Képek:
Eperjesi József fotói megtekinthetők itt.
2009.05.23. Zselic erdei útjain
Útvonal: Kaposvárig vonattal, Kaposvár – Kaposújlak – Kaposmérő – Kaposdada – Szenna – Zselickisfalud – Kardosfapuszta – Ropolypuszta – Kisbőszénfa – Sasrét – (ebéd és pihenő) 14.00-kor indul a kisvasút Almamellékre – Csebény – Felsőkövesd – Nagymáté – Hetvehely – Petőczpuszta – Kővágószőlős – Cserkút – Pécs. Táv: 96km ebből földút 2km.
Reggel 7-kor már sorakoztak a bringák és bringások a pécsi pályaudvar várótermében. Megvettük a jegyet, rögzítettük a bringákat a vonaton, az utolsóknak már csak a peronon maradt hely. A Kaposvárig tartó közel 2 órás út alatt megreggeliztünk, beszélgettünk, nézegettük a térképen a tervezett útvonalat, kerestük az előre beharangozott 2 km-es földutat. A leszállás már gyorsan ment, egy túratársunk Pellérdről bringával érkezett.
A túravezető, Eperjesi Józsi instrukciói után, az ő felvezetésével forgalmas úton kikerekeztünk a városból. Kaposújlaktól egy szakaszon kerékpárúton, Kaposdadától tócsákkal tarkított földúton haladtunk, mely mellett később betonos kerékpárút futott. Az előző éjszakai vihar nyomai végig kísértek bennünket - a keresztbe fekvő fán mindenki átemelte bringáját, majd az utolsóként érkező Józsi letörte a vékonyabb ágakat, hogy a mögöttünk jövőknek kisebb akadályt jelentsen. Jó fotótéma volt Bárdudvarnok előtt a Szent Benedek szobor (tölgyfából készült), a Horgász büfénél erőt gyűjtöttünk a legmeredekebb szakasz megtételéhez (15 %).
Újabb jelentős emelkedők és lejtők váltották egymást. Mindenki tudott az egyéni tempójában haladni, a gyorsabbak többet pihentek, nézelődtek és fotóztak a dombtetőkön.
A fekvő bringa defektes lett, Ropolypusztán a vadászkastélynál vártuk be. Kardosfán csak vizet töltöttünk a kulacsunkba, és megállapítottuk, hogy vissza kell jönni a környékre, hiszen most nem tudjuk felkeresni Pali betyár sírját, a Feneketlen tó partján felfrissülni, a szarvasfarmon időzni.
Újabb hosszú emelkedőt győztünk le a 67-es útig, ahonnan már hazaláttunk - a távolban kivehető a Mecsek. Csaknem 5 km a főútvonalon, és letértünk Sasrét felé, ahol a vadászkastély melletti tó közepén levő kis szigeten költöttük el késői ebédünket.
Az erdei kisvasútra felpakoltunk, a bringák elhelyezéséhez „pót-kocsit” csatoltak a szerelvényhez, telekocsival indultunk útnak. Nagyon szép volt a halastavak, fehér- és szürke gémek sokasága. A bringák is épségben megérkeztek Almamellékre, csak egy defekt! Amíg a fiúk szereltek, mi megnéztük a kiállítást, pellérdi társunkért pedig megérkezett az autó, neki már „megvolt a kilométere”.
Csebény végén két út állt előttünk, mindkettő földes. A jobboldalit választottuk, mert az elején füves volt. És előttünk a szűnni nem akaró sár. V. Zsuzsi felemelte, a többség tolta kétkerekűjét, mellyel az összes sarat felszedték az útról - a féknél is hatékonyabban lassította a bringát. Volt sírás-fogadkozás: földútra soha többet… Nem hagytuk magukra a csüggedőket, két óra alatt mindannyian legyőztük a 3,4 km-es szakaszt, de vagy negyed óráig tisztogattuk járműveinket, cipőinket (stoplit), és a földút elején szerzett defektet is el kellett hárítani!
Jólesett volna egy kis frissítő, de Felsőkövesden megszűnt a kocsma, így hát továbbindultunk.
Most már jöhet akármilyen meredek út, csak sár ne legyen! Felküzdöttük magunkat Nagymátéra, majd 8,4 km-es élvezetes gurulás "jutalma", az energia utánpótlás lehetősége a hetvehelyi kocsmában. Annyira megerősödtünk a sok hegymenetben, hogy a Golgotai emelkedőt alig éreztük meg (néhányan). Petőczpusztánál bevártunk mindenkit, és elköszöntünk egymástól, már elmúlt fél 8, igyekeztünk haza.
Szép volt (csak az a sár ne lett volna)! 100-110 km, legalább 1200 m szintemelkedés, erdőkön át vezető utak, tavak, vadászházak, stb. Klassz volt!
Túravezető: Eperjesi József
Lejegyezte: Farkas Kati
A túravezető, Eperjesi Józsi instrukciói után, az ő felvezetésével forgalmas úton kikerekeztünk a városból. Kaposújlaktól egy szakaszon kerékpárúton, Kaposdadától tócsákkal tarkított földúton haladtunk, mely mellett később betonos kerékpárút futott. Az előző éjszakai vihar nyomai végig kísértek bennünket - a keresztbe fekvő fán mindenki átemelte bringáját, majd az utolsóként érkező Józsi letörte a vékonyabb ágakat, hogy a mögöttünk jövőknek kisebb akadályt jelentsen. Jó fotótéma volt Bárdudvarnok előtt a Szent Benedek szobor (tölgyfából készült), a Horgász büfénél erőt gyűjtöttünk a legmeredekebb szakasz megtételéhez (15 %).
Újabb jelentős emelkedők és lejtők váltották egymást. Mindenki tudott az egyéni tempójában haladni, a gyorsabbak többet pihentek, nézelődtek és fotóztak a dombtetőkön.
A fekvő bringa defektes lett, Ropolypusztán a vadászkastélynál vártuk be. Kardosfán csak vizet töltöttünk a kulacsunkba, és megállapítottuk, hogy vissza kell jönni a környékre, hiszen most nem tudjuk felkeresni Pali betyár sírját, a Feneketlen tó partján felfrissülni, a szarvasfarmon időzni.
Újabb hosszú emelkedőt győztünk le a 67-es útig, ahonnan már hazaláttunk - a távolban kivehető a Mecsek. Csaknem 5 km a főútvonalon, és letértünk Sasrét felé, ahol a vadászkastély melletti tó közepén levő kis szigeten költöttük el késői ebédünket.
Az erdei kisvasútra felpakoltunk, a bringák elhelyezéséhez „pót-kocsit” csatoltak a szerelvényhez, telekocsival indultunk útnak. Nagyon szép volt a halastavak, fehér- és szürke gémek sokasága. A bringák is épségben megérkeztek Almamellékre, csak egy defekt! Amíg a fiúk szereltek, mi megnéztük a kiállítást, pellérdi társunkért pedig megérkezett az autó, neki már „megvolt a kilométere”.
Csebény végén két út állt előttünk, mindkettő földes. A jobboldalit választottuk, mert az elején füves volt. És előttünk a szűnni nem akaró sár. V. Zsuzsi felemelte, a többség tolta kétkerekűjét, mellyel az összes sarat felszedték az útról - a féknél is hatékonyabban lassította a bringát. Volt sírás-fogadkozás: földútra soha többet… Nem hagytuk magukra a csüggedőket, két óra alatt mindannyian legyőztük a 3,4 km-es szakaszt, de vagy negyed óráig tisztogattuk járműveinket, cipőinket (stoplit), és a földút elején szerzett defektet is el kellett hárítani!
Jólesett volna egy kis frissítő, de Felsőkövesden megszűnt a kocsma, így hát továbbindultunk.
Most már jöhet akármilyen meredek út, csak sár ne legyen! Felküzdöttük magunkat Nagymátéra, majd 8,4 km-es élvezetes gurulás "jutalma", az energia utánpótlás lehetősége a hetvehelyi kocsmában. Annyira megerősödtünk a sok hegymenetben, hogy a Golgotai emelkedőt alig éreztük meg (néhányan). Petőczpusztánál bevártunk mindenkit, és elköszöntünk egymástól, már elmúlt fél 8, igyekeztünk haza.
Szép volt (csak az a sár ne lett volna)! 100-110 km, legalább 1200 m szintemelkedés, erdőkön át vezető utak, tavak, vadászházak, stb. Klassz volt!
Túravezető: Eperjesi József
Lejegyezte: Farkas Kati
Képek:
Bodrogi Frigyes fotói megtekinthetők itt.
Farkas Kati fotói megtekinthetők itt.
Földes Csaba fotói megtekinthetők itt.
Almamelléki kisvasút: változott a dél-zselici kisvasút menetrendje. 2009-ben május 1-jétől október 31-ig csak hétvégeken (szombat, vasárnap), ill. ünnepnapokon közlekedik. Almamellékről 10 órakor indul, vissza Sasrétről pedig 14 órakor. A felnőtt jegy ára 700, a gyermekjegy ára 400 Ft. Különvonat a hét bármely napjára rendelhető, különdíja nincs, csak a menetjegyeket kell megvenni, de minimum 10.000 Ft értékben.
Címkék:
Zselic
2009.05.23. Rádőlt egy fa a Gubacsos kulcsosházra
Május 22-éről 23-ára virradó éjjel a vihar megrongálta a PTKK kezelésében lévő Gubacsos kulcsosházat. A közeli tarvágáson végigsöprő szél ledöntött egy belül korhadó törzsű tölgyet, aminek szerencsére csak a koronája zuhant a tetőre. A jelentős fatömeg azonban így is komoly kárt okozott a házon. A Kerékpárosklub által csak nemrégiben felújított fedélszék déli részén több szarufa eltörött, a héjazat és a csatorna megsemmisült, és a féltetős konyhaépületben is rongálódások estek. Az erdészet a veszélyesen a házra dőlt fatörzset példás gyorsasággal, akkurátusan eltávolította, így az már közvetlen baleseti fenyegetést nem jelent. Ezzel együtt a ház a helyrehozataláig nem tudja ellátni a feladatát. Bízunk benne, hogy a viharkárok helyreállítása mielőbb meg tud történni, és a Gubacsos újra szolgálhatja a természetjárók érdekeit. A ház melletti tisztáson nemrég fölállított üde, egyszerűségében szép turistaút-jelző faoszlopot szerencsére a vihar megkímélte.
u.i.: Csongor kint aludt a házban, fűtött is, hogy száradjon, én délelőtt megyek ki és amit lehet összeszedegetek. Szép adag tüzelőnk lett a télre...
Simor Árpád
gondnok
gubacsos@freemail.hu
gubacsos@freemail.hu
Címkék:
Mecsek
2009.05.16-17. Révfalui sütögetés
Útvonal: Pécs – Kökény - Szilvás - földúton Garé – Szava – Diósviszló – Rádfalva – Kórós - Sámod -Baranyahidvég – Vajszló- Lúzsok – Kemse – Zaláta – Drávasztára – Révfalu Táv: 65km
Másnap: Révfalu – Drávasztára – Sellye – Kákics – Sumony- Szentlőrinc – Pécs. Táv: 55km.
A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt.
Térkép letöltés: www.turistautak.huA letölthető track *.gdb formátumú.
Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
A túra útvonala műholdfelvételről a Trackabee adatbázisból megtekinthető itt.
Kertvárosban a kisteszkónál gyülekeztünk, ki egy, ki két napra, hogy végcélként a Dráva melletti Révfaluba tekerjünk. A csapat egy kisebb része előre jelezte, hogy ugyanerre a napra a Sellyei Kistérség rendezvényére is hivatalos, így ők délután csatlakoztak hozzánk.
Az út elején nem a szokott országúton tekertünk, hanem Kökény után bevetettük magunkat a földútra. Néhány nappal korábban volt eső, így szurkoltunk, hogy mi vár ránk. Az első benyomásunk kellemes volt. Jól lehetett haladni az éppen nem poros földúton, a táj is újdonságként hatott. Szilváson tartottunk egy rövid pihenőt, majd Garé irányába újból földút következett. A Szilvás utáni földút egy szakaszán szívás következett, ugyanis jókora sárba kerültünk. Leszálltunk a bringák nyergéből, és toltuk őket. A kerék is beragadt az összegyűjtött sártól. De mivel ez sem tartott örökké, ezt is túléltük, a földút további szakasza jónak volt mondható.
Abból lehetett következtetni, hogy közeledünk Garé felé, hogy a régi szekérút mentén Garétól távol még meglévő lévő fák egyszer csak eltűntek. Ottjártunkkor is munálkodtak a helyi erők kapálógépes utánfutójukkal és fűrésszel felszerelkezve a növényzet hasznosításán.
Garéban megálltunk egy újabb szusszantásra. A templomot először kívülről fényképeztük, majd zárt ajtón keresztül, leleményes módon, belülről is próbáltuk lefotózni – a kulcslyukon keresztül -, elmondható, hogy sikeresen. (Lásd a képeket.) Garé után már végig aszfaltúton, még gyérnek is alig mondható forgalomban haladtunk. Kiváló kerékpáros pálya! Szép környezet, jó út, kis forgalom.
Egy hosszabb pihenőt Kóróson töltöttünk, miközben megnéztük a festett kazettás műemléktemplomot is.
A déli harangszó a katolikus és a református templom tornyából sztereóban köszöntött minket Vajszlón. Utunkat a Dráva egykori árterén folytattuk tovább. Dél múltán egyre melegebb lett, szinte beköszöntött a nyár. Drávasztára közelében úgy döntöttünk, hogy megnézzük a kikötőt. Mint kiderült, érdemes volt, mert véletlenül belebotlottunk a Sellyei Kistérség rendezvényébe. Itt találkoztunk a csapatunk másik részével. Még halászlét is kaptunk, bár tudtuk, hogy Révfaluban bográcsgulyás vár minket.
Időztünk itt is egy kicsit, gyönyörködtünk a Drávában. Végül megtettük az utolsó kilométereket Révfaluig. V. Zsuzsa kereke a cél előtt azt mondta, hogy sssssszzzzz. P. Zoli megragasztotta neki.
Mire odaértünk, a háziak révén már várt a bográcsgulyás. Nem kellett éhen halni. Lesétáltunk ott is a folyóhoz, ahol dzsungelszerű út vezetett le a partra. A vízállás nagyon magas volt. A kőgáton átbukott a víz. Akik nem tudtak két napra maradni, még aznap hazatekertek.
A többség azért maradt. Este sokáig beszélgettünk a tűz mellett. Szóba kerültek a nyári programok részletei is. Az éjszakát ki házban, ki padláson, ki sátorban töltötte.
Reggel a csapat időben elindult két keréken vissza Pécsre.
(A visszaút részleteiről beszámolni nem áll módomban, mivel Révfaluban maradtam.)
Köszönöm a csapat összetartását, és példamutató helytállását!
Túravezető, lejegyezte: Keményfi Balázs
Abból lehetett következtetni, hogy közeledünk Garé felé, hogy a régi szekérút mentén Garétól távol még meglévő lévő fák egyszer csak eltűntek. Ottjártunkkor is munálkodtak a helyi erők kapálógépes utánfutójukkal és fűrésszel felszerelkezve a növényzet hasznosításán.
Garéban megálltunk egy újabb szusszantásra. A templomot először kívülről fényképeztük, majd zárt ajtón keresztül, leleményes módon, belülről is próbáltuk lefotózni – a kulcslyukon keresztül -, elmondható, hogy sikeresen. (Lásd a képeket.) Garé után már végig aszfaltúton, még gyérnek is alig mondható forgalomban haladtunk. Kiváló kerékpáros pálya! Szép környezet, jó út, kis forgalom.
Egy hosszabb pihenőt Kóróson töltöttünk, miközben megnéztük a festett kazettás műemléktemplomot is.
A déli harangszó a katolikus és a református templom tornyából sztereóban köszöntött minket Vajszlón. Utunkat a Dráva egykori árterén folytattuk tovább. Dél múltán egyre melegebb lett, szinte beköszöntött a nyár. Drávasztára közelében úgy döntöttünk, hogy megnézzük a kikötőt. Mint kiderült, érdemes volt, mert véletlenül belebotlottunk a Sellyei Kistérség rendezvényébe. Itt találkoztunk a csapatunk másik részével. Még halászlét is kaptunk, bár tudtuk, hogy Révfaluban bográcsgulyás vár minket.
Időztünk itt is egy kicsit, gyönyörködtünk a Drávában. Végül megtettük az utolsó kilométereket Révfaluig. V. Zsuzsa kereke a cél előtt azt mondta, hogy sssssszzzzz. P. Zoli megragasztotta neki.
Mire odaértünk, a háziak révén már várt a bográcsgulyás. Nem kellett éhen halni. Lesétáltunk ott is a folyóhoz, ahol dzsungelszerű út vezetett le a partra. A vízállás nagyon magas volt. A kőgáton átbukott a víz. Akik nem tudtak két napra maradni, még aznap hazatekertek.
A többség azért maradt. Este sokáig beszélgettünk a tűz mellett. Szóba kerültek a nyári programok részletei is. Az éjszakát ki házban, ki padláson, ki sátorban töltötte.
Reggel a csapat időben elindult két keréken vissza Pécsre.
(A visszaút részleteiről beszámolni nem áll módomban, mivel Révfaluban maradtam.)
Köszönöm a csapat összetartását, és példamutató helytállását!
Túravezető, lejegyezte: Keményfi Balázs
Képek:
Bodrogi Frigyes fotói megtekinthetők itt.
Farkas Kati fotói megtekinthetők itt. (első része a kistérségi rendezvény)
Keményfi Balázs fotói megtekinthetők itt.
Video:
Recept:
A szakács most már el meri árulni, hogy miből készítette azt a finom bográcsgulyást. Klikk ide.
Farkas Kati beszámolója:
„Kincsek között élünk”, és Révfalui sütögetés
Szombaton hajnali 6 óra előtt elsőként érkeztem a pécsi nagybani piac parkolójába. 18-an kerékpárral, 12-en pedig autóval készültünk Sellyére. Tervek szerint 8.30 körül találkozunk a Draskovits kastély előtt, ahonnan indul a sellyei kistérségi önkormányzat által szervezett falujáró kerékpártúra, melyet ötvöztünk a PTKK Révfalui sütögetéssel egybekötött túrájával.
Néhányan 6-kor indultak, hogy kényelmesen letekerhessék a 45 km-t, mi pedig 6.30-kor. Dodi kicsit gyorsabb volt, és előttünk haladt, pogányi társunk Görcsönyben csatlakozott hozzánk, ketten pedig Vajszlón értek utol bennünket. Szinte egyszerre érkeztünk az autósokkal – no azért ők később indultak :)
A nevezés után P. Ildikó, a Dunántúli Postás Sportegyesület elnökségi tagja átadott a szervezőknek annyi DPSE logós sapkát, hogy minden résztvevőnek jutott. A szervezőknek, és kis csapatunk tagjainak pedig szép sárga egyesületi logós pólót osztott, ennek is nagy sikere volt - sokan szerettek volna közénk tartozni!
Rövid köszöntő után motoros felvezetéssel csaknem 150 bringás indult Drávafok felé a frissen felújított aszfaltos országúton. Akadt néhány figyelmetlen kerekes, volt pár esés kis horzsolással. A mezőny hamar széthúzódott, a rutinosabbak inkább a mezőny elején kerekeztek. Bogdásától az útépítés miatt legyalult út lassította a haladást. A 42 km-es kör első állomása Drávafokon a Fodor kúria udvarán volt. Több asztal telis-teli különféle süteményekkel, pogácsákkal. Innivalóból is bőséges volt a választék: régi recept alapján készült különböző gyümölcs-ecetes üdítők, többféle tea. Mind a helyi lakosok készítették. Az elsők, és az utolsók megérkezése között eltelt vagy 15 perc, P. Ildikóért autót kellett küldeni, defektet kapott.Fogadtuk a falu polgármesterének köszöntőjét, rövid ismertetőt hallottunk a kistérség elnökétől az itteni kincsekről, és a kúria jelenlegi funkciójáról, ős-gyümölcsöséről. Megismertük a túra ötletadóját - tavaly szervezték az elsőt, és remélik, hagyomány lesz belőle.
Továbbindultunk. A nagy létszám, és a jelentős sebesség-különbség miatt csak kevesen tekintettük meg Markócon a parasztházban berendezett múzeumot. Többen felidézték élményeiket: a való életben mikor, hol találkoztak hasonló tárgyakkal - leginkább a bölcsővel. Ezután átmentünk a helyi fa-neveldébe, ahol az őshonos gyümölcsfa, és zöldség fajtákat dédelgetik. A polgármester beszélt terveikről: szeretnék megvalósítani a közösségi szintű önellátást. (Szükség is van ehhez hasonló ötletekre, hiszen a térségben jelenleg 40,1 % a munkanélküliség.)
Mire Drávakersztúrra érkeztünk, sokan már a birkanyájat figyelték közvetlen közelről, miután végig kóstolták a helyi készítésű sajtokat, pogácsákat. Azért nekünk is jutott a finomságokból, és nem maradtunk le a polgármester köszöntőjéről sem.
Felsőszentmárton felé vettük az irányt, szép a tájat színesítették a sok bringások – hosszú száz métereken át a zöld növényzet között virított a sok sárga, fehér, piros póló. Néhányan letekertünk a falu széli holtághoz, a víz felszínén sárgán virágzott a vizitök. Az ország nyugati csücskénél a falut elhagyva rátértünk az aszfaltos töltésre. Több km hosszan bringások, mindenki a maga tempójában, beszélgetve, előzgetve.
Drávasztárán a kikötőt néhány száz méteres földúton tudtuk megközelíteni, folyamatosan érkeztek a bringások. Néztük a horgászokat, ellenőriztük a víz hőmérsékletét, gyönyörködtünk a bő vizű Drávában. A helyiek halászlét, kalácsot, gyümölcsöt kínáltak – ettünk, ittunk, ismerősöket üdvözöltünk. A legfiatalabb kerekes Gy. Palika még nincs 5 éves (a mi csoportunk tagja) ugyan csak rész-távot teljesített, de nagyon élvezte a társaságunkat. Közben befutottak K. Balázsék, a túrakerékpárosok is - sokan megcsodálták B. Frici saját gyártmányú fekvő bringáját.
Néhányan 1-kor visszaindultak Pécsre, hogy a délutáni családi programról le ne maradjanak. A túra is hamarosan folytatódott. Drávaiványban társaink elbeszélése szerint a református templom megtekintése után a szomszédos háznál nagyon finom pálinkával kínálták őket, és meséltek a falu hétköznapjairól. Mindenki úgy tért haza, ahogy jött – ki két, ki négy keréken.
Én 6 társammal csatlakoztam K. Balázsékhoz, az ő Révfalui hétvégi házukba kaptunk meghívást klubtársainkkal együtt.
A töltésen visszafelé indultunk, kevéssel a cél előtt V. Zsuzsi defektet kapott, a fiúk elvégeztek egy gyors belső-cserét. Ezidő alatt mi megérkeztünk: két kis bájos nádfedeles ház állt a nagy zöld területen, elszórtan gyümölcsfák, körben sűrű akácos. Mintha erdő közepén lennénk egy kis tisztáson. A gyerekek a nagyszülők felügyelete alatt táplálták a tüzet, fölötte bográcsban rotyogott a gulyás, remek illata csábítóan terjengett a levegőben. Balázs elvégezte a házi vízmű légtelenítését. A fiúk kinéztek néhány négyzetméternyi helyet, ahol sorban felverték sátraikat. Mi lányok igyekeztünk ellesni a különböző technikákat, majd felpakoltunk a padlásra.
A gulyás nagyon finom lett, uzsonna után lesétáltunk a holtághoz, a Korcsina csatornán átvezető híd fagerendáinak egy része elkorhadt, csak óvatosan! Sárgán virít a vízililiom, sok a szúnyog is! A kis településnek jelenleg egyetlen állandó lakosa sincs, de láttunk építkezést …Elköszöntünk azoktól, akik ott-alvás helyett a hazatekerést választották, majd lementünk a Drávához. Olyan magas a vízállás, hogy a kőgát megközelíthetetlen, így csak távolból láthattuk a határt jelző táblát. A partot szegélyező erdőben embermagasság feletti az aljnövényzet. A folyó veszélyesnek látszik a nagy örvény miatt. Visszasétáltunk táborhelyünkre, vacsora után Balázs pezsgőt bontott, Iván bá’ elmondta a friss túra-információkat. Sokáig beszélgettünk, a szúnyogok ellen riasztó krémmel próbáltunk védekezni, begyújtottunk két füstölőt is. Sötétedés után elvonultunk aludni. Nem tudom milyen idő volt a sátrakban, a padláson meleg.
Másnap korán ébredtünk, mindenki felszedte a sátrát. Néhányan már 8 óra előtt elindultak, mi reggeli után, 9 előtt köszöntünk el a háziaktól.
A már ismerős útvonalon haladtunk Drávasztáráig, majd Sellye felé tartottunk immáron az országúton. Drávaiványiban megnéztük a templomot, érdekessége, hogy kazettás belső tere hasonlít a Kórósi temploméhoz, melyet a csoport nagy része előző napon (szombaton) tekintett meg. Csányoszró után észak felé haladtunk, az első pihenőt Magyartelken, a temetőnél tartottuk. Megtekintettük Országh Lajos sírját és az emlékoszlopot. Nézegettük a sírköveket, megtöltöttük kulacsainkat, és indultunk tovább. Csatlakozott hozzánk F. Szilvi is, aki tegnap hazatekert, ma pedig elénk jött. Egyre több emelkedőt kellett legyőznünk, mindegyik tetején bevártuk egymást. Az utolsó pihenőt Görcsönyben tartottuk, ahol a főúttól 100 méterre nagyon finom fagyit mérnek. A nagy melegben jólesett a jeges édesség. Elköszöntünk egymástól, és ki hogy tudott, feltekert a Görcsönyi dombra, majd hazagurult.
Szerencsések vagyunk, hogy mindkét programhoz tudtunk csatlakozni, így többet tapasztaltunk az Ormánságiak, és K. Balázsék vendégszeretetéről. Köszönjük a vendéglátást!
Lejegyezte Farkas Kati
Révfaluról bőveben itt.
Szombaton hajnali 6 óra előtt elsőként érkeztem a pécsi nagybani piac parkolójába. 18-an kerékpárral, 12-en pedig autóval készültünk Sellyére. Tervek szerint 8.30 körül találkozunk a Draskovits kastély előtt, ahonnan indul a sellyei kistérségi önkormányzat által szervezett falujáró kerékpártúra, melyet ötvöztünk a PTKK Révfalui sütögetéssel egybekötött túrájával.
Néhányan 6-kor indultak, hogy kényelmesen letekerhessék a 45 km-t, mi pedig 6.30-kor. Dodi kicsit gyorsabb volt, és előttünk haladt, pogányi társunk Görcsönyben csatlakozott hozzánk, ketten pedig Vajszlón értek utol bennünket. Szinte egyszerre érkeztünk az autósokkal – no azért ők később indultak :)
A nevezés után P. Ildikó, a Dunántúli Postás Sportegyesület elnökségi tagja átadott a szervezőknek annyi DPSE logós sapkát, hogy minden résztvevőnek jutott. A szervezőknek, és kis csapatunk tagjainak pedig szép sárga egyesületi logós pólót osztott, ennek is nagy sikere volt - sokan szerettek volna közénk tartozni!
Rövid köszöntő után motoros felvezetéssel csaknem 150 bringás indult Drávafok felé a frissen felújított aszfaltos országúton. Akadt néhány figyelmetlen kerekes, volt pár esés kis horzsolással. A mezőny hamar széthúzódott, a rutinosabbak inkább a mezőny elején kerekeztek. Bogdásától az útépítés miatt legyalult út lassította a haladást. A 42 km-es kör első állomása Drávafokon a Fodor kúria udvarán volt. Több asztal telis-teli különféle süteményekkel, pogácsákkal. Innivalóból is bőséges volt a választék: régi recept alapján készült különböző gyümölcs-ecetes üdítők, többféle tea. Mind a helyi lakosok készítették. Az elsők, és az utolsók megérkezése között eltelt vagy 15 perc, P. Ildikóért autót kellett küldeni, defektet kapott.Fogadtuk a falu polgármesterének köszöntőjét, rövid ismertetőt hallottunk a kistérség elnökétől az itteni kincsekről, és a kúria jelenlegi funkciójáról, ős-gyümölcsöséről. Megismertük a túra ötletadóját - tavaly szervezték az elsőt, és remélik, hagyomány lesz belőle.
Továbbindultunk. A nagy létszám, és a jelentős sebesség-különbség miatt csak kevesen tekintettük meg Markócon a parasztházban berendezett múzeumot. Többen felidézték élményeiket: a való életben mikor, hol találkoztak hasonló tárgyakkal - leginkább a bölcsővel. Ezután átmentünk a helyi fa-neveldébe, ahol az őshonos gyümölcsfa, és zöldség fajtákat dédelgetik. A polgármester beszélt terveikről: szeretnék megvalósítani a közösségi szintű önellátást. (Szükség is van ehhez hasonló ötletekre, hiszen a térségben jelenleg 40,1 % a munkanélküliség.)
Mire Drávakersztúrra érkeztünk, sokan már a birkanyájat figyelték közvetlen közelről, miután végig kóstolták a helyi készítésű sajtokat, pogácsákat. Azért nekünk is jutott a finomságokból, és nem maradtunk le a polgármester köszöntőjéről sem.
Felsőszentmárton felé vettük az irányt, szép a tájat színesítették a sok bringások – hosszú száz métereken át a zöld növényzet között virított a sok sárga, fehér, piros póló. Néhányan letekertünk a falu széli holtághoz, a víz felszínén sárgán virágzott a vizitök. Az ország nyugati csücskénél a falut elhagyva rátértünk az aszfaltos töltésre. Több km hosszan bringások, mindenki a maga tempójában, beszélgetve, előzgetve.
Drávasztárán a kikötőt néhány száz méteres földúton tudtuk megközelíteni, folyamatosan érkeztek a bringások. Néztük a horgászokat, ellenőriztük a víz hőmérsékletét, gyönyörködtünk a bő vizű Drávában. A helyiek halászlét, kalácsot, gyümölcsöt kínáltak – ettünk, ittunk, ismerősöket üdvözöltünk. A legfiatalabb kerekes Gy. Palika még nincs 5 éves (a mi csoportunk tagja) ugyan csak rész-távot teljesített, de nagyon élvezte a társaságunkat. Közben befutottak K. Balázsék, a túrakerékpárosok is - sokan megcsodálták B. Frici saját gyártmányú fekvő bringáját.
Néhányan 1-kor visszaindultak Pécsre, hogy a délutáni családi programról le ne maradjanak. A túra is hamarosan folytatódott. Drávaiványban társaink elbeszélése szerint a református templom megtekintése után a szomszédos háznál nagyon finom pálinkával kínálták őket, és meséltek a falu hétköznapjairól. Mindenki úgy tért haza, ahogy jött – ki két, ki négy keréken.
Én 6 társammal csatlakoztam K. Balázsékhoz, az ő Révfalui hétvégi házukba kaptunk meghívást klubtársainkkal együtt.
A töltésen visszafelé indultunk, kevéssel a cél előtt V. Zsuzsi defektet kapott, a fiúk elvégeztek egy gyors belső-cserét. Ezidő alatt mi megérkeztünk: két kis bájos nádfedeles ház állt a nagy zöld területen, elszórtan gyümölcsfák, körben sűrű akácos. Mintha erdő közepén lennénk egy kis tisztáson. A gyerekek a nagyszülők felügyelete alatt táplálták a tüzet, fölötte bográcsban rotyogott a gulyás, remek illata csábítóan terjengett a levegőben. Balázs elvégezte a házi vízmű légtelenítését. A fiúk kinéztek néhány négyzetméternyi helyet, ahol sorban felverték sátraikat. Mi lányok igyekeztünk ellesni a különböző technikákat, majd felpakoltunk a padlásra.
A gulyás nagyon finom lett, uzsonna után lesétáltunk a holtághoz, a Korcsina csatornán átvezető híd fagerendáinak egy része elkorhadt, csak óvatosan! Sárgán virít a vízililiom, sok a szúnyog is! A kis településnek jelenleg egyetlen állandó lakosa sincs, de láttunk építkezést …Elköszöntünk azoktól, akik ott-alvás helyett a hazatekerést választották, majd lementünk a Drávához. Olyan magas a vízállás, hogy a kőgát megközelíthetetlen, így csak távolból láthattuk a határt jelző táblát. A partot szegélyező erdőben embermagasság feletti az aljnövényzet. A folyó veszélyesnek látszik a nagy örvény miatt. Visszasétáltunk táborhelyünkre, vacsora után Balázs pezsgőt bontott, Iván bá’ elmondta a friss túra-információkat. Sokáig beszélgettünk, a szúnyogok ellen riasztó krémmel próbáltunk védekezni, begyújtottunk két füstölőt is. Sötétedés után elvonultunk aludni. Nem tudom milyen idő volt a sátrakban, a padláson meleg.
Másnap korán ébredtünk, mindenki felszedte a sátrát. Néhányan már 8 óra előtt elindultak, mi reggeli után, 9 előtt köszöntünk el a háziaktól.
A már ismerős útvonalon haladtunk Drávasztáráig, majd Sellye felé tartottunk immáron az országúton. Drávaiványiban megnéztük a templomot, érdekessége, hogy kazettás belső tere hasonlít a Kórósi temploméhoz, melyet a csoport nagy része előző napon (szombaton) tekintett meg. Csányoszró után észak felé haladtunk, az első pihenőt Magyartelken, a temetőnél tartottuk. Megtekintettük Országh Lajos sírját és az emlékoszlopot. Nézegettük a sírköveket, megtöltöttük kulacsainkat, és indultunk tovább. Csatlakozott hozzánk F. Szilvi is, aki tegnap hazatekert, ma pedig elénk jött. Egyre több emelkedőt kellett legyőznünk, mindegyik tetején bevártuk egymást. Az utolsó pihenőt Görcsönyben tartottuk, ahol a főúttól 100 méterre nagyon finom fagyit mérnek. A nagy melegben jólesett a jeges édesség. Elköszöntünk egymástól, és ki hogy tudott, feltekert a Görcsönyi dombra, majd hazagurult.
Szerencsések vagyunk, hogy mindkét programhoz tudtunk csatlakozni, így többet tapasztaltunk az Ormánságiak, és K. Balázsék vendégszeretetéről. Köszönjük a vendéglátást!
Lejegyezte Farkas Kati
Révfaluról bőveben itt.
Címkék:
Baranya
2009.05.09. Bababuli kétkeréken
Beszámoló:
A rendezvényről beszámoló olvasható a Bababuli honlapján: http://bababringa.lapunk.hu/
Képek:
Bodrogi Frigyes fotói megtekinthetők itt.
Szervező: Simor Árpád
Címkék:
Pécs
2009.05.01-03. között 70-en két kerékkel a Béda-Karapancsa tájegységben
2009. május 1-jén reggel 7-kor 7-en 2 autóval 7 bringát szállítva 3 napos bringatúrára indultunk Mohácsra, melyet jómagam szerveztem és vezettem munkatársaim, klubtársaim, barátaim és családtagjaik részére.
Leparkoltunk a kollégium mellett, átültünk a bringákra, és irány a Dunapart. Ott találkoztunk azokkal, akik vonattal érkeztek. Napsütéses, bár kissé szeles időben élveztük a vízparti csendéletet, majd 10-kor visszatekertünk a kollégiumhoz, ahová lassan szállingóztak a bringákkal felrakott autók. A túraútvonalak részletes leírását szövegesen, és térképen berajzolva mindenki előre megkapta, de én is hoztam magammal, és adtam azoknak, akik nem tudták kinyomtatni.11-kor megnyitottam a túrát, és 2 perccel később már 50-en tekertünk a töltés felé. Kölkeden a Fehér Gólya múzeumban 11.30-ra vártak bennünket - csak a kedvünkért nyitották ki az ünnepnapon. Itt találkoztunk azokkal, akik két keréken érkeztek Pécsről, Szekszárdról, Bólyból, Majsról. Két csoportban tudtuk megnézni a kiállítást, érdeklődéssel hallgattuk a gólyák életéről szóló információkat, sok újat tanultunk. Továbbindultunk Sátorhelyre, ahol csatlakozott hozzánk a Nagykanizsától Nagynyárádig vonatozó túratársunk is, így egészült ki csapatunk 70 főre. Az emlékparkban a fegyverbemutatónak mi is aktív részesei lehettünk. Meglepődtünk némely eszköz súlyán, izgalmas volt a vágási technikák bemutatója is. Ezt követően végigsétáltunk az emlékhelyen, és érdeklődéssel hallgattuk Varga Györgyöt a helyhez kapcsolódó történelmi eseményekről, a kopjafákról, legendákról, majd céltáblára lehetett lőni az íjakkal. Fél 3 körül indultunk Kölkeden át Erdőfű felé, a klassz erdei úton - igaz, a Szocotthon után nagyrészt durva felületű aszfalton. A szemerkélő eső megijesztett bennünket, esőkabátot húztunk. HZS, Majson lakó túratársunk mesélt a vadászkastély szebb napjairól, majd szúnyog etetés helyett, a bringázást választottuk, és az eső is feladta.
A határ előtti vaskaput becsuktuk magunk után, a saras útszakaszon is átjutottunk, fel a töltésre, ahol elleptek bennünket a szúnyogok! A határsorompónál történő nézelődés helyett jó minőségű aszfalton kezdődött a bringások és a szúnyogok versenye. Mi nyertünk, Mohácsig utol sem értek bennünket.A kollégium elfoglalása is gördülékenyen ment, elsőként a bringákkal beparkoltunk a társalgóba. A szoba-beosztást mindenkinek előre megküldtem, ehhez kellett szobákat választanunk. A szobaparancsnokokkal összedugtuk a fejünket: az épület egyik szárnyában 3 szoba - azonnal jelentkeztek 3-an, a másik szárnyában 4 szoba - erre a Szekszárdiak csaptak le, nekünk pedig maradtak az emeleti szobák. Ezután a szobaparancsnokok sorba álltak a portásnál a kulcsért és a létszámnak megfelelő ágyneműért. Néhányan hamarosan jöttek reklamálni, hogy a paplanhuzat fél méterrel rövidebb, mint a paplan, de mivel nem volt egyikből sem más méret, a paplant mindenki belegyömöszölte a huzatba.Kis bonyodalmat jelentett, hogy mindkét szinten csak egy vizesblokk volt, és az élelmesebb lányok elfoglalták a fürdőket. Mikor az első strázsáló fiú bejutott, akkor pedig a lányok várakozhattak. 7-re megérkezett a vacsi, előbb a vegások, majd a többiek álltak sorba. Vacsora alatt elmondtam a másnapi programot, és a legfontosabb tudnivalókat - köztük pl. azt, hogy az emeleti vizesblokkot ezentúl a lányok, a földszintit pedig a fiúk használhatják. Este sokan elmentek egy városi sétára, mások az ebédlőben maradtak, poharazgatás mellett jókat anekdotáztak, a 10-12 éves fiúk pedig csocsóztak, billiárdoztak. Néhány család az otthoni alvást választotta, ők hazautaztak Pécsre, Pogányba.
Senki nem zavarta más álmát, viszont reggel korán indult az élet. Újabb családok csatlakoztak hozzánk. Annak ellenére, hogy néhányan nem tudtak velünk tartani, már 74-en voltunk. Reggeli után a 9 órás komppal átkeltünk a Dunán, a Riha tó partján 4-en Dávod felé indultak, ők az egész napos fürdőzésre szavaztak. Mi megtekintettük Homorúdon azt a másfél méteres dombocskán álló házat, mely egyedüliként maradt meg az '56-os jeges árvíz idején. Budzsákon időztünk kicsit a Kadia horgász-helyeinél, a Ferenc csatorna partján ki jobbra, ki balra kerekezett. Hercegszántón a búcsújáró hely szomszédságában néhány éve felállított 10,53 m magas Mária szobornál a munkásoktól is kaptunk ötleteket, hogy mit nézzünk meg a környéken.Éppen eleredt az eső, mikor beültünk a TEAHÁZ-ba, ahol kemencés sülteket kaptunk ebédre - nagyon ízletes, és bőséges volt. Mire indulni készültünk, elállt az eső. 15-en Dávodra tekertek délutáni fürdőzésre, mi pedig Karapancsa felé tartottunk. A majálison még kevesen voltak, a kastélyt nem tudtuk megtekinteni, de a szép erdei úton kellemes volt a bringázás. A nyulak, őzek időnként megmutatták, hogy ők is itt vannak. Hóduna után kőzúzalékkal szórt úton haladtunk, átjutottunk az út szélén kikötött kutyák között, és a töltésre érve vártak ránk a szúnyogok. Jó minőségű földúton indultunk Mohács felé, néha megálltunk, lementünk a töltés aljába a hatalmas kivágott fatörzsekhez, megnéztük a legelőn átrohanó birkanyájat, a fiúk "kacsáztak" az ártéri vízen, de a szúnyogok rövid idő elteltével továbbhaladásra ösztökéltek bennünket. A kompnál találkoztunk a Dávodról érkező "fürdőző" társainkkal ??? A gyógyfürdő vize csak 24 fokos volt! Erre nem számítottunk!Átkeltünk a Dunán, és ki a mohácsi uszodába, szaunába, ki a város szívébe tartott. Fagyiztunk, megnéztük egy szerb esküvő násznépének utcai táncát, és a kollégium napos szobájában anekdotáztunk vacsoráig. Az este az előzőhöz hasonlóan telt, csak kicsit nagyobb létszámmal, és emelkedettebb hangulatban.A harmadik nap reggelén lehúztuk az ágyneműt - a paplannál könnyen ment -, majd bepakoltunk az autókba. Szekszárdi társaink a Duna nyugati oldalán indultak haza, mi pedig ismét kompra szálltunk. Most északra tartottunk, a csoport egy része az országúton Dunafalvára, ill. Bajára. Mi Felsőkandáig, ill. a töltésig aszfaltos úton, innen pedig 6 km-es földes töltésen érkeztünk Dunafalvára, ahol integettünk a Duna túlpartján levő társainknak. Néhányan itt maradtak, mi pedig kiváló minőségű aszfaltos töltésen eltekertünk Szeremle határáig.
Az információs tábla szerint Szeremle 2,8 km. Az országúton bementünk Szeremlére, így 4 km. A "Soproni Ászok" táblával is ellátott Művháznál kicsit időztünk, majd a földes töltésen indultunk vissza, ez a szakasz 4,5 km volt. Hát akkor mi van 2,8 km-re innen?A Csobbantó majorban kértem ebédet a csoportnak, de az időjárásra való tekintettel a főút túloldalán levő háznál vártak bennünket vendéglátóink - itt tudtunk fedett helyen leülni. Páran visszafordultak, mert Pécsig meg sem akartak állni, mi pedig elfogyasztottuk a finom bajai halászlét - mindenki annyit, amennyi jólesett.
A napsütéses időben Pencz József - az ország egyetlen halász-szerszámkészítő népi iparművésze - bemutatta, hogy az eszközöket mikor, hogyan használják a halászok. Ezután elfogyasztottuk a finom házi rétest, melyből nem győztünk repetázni.Éppen továbbindultunk - a csoport egy része országúton, más része a töltésen -, mikor ideért egy zivatar. Néhányan (az utolsók) visszatértünk vendéglátóinkhoz. Fedett helyen vártunk, míg elállt az eső, és az országúton indultunk a többiek után. Mégegyszer nézhettünk őzet, meg nyulat is. A négyórás kompnál utolértük a többieket, hát jól megáztak azok, akik a töltést választották! Átkelés után az autóknál elköszöntünk egymástól, és ki két keréken, ki vonattal, ki pedig autóval elindult haza. Csak a Szekszárdra tartó bringások áztak meg, de ez belefért.Mindannyian feltöltődtünk, kerekeztünk 160-200-300 km-t, újabb barátságok köttettek. A szúnyogok nélkül többen bármikor szívesen megismételnénk a túrát, elmennénk azokra a helyekre is, melyek most kimaradtak.
Képek itt.
Túravezető, fotó, lejegyezte: Farkas Kati
Leparkoltunk a kollégium mellett, átültünk a bringákra, és irány a Dunapart. Ott találkoztunk azokkal, akik vonattal érkeztek. Napsütéses, bár kissé szeles időben élveztük a vízparti csendéletet, majd 10-kor visszatekertünk a kollégiumhoz, ahová lassan szállingóztak a bringákkal felrakott autók. A túraútvonalak részletes leírását szövegesen, és térképen berajzolva mindenki előre megkapta, de én is hoztam magammal, és adtam azoknak, akik nem tudták kinyomtatni.11-kor megnyitottam a túrát, és 2 perccel később már 50-en tekertünk a töltés felé. Kölkeden a Fehér Gólya múzeumban 11.30-ra vártak bennünket - csak a kedvünkért nyitották ki az ünnepnapon. Itt találkoztunk azokkal, akik két keréken érkeztek Pécsről, Szekszárdról, Bólyból, Majsról. Két csoportban tudtuk megnézni a kiállítást, érdeklődéssel hallgattuk a gólyák életéről szóló információkat, sok újat tanultunk. Továbbindultunk Sátorhelyre, ahol csatlakozott hozzánk a Nagykanizsától Nagynyárádig vonatozó túratársunk is, így egészült ki csapatunk 70 főre. Az emlékparkban a fegyverbemutatónak mi is aktív részesei lehettünk. Meglepődtünk némely eszköz súlyán, izgalmas volt a vágási technikák bemutatója is. Ezt követően végigsétáltunk az emlékhelyen, és érdeklődéssel hallgattuk Varga Györgyöt a helyhez kapcsolódó történelmi eseményekről, a kopjafákról, legendákról, majd céltáblára lehetett lőni az íjakkal. Fél 3 körül indultunk Kölkeden át Erdőfű felé, a klassz erdei úton - igaz, a Szocotthon után nagyrészt durva felületű aszfalton. A szemerkélő eső megijesztett bennünket, esőkabátot húztunk. HZS, Majson lakó túratársunk mesélt a vadászkastély szebb napjairól, majd szúnyog etetés helyett, a bringázást választottuk, és az eső is feladta.
A határ előtti vaskaput becsuktuk magunk után, a saras útszakaszon is átjutottunk, fel a töltésre, ahol elleptek bennünket a szúnyogok! A határsorompónál történő nézelődés helyett jó minőségű aszfalton kezdődött a bringások és a szúnyogok versenye. Mi nyertünk, Mohácsig utol sem értek bennünket.A kollégium elfoglalása is gördülékenyen ment, elsőként a bringákkal beparkoltunk a társalgóba. A szoba-beosztást mindenkinek előre megküldtem, ehhez kellett szobákat választanunk. A szobaparancsnokokkal összedugtuk a fejünket: az épület egyik szárnyában 3 szoba - azonnal jelentkeztek 3-an, a másik szárnyában 4 szoba - erre a Szekszárdiak csaptak le, nekünk pedig maradtak az emeleti szobák. Ezután a szobaparancsnokok sorba álltak a portásnál a kulcsért és a létszámnak megfelelő ágyneműért. Néhányan hamarosan jöttek reklamálni, hogy a paplanhuzat fél méterrel rövidebb, mint a paplan, de mivel nem volt egyikből sem más méret, a paplant mindenki belegyömöszölte a huzatba.Kis bonyodalmat jelentett, hogy mindkét szinten csak egy vizesblokk volt, és az élelmesebb lányok elfoglalták a fürdőket. Mikor az első strázsáló fiú bejutott, akkor pedig a lányok várakozhattak. 7-re megérkezett a vacsi, előbb a vegások, majd a többiek álltak sorba. Vacsora alatt elmondtam a másnapi programot, és a legfontosabb tudnivalókat - köztük pl. azt, hogy az emeleti vizesblokkot ezentúl a lányok, a földszintit pedig a fiúk használhatják. Este sokan elmentek egy városi sétára, mások az ebédlőben maradtak, poharazgatás mellett jókat anekdotáztak, a 10-12 éves fiúk pedig csocsóztak, billiárdoztak. Néhány család az otthoni alvást választotta, ők hazautaztak Pécsre, Pogányba.
Senki nem zavarta más álmát, viszont reggel korán indult az élet. Újabb családok csatlakoztak hozzánk. Annak ellenére, hogy néhányan nem tudtak velünk tartani, már 74-en voltunk. Reggeli után a 9 órás komppal átkeltünk a Dunán, a Riha tó partján 4-en Dávod felé indultak, ők az egész napos fürdőzésre szavaztak. Mi megtekintettük Homorúdon azt a másfél méteres dombocskán álló házat, mely egyedüliként maradt meg az '56-os jeges árvíz idején. Budzsákon időztünk kicsit a Kadia horgász-helyeinél, a Ferenc csatorna partján ki jobbra, ki balra kerekezett. Hercegszántón a búcsújáró hely szomszédságában néhány éve felállított 10,53 m magas Mária szobornál a munkásoktól is kaptunk ötleteket, hogy mit nézzünk meg a környéken.Éppen eleredt az eső, mikor beültünk a TEAHÁZ-ba, ahol kemencés sülteket kaptunk ebédre - nagyon ízletes, és bőséges volt. Mire indulni készültünk, elállt az eső. 15-en Dávodra tekertek délutáni fürdőzésre, mi pedig Karapancsa felé tartottunk. A majálison még kevesen voltak, a kastélyt nem tudtuk megtekinteni, de a szép erdei úton kellemes volt a bringázás. A nyulak, őzek időnként megmutatták, hogy ők is itt vannak. Hóduna után kőzúzalékkal szórt úton haladtunk, átjutottunk az út szélén kikötött kutyák között, és a töltésre érve vártak ránk a szúnyogok. Jó minőségű földúton indultunk Mohács felé, néha megálltunk, lementünk a töltés aljába a hatalmas kivágott fatörzsekhez, megnéztük a legelőn átrohanó birkanyájat, a fiúk "kacsáztak" az ártéri vízen, de a szúnyogok rövid idő elteltével továbbhaladásra ösztökéltek bennünket. A kompnál találkoztunk a Dávodról érkező "fürdőző" társainkkal ??? A gyógyfürdő vize csak 24 fokos volt! Erre nem számítottunk!Átkeltünk a Dunán, és ki a mohácsi uszodába, szaunába, ki a város szívébe tartott. Fagyiztunk, megnéztük egy szerb esküvő násznépének utcai táncát, és a kollégium napos szobájában anekdotáztunk vacsoráig. Az este az előzőhöz hasonlóan telt, csak kicsit nagyobb létszámmal, és emelkedettebb hangulatban.A harmadik nap reggelén lehúztuk az ágyneműt - a paplannál könnyen ment -, majd bepakoltunk az autókba. Szekszárdi társaink a Duna nyugati oldalán indultak haza, mi pedig ismét kompra szálltunk. Most északra tartottunk, a csoport egy része az országúton Dunafalvára, ill. Bajára. Mi Felsőkandáig, ill. a töltésig aszfaltos úton, innen pedig 6 km-es földes töltésen érkeztünk Dunafalvára, ahol integettünk a Duna túlpartján levő társainknak. Néhányan itt maradtak, mi pedig kiváló minőségű aszfaltos töltésen eltekertünk Szeremle határáig.
Az információs tábla szerint Szeremle 2,8 km. Az országúton bementünk Szeremlére, így 4 km. A "Soproni Ászok" táblával is ellátott Művháznál kicsit időztünk, majd a földes töltésen indultunk vissza, ez a szakasz 4,5 km volt. Hát akkor mi van 2,8 km-re innen?A Csobbantó majorban kértem ebédet a csoportnak, de az időjárásra való tekintettel a főút túloldalán levő háznál vártak bennünket vendéglátóink - itt tudtunk fedett helyen leülni. Páran visszafordultak, mert Pécsig meg sem akartak állni, mi pedig elfogyasztottuk a finom bajai halászlét - mindenki annyit, amennyi jólesett.
A napsütéses időben Pencz József - az ország egyetlen halász-szerszámkészítő népi iparművésze - bemutatta, hogy az eszközöket mikor, hogyan használják a halászok. Ezután elfogyasztottuk a finom házi rétest, melyből nem győztünk repetázni.Éppen továbbindultunk - a csoport egy része országúton, más része a töltésen -, mikor ideért egy zivatar. Néhányan (az utolsók) visszatértünk vendéglátóinkhoz. Fedett helyen vártunk, míg elállt az eső, és az országúton indultunk a többiek után. Mégegyszer nézhettünk őzet, meg nyulat is. A négyórás kompnál utolértük a többieket, hát jól megáztak azok, akik a töltést választották! Átkelés után az autóknál elköszöntünk egymástól, és ki két keréken, ki vonattal, ki pedig autóval elindult haza. Csak a Szekszárdra tartó bringások áztak meg, de ez belefért.Mindannyian feltöltődtünk, kerekeztünk 160-200-300 km-t, újabb barátságok köttettek. A szúnyogok nélkül többen bármikor szívesen megismételnénk a túrát, elmennénk azokra a helyekre is, melyek most kimaradtak.
Képek itt.
Túravezető, fotó, lejegyezte: Farkas Kati
Címkék:
Baranya,
Béda,
Karapancsa
2009.05.01. Május elseje az új horvát Dráva-kerékpárúton
Az internetről letöltött prospektus csalogató képein és térképvázlatán felbuzdulva május 1-én átmentünk megnézni a sajtóban az elmúlt évbenbeharangozott 45 km-es hosszúságú horvát Dráva-kerékpárutat. (http://www.dravabiketour.com/pdf/Brosura_Madjarska.pdf)
A Donji Mihajloc környéki szakaszokat jártuk, először nyugatra indultunk: itt egy holtághoz vezető kisforgalmú mezőgazdasági utat tábláztak ki. A végállomáson a "szomszédok" majálisoztak, néhányan a kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után még fürödtek is aholtágban... A kerékpárútnak itt vége volt, így vissza kelet feléindultunk, a határátkelő mellett elhaladva a Sveti Durad-ig a halastó töltésén mentünk. Itt teljesen egyedül voltunk, szürkegémek,kormoránok között haladtunk az ártéri erdő és a halasó között. SvetiDurad-on elkapott az eső, de szerencsére be tudtunk menekülni egy tető alá.
Milyen is ez a kerékpárút? Hát, az a helyzet, hogy szépen kitáblázták a halastavak töltését kerékpárútnak, meg amit még találtak, különböző burkolatú mellékutakat, ami nem lenne baj, de ahol ilyet nem találtak, ott simán rávitték a "kerékpárutat" pl. a Drávaszabolcsi határákelőhözvezető főútra... Nekünk ez május 1-én ez nem okozott gondot a kamionstop miatt, de a nyári turistaforgalomban más lesz a helyzet. A hiányzó szakaszokon illett volna valami utat építeni a bringásoknak (mindössze néhány km-ről van szó). Elfogadható-e a burkolat nélküli zúzottköves út kijelölése kerékpárútnak? Ez ellen tulajdonképpen nincs semmi kifogásom, csak az elnevezésben kellene tisztázni, hogy ez nem aszfaltburkolatú kerékpárút (mint például a magyar oldalon a Drávasztára-Révfalu-Felsőszentmárton közötti Dráva-kerékpárút) hanem ez egyszáraz időben MTB-vel járható kijelölt kerékpáros túraútvonal, ez lenne a korekt megoldás. Az más kérdés, hogy mindezt uniós forrásokból finanszírozták és a statisztikákban biztosan nagyon szépen hangzik, hogy létesítettek 45 km kerékpárutat, de vajon az unió tudja-e hogymire adta a támogatást? Kiváncsi vagyok, hogy a Beremendi határákelő - Belisce közöttiszakaszon épült-e kerékpárút, vagy itt is csak kitáblázásról van szó? Erre talán választ kaphatunk a június 19-21-i beremendi kerékpáros találkozón! (ez itt a reklám helye :)
Az eső elmúltával visszafelé az országúton jöttünk D. Mihajlocra, mert a "kerékpárút" a zuhé következtében sártengerré változott...
Címkék:
Dráva,
Horvátország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)