer ismételni és
ilyen körülmények között észrevétlenül
Szentkatalin fölé értünk. A Hódosi keresztnél megpihentünk, de akár milyen
szikrázó is a napsütés télen nem lehet sokat ácsorogni. Hamar indultunk tovább.
Nagyon élveztük a napot, de tudtuk, hogy
ha ilyen szép lesz az idő végig, akkor bizony itt a nap végén sárdagasztás
lesz.
Gyakran visszanéztünk
a Mecsekre és nekem érdekes látvány volt, mert még nem jártam ezen a
vidéken úgy, hogy ilyen panoráma képként terüljön elém a táj.
Karácodfa felett K.
Balázs talált egy elhagyott présházat, amit a többiek nem is vettek észre.
Még jó, hogy le voltam maradva, mert nem maradtam ki a házikó felfedezéséből.
Kár, hogy az enyészeté lesz, de mi még láthattuk az elmúlásban is hogy milyen
pompás lehetett valaha. Csak a fénykép
feliratozásából tudom, hogy utána a
Lipalagi erdőben túráztunk tovább. Itt a környéken már lépten nyomon Fekete István
nyomában jártunk, mert mindenhol táblák tájékoztatnak a munkájáról és az
életéről. Nem lehetett rossz neki, de nekünk sem volt az. Gyorsan felértünk Hollófészekhez, amit
sikerült igen sokáig Sas fészeknek hívnom, de megtanultam. Itt 358 m-en voltunk ami nem túl magas, de
mégis furcsa volt, hogy sokat kell mászni felfelé. Itt a fiúk ládáztak egyet,
kicsit falatoztunk és napoztunk.
Azt hittem, hogy vízhatlan a bakancsom, erre kiderül, hogy
csak nem volt eddig komolyan kitéve a csapadéknak. Már éreztem, hogy talán
nedves a zoknim, de még itt reménykedtem, hogy nem beázott, csak izzad a lábam.
Irány Nagymáté.
Soha nem szerettem betonon túrázni, de most jól esett kicsit könnyebben
lépegetni és jobban haladni.
Nagymáté után már
egészen biztosak lehettünk benne, hogy térdig sárosak leszünk. Erre
rásegített az erdőben egy traktor, mert úgy összetúrta az utat, hogy ott ember
nem tudta magát átverekedni. Mindig mondtam, hogy az erdészek tudják a
legjobban összerondítani az erdőt. Remélem rendbe is teszi majd maga után az
utat, de most csak járhatatlanná tette. Nem baj, mi rendíthetetlenül haladunk
tovább és ügyelünk arra, hogy lehetőleg néha csak bokáig süllyedjünk el. Arra
jöttem rá, hogy nem szabad megállni a vizenyős helyeken, mert akkor elkezd
süllyedni az ember. Ilyen részeken gyorsan kell lépdelni és akkor nincs idő a
süllyedésre. Kitanulom lassan a túrázás mesterségét.
Bakóca felé már
nagyon olvadt a hó. Korábban is éreztük, mert a fákról a nyakunkba csurgott
a lé, de itt már nem is voltak havasak a fák. Szerencsére a talaj még igen sok
helyen azért fagyos volt és ezeken a részeken a sáros bakancsunk valahogy
megtisztult a hóban, de csak azért, hogy utána újból összesározhassuk.
Tatárugrató (ezt is a
képekről tudom) után már közeledünk a következő pecsételő helyünk felé. Ez a
hely Felsőkövesd. Már mindenki nagyon éhes, ezért itt megpihentünk és jót
ettünk, hintáztunk, fényképezkedtünk. K. Tomi sajnos itt sem tudott enni, mert
igen hamar kiderült, hogy a gondosan összekészített szendvicseit otthon hagyta
(kár, mert igen finomakat szokott csinálni). Neki ez a nap igazi túlélő túra,
remélem kibírja estig.
Felsőkövesd után a
Miska gödör nevezetű szurdokon ereszkedtünk le Szabás felé. Ismét sár és sár.
Szabás egy elhagyott falu, mely jobb sorsra érdemes, de a hollandok és a
belgák nem menthetnek meg minden magyar falut az ideköltözésükkel. Szerintem 15
év múlva ez a település is eltűnik és már csak a térképeken találjuk meg.
Találtunk egy házat, mely gondosan be volt lakatolva, de a hátulról tárt
falakkal várt. Bárki bemehet, ha van bátorsága. Be van rendezve, a szekrényben
ruhák lógnak és mint egy színházi díszletre úgy tudtunk benézni a házba. Mi sem
mertünk bemenni, mert életveszélyesen lógtak a gerendák és a tető. Szabásról kiérve a tetőn gyönyörű kilátás
nyílt Csebény felé. Itt már egészen biztos voltam benne, hogy a zoknim nem
az izzadságtól vizes, hanem a beázástól. Cuppogott és szottyogot a lé a
lábbelimben. Azért olyan nagyon nem volt rossz, mert vélhetően a sok
gyaloglástól ez a szottyos lé meleg volt, mert nem fázott a lábam.
Tóváros felé vezető
úton letértünk a Csepegő kút felé, ami igen kalandos szakasz volt, de megérte.
Szerintem nyáron talán nem is lehet átvágni azon a szakaszon, ahol a forrás
felé vezet az út. Olyan akácos bozótos a rész, de most átvergődtünk. Aztán
pedig rendkívül meredek, csúszós szakaszon kellet leereszkedni a forráshoz. A
vidék olyan volt, minta a Mecsekben járnánk. A forrás pedig gyönyörű. A
környezete a botanikusok álma, páfrányok mohák és minden zöldell még most télen
is. Mi lehet itt nyáron. A forrás nincs kiépítve és minden felöl folyik a víz.
Kulacsot meg lehet tölteni, de kicsit lassan. Olyan barlangos a kifolyás
környezete és mindenhol cseppkő képződmények vannak. Rendkívül hangulatos. Nem
bánom, hogy leküzdöttük magunkat.
A Csepegő kúttól
vissza az utunkra a régi kék jelzésen haladtunk, hogy ismét elérjük a
mostani kék útvonalát. A nap már nagyon alacsonyan járt és itt kezdett eszembe
jutni, hogy nem hoztam lámpát. Talán szükség lesz rá. Még messze voltunk a
szállástól, mert jó pár kilométer kitérővel érhettük el. Sasrét felé már lefelé haladtunk, de néhol nagyon nagy sárban. A
bakancsunkon komoly sármennyiség rakódott le. Szerintem ilyen lehet az edzőteremben a bokasúly, amivel
kicsit nehezítik a mozgást. Nekünk is igen nehezen ment ilyen súlyos
túrabakancsban, csúszós terepen a haladás. Azért valahogy levergődtünk a
sasréti vadászházhoz. Itt már ránk esteledett, de nem volt szükség lámpára,
mert a hold jól világított. Majdnem telihold volt és felhő nem takarta az eget.
Ennek ellenére olyan tempót diktáltunk, mintha üldöznének. 4,9-es átlagot mért
N. Balázs kütyüje, ez azért túlzás volt így a túra vége felé, ezért a dombtetőn
kicsit megálltunk és utána persze lassítottunk.
Terecseny felé
kellett kerítést mászni. Gyakran a farsangi túrázók nyomdokaiban jártunk. A
falu fényeit már néha észre is vettük és már a hasunkon is éreztük, hogy
egészen biztosan oda kell érni, mert a napi porciója mindenkinek elfogyott és
már vár a K. Márti által készített vacsora.
Még a kerítésen belül voltunk, de elég nehezen találtuk meg
a kijáratot, mert erre az oldalra nem építettek átjárót, hanem a drótkerítést
kellet szétnyitni. Megoldottuk. Holdvilágban
ereszkedtünk le a faluba. Már vártak minket meleggel, örömmel, vacsorával.
Nagyon finom volt a babgulyás.
Szerencsére K. Tomi is túlélte a napot és most pótolhatta az elveszített
kalóriákat. Jó volt együtt lenni a többiekkel. Lassan előkerültek a sütemények, borok és Sz. István készített forralt
bor.
Mikor mindenki jól lakott, elmondtuk az élményeket és kicsit
elpilledt a társaság A. Csongor vetített
nekünk régi képeket 1937-ből. És persze nem csak vetített, hanem jól felkészült
volt építészetből, történelemből és nagyon hangulatos este kerekedett. Utána
megnéztük a nap fotóit, mert ez a 21. század és ilyent is lehet. 30 évvel
ezelőtt szerintem senki nem gondolta, hogy valaha azonnali képnézegetésre lesz
lehetőség.
Mielőtt alvásra került volna sor még egy hastánc bemutató is
megesett. Erről talán a fiú tudnának bővebben írni és csak annyit mondok, hogy
igényes műsor volt.
Fáradtak voltunk, lassan elszállingóztunk aludni. Három
hálóhelyre vackolódott be a társaság az én szobámba 3 nő és 4 férfi aludt. Az
éjszakám valami csodálatos volt. Ezek a férfiak a szobában nagyon tudtak
valamit. Köszönöm nekik az éjszakát. Egyikük sem horkolt egy keveset sem. Mint
a tej úgy aludt mindenki. Nem is írom le, hogy kikkel voltam egy szobába, mert
akkor legközelebb mások is ezeket az urakat kérik az éjszakájukhoz.
Reggel nagyon időben
összekészültünk, mert K. Balázs cseles volt és fél órával korábbi időpontot
mondott, mint az indulás igazi tervezett időpontja. N. Balázs is időben
megérkezett K. Marcival.
Csoportfotózás után
elindultunk vissza a kék túrán útvonalára. Profi fotósunk F. Kata végig
dokumentálta az indulás pillanatait. Olyanok voltunk, mint a celebek.
Nagyon sokat kellett
gyalogolni, míg kiértünk újból a kékre, de azért olyan nagyon nem
szomorkodtam, mert a fiúk a teljes napi távot ennek figyelembe vételével
állították össze. Szerintem hamar ledaráljuk, mert rutinosak és edzettek
vagyunk.
Baranya és Somogy határát jelző táblát kerestem, mikor K.
Balázs tájékoztatott, hogy az út, amin megyünk ez a megyehatár. Egyik lábam
itt, a mások ott. Sokszor találkoztunk A. Csongor nyomaival, mert ő sí futott itt
előző nap.
Az erdészek sokféle jelzést használnak a fákon, a kivágott
rönkökön. Még jó, hogy velünk volt erdészünk (K. Marci) és oktatást tartott
nekünk. A kék útvonalát elérve az erdei
pihenőhelyen lakomáztunk egy kicsit és elindultunk.
Szerintem igen
csendesek lehettünk, mert egy szarvascsorda nagyon közel engedett magához, de
az utolsó pillanatban megugrottak. Félelmetesen gyönyörű volt. Olyan közel
voltak, hogy a szagukat lehetett érezni.
A tóvárosi hegyen gondolkodtunk, hogy belógjunk-e a magán
kilátóba, de elbátortalanodtunk és kihagytuk ezt a lehetőséget. Gálosfa felé ereszkedve ismét jól
összesározódtunk, de itt már nem nagyon foglalkoztam ilyen úri
huncutsággal, hogy meddig vagyok sáros.
Gálosfa
vasútállomásnál kicsit vonatoztunk, mint egy jó falusi lakodalomban és
meneteltünk tovább.
Útközbenre P. Balázs küldte nekünk a Lord együttestől aVándor c. számot, amit (mert ez a 21.század) meg is tudtunk hallgatni R. Laca
telefonján. Szerintem lassan nekem is kell egy ilyen okos telefon, ez mindent
tud, még tükörré is tud válni.
Szentbalázs felé az elágazásnál nem lehet kihagyni a
Balázsfotózást. Gálosfán ismét lehet
pecsétet keresni. Szerencsére tudtuk, hogy hol van, mert a kocsma ahol a pecsét
található igen csak elrejtőzött. A bolt mögött található egy zárt udvarban,
igaz hogy szelíd, de kutyával védett övezetben. Vad pecsételésbe kezdtünk
és hamar indultunk tovább. A falu
templománál kicsit elbizonytalanodtunk, hogy jobbra vagy balra kerüljük a
templomot, de lassan egyezség született és jobbra kerültük, amit igen jól
tettünk. Gálosfáról kivezető szurdokban a fák gyökerei szabadon állnak és
néhány már törzzsé vastagodott és kérgesedett.
Dél felé tartottunk egy rövid ebédszünetet. Ilyenkor télen
szinte egész nap talpon vagyunk, mert még az ilyen pihenők alkalmával sem
tudunk mindig leülni. Jól megedződünk a nyári programokra.
Simonfán begyűjtöttük
a füzetünkbe való pecsételt matricákat és „erőltetett” menetben gyalogoltunk a
kocsikhoz, mert már vártak minket, lent a faluban. Úgy veszem észre, hogy a
túra vége felé mindig elkezdünk rohanni. Tele vagyunk energiával. Azért jó volt
beszállni az autókba. És persze jó haza menni is, mint ahogy mindig jó újból
elindulni.
A következő túránk három napos lesz. Rengeteget kell majd
írnom. A türelmetleneknek ismét vastagon kiemelve a rövidítés.
Lejegyezte: Miklovich Csilla
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése