2015.02. 20-21-22. Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra - 7. szakasz

Útvonal: 
1. nap: Pécsről Böhönyéig autókkal, onnan busszal Mesztegnyőig.  Mesztegnyő tájház - kisvasút végállomás (GCMEV-1) - Nagyszakácsi - Kisvid - Nemesvid iskola   Táv: 24,4km Szint: 60m
2. nap: Nemesvid iskola - Somogysimonyi - (GCROOT) - Ormánd - Somssich kastély - Zalakomár - Galambok -  Zalakaros - (GCPIKN) - Kilátó (GCZKCS) - Zalaújlak - Örömhegy (GCDZK4) - Postás kulcsosház
Táv: 34,6km Szint: 200m
3. nap: Örömhegy Postás kulcsosház - Nagybakónak - Árpád forrás - Kőszikla szurdok (GCNBKN) - Nagykanizsai TV torony (GCNKTV) - Öreg Förhenc szőlőhegy - Palin - majd autókkal haza. Táv: 17,3km Szint: 230m
Túravezető: Miklovich Csilla

A túra útvonala GPS részére (gdb formátumban) letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt. 1. nap  2. nap  3. nap

Ez volt az első három napos túránk a Kék-en. Kicsit több szervezés igényelt, de szerintem jól megoldottuk. Ezen a szakaszon volt minden. Napsütés, szél, eső,  az utak is változatosak voltak sár, beton, erdei út.
Mesztegnyőröl indultunk és a kényelmünk érdekében az autókat a sofőrök eljutatták Palinba és Nagykanizsára, majd siettek utánunk busszal az indulási helyre. Mi is Böhönyétől busszal érkeztünk a településre (Mesztegnyőre)
Mi (a lógósok) addig a faluházban nézelődtünk, ahol gazdag  kiállítást állítottak össze a faluban fellelhető régi tárgyakból.  A településen kicsit sétálgattunk úgy 5 km-t és megnéztük a kisvasutat. Nagyon szép az állomás környezete és a kocsik is igényesen kialakítottak. Visszatérve a tájházhoz még volt időnk tízóraizni és kicsit összerázódni, ismerkedni mert voltak új tagok is a csapatban. Bia és Bea még nem tudta, hogy mire vállalkozott, de lelkesek voltak.
Mikor a fiúk is megérkeztek összeszedelőzködtünk és próbáltunk jó képet vágni a hátizsákok cipeléséhez, mert bennem most tudatosult, hogy ez az izé három napig a hátamon lesz és meg kell barátkoznom vele. A barátkozást úgy kezdtem, hogy felfedeztem ha a csípőmnél összecsatolom azt a lígő-lógó csatot sokkal könnyebb a vállamnak. Ez kicsit feldobott.
Ezek után már arra koncentráltam, hogy Timinek és Péternek hová lehetne rejteni egy térképet a három nap útvonaláról, mert ők később indulnak utánunk. Találtam egy korhadó félben lévő szobrot a kapubejárattól balra és a lába között megfelelő rejtekhely is adódott a térképnek (megtalálták és hasznát is vették).
B. Jani és Sz. István is megérkeztek és már indultunk is Nagyszakácsi felé. Hamar kiderült, hogy ezeken a napokon is sáros lesz a bakancsunk, de ez senkit nem tántorított el attól, hogy élvezze a túrát. Gyönyörűen sütött a nap, tele voltunk energiával és a másnapi nagy táv miatti félelmeinket elnyomtuk és próbáltunk csak ritkán beszélni róla.
Biából hamar előjött a tanár énje és folyamatosan tanított minket az ehető növényekre, amiket meg is kellett kóstolni. Nem is rosszak ezek a zöldek. Az biztos, hogy komlót, snidlinget, gombát már itt az első napon megetette velem és  még aminek nem jut eszembe a neve, volt jó pár gaz.
Szóval legeltünk és dagasztottuk a sarat, néha megpihentünk és élveztük, hogy hétágra süt a nap. Nagyszakácsi szőlőhegyen nagyon aranyos présházak között vezetett az utunk, itt kicsit bámészkodtunk egy düledező háznál/ban, de azért haladnunk is kellett, mert ha mára nem is volt olyan sok kilométer (18 km) kiosztva azért oda kell figyelni, mert ezeket a távokat a fiúk a geoládázással mindig meghosszabbítják. Talán az első nap nem is volt olyan sok láda, már nem is emlékszem mennyi, mert a három napra ígértek 10 db-ot.
Nemesvidre 16 óra után érkeztünk ahol a szállásunk az iskolában volt. Pont a farsangi bál hétvégéjére foglaltunk szállást, ezért egy tanteremben tudtak nekünk helyet biztosítani, mert a tornaterem volt a buli helye. Mire odaértünk a mulatság már véget ért és nagyon kedvesen fogadtak minket pedig szerintem nagyon fáradt lehetett mindenki az iskolában egy pénteki farsangi rendezvény után. Kaptunk tornamatracokat, laticelt, takarót, mikrót és kezdtük belakni az iskolát. A vacsoránk is készült a konyhán, nekünk csak pihenni kellett. Mindenki elfoglalta a matracát. K. Balázs kinézte magának a szomszédos teremben felállított trambulint. Szerintem extra éjszakája lehetett. Mondjuk nekünk sem volt rossz, mert legalább csak magának horkolt és minket nem ébresztett fel.
Felfedeztük az iskolát, tornaterem, zuhanyozó, étterem és mire mindenki otthonosan érezte magát elkészült a vacsoránk, ami cigánypecsenye volt. Sz. István ismét gavallér volt hozzánk, mert Nemesvidre érkezve Ő rögtön elment a boltba alkoholos italokat vásárolni és így királyi étek kerekedett.
Vacsi után még egy kicsit ugráltunk Szilvivel a trambulinon, mert K.Balázs még nem ágyazott meg magának. Ilyen élményt, mint ez az ugrálás csak itt lehet kapni, mert otthon nincs tranbulin a gyereknapon meg nem engedik fel a szülőket a játékra, pedig nagyon sokan szeretnék kipróbálni én már csak tudom.
A túra szervezésekor már terveztük, hogy mindenki  hoz magával kék pólót, hogy tudjunk csinálni egy közös kék fotót. Szerintem egész jól sikerült, ilyen lehet máskor is. Új csatlakozok belépője a csapatba ezután csak kék pólóval lehetséges (vagy adunk nekik kölcsön, mert mi már turkáltunk jó párat).
Beszélgettünk mindenről a napi élményekről és a következő szakasz szervezéséről, valamint arról, hogy ki milyen felesleges holmit cipel magával. Jött az ötlet a hátizsákok ellenőrzésére. Páran kipakoltuk a benne lévő cuccokat és kiderült, hogy ugyan mindenkinél van egy két felesleges holmi (könyv, póló, nadrág), de alapvetően nagyon profi módon állítjuk össze az úti felszerelést.
Azért lassan-lassan elálmosodtunk és már vízszintesen beszélgettünk kicsit, de egyre kevesebben szóltak hozzá és lassan csend lett, aludtunk. Nem tudom, hogy kinek milyen volt az éjszakája, de senki nem panaszkodott. Én azért örülök, hogy a következő estét ágyban töltöm (lehet hogy öregszem?).
Reggel igen gyorsan elkészültünk, nem is tudom, hogy mi lehetett az oka? Talán az, hogy azért egy osztályterem mégsem elég komfortos a hosszabb ott tartózkodásra. Kitakarítottunk magunk után amennyire lehetett és 7 órakor leadtuk a kulcsot. Indulás a boltba, mert ott van a pecsételő hely és még útravalót is kell venni, mert nem lehet mindent cipelni a hátizsákban. Csoportkép után nekivágtunk a kéknek, de sajnos most betonos út következett igen hosszan, aminek senki nem örült.
Elég hamar Somogysimonyiba értünk, ahol felmerült a lehetőség, hogy megkeressünk egy ládát ami elég nagy kitérő, de földúton vagy folytatjuk a betonon. A kitérő mellett szavaztunk és jól tettük, mert nagyon szép tájon jártunk. Ezek a hülye geoládák mégis jók valamire. Gyönyörű lápos, mocsaras rész mellett haladtunk, hangulatos vízfolyás zubogott és egy óriási vízáttörés nyomait láthattuk. Teljesen áttörte a Miháldi-vízfolyás azt a gátszerű utat amin haladtunk. Döbbenetes látvány, hogy mekkora ereje van a víznek.
Kerültünk úgy 2,5 km-t  500 méter helyett a ládáért de ezért a  tájért  megérte.
Ormándra érkeztünk meg ahol egy haranglábhoz vezetett az utunk és mellette egy malom látható. Nagyon elhanyagolt volt az épület, ezért nem néztük meg. Reménykedtem benne, hogy a kastélyt azért meg tudjuk nézni, nem sajnáltam hogy itt nem időztünk. Szép erdei úton értünk a kastélyhoz, még szebb lenne, ha nem szemetelnék tele a környezetet. Ez a vidék is vadban gazdag lehet, mert szerencsére láthattunk őzeket igen közelről is.
A kastély közelében már látszott, hogy végig be van kerítve és kutyákkal őrzik. Kicsit elbizonytalanodtam, biztos meg tudjuk nézni majd az épületet? Szerencsénk volt, mert a gondnok nagyon unatkozhat, ezért nem is igen kellett győzködni, hogy beengedjen (pedig már készítettem a legszebb körmondataimat a meggyőzésére). A kutyái is nagyon barátságosak voltak és jól alakult a kulturprogramunk. A kastély csarnokában lepakoltuk a hátizsákokat és mehettünk az épületben arra amerre akartunk. Sajnos nem sok szépet láttunk, mert teljesen átépítették idősek otthonának és nagy képzelőerőre volt szükség, hogy belelássuk a valamikori gazdag életet. Azért maradt mutatóba egy két látványosság. Az „idegenvezetőnk” körbekísért a parkban is. Jó volt kicsit csomag nélkül sétálgatni, ábrándozni. Bia itt is tágította ismereteinket botanikából és örökre megjegyeztem a kontyvirág nevét, mert persze ezt a növényt is megkóstoltatta velünk. Ennek a növénynek a levelében kalcium-oxalát kristályok vannak és belefúródnak a nyelvbe és a szájba és kb. 20 percig nem olyan jó érzés.
A nagy lazulás után elindultunk és még pecsételtünk egyet majd ismét beton. Az autópálya felett kicsit „barátkoztunk” a kamionosokkal és nem sok jóra számítva nekivágtunk az útnak Zalakomár felé.
Itt már kezdtünk szétszakadni, mert kegyetlenül rossz nehéz cuccal az autóúton gyalogolni nagy szélben. Most tapasztaltam meg először, hogy a szél nem csak a biciklis ellensége, hanem a hátizsákos turistáé is. Mit egy vitorla olyan volt a zsákom. Még szerencse, hogy nehéz voltam vele együtt, mert különben elszállok mint Mary Poppins. A nap azért rendületlenül sütött és ez volt ebben a szakaszban az egyetlen szépség.
Galamboknál már szükség volt egy nagyobb pihenőre, mert kiveszi az emberből az energiát a beton, a szél, a második nap, és a kietlen táj. Találtunk is egy nagyon klassz helyet a templom mellett. Paddal, gondozott nyitott udvarral, közeli bolttal és zárt WC-vel L.
Pihenés után páran elindultunk, mert egy közeli cukrászda ígérete hajtott minket, de sajnos nem találtuk meg, mert nem esett az utunkba. Ezért mentünk tovább-tovább-tovább Zalakaros felé. Gyönyörű járdán, extrán megépített bicikli úton sokat, de amikor kék túrázik az ember, akkor erdőben akar járni, meg földúton. Akármilyen szép is volt, nekem nem esett jól, ezért csak mentünk mint a gép. Itt is szétszakadt a csapat, de a következő település Zalakaros, ahol megint meg lehet pihenni és persze pecsételni is kell. Itt az egymásra találást segítette a mobil telefon, de mindenki meglett a Tourinform előtt, hogy begyűjthessük a pecsétet, amit egy igen jóképű fiatalember osztogatott.
Zalakaroson megcéloztuk a kilátót. Azért is, mert a közelében geoláda van és persze azért is mert nem kihagyható a látnivaló a tetejéről. Utána bevettük magunkat az erdőbe meg a szőlőhegyre és elindultunk Zalaújlak felé. Innen már közel a cél, mindenki érezte. Várt minket Öröm-hegy. Rockembauer kopjafánál csináltunk egy csoportképet (ja meg ládáztunk) és pár száz méter után elértük a szállást. Nagyon fárasztó nap volt. Szerencse, hogy a vacsorát már elkészítették mi csak kicsit berendezkedtünk (ágyfoglalás, bakancslevétel) és máris lehetett enni. Vacsora után elintéztük az adminisztrációt, mert ez is pecsételős hely. A kulcsosháznak gyönyörű pecsétje van amit a kék pecsét mellé odanyomtam, mert nem lehet kihagyni a megszerzését.
Most már semmi dolgunk nem volt csak várni R. Timit és Sz. Pétert, akik a két napot egyszerre egy napon teljesítik és már elég közel voltak. Kicsit izgultam értük, mert nagyon sötét volt és lámpával nagyon el lehet tévedni az ismeretlen erdőben. A tapasztalt GPS-esek viszont megnyugtattak, hogy Péternél van navigáció és azzal nem lehet eltéveszteni az utat még éjszaka sem. Megérkeztek. Fáradtan, éhesen és vidáman. Jó volt együtt lenni.
Azt hiszem azon az estén is mindenki jól aludt itt még Biának is sikerült átaludnia az éjszakát S.Szilvi egészségügyi ellátása után (tű a vízhólyagnak, magnézum az izmoknak, meg még valami a fájdalom ellen). Szerintem a Szilvi zsákját az előző nap nem is néztük át, hogy mi mindent hozott, de minden volt benne, amit kértünk tőle.
A reggeliről is szállásadónk gondoskodott. Szalonnás, hagymás rántottát ettünk . Én nagyon elégedett voltam a szállással, pedig víz és villany nélkül ígérték. Volt itt minden, ami a megfáradt vándornak kell.
Kicsit nehezen, de elindultunk Nagybakónak felé. Az idő nagyon borongós volt, féltünk, hogy eső lesz. A településen bepótoltuk a Galambokon elmulasztott sütizést, mert egy mozgóárust sikeresen elkaptunk és jól bekrémeseztünk.
Persze sár itt is volt bőven, de már megszoktuk. Talán majd az lesz a furcsa, ha egyszer úgy túrázok, hogy nem súlyos a bakancsom a ráragadt sártól.
Elértünk az Árpád forráshoz, ahol valójában két forrás van és nagyon hangulatos hely. Innen irány a Kőszikla-szurdok ami a neten található fényképeken nagyon szép, de valójában szinte megközelíthetetlen. Bedőlt fák akadályozzák a szurdokban a közlekedést, ezért felülről próbálkoztunk, de onnan meg bozótosodott területen lehet megközelíteni a szurdokba vezető lépcsőt. Mi nem tudtunk olyan gyönyörű képeslap fotókat készíteni, de persze N. Balázzsal lementem azért a szurdokba, ami kicsit veszélyesnek tűnt, de valójában nem volt az. A homokkő sziklafal nagyon sok helyen omlik, a lépcsőt már majdnem betemette az omladék és a bedőlt fák is akadályok. Ha nem tartják karban rövidesen nem lehet látogatni a területet. Nekünk még sikerült!
Förhenc felé már eleredt az eső, de nem volt nagy zuhatag, hanem olyan csendes lassan eső. Mindenkinek volt megfelelő ruházata és így megúsztuk a kényelmetlenségeket.  Ezek a high-tech anyagok nagy találmányok, elég komfortos az élet bennük még ilyen vizes időben is.
Palinba érve a pecsételő helyünk egy presszónál volt, melynek a teraszán berendezkedtünk. Ettünk, öltöztünk, míg a sofőrök a kocsikat összeszedték és persze minket is. Én nagyon hálás vagyok nekik, hogy ilyen fáradtan nekem nem kell vezetnem (én még kipihenten sem szeretem a vezetést).
Hazafelé a meleg autóban nagyokat lehet aludni (kivéve a sofőrt, szegény) és várni a hazatérést, mert nagyon jó elindulni, de nagyon szeretek hazaérni. Ezért jók ezek a túrák, mert jó az indulás, jó a menetelés és jó a hazaérkezés is (lehet hogy ezt már írtam korábban is?).
Következő szakaszunk lesz az utolsó a téli szezonban, mert jön a bringás időszak.

Lejegyezte: Miklovich Csilla

Képek:
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói 1. nap
Nagy Balázs fotói 2. nap
Nagy Balázs fotói 3. nap
.

2015.01.31-02.01 PTKK farsang - Dél-dunántúli Kéktúra 4. szakasz

1. nap:
Hosszú táv (DDK): Abaliget v.á - K - Terecseny  Táv: 35km Szint: 550m Túravezető: Miklovich Csilla

Rövid táv: Terecseny - Pnsz - P - Almamellék - P+ - Sasrét - Almás forrás - Pnsz - Terecseny Táv: 14km Túravezető: Györgyné Nagy Marcella

Mégrövidebb táv: Terecseny - Pnsz - Sasrét - Almás forrás - Pnsz - Terecseny Táv: 9 km

2. nap:
Hosszú táv: (DDK) Terecseny - K - Simonfa Táv: 20km Szint: 300m  Túravezető: Miklovich Csilla
Rövid táv: Terecseny - Bőszénfa - Terecseny  Túravezető: Györgyné Nagy Marcella

A kéktúra e szakaszának útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt. 
Műholdfelvételről megtekinthető itt. 1. nap  2. nap

A túrabeszámolónak nagyon nehezen állok neki, mert már egy hét is eltelt a túra óta. Ilyenkor gondolatban készülünk a következő szakaszra és a szervezése is folyamatban van. Akkor most kicsit visszatekintés. Újból átnézem a képeket és akkor jönnek rögtön az emlékek, élmények.
Ez a KÉK-ezés kicsit speciális, mert összekötöttük a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub szokásos farsangi túrájával. Így alakult, hogy két csoportban túráztunk. Egy kék csoport és egy farsangi csoport. K. Balázs nagyon jól összehangolta az utazást a túraprogramot és az esti szórakozást.
Mi Abaligetről indultunk, ezért közösen vonattal mentünk az abaligeti vasútállomásra. Már régen jártunk itt, de a hideg miatt nem sokat időztünk. Megvártuk még M. Évát és Sz. István és beálltunk a közös fotózásra aztán indulás. Az állomástól nem kellett sokat gyalogolni és betértünk az erdőbe, ami mesés arcát mutatta. Igazi képeslap fotókat tudtunk csinálni. Nagyon szép volt a vidék és amerre néztünk mindenhol havas a táj. Nagy mázlink volt, mert előző nap még ítélet idő volt sok esővel és viharos erejű széllel. A túrán meg napsütés, szélcsend, havas táj. Még jó, hogy elvittem a napszemüvegem, egész nap hasznát vettem.
Olyan szép volt a táj, hogy nem tudom elégszer ismételni és ilyen körülmények között észrevétlenül Szentkatalin fölé értünk. A Hódosi keresztnél megpihentünk, de akár milyen szikrázó is a napsütés télen nem lehet sokat ácsorogni. Hamar indultunk tovább. Nagyon élveztük a napot, de tudtuk, hogy ha ilyen szép lesz az idő végig, akkor bizony itt a nap végén sárdagasztás lesz.
Gyakran visszanéztünk a Mecsekre és nekem érdekes látvány volt, mert még nem jártam ezen a vidéken úgy, hogy ilyen panoráma képként terüljön elém a táj.
Karácodfa felett K. Balázs talált egy elhagyott présházat, amit a többiek nem is vettek észre. Még jó, hogy le voltam maradva, mert nem maradtam ki a házikó felfedezéséből. Kár, hogy az enyészeté lesz, de mi még láthattuk az elmúlásban is hogy milyen pompás lehetett valaha.  Csak a fénykép feliratozásából tudom, hogy utána a Lipalagi erdőben túráztunk tovább. Itt a környéken már lépten nyomon Fekete István nyomában jártunk, mert mindenhol táblák tájékoztatnak a munkájáról és az életéről. Nem lehetett rossz neki, de nekünk sem volt az. Gyorsan felértünk Hollófészekhez, amit sikerült igen sokáig Sas fészeknek hívnom, de megtanultam. Itt 358 m-en voltunk ami nem túl magas, de mégis furcsa volt, hogy sokat kell mászni felfelé. Itt a fiúk ládáztak egyet, kicsit falatoztunk és napoztunk.
Azt hittem, hogy vízhatlan a bakancsom, erre kiderül, hogy csak nem volt eddig komolyan kitéve a csapadéknak. Már éreztem, hogy talán nedves a zoknim, de még itt reménykedtem, hogy nem beázott, csak izzad a lábam.
Irány Nagymáté. Soha nem szerettem betonon túrázni, de most jól esett kicsit könnyebben lépegetni és jobban haladni.
Nagymáté után már egészen biztosak lehettünk benne, hogy térdig sárosak leszünk. Erre rásegített az erdőben egy traktor, mert úgy összetúrta az utat, hogy ott ember nem tudta magát átverekedni. Mindig mondtam, hogy az erdészek tudják a legjobban összerondítani az erdőt. Remélem rendbe is teszi majd maga után az utat, de most csak járhatatlanná tette. Nem baj, mi rendíthetetlenül haladunk tovább és ügyelünk arra, hogy lehetőleg néha csak bokáig süllyedjünk el. Arra jöttem rá, hogy nem szabad megállni a vizenyős helyeken, mert akkor elkezd süllyedni az ember. Ilyen részeken gyorsan kell lépdelni és akkor nincs idő a süllyedésre. Kitanulom lassan a túrázás mesterségét.
Bakóca felé már nagyon olvadt a hó. Korábban is éreztük, mert a fákról a nyakunkba csurgott a lé, de itt már nem is voltak havasak a fák. Szerencsére a talaj még igen sok helyen azért fagyos volt és ezeken a részeken a sáros bakancsunk valahogy megtisztult a hóban, de csak azért, hogy utána újból összesározhassuk.
Tatárugrató (ezt is a képekről tudom) után már közeledünk a következő pecsételő helyünk felé. Ez a hely Felsőkövesd. Már mindenki nagyon éhes, ezért itt megpihentünk és jót ettünk, hintáztunk, fényképezkedtünk. K. Tomi sajnos itt sem tudott enni, mert igen hamar kiderült, hogy a gondosan összekészített szendvicseit otthon hagyta (kár, mert igen finomakat szokott csinálni). Neki ez a nap igazi túlélő túra, remélem kibírja estig.
Felsőkövesd után a Miska gödör nevezetű szurdokon ereszkedtünk le Szabás felé. Ismét sár és sár. Szabás egy elhagyott falu, mely jobb sorsra érdemes, de a hollandok és a belgák nem menthetnek meg minden magyar falut az ideköltözésükkel. Szerintem 15 év múlva ez a település is eltűnik és már csak a térképeken találjuk meg. Találtunk egy házat, mely gondosan be volt lakatolva, de a hátulról tárt falakkal várt. Bárki bemehet, ha van bátorsága. Be van rendezve, a szekrényben ruhák lógnak és mint egy színházi díszletre úgy tudtunk benézni a házba. Mi sem mertünk bemenni, mert életveszélyesen lógtak a gerendák és a tető. Szabásról kiérve a tetőn gyönyörű kilátás nyílt Csebény felé. Itt már egészen biztos voltam benne, hogy a zoknim nem az izzadságtól vizes, hanem a beázástól. Cuppogott és szottyogot a lé a lábbelimben. Azért olyan nagyon nem volt rossz, mert vélhetően a sok gyaloglástól ez a szottyos lé meleg volt, mert nem fázott a lábam.
Tóváros felé vezető úton letértünk a Csepegő kút felé, ami igen kalandos szakasz volt, de megérte. Szerintem nyáron talán nem is lehet átvágni azon a szakaszon, ahol a forrás felé vezet az út. Olyan akácos bozótos a rész, de most átvergődtünk. Aztán pedig rendkívül meredek, csúszós szakaszon kellet leereszkedni a forráshoz. A vidék olyan volt, minta a Mecsekben járnánk. A forrás pedig gyönyörű. A környezete a botanikusok álma, páfrányok mohák és minden zöldell még most télen is. Mi lehet itt nyáron. A forrás nincs kiépítve és minden felöl folyik a víz. Kulacsot meg lehet tölteni, de kicsit lassan. Olyan barlangos a kifolyás környezete és mindenhol cseppkő képződmények vannak. Rendkívül hangulatos. Nem bánom, hogy leküzdöttük magunkat.
A Csepegő kúttól vissza az utunkra a régi kék jelzésen haladtunk, hogy ismét elérjük a mostani kék útvonalát. A nap már nagyon alacsonyan járt és itt kezdett eszembe jutni, hogy nem hoztam lámpát. Talán szükség lesz rá. Még messze voltunk a szállástól, mert jó pár kilométer kitérővel érhettük el. Sasrét felé már lefelé haladtunk, de néhol nagyon nagy sárban. A bakancsunkon komoly sármennyiség rakódott le. Szerintem ilyen  lehet az edzőteremben a bokasúly, amivel kicsit nehezítik a mozgást. Nekünk is igen nehezen ment ilyen súlyos túrabakancsban, csúszós terepen a haladás. Azért valahogy levergődtünk a sasréti vadászházhoz. Itt már ránk esteledett, de nem volt szükség lámpára, mert a hold jól világított. Majdnem telihold volt és felhő nem takarta az eget. Ennek ellenére olyan tempót diktáltunk, mintha üldöznének. 4,9-es átlagot mért N. Balázs kütyüje, ez azért túlzás volt így a túra vége felé, ezért a dombtetőn kicsit megálltunk és utána persze lassítottunk.
Terecseny felé kellett kerítést mászni. Gyakran a farsangi túrázók nyomdokaiban jártunk. A falu fényeit már néha észre is vettük és már a hasunkon is éreztük, hogy egészen biztosan oda kell érni, mert a napi porciója mindenkinek elfogyott és már vár a K. Márti által készített vacsora.
Még a kerítésen belül voltunk, de elég nehezen találtuk meg a kijáratot, mert erre az oldalra nem építettek átjárót, hanem a drótkerítést kellet szétnyitni. Megoldottuk. Holdvilágban ereszkedtünk le a faluba. Már vártak minket meleggel, örömmel, vacsorával.
Nagyon finom volt a babgulyás. Szerencsére K. Tomi is túlélte a napot és most pótolhatta az elveszített kalóriákat. Jó volt együtt lenni a többiekkel. Lassan előkerültek a sütemények, borok és Sz. István készített forralt bor.
Mikor mindenki jól lakott, elmondtuk az élményeket és kicsit elpilledt a társaság A. Csongor vetített nekünk régi képeket 1937-ből. És persze nem csak vetített, hanem jól felkészült volt építészetből, történelemből és nagyon hangulatos este kerekedett. Utána megnéztük a nap fotóit, mert ez a 21. század és ilyent is lehet. 30 évvel ezelőtt szerintem senki nem gondolta, hogy valaha azonnali képnézegetésre lesz lehetőség.
Mielőtt alvásra került volna sor még egy hastánc bemutató is megesett. Erről talán a fiú tudnának bővebben írni és csak annyit mondok, hogy igényes műsor volt.
Fáradtak voltunk, lassan elszállingóztunk aludni. Három hálóhelyre vackolódott be a társaság az én szobámba 3 nő és 4 férfi aludt. Az éjszakám valami csodálatos volt. Ezek a férfiak a szobában nagyon tudtak valamit. Köszönöm nekik az éjszakát. Egyikük sem horkolt egy keveset sem. Mint a tej úgy aludt mindenki. Nem is írom le, hogy kikkel voltam egy szobába, mert akkor legközelebb mások is ezeket az urakat kérik az éjszakájukhoz.
Reggel nagyon időben összekészültünk, mert K. Balázs cseles volt és fél órával korábbi időpontot mondott, mint az indulás igazi tervezett időpontja. N. Balázs is időben megérkezett K. Marcival.
Csoportfotózás után elindultunk vissza a kék túrán útvonalára. Profi fotósunk F. Kata végig dokumentálta az indulás pillanatait. Olyanok voltunk, mint a celebek.
Nagyon sokat kellett gyalogolni, míg kiértünk újból a kékre, de azért olyan nagyon nem szomorkodtam, mert a fiúk a teljes napi távot ennek figyelembe vételével állították össze. Szerintem hamar ledaráljuk, mert rutinosak és edzettek vagyunk.
Baranya és Somogy határát jelző táblát kerestem, mikor K. Balázs tájékoztatott, hogy az út, amin megyünk ez a megyehatár. Egyik lábam itt, a mások ott. Sokszor találkoztunk A. Csongor nyomaival, mert ő sí futott itt előző nap.
Az erdészek sokféle jelzést használnak a fákon, a kivágott rönkökön. Még jó, hogy velünk volt erdészünk (K. Marci) és oktatást tartott nekünk. A kék útvonalát elérve az erdei pihenőhelyen lakomáztunk egy kicsit és elindultunk.
Szerintem igen csendesek lehettünk, mert egy szarvascsorda nagyon közel engedett magához, de az utolsó pillanatban megugrottak. Félelmetesen gyönyörű volt. Olyan közel voltak, hogy a szagukat lehetett érezni.
A tóvárosi hegyen gondolkodtunk, hogy belógjunk-e a magán kilátóba, de elbátortalanodtunk és kihagytuk ezt a lehetőséget. Gálosfa felé ereszkedve ismét jól összesározódtunk, de itt már nem nagyon foglalkoztam ilyen úri huncutsággal, hogy meddig vagyok sáros.
Gálosfa vasútállomásnál kicsit vonatoztunk, mint egy jó falusi lakodalomban és meneteltünk tovább.
Útközbenre P. Balázs küldte nekünk a Lord együttestől aVándor c. számot, amit (mert ez a 21.század) meg is tudtunk hallgatni R. Laca telefonján. Szerintem lassan nekem is kell egy ilyen okos telefon, ez mindent tud, még tükörré is tud válni.
Szentbalázs felé az elágazásnál nem lehet kihagyni a Balázsfotózást. Gálosfán ismét lehet pecsétet keresni. Szerencsére tudtuk, hogy hol van, mert a kocsma ahol a pecsét található igen csak elrejtőzött. A bolt mögött található egy zárt udvarban, igaz hogy szelíd, de kutyával védett övezetben. Vad pecsételésbe kezdtünk és hamar indultunk tovább. A falu templománál kicsit elbizonytalanodtunk, hogy jobbra vagy balra kerüljük a templomot, de lassan egyezség született és jobbra kerültük, amit igen jól tettünk. Gálosfáról kivezető szurdokban a fák gyökerei szabadon állnak és néhány már törzzsé vastagodott és kérgesedett.
Dél felé tartottunk egy rövid ebédszünetet. Ilyenkor télen szinte egész nap talpon vagyunk, mert még az ilyen pihenők alkalmával sem tudunk mindig leülni. Jól megedződünk a nyári programokra.
Simonfán begyűjtöttük a füzetünkbe való pecsételt matricákat és „erőltetett” menetben gyalogoltunk a kocsikhoz, mert már vártak minket, lent a faluban. Úgy veszem észre, hogy a túra vége felé mindig elkezdünk rohanni. Tele vagyunk energiával. Azért jó volt beszállni az autókba. És persze jó haza menni is, mint ahogy mindig jó újból elindulni.
A következő túránk három napos lesz. Rengeteget kell majd írnom. A türelmetleneknek ismét vastagon kiemelve a rövidítés.

Lejegyezte: Miklovich Csilla