2021.10.30. Őszi tekerés

Útvonal: Pécs Expo Center - Pellérd bringa út- Aranyosgadány- Zók- Bicsérd-Szabadszentkirály- Pécsbagota- Baksa- Bogádmindszent- Hegyszentmárton- Siklósbodony- Ócsárd-Görcsöny-Pellérd-Pécs
Táv: 71 km Szint: 480m
Túravezető: Kónya Tamás

Egyedül indultam kifelé a Pellérdi bringaúton, Pellérd határában már messziről láttam, hogy B. Jani teker szembe, pont ahogy megbeszéltük. Innentől már ketten haladtunk tovább Aranyosgadány irányában. Szép kényelmesen tekertünk és élveztük az ekkor még enyhe, de egyre melegedő őszi napsütést. A jó időben beszélgetve gyorsan fogytak kilométerek is. Bicsérdet elhagyva rátértünk a régi 6-os út maradványaira és Szabadszentkirály után jött Pécsbagota ott a "nagy hegyen" szőlőhegyen az erdősáv már őszi színekben pompázott, gyönyörű volt. Begurultunk Baksára itt már várt minket O.Jutka egy ideje, gyorsan nyeregbe pattant és már mentünk is Bogádmindszent felé. Útközben az üres úton kicentizett minket két kocsi, ami tényleg alig volt tőlünk 20 cm-re. Ezen egy kicsit bosszankodtunk is.

Bogádmindszenten elfordultunk balra Hegyszentmártonnak, itt kitaláltuk, hogy nézzük meg a Puszta horgásztavat (Puszta-tó) ami egy szépen kialakított pecató bojlis horgászoknak a partján kis 2 és 4 ágyas összkomfortos kis faházakkal. Megnéztük ezt a szép tavat, ettünk egy kicsit és kihasználva a napsütést gyűjtöttünk egy kis D-vitamint a télre, közben fotóztam is egyet kettőt.

Folytattuk utunkat Siklósbodony felé, majd Ócsárdnak ahol szintén bementünk és megnéztük a horgásztavat. A büfében ittunk egy capuccinot és megettük a maradék szendvicsünket , már aki megette, és nem a hattyúval etette meg, mint Jutka. A hattyút le is fotóztam nektek, nagyon barátságos kis kölyökhattyú volt, de nagy éhenkórász, hozzászokott, hogy mindig etetik.

Kis pihenésünk és napfürdőzésünk után Görcsöny következett. Itt elbúcsúztunk Jutkától, és Janival ketten mentünk neki a görcsönyi dombnak. Lefelé szépen gurultunk. Pellérden a postánál Jani is elköszönt, onnan már csak én tekertem be Pécsre a bringaúton.

Jó kis őszi túra volt és egyáltalán nem fáradtunk el.  Már 15 óra előtt itthon voltam, és még maradt erőm itthon is matatni.

Lejegyezte: Kónya Tamás

Képek:
Kónya Tamás fotói
.


In memoriam Mészáros József

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mészáros Józsi túratársunk 71. életévében 2021. október 28-án súlyos, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt.

Józsi szinte alapító tag volt a klubban. Hosszú évekig elmaradhatatlan részese volt a túráknak. Tevékenységeivel nagyban hozzájárult a klub működéséhez. Legyen szó a túrákkal kapcsolatos dolgokról, vagy egyéb munkákról, például a Gubacsos kulcsosház körüli építkezésről. Emellett szívesen segített klubtársainak, első szóra ott volt a legnehezebb helyzetekben is.

Köszönjük Józsi amit adtál mindannyiunknak!

Az Ég legyen Veled!

A PTKK tagsága és Vezetősége


Köszönetnyilvánítás!

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk
     Mészáros József
utolsó földi útján részt vettek, gyászunkban, mélységes fájdalmunkban osztoztak.

Gyászoló család 



2021.10.(14)15-17. OKT 17. szakasz Sirok - Dédestapolcsány

A lezajlott program:

0. nap csütörtök: Indulás Pécsről munka után Sirokra. Szállás Sirokon a Motelban.

1. nap péntek: Sirok PH - Sirok (vár GCSiro) - Törökasztal (GCTAKA) - Szalokma nyereg - Rozsnakpuszta eh. PH - Oroszvár - Hársas kút - Egerlátó - kitérő Khsz Szarvaskői kilátó (GCMAJO) - Szarvaskő PH,  (vár) (GCSZRK-1  GCSZRK-2) - Tardos tető -  Köves bérc - Szt. Anna kápolna (GCStAn) -  Kis-Szoros nyereg - Telekessy vendégház PH - Bélapátfalva Ciszterci Apátság (GCBeKo) Bélapátfalva Táv: 35 km Szint: 1091m

Szállás Bélapátfalván a Tök-Ász Vendégházban.

A túra útvonala GPS részére (*.gpx formátumban) letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.

2. nap szombat: Bélapátfalva - Bélapátfalva Gyári tó PH  - Lak-völgyi tó és Lóczy forrás (GCLALO1 GCLALO2) - Imecs forrás - Katonasírok - kitérő Khsz Őr-kő (GCORK) - Őr kő rét - Pes kő kapu - Pes kő nyereg -  Cserepes kő - Cserepes kői barlang PH (GCtavm) - Virágos sár - Tar kő (GCTark) - kitérő Büszkés hegy 952m - Keskeny rét - Zsidó rét (GCOSER) - Kis sár rét - Mély sár völgy - Faktor rét - Bánkút PH  Táv: 29 km Szint: 1202m

Szállás Bánkúton a síházban.  

A túra útvonala GPS részére (*.gpx formátumban) letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.

3. nap vasárnap:  Bánkút - Nyárjú hegyi átjáróbarlang - Verebec nyereg - Verebec vár - Vár pada - Vásárhely kő kilátás -  kitérő S KL Dédesi vár (GCDede)  - Vár völgy, Vár forrás - Pirtó kő - Baróc völgy - Mályinka PH (GCMALY1 GCMALY2) - Dédestapolcsány Serényi kastély  Táv: 15 km Szint: 212m

A túra útvonala GPS részére (*.gpx formátumban) letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.

Hazafelé indulva útközben a Szalajka-völgy megtekintése.

Túravezető: Miklovich Csilla


Képek:
Keményfi Balázs fotói
Lovas Ági fotói  1. nap  2. nap  3. nap  Ráadás
Simon Szilvia fotói
Szutor András fotói

A túrabeszámolókat azonnal jó megírni, nem úgy, mint ahogy most én teszem. Már olyan sok élmény ért a túra óta, hogy nézegetnem kell a képeket, hogy előhívjam az emlékeimet. 

Az OKT-n már nagyon messze vagyunk Pécstől, ezért előző nap utazunk fel, hogy a túranap teljes legyen. Az első szállásunk Sirokon volt és sötétedésre értünk fel, mert munka után indultunk. A szállás egy társasházszerű épületben volt, ami valamikor réges-régen munkásszállónak épült. Most is laknak benne munkások. Szerintem elfogadható állapotú volt és az ára rendkívül barátságos. A pontos összegre nem emlékszem, de 1.500.-Ft alatt volt. Aki azon a vidéken jár, annak ajánlom, mert elfogadható a turistáskodóknak. 

Másnap korán indultunk és mostanában az Északi-középhegységben ködben túrázunk, ezen a napon is köddel kezdtünk. Dodi volt a kísérőautósunk, aki feljött velünk a Siroki várba, mert ezt a várat soha nem hagyja ki a családom, ha ezen a vidéken jár. A vár és környezete nagyon szép, de a kilátásért nem volt érdemes felmenni, mert a köd miatt semmit nem láttunk a vidékből. A várnézés után elváltunk Doditól és megkezdtük a KÉK túrát. Szarvaskő felé félúton már felszállt a köd és gyönyörű napsütésben túráztunk. 

Szarvaskő előtt felmentünk a Major kilátóba, mely a Vodafone támogatásával épült. Csodálatos kilátás van ebből a magaslatból. Sütkérezve leereszkedtünk Szarvaskőre, ami egy kis ékszerdoboz, lekvárokkal, utcai kávé kiméréssel, hangulatos kocsmával, kacskaringós utcával és patakkal a közepén. Ha erre járok nekem mindig eszembe jut Weöres Sándor verse 

Egy hegy megy.
Szembejön a másik hegy.
Orditanak ordasok:
Össze ne morzsoljatok!
Én is hegy, te is hegy,
nekünk ugyan egyremegy.

 Nekem is mindig az az érzésem, hogy az itteni hegyek összenyomnak. Ennek ellenére jó érzés volt a patak mellett sétálni.  A faluban találkoztunk Dodival, aki feljött velünk a várba, ami már alig látszik. Innen is szép kilátás nyílt a településre.

Bélapátfalváig a gerincen haladtunk és élveztük a napot és a kilátást. Néha heverésztünk a hegyoldalban és termeltünk egy kis D vitamint.

Tovább mentünk Bélapátfalva felé, ahol a következő szállásunk volt. A település előtt pecsételtünk a Telekessy vendégháznál, ami nagyon hangulatos helyen az erdőben kissé távolabb a településtől taláható.

Lefelé ereszkedve a Bélkői régi kőfejtő tájsebe látszik. Nagyon látványos. Tudom, hogy nem kellene szépnek látnom, mert ez durva beavatkozás a természetbe, de nekem mégis tetszett. Látni, ahol már a természet kezdi visszahódítani a sziklákat és zöldül a kőfejtő egy része. 

A település előtt található a Ciszterci Apátság, ami olyan érdekes és szép, hogy ide járnak fényképezkedni a házasulandók. Éppen elcsíptünk egy csodálatos mennyasszony fotózás. Az apátság nem volt nyitva, de érdemes ide ellátogatni, mert jól kiépített turistalátványosság. 

Bélapátfalván a Tök-Ász vendékházban volt a szállásunk. Szerintem elfogadható. Jó kis beszélgetős este jött össze a konyhában vacsorázva,  pálinkázva.

Másnap a helyi pékségben vásároltunk, a faluban pecsételtünk és elindultunk a KÉK-en. Nekem olyan szottyosnak tűnt az idő, pedig sem eső, sem köd nem volt. Talán a kora reggeli indulás miatt volt ilyen érzésem. A Lakvölgyi tó mellett haladt az utunk, majd igen sok emelkedőt kellett leküzdenünk. Az erdő közepén valahol a sok hegymászás közepette található három német katona sírja vagy inkább emlékhelye, melyet nagyon szépen gondoznak. Innen még mindig másztunk-másztunk felfelé és a jutalmunk csodálatos kilátás volt erre a gyönyörű őszi tájra.

Cserepes-kőnél pecsételtünk és megnéztük a barlangszállást, mely valójában bivak szállás. Nekem talán túl nomád, de érdekes. 

Ezen a napon a Bükk-fennsík szélén haladva több alkalommal gyönyörű kilátásban volt részünk.

Bánkútra érve találtunk még havat nyomokban, de az időjósok sokkal nagyobbat ígértek. Itt már nagyon fáradtak voltunk, de még elgyalogoltunk a Petőfi kilátóhoz.

Bánkúton nagyon egyszerű szállást választani, mert csak két féle van, a turistaház vagy a Pallavichini Alfonz őrgróf által 1930-ban építetett menedékház, melyet 2010-ban teljesen felújítottak és most nagyon drága a mi pénztárcánknak.  A turistaház karbantartott, rendezett, konyhával rendelkezik. Nekem tetszett, annak ellenére, hogy kicsit a szobák. Egy éjszakára szerintem tökéletes volt. 

Harmadik napi túránk mindig rövidebb, mert a haza úttal is számolni kell. Reggel Bánkúton bepakoltunk a kocsiba és Dodi elindult az utolsó állomás felé. 

Erre a napra is jutott másznivaló. Persze, ha meg akarjuk nézni Dédes várát, akkor oda fel kell menni. Szerencsére csodálatos idő jutott erre a napra is és volt kilátás bőven a tájra. 

Mályinkához közelítve felmentünk a kilátóba és kerestük Dodit, mert nagyon jól belátható volt a település, de sajnos nem láttunk, de a faluban találkoztunk vele. A településnek haladva halnevelő mellett mentünk el, haranglábat és szép templomot láthattunk, majd pecsételtünk és tovább indultunk Dédestapolcsány felé. Ez a település közel van Mályinákhoz és semmi érdekes nincs a két falu között, mert közúton vezetik a KÉK útvonalát. 

Dédestapolcsányban Dodi egy bezárt fogadó előtt parkolt le. Itt kicsit tébláboltunk, cipőt váltottunk, pakoltunk és megszólítottuk a panzió udvarán lévőket. Nagyon kedvesek voltak és beengedtek az udvari padokra. A panzió új tulajdonosai voltak, ezért rögtön le is foglaltuk a következő szállásunknak a helyet. Elindultunk a hazaútra és a sofőrt is elvittük a Sirokon parkoló autóhoz. Addig a többieket a panzióban megvendégelték, de erről én már nem tudok beszámolni, mert sajnos én már úton voltam hazafelé. 

Lejegyezte: Miklovich Csilla

.


2021.10.09. Kéktúrázás napja

Az útvonal nagy léptekben:

Zobákpuszta - Csurgó - Kisújbánya - Óbánya - Apátvarasd, külterület, majd a buszra Mecseknádasd.
22. 5 km,  490 m szintemelkedés.


Kéktúrázás napja.. ez a mondat minden természetjáró szívét megmozgatja. Így volt ez a klubtagoknál is, 11 fő jelentkezett a klubból és még jónéhány ismerős külsős túratárs.
A túra hetében kiadós esők voltak, felázott a talaj, és szombat reggel is gyenge esőre ébredtünk. (Vokányban, a szerk. )
Gyors körbekérdezés a túratársak közt, Pécsen nem esik, akkor menjünk, ha mégis annyira rossz, Zobákról visszafordulunk.
Buszra szálltunk, és mire a rajthelyre értünk, kezdett felszakadozni a felhőzet. 
A Vargánya-tanyán kölcsönös örömködések, névsorolvasás, és H. Péter túravezetőnk nagyon finom sajtos stanglija, és pálinkája elfogyasztása után, útnak indultunk.
Az első pár méter után örömmel vettük észre, hogy dacára a héten esett rengeteg csapadéknak, szinte teljesen sármentes az erdei út. És szintén érdekes jelenség, a patakban alig volt víz. 
Csurgó volt az első megállónk,ez a szép hely sem volt olyan látványos most, víz nélkül, alig csordogált.

Folytatuk utunkat, szép szálerdőben, réten, patakvölgyben, hegyen-völgyön.
És hogy még szebbé tegye amúgy is látványos utunkat, a nap is kisütött. Sokat javított a kitűnő hangulaton, így vidáman, nagy beszélgetések, kis viccelődések közepette gyorsan telt az idő, fogytak a kilométerek, és egyszer csak Óbányán találtuk magunkat.
Itt természetesen megálltunk egy hosszabb pihenőre, feltölteni a kiürült élelmiszer és italraktárakat. 
Mindenki evett, ivott, ki sajátot, ki a vendéglátó egység kínálatát. Fogyott a sör, rétes, kávé.. és többen megegyeztünk, hogy egy sült pisztrángra ide visszajövünk.
A pihenő után újúlt erővel vágtunk neki a visszalévő távnak, ami a szép környezetben, nagyon jó társaságban hamar el fogyott.
Megmásztunk még pár dombot, majd pár kilométer után beérkeztünk a célba, Apátvarasdra, ahonnan még kigyalogoltunk Mecseknádasdig, ahol buszra szálltunk, és hazautaztunk .


Nagyon jó hangulatú, jól sikerült túra volt, szuper társakkal, és csodás környezettel.

Remélem, hamarosan újra együtt túrázhatunk a szép Mecsek dombjain, lankáin, patakvölgyeiben.

Lejegyezte: Rostás László

Képek:

Földes Csaba fotói
Lovas Ági képei
Müller János képei