2010.03.20. Forog még a bringa kereke?

Útvonal: Pécs - Remete rét - Orfű - Magyarhertelend - Bodolyabér - Kishajmás - Okorvölgy - V. üzem - Petőczpuszta - Kővágószőlős - Cserkút - Pécs

Táv: 61 km szint: 700m.



A túra útvonala GPS részére letölthető itt.

A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.

A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.

Kellemes napsütés és erős szél fogadott minket az idei kerékpáros szezon első túráján. Szép számmal gyülekeztünk Pécsett, a Mecsek Áruház előtt, hogy együtt megnézzük: forog-e még a bringa kereke?
Forgott hát, nem is keveset. A közös túra 61 km volt, ami háztól házig 85 km-t jelentett, nem is kevés szinttel ... úgy elsőre.
Volt benne Remete-rét mászás, Magyarhertelend előtti keccselés, vasúti alagút fölötti mászás, ércbánya V. üzem lekűzése. Mindez jót tett az izmainknak. Viszont élveztük a lejtőket is, de kűzdöttünk a folyton hol innen-hol onnan fújó széllel, ami hazafelé legalább hátulról fújt.
Szeretem ezt az útvonalat, régen sokat jártam erre, jó volt újra letekerni. Örömmel találkoztunk azokkal is, akikkel a téli túraszezonban nem láttuk egymást.

Képek:
Bodrogi Frigyes fotói megtekinthetők itt.
Földes Csaba fotói megtekinthetők itt.
Keményfi Balázs fotói megtekinthetők itt.


Túravezető, lejegyezte: Keményfi Balázs


2010.03.19. Évadnyitó kerékpárest és taggyűlés

Örömmel jelenthetjük, hogy megnyitottuk a 2010. évi kerékpáros szezont!

A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának Nyolczas Ipoly termében a következő volt a program:


17.30-kor a taggyűléssel kezdtünk:

Elhangzott: beszámoló a Klub 2009. évéről (tartalmi és pénzügyi).

Előadó: Dr. Novotny Iván elnök. Majd ezután hozzászólások, javaslatok, szavazás következett.

18.00-kor pedig megnyitottuk a 2010. évi kerékpáros szezont

Elhangzott:
(Grádvolt Szilveszter r. őrnagy)
- Új programunk az idei szezonban a kerékpáros, városi tájékozódási verseny. (Sebestyén György, Székely Gergely)

- Képekkel illusztrált beszámoló a Nógrádi Vártúráról (Dr. Novotny Iván),
- Visszatekintés a 2009-2010. évi őszi-téli programra, majd a 2010. évi szezon túraprogramjának ismertetése (Keményfi Balázs),
- Beszélgetés, büfé, klubtagság érvényesítés 2010. évre.

Képek:
Földes Csaba fotói megtekinthetők
itt.

Szeretettel várunk Téged is programjainkon. Lásd itt.




2010.03.13. „Duna menti 35” teljesítménytúra

Útvonal: Vác, Piarista Gimnázium – Széchenyi utca – Galcsek utca – Naszály út – Deákvár, Főtér – Kőkereszt – Naszály csúcs – Török rét – Gyadai tanösvény – Rockenbauer kopjafa – Katalinpuszta – Bik-kút – Kőkereszt – Deákvár, Főtér – Naszály út – Galcsek utca – Széchenyi utca - Vác, Piarista Gimnázium
Táv: 35km 950m szint.


A túra kiírása megtekinthető itt.


Szombaton, hajnali fél 5-kor hárman (H. Barna, M. Évi, és én) elindultunk Pécsről a tervezett gyalogtúrára. Szekszárdon átülünk Sz. Istvánhoz, és 4-en képviseltük Dél-dunántúlt a rendezvényen. Az idei télen csaknem minden túránk havas, igazi téli túra volt, ez is hasonlóképpen zajlott, köszönhetően az elmúlt napokban esett jelentős mennyiségű hónak.
Időben, sőt, idő előtt érkeztünk, mert elsők között szerettünk volna indulni. Ez sajnos nem sikerült, mert a szervezők nagyon könnyedén vették a dolgot. Nem voltunk egyedül, kb. 20 túratársunkkal együtt köröztünk az iskola körül, de a szervezőket, és a bejáratot nem találtuk sehol. Végül, kb. 25 perc elteltével megtaláltuk a hátsó, eldugott bejáratnál a nevezés helyszínét (a főbejárat zárva volt, a szervezők pedig nem vették fel a telefont) és egy gyors nevezést követően végül 8.30-kor elindultunk.
Vác csodálatos, nemrég felújított főterén haladtunk keresztül, majd 4 km-en át a városban mentünk. Itt értük el az első ellenőrző pontot. Ezt követően kezdődött –akkor még azt hittük- a túra legnehezebb része: fel kellett kapaszkodnunk a Naszály csúcsára. Ez kb. 1,5 km-en 400 m szintkülönbséget jelentett az 5-10 cm-es hóban. Ez a rész olyan meredek volt, hogy szinte négykézláb araszoltunk a csaknem függőlegesnek tűnő falon, a kitaposott, borzasztóan csúszós hóban. Vettük az akadályt, de csak nagyon lassan tudtunk haladni. Néha olyan érzésünk volt, mintha többet mennék visszafelé, mint előre. Végül felértünk a csúcsra (650 m), ahol Barna felment a kilótóba is, bár sok mindent nem látott, mert elkezdett havazni, és párás volt a levegő, viszont kis híján levitte a szél. Itt lett volna egy ellenőrző pont, azonban ide a szervezők nem jöttek fel az extrém körülmények miatt, ezért már előbb megkaptuk a megérdemelt pecsétünket. Ezt követően kicsit lankásabb lejtő következett, persze csúszkálni itt is lehetett bőven. Nagyon szép helyeken haladtunk, azonban a tájból sok mindent nem láthattunk a változatosan hulló csapadék miatt. Hol pelyhekben hullt a hó, hol rendesen havazott, de volt jeges hó és eső is. A nap csak percekre örvendeztetett meg bennünket. Hamarosan elértük a következő ellenőrző pontot (itt sem vártak minket a rendezők), a Török-rétet. Ezt követően egy nagyon szeles helyen haladtunk, a Gyadai réten, viszonylag sík terepen, ezért kihasználtuk a helyzetet, és útközben megebédeltünk a „hozott anyagból”. Megállni nem lehetett a nagy szél miatt, és persze időt sem vesztegethettünk, eléggé kicsúsztunk már a tervezett szintidőnkből. Ezt követően talán kicsit eltévedtünk, mert a leírás kissé zavaros volt, mi pedig nem ismertük a környéket, de végül mégis megtaláltuk a Rockenbauer-kopjafát, egy húzós emelkedőt követően. Ez után megérkeztünk Katalinpusztára, ahol zsíros kenyérrel és meleg teával fogadtak minket a szervezők, ami nagyon jól esett. A fiúk egy-egy sörrel is kényeztették magukat, azt hiszem megérdemelten. Ezt követően újabb, kisebb-nagyobb emelkedő következett, majd elértünk a Bik-kúthoz. Itt kezdődött a túra legtechnikásabb, legnehezebb szakasza, amikor a Naszály oldalában haladtunk. A nehézsége abból adódott, hogy az út teljesen ki volt taposva, oldalazva haladtunk a hóban, minden lépésnél lefelé csúszkálva. Emellett kidőlt fákat is kerülgettünk. Többször elcsúsztunk, és fától-fáig haladtunk, igyekeztünk fékezni magunkat, hogy le ne csússzunk a domboldal mélyére a meredek emelkedőn. Hosszas mászást követően felértünk a második csúcsunkhoz, ahol ellenőrző pont fogadott minket, azonban frissítőt nem kaptunk. Eddig a tél szépségeit „élvezhettük” a túra során, ezt követően pedig, a hegy másik oldalán a kezdődő tavasz képe fogadott minket, itt már elolvadt a hó. Ez azt jelentette, hogy a legtöbb helyen bokáig süllyedő, tapadós-agyagós sárban haladtunk lefelé a meredek lejtőn, ismét fától-fáig próbáltunk araszolni. Ez nem mindig sikerült, csúszkáltunk rendesen, többen, többször el is estünk a sárban. Hosszas ereszkedést követően visszaértünk a túránk első ellenőrző pontjához, ami most a 6. ellenőrző pontot jelentette. Itt már kezdett sötétedni, és mire beértünk Vác központjába, már az esti fények fogadtak minket. A célban szerencsére megvártak a szervezők, itt is finom teával, és zsíros kenyérrel vártak minket. Átvettük a megérdemelt emléklapot és a kitűzőt, majd egy gyors átöltözést követően (olyan sárosak voltunk, mint még soha) sietve távoztunk, hisz ekkor már fél 7 volt.
Reggel még azt hittük, hogy 4-re beérünk, ehhez képest jól elszámoltuk magunkat. Sz. István vitt minket Szekszárdig, majd H. Barnával mentünk Pécsig. Ezúton köszönjük a fiúknak a sofőrködést. Azt hiszem egyikőnk sem számított ilyen extrém körülményekre. A túrát mindezek ellenére nem bántuk meg, bár nem mondhatjuk, hogy minden percét élveztük, de örülünk, hogy ott lehettünk, és sikeresen teljesítettük.
Lejegyezte: Fülöp Szilvi
Képek:
Müller Éva fotói megtekinthetők itt.



2010.03.13. Pécs 2010 gyalogos teljesítménytúra

Útvonal: Dömörkapu - Misina-tetõ - Tubes - Lapis - Mandulás - Állatkert - Dömörkapu

Táv: 10 km 300m szint


A túra útvonala GPS részére letölthető itt.

A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.

A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.



Idén rendezte meg második alkalommal a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség a Pécs 2010 gyalogos teljesítménytúrát a Közép-Mecsekben. Az évszámra való tekintettel 20 és 10 km-es távot tűztek ki a rendezők.

Gazsóval úgy döntöttünk, hogy mivel leesett a márciusi hó, így bringázni még nem lehet, jól jön ez a "házi" teljesítménytúra. Fiamnak ez volt az első teljesítménytúrája, kezdésre megelégedtünk a rövidebb távval.

Szép időben, jó hangulatban tettük meg az utat. A megadott szintidő több mint bőséges volt, így az útba eső kilátók megtekintése is belefért.
Örülök, hogy Gazsó is belekóstolt a teljesítménytúrázásba, nagyon büszke a kapott jelvényre. Talán sikerült "megfertőzni".



Képek itt.

Fotó, lejegyezte: Keményfi Balázs




2010 03 05-07. Sífutás a Roglán


A túra útvonala GPS részére letölthető itt.

A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.

A sífutás útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt: 1.nap

Sífutás:
1. nap: 15,8 km
2. nap: 18,4 km
3. nap: 18,9 km


A tavalyi szlovéniai feledező túránkon döntöttük el, hogy idén sífutni megyünk a Roglára. Ez a tervünk valóra is vált. Lelkes készülődést követően összeáll egy tízfős csapat: F. Kati, F. Szilvi, G. Gábor, H. Béla, K. Balázs, M. Ákos, M. Csilla, M. Dodi, S. Mária, V. Lajos személyében.
A túra előtt egy héttel aggódni kezdtem, mert nagyon felmelegedett az idő, féltem, hogy elolvad a hó, de reménykedtem, hogy ez 1500 m magasságban nem okoz gondot. Szorgosan néztük a webkamerát.
A megbeszélt időpontban reggel 6.00-kor találkozott a két autó Pécs határában. Több lehetőség közül, mi a Horvátországon át való utazást választottuk. Útközben két helyen traktoros demonstráció miatt eltereltek a főútról, így a tervezettnél kissé lassabban értünk célba. Végül valamivel dél előtt értünk a Roglára. A Pohorje hegységben 700m fölött lett havas a táj. Mikor megékeztünk, -8 C hideg fogadott minket. Gyors kipakolás, sílécválogatás következett.
A csapat 70%-a először látott sílécet. Ők az első métereken túlestek azon a felismerésen, hogy a hó csúszik. Néhány méter után már átvették az irányítást a sílécek felett. Ügyesen tanultak mindnyájan. Volt persze több bukfenc, sikítás stb., de ez természetes. Nagy baj nem lehet, hiszen puhára esünk. Ha meg mindenáron szembe akar jönni egy fa, akkor pedig marad a katapultálás.
Első nap együtt ment az egész csapat, bejárva a pályák hálózatát, melyek jól jelzettek, kiváló minőségűek. Lehetőség van a szabadstílusú –korcsolyázós-, valamint a lefektetett nyom miatt a klasszikus stílus művelésére is.
Napközben is elég hideg volt, de ezt mozgás közben nem éreztük. Csak akkor fáztunk, ha megálltunk. Ez is folyamatos sportolásra késztetett. A pálya széli ebédet viszont hamar befejeztük, pont emiatt.
A sífutó és lesiklópályákon 16.00-kor ér véget az élet, mi is ekkortájt fejeztük be a sízést. Ezután néhányan felmentünk a Rogla kilátóba, ahol gyönyörű látvány fogadott minket. Csak ne lett volna –12C hideg, ami a széllel párosult. Csak hogy érzékeltessem: levettem a kesztyűmet, hogy fényképezzek, valamint megnéztem a GPS-t. Ezalatt úgy lefagyott a kezem, hogy az ujjaimat nem tudtam megmozdítani, csak a másik kezemmel. Igyekeztem életet lehelni bele, ami azért sikerült. Bár a kisujjam vége azóta is zsibbad.
Erre a napra nem terveztünk több programot. Elindultunk a szállásra, ami 45 km autózást jelentett. Elfoglaltuk a tavaly már megismert helyet Makole-ban, megmelegítettük az otthonról hozott vacsoránkat, beszélgettünk, majd időben lefeküdtünk, mindenkit hamar elnyomott az álom.

Éjjel nagyon jól aludtunk. Miután ki-ki elvégezte a reggeli szokásos műsorát, beültünk az autókba, és irány a Rogla. A kocsik így üresen vidámabban vették a meredek szerpentint. 17km alatt 1100m szintkülönbséget kellett a motoroknak lekűzdeniük. Szilvi pedig azon ábrándozott, hogy majd egyszer szívesen feltekerne ide bringával. Nem mindannyian osztottuk a véleményét. Inkább lefelé.
Miután a hegyi parkolóba értünk, a sílécek felcsatolása már majdhogynem rutinszerűen ment a társaságnak. Az első lépések sem okoztak már különösebb gondot a csapatnak. Mivel mindannyian jól megismertük a pályát, többek javaslatára ezen a napon csoportokra oszlottunk. Az előző napon a kezdők már láthatták a technikát. Így ki-ki a saját igényeinek megfelelő pályaszakaszt választhatott magának. Gáborral ketten egy bemelegítő kör után egy kicsit letértünk a pályáról, hogy sítúra gyanánt ellátogassunk a Lovrenci-tavakhoz. Már eleve érdekes volt, hogy egy hegytetőn miként van tó. Senki se gondoljon igazi tóra, hiszen ez inkább egy lápvidék, néhol kisebb vízfelületekkel. Az igazat megvallva, mi ebből semmit sem láttunk, csak a törpefenyők csúcsai látszottak ki a hó alól. A havas táj és a fák viszont fantasztikusak voltak. Az itt lévő kilátóban hamar befaltuk az ebédünket, mert állás közben hideg volt. Sífutás közben viszont semmit sem éreztünk a hidegből, amit kimondottan kellemessé tett a szikrázó napsütés.
Visszatértünk a pályára, és a hegy különböző pontjain összetalálkoztunk a többiekkel. Mindenki végezte a maga gyakorlatait. Volt aki a siklást, fékezést, kanyarodást gyakorolta, volt aki a bukfenceket, Lajos eközben pedig már ki tudja hányadik körét tette meg a kesze-kusza pályarendszeren.
A mai napi sízés fél tíztől háromnegyed háromig tartott. Ezt követően maribori városnézés volt a program. A Rogláról az északi lejtőn ereszkedtünk le az autókkal. Itt aztán még nagyobb tél fogadott minket. Szerencsére frissen fel volt szórva kűzúzalékkal a hegyi szerpentin, így nem volt szükség a hóláncra, de azért óvatosan kellett ereszkedni. Végül a Dráva völgyébe érkeztünk. Itt szóba került, hogyha minden jól megy, nyáron itt fogunk bringával végighaladni.
A Mariborban, a Dráva parton hagytuk az autókat és a belvárosban 2,5km-es sétát tettünk. Csodáltuk a folyót, a várat, a főteret, bementünk egy szép templomba is. Útközben többször is összefutottunk két lovas rendőrrel, akik végül már pózoltak is a fényképező gépeink előtt. Miután úgy éreztük, hogy kellőképpen átfagytunk, beültünk az autókba, majd irány Makole, a szállás.
Vacsora után jót dumcsiztunk, Dodi jóvoltából pedig mindent megtudtunk a mecseki mélyművelésű bányákról. Beszélgetés közben néhány társunk szeme kezdett leragadni, úgyhogy nem húztuk tovább a napot, bebújtunk a vastag dunyhák alá.
Reggel igyekeztünk, hiszen hosszú nap állt még előttünk. Miután bepakoltunk az autókba, elköszöntünk a háziaktól, és irány a Rogla. Mivel az elmúlt napokban a pályán általában –9C volt (a hegy lábánál 0 C körül) a hőmérséklet, a szerpentinen felfelé haladva egyre hűlt a levegő, azzal viccelődtünk, hogy addig megyünk, amíg –9 C nem lesz. Majdnem be is jött, mikor megérkeztünk, -9,5 C-ot mutatott a hőmérő. Viszont sokkal hidegebbnek éreztük. Az előző napi napsütés helyett az eget sűrű hófelhő borította, és erősen fújt a szél. A nyílt részen szinte ítéletidő volt. A fenyőerdőbe igyekeztünk. Ott már kellemes volt. Az idő multával már javult a helyzet, a pályarendszer nyíltabb részeire is ki tudtunk menni.
Ezen a napon szintén több csoportra oszlottunk. Ki a gyakorlást választotta, ki pedig a kilométereket igyekezett begyűjteni, hiszen ez volt számunkra az utolsó lehetőség. Többször összefutottunk a hegyen egymással. Ezen a napon sikerült még néhány olyan pályaszakaszt találnom, ahol eddig még nem jártam. De tudom, hogy van még ezen kívül is felfedezni való. Volt egy kanyar, aminek bevételét még meg kell tanulnom, hiszen kétszer egymás után ugyanott estem el, az első alkalommal pedig nemzetközi nézőközönség előtt igen látványosan. Legalább jót nevettek.
Reggel megbeszéltük, úgy fejezzük be a sízést, hogy 14.00-kor indulhassunk az autókkal hazafelé. Így is volt lehetőség 4,5 óra intenzív mozgásra, ami első alkalommal három nap után izmainknak elég is volt. A csapat javára váljon, hogy a tervezett indulási időt szinte perc pontosan sikerült teljesíteni.
A hazafelé tartó út eleje simán ment, szintén Horvátország érintésével a legrövidebb (de nem a leggyorsabb) úton haladtunk. Biztosra vettük, hogy a pénteki traktoros demonstráció véget ért, és normálisan tudunk haladni. Szép az álmodozás, de a valóság, az más. A 2-es számú főúton négyszer tereltek el minket, mivel a rendőrség lezárta az utat. Nemegyszer nagy kerülőt kellett tennünk. Barcshoz közeledve nem akartunk Verőcére lemenni, hanem Busetinán keresztül a rövidebb utat választottuk. Busetinán útzár fogadott. Vissza kellett volna fordulnunk, de mégis tovább mentünk a zárlat ellenére. Egy kicsit fellélegeztem, hiszen ez az útzár is megvan, és közel már a magyar határ. Mentünk még vagy 2 km-t, majd tömött sorban haladó traktorokat értünk be, horvát zászlót vivő személyautóval az élen. Egy rendőrautó elzárta előttük -így előttünk is- az utat. Nem lehetett tovább menni. A traktorosok kiszálltak, megemelték a rendőrautót, és arrébb tették, hogy elférjenek. Soha nem láttam még ilyent! Nekünk is mondták, hogy mehetünk. Kezdtem is indulni, mikor egy fickó kinyitotta a lépésben haladó autóm ajtaját és elkezdett velem ordibálni. Semmit sem értettem, valószínűleg azt magyarázta, hogy nem mehetek tovább. A másik meg intett, hogy menjünk. Hát mentünk. Ez is megvolt. Most már nyugodtan mondtam az utasaimnak, hogy túl vagyunk mindenen, hiszen már kiérünk a határra vezető főútra. Lajos mellettem nem volt olyan optimista … neki volt igaza. A határ előtti második falu közepén (Kapela Dvor) a teljes útzár fogadott. „Nem igaz!!! Itt vagyuk a határ előtt, és nem jutunk haza!! „ – mondtunk. Egy rendőrnő, aki tudott angolul, megnyugtatott, hogy néhány óra várakozás után tovább mehetünk. Ez nem lelkesített túlzottan. Előbújt egy horvát fickó a sötétből, mondta, hogy menjünk utána és kivezet minket egy kerülő úton. Eleinte nem volt sok bizalmunk a megoldáshoz. Kiderült, hogy ős is hazafelé tart, és kicsit magyarul is tudott. Végül belevágtunk. A falu mögötti mezőgazdasági úton keresztül így meg tudtuk kerülni az útzárat. Végül megköszöntük neki a segítséget. Nem volt más hátra, mint átmenni a határon! Nem volt egyszerű ez a visszaút. (Tavaly ugyanezen az útvonalon haladtunk, semmi gond nem volt).
Hazafelé útközben arról beszéltünk, hogy nekünk pécsieknek a Rogla kiváló célpont sífutás szempontjából. Hiszen egy hosszú hétvégén az oda-vissza utazást is beleszámolva 3 teljes értékű sífutó nappal lehet kalkulálni. Ha távolabbi úti célt tűznénk ki magunknak, akkor 1-1 nap elmenne az oda-illetve visszautazással. A Roglán a sífutó pályák ingyenesek. Emellé, ha párosul egy olcsó, de jó szállás, az pedig a főnyeremény.
A sífutás intenzív mozgás, mind az alsó, mind a felsőtestet megmozgatja. Az elnevezéssel ellentétben futni nem kell –ez a szerencsém, mivel futni azt nem tudok. Éppen ezért a magyar sífutás elnevezés véleményem szerint téves. Az angol elnevezés jobban rámutat a lényegre: cross country skiing – magyarul tájsí szó helyesebb lenne.
A három nap alatt azoknak is megtetszett a sífutás, akik először próbálták ki ezt a sportot. Ezt bizonyítja F. Katinak a túra utolsó pillanataiban feltett kérdése, ami számomra nagyon jól esett: „Mikor lehet jelentkezni a jövő évi sífutásra?”
Egy biztos: Jövőre is megyünk!
Lejegyezte: Keményfi Balázs

Képek:
Farkas Kati fotói megtekinthetők itt.
Keményfi Balázs fotói megtekinthetők itt.

Rogla webkamerák: Itt.