Útvonal: Vác, Piarista Gimnázium – Széchenyi utca – Galcsek utca – Naszály út – Deákvár, Főtér – Kőkereszt – Naszály csúcs – Török rét – Gyadai tanösvény – Rockenbauer kopjafa – Katalinpuszta – Bik-kút – Kőkereszt – Deákvár, Főtér – Naszály út – Galcsek utca – Széchenyi utca - Vác, Piarista Gimnázium
Táv: 35km 950m szint.
A túra kiírása megtekinthető itt.
Rendező: Zöldgömb Sport Klub
Szombaton, hajnali fél 5-kor hárman (H. Barna, M. Évi, és én) elindultunk Pécsről a tervezett gyalogtúrára. Szekszárdon átülünk Sz. Istvánhoz, és 4-en képviseltük Dél-dunántúlt a rendezvényen. Az idei télen csaknem minden túránk havas, igazi téli túra volt, ez is hasonlóképpen zajlott, köszönhetően az elmúlt napokban esett jelentős mennyiségű hónak.
Időben, sőt, idő előtt érkeztünk, mert elsők között szerettünk volna indulni. Ez sajnos nem sikerült, mert a szervezők nagyon könnyedén vették a dolgot. Nem voltunk egyedül, kb. 20 túratársunkkal együtt köröztünk az iskola körül, de a szervezőket, és a bejáratot nem találtuk sehol. Végül, kb. 25 perc elteltével megtaláltuk a hátsó, eldugott bejáratnál a nevezés helyszínét (a főbejárat zárva volt, a szervezők pedig nem vették fel a telefont) és egy gyors nevezést követően végül 8.30-kor elindultunk.
Vác csodálatos, nemrég felújított főterén haladtunk keresztül, majd 4 km-en át a városban mentünk. Itt értük el az első ellenőrző pontot. Ezt követően kezdődött –akkor még azt hittük- a túra legnehezebb része: fel kellett kapaszkodnunk a Naszály csúcsára. Ez kb. 1,5 km-en 400 m szintkülönbséget jelentett az 5-10 cm-es hóban. Ez a rész olyan meredek volt, hogy szinte négykézláb araszoltunk a csaknem függőlegesnek tűnő falon, a kitaposott, borzasztóan csúszós hóban. Vettük az akadályt, de csak nagyon lassan tudtunk haladni. Néha olyan érzésünk volt, mintha többet mennék visszafelé, mint előre. Végül felértünk a csúcsra (650 m), ahol Barna felment a kilótóba is, bár sok mindent nem látott, mert elkezdett havazni, és párás volt a levegő, viszont kis híján levitte a szél. Itt lett volna egy ellenőrző pont, azonban ide a szervezők nem jöttek fel az extrém körülmények miatt, ezért már előbb megkaptuk a megérdemelt pecsétünket. Ezt követően kicsit lankásabb lejtő következett, persze csúszkálni itt is lehetett bőven. Nagyon szép helyeken haladtunk, azonban a tájból sok mindent nem láthattunk a változatosan hulló csapadék miatt. Hol pelyhekben hullt a hó, hol rendesen havazott, de volt jeges hó és eső is. A nap csak percekre örvendeztetett meg bennünket. Hamarosan elértük a következő ellenőrző pontot (itt sem vártak minket a rendezők), a Török-rétet. Ezt követően egy nagyon szeles helyen haladtunk, a Gyadai réten, viszonylag sík terepen, ezért kihasználtuk a helyzetet, és útközben megebédeltünk a „hozott anyagból”. Megállni nem lehetett a nagy szél miatt, és persze időt sem vesztegethettünk, eléggé kicsúsztunk már a tervezett szintidőnkből. Ezt követően talán kicsit eltévedtünk, mert a leírás kissé zavaros volt, mi pedig nem ismertük a környéket, de végül mégis megtaláltuk a Rockenbauer-kopjafát, egy húzós emelkedőt követően. Ez után megérkeztünk Katalinpusztára, ahol zsíros kenyérrel és meleg teával fogadtak minket a szervezők, ami nagyon jól esett. A fiúk egy-egy sörrel is kényeztették magukat, azt hiszem megérdemelten. Ezt követően újabb, kisebb-nagyobb emelkedő következett, majd elértünk a Bik-kúthoz. Itt kezdődött a túra legtechnikásabb, legnehezebb szakasza, amikor a Naszály oldalában haladtunk. A nehézsége abból adódott, hogy az út teljesen ki volt taposva, oldalazva haladtunk a hóban, minden lépésnél lefelé csúszkálva. Emellett kidőlt fákat is kerülgettünk. Többször elcsúsztunk, és fától-fáig haladtunk, igyekeztünk fékezni magunkat, hogy le ne csússzunk a domboldal mélyére a meredek emelkedőn. Hosszas mászást követően felértünk a második csúcsunkhoz, ahol ellenőrző pont fogadott minket, azonban frissítőt nem kaptunk. Eddig a tél szépségeit „élvezhettük” a túra során, ezt követően pedig, a hegy másik oldalán a kezdődő tavasz képe fogadott minket, itt már elolvadt a hó. Ez azt jelentette, hogy a legtöbb helyen bokáig süllyedő, tapadós-agyagós sárban haladtunk lefelé a meredek lejtőn, ismét fától-fáig próbáltunk araszolni. Ez nem mindig sikerült, csúszkáltunk rendesen, többen, többször el is estünk a sárban. Hosszas ereszkedést követően visszaértünk a túránk első ellenőrző pontjához, ami most a 6. ellenőrző pontot jelentette. Itt már kezdett sötétedni, és mire beértünk Vác központjába, már az esti fények fogadtak minket. A célban szerencsére megvártak a szervezők, itt is finom teával, és zsíros kenyérrel vártak minket. Átvettük a megérdemelt emléklapot és a kitűzőt, majd egy gyors átöltözést követően (olyan sárosak voltunk, mint még soha) sietve távoztunk, hisz ekkor már fél 7 volt.
Reggel még azt hittük, hogy 4-re beérünk, ehhez képest jól elszámoltuk magunkat. Sz. István vitt minket Szekszárdig, majd H. Barnával mentünk Pécsig. Ezúton köszönjük a fiúknak a sofőrködést. Azt hiszem egyikőnk sem számított ilyen extrém körülményekre. A túrát mindezek ellenére nem bántuk meg, bár nem mondhatjuk, hogy minden percét élveztük, de örülünk, hogy ott lehettünk, és sikeresen teljesítettük.
Lejegyezte: Fülöp Szilvi
Képek:
Müller Éva fotói megtekinthetők itt.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése