2017.03.25 Kerékpártúra a Drávához

Bringatúrán voltunk déli határfolyónknál.

Útvonal: Pellérd - Görcsöny - Baksa - Ócsárd - Diósviszló - Kórós - Kémes - Drávaszabolcs - Harkány
Táv: 103 km Túravezető: Bodrogi Frigyes

A körforgalomtól a megbeszélt időben négyen indultunk neki a túrának. Én a jó időre való tekintettel legalább 15 főre számítottam, de mint később kiderült, Pellérden csatlakozott hozzánk még négy túratárs, így végül nyolcan vágtunk neki az útnak. Laci említette, hogy neki idén ez az első túrája, ezért ő Harkányban visszafordul. Diósviszlóig szép nyugodt tempóban bringáztunk, ahol László rádöbbent, hogy Harkányt csak a visszafelé úton érintjük, úgyhogy mégis jött velünk tovább. Útközben Kémest elhagyva lementünk a Fekete-víz és a Dráva találkozásához egy hosszabb pihenőt tartani. Frissen, kipihenten egészen Drávaszabolcsig tekertünk, ahol a helyi kocsmát kellett felkeresni. Ez utunk további részén többször is megismétlődött, Pali említette is, hogy most azért már mehetnénk 500 méternél hosszabbat is egy huzamban (de azért nem türelmetlenkedett sem a harkányi fagyizásnál, sem a görcsönyi sörözésnél). A túra résztvevői mind örültek, hogy nem hagyták ki ezt a kellemes napos időt, már nagyon várták a bringázást. Voltak többen is, akiknek ez volt az idei első túrájuk. Kellemesen elfáradtunk a végére, és szerintem szombaton ismét ott lesznek, pedig azt a túrát már kicsit hosszabbra terveztem.

Lejegyezte :Bodrogi Frigyes

Képek:
Bodrogi Frigyes fotói
Gajdos Pál videója
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése