Indulás: június 7-én (kedd) Szekszárdról ( Szekszárdra megszervezzük a bicikliszállítást)
Útvonal: Szekszárdról- Mezőtúrig tart. ( Kb 360 Km) A táv változhat annak függvényében , hogy hol nem lehet biciklizni pontosan a kék úton a homok miatt.
Szállás : sátorban ( ahol ránk esteledik)
Haza: Mezőtúrról vonattal ( részletek később)
Az egészet kényelmesen szeretnénk megcsinálni, napi max. 70 km-es etapokkal és ha úgy adódik akkor meg-meg állnánk akár egyet fürödni,nézelődni stb. Elképzeléseim szerint ott alszunk ahol ránk esteledik (legyen víz + Wc stb). Tehát sátorozás! Időtől, kedvtől függően vagy szombaton(11.-e), vagy
vasárnap(12.-e) hagynánk abba a kerekezést.
A túra útvonala GPS részére (*.gdb formátumban) letölthető itt.
Mikor a KÉK túra gondolata felvetődött a lehetőségek között még nem is hallottam az Alföldi Kék túráról akkor meg hogy tudhattam volna, hogy ezt az útvonalat kerékpárral is lehet teljesíteni. Még szerencse, hogy ezek az információk elérnek hozzám és részt vehettem ezen a kerékpáros túrán. Soha nem gondoltam volna, hogy lehet élvezni az ilyen sík vidéki tekeréseket is. Miért ne lehetne? Látnivalóban bővelkedik az alföldi régió is, jó kis kocsmákat lehet találni itt is, és ha a társaság kellemes a túra csak jó lehet. Az, hogy nem lehet elfáradni, bármennyit teker az ember az már csak egy kis ráadás.
A túrát N.Balázs szervezte és a szekszárdi lejutáshoz segítséget kapott G.Gábortól ami nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Kerékpárok utánfutóban mi pedig a kisbuszban. Nem nagyon korán indultunk az idő még kellemes volt, de tudtuk, hogy kánikulai melegre számíthatunk egész héten.
Szekszárdon olyan dejá vu érzésem volt és egyre inkább az az érzésem, hogy rohannak az évek. Nem is olyan régen voltam itt a Dél-dunántúli Kék túra kezdetén most meg irány az AK. Elkészítettük az elengedhetetlen csoport fotót és tekertünk ki a városból. Az ilyen városban tekerést nem nagyon élvezem, mert utálom a nagy forgalmat pláne a kamionokat. Azért sikerült kikeveredni a városból és elindultunk Bárányfok felé. Itt még nagyon lehet élvezni a szép tájat nem érzi az ember, hogy alföldön teker, mert még nem is ott vagyunk. Ez a Gemenci Tájvédelmi Körzet nagyon kellemes. Sokszor meg lehet állni, mert sok néznivaló van. Pl. Frigyes főherceg millenniumi pavilonja Keselyüsön. Sajnos nem lehet bemenni és úgy látom nem hasznosítják semmire. Mi lesz ebből a gyönyörű épületből így? Majd meglátjuk évek múlva, mert biztosan erre vet majd még a sors. Innen kimentünk a gátra és ott tekertünk jó sokat a tűző napon, ami bringázáskor nem is nagyon érződik, hanem este, ha nem kenem be magam időben naptejjel.
Jaaaa. Persze közben geoládáztunk is egy kicsit, de én azt meg nem mondom, hogy merre tekeregtünk, de nagyon szép helyen az biztos és oda gyalog mentünk, ami nagyon jól esett.
Szóval nyomjuk a pedálokat a gáton és persze itt is meg kell állni, ha tehéncsordát lát a városi nép. Megállásra persze csak akkor került sor, mikor a csordást megláttuk, mert addig én igen be voltam tojva, amikor a marha nagy marhák mellett kellett eltekernem.
Aztán persze megálltunk mindenhol ami egy kis látnivalót nyújtott, vagy pihenőhely volt. Persze ha N.Balázs feliratozná a képeket nekem is könnyebb dolgom lenne a leírással, de így néha úgy érzem, hogy a képek összekeveredtek. Szóval megálltunk egy DDNP által kialakított pihenőhelyen, a keselyűsi vadászházaknál és a Lankóci Vízügyi Múzeumnál, mert itt van a következő pecsételő hely. Nagyon érdekes kiállítás van itt, még női szemmel is csodálatra méltók a gépek. Gondolom a férfiak jobban élvezték a látványt. Mindenképpen érdemes megnézni és persze előre bejelentkezni is fontos.
Nyomás tovább a gáton és a végén próbáltunk szigorúan a kék útvonalán menni az erdőben, mert a másik lehetőség az 55-ös út rendkívül nagy forgalommal. Sajnos kerékpárral nem járható ez a rész, ezért kénytelenek voltunk a főútvonalon menni Bajáig. Kegyetlen rossz volt. Nyomtam a pedálokat ahogy bírtam, hogy minél előbb kikeveredjek erről a részről. A hídnál bevártuk egymást és megkerestük a pecsételő helyet, ami egy rendkívül modern bringás-evezős-túrázós pihenőhely sátrazási, fürdési, és főzési lehetőséggel. Olyan ultra modern, hogy majdnem az ablakon mentem be a pihenőhelyre. Szóval ha szállást tervez valaki Bajára sátorral ez egy remek lehetőség. Ha jól emlékszem Vándorpont a neve a helynek. Itt a városban azért kicsit Tesco-ztunk, mert mégis csak városi népek vagyunk és ha lehet pénzt költeni, akkor azt kell tenni.
Bajáról megint gáton mentünk jó sokat és Ósükösdön szálltunk meg egy kulcsosház udvarán. Nagyon jó volt sátrazni, mert nyitva hagyták nekünk a házat a fürdési lehetőség miatt. A ház is remek, mert megnézhettük a szobákat, melyek el vannak nevezve kerékpárosokról, túrázókról. Ezt a szálláslehetőséget is bátran ajánlom mindenkinek.
Rendkívül jól állítok sátrat és „csodálatos” vacsorát tudok főzni zacskóból a fürdőben meleg víz folyt. Kell ennél több a boldogsághoz? Szóval klasszul telt az első nap.
A reggeli indulás után hamar elértük a Szt. Anna kápolnát, ahol természetesen geoláda is volt, meg egyébként is érdemes megállni, mert szép. És akit érdekel nézzen utána a történetének, mert morbid. Itt kicsit keresgéltünk, nézelődtünk és indulás tovább.
Sükösdre érve éreztük, hogy ez nagyobb település és megint mindenki vásárolni akart. Csoki, péksüti, üdítő minden jöhet ilyenkor. És azt hiszem itt döntöttem tévesen a további útvonalat tekintve. Balázs útvonalterve kikerüli a homokos részeket és ezen a területen kicsit letér a szigorúan vett kék útvonalról (teljesen jogosan). Viszont a kék útvonal elvezet az Ólom-hegyre (lehet hogy idéző jelbe kellene tenni a hegy kifejezést 172,4 m magas) ami Bács-kiskun megye legmagasabb pontja. Péter szerette volna megnézni és sajnos én is elcsábultam. Itt ketté vált a csapat Péter, Ági és én elindultunk a föld úton. Ólom-hegyig végig lehetett tekerni, de nem volt egyszerű, de mi rendkívül ügyesek voltunk. Na meg szerencsénk is volt, mert szerintem 3-4 nap múlva már járhatatlanná szárad ez a szakasz is. NE PRÓBÁLKOZZATOK VELE KERÉKPÁRRAL. Szóval megvolt Ólom-hegy. Itt ugyan olyan kilátó van, mint a Zengőn. Jó volt a kilátás. Olyan itt az erdő, mint egy patchwork. Mindenféle fákat ültettek olyan ültetvényszerűen. Kibámészkodtuk magunkat és indultunk tovább. Ha nekem valaki azt mondja, hogy homokban nem lehet kerékpározni akkor én azt nem hiszem el, mert olyan mély homokban még nem jártam mint itt. Na, de hogy tolni sem lehet az már végképp a tragédia, mert bizony volt olyan mély homok, ahol csak húztam-vontam a kerékpárt. Azért kiverekedtük magunkat valahogy és megpróbáltuk utol érni a többieket, ami lehetetlen volt, mert itt a homokban olyan lassan tudtunk haladni, hogy nem volt olyan sok kocsma, hogy ezt ki lehessen várni a többieknek.
Amikor kikeveredtünk a homokból már jól haladtunk, de azért megálltunk a Szentgyörgyi Erdőgazdaságnál. Ez olyan kellemesen kialakított vadászparadicsom az egyik oldalon a másik felén meg elhagyott fűrésztelep mindenféle érdekes dologgal (Ceglédi kannától elkezdve a Zil teherautóig). Megnéztük az érsekhalmi földvárat, mert persze geoládás hely. Aztán Hajóson bolyongtunk a kastélyparkban és pizzáztunk. A Hajósi pincesor felé egy kilátót találtunk ahová felmásztunk, mert jó és meg persze azért mert geoládás hely. Aki itt tart az olvasásban nem lehet benne biztos, hogy most geoládás túrán vagyunk vagy kék túrán. Lehet hogy mind a kettőn? Szóval kilátó és utána irány a pincesor. Ez valami csoda, pedig csak egy töredékét láttuk. Mindenképpen érdemes a megnézésre.
Kunfehértó melletti Pici-paci tanyánál volt a következő szállásunk. Itt találkoztunk a többiekkel és már sötétedett, mikor odaértünk. Ez volt az egyetlen nap amikor elfáradtam, de nem a tekerésben, hanem a toligálásban. Itt is sátraztunk, de van lehetőség szobákat bérelni. Nagyon rendezett porta, fürdési lehetőséggel. Szintén ajánlani tudom.
Valahol itt Kunfehértónál csatlakozott hozzánk Csongor, de erről a másik csapat tudna beszámolni, mert erről mi sivatagot jártak keveset tudunk.
Harmadik nap reggel elhatároztam, hogy nem megyek többet homokban kerékpárral. Inkább a főútvonal.
Indulás után Balázs jelezte, hogy nem is olyan messze van egy Trianoni emlékmű ki szeretné megnézni (biztosan volt geoláda azért mondta). Én szívesen megnézek mindent ami az utamba akad vagy nem kell sokat letérni miatta és a többiek is benne voltak. Deeeeeeeeee homokon mentünk, pedig reggel fogadtam meg, hogy soha többet. Na jó, kibírtam és nem is volt olyan rossz. Viszont azt vettem észre, hogy Péter élvezi ezt a sivatagi mászást, mert jó gumi volt a kerékpárján ehhez a talajhoz és talán bírja az ilyen kihívásokat.
Dél felé már nagyon éhesek voltunk és keresni kezdtünk valami étkezdét, ami lehetetlennek tűnt, mert igen kis településeken mentünk át. Ruzsán vagy talán Zákányszéken a kocsmárosnő a nagy tétovázásunkra felajánlotta, hogy csinál nekünk pizzát, de nem tud sokat, mert az alapanyag korlátozott. Nekünk 7 db elég mondtuk és ennyire volt is alapanyag a konyhában. Remek hely volt. Számítógép, wifi, üditő, pizza, hűs épület, tiszta WC mi kell még egy kerékpárosnak délidőben?
Ezen a napon olyan sokat kellett pecsételni, hogy nem emlékeszem melyik településen fagyiztunk vagy ettünk és melyik kocsmában találtuk ki, hogy ugyan kerülő, de mi Mórahalmon fogunk megszállni és elmegyünk fürödni a strandra. Csongor talált egy remek szálláslehetőséget az a neve, hogy Zöld Kemping. Itt lehet sátrazni az udvaron van tusoló, konyha és ha nem foglalt még szobát is lehet bérelni egy ős öreg házban, közvetlenül a strand szomszédságában. Tökéletes volt és a településre Zákányszékről kerékpáros sztráda vezet. Sátorállítás után páran átmentünk a fürdőbe megáztatni „fáradt” testünket. Ágival kipróbáltunk mindent amit lehet a strandon. Csúszdákat, taposót, masszírozókat és meleg vizet. Megkoronázta a napunkat. Ha arra jártok ki ne hagyjátok a fürdést.
Az alföldön még azért jó kerékpározni, mert megvilágosodik az ember matematikai tanulmányait illetően. Olyan hosszú és egyenesek az utak, hogy nekem már nem kell bizonyítani azt a tételt, hogy a párhuzamosak a végtelenben találkoznak, én ott láttam.
Negyedik nap visszatekertünk Zákányszékre, megvettük a szokásos reggelit, tízórait egyebet és nekivágtunk a napnak. Nem sokat lehet tekerni, mert majdnem minden településen pecsételni kell és igen hamar el lehet jutni egyikből a másikba. Szatymazon megnéztünk egy malmot, ami olyan modernnek nézett ki, de szerintem csak jól felújított. Sajnos már elhagyatott és eladó is, ha valaki szeretne malmot akkor itt a remek lehetőség. Szatymazon egy defekt is megérkezett persze az én bringámra. A fiúk nagyon profik voltak és percek alatt végeztek a szereléssel. Akadt egy kis segítségünk, aki szóval tartotta őket és rendkívül sok butaságot fecsegett, mert egy kicsit flúgos volt, de nem ártalmas. Szerintem szereztünk neki egy jó napot, mert a falubeliek nem foglalkozhatnak már vele ilyen sokáig, mint mi idegenek. Ezen a településen ebédeltünk hosszú pihenővel bőséges étellel, gyenge wifivel.
Ópusztaszeren a pecsételő helyet jól eldugták egy hátsó üzemi bejárathoz, talán azért, hogy a kéktúrázók ne vegyüljenek az autós turistával, de lehet hogy nem is ezért. Itt természetesen nem néztünk meg semmit, mert a Történelmi Emlékparkra szerintem egy egész napot érdemes szánni és nem fér bele a kék túrába.
Itt az üzemi bejáratos pecsételés után rátértünk a földútra. Itt már nem olyan homokos a talaj, mint a második napon. Bátran lehet a föld utakon menni, mert nagyon jó tempót lehet tekerni. A mindszenti révnél átkeltünk és menet közben pecsételtünk. Nagyon hangulatos dolog ez a folyón való átkelés ilyen kicsi vízen. ( a Tisza)
Mindszenten van egy remek kemping barátságos áron a Tisza partján. Ennél jobb nem is kell. Sátrat állítottunk és közben tájékozódtunk a környékről. Remek programok adódtak a településen és mi ki is használtuk. Elmentünk a Művelődési Házba, mert itt még meg lehet nézni a régi vetítőket, ami a valamikori mozi volt. Már senki nem tudja elindítani a gépeket, de nagyon sok minden megmaradt a régi időkből. Plakátok, filmekről tájékoztatók, reklámanyagok, pecsétek, iratok. Mint egy időutazás olyan volt. Ez után pedig kerestünk egy jó helyet a fő utca mentén, mert este Lovak és lóerők felvonulása volt és ilyet még nem láttunk. Elől jöttek a lovasok és utánuk minden ami gép és erős és nagy. Traktorok, markolók régiek, modernek és nagyon klassz volt így együtt a sok gép a város közepén felvonulva. A legjobb időpontban voltunk pont itt. A kempingben a Tisza parton még megnéztük a naplementét, majd Laci tüzet gyújtott és még nagyon sokáig beszélgettünk és senki nem akart lefeküdni, mert jól éreztük magunkat. A tűz körül azt hiszem mindig ez történik. Az emberek szeretnek csak úgy lenni körülötte.
Ötödik nap reggelén még egy pecsétet begyűjtöttünk Mindszenten a vasút állomáson. Az utunk kellemes forgalom mentes úton haladt jó darabig persze megszakítva egy kis ládázással, meg világvége településen (Tompahát) pecsételéssel.
Nagymágocson megnéztük a kastélyt és a hatalmas parkjában sétáltunk nem érdemes kihagyni. A település nagyon nagy pontosabban jól elterült és mire találtunk egy helyet ahol tudtunk enni már mindenki farkas éhes volt. Van itt étterem a községben csak sajnos ballagás volt és mindenhol zártkörű rendezvény volt. Azért nem maradtunk éhen, mert mindig vannak segítőkész emberek és elkalauzolnak a jó helyekre. Ismét hosszú ebéd és pihenő. Majd irány Árpádhalom, ahol a pecsét felkutatása lehetetlenség, mert a boltban volt elzárva. Elmentünk a művelődési házhoz ahol táborozás folyt sok-sok gyerekkel és látogató szülőkkel. Ez volt a mi szerencsénk, mert ilyenkor nincs az a szülő aki nem úgy gondol a gyerekére, hogy biztosan éhen hal a táborban. Hoztak is rendes mennyiségű süteményt, amiből nekünk is jutott bőven. A művelődési ház pecsétje is előkerült nagy sokára, de addig is volt időnk körbejárni a kastélyt, mert az volt a müv. ház és volt elég időnk a süteményeket végig kóstolgatni. Ez után átmentünk a favázas római katolikus templomhoz, amit sajnos csak kívülről tudtunk megnézni. És utána eltekertünk az Árpádhalomhoz aminek a tetején Makovetz féle életfa található. Na meg geoláda. Azt mondták a faluban, hogy itt energiát lehet gyűjteni. Gondoltam kicsit leheveredek a fűbe, hátha úgy jobban jön az energia. Nem tudom? Én nem éreztem semmit. Ez után földúton mentünk ismét Eperjesre. Itt a szántások között rengeteg mezei nyulat lehet látni. Én Baranyában még nem láttam nyulat, de itt többször is. Nagyon érdekes volt.
Már nem emlékszem melyik útszakaszon, de akkor műúton tekertünk Gábor talált egy zacskónyi banánt az úton. Mintha oda tették volna. Jöttek az ötletek, hogy kerülhetett oda, mikor előttünk is a nagy semmi és utánunk is a nagy semmi volt. Persze a realista fiúk mit mondanak? Biztosan leesett egy autó tetejéről. Szerintem meg az úgy volt, hogy a sofőr hallgatta a Kossuth rádiót és pont arról volt szó, hogy a banánköztársaságokban milyen káros anyagokkal tartósítják a banánt, hogy Európába érve is fogyasztható legyen. Mikor ezt meghallotta fogta a zacskónyi gyümölcsöt és kihajította az ablakon. A másik variációmra sokkal fogékonyabbak voltak, mert azt találtam ki, hogy valaki meg akarja mérgezni egyik ismerősét aki mindig erre jár és tele injekciózta méreggel és kitette az útra hogy megtalálja. Na, nem is evett senki a banánból Gáboron és rajtam kívül.
Ezen a napon már nagyon lógott az eső lába és szállásunk még nem volt és csak reménykedtünk, hogy Szarvason talán könnyen találunk valamilyen alvási lehetőséget mert mégis csak nagy település. Tévedtünk, mert az Ifjúsági szállást lefoglalta egy család és magán rendezvény volt a közeli Pedagógus Kemping pedig még nem nyitott ki, mert még iskola idő volt. Próbált segíteni nekünk egy kedves szarvasi hölgy aki a turizmusban dolgozik, de ilyen hirtelen nem volt lehetősége és az eső meg már ott körözött a fejünk felett. Nem volt már sok lehetőségünk, mert a megázás nagyon kinézett gyorsan betekertünk a közeli focipályára és beálltunk a kifutó alá, ahol a focisták szoktak a pályára futni és elkezdünk ötletelni, hogy mi legyen. Amikor felfedeztem, hogy nyitva van a női és férfi WC mosdóval én úgy döntöttem nekem jó lesz itt a lelátón az éjszakai szállás. Úgy emlékszem páran kicsit idegenkedtek a gondolattól hogy itt aludjunk, de az időjárás mindenkit meggyőzött. Még volt annyi jobb idő, hogy mindenki eltekert boltba és mire visszaértünk már nem volt kérdéses a szállás, mert ömlött az eső. Itt a kifutón megkóstoltuk Gáborral a talált banánt dióval és jelentem nagyon finom volt. A többiek nem mertek enni belőle. Azt hiszem az este hol esett, hol nem, mert arra még volt időm, hogy megmosakodjak és pizsit húzzak, de a bringám és a cuccom még mindig a kifutón volt, mikor már nagyon szakadt az eső és így kellett felvinnem. Sikerült. A legfelső sorban aludtunk egymás mellett. Szerintem nem volt rossz. Nem áztunk, nem fáztunk, nem zavart el minket senki (ki járt volna ott ilyen ítéletidőben?)
Hatodik nap reggelére elállt az eső és én abban reménykedtem, hogy így is marad. Hiú remény volt. Mire kikeveredtünk Szarvasról (pedig megérdemelné ez a város, hogy rendesen megnézzük) elég rendesen eleredt. Itt már nem csináltunk semmit, nem néztünk semmit csak tekertünk, ahogy bírtunk és megcéloztuk a Mezőtúri vasútállomást. Úgy áztunk, mintha zuhany alatt állnánk. Egy idő után már nem számított, hogy mennyire vagyok vizes, mert mindenem vizes volt, csak az a lényeg ilyenkor, hogy ne álljunk meg hanem mozogjunk. Ez ment. Abban reménykedtem, hogy marad száraz ruhám és az állomáson át tudok öltözni. Maradt és a többieknek is. Átöltöztünk és kisebb fennakadás után eljutottunk mindannyian Szegedre külön vonattal két csapatban, mert a MÁV nem bírt 7 bringást kezelni. Innen Csongor segítségével jöttünk haza Pécsre.
Lejegyezte: Miklovich Csilla
Túravezető: Nagy Balázs
Képek:
Arató Csongor fotói
Nagy Balázs fotói
1. nap 2. nap 3. nap 4. nap 5. nap 6. nap
Video:
Arató Csongor videója (3 perc)
.
Bejegyzések
