Újdonságok a vasúti kerékpárszállításban 2011.03.31.

A tartalomból:

Szezonális kerékpárjegyek áprilistól
Menetrendi jelölések változásai
Idén először erdélyi kerékpárszállítás


Klikk ide
.

Kerékpáros balesetmegelőzés

T. kerékpárosok, klubtagok!


Tegnap voltam a városi balesetmegelőzési bizottság ülésén. 3 számunkra is érdekes dolgot tudtam meg:
   1. 2010-ben a városi rendőrkapitányság területén 1682 közúti baleset történt, ebből 8 halálos áldozatot is követelt.  Kerékpárosokkal kapcsolatba hozható baleset 35 volt, ebből 1 halálos (a kerékpáros hibájából, ok: erős alkoholos befolyásoltság). Arányaiban a 35-öt soknak tartom. Mit lehetne tenni ellene?
   2. A holnap induló, kerékpárosokat és a kerékpárokat fokozottan ellenőrző akcióra azt mondták, hogy nagyon szigorú lesz, különösen a kerékpárok KRESZ-ben előírt tartozékainak meglétét illetően. Ha szó szerint értik, amit mondtak, akkor minden kerékpáros le fog bukni, mert a KRESZ a névtáblát is előírja kötelező felszerelésként, s ilyet biciklin kb. 40 évvel ezelőtt láttam utoljára. A működőképes lámpát biztosan számon fogják kérni, ezt külön mondták.
   3. Az orfűi kerékpárúttal kapcsolatban került szóba, hogy olyan közúton, amelyik mellett párhuzamos kerékpárút van, tilos kerékpározni, akkor is, ha ezt tábla külön nem tiltja. (Ugyanezen úttal kapcsolatban megállapították, hogy főleg az első időben nagyon sok baleset lesz a sok, éles kanyar és a burkolaton lévő sár, kavics, stb miatt.)


Iván bá'
.


2011.03.26. De jó, hogy megint együtt tekerünk! - szezonkezdő kerékpártúra

Útvonal: Pécs, 48-as tér - Pécs-Bányatelep - Kénes út - Komlói út - István-aknai elágazó - Béta-akna - Petőfi-akna - Vasas - Bogád - Pécs
Táv: 36 km. Szint: kb. 410 m.



 A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub idei első, saját szervezésű bringatúrája szombat reggel 9 órára volt meghirdetve a 48-as térre.

Nem túl nehéz, viszont látványos útvonalon készültünk végigtekerni.
9 órára össze is állt a csapat, 21 fő jött el, hogy kihasználva a jó időt, kerekezzünk egyet a Mecsekben.
Induláskor Csabi vezette a csapatot, mert, mint mondta, a 33as számú háznál el kell menni jobbra, vagyis az erdőn keresztül tud egy rövidebb utat.
És így is volt, kihagytuk a Rigóder dombot, és a Hármas-hídi kanyarban értünk ki a főútra.
Ezután eltekertünk Pécs bányatelepre, majd következett az első mászás, ami eléggé próbára tette a csapatot.
Meredek a Kénes út! Felérve összevártuk a kissé szétzilálódott társaságot, majd itt derült ki, hogy egyik társunk bringája lerobbant. Kónusz problémái voltak. Szerencsére ügyes kezű bringások is voltak köztünk, sőt, szerszám is volt, így megoldódott a probléma. Közben a csapat egy része elment az István aknai elágazóhoz, mert fáztak.
Ott bevárták az utóvédet, majd elindultunk túránk kényelmes szakaszára. Sík terepen, majd hamarosan lejtőn folytattuk utunkat, élénk beszélgetések között.
Egy erdészeti útelágazásnál megálltunk, hogy bevárjuk egy túratársunkat, aki előrement, de a rossz úton.  (Mint később kiderítettem, ő ment a jó irányba, és az eredeti kiíráshoz képest mi tévedtünk el J).
Természetesen, nincs szó igazi eltévedésről, egyszerűen csak kihagytunk pár kilométert.
Ezután egy nagy gurulás következett, majd kellemes hullámvasutazás a 6-os útig. Azon átkelve, megálltunk, és mindenki frissített, evett, ivott.
Hamarosan tovább indultunk, és ismét hullámvasutazva értük el a bogádi emelkedőt. Előtte, egy új létesítésű Tüzép telepen malacokat, kecskéket, juhokat láttunk. Valószinűleg biotüzép volt.:)
Ebből az irányból nem olyan vészes a bogádi domb, de azért széthúzta a csapatot. Felérve, tulajdonképpen véget ért a túránk, elköszöntünk egymástól, és elindultunk hazafelé. Mindenki a neki legkedvezőbb irányba. Szép lassan elkopott a társaság, a 48-as térre már csak ketten értünk vissza, az autóhoz.
Szép túra volt, és mindenkinek köszönöm, hogy részt vett rajta.
Külön elismerés illeti egy új társunkat, aki nem igazán bringás, idén még nem is tekert, ennek ellenére végigjött a távon. Szép teljesítmény volt. Várjuk máskor is.

 Még egyszer köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, és remélem, minél hamarabb, és minél többen találkozunk a következő túrán.

Túravezető, lejegyezte: Rostás László

Képek:
.

2011.03.25. Éves taggyűlés és szezonkezdő előadóest

A program eredeti meghívója letölthető itt.

Ünnepélyesen megnyitottuk a 2011-es kerékpáros szezont.
Szeretettel várunk minden bringást túráinkon, rendezvényeinken!

Képek:
Keményfi Balázs fotói
Tamás József fotói
.

2011.03.20. Dél-Börzsönyi kilátások – gyalogos teljesítménytúra

2011. március 20-án egy összevont szülinapi túra keretében a Klubból 5-en úgy döntöttünk, hogy részt veszünk a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület Dunakanyarban rendezett teljesítménytúráján. A választás több okból is szerencsés volt: egyrészt az itthoni esős-havas időből a tavaszba utaztunk, másrészt pedig a már tőlük megszokott remek szervezés miatt nagyon jól éreztük magunkat. A Dunakanyar legszebb részein mentünk, Zebegényből kiindulva. A csapatból ketten (M.Évi és H.Barna) a 30 km-es távot, a többiek pedig (F.Kati, Sz.István + S.Szabina és én) a 15 km-es távot választották. Többször voltunk már sáros túrán, de ekkora sárban talán még sosem volt részünk. A túrának volt olyan szakasza is, ahová a rendezőknek kötelekkel kellett biztosítani a haladást, ez persze még izgalmasabbá tette a túrát! Ennek ellenére a túra és a hangulat remek volt, szokásunkhoz híven többször „zengett az erdő” a kacagásunktól.

Minden elismerésünk, és köszönetünk jár a rendezőknek, akik már szinte ismerősként üdvözöltek bennünket! Máskor is szívesen megyünk a túráikra!


Lejegyezte: Fülöp Szilvi

Képek:

Farkas Kati fotói
Herke Barnabás fotói
.




Kerékpáros pihenőtől a barlangturizmusig

A Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület overallos barlangturizmussal foglalkozik Orfűn, túráik a Mecsek Házából indulnak ki, ahol is kiér a Pécs-Orfű bicikliút.
A fenti egyesület szeretne egy biciklis pihenőt kialakítani - büfé már üzemel - ahol italokat, szendvicseket tudnak venni az odaérkezők.

Szeretnék, ha a biciklisek megpihennének náluk, és ha van kedvük, akkor elvinnék Őket barlangi túrára is.

Az egyesületükről és a Mecsek Házáról további információt találhatsz a www.szkbe.hu - és a www.mecsekhaza.hu oldalon.

Az információ forrása: Lukáts Lilla SZKBE - Turisztikai Programtervező

.

2011.03.14. Gemenci erdő körbe tekerése, avagy a két híd túrája

A túra eredeti beharangozója:

"Szeretném ha hagyománnyá válna a Gemenc-i erdő körbe bringázása, más néven a két híd túrája. Remélhetőleg jó időnk lesz, de ha nem, eső nap március 26 szombat. 
A megszokott útvonalon tekerünk végig 20 km-ként pihenőt tartunk, de nagy pihenőnk lesz Érsekcsanád Rév-csárdánál ahol megkóstoljuk a finom palacsintát. 
Megállunk Pörbölynél az állat simogatónál, valamint Lassi-nál a játszótéren. Aki kedvet érez hozzá az a kéken is kerekezhet Bajától - Lassi-ig. A Keselyűs-i csárdánál szintén nagyobb pihenőt tartunk. A túra folyamán több helyen lesz röviditésre lehetőség azok számára akik ezt jelzik a túra közben. 
A túra teljes távja:74 km A túra a töltésen halad végig aszfalton, szint nincs.
Kényelmes bringázásra készülhetünk. Jó tekerést!! "

Túravezető: Tóth János


A bejárt túra útvonala GPS részére letölthető, és műholdfelvételen megtekinthető itt.


Március 14-én hűvös reggelen gyülekeztünk a pécsi Domus parkolóban, hogy 2 autóval nekivágjunk a Szekszárdra vezető útnak. Tudtuk, hogy rajtunk kívül még 5 autóval mennek Pécsről a túrára, mely 9 órakor indult Szekszárdról. A túrát egy szekszárdi túratárs, Tóth János szervezte és Ájbi hívta fel rá tagságunk figyelmét. Mire elindultunk, már tudtuk, hogy nagyon szép kora-tavaszi időnk lesz. Szekszárdon a Garay téren rengetegen gyűltünk össze nem volt egyszerű összeterelni a nyájat a csapatfotókhoz. Végül 74-en (vagy 75-en) vágtunk neki a távnak egy rövid eligazítás után. Szekszárdot elhagyva kelet felé tekertünk Gemenc irányába. Első megállónk Bárányfokon volt, ahol trófeamúzeum és állatsimogató a látnivaló.
Itt a csapat egy része az állatokat kergette, egy másik részük jó túrakerékpáros módjára előkapott valami ennivalót a batyujából. Ezután továbbindultunk kelet felé és a Keselyűsi csárdáig meg sem álltunk. Ezen a ponton fogunk majd a körtúrára megérkezni valamikor délután. Rövid pihenő után a kissé szakadozott mezőny után eredtünk és a Sió zsilipen keresztül elértük a Szent László Duna-hidat. Itt egy társunk sajnos balesetet szenvedett, a hídról lekanyarodás egy 90 fokos lejtős kanyar, a szélén kőzúzalékkal. Itt csúszott meg és ütközött a korlátnak társunk. B. András és N. Zsuzsa azonnal a segítségére siettek. Kis tanakodás és a sérülések felmérése után végül is mentőt hívtunk, mert gyanúsnak tűntek a sérülések. A mentő a gáton elég hamar kiért Bajáról és elvitte a sebesültet. Társunk jól van, kulcscsontja tört el és kisebb zúzódásokat szenvedett estére már hazaengedték a kórházból! Ezúton is jobbulást és mielőbbi felgyógyulást kívánunk neki! A kerékpárját B. András és Tibor kísérték el a következő pihenőhelyre az érsekcsanádi Rév sörözőbe. Ez nem volt kis teljesítmény abban a szembeszélben amit itt kaptunk ezen a 6 kilométeren! A Rév sörözőben nagyon finom palacsintával enyhítettük a szembeszél okozta szenvedéseinket és gyúrtunk lelkileg a következő kilométerekre. Itt a mezőny már eléggé szétszakadozott, mivel a baleset miatt közel 2 órás késésben voltunk a csapat végén! Túravezetőnk megvárt mindenkit és együtt indultunk tovább Baja felé. A bajai Duna hídon baj nélkül átkeltünk, majd rövid szakaszon az 55-ös úton haladtunk Pörbölyig. Ez a szakasz szűk és nagy a forgalom még ünnepnapon is! Szerencsére hamar vége lett és Pörbölynél csatlakoztunk egy nagyobb csapathoz, akik bevártak minket. Itt az erdei vasút végállomása és egy erdei iskola található, ideális kiindulási pont családos kerékpár és gyalogtúrákhoz, nagyon szép és tiszta hely!
Pihenőnk után a társaság nagyobb része átment az út túloldalán az erdőben található kis rezervátumhoz állatokat nézni. Láttunk vadmalacot, őzet. Lehetett etetni is őket, vadmalac szereti a csokis müzlit! Tettünk egy kört a rezervátum körül, majd vissza a töltésre és irány Lassi. Ez a kis tisztás az erdőben egy megállója az erdei vasútnak és van itt egy kis játszótér is. Rövid nézelődés után visszatekertünk a gátra és Észak felé folytattuk utunkat. Gyönyörű vidéken csodálatos fények között tettük meg a Keselyűsi csárdáig tartó utat. Nekem az útnak ez a része tetszett a legjobban! (meg a vadmalacok!) A csárdánál elköszöntünk szekszárdi társainktól és együtt mentünk vissza az autókhoz. Gyors pakolás és utaztunk haza. Nagyon szép túra volt, köszönjük a túravezetést Tóth Jánosnak! Erre a vidékre még visszatérünk!

Lejegyezte: Földes Csaba 


Képek:
Csiszár Gábor fotói
Farkas Kati fotói
Földes Csaba fotói
Freilits Rolf fotói
Illés Balázs fotói
Nagy Zsuzsanna fotói
Rostás László fotói
Tamás József fotói
Tárnai Márta fotói

Kerékpárral az orfűi kerékpárúton (KRESZ)

Egy jótanács Eperjesi József túratársunk tollából:

A hétvégén rendőrségi figyelmeztetés hívta fel figyelmemet, hogy Orfűre és vissza (és a mellékletben meghatározott esetben) csak a kerékpárúton szabad kerékpározni annak ellenére, hogy a közútra nincs kihelyezve a "Kerékpárrral behajtani tilos" tábla.
Akár több 10.000Ft-os büntetést is lehet kockáztatni a szabályt be nem tartóknak.

2011.03.06. Farsangvasárnap - Busójárás

Bár nem túra kapcsán, de családommal az idei busójáráson jártunk. A látottakat megosztom veletek.

Képek:
Keményfi Balázs fotói

Továbbá:
Farsangi koporsó vízrebocsátása (video)
Busó Klub (2010. szeptember)

2011.03.05. Papuk

M. Éva és V. Peti túratársaink a horvátországi Papuk hegységben gyalogtúráztak.

A beszámoló itt olvasható.
Képek itt. 
.