2015.12.05. Dél-dunántúli Piros Túra 1. szakasz (GY)

Útvonal: Dóczy Malom - Kőlyuk bg. - Nagymélyvölgy - Kánya forrás - kitérő Fehérkúti kh. - Rábay-fa - Kantavári forrás - Kis-rét - Dömörkapu - Pécsi Állatkert   - Mandulás - Remete-rét - Szentkút harangláb - Szentkúti Erdészház - Magyarürög  Táv: 24 km   Szint: 460m
Túravezető: Rostás László

A túra útvonala GPS részére (gdb formátumban) letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.

Szombaton reggel, a Dél-Dunántúli piros túra első szakaszára 17-en gyűltünk össze a főpályaudvaron.
Borongós, ködös idő volt, és mivel Mikulás nap előtt voltunk egy nappal, ezért a csapat nagy része Mikulás jelmezben vagy legalább sapkában érkezett.
Elindult velünk a busz, én némi izgalommal nézelődtem, mert 3 társunk a Budai-vám megállóban szeretett volna csatlakozni hozzánk.
Megbeszéltük, hogy majd integetek, meg a sok piros sapkát, ruhát úgyis meglátják, tehát nem lesz baj a csatlakozással.
Na de túravezető tervez, sors végez.. ugyanis valóban észrevettük egymást, és bősz integetések közt el is hagytuk társainkat a buszmegállóban, ugyanis nem ott vártak, ahol a busz megállt volna.
Mentségükre legyen mondva, rengeteg távolsági busz állt meg ott, pont az az egy nem, amire fel kellett volna szállniuk.
Nosza, semmi baj, megkértem a sofőrt, legyen szíves, és várjon egy másfél percet, míg elrohanok a lemaradtakért. Megtette, ezúton is köszönöm neki.
Na, most képzeljétek el, én a gyakorlott futó, leugrottam a  buszról, és lélekszakadva visszarohantam a másik megállóba, ahol nagy megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy senki nincs ott :)  Szerencsére csörgött a telefonom, a lemaradt túratársaim egyike volt, hogy menjünk nyugodtan, ők autóval jönnek.
Sprint vissza, ne várjon a busz sokat.. mire visszaértem, alig kaptam levegőt, és szemtanúk szerint nem néztem ki túl jól :)

Na de minden rendbe jött, leértünk a célmegállóba, Kőlyuk betérőhöz, szerelvényigazítás, és itt derült ki, hogy Sz. István, és két társa is csatlakozik hozzánk. Lassan tömeggé nőttünk. Közben megérkeztek az autósok is, és a szokásos csoportkép elkészítése után megkezdtük a piros túra első szakaszát. Nem mentünk sokat az első pecsétért, talán 100 métert.
Dóczy-malom után megkezdtük az emelkedést, de hát a mánfai völgyből fel kellett másznunk Remete-rétre, ez elég sok szinttel járt.

Biztosan szép tájon jártunk, hisz már többször volt mindenki errefelé, és emlékeink szerint van erre mit nézni, de a nagy ködtől most ebből semmi nem látszott.
Azért a Nagymélyvölgy most is szép volt, a vízesések, lépcsők jól látszottak.Itt jött velünk szembe még egy társunk, aki gyalog jött elénk.
Elértük Kőlyukat, fotózkodtunk, megcsodáltuk, mert ez a hely is mindig szép. Haladtunk tovább, közben itt- ott ládáztunk, leginkább én, szép helyeken vannak a rejtések. Forrástól forrásig vándoroltunk, itt egymást érik, de jó lett volna belőle néhány a zalai, zselici szakaszon :) Lassan egyre feljebb emelkedtünk, de a köd sajnos nem ritkult.  Fehér-kút előtt egy kis kitérővel meglátogattuk Balázst, a Fehérkúti kulcsosházban,aki a tájfutók mikulás ünnepségét készítette elő, és a másnapi versenyt. A befűtött házban kicsit elidőztünk, felemlegettük a kéken itt töltött estét, ettünk, majd irány tovább, Dömörkapu felé.
Itt is ládáztam, majd tovább az állatkert irányában, a jól ismert gyalogúton. Közben jött a kisvasút, gyerekekkel, Mikulással, remélem, nem okoztunk nagy törést, hogy nem csak egy mikulás van :)
Az állatkertnél páran elköszöntek tőlünk, ők busszal mentek vissza Pécsre, időre kellett menniük.
Kissé megfogyatkozott csapattal értük el a Mandulást, ahol is a csapat fele szólt, hogy ők sietnének, mert dolguk van, Pécsen.
Így 8 an maradtunk, akik egy kellemes, szintes túraúton elértük Remete-rétet, ahol is ettünk, kicsit pihentünk, majd indultunk tovább, Szentkút felé. Innen már inkább ereszkedve, vagy szintben mentünk, néha azért egy egy kis emelkedő volt még, de ez a szakasz már kényelmes.
Szentkúton megnéztük a forrást, a tornyot, majd tovább az erdészház felé, ahol is a bélyegző hely volt. Mivel füzetünk még nincs, így csak elhoztuk a nyalókát, majd beragasztjuk.
Innen már a bringaúton mentünk tovább, és az első ürögi megállóban megvártunk egy buszt.
Jól sikerült túra volt, örülök, hogy ilyen sokan eljöttetek, hamarosan találkozunk a következő szakaszon.

Lejegyezte: Rostás László


Képek:
Keményfi Balázs fotói
Kónya Tamás fotói
Simon Szilvia fotói
Rostás Laca fotói
.

Nincsenek megjegyzések: