2015.02. 20-21-22. Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra - 7. szakasz

Útvonal: 
1. nap: Pécsről Böhönyéig autókkal, onnan busszal Mesztegnyőig.  Mesztegnyő tájház - kisvasút végállomás (GCMEV-1) - Nagyszakácsi - Kisvid - Nemesvid iskola   Táv: 24,4km Szint: 60m
2. nap: Nemesvid iskola - Somogysimonyi - (GCROOT) - Ormánd - Somssich kastély - Zalakomár - Galambok -  Zalakaros - (GCPIKN) - Kilátó (GCZKCS) - Zalaújlak - Örömhegy (GCDZK4) - Postás kulcsosház
Táv: 34,6km Szint: 200m
3. nap: Örömhegy Postás kulcsosház - Nagybakónak - Árpád forrás - Kőszikla szurdok (GCNBKN) - Nagykanizsai TV torony (GCNKTV) - Öreg Förhenc szőlőhegy - Palin - majd autókkal haza. Táv: 17,3km Szint: 230m
Túravezető: Miklovich Csilla

A túra útvonala GPS részére (gdb formátumban) letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt. 1. nap  2. nap  3. nap

Ez volt az első három napos túránk a Kék-en. Kicsit több szervezés igényelt, de szerintem jól megoldottuk. Ezen a szakaszon volt minden. Napsütés, szél, eső,  az utak is változatosak voltak sár, beton, erdei út.

Mesztegnyőröl indultunk és a kényelmünk érdekében az autókat a sofőrök eljutatták Palinba és Nagykanizsára, majd siettek utánunk busszal az indulási helyre. Mi is Böhönyétől busszal érkeztünk a településre (Mesztegnyőre)

Mi (a lógósok) addig a faluházban nézelődtünk, ahol gazdag  kiállítást állítottak össze a faluban fellelhető régi tárgyakból.  A településen kicsit sétálgattunk úgy 5 km-t és megnéztük a kisvasutat. Nagyon szép az állomás környezete és a kocsik is igényesen kialakítottak. Visszatérve a tájházhoz még volt időnk tízóraizni és kicsit összerázódni, ismerkedni mert voltak új tagok is a csapatban. Bia és Bea még nem tudta, hogy mire vállalkozott, de lelkesek voltak.

Mikor a fiúk is megérkeztek összeszedelőzködtünk és próbáltunk jó képet vágni a hátizsákok cipeléséhez, mert bennem most tudatosult, hogy ez az izé három napig a hátamon lesz és meg kell barátkoznom vele. A barátkozást úgy kezdtem, hogy felfedeztem ha a csípőmnél összecsatolom azt a lígő-lógó csatot sokkal könnyebb a vállamnak. Ez kicsit feldobott.

Ezek után már arra koncentráltam, hogy Timinek és Péternek hová lehetne rejteni egy térképet a három nap útvonaláról, mert ők később indulnak utánunk. Találtam egy korhadó félben lévő szobrot a kapubejárattól balra és a lába között megfelelő rejtekhely is adódott a térképnek (megtalálták és hasznát is vették).

B. Jani és Sz. István is megérkeztek és már indultunk is Nagyszakácsi felé. Hamar kiderült, hogy ezeken a napokon is sáros lesz a bakancsunk, de ez senkit nem tántorított el attól, hogy élvezze a túrát. Gyönyörűen sütött a nap, tele voltunk energiával és a másnapi nagy táv miatti félelmeinket elnyomtuk és próbáltunk csak ritkán beszélni róla.

Biából hamar előjött a tanár énje és folyamatosan tanított minket az ehető növényekre, amiket meg is kellett kóstolni. Nem is rosszak ezek a zöldek. Az biztos, hogy komlót, snidlinget, gombát már itt az első napon megetette velem és  még aminek nem jut eszembe a neve, volt jó pár gaz.

Szóval legeltünk és dagasztottuk a sarat, néha megpihentünk és élveztük, hogy hétágra süt a nap. Nagyszakácsi szőlőhegyen nagyon aranyos présházak között vezetett az utunk, itt kicsit bámészkodtunk egy düledező háznál/ban, de azért haladnunk is kellett, mert ha mára nem is volt olyan sok kilométer (18 km) kiosztva azért oda kell figyelni, mert ezeket a távokat a fiúk a geoládázással mindig meghosszabbítják. Talán az első nap nem is volt olyan sok láda, már nem is emlékszem mennyi, mert a három napra ígértek 10 db-ot.

Nemesvidre 16 óra után érkeztünk ahol a szállásunk az iskolában volt. Pont a farsangi bál hétvégéjére foglaltunk szállást, ezért egy tanteremben tudtak nekünk helyet biztosítani, mert a tornaterem volt a buli helye. Mire odaértünk a mulatság már véget ért és nagyon kedvesen fogadtak minket pedig szerintem nagyon fáradt lehetett mindenki az iskolában egy pénteki farsangi rendezvény után. Kaptunk tornamatracokat, laticelt, takarót, mikrót és kezdtük belakni az iskolát. A vacsoránk is készült a konyhán, nekünk csak pihenni kellett. Mindenki elfoglalta a matracát. K. Balázs kinézte magának a szomszédos teremben felállított trambulint. Szerintem extra éjszakája lehetett. Mondjuk nekünk sem volt rossz, mert legalább csak magának horkolt és minket nem ébresztett fel.

Felfedeztük az iskolát, tornaterem, zuhanyozó, étterem és mire mindenki otthonosan érezte magát elkészült a vacsoránk, ami cigánypecsenye volt. Sz. István ismét gavallér volt hozzánk, mert Nemesvidre érkezve Ő rögtön elment a boltba alkoholos italokat vásárolni és így királyi étek kerekedett.

Vacsi után még egy kicsit ugráltunk Szilvivel a trambulinon, mert K.Balázs még nem ágyazott meg magának. Ilyen élményt, mint ez az ugrálás csak itt lehet kapni, mert otthon nincs tranbulin a gyereknapon meg nem engedik fel a szülőket a játékra, pedig nagyon sokan szeretnék kipróbálni én már csak tudom.

A túra szervezésekor már terveztük, hogy mindenki  hoz magával kék pólót, hogy tudjunk csinálni egy közös kék fotót. Szerintem egész jól sikerült, ilyen lehet máskor is. Új csatlakozok belépője a csapatba ezután csak kék pólóval lehetséges (vagy adunk nekik kölcsön, mert mi már turkáltunk jó párat).

Beszélgettünk mindenről a napi élményekről és a következő szakasz szervezéséről, valamint arról, hogy ki milyen felesleges holmit cipel magával. Jött az ötlet a hátizsákok ellenőrzésére. Páran kipakoltuk a benne lévő cuccokat és kiderült, hogy ugyan mindenkinél van egy két felesleges holmi (könyv, póló, nadrág), de alapvetően nagyon profi módon állítjuk össze az úti felszerelést.

Azért lassan-lassan elálmosodtunk és már vízszintesen beszélgettünk kicsit, de egyre kevesebben szóltak hozzá és lassan csend lett, aludtunk. Nem tudom, hogy kinek milyen volt az éjszakája, de senki nem panaszkodott. Én azért örülök, hogy a következő estét ágyban töltöm (lehet hogy öregszem?).

Reggel igen gyorsan elkészültünk, nem is tudom, hogy mi lehetett az oka? Talán az, hogy azért egy osztályterem mégsem elég komfortos a hosszabb ott tartózkodásra. Kitakarítottunk magunk után amennyire lehetett és 7 órakor leadtuk a kulcsot. Indulás a boltba, mert ott van a pecsételő hely és még útravalót is kell venni, mert nem lehet mindent cipelni a hátizsákban. Csoportkép után nekivágtunk a kéknek, de sajnos most betonos út következett igen hosszan, aminek senki nem örült.

Elég hamar Somogysimonyiba értünk, ahol felmerült a lehetőség, hogy megkeressünk egy ládát ami elég nagy kitérő, de földúton vagy folytatjuk a betonon. A kitérő mellett szavaztunk és jól tettük, mert nagyon szép tájon jártunk. Ezek a hülye geoládák mégis jók valamire. Gyönyörű lápos, mocsaras rész mellett haladtunk, hangulatos vízfolyás zubogott és egy óriási vízáttörés nyomait láthattuk. Teljesen áttörte a Miháldi-vízfolyás azt a gátszerű utat amin haladtunk. Döbbenetes látvány, hogy mekkora ereje van a víznek.

Kerültünk úgy 2,5 km-t  500 méter helyett a ládáért de ezért a  tájért  megérte.

Ormándra érkeztünk meg ahol egy haranglábhoz vezetett az utunk és mellette egy malom látható. Nagyon elhanyagolt volt az épület, ezért nem néztük meg. Reménykedtem benne, hogy a kastélyt azért meg tudjuk nézni, nem sajnáltam hogy itt nem időztünk. Szép erdei úton értünk a kastélyhoz, még szebb lenne, ha nem szemetelnék tele a környezetet. Ez a vidék is vadban gazdag lehet, mert szerencsére láthattunk őzeket igen közelről is.

A kastély közelében már látszott, hogy végig be van kerítve és kutyákkal őrzik. Kicsit elbizonytalanodtam, biztos meg tudjuk nézni majd az épületet? Szerencsénk volt, mert a gondnok nagyon unatkozhat, ezért nem is igen kellett győzködni, hogy beengedjen (pedig már készítettem a legszebb körmondataimat a meggyőzésére). A kutyái is nagyon barátságosak voltak és jól alakult a kulturprogramunk. A kastély csarnokában lepakoltuk a hátizsákokat és mehettünk az épületben arra amerre akartunk. Sajnos nem sok szépet láttunk, mert teljesen átépítették idősek otthonának és nagy képzelőerőre volt szükség, hogy belelássuk a valamikori gazdag életet. Azért maradt mutatóba egy két látványosság. Az „idegenvezetőnk” körbekísért a parkban is. Jó volt kicsit csomag nélkül sétálgatni, ábrándozni. Bia itt is tágította ismereteinket botanikából és örökre megjegyeztem a kontyvirág nevét, mert persze ezt a növényt is megkóstoltatta velünk. Ennek a növénynek a levelében kalcium-oxalát kristályok vannak és belefúródnak a nyelvbe és a szájba és kb. 20 percig nem olyan jó érzés.

A nagy lazulás után elindultunk és még pecsételtünk egyet majd ismét beton. Az autópálya felett kicsit „barátkoztunk” a kamionosokkal és nem sok jóra számítva nekivágtunk az útnak Zalakomár felé.

Itt már kezdtünk szétszakadni, mert kegyetlenül rossz nehéz cuccal az autóúton gyalogolni nagy szélben. Most tapasztaltam meg először, hogy a szél nem csak a biciklis ellensége, hanem a hátizsákos turistáé is. Mit egy vitorla olyan volt a zsákom. Még szerencse, hogy nehéz voltam vele együtt, mert különben elszállok mint Mary Poppins. A nap azért rendületlenül sütött és ez volt ebben a szakaszban az egyetlen szépség.

Galamboknál már szükség volt egy nagyobb pihenőre, mert kiveszi az emberből az energiát a beton, a szél, a második nap, és a kietlen táj. Találtunk is egy nagyon klassz helyet a templom mellett. Paddal, gondozott nyitott udvarral, közeli bolttal és zárt WC-vel L.

Pihenés után páran elindultunk, mert egy közeli cukrászda ígérete hajtott minket, de sajnos nem találtuk meg, mert nem esett az utunkba. Ezért mentünk tovább-tovább-tovább Zalakaros felé. Gyönyörű járdán, extrán megépített bicikli úton sokat, de amikor kék túrázik az ember, akkor erdőben akar járni, meg földúton. Akármilyen szép is volt, nekem nem esett jól, ezért csak mentünk mint a gép. Itt is szétszakadt a csapat, de a következő település Zalakaros, ahol megint meg lehet pihenni és persze pecsételni is kell. Itt az egymásra találást segítette a mobil telefon, de mindenki meglett a Tourinform előtt, hogy begyűjthessük a pecsétet, amit egy igen jóképű fiatalember osztogatott.

Zalakaroson megcéloztuk a kilátót. Azért is, mert a közelében geoláda van és persze azért is mert nem kihagyható a látnivaló a tetejéről. Utána bevettük magunkat az erdőbe meg a szőlőhegyre és elindultunk Zalaújlak felé. Innen már közel a cél, mindenki érezte. Várt minket Öröm-hegy. Rockembauer kopjafánál csináltunk egy csoportképet (ja meg ládáztunk) és pár száz méter után elértük a szállást. Nagyon fárasztó nap volt. Szerencse, hogy a vacsorát már elkészítették mi csak kicsit berendezkedtünk (ágyfoglalás, bakancslevétel) és máris lehetett enni. Vacsora után elintéztük az adminisztrációt, mert ez is pecsételős hely. A kulcsosháznak gyönyörű pecsétje van amit a kék pecsét mellé odanyomtam, mert nem lehet kihagyni a megszerzését.

Most már semmi dolgunk nem volt csak várni R. Timit és Sz. Pétert, akik a két napot egyszerre egy napon teljesítik és már elég közel voltak. Kicsit izgultam értük, mert nagyon sötét volt és lámpával nagyon el lehet tévedni az ismeretlen erdőben. A tapasztalt GPS-esek viszont megnyugtattak, hogy Péternél van navigáció és azzal nem lehet eltéveszteni az utat még éjszaka sem. Megérkeztek. Fáradtan, éhesen és vidáman. Jó volt együtt lenni.

Azt hiszem azon az estén is mindenki jól aludt itt még Biának is sikerült átaludnia az éjszakát S.Szilvi egészségügyi ellátása után (tű a vízhólyagnak, magnézum az izmoknak, meg még valami a fájdalom ellen). Szerintem a Szilvi zsákját az előző nap nem is néztük át, hogy mi mindent hozott, de minden volt benne, amit kértünk tőle.

A reggeliről is szállásadónk gondoskodott. Szalonnás, hagymás rántottát ettünk . Én nagyon elégedett voltam a szállással, pedig víz és villany nélkül ígérték. Volt itt minden, ami a megfáradt vándornak kell.

Kicsit nehezen, de elindultunk Nagybakónak felé. Az idő nagyon borongós volt, féltünk, hogy eső lesz. A településen bepótoltuk a Galambokon elmulasztott sütizést, mert egy mozgóárust sikeresen elkaptunk és jól bekrémeseztünk.

Persze sár itt is volt bőven, de már megszoktuk. Talán majd az lesz a furcsa, ha egyszer úgy túrázok, hogy nem súlyos a bakancsom a ráragadt sártól.

Elértünk az Árpád forráshoz, ahol valójában két forrás van és nagyon hangulatos hely. Innen irány a Kőszikla-szurdok ami a neten található fényképeken nagyon szép, de valójában szinte megközelíthetetlen. Bedőlt fák akadályozzák a szurdokban a közlekedést, ezért felülről próbálkoztunk, de onnan meg bozótosodott területen lehet megközelíteni a szurdokba vezető lépcsőt. Mi nem tudtunk olyan gyönyörű képeslap fotókat készíteni, de persze N. Balázzsal lementem azért a szurdokba, ami kicsit veszélyesnek tűnt, de valójában nem volt az. A homokkő sziklafal nagyon sok helyen omlik, a lépcsőt már majdnem betemette az omladék és a bedőlt fák is akadályok. Ha nem tartják karban rövidesen nem lehet látogatni a területet. Nekünk még sikerült!

Förhenc felé már eleredt az eső, de nem volt nagy zuhatag, hanem olyan csendes lassan eső. Mindenkinek volt megfelelő ruházata és így megúsztuk a kényelmetlenségeket.  Ezek a high-tech anyagok nagy találmányok, elég komfortos az élet bennük még ilyen vizes időben is.

Palinba érve a pecsételő helyünk egy presszónál volt, melynek a teraszán berendezkedtünk. Ettünk, öltöztünk, míg a sofőrök a kocsikat összeszedték és persze minket is. Én nagyon hálás vagyok nekik, hogy ilyen fáradtan nekem nem kell vezetnem (én még kipihenten sem szeretem a vezetést).

Hazafelé a meleg autóban nagyokat lehet aludni (kivéve a sofőrt, szegény) és várni a hazatérést, mert nagyon jó elindulni, de nagyon szeretek hazaérni. Ezért jók ezek a túrák, mert jó az indulás, jó a menetelés és jó a hazaérkezés is (lehet hogy ezt már írtam korábban is?).

Következő szakaszunk lesz az utolsó a téli szezonban, mert jön a bringás időszak.

Lejegyezte: Miklovich Csilla

Képek:
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói 1. nap
Nagy Balázs fotói 2. nap
Nagy Balázs fotói 3. nap
.