2008.09.14. Vasárnapi túra Orfűre

Útvonal: Pécs - Remete rét - Balázs hegy - Orfű (Malommúzeum) - vissza Pécs


A túra útvonala GPS részére letölthető itt. A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.



A Duna déli vagy északi partja-e az alkalmasabb ausztriai túraút? Hova lett a tó? Kire keni a felelősséget az orvos? Miért örüljünk a molynak? Mije látszik a bringásnak?
Ezekre a kérdésekre a választ leginkább egy kellemes kerékpártúrán lehet megtalálni. Nem mondanám, hogy pontosan ebbéli reményben indult útnak a Mecsek áruház elől az a kilenc bringás, aki a szeptember 14-iki Vasárnapi túrára fölcihelődött, ám a válaszok mégiscsak meglettek. Az a kilenc ember, aki nyolcnak látszott, mert a túravezetői névsor-felvételen Iván bá’, mint túravezető kikerült a saját látószögéből, így majdnem téves lett a létszám. Az aztán külön megnehezítette a dolgát, hogy többen is segítettünk neki megszámolni magunkat.
Kezdőknek is ajánlott – szólt a kiírás, így azután három siheder sráccal és egy kerékpártúrás történetekben gazdag hölggyel gazdagodott a csapat.
A túra talán legnehezebb része a Magyarürögi úton volt, ahol a közlekedést az útépítések nehezítették. Ezen túljutva már igazán csak egy könnyed iramnak tűnt följutni Remeterétre, ahol azért a rend kedvéért persze megszusszant a csapat.
Az orfűi elágazóban sapkaügyi konferenciát tartottunk. Mivel a sapka, ez a látszólag ártalmatlan tárgy, később kimutatta a foga fehérjét, sőt a gazdájáét is, mindenképp meg kell említenünk. A sildes sapka tehát fölkerült kamasz utitársunk fejére, hogy védje, de silddel hátra, hogy a szél le ne kapja. És megindultunk a Balázs-hegyi kilátó felé, és hogy túlságosan el ne bízzuk magunkat, a legrövidebb úton. A majd’ 45 fokos csapáson még az erőtúltengéses kamaszfiúkat is hamar ledobta a nyereg, de szerencsére rövidesen följutottunk a kilátóhoz.
Ez a kilátó Orfű fölött a mobiltornyok legjobb felhasználási módját mutatja be. Itt, Orfűn remek kilátóként szolgál, míg belsejében ott zizeg az adótorony. A kilátóról messzire elátni, Iván bá’ szerint akár Badacsonyig. Az ennyire tiszta idő persze ritka. A kerékpáros-fejek itt összedugódnak a térkép fölött, és a dombhajlat takarásában meghúzódó tó megtalálása fölötti sikerélmény nyomán keresik előbb a Badacsony irányát, majd a továbbutat. Az idő hűvösre fordul, kihűl a tébláboló csapat, továbbindulunk.
És a lemaradó bringás szomorú állóképbe fut az orfűi szerpentin közepén. A sapka itt döntötte el, hogy akcióba lép, sunyin lependerült. Gazdája utánakapott, jobb kézzel, balja a fékkaron – a blokkoló első keréken átbukó bringa csíkot szántott az aszfaltba, míg gazdája fejen, kézfejen landolt és hamarost búsan kereste letörött két fogát. Az elsősegélyt elhárítva megtudjuk, hogy mivel a sebek nem veszélyesek, jobb nem nyúlni hozzájuk, mert akkor az azokat ellátó orvos nem hivatkozhat az amatőr beavatkozás rontó hatására. No lám.
Szerencsére nem kellett azonnal ellátni a fiút. Fej- és fogsérülése ellenben komoly érv a sisak mellett (ami helyett az alattomos sildes sapka volt a fején), és még komolyabb a figyelmes fékbeállítás mellett: az első ne tudjon blokkolni. Talán nem túlzás az ismerős egyetemista példája, akinek a fékje a gépnél kábé ötször többet ér (és még így sem éri el az egészé a bolti árakat).
A sebesült fölötti szomorú kupaktanács lassan oldódó hangulatában messzi túraélményeket cserélnek a távoli tájakat bebarangolók, szőlőcukor-bajuszt növeszt a vidám kiskamasz és a rövid egyenes szakaszon képződött kicsiny csoporttal mit kezdeni képtelen, rutintalan autós kivagyiság hárítására időnként szabályos forgalomirányításba kell fogni. Azután a sérültet hazaautóztatja a fölhívott szülő, a lejtő tövében pedig Szent Márton-templomot megnézni kanyarodik be a csapat.
Ez a túra amúgy is a szemlélődésé. Kicsivel odébb a Malommúzeumhoz kanyarodunk, ahol rövid alku után nekikészül a malom gazdája, a molnár, aki kezébe kapja arasznyi karikájú kulcsait és mesélni kezd. A malomban a tonnás gerendák történelmet mesélnek: az olajütő két csergerendája még Mátyás alatt került a földbe makk gyanánt. A piciny ablakok ellenfénye időtlen hangulatot és kicsi elemelkedettséget sugall, és ezt begyűjtve sétálunk át a voltaképpeni malomba, a hengerszékek, garatok, elevátorok és szegletes facsövek öntött bronzdíszekkel ékes, hangulatos terébe. A molnár a magyar találmányú hengerszékekről szólva hangsúllyal mondja: mind a mai napig ezt használja a világ, amit százvalahány éve magyar molnárok fejlesztettek ki és Ganz Ábrahám tökélyre vitt.
Szerteágazó magyarázatot hallunk lisztekről, sikérről, kacifántos fizikai jellemzőkről, a marhák helyett ma az emberrel föletetett korpáról és arról, hogy a molyos liszt amilyen rendjénvaló, olyan természetes: ha sem cián, sem foszforhidrogén, sem egyéb barátságos vegyianyag nem háborgatja a molyt, akkor talán az embert sem.
Innen már a tavakat megkerülve hazafelé kanyarodik a csapat, Magyarhertelend, az eredeti végcél elérését egy fürdésre alkalmasabb, a messzibb jövőben pontosan el nem helyezett napra téve át. Remeteréten még átbeszéljük a lábszáron, karon, mellényen elhelyezett fényvisszaverő csíkokat, a neonzöldek farkasvakságbeli hasznát és egyebeket, minden cigány szigorúan a maga lovát dícséri (miközben erős kiváncsisággal mustrálja a többiét), utána rázúdulunk a hazaútra. Az idő meghűvösödött, a kedvünk megbillent egyszer ugyan, de a túra egészében fölöttébb jólesett.


Képek itt.

Túravezető: Dr. Novotny Iván
Fotó, lejegyezte: Simor Árpád
.

Nincsenek megjegyzések: