2024.08.(16)17-20. Őrségi bringás hosszúhétvége

Szállás: saját sátorral, Szalafő Csörgő vendégház udvarában.
Szervező: Buják család

Képek: 
Buják János fotói + térképek

Az augusztus 20-i hosszú hétvégét az Őrségben töltöttük.  Beáta előzőleg összeollózta bringás útvonalakból a 4 napra való térképet, úgy hogy lehetőleg érintsék a szálláshelyünket Szalafőn. A Csörgő Vendégháznál már jártunk 2016-ban, most újra itt sátraztunk a hatalmas udvarban. Szobák már mind előre elfogytak a környéken, de itt is jól éreztük magunkat. A szilvafák közt egy fabódé szolgált vizesblokknak, egy nyitott pajta pedig konyha étkezőként főzővel, hűtővel, nagy asztallal. 

Kis családi csapatom, magamat is beleértve nem igazán készült fel a terhelésekre. Első nap még E. Józsival együtt 6-an róttuk a környéket, aztán különféle felállásban 2-3-an. Látnivaló volt bőven, kisebb nagyobb szép épületek, vagy csak maga a szép zöld dombos táj. Nagyon klassz jól járható erdei utakon is bóklásztunk, de olyat is találtunk az erdőn át, ami a légvonalnál is rövidebb volt. Itt egy kicsit tologatni is kellett. A telefonos térképek már jó ideje jól vizsgáznak. Ha le nem merülnek, mindig pontosan mutatják merre járunk, mennyit is tértünk el a tervezett úttól. Átruccantunk szlovén, osztrák részre is. A határt átlépve már az első falunál látszik, hogy nyugaton vagyunk. Rendezett szép falvak, felújított óvárosok. Az utak nagyon jók, és sok-sok kerékpárút. Az egyik napi túránk autós megközelítéssel Muraszombatról indult. Aznap 74 km jött össze, de nem volt fárasztó, mert szinte sík terepen mentünk a Mura völgyében. Errefelé még a kukoricaföldek is vígan zöldelltek minden mással együtt. Vannak hölgyek, akiket az isten jókedvében teremtett, na ez a környék is ilyen. Egyik este adtunk a kultúrának is egy esélyt. Őriszentpéteren a kőszegi fúvószenekar adott koncertet Omega átiratokból. Már a hangolásnál gyanúsak voltak nekem, aztán a szünetben a fél nézőtérrel mi is távoztunk. Persze néha a nem igazán szép, gyengébb dolgokat is meg kell nézni, hogy aztán az igazán jót értékelni tudjuk. Így van ez a vándorlásainkkal felfedezett hazai tájakkal, de külhoni szépnek mondott csupa kő városokon, tájakon is csodálkozom, hogy lehet zöldellő növényzet nélkül élni. 

A környéken biztos elkerekeztem volna még egy hetet. Csodálkozom is a klubos csapaton, hogy a Józsin kívül más nem jött. A sátorhely 12000.- a négy napra, az utazás 8000.-, 20000/fő alapköltség volt, plusz ki mit evett hozzá. Máskor kondit is kell magunkkal vinni, hogy még jobban érezzük magunkat.

A túrát Beáta állította össze, a képek többünk gépéről valók, lejegyezte Buják János.

.

2016.08.22-27. Bringás csillagtúra az Őrségben

Szalafő központtal bringás csavargás az Őrségben.

Beszámoló, képek hamarosan.

Az útvonal térképen
1. nap   2. nap  3. nap  4. nap

Fotók:
Rostás László fotói

.

2015.09.17-20. Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra 10. szakasz (GY)

Útvonal:  Zalalövő (GCJaMa) - Pacsa - Felsőcsöde - Pusztaszentpéter - (GCPSZP) (Lásd a Remeteidő c. filmet)- Kerkakutas - Alsószenterzsébet - Felsőszenterzsébet (GCKVFE) - Kógyár - Szentgyörgyvölgy (26 km) (GCSZMI) - Asszonyfa - Velemér (31 km) (GCVLMR) - Gödörháza - Ritkási domb mérőtorony - Magyarszombatfa - Szomoróc - Kercaszomor (43 km) - Senyeháza - Őriszentpéter (54 km) (GCORIT) - Keserűszer - Szalafő (62 km) (GCFPOR) - Papszer - Kondorfa (68 km) - Hegyhátszentmárton (80 km) (GCHEK) - Ivánc - Felsőmarác (83 km) - Himfai tó (GCHMFT) - Halogy (89 km) - Nádasd (93 km) (GCRTND)
Túravezető: Miklovich Csilla

A túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt:  1. nap  2. nap  3. nap  4. nap  Az egész egyben

Végre újra KÉK-ezünk.  És jó az idő és végig azt is ígérik az időjósok. Lehet hogy mégis én vagyok a KÉK-en a jóidőfelelős?
Nagyon sok féle megoldást választottunk már a szállásoknál. Voltunk turista házban, falusi vendégházban, még át nem adott, éppen befejezett önkormányzati épületben, iskolai tanteremben. Wellness szállodában és sátorban még nem aludtunk amióta elkezdtünk kéktúrázni. Valószínű a wellness-t kihagyjuk, de a sátras megoldást erre a szakaszra terveztük. Nem nagyon volt megszervezve, csak a naponta teljesítendő távok voltak meghatározva (de minek?, mindig többet mentünk 5 km-rel)
Kevesen mentünk (5 fő), ezért egy autó is elég volt. L. Ági és F. Karcsi új csapattag és nagyon jó társaság.
Óriási csomagokat pakoltunk össze és sajnos igen nehezeket. Nekem 15 kg volt teli kulaccsal, szendvicsekkel.  Nagyon korán indultunk, de ez már így szokás, mert elég messzire kell utaznunk egyes szakaszokért. Zalalövőn hagytuk az autót és elindultunk a négy napra. A hátizsákot felvenni is nehéz volt, de szerencsére az állomáson már le is rakhattam, mert rögtön itt volt az első pecsételő hely. Kéktúrás pecsétjük volt, de én kértem egy MÁV-os pecsétet is. Szeretem, hogy tele van a füzetem mindenféle pecséttel, nagyon érdekesek.
Nem tudom, mi lenne velem, ha egyedül állnék neki a túrának (valószínű ilyen elő nem fordul az életemben), mert elképzelésem se volt, hogy merre kell menni a Zala folyón átkelve jobbra vagy balra. Még szerencse, hogy térképpel, kütyükkel felszerelt csapattársaim voltak és elindultunk Pacsapuszta felé. Itt egy elhagyott malmot néztünk meg, ami egy magánház udvara mögött található, de megközelíthető úgy is, hogy nem kell átmenni az udvarukon, mint utóbb kiderült. Mi átgyalogoltunk rajtuk.  Pacsai szőlőhegyen átkelve rájöttem, hogy egy vegetáriánus itt hozott élelem nélkül is ellehetne. Alma rengeteg és mindenhol  (rét közepén, falu végén, út szélén), szőlő is sok helyen, dió folyamatosan az utunk során. Folyamatosan ettünk.
Felsőcsöde előtt az erdőben fakitermelés volt. Kitermelték a jeleket is. Aki erre jár készüljön fel, ha nincs GPS navigációja könnyen eltéved. Nehezen, de átvergődtünk az irtáson és irányba álltunk.
A képeket nézegetve szoktam írni a túraleírást és mindig újból előjönnek az élmények, érzések. Örökké hálás leszek mindenkinek, aki hozzásegített, hogy részt vehetek ebben a kalandban.
Csödén csak átgyalogoltunk és utána az erdőben biztosan észre sem veszem az elhagyott temetőt (Pusztaszentpéter) ha nem kell ládázni. Mindig mondtam, hogy érdemes geoládás társasággal tartani, mert érdekes helyekre mászkálnak el.
Pusztaszentpéteren az Oszkár tanyán található a pecsét. Barátságos házaspár fogadott minket és jól elbeszélgettünk és meg is éheztünk. Az ebédünket mégis kicsit arrébb terveztük, mert a közelben ládát kellett keresni. Nagyon jó volt már leülni, enni és persze hosszabban megpihenni. Legeslegjobb az lett volna, ha itt alszunk is egyet. Hát nem aludtunk, mert hosszú a táv, nehéz a csomag és a szálláshely is bizonytalan.
Nem tudom, hogy mennyit mentünk Felsőszenterzsébetig, de szerencsére megint ládáztak a fiúk és én kicsit haldokolhattam. Már nagyon fáradt voltam. Azt hiszem nem a kilométerek fárasztottak, hanem a nehéz hátizsák. Ezen a településen van egy Makovecz Imre által tervezett Bagoly-ház. Nem tudom mire használják, de szerintem a karbantartása vagyonokat emészt fel .  Megnéztük a haranglábat is és elindultunk Szentgyörgyvölgy felé. Itt már nem nagyon élveztem a tájat és a túrát sem és nyűgös is voltam meg fájt mindenem. Nem tudtam mennyit kell még menni és valami jó szálláshelyben reménykedtem. Sok nyomorom volt már ezen a részen.
Szentgyörgyvölgy nagyon hosszú falu egyszer kocsival is meg kell nézni lehet hogy akkor más lesz a véleményem. Csak mentünk és mentünk én már kissé lemaradva. Aztán jött a templom. Érdemes megnézni nagyon szép lesz, de most felújítás alatt volt. Még így is gyönyörű. Gondoltuk itt a templom környékén megszállhatnánk. Átmentünk a parókiára és a lelkészt kérdezgettük, hogy mi a véleménye egy sátrazásról. Az udvarára invitált, ahol sík füves udvar fogadott, kerti csappal, paddal, asztallal és kinti WC-vel.  Ez már majdnem wellness.
Sátorállítás előtt meglátogattuk a helyi kocsmát, mert mindenki vágyott már valamilyen buborékos italra és persze itt volt a pecsét is. Éssssssssssssss wifi. Éljen elért végre a 21. század. Én ezt így szeretem, csend, béke, nyugalom, szép táj, jó társaság, de a végén legyen ott a durva valóság a neten keresztül.
Sátor állítás, vacsi, fürdés és szundi. Úgy vettem észre, hogy mindenki rendesen elváradt. Mondjuk F. Karcsin nem nagyon látszott, de még nem ismerem, lehet hogy jól titkolta. Éjszaka semmi horkolás. Szerintem mindenki olyan mélyen aludt, hogy még horkolni is elfelejtett.
Másnap reggel alaposan megnéztük a templomot, elbúcsúztunk a lelkésztől és elindultunk. Ja és megvarrtam a talpam. Ilyen még nem fordult elő velem, vízhólyagos lett a talpam. Ettől függetlenül egész jól regenerálódtam, mert minden gond nélkül sikerült az indulás.
Hamar elértünk Velemérre, ahol egy 1270-ben épült templom áll. Ezt mindenkinek látni kell. Itt a 13. században is emberek járkáltak. Számomra ez olyan misztikus és felfoghatatlan. Azt hiszem ezért szeretem a régi dolgokat, mert olyan borzongató amikor arra gondolok, hogy hány generáció látta ugyan azt amit abban a pillanatban én. Ez a templom túlélt háborúkat, tűzvészeket, viharokat, ilyen-olyan rendszereket és még sorolhatnám. Nekem ez egy kicsit csoda.
Veleméren N. Balázs is varrogatta a vízhólyagjait, mert Ő sem úszta meg. Talán neki is nehezebb volt a csomagja, mint amit megszokott?
Velemér egyébként egy hangulatos falu tele régi és szépen felújított házakkal, rendezett portákkal.
Gödörháza után kicsit kalandoztunk egy gyönyörű erdőben a Ritási-domb felé, ahol egy kilátó van, olyan mint a Zengőn. Akár milyen fáradt is voltam az ilyen kilátókba fel kell menni. Megérte, pazar volt a kilátás.
Innen elgyalogoltunk a szlovén-magyar határra, hála Schengennek.

Magyarszombatfára értünk, ahol az ebédidő is elérkezett. A bolt és egy kocsma egymás mellett. Volt aki hamburgerezett valaki a hazait falatozta, de mindenkinek jól esett a buborékos ital, a jó kis ebéd és a pihenés. Ez a település egyébként tele van látnivalóval, aki kocsival jár erre, szánjon rá időt.
A nagy szieszta közepén jön felénk a körzeti rendőr és igazoltat (lehet hogy tudott a határátkelésünkről?).  Mint utóbb kiderült bejelentették, hogy menekültek járkálnak a környéken, hát mi voltunk azok. A hírek nem nagyon értek el minket már két napja a menekült ügyről, de lehet hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik? Azért számomra megnyugtató volt, hogy itt vigyáznak az emberekre, így ránk is.
Elindultunk Kercaszomor felé, ami szintén egy nagyon szép falu. Nekem már elég gyakran pihenőre volt szükségem, itt is kicsit megfeküdtem. Aztán indulás után egy elszabadult gyönyörű ló elterelte a fájdalmaimról a figyelmem. Csodaszép volt, hogy az elszabadult paripa a kerítésen kívül a társai pedig belül vágtattak egymás mellett föl-le. Azt hiszem meg volt rémülve a kinti.
A képeket nézegetve azt látom, hogy Kercaszomor után is ülök és utána is az összes képen lemaradozva látom magam. Hát emlékeim szerint rettenetesen fáradt voltam. És még nem tudtam milyen lesz a szállás és mennyit kell menni a sátorállításig.
Őriszentpéteren pecsételtünk a központban található étteremben és csak abban reménykedtem, hogy a faluban találjunk valami sátrazásra alkalmas helyet. Itt ajánlották a focipályát, gondoltuk megnézzük. Itt komoly sportélet folyt focistákkal, küzdősportosokkal, játszóterező gyerekekkel, bámészkodókkal. Gondoltam, na szép ebből sem lesz itt sátrazás ennyi emberrel. Azért kérdezősködtem és a második megkérdezett adott egy telefonszámot és máris hívhattam Őriszentpéter SE vezetőjét. Természetesnek vette kérésemet a sátrazáshoz és javasolta, hogy az öltöző épület mögött legyünk, mert így közel lehetünk a kinti csaphoz. A közeli WC-t, mosdóval is nyitva hagyták nekünk. Kell ennél nagyobb luxus? Lehet hogy én egy mázlista vagyok? De akkor miért nincs velem napközben egy sherpa? Nagyon jót aludtam és a reggeli piac sem zavarta meg a készülődésünket, mert a sátraink ezek szerint a lehető legjobb helyre állítottuk fel. A csoportkép elkészítése után visszamentünk a központba az élelmiszer tartalékaink feltöltése végett. Kicsit megijedtem bevásárlás után, mert elkezdett szemerkélni az eső. Nem erre készültem és semmi kedvem nem volt megázni. Szerencsére csak rémisztgetett minket az időjárás, de esni nem akart nagyon, ezért elindultunk. Kicsit templomoztunk, geoládáztunk a falu végén és legnagyobb rémületemre már roggyantnak éreztem magam, jó volt levenni a hátizsákot.  Nem maradhattam ott és a többiek miatt is menni kell, mert ezt vállaltam. A talpam fájt, a vállam hasogatott, de az volt a szerencsém, hogy nagyon szép és kalandos helyeken mentünk, ezért néha elterelődött a figyelmem a nyomoromról. A Zala folyón könnyű volt átkelni, mert kiszáradt ez a szakasza.
Szalafő elején megint szükségem volt pihenőre. Mindig beleegyeztek könnyedén. Lehet hogy mások is fáradtak voltak? A faluban bekukucskáltunk a jégverembe és tovább indultunk a Ferencz porta felé, mert rajtuk keresztül halad a túra útvonala. Jó hangulatú porta volt sok állattal. Ez a település is megérdemli, hogy hosszabb időt eltöltsön itt az ember. Szalafő végén szerencsére ismét volt geoláda, amihez le kellett térni a KÉK útvonaláról. Persze vállaltam, hogy vigyázok a hátizsákokra, míg a ládázók elgyalogoltak a dobozig. Nagyon szükségem volt már a pihenésre.
Lehet, hogy innen már valaki másnak kellene a túraleírást írni, mert szerintem már csak arról fog szólni, hogy milyen fáradt voltam és hol pihentem. Kondorfa egyik végén biztosan volt heverés és a kocsmában is egy nagyobb szieszta, mert ott ebédeltünk. Buborékos italok a kocsmából és hazai elfogyasztása a kocsmáros engedélyével. És free wifi.
Tovább indultunk a Lugos patak mentén és N. Balázs kritikusan figyelte végig  a jelzés festéseket, melyekkel egyáltalán nem volt megelégedve, jogosan.
Én inkább a gombákat figyeltem és rengeteget láttam, őzlábakat. F. Karcsi ismeri a gombákat és mivel eldöntöttük, hogy a következő szálláshelyünkön nem sátrazunk, hanem turista házban alszunk és a foglalás megtörténte után kiderült, hogy konyha is van az épületben kicsit gombásztunk. Maradjunk annyiban, hogy Karcsi szedte és cipelte a szatyornyi őzlábat és azt hiszem pár pöfeteget. Én már figyeltem egy ideje, szerintem Ő nem fáradt el, nem tudom miből van, talán vasból?
Ivánc településen volt a szállásunk. A faluba érve a templomba invitáltak minket, mert aznap volt a Templomok éjszakája program. Nekem tetszik, hogy már mindennek van éjszakája, jó dolgok ezek. Nem sokat időztünk, mert fáradtak és éhesek voltunk.
Elfoglaltuk a szállásukat, ami nagyon igényes és tiszta volt. Mindenkinek ajánlom. Elmentünk kocsmázni, pecsételni és facebook-ozni. Jancsipapa a jelszó a kocsmában. Nem tudom miért jegyeztem meg, de nem megy ki a fejemből. Itt is menekültnek néztek minket a kocsma vendégei egy rövid időre. Csak nincs valami baj velünk?
Szállásunkon F. Karcsi nekiállt a vacsora főzésének. Kicsit bele kontárkodtam, talán nem kellett volna, mert nagyon ideges lett a szakács. Nem volt sok alapanyag, csak só, víz, szalonna és gomba. Karcsi a kiolvasztott szalonna zsírjában a gomba egyik  részét megsütötte. A többi  gombát a húsosabb szalonnával megpároltam, így kétféle vacsora került tálalásra. Nagyon sokat ettünk és mindenki jól lakott. Forró vizes tusolás után a pihe-puha ágyikókban mindenki aludt mint a tej.
Másnap reggel kocsmázással kezdtünk és Felsőmarác felé vettük az irányt. Rengeteg pihenőhely volt az utunk során szerencsére, mert majdnem az összes pihenőt igénybe vettem (tótfalui, himfai).
Nem tudom, hogy vergődtem el Halogyra, de biztosan ott voltam, mert van pecsétem onnan. Ezen a napon nem mentünk sokat csak 15 km-t, de ez már a negyedik nap. Olyan lazázósnak tűnt a többi nap után ahol 30-35 km-t mentünk. Még arra is lett volna időnk, hogy tekézzünk, ha az előző napi versenyen nem rontják el a pályákat a versenyzők. Volt időnk sokat ejtőzni a halogyi kocsmában ránk is zárták ebéd időben.
Nádasdra a hosszú pihenő után indultunk és sikerült odaérnem. A templom kertjében töltöttük el az időt a busz indulására várva. Ettünk, fényképezkedtünk, pihentünk és nézegettük a sok látnivalót. Egyszer csak jön a plébános és egy falubeli asszony. Kaptunk egy zacskónyi pogácsát és egy nagy flakon bubisvizet. A plébános pedig idegenvezetést javasolt a templom körül. A rengeteg látnivalót így egészen más volt megnézni, mert nagyon szakszerű volt a tájékoztatás ugyanis a plébános aktív résztvevője volt a 11. századi rotunda feltárásának.  Sajnos az idegenvezetés nem lehetett teljes, mert a buszhoz kellett indulnunk.
Buszozás vissza a kocsihoz Zalalövőre. Túléltem, éjen! Ha nem próbálom ki a gyalogos, sátras túrázást akkor örök életemben bántam volna, de ha túrát szervezek akkor biztosak lehettek benne, hogy nem kell cipelni a sátrat, mert többet ilyet nem csinálok.

Lejegyezte: Miklovich Csilla


Csak egy gondolatot fűznék hozzá. Valóban nem volt könnyű teljesíteni sátorral ezt a szakaszt. Én is nagyon elfáradtam, de annak tudom be, hogy fél év bringázás után ez volt az első gyaloglásom. Minden átmenet után indultunk négynapos sátras hátizsákos gyalogtúrára. Más izmokat mozgat a bringa, és más izmokat a gyaloglás. Ha betartottuk volna az átmenetet, nem lett volna ilyen nehéz. A sátor a szabadságot adja, a ház a kényelmet.

Keményfi Balázs

Képek:
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói 1. nap  2. nap  3. nap  4. nap
.

2013.07.06-07.-13. Kerékpáros vándortúra az Őrségben, a Mura és a Dráva mentén

2001. nyarán Iván bá által szervezett "Három folyó túra" nyomán, L. Móni ötletére szerveződött az idei nagytúra. Sokaknak felkeltette az érdeklődését, melyen végül 18 fő vett részt. Nem kis létszám egy többnapos bringatúrán, de előzetes aggályaim hamar szertefoszlottak a csapat egymás iránt mutatott toleranciája és segítőkészsége, összeszokottsága miatt. Köszönet ezért minden résztvevőnek!

Vágjunk is bele a túrán történtekbe.

2013.07.06. szombat

A csapat első fele (E. Zsuzsa, H. Barna, M. Zita, P. Zoli, R. Ildi, R. Laca, Vs. Laci) a reggeli vonattal elutazott Zalaszentivánra. Aznapi úticéljuk előre megbeszéltek szerint,  Szalafőn Lenke néni magánkempingje volt. A napi útvonal a Zala völgyében vezetett, a nem nagy táv lehetőséget adott a Gébárti-tóban való fürdésre is.

2013.07.07. vasárnap
Útvonal: Zalaszentivánig vonattal - Zalaszentiván - Őriszentpéter - Szalafő 56km

A szombati csapat Szentgotthárdra tett csillagtúrát, ezúttal csomagok nélkül. Eközben a vasárnapi csapat (B. Frici, E. Józsi, K. Balázs, K. Dóri, K. Gazsó, K. Márti, L. Móni, V. Laci, V. Magdi) szintén a reggeli vonattal Pécsről Zalaszentivánra utazott, hogy az előző napi csapattal azonos útvonalon haladva Szalafőn a teljes csapat összeálljon. A napi táv nem volt sok, illetve a terep sem volt nehéz, de adódott egy kis nehézség. Dóriról már a vonaton kiderült, hogy valami nem tökéletes vele. Gyengének érezte magát, bár ennek ellenére nagyon küzdött, hogy a csapatnak ő is része lehessen. (Mint utólag kiderült, előző héten a strandon kapott el valami vírusos fertőzést.) Egész nap nem tudott enni és inni sem, mert nem maradt benne. Ennek ellenére tekert mint a golyó. Estére úgy nézett ki, hogy jobban lett, de sajnos másnap reggelre nem javult a helyzet. A dolgot még az színesítette, hogy Márti lánca Őriszentpéter-Templomszeren elszakadt. Laca, aki elénk jött Őrisztntpéterre, közölte velünk, hogy már csak 2 km van a szállásig, meg 2 domb. Így Márti lazán bevállalta, hogy eltolja addig a bringáját, ne álljunk meg szerelni. Végül kiderült, hogy 5 km és legalább 3x2 "domb" volt vissza. De sebaj, Laca ezt a túra során többször visszakapta :-))

Szalafőn a szálláson végül összeállt a csapat. Este hobbi szinten kerékszerelés következett. Én szereltem, az összes többi fiú meg jobbnál jobb tanácsokkal "segített". Többek között, a matricák egyirányban történő elhelyezésére, mint az egyik legfontosabb dologra hívták fel a figyelmemet. A túra során ez poén szintjén nagyon sokszor elhangzott.

2013.07.08. hétfő

Útvonal: Őriszentpéter (H) - Hódos (SLO) - Stanjevci - Grad (vár) - Vadarci (tó) - Bad Radkersburg (A) -  Gornja Radgona (SLO) -  Bad Radkersburg (A) 75 km

Dóri nem lett jobban, nem tudott reggelizni sem. Már egy napja szinte semmit nem evett, és alig ivott. Mártival meghoztuk a nehéz döntést: Szlovéniát így nem tudjuk bevállalni vele. Végül Márti Dórival még egy napot ott maradt Szalafőn Lenke néninél, esélyt adva a pihenés következtében remélt gyógyulásra.

A csapat első része előbb indult, megbeszéltük, hogy Szlovéniában Grad-nál találkozunk. A csapat második részével egy picit később indultam Őriszentpéter-Hódos útvonalon. Őriszentpéteren bementünk a boltba. Közben Gazsó mondta, hogy nem érzi jól magát, nem jó a gyomra. Na neeeeee! Közben észrevettem, hogy kiesett a csomagtartójának egy rögzítő csavarja :-(

E. Józsi vett a boltban Gazsónak kólát és ropit, -állítólag ez a legjobb ilyenkor- én meg nyakamba vettem Őriszentpétert, ötös csavar után kutatva. Rövid idő alatt minden megoldódott. Lett csavar, Gazsó meg töltötte magába a gyógykólát. A gyomorfájás hamar kiszállt belőle, én meg megkönnyebbültem.

Szlovéniában Stanjevcinél letértünk a főútról, egy meredek dombot másztunk meg, majd a műút hamarosan 4 km-es murvás útba váltott át. Végigkűzdöttük magunkat rajta. Vidoncitól É-ra elértük az aszfaltutat. Kicsit haladtunk rajta, majd egy táblát láttunk: Grad felé vezető út lezárva. Bringával szerencsére nem vettük komolyan. Gondoltuk, csak eltoljuk a gépeket majd valahogy. Az útlezárás oka az volt, hogy egy korábbi özönvíz elmosta az utat. Nekünk viszont nem jelentett különösebb akadályt, könnyedén folytattuk utunkat Grad felé, abban a reményben, hogy a csapat mások felével a vár mellett találkozunk.

A várhoz érve csak az ódon falak voltak, a bringásaink nem. Na mindegy, pihenünk, eszünk, várat nézünk, aztán megyünk tovább - gondoltuk. Mikor a pihenőidőnk vége felé tartottunk, megjelent három gyalogos. A mieink voltak. Hát ti honnan jöttök? - kérdeztük. A vár alatt a faluban a foci pálya szélén vártunk rátok. - volt a válasz. Ugyanis ők hosszabb, szintesebb úton jöttek Grad-ba, és nem a várba érkeztek közvetlenül, hanem a faluba. A várhegy megmászását már nem vállalták be mindannyian.

Összekaptuk a bringáinkat, legurultunk a hegyről a faluba, ahol valóban megtaláltuk a csapat másik felét. Végre együtt tekerhettünk, jó volt nézni az úton egy kígyóra hasonlító bringások sorát. Vadarci mellett megfürödtünk a tóban, ami igen jól esett. Napi úticélunk Bad Radkersburg mellett Laafeldben a Pavel-Haus udvara volt. (Köszönet Móninak a szállásszervezésért). Radkersburgban tiszteletünket tettük a Mária-szobornál, azaz hivatalosan is megkezdtük a Három folyó túrát. Lecuccoltunk a szálláson, majd csomagok nélkül csavarogtunk hosszasan a városban. Eközben többször átmentünk a Mura hídon Szlovéniába, Gornja Radgona-ba, ahol a várkastélyt is megtekintettük. Miután kicsavarogtuk magunkat, visszahajtottunk a szállásra, és nyugovóra tértünk.

2013.07.09. kedd
Útvonal: Bad Radkersburg (A) - Gornja Radgona (SLO) - Radenci - Petanjci - Izakovci - Srednja Bistrica - Razkrizje - Gibina (SLO) - Sveti Martini Na Muri (HR) - Mursko Sredisce (HR) - Pince (SLO) -  Tornyiszentmiklós (H) - Kerkaszentkirály 78 km

Ezen a napon négy országban jártunk!
Ausztria csücskében lévő városunkat elhagyva, Szlovéniában nagyjából a Mura mentén folytattuk utunkat. Petanjci előtt lementünk a folyópartra a közúti híd mellé, hogy érezzük a Mura-feelinget. Barna meg is fürdött. Megálltunk egy szép templomnál, majd ebédszünetünket Izakovcinál, a Mura-parti fantasztikus pihenőhelyen töltöttük. A látványt egy kiválóan felújított hajómalom emelte tovább, ami ráadásul ingyen megtekinthető volt. Egy kiállított térképet böngészve láttuk, hogy arrébb, a Mura horvátországi oldalán is van egy  hajómalom. Eldöntöttük, hogy útbaejtjük. Így jutottunk át egy rövid szakaszon Horvátországba is. Ez a hajómalom sajnos zárva volt, viszont jót fürödtünk mellette, miközben Frici kiélte gátépítő hajlamait. Ezután csippentettünk mégegy utolsót Szlovéniából, majd Tornyiszentmiklósnál átléptünk Magyarországra. Az egykori határállomásnak csak a falait láttuk, lazán gurultunk át a határon. Igencsak porzó vesénket az elő útszéli kocsmában igyekeztünk regenerálni. 
Magyar térerőt elkapva sikerült Mártival beszélni, érdeklődve Dóriról. Sajnos Dóri állapota még nem tette lehetővé, hogy Szalafőről eltekerjen Mártival Tornyiszentmiklósra, hogy csatlakozzanak hozzánk. Vonattal elutaztak Nagykanizsára a rokonokhoz egy kis ápolásra.
Nem volt más hátra erre a napra, mint a táborhely keresés. Először Kerkaszentkirály-Margitmajornál a Lendva partjánál próbálkoztunk. Mivel nem volt elegendő méretű sátorhely, tovább kellett állnunk. Visszafordultunk Kerkaszentkirály felé, ahol a falu közepén a volt Kerka menti malom mellett szépen ápolt vízparti területet találtunk. Mint kiderült, ez a Kerka vízitúrák kiindulópontja. 500 Ft-ért melegvizes zuhanyzót és WC használatit kaptunk. Ildi és Laca ezen ez estén Szentmargitfalvára mentek temetőt látogatni, az éjszakát is abban a faluban töltötték. A polgármester üzenete az volt a bringások felé, hogy bátran keressék fel Szentmargitfalvát, mindig szeretettel várják a turistákat!

2013.07.10. szerda
Útvonal: Kerkaszentkirály - Muraszemenye - Letenye - Molnári - Murakeresztúr - P+ -Őrtilos Szt. Mihály hegy - Őrtilos - Gyékényes  64 km

Elhagyva Kerkaszentkirályt, Muraszemenye felé vettük az irányt. Itt lementünk a Mura partra, hogy felkeressük a vízitúra táborhelyet. Hosszú terepezés után oda is értünk. Ezt követően Letenyéig tapostuk a pedált. Letenyén a SPAR-nál találkoztunk Ildivel és Lacával. Együtt mentünk tovább a kastély mögötti óriás platánfához, valamint a Makovecz-féle gyönyörű könyvtárépülethez. Ebédszünetünket Molnárinál tartottuk a Mura-parton. Természetesen itt is fürödtünk. Márti ekkor hívott, hogy Dóri jól van, és már Őrtilosban vannak bringával. Ez nagyon jó hír volt. Be is fejeztük a déli sziesztát, és elindultunk Szentmihály-hegy felé, hogy ott találkozzunk. E. Józsi az élre állt, és őt ismerve nem a legegyszerűbb utat választottuk, de ennek köszönhetően útba tudtuk ejteni a a Zrínyi újvárat. A vár után következett a feketeleves. Akácos erdőben vezető turistaúton kellett továbbhaladnunk. Több defekt miatt már csak tolni mertük a bringákat a 3,5km hosszú ösvényen. Mártiék nem is értették, hogy hol vagyunk eddig, de türelmesen vártak minket a Szent-Mihály hegyi kápolnánál. Végre együtt volt a csapat, Dóri is nagyon vidám volt, jó volt ezt látni.
Legurultunk Gyékényesre, ahol a tóparti kempingben táboroztunk le. Itt csatlakozott hozzánk terv szerint Márta és Edina. Ekkor értük el a maximális létszámot, 18 főt. Este természetesen csobbantunk a kristálytiszta tóban. Fantasztikus érzés volt. Aki még nem volt Gyékényesen, ne hagyja ki!

2013.07.11. csütörtök
Útvonal: Gyékényes - Porrogszentkirály - Csurgó - Berzence - Somogyudvarhely - Bélavár - Vízvár - Heresznye - Bolhó - Babócsa - Csokonyavisonta 64km

Következő, délelőtti etapunk célpontja Csurgó volt. Rögtön a gimnázium udvarára hajtottunk, ahol lehetőségünk volt az épületben lévő könyvtármúzeumot is megtekinteni. Eközben eleredt az eső. Hát persze, hiszen Csurgón vagyunk! Míg várakoztunk, V. Lacitól megtanulhattuk a legbiztosabb időjárás előrejelzést: "Vagy eső lesz vagy hó, vagy rossz idő, vagy jó." Szerinte ez mindig bejön.
Szóval vártunk sokat a tető alatt, de mikor gyengülni kezdett az égi áldás, továbbindultunk stílusosan: Vízvár felé. Felkerestük a drávai vízitúra táborhelyet, s itt tartottuk az ebédszünetünket is. Innen Heresznye felé haladtunk tovább, ám a falu előtt tettünk egy kis kitérőt a Heresznyei-magasparthoz. A kilátóhely megközelítése -bár nem váratlanul- felettébb érdekes volt, ugyanis embermagasságnál nagyobb napraforgómezőn keresztül kellett eljutnunk a megasparthoz. Hogy el ne veszítsük egymást, folyamatosan hangjelzéssel jeleztünk egymásnak. Megérte a küzdelem, csodaszép volt ebből a magasból a Dráva. Babócsán bementünk a Basakertbe, a nárciszmezőre (természetesen nyár közepe lévén nárciszra nem számíthattunk).
Babócsa után elbúcsúztunk L. Mónitól, akinek e napon haza kellett utaznia. A mai nap célpontja Csokonyavisontán G. Gábor szüleinek háza és udvara volt. Gábor sajnos nem lehetett velünk a túrán, mert ebben az időben éppen Szlovénia magas hegyeit mászta társával. Szülei viszont el nem mondható szeretettel fogadtak, és a meglepetés vacsorát hét országra szólóan szervezték számunkra. Miközben Anna néni a vacsora szervírozásával foglalatoskodott, Gyuri bácsi lelkesen mutatta műhelyének legbecsesebb tárgyait. Az este folyamán egyre különlegesebb tokaji borok is előkerültek, majd részletes ízelítőt kaphattunk az épületük közeljövőben tervezett renoválásáról is. Eközben azt vettük észre, hogy már ránk is sötétedett.

2013.07.12. péntek
Útvonal: Csokonyavisonta - Barcs - Kisbók - kijelölt erdei kerékpárút - Drávatamási - Kastélyosdombó - Szentborbás - Felsőszentmárton - Révfalu - Drávasztára (evezés) - Révfalu 74km

Frici kora reggel elindult, mert még ezen a napon el kívánt jutni Beremendig, hogy részt tudjon venni a bringás találkozó programján is. 
Elköszöntünk kedves vendéglátóinktól, és Barcs felé vettük az irányt. Csokonyavisontáról elkísért minket utunkon Vera is, vendéglátóink ismerőse, aki Tótújfaluba tartott hazafelé.  Barcson másfél órás szabadprogramot tartottunk, mindenki elintézhette a boltozásos és egyéb ügyeit. Mikor lejárt az idő, indulni szerettünk volna. Ekkor vette észre Magdi és Laci, hogy a fához zárt bringájuknak nincs meg a kulcsa. Laci vette nyúlcipőjét, hogy visszafusson a boltba, hátha otthagyta a kulcsot. Eközben Magdi megtalálta a bringára aggatott hátizsákban. Magdi is nyúlcipőt húzott, és próbálta Lacit -szintén futva- befogni a városban. Nem tudom, hogy, de valahogy sikerült neki. Kinyitották a lakatot, és végre továbbindulhattunk.
Utunkat a Kisbóki-holtágat érintve, Drávatamási felé az erdőn keresztül haladó homokos, kijelölt kerékpáros túraútvonalon folytattuk. Mint kiderült, ez a szakasz volt a túránk legjárhatatlanabb része. A haladást a mély homok nehezítette, a láncra ráragadt homoktól viszont sírt a lánc, és a kerékpáros szíve. Legközelebb biztos, hogy az aszfaltúton megyek. De előbb-utóbb kiértünk Drávatamásiba. Az ebéd spontán módon történt. A csapat hátsó fele eléhezés miatt Kastélyosdombó határában kényszerebédszünetet tartott, eközben a csapat első fele Potonynál a pihenőhelyen tette ugyanezt. Szentborbáson a Dráva parton tartottuk a hosszabb pihenőnket.
A mai nap utolsó szakasza Felsőszentmártonon át Révfaluig vezetett. Révfaluban a telkünkön szüleink és Zsuzska lányunk vártak ránk egy bográcsnyi gulyással és behűtött innivalóval. A telek volt egyben aznapi táborhelyünk is.
Bónuszként adódott még egy program estére: a barcsi vízitúrás egyesület éppen ekkor táborozott Drávasztárán. Felajánlották a lehetőséget egy kis evezésre, amit szívesen fogadtunk.

2013.07.13. szombat
Útvonal: Révfalu - Zaláta - Vejti - Vajszló - Kémes - Harkány - Siklós - Vokány - Újpetre - Pécs 84 km

Elérkezett túránk utolsó napja. Révfalui táborunkat elhagyva, első megállónk Vejti Drávapart volt. Itt egy kis lábmozgatást követően végleg elköszöntünk a folyótól. Vajszló, a dinnyék hazája volt a következő cél. A templom előtti kis parkban töltődtünk fel, majd Kovácshidáig meg sem álltunk. Itt a falu melletti kiserdőben ebédeltünk. Józsi eközben egy kígyót talált a fák között.
Harkányban fagyiztunk a kedvenc fagyizónkban, majd néhány társunktól elköszöntünk, akik rövid úton tervezték a hazautat Pécsre. A többiekkel az eredetileg kiírt útvonalon haladtunk tovább, Siklós felé. Máriagyűdön E. Józsi javaslatára oroszlánnézőbe indultunk, de sajnos az állatok már nem voltak a szokott helyen. Sebaj.
Következő program Ildi és Laca hazakísérése volt Vokányba, de előtte még meg kellett másznunk a Villányi-hegység gerincét. Vokányban Lacáék elláttak bennünket útravaló friss vízzel, és elköszöntünk tőlük, folytatva az utat Kozármisleny és Pécs felé.

Megcsináltuk! Letekertük -néhány alternatívával- azt az utat, melyet 12 évvel ezelőtt a Mura-Dráva-Duna Három folyó túra néven Iván bá vezetett, a túraútvonal turisztikai bemutatásaként akkoriban. Jó volt újra bejárni  ezt a területet.

Köszönöm minden résztvevőnek az egymás iránt tanúsított türelmet, összetartást! Jó túra volt, gondolom, mindannyian hasonlóan éreztétek.

Össztáv: 495 km

Túravezető, lejegyezte: Keményfi Balázs

A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.

Képek:
Bodrogi Frigyes fotói
Eperjesi József fotói
Keményfi Balázs fotói
Petkó Zoltán fotói
Rostás László fotói

A túra során kapott prospektusok:
Letenye Könyvtár
Vizek hátán, dombok ölén, bunkerek mélyén
.

2010.08.24. Tour de Őrség

Útvonal: Zalaegerszeg (Interspar parkoló) - Andráshida - Bagod - Zalaszentgyörgy - Zalacséb - Budafa - Zalalövő - Pankasz - Nagyrákos - Őriszentpéter - Bajánsenye - Kotormány (H/SLO) - Hodoš/Őrihodos (SLO) -  

Šalovci/Sal (SLO) - Peskovci/Petőfa (SLO) - Gornji Petrovci/Péterhegy (SLO) - Šulinci/Sándorvölgy (SLO) - Ženavlje/Gyanafa SLO) - Martinje/Magasfok (SLO) - Kuzma (SLO) - Neuhaus am Klausenbach/Vasdobra (A) - Minihof-Liebau/Liba (A) - Windisch-Minihof/Kistótlak (A) - Jennersdorf/Gyanafalva (A) - Henndorf im Burgenland/Ercsenye (A) - Maria Bild/Máriakép (A) - Weichselbaum/Budafalva (A) - Mogersdorf (Nagyfalva) (A/H) - Szengotthárd - Magyarlak - Csörötnek - Rönök - Vasszentmihály - Gasztony - Csákánydoroszló - Halogy - Nádasd - Hegyhátsál - Hagyárosbörönd - Bagod - Andráshida - Zalaegerszeg (Interspar parkoló)

Táv: 179 km szint: 920m 

Túravezető: Csiszár Gábor

A túra útvonala GPS-re letölthető, és műholdfelvételről megtekinthető itt.

Túránkat eredetileg egy saját tempójú Balaton-körnek terveztük, mivel az áprilisi hivatalos Balaton-kör számunkra túl lassú volt. 

B. Misi haveromnak azonban támadt egy hirtelen ötlete, hogy menjünk inkább az Őrségbe tekerni. Augusztus végén Balatonfenyvesen nyaraltunk, onnan pedig nincs túl messze Zalaegerszeg, ami jó kiinduló pontja volt az őrségi túránknak. Így aztán úgy határoztunk, hogy Balaton-kör helyett legyen inkább Tour de Őrség!

Fenyvesről reggel 6-kor, egy kicsit hűvös, fátyolfelhős időben indultunk Zalaegerszegre. Csak reménykedni tudtunk abban, hogy szép időnk lesz, hisz a meteorológusok aznap délutánra erős lehűlést jósoltak. Szerencsénkre azonban mire Egerszegre értünk, kisütött a Nap. 

Előzetes terveim alapján a kocsival az Interspar parkolóban akartam megállni, hiszen a város azon pontján fekszik, amerre Bagod és Zalalövő felé amúgy is el kellett volna mennünk. Meg aztán úgy voltam vele, hogy itt talán mégis csak biztonságosabb helyen hagyhatjuk az autót, mint mondjuk a bagodi vasútállomáson.

A bringákra felszereltük a táskákat, (nekem ez eléggé macerás, mivel sajnos se csomagtartóm, se "normális" konzolos kormánytáskám sincs), majd egy gyors reggeli után 8 órakor végre nyeregbe pattantunk. Jó tempóban haladtunk, így a vártnál hamarabb Bagodon találtuk magunkat. Tudtuk, hogy innen a régi vasúti töltésen egy jó minőségű kerékpárút vezet Zalalövőig, így már csak meg kellett keresnünk a régi vasút  nyomvonalát. 

Állítólag az iskola melletti utca levitt volna minket a bringaútra, de úgy látszik nem voltunk elég figyelmesek, mert simán elmentünk az iskola előtt, így csak a falu végén találtunk rá a valóban kifogástalan minőségű Zala-völgyi kerékpárútra. 

A táj gyönyörű, a vasút pedig végig ott haladt mellettünk és a környékbeli, apró települések üde színfoltja volt a modern, térkővel borított új vasúti megálló. Az ezekhez vezető utak kereszteződéseinél figyelemfelkeltő lassítók vannak, amik ugyan - tény és való - sötétben is jól látszanak, de kicsit szűkösek, így aki pl. utánfutóval közlekedik, annak akár balesetveszélyesek is lehetnek. 

Zalalövőn, a Szt. László király templommal átellenben van egy szép tér, ahol csináltunk néhány fényképet. 

Rövid pihenőt követően Őriszentpéter felé folytattuk utunkat és Zalalövőt elhagyva beléptünk az Őrségi Nemzeti Park területére. 

Csodálatosan szép, erdős részen kerekeztünk és öröm volt magunkba szívni a friss levegőt! 

Az első, már Vas megyei település Pankasz volt, majd Nagyrákos következett. Itt éppen akkor jöttek ki lovasok az egyik mellékutcából, mikor mi odaértünk. Egy kanyarral arrébb pedig a község "fölött" egy magas töltésen ismét megpillantottuk a vasutat. Nem sokkal később elértünk az "Őrség fővárosának" is nevezett Őriszentpétert. Itt, a központban lévő körforgalom melletti parkban szintén tartottunk egy rövid pihenőt. 

Innen a magyar-szlovén határ felé vettük utunkat. 

Épphogy elhagytuk a várost, következett az első komolyabb emelkedő. A dombtetőre felérve ismét megpillantottuk a vasutat, ám ezúttal alattunk, egy mély völgy alján. Bajánsenyét elérve már félig Szlovéniában éreztük magunkat, hiszen a település végén ott álltak az egykori határállomás elhagyatott épületei.

Szlovéniában az első benyomásunk az volt, hogy bizony sokkal előrébb járnak, mint mi, magyarok. Az utak olyan simák, mint Ausztriában, sehol egy kátyú. Az útburkolati jeleket valószínűleg rendszeresen festhetik, hisz sehol sem voltak lekopva, az út széli műanyag fényvisszaverő cölöpök pedig sokkal sűrűbben vannak elhelyezve, mint nálunk. 

Szóval, lenne még mit tanulnunk és a magyar illetékesek igazán átjárhatnának ide egy-egy tanulmányútra. 

Az első szlovén település Hodos (Örihodos) volt és bizony az itteni házakon is meglátszik, hogy errefelé az emberek más életszínvonalon élnek. Szinte mindegyik ház szépen fel volt újítva, udvarukban pedig színes, térköves autóbeállók vannak.

Utunk ezen szakasza számomra nagyon kellemes volt. Jobbról-balról dombok voltak, mi viszont mégis sík területen, a Krka folyót átszelve kerekeztünk Gornji Petrovci (Péterhegy) felé. (A Krka, a Száva egyik mellékfolyója  és a nagyobb szlovén folyók közé tartozik. Karsztforrásból ered és a Dolenjska /Alsó-Krajna/ régió turisztikai és horgászati központja. Felső szakaszán tufa-gátak alakultak ki, melynek következtében gyönyörű vízesések, zúgók jöttek létre.) 

Csupán egy dolog aggasztott minket, hogy Magyarország felől igen csúnya felhők kezdtek gyülekezni.

Pétehegynél aztán elhagytuk a völgyet és elkezdtük megmászni a dombokon átvezető utat Kuzma városába. A Sulinci-i (Sándorvölgyi) dombtetőre felérve Misi észrevette az útszéli szedrest, majd pihenő gyanánt belevetettük magunkat, mint maci a málnásba. A szedrezés után nem sokáig örülhettünk a lejtőnek, mert máris jött az újabb, meg újabb emelkedő. Martinje (Magasfok) melletti dombtetőn egy tábla Magyarországot jelezte, mellette az erdőszélen pedig volt egy kis pihenőhely. Itt összetalálkoztunk egy fiatal magyar családdal, akik elmondták, hogy csak átruccantak egy kicsit, de nem igen akarnak beljebb menni az országba, mivel a kislányuknak nem csináltattak külön okmányokat. Rövid beszélgetésünk alatt aztán ismét bebizonyosodott, hogy mennyire kicsi a világ, hisz a házaspár hölgy tagja Lánycsókról származik és ismerte Misi feleségének az unokahúgát, illetve az én egykori osztálytársamat is.

Utunkat innen még nem Magyarország felé, hanem Kuzma, majd Ausztria irányába folytattuk. Nem sokkal a pihenőt elhagyva már végre tábla is jelezte, hogy kerékpárbarát úton haladunk (R7) - na, nem mintha eddig nem azon haladtunk volna, csak éppen tábla nem jelezte - és jött az első igazi lejtmenet, ami nem kevesebb, mint 17%-os(!) volt. 

A 17-es számot meglátva engem elkapott a hév és egy traktort megelőzve gyorsan a lejtő alján találtam magam. Itt azonban észrevettem, hogy Misi nincs a hátam mögött, ezért félreálltam, hogy bevárjam és amíg vártam, csináltam gyorsan néhány fotót az előttem elterülő csodálatos völgyről. Időközben aztán a lassú jármű is leért a völgybe, amit még a domb tetején előztem meg, de Misit továbbra sem láttam közeledni. Először defektre gondoltam, majd arra, hogy talán jobban tenném, ha visszafordulnék és megnézném, mi történt vele? Már épp a bringám felé nyúltam, mikor végre megpillantottam. Mikor mellém ért, kérdezni akartam Tőle, hogy mi történt, Ő meg csak viccesen annyit mondott - "Szép kis túratárs az ilyen, aki vissza sem mászik a 17%-os emelkedőn, hogy megnézze, mi történt a barátjával!" 

De nevetett - így tudtam, hogy nincs nagy baj és csak hülyéskedik velem -, aztán kibökte, hogy ne aggódjak, nincs semmi baj, csak még a dombtetőn megállt fényképezni. 

Miután megbeszéltük, hogy mi is történt, begurultunk Kuzmába. A kuzmai templom előtt szintén megálltunk néhány kép erejéig, majd miután elindultunk a szlovén-osztrák határ felé, az útszéli jelzőtáblán egy igen csúnya, 18%-os(!) emelkedőt jelző számot láttunk. 

Mindketten elkezdtünk nevetni, de mivel előttünk épp egy "montis csajszi" látszólag igen könnyedén pedálozott, nem adtuk fel és utána eredtünk. A lányról kiderült, hogy a következő kanyarban lévő házban lakott, így feltehetően nem először küzdött meg ezzel a heggyel. 

Hamar felértünk aztán mi is a hegytetőre és azon tűnődtünk, hogy vajon a szlovéneknél a 18% ugyanannyi-e, mint nálunk, mert könnyebb volt, mint hittük. Itt tulajdonképpen átmehettünk volna már a sógorokhoz, csak épp az út visszakanyarodik egy másik völgy felé, hogy aztán már osztrák oldalon ismét meg kelljen mászni ugyanezt a hegyet. Persze erről az oldalról azért nem 18%-os! 

Ausztriába a bonisdorfi határátkelőn keresztül léptünk be és bár útlevélvizsgálat a schengeni egyezmény szerint itt sincs, a határtól kb.100 méterre valószínűleg vámosok ellenőrizték az országba belépőket. Tőlünk ugyan nem kérték el az iratainkat, de mivel én forgolódtam fényképezés céljából, Misitől megkérdezték, hogy mit csinálok. Mikor melléjük értem én is, megnézték a kormánytáskámon lévő térképet. Mivel be volt rajzolva a tervezett útvonalunk, könnyen el tudtuk magyarázni, hogy Zalaegerszegről indultunk és két másik ország érintésével ugyanoda is fogunk érkezni. Ezután elismerően jó utat kívántak, mi pedig letérve a főútról, Neuhaus am Klausenbach (Vasdobra) felé vettük utunkat. 

Vasdobrán aztán egy buszmegállóban elfogyasztottuk a jól megérdemelt ebédünket, ami két hazai szendvics volt, desszertnek meg néhány szem piskótatallért ettünk. Már épp indulni készültünk, mikor elkezdett cseperegni az eső. Szerencsénkre azonban néhány csepp után már el is állt, így nem kellett elővennünk az esőkabátokat. 

Innen egy kisebb szerpentin következett, amin gyorsan elfogyott az összes maradék innivalóm, s mivel kutakkal ez idáig sem nagyon találkoztunk, kezdtem aggódni. Jennersdorf (Gyanafa) előtt nem sokkal, Windisch-Minihof nevű településen megpillantottam egy szökőkutat és Misinek mondtam, lesz ami lesz, én itt a  biztonság kedvéért megtöltöm a kulacsaimat szökőkút vízzel. Ő ugyan megpróbált róla lebeszélni, hogy várjak még vele, mert nem a legbiztonságosabb ilyen vizet inni, de nem járt sikerrel. Mondtam neki, hogy úgyis csak végszükség esetén innék belőle, de mi van, ha még hosszú kilométereken keresztül nem találunk se kutat, se boltot? Szerencsémre azonban nem kellett felhasználnom, mert Jennersdorfot a Rábán keresztül hamar elértük és itt sikerült találnunk egy Aldit, ahol gyorsan vettük két üveg ásványvizet. 

Miután átöntöttük a friss vizet kulacsainkba, Magyarország felé folytattuk utunkat. Egy tábla szerint a magyar határ innen már csak 16 km-re volt! Henndorfnál letértünk a főútról és egy csodálatosan szép hegyi mellékúton, Maria Bild-en keresztül áttekertünk Weichselbaum-ba (Budafalvára), ami már közvetlenül a magyar határ mentén található. Innen azonban nem lehet átjönni magyar területre, ezért tovább kellet mennünk Mogersdorfba (Nagyfalvára), amit egy igen rövid és keskeny - szerintünk viszonylag új - úttal összekötöttek Szentgotthárddal. Ezt csak abból gondoljuk, mert itt egy sima közúti közlekedési jelzőtáblán kívül semmiből sem lehet megállapítani, hogy az ember épp melyik ország területén tartózkodik.

Szentgotthárdon kerestünk egy pizzériát, de míg a pizzánkra vártunk, eleredt az eső. A felszolgáló lánytól megtudtuk, hogy itt már reggel óta folyamatosan, kisebb-nagyobb megszakításokkal esett, ám ez az aszfalton nem látszódott. 

Miután megettük a pizzánkat, kénytelenek voltunk elővenni az esőkabátokat és úgy nekivágni utunk hátralevő részének. 

Csörötnekre érve szerencsére az eső alábbhagyott, ám az esőkabátoktól egyelőre még nem szabadulhattunk. Erre azért is szükségünk volt, mert bár elkanyarodhattunk volna Őriszentpéter felé is, mi azonban a Rábán ismét átkelve Alsórönök felé haladva egy munkagép felhordta a sarat az aszfaltra és emiatt tiszta sárpöttyös lett a hátunk. 

A 8-as számú főutat elérve Vasszentmihályon keresztül Gasztonyig forgalmas úton haladtunk, de Misi szerint Vasszentmihályt vétek lett volna kihagyni. Na, nem mintha olyan nagy benyomást tett volna ránk, de így legalább Misi elmondhatja, hogy van egy település Magyarországon, amit Róla neveztek el és járt is ott!  

Gasztonynál végre letértünk a forgalmas főútról, helyette azonban egy elég rossz minőségű mellékúton kellett megközelítenünk Csákánydoroszlót. Innen Nádasd következett, majd itt keresztezve a 86-os utat, átkerekeztünk a 76-os út mentén található Hegyhátsálra. 

Túránk utolsó szakaszát ismét főútvonalon tettük meg. Bár ez messze nem volt olyan forgalmas, mint a 8-as, azért Bagodra beérve nem tudtuk kihagyni a jó kis Zala-völgyi kerékpárutat, annál is inkább, mert kíváncsiak voltunk honnan indul, illetve Egerszeg felé hol végződik. Zalaegerszegre egyébként este 8-ra értünk vissza, így egy 12 órás "műszakot" követően 179 km-en, 920 m szintkülönbséget hagytunk a hátunk mögött!

Lejegyezte: Csiszár Gábor

Képek:

Bondor Mihály fotói megtekinthetők itt.

Csiszár Gábor fotói megtekinthetők itt.

2009.06.26-28. Dél-Zala, Zalaegerszeg, Őrség, Kemeneshát

Június 27-én tanfolyami találkozóm volt Zalaegerszegen. A találkozó szervezésekor már eldöntöttem, hogy kerékpártúra keretébe foglalom az egészet. 11 évvel ezelőtt klubtúránk volt Dél-Zalában. Ekkor egyik pihenőnk Kistolmácson volt. Itt fedeztem fel, hogy a tó végétől kisvasút indul (végződik). Azóta vágytam rá, hogy végig utazzak rajta. Most eljött az ideje.

1. nap: Péntek reggel elutaztam Murakeresztúrig. Onnan kerékpárral mentem Molnári – Tótszerdahely – Letenyén keresztül Kistolmácsra (25km). Éppen vonatindulásra értem oda. Ez a kisvasút 109km-es hálózattal rendelkezik melyen 32km-ren van személyforgalom. Egyébként az egész hálózaton intenzív a teherforgalom (évi 40 – 50 ezer tonna). Az útvonal leírhatatlan szépségű, és a képek is csak töredékét adják vissza a látványnak. A vonat végállomása Lenti volt, ahol egy kis erdészeti múzeum is van. Az út során sok vasút-érdekességi megoldással is találkoztam. Innen az utam Páka határában lévő bunkerokhoz vezetett. Ezek részei voltak a magyar maginot vonalnak, melyet az 50-es években építettek a Jugoszláv határ mentén. Az idő rosszabbra fordulása miatt csak kettőt tudtam felkutatni. Pákára érve hatalmas esőzés kezdődött mely két és fél órára egy buszmegállóba kényszerített. Mivel javulás nem volt várható Csömödérről vonattal mentem Zalaegerszegre. Az eső intenzitását szemléltetik a Csödéren átfolyó patak képei.

2.nap: Szombaton, a találkozó napján meglátogattuk a Göcseji Múzeumot és a mellette lévő Magyar Olajipari Múzeumot. Majd városnézés következett.

3. nap: Vasárnap reggel időben 7.00-kor indultam az alábbi útvonalon: Zalaegerszeg – Bagod – Zalaszentgyörgy – Zalacséb – Zalalövő – Pankasz – Őriszentpéter – Szalafő – Farkasfa – Máriaújfalu (Szentgotthárd) – Rátót – Nádasd – Vasvár (118km.) Az útvonal első része Hodosi vasútvonal átépítése során felszabadult régi nyomvonalon épült kerékpárúton haladt. Az igényesen elkészített kerékpárút Bagodtól Zalalövőig tartott. Zalaszentgyörgyön pedig sátorozásra alkalmas pihenőhely is ki lett alakítva. Őriszentpéter előtt szitáló esőzés kezdődött, ami Vasvárig hol elállt, hol előjött így a fényképező a csomag belsejébe lett rejtve. Így nem készültek képek az Őriszentpéteri nagy kirakódó vásárról, és az Őrség egyéb szépségeiről. Riasztó látvány volt a megáradt Rába amely2 éve ott jártunkkor térdig ért. Vasvárról vonattal jöttem haza.

Lejegyezte: Eperjesi József

Képek:

Dél-Zala: itt.

Zalaegerszeg: itt.

Őrség-Kemeneshát: itt.

Fotó: Eperjesi József

.

2009.01.31.-02.01. Farsang az Őrségben és a Vendvidéken

Nyomunkat a hóban erre hagytuk:
1. nap: Őriszentpéter – Templomszer – Keserűszer – K – Szalafő Templomszer – Pityerszer – Felsőszer – Papszer – Alsószer – Őriszentpéter - majd autóval utaztunk Kávásra a szállásra. Gyalog:24,4km
2. nap: Kávásról autóval utaztunk Farkasfára, majd gyalog: Farkasfa – P – P+ - Apátistvánfalva – P+ - P – Zsidahegy – jelzetlen úton a Z jelre – Z – Hársas tó – Z - Farkasfa Gyalog: 22,8km

A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.

A túra útvonala műholdfelvételről, a Trackabee adatbázisból megtekinthető: 1.nap 2. nap

A túra előtti napokban a médiából aggasztó híreket lehetett hallani a nyugat-magyarországi ítéletidővel kapcsolatban. Hótorlaszok, kidőlt fák, áramszünet. Ami persze igaz volt, de hát tél van! Többekben felvetődött a kérdés, hogy így hogy jutunk el az Őrségbe?
A túra közeledtével jelentősen javult a helyezet. Nagy vész nem volt, ugyanis azt mondtuk egymásnak, hogy legfeljebb addig megyünk, amíg tudunk, és ott túrázunk. Örültünk, hogy végre látunk havat a télen, és szép téli túránk lesz.
Végül is egy fő kivételével mindenki eljött 5.45-re a pécsi DOMUS parkolóba a találkozóra. Hat autóval, 27 fő utazott. Némely autóban útközben akkora kacagás volt, hogy a másik autókba is majdhogynem áthallatszott. Nem beszéltünk meg találkozási pontot, mindenki a saját tempójában utazott Őriszentpéterre. Szinte egyszerre érkeztünk meg. A túra lényegi része 10.00-körül indult.
S. Zoli jóféle pálinkával kínálta meg a társaságot, hogy olajozottan menjenek továbbra is a dolgok. A túrán minden korosztály képviselte magát, így a legfiatalabbak (4 éves kortól) résztávokat teljesítettek a két nap folyamán. Őriszentpéter Templomszeren a templom megtekintése után vált terv szerint két részre a csapat. A hosszabb táv 24,4 km volt.
Az út első szakasza a Zala, ottani kiejtés szerint Szala „folyó” mentén vezetett. (A folyó szót azért tettem idézőjelbe, mert némely mecseki patakunk nagyobb nála.). A K jelzésű turistaút többször megviccelt bennünket. Volt, hogy át kellett volna kelni a folyón, de nem volt híd. Nyáron biztos kellemes lett volna a hűsítő víz a lábunknak, de nem most. Más helyen pedig elődeink már két farönköt fektettek át a folyó fölött, azon egyensúlyoztunk át bravúros módon, ami mindenkinek nagyon tetszett. Az út során a geoládázásból egy kis bemutatót tartottunk a csapat azon tagjainak, akik nem ismerték még ezt a játékot.
Nagyon tetszettek nekem a fenyőerdők, ugyanis mifelénk nemigen látni effélét. Emlegettük, hogy a Mecsekben a Réka-kunyhónál lévő néhány fenyőknek is hogy tudunk örülni, hogy milyen szépek, itt pedig mennyi van belőlük!
Szalafőn tartottunk egy kis pihenőt, majd megtekintettük a jégvermet, mely egykor a hentes és a kocsma hűtőjeként szolgált. Szalafő-templomszeren megtekintettük a templomot, majd tettünk egy kört a falu utcáiban, hogy átérezzük a település hangulatát. Itt csatlakozott hozzánk egy kutyus, aki hosszú szakaszon velünk tartott. Reméljük hazatalált a végén, ugyanis egy kört tettünk a környező szereken. Amikor pedig már nem láttuk a kutyust, nem voltunk már messze attól, ahol csatlakozott hozzánk.
Egy kis aszfaltút beiktatásával Pityerszer következett. Itt a skanzent csodáltuk meg, ami egy időutazás volt. Belegondoltunk, hogy egykor az összes település a környéken ilyen lehetett.
Úgy látszik divat errefelé a turistautat folyóban, dagonyán keresztül átvezetni. Felsőszerig egy újabb vizes akadályt vettünk sikeresen.
A túra során nagyon sok szép régi, illetve régi stílusú, de új építésű épületet láttunk. Viszont Felsőszeren sajnos láttunk egy romos vályogtapasztású boronaházat, (GPS N46 52.220 E16 20.704) melynek tetőszerkezete teljesen tönkrement. Az épület falai még megmenthetők volnának. Kár lenne veszni hagyni!
A túra további szakasza aszfaltúton vezetett vissza Őriszentpéterre az autókhoz.
Káváson Márti és az aprónép várt minket egy jókora adag gulyáslevessel. Nagyon jól esett mindenkinek. A leves után pedig előkerültek rejtekükből a finomabbnál finomabb sütik, amik a lányok keze munkáját dicsérik, a konyhában pedig forralt bort főztek a fiúk. Egy hirtelen ötletből fakadóan süteményversenyt rendeztünk. A szabály az volt, hogy mindenkinek a neki legjobban ízlett három süteményt kellett megjelölje. A győztes a bőséges felhozatalból holtversenyben M. Éva Raffaello szelete, illetve B. Zsuzsi vadgesztenye golyója lett. A díj az volt, hogy az egészségükre koccintott a csapat egy üveg pezsgővel. Este F. Szilvi révén még vendégeink is érkeztek.
A nap fő kérdése a következő volt: „Te fürdesz?” Erről a következőt kell tudni: a gondnok kérte, hogy előre jelezzük efféle szándékunkat, ami reggel meg is történt. A visszatartó erőre a következő mondatból rá fogsz jönni. Akik jelezték szándékukat a tisztálkodásra, kérdezték tőlem, hogy merre van a fürdőszoba. Én pedig elővettem a turistatérképet, és megmutattam, hogy a faluban hol található a sportpálya öltözője…. Víz nem túl sok fogyhatott, mert 20C-os volt állítólag. Ezt leszámítva a szállásunk nagyon kultúrált. Az épület az egykor iskolaként működött, ebből alakították át turistaházzá. Kiváló állapotú, és központi fűtéssel rendelkezik. (2 éve már jártunk itt.)
Mikor kimulattuk magunkat, mindenki eltette magát másnapra.

Másnap reggel folyamatos ébredés, reggeli, gyors pakolás következett. Köszönet a csapatnak, hogy az előzőleg megbeszélt 8.00-ra mindenki túrára készen állt.
Autókkal Farkasfára utaztunk. Szép téli hangulat volt, ugyanis esett a hó, és az utak havasak voltak. A vasárnapi túrán a Vendvidéket jártuk. Ez a nap más jellegű volt a szombatihoz képest. Kevesebb falvat láttunk, viszont többet voltunk erdőben. Keményen tapostuk a havat, ami néhol 30 cm-es volt. (Tudni kell azt, hogy eközben Pécsett a városban nem volt hó, csak a Mecsekben.) Jártunk azokon a területeken is, ahol több napig nem volt áram, de addigra helyreállt a szolgáltatás. Találkoztunk egy helybeli idős házaspárral, akik a közeli Orfaluból a buszhoz igyekeztek. Nem értették, hogy mi miért megyünk gyalog. Az útközbeni pihenőknél előkerültek az előző napi versenyen részt vett sütemények. Ez a nap is tartogatott patakon való átkelést, amiben már egyre nagyobb gyakorlatot szereztünk.
Nem tudtam betelni a fenyőerdők nyújtotta látvánnyal, valamint a gyönyörű, havas téli tájjal. A képek magukért beszélnek. Egyáltalán nem volt hideg, a szél sem fújt. Többször tartottunk pihenőt. Érintettük Szentgotthárd fürdőtavát, a Hársas tavat is, mely után már sok kilométerrel a lábunkban erdészeti műút, majd kemény hótaposó szakasz következett, kellemes sportteljesítményt igényelve. A végére majd’ kilógott az ember nyelve.
A túra végén Farkasfán (még szervezni sem lehetett volna jobban) harangszó fogadott.
Siettem a harang közelébe, hogy ne hagyja abba, míg egy videót nem készítek róla. Utána rájöttem, hogy kár volt a gőzért, mert vég nélkül harangozott tovább. Végül harangszó közben vettünk búcsút egymástól, jó utat kívánva Pécsig.

Útközben hazafelé rájöttem, hogy a túrám még tovább folytatódik: „Hétvégén Pityerszer, Papszeren voltam, hétfőn pedig Hevaszer következik.”

Fotók:
Blum András fotói megtekinthetők itt.
Farkas Kati fotói megtekinthetők itt.
Keményfi Balázs fotói megtekinthetők itt.


Túravezető, lejegyezte: Keményfi Balázs