2009. május 1-jén reggel 7-kor 7-en 2 autóval 7 bringát szállítva 3 napos bringatúrára indultunk Mohácsra, melyet jómagam szerveztem és vezettem munkatársaim, klubtársaim, barátaim és családtagjaik részére.
Leparkoltunk a kollégium mellett, átültünk a bringákra, és irány a Dunapart. Ott találkoztunk azokkal, akik vonattal érkeztek. Napsütéses, bár kissé szeles időben élveztük a vízparti csendéletet, majd 10-kor visszatekertünk a kollégiumhoz, ahová lassan szállingóztak a bringákkal felrakott autók. A túraútvonalak részletes leírását szövegesen, és térképen berajzolva mindenki előre megkapta, de én is hoztam magammal, és adtam azoknak, akik nem tudták kinyomtatni.11-kor megnyitottam a túrát, és 2 perccel később már 50-en tekertünk a töltés felé. Kölkeden a Fehér Gólya múzeumban 11.30-ra vártak bennünket - csak a kedvünkért nyitották ki az ünnepnapon. Itt találkoztunk azokkal, akik két keréken érkeztek Pécsről, Szekszárdról, Bólyból, Majsról. Két csoportban tudtuk megnézni a kiállítást, érdeklődéssel hallgattuk a gólyák életéről szóló információkat, sok újat tanultunk. Továbbindultunk Sátorhelyre, ahol csatlakozott hozzánk a Nagykanizsától Nagynyárádig vonatozó túratársunk is, így egészült ki csapatunk 70 főre. Az emlékparkban a fegyverbemutatónak mi is aktív részesei lehettünk. Meglepődtünk némely eszköz súlyán, izgalmas volt a vágási technikák bemutatója is. Ezt követően végigsétáltunk az emlékhelyen, és érdeklődéssel hallgattuk Varga Györgyöt a helyhez kapcsolódó történelmi eseményekről, a kopjafákról, legendákról, majd céltáblára lehetett lőni az íjakkal. Fél 3 körül indultunk Kölkeden át Erdőfű felé, a klassz erdei úton - igaz, a Szocotthon után nagyrészt durva felületű aszfalton. A szemerkélő eső megijesztett bennünket, esőkabátot húztunk. HZS, Majson lakó túratársunk mesélt a vadászkastély szebb napjairól, majd szúnyog etetés helyett, a bringázást választottuk, és az eső is feladta.
A határ előtti vaskaput becsuktuk magunk után, a saras útszakaszon is átjutottunk, fel a töltésre, ahol elleptek bennünket a szúnyogok! A határsorompónál történő nézelődés helyett jó minőségű aszfalton kezdődött a bringások és a szúnyogok versenye. Mi nyertünk, Mohácsig utol sem értek bennünket.A kollégium elfoglalása is gördülékenyen ment, elsőként a bringákkal beparkoltunk a társalgóba. A szoba-beosztást mindenkinek előre megküldtem, ehhez kellett szobákat választanunk. A szobaparancsnokokkal összedugtuk a fejünket: az épület egyik szárnyában 3 szoba - azonnal jelentkeztek 3-an, a másik szárnyában 4 szoba - erre a Szekszárdiak csaptak le, nekünk pedig maradtak az emeleti szobák. Ezután a szobaparancsnokok sorba álltak a portásnál a kulcsért és a létszámnak megfelelő ágyneműért. Néhányan hamarosan jöttek reklamálni, hogy a paplanhuzat fél méterrel rövidebb, mint a paplan, de mivel nem volt egyikből sem más méret, a paplant mindenki belegyömöszölte a huzatba.Kis bonyodalmat jelentett, hogy mindkét szinten csak egy vizesblokk volt, és az élelmesebb lányok elfoglalták a fürdőket. Mikor az első strázsáló fiú bejutott, akkor pedig a lányok várakozhattak. 7-re megérkezett a vacsi, előbb a vegások, majd a többiek álltak sorba. Vacsora alatt elmondtam a másnapi programot, és a legfontosabb tudnivalókat - köztük pl. azt, hogy az emeleti vizesblokkot ezentúl a lányok, a földszintit pedig a fiúk használhatják. Este sokan elmentek egy városi sétára, mások az ebédlőben maradtak, poharazgatás mellett jókat anekdotáztak, a 10-12 éves fiúk pedig csocsóztak, billiárdoztak. Néhány család az otthoni alvást választotta, ők hazautaztak Pécsre, Pogányba.
Senki nem zavarta más álmát, viszont reggel korán indult az élet. Újabb családok csatlakoztak hozzánk. Annak ellenére, hogy néhányan nem tudtak velünk tartani, már 74-en voltunk. Reggeli után a 9 órás komppal átkeltünk a Dunán, a Riha tó partján 4-en Dávod felé indultak, ők az egész napos fürdőzésre szavaztak. Mi megtekintettük Homorúdon azt a másfél méteres dombocskán álló házat, mely egyedüliként maradt meg az '56-os jeges árvíz idején. Budzsákon időztünk kicsit a Kadia horgász-helyeinél, a Ferenc csatorna partján ki jobbra, ki balra kerekezett. Hercegszántón a búcsújáró hely szomszédságában néhány éve felállított 10,53 m magas Mária szobornál a munkásoktól is kaptunk ötleteket, hogy mit nézzünk meg a környéken.Éppen eleredt az eső, mikor beültünk a TEAHÁZ-ba, ahol kemencés sülteket kaptunk ebédre - nagyon ízletes, és bőséges volt. Mire indulni készültünk, elállt az eső. 15-en Dávodra tekertek délutáni fürdőzésre, mi pedig Karapancsa felé tartottunk. A majálison még kevesen voltak, a kastélyt nem tudtuk megtekinteni, de a szép erdei úton kellemes volt a bringázás. A nyulak, őzek időnként megmutatták, hogy ők is itt vannak. Hóduna után kőzúzalékkal szórt úton haladtunk, átjutottunk az út szélén kikötött kutyák között, és a töltésre érve vártak ránk a szúnyogok. Jó minőségű földúton indultunk Mohács felé, néha megálltunk, lementünk a töltés aljába a hatalmas kivágott fatörzsekhez, megnéztük a legelőn átrohanó birkanyájat, a fiúk "kacsáztak" az ártéri vízen, de a szúnyogok rövid idő elteltével továbbhaladásra ösztökéltek bennünket. A kompnál találkoztunk a Dávodról érkező "fürdőző" társainkkal ??? A gyógyfürdő vize csak 24 fokos volt! Erre nem számítottunk!Átkeltünk a Dunán, és ki a mohácsi uszodába, szaunába, ki a város szívébe tartott. Fagyiztunk, megnéztük egy szerb esküvő násznépének utcai táncát, és a kollégium napos szobájában anekdotáztunk vacsoráig. Az este az előzőhöz hasonlóan telt, csak kicsit nagyobb létszámmal, és emelkedettebb hangulatban.A harmadik nap reggelén lehúztuk az ágyneműt - a paplannál könnyen ment -, majd bepakoltunk az autókba. Szekszárdi társaink a Duna nyugati oldalán indultak haza, mi pedig ismét kompra szálltunk. Most északra tartottunk, a csoport egy része az országúton Dunafalvára, ill. Bajára. Mi Felsőkandáig, ill. a töltésig aszfaltos úton, innen pedig 6 km-es földes töltésen érkeztünk Dunafalvára, ahol integettünk a Duna túlpartján levő társainknak. Néhányan itt maradtak, mi pedig kiváló minőségű aszfaltos töltésen eltekertünk Szeremle határáig.
Az információs tábla szerint Szeremle 2,8 km. Az országúton bementünk Szeremlére, így 4 km. A "Soproni Ászok" táblával is ellátott Művháznál kicsit időztünk, majd a földes töltésen indultunk vissza, ez a szakasz 4,5 km volt. Hát akkor mi van 2,8 km-re innen?A Csobbantó majorban kértem ebédet a csoportnak, de az időjárásra való tekintettel a főút túloldalán levő háznál vártak bennünket vendéglátóink - itt tudtunk fedett helyen leülni. Páran visszafordultak, mert Pécsig meg sem akartak állni, mi pedig elfogyasztottuk a finom bajai halászlét - mindenki annyit, amennyi jólesett.
A napsütéses időben Pencz József - az ország egyetlen halász-szerszámkészítő népi iparművésze - bemutatta, hogy az eszközöket mikor, hogyan használják a halászok. Ezután elfogyasztottuk a finom házi rétest, melyből nem győztünk repetázni.Éppen továbbindultunk - a csoport egy része országúton, más része a töltésen -, mikor ideért egy zivatar. Néhányan (az utolsók) visszatértünk vendéglátóinkhoz. Fedett helyen vártunk, míg elállt az eső, és az országúton indultunk a többiek után. Mégegyszer nézhettünk őzet, meg nyulat is. A négyórás kompnál utolértük a többieket, hát jól megáztak azok, akik a töltést választották! Átkelés után az autóknál elköszöntünk egymástól, és ki két keréken, ki vonattal, ki pedig autóval elindult haza. Csak a Szekszárdra tartó bringások áztak meg, de ez belefért.Mindannyian feltöltődtünk, kerekeztünk 160-200-300 km-t, újabb barátságok köttettek. A szúnyogok nélkül többen bármikor szívesen megismételnénk a túrát, elmennénk azokra a helyekre is, melyek most kimaradtak.
Képek itt.
Túravezető, fotó, lejegyezte: Farkas Kati
Leparkoltunk a kollégium mellett, átültünk a bringákra, és irány a Dunapart. Ott találkoztunk azokkal, akik vonattal érkeztek. Napsütéses, bár kissé szeles időben élveztük a vízparti csendéletet, majd 10-kor visszatekertünk a kollégiumhoz, ahová lassan szállingóztak a bringákkal felrakott autók. A túraútvonalak részletes leírását szövegesen, és térképen berajzolva mindenki előre megkapta, de én is hoztam magammal, és adtam azoknak, akik nem tudták kinyomtatni.11-kor megnyitottam a túrát, és 2 perccel később már 50-en tekertünk a töltés felé. Kölkeden a Fehér Gólya múzeumban 11.30-ra vártak bennünket - csak a kedvünkért nyitották ki az ünnepnapon. Itt találkoztunk azokkal, akik két keréken érkeztek Pécsről, Szekszárdról, Bólyból, Majsról. Két csoportban tudtuk megnézni a kiállítást, érdeklődéssel hallgattuk a gólyák életéről szóló információkat, sok újat tanultunk. Továbbindultunk Sátorhelyre, ahol csatlakozott hozzánk a Nagykanizsától Nagynyárádig vonatozó túratársunk is, így egészült ki csapatunk 70 főre. Az emlékparkban a fegyverbemutatónak mi is aktív részesei lehettünk. Meglepődtünk némely eszköz súlyán, izgalmas volt a vágási technikák bemutatója is. Ezt követően végigsétáltunk az emlékhelyen, és érdeklődéssel hallgattuk Varga Györgyöt a helyhez kapcsolódó történelmi eseményekről, a kopjafákról, legendákról, majd céltáblára lehetett lőni az íjakkal. Fél 3 körül indultunk Kölkeden át Erdőfű felé, a klassz erdei úton - igaz, a Szocotthon után nagyrészt durva felületű aszfalton. A szemerkélő eső megijesztett bennünket, esőkabátot húztunk. HZS, Majson lakó túratársunk mesélt a vadászkastély szebb napjairól, majd szúnyog etetés helyett, a bringázást választottuk, és az eső is feladta.
A határ előtti vaskaput becsuktuk magunk után, a saras útszakaszon is átjutottunk, fel a töltésre, ahol elleptek bennünket a szúnyogok! A határsorompónál történő nézelődés helyett jó minőségű aszfalton kezdődött a bringások és a szúnyogok versenye. Mi nyertünk, Mohácsig utol sem értek bennünket.A kollégium elfoglalása is gördülékenyen ment, elsőként a bringákkal beparkoltunk a társalgóba. A szoba-beosztást mindenkinek előre megküldtem, ehhez kellett szobákat választanunk. A szobaparancsnokokkal összedugtuk a fejünket: az épület egyik szárnyában 3 szoba - azonnal jelentkeztek 3-an, a másik szárnyában 4 szoba - erre a Szekszárdiak csaptak le, nekünk pedig maradtak az emeleti szobák. Ezután a szobaparancsnokok sorba álltak a portásnál a kulcsért és a létszámnak megfelelő ágyneműért. Néhányan hamarosan jöttek reklamálni, hogy a paplanhuzat fél méterrel rövidebb, mint a paplan, de mivel nem volt egyikből sem más méret, a paplant mindenki belegyömöszölte a huzatba.Kis bonyodalmat jelentett, hogy mindkét szinten csak egy vizesblokk volt, és az élelmesebb lányok elfoglalták a fürdőket. Mikor az első strázsáló fiú bejutott, akkor pedig a lányok várakozhattak. 7-re megérkezett a vacsi, előbb a vegások, majd a többiek álltak sorba. Vacsora alatt elmondtam a másnapi programot, és a legfontosabb tudnivalókat - köztük pl. azt, hogy az emeleti vizesblokkot ezentúl a lányok, a földszintit pedig a fiúk használhatják. Este sokan elmentek egy városi sétára, mások az ebédlőben maradtak, poharazgatás mellett jókat anekdotáztak, a 10-12 éves fiúk pedig csocsóztak, billiárdoztak. Néhány család az otthoni alvást választotta, ők hazautaztak Pécsre, Pogányba.
Senki nem zavarta más álmát, viszont reggel korán indult az élet. Újabb családok csatlakoztak hozzánk. Annak ellenére, hogy néhányan nem tudtak velünk tartani, már 74-en voltunk. Reggeli után a 9 órás komppal átkeltünk a Dunán, a Riha tó partján 4-en Dávod felé indultak, ők az egész napos fürdőzésre szavaztak. Mi megtekintettük Homorúdon azt a másfél méteres dombocskán álló házat, mely egyedüliként maradt meg az '56-os jeges árvíz idején. Budzsákon időztünk kicsit a Kadia horgász-helyeinél, a Ferenc csatorna partján ki jobbra, ki balra kerekezett. Hercegszántón a búcsújáró hely szomszédságában néhány éve felállított 10,53 m magas Mária szobornál a munkásoktól is kaptunk ötleteket, hogy mit nézzünk meg a környéken.Éppen eleredt az eső, mikor beültünk a TEAHÁZ-ba, ahol kemencés sülteket kaptunk ebédre - nagyon ízletes, és bőséges volt. Mire indulni készültünk, elállt az eső. 15-en Dávodra tekertek délutáni fürdőzésre, mi pedig Karapancsa felé tartottunk. A majálison még kevesen voltak, a kastélyt nem tudtuk megtekinteni, de a szép erdei úton kellemes volt a bringázás. A nyulak, őzek időnként megmutatták, hogy ők is itt vannak. Hóduna után kőzúzalékkal szórt úton haladtunk, átjutottunk az út szélén kikötött kutyák között, és a töltésre érve vártak ránk a szúnyogok. Jó minőségű földúton indultunk Mohács felé, néha megálltunk, lementünk a töltés aljába a hatalmas kivágott fatörzsekhez, megnéztük a legelőn átrohanó birkanyájat, a fiúk "kacsáztak" az ártéri vízen, de a szúnyogok rövid idő elteltével továbbhaladásra ösztökéltek bennünket. A kompnál találkoztunk a Dávodról érkező "fürdőző" társainkkal ??? A gyógyfürdő vize csak 24 fokos volt! Erre nem számítottunk!Átkeltünk a Dunán, és ki a mohácsi uszodába, szaunába, ki a város szívébe tartott. Fagyiztunk, megnéztük egy szerb esküvő násznépének utcai táncát, és a kollégium napos szobájában anekdotáztunk vacsoráig. Az este az előzőhöz hasonlóan telt, csak kicsit nagyobb létszámmal, és emelkedettebb hangulatban.A harmadik nap reggelén lehúztuk az ágyneműt - a paplannál könnyen ment -, majd bepakoltunk az autókba. Szekszárdi társaink a Duna nyugati oldalán indultak haza, mi pedig ismét kompra szálltunk. Most északra tartottunk, a csoport egy része az országúton Dunafalvára, ill. Bajára. Mi Felsőkandáig, ill. a töltésig aszfaltos úton, innen pedig 6 km-es földes töltésen érkeztünk Dunafalvára, ahol integettünk a Duna túlpartján levő társainknak. Néhányan itt maradtak, mi pedig kiváló minőségű aszfaltos töltésen eltekertünk Szeremle határáig.
Az információs tábla szerint Szeremle 2,8 km. Az országúton bementünk Szeremlére, így 4 km. A "Soproni Ászok" táblával is ellátott Művháznál kicsit időztünk, majd a földes töltésen indultunk vissza, ez a szakasz 4,5 km volt. Hát akkor mi van 2,8 km-re innen?A Csobbantó majorban kértem ebédet a csoportnak, de az időjárásra való tekintettel a főút túloldalán levő háznál vártak bennünket vendéglátóink - itt tudtunk fedett helyen leülni. Páran visszafordultak, mert Pécsig meg sem akartak állni, mi pedig elfogyasztottuk a finom bajai halászlét - mindenki annyit, amennyi jólesett.
A napsütéses időben Pencz József - az ország egyetlen halász-szerszámkészítő népi iparművésze - bemutatta, hogy az eszközöket mikor, hogyan használják a halászok. Ezután elfogyasztottuk a finom házi rétest, melyből nem győztünk repetázni.Éppen továbbindultunk - a csoport egy része országúton, más része a töltésen -, mikor ideért egy zivatar. Néhányan (az utolsók) visszatértünk vendéglátóinkhoz. Fedett helyen vártunk, míg elállt az eső, és az országúton indultunk a többiek után. Mégegyszer nézhettünk őzet, meg nyulat is. A négyórás kompnál utolértük a többieket, hát jól megáztak azok, akik a töltést választották! Átkelés után az autóknál elköszöntünk egymástól, és ki két keréken, ki vonattal, ki pedig autóval elindult haza. Csak a Szekszárdra tartó bringások áztak meg, de ez belefért.Mindannyian feltöltődtünk, kerekeztünk 160-200-300 km-t, újabb barátságok köttettek. A szúnyogok nélkül többen bármikor szívesen megismételnénk a túrát, elmennénk azokra a helyekre is, melyek most kimaradtak.
Képek itt.
Túravezető, fotó, lejegyezte: Farkas Kati
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése