Folytattuk az OKT-t, onnan, ahonnan tavaly novemberben abbahagytuk Sámsonházától Sirokig.
Érkezés után este Sámsonházán sátrazás a faluház tornácán, illetve szállás panzióban.
1. nap: Sámsonháza - Mátraverebély Szentkút (GCSZEF 1-2) - Remetebarlangok (GCSZTK) - Kegyhely - Mátraverebély PH - K - Ágasvár th. PH - Khsz - Ágasvár (GCAgas) (GCNHMM) - K - Mátraszentistván Táv: 30km Szint: 1150m. Szállás: Mátraszentistván Evangélikus Menedékházban
2. nap: Mátraszentistván - - Mátraszentlászló - Piszkés tető - K - Galyatető PH (GC2500) - Sasvári panoráma (GCSAPA) - Útszéli kilátás (GCUTKI) - Vércverés PH - Mátra nyereg - Vörösmarty th. PH - Nagy Hidas völgy - Mátraháza PH - Naphimnusz park (GCNAPH) - sípálya - Kékestető PH (GCKeTe) - Kis Saskő - Disznó kő - Markazi kapu - Hármashatár erdészház Táv: 27km Szint: 980m
Sátrazás a Hármashatár Erdészház tornácán, illetve Mátraháza olimpiai edzőtáborban.
3. nap: Akik Mátraházán szálltak meg panzióban, azok reggel a 6.15-kor induló busszal utaztak Kékestetőre és onnan folytatták a túrát. Hármashatár Erdészháznál találkoztak a sátrasokkal. Majd: Hármashatár erdészház - Szár-hegy (GCSzaH) - Oroszlánvár - K - Domoszlói kapu - Jagus (GCJAGS) - Szederjes tető-vár (GCSZVA) - Jóidő kút - Jóidő nyak - Remete forrás (GCMF02) - Gazos kő (GCGAKO) - Sólyom kút - Sirok v.m. PH - Sirok Táv:19 km Szint: 590m.
A túra útvonala (*.gpx formátumban) letölthető ITT.
Műholdfelvételről megtekinthető itt. 1. nap 2. nap 3. nap
Túravezető: Miklovich Csilla
Képek:
Keményfi Balázs fotói
Beszámoló:
Mivel a túrát még szeptember végén gondoltuk ki, bízva a jó időben, és tudva azt, hogy a „globális felmelegedés októbere” van előttünk, sátrasra terveztük. Annyi könnyebbséget megengedtünk magunknak, hogy a sátrakat ne kelljen cipelni, Dodit megkértük a csomagok táborhelyről táborhelyre való szállítására.
Közeledvén a túra indulásának napjához, egyre több olyan szándékról értesültem a túratársaktól, hogy sátrazás helyett más megoldást kellene keresnünk, részben a napról napra egyre rosszabbá váló időjárás miatt. Ez egy okból problémás volt, miszerint a 2. túranapunkat követő este a Mátra gerincén a tervezett etap környékén semmiféle szálláslehetőség nem volt, ez a pont távol volt a civilizációtól. Másrészt szerettem volna, ha a Kéktúra mátrai szakaszát –októberről lévén szó- igazi kéktúrásként sátorral, és nem panzióban éjszakázva töltenénk.
Szilvi és István megoldást találtak a helyzetre, egy kis logisztika segítségével bevonható lett erre az éjszakára Mátraházán az olimpiai edzőtábor szálláshelye. Így a csapat kb. 2/3-ad része ezt a megoldást választhatta.
Na, de hát térjünk vissza a túra elejére.
Október 15-én csütörtökön délután, munka után indultunk Pécsről két autóval. Az egyik autó utasai Szekszárdon átültek István autójába, és így jutottunk el Sámsonházára, 0. túranapunk éjszakájának helyszínére. A szállásokat Csilla egyeztette le, amit végtelenül profi módon intéz. Ezen az éjszakán jómagam és Laca elveinkhez híven sátorban aludtunk. A többiek egy magánpanzióban a faluban.
Érdemes leírnom, miként tudtuk elfoglalni az előre leszervezett sátorhelyünket. Tudni kell, hogy sötét, hideg, esős este volt, józan embernek nem volt kedve kint lenni ekkor. A sötétben kerestük a megadott utca/házszám szerinti épületet. Nehezen találtuk meg, mivel házszámok ritkák errefelé. Mikor jó eséllyel beazonosítottuk, Lacával ketten bementünk a sötét udvarra. Egy ablakon fényt láttunk kiszűrődni. Örültem, hogy jó helyen vagyunk, várnak minket, hát bekopogtunk. Kijött a polgár a teraszra, mondtuk neki, hogy megérkeztünk. Ő meg csak értelmetlenül nézett ránk a sötétben. Megkérdezte, hogy mit szeretnénk. Az igazságot válaszoltuk neki bátortalanul, hogy „…sssáátrazniii, meg van beszélve” . Biztosan bolondnak nézett minket. Jelezte, hogy ő sajnos nem tud erről, és barátságosan elköszönt.
Kimentünk az utcára tanakodni. A sötétben baktatott felénk egy jóember, érezte, hogy segítenie kell. Megkérdezte, miről van szó, elmondtuk neki. A második ember, aki nem nézett egészen 100-asnak minket. Nem is értem miért, hiszen a „globális felmelegedés októbere van”. Rögtön felhívta mobiljáról X.Piroskát az önkormányzatnál, aki jelezte, hogy Y.Juliskához tartozik az ügy (mindezt sötét este fél nyolckor). Y. Juliska megerősített minket, hogy jó helyen járunk, nyugodtan foglaljuk el a sátorhelyünket.
Hurrá! Kipakoltunk a kocsiból, Sötét van, a hideg eső esik, nem kéne már az elején szétázni, de mi kemények vagyunk, és SÁTRAZNI AKARUNK! Köztes megoldást találva a sátrainkat fedél alatt a tornácon állítottuk fel. Szuper volt, mindent kipipálhattunk: sátraztunk és nem áztunk el. A házban lakó polgár korán lekapcsolta a lakásában a villanyt, nem értettük miért, mint kiderült, igen korán indult másnap dolgozni.
„5” pulóver, tundrabugyi, eszkimó hálózsák, ja és persze polifoam… nem fáztunk. Reggel átnéztem a többiekhez a kb. 120m-re lévő panzióba, hogy lássam, milyen volt a választásuk. A lényeg, hogy mindenki megtalálhatta a számítását.
A reggeli csoportkép után Csilla megnyitotta a túrát. A faluban gyalogolva megláthattuk két házon is a koronavírus nyomát, egy piros figyelmeztető tábla formájában. Kiérve a faluból egy rétre jutottunk, ahol rengeteg (ennyit egy helyen még soha életemben nem láttam) őzlábgombát láttunk. Ez gyakorlatilag egész nap így volt, de csak az első napon. Akár egy kamionnal szedhettünk volna.
Mátraverebély-Szentkút előtt megtekintettük a szentekről elnevezett forrásokat, valamint a Barátlakásokat. Ez utóbbi nem volt a Kék útvonalán, de kár lett volna kihagyni. Szentkúton komoly feljlesztéseket hajtottak végre a zarándokok számára. A ferences búcsújáróhely következő ütemének építése jelenleg is folyik, megtartva a környezetbe illő, Szent Ferenchez is köthető, erdei hangulatot. A Barátlakásokkal és Szentkúttal sokat elidőztünk. Dodi –aki az aznapi célból, Mátraszentistvánból szemben indult felénk- ránk csörgött, hogy merre járunk, nem hitte el, hogy még csak Szentkúton tartunk. Mit tehettünk volna, ha sok volt a látnivaló.
Mátraverebélyen visszaemlékeztünk, Iván bával 2009. júliusában tett Nógrádi Várak című bringatúrára, mikor a faluban lévő gótikus templom gazdája több óra leforgása alatt a templom minden részletébe beavatott, még a padlásra is felvitt minket.
Mátraverebély után jött a kemény fizikai megpróbáltatás, nekiindultunk a Mátra meredélyeinek. A hegyoldalból a felhők ellenére egészen tűrhető kilátásunk volt a környékre. Egészen Ágasvárig tartott a kaptató, ahol a vár alatt Dodi várt minket. A várhoz a többséggel kitérőt tettünk, maga a vár helye, a kilátás, meg persze a geoláda miatt. A következő szakasz a szállást adó településünkig, Mátraszentistvánig a Mátra gerincén haladt. Többször volt lehetőségünk a kilátásra. István javaslatára Szentistvánon hárman még megnéztük a kilátót, láthattuk a Mátra oldalában egymás fölé épült falvakat.
Szállásunkat Csilla az Evangélikus Menedékházba szervezte, ami egy új építésű, minden igényt kielégítő korszerű épület nagy társalgóval, emeletes ágyakkal berendezett nagy szobákkal, korszerű vizesblokkokkal. Ja, és mindenki piros vendégpapucsot kapott, amit egy fényképen meg is örökítettünk.
Másnap reggel felhős, szemerkélő esős idő fogadott bennünket, ami igazából egész nap kitartott …. a „globális felmelegedés októberén”. Szürke, ködös, szötyörgő esőben folyamatos emelkedővel jutottunk a Piszkés-tető csillagvizsgáló közelébe. Feltételezhetően a csillagászoknak ez idő tájt nem sok dolguk akadhatott. Hamarosan Galyatetőre értünk. Elsőként a Magyar Sí Szövetség galyatetői edzőtáborának bejáratát pillanthattuk meg. Majd a ködben a Kodály-templomnak is nevezett Magyarok Nagyasszonya templom alakja tűnt elő. Döbbenetes, hogy a közelmúltban felújított templomban a rongáló vandálokkal kell küzdenie a fenntartónak. Galyatetőn megpillanthattuk az első hófoltot. A szállodát éppen felújítják, viszont a mellette pár évvel ezelőtt létesült turista centrum működik. Nem hagyhattuk ki a galyatetői kilátót, melyet felújítása során úgy magasítottak meg, hogy a felső részében bivakszállást alakítottak ki. Csilla vágya volt, hogy ha majd a Kéken ha itt járunk, mindenképpen aludjuk a toronyban. Ez most nem volt megvalósítható, talán nem kell magyarázni.
A következő szakaszon feltehetően igen szép helyen jártunk, a Mátra gerincén, de sajnos ebből sokat nem láttunk, mert a felhőkben jártunk. Máraháza előtt István a híres mátraházi palacsintát emlegette, amit a parkolóban egy korábbi túrája során evett. Ki voltunk éhezve, meg hát bőven ebédidő is volt. Nem hagytuk ki. Volt, aki palacsintát, volt aki lángost termelt be, egy kis növekedést okozva az aznapi feltételezhetően nem túl nagy vendégforgalomnak. A gyors ebédet lezavarva (mivel már fél kettő volt és még sok volt hátra), nekivágtunk a Kékes csúcsúnak. Elhaladtunk a ma esti panziósok szállása (Mátraházi edzőtábor szállás épülete) mellett. Kemény emelkedő következett, hiszen az ország tetejére kellett felkapaszkodnunk. A Kék most már nem a sípályán megy fel a csúcsra, hanem egy annál hosszabb, kerülő úton. A sípálya felső végénél pózoltunk a webkamerába, az otthoniaknak meg szóltunk, hogy a neten nézzenek meg minket, milyen is egy rendhagyó októberi kéktúrázás. Az 1014m-es csúcson aztán elkezdődött a fotózkodás így, úgy, amúgy. Laca egy legénykori fotóját igyekezett megismételni. Minden olyan lett a fotón, mint akkor, csak ő lett sok évvel bölcsebb. Pecsételés után a csapatunk kettévált. A panziót választók a sípályán visszagyalogoltak Mátraházára. Csilla, Laca és én tempósan továbbgyalogoltunk az előre eltervezett sátras táborhelyünkre, a Hármashatár Erdészházhoz. Dodi itt várt minket a csomagokkal. Még éppen elhagytuk Kékestetőt, mikor érdeklődött, hogy merre járunk, pedig még egy jó másfél óra gyaloglás volt vissza. Kértük Dodit, hogy gyújtson tábortüzet, hogy mire megérkezünk, legyen, hol melegedjünk. Ezen a szakaszon néha a felhők alatt kitisztult a táj, így leláthattunk a magasból.
Dodi az erdészháznál türelmesen várt, közben leleményes módon gyújtott tüzet a vizes fákból. A fákat a nála lévő turista gázfőző fölött megszárította, így könnyebben kapott lángra. A házhoz megérkezve kaja, majd sátor állítás következett. Közben a tűz mellett állva –más lehetőség nem lévén- jót beszélgettünk és szárítkoztunk. A lehetőségeket kihasználva ismét a ház tornácán állítottuk fel alvóhelyünket, bízva a tornác eső és hideg ellen adott védelmében, és abban, hogy éjszaka nem fog ránk dőlni, mert a tornác tartóoszlopai nem voltak túlságosan meggyőzőek. Végül reggel nem megfagyva, épségben ébredtünk.
Bőven volt időnk az indulással, mert a többiek a reggel 6 órás busszal Mátraházától felutaztak Kékesre, és a két órás gyalogutat, amit mi még előző este tettünk meg, azt nekik most reggel kellett megtenniük.
Az utolsó napunk gyönyörű lett. A kék ég sok helyen előbújt, a levegő kitisztult. Utolsó napunkon nem várt ránk nehéz szakasz, kisebb emelkedőkkel tarkított folyamatos ereszkedésről volt szó. Közben élveztük azt, ami az előző napokon kimaradt a gyönyörű kilátást és a jó időt. Sirok vasútállomáson bélyegeztünk. Úgy éreztem, hogy megérkeztünk. Fejben nem gondoltam arra, hogy a falu közepén váró Dodiig még kb 2,5 km aszfaltozás vár ránk, ez nekem nagyon hosszúnak tűnt.
Dodi elkísért minket a helyi étteremig, ahol az utasainak bepakolás következett az autójába. Sofőrünket, Istvánt is elvitte Sámsonházáig, az autójáig. Gáborral és Lacával addig mi az étteremben, illetve annak taraszán várakoztunk.
István is megérkezett az autóval, mi is haza indulhattunk. Tartalmas napokat tudattunk magunk mögött. Az utolsó napot leszámítva lehetett volna jobb időnk is.
A következő szakaszt november második felére terveztük, de időközben a koronavírus miatt nem valósíthattuk meg. Ami késik, nem múlik. Amint lesz rá lehetőség, folytatni fogjuk.
Lejegyezte: Keményfi Balázs
Bejegyzések
