2012. június 26. kedd.
Minden évben a hagyományos Balaton kerülő kerékpártúrámra indultam el ezen
a napon, szép nyári időben. Pécs - Orfű - Magyarhertelend - Oroszló - Sásd -
Gödre - Szentbalázs - Sántos - Kaposvár (pihenőm nagy része Kaposvár
belvárosában) - Juta - Várda - Somogyjád - Somogyvár - Lengyeltóti - Fonyód
útvonalon értem fel Balatonra kora délután 15 óra után. 07 óra : 18 perc alatt 123. 44 km-t tettem meg, (ebben nincs benne a pihenő idő) ami jobb mint tavaly volt. Hőmérséklet már +26 Celsius fok volt, és szépen
sütött a nap.
Fonyód központjából egyenesen az Alsó-bélatelepi strandra vezetett az
utam. Fürdés után feltekertem egy kicsit a Fonyódi-hegyre is. Utána felhívtam Csiszit hogy Balatonon vagyok, majd eltekertem
hozzájuk a Balatonfenyvesi nyaralójukban. 19 óra után értem hozzájuk. Ott
várt Csiszi és családja engemet. Orsi a felesége, és a Szandi kislányuk. Örültünk egymásnak. Este megbeszéltük hogy másnap körbe tekerjük a Balatont
ketten együtt. Este még eltekertünk Fonyódra vásárolni, majd Balatonfenyvesen
pizzáztunk egy jót a Robinson pizzériában a strand mellett. Éjfél előtt egy órával értünk vissza a nyaralóba.
Napi összes távom: 166 km
2012. június 27. szerda
Csiszi barátom és túratársam meg én, mint lelkes Balaton-kör túrázók, reggel
a túrára 8 órakor indultunk el. Útvonalunk: Balatonfenyves - Balatonmáriafürdő -
Balatonberény - Keszthely ( Festetics kastély, Belváros, kikötő ) - (egy ideig
a 71-es másodrendű főúton haladtunk) Gyenesdiás - Vonyarcvashegy - Balatongyörök
( Szép kilátó, gyönyörű!!! ) - Szigliget ( Vár ) - Badacsonytördemic ( Szőlők,
présházak között, egy igazi borvidék ) - Badacsonytomaj - Ábrahámhegy -
Balatonrendes - Révfülöp - Balatonszepezd - Zánka ( Ifjúsági és gyermektábor,
kemping, Haditechnikai gyűjtemény ) - Balaton alkáli - Balatonudvari - Fövényes
- Örvényes - Aszófő - Balatonfüred ( itt tartottunk egy hosszabb pihenőt )
(Tagore sétány, szállodasor, strand, kikötő, Szívkórház, Bálterem, Reformkori
óváros ) - Csopak (itt sikerült a Csiszinek jobban mondva lemaradni ) -
Alsóőrs - Balatonalmádi ( Ramada hotel ) - Balatonfűzfő - Balatonkenese -
Balatonakarattya ( magas part ) - Balatonvilágos ( magas part ) - Siófok (
Víztorony, Belváros, kikötő ) - Zamárdi (itt sötétedet ránk, és merült le
teljesen mobiltelefonunk aksija ) - Szántód ( Rév ) - Balatonföldvár (régi
villanegyed ) - Balatonszárszó - Balatonöszöd - Balatonszemes - Balatonlelle -
Balatonboglár ( gömbkilátó ) - Fonyód - Balatonfenyves. 23:30
körül értünk vissza a nyaralóba.
210 km letekerése után jól esett a pihenés és
alvás. Több mint 13 órás tekerés a Balaton körül. Csiszivel "megcsináltuk" az
első nagy túránkat!
Napi összes távom: 210 km ( Csiszinek az eltévedése
és a keresésem miatt 215 km jött össze)
2012. június 28. csütörtök
Reggeli kelés után kipihenten
keltünk, Csiszivel és családjával. Az aranyos kis Szandikával ( már 3 éves )
elmentünk fagyizni majd egy kicsit
strandolni is. 13 óráig Csisziéknél voltam, mert
délután vendégek jöttek, így nem zavartam Őket tovább. Köszönöm Csisziéknek a szállást, 2 éjszakát és az együtt töltött időt és túrát
is.
Az időjárás már nagyon meleg volt közel +30 fok!
Délutánt már szabadon és egyedül töltöttem strandolással és kerékpározással, Balatonfenyvesen és Fonyódon. Éjszakát már a szabadban, sátorban töltöttem.
Napi összes távom: 31 km
2012. június 29. péntek
Ez a napom bőven strandolásból állt,
de azért km hiányomat is kielégítettem. Jól esett egy nagy strandolás a Balaton- parton. És jégkrém is.
Az időjárás már forró lett, +32 fok, és
napsütéses.
Napi összes km-em: 65.45 km
2012. június 30. szombat
Kora hajnalban 3 órakor indultam el,
még sötétben. Fonyód - Lengyeltóti - Somogyvár - Somogyjád - Várda - Juta -
Kaposvár ( több mint 3/4 órát pihentem )- Sántos - Szentbalázs - Gödre -Sásd
(itt Találkoztam Bíróékkal, akik Kánba mentek kerékpárral ) - Magyarhertelend -
Orfű - Pécs. Haza felé már majdnem megsültem a napon nagyon forró volt az
időjárás, +35 fokban!!!
Napi összes távom: 126.52 km
A Balaton
kerülő kerékpártúra idén nagyon jól sikerült, főleg köszönöm Csiszi barátomnak
és klubtársamnak, hogy velem tartott! Volt fagyi, jégkrém, pizza, puding +
mazsolával, szendvicskeksz! Látnivalók (Keszthelyi Festetics kastély,
Balatongyöröki Szép kilátó ) Napsütés, nyár, kerékpártúra, strandolás, aktív
pihenés.
A túrám összesen megtett távja : 601 km 5 nap
alatt!!!
A Balaton kört mindenkinek ajánlom, mint nyaralással egybe kötött
kerékpártúrát! Jövőre ismét!
Lejegyezte: Ifj. Tamás József
Képek:
Ifj. Tamás József fotói
-------------------------------------------------------------
Akkor most hallgattassék meg a másik fél is. (a szerk.)
Épp a Balatonon nyaraltam a családommal, mikor egyik este 19:30 óra felé megszólalt a telefonom! T. Józsi volt az. Mondta, hogy ő is Fenyvesen van, és azt szeretné megkérdezni, hogy felállíthatná-e a sátrát az udvarunkban mert másnap szeretné megkerülni a Balatont.
Mondtam Neki, hogy oké, jöjjön.
Mikor odaért hozzánk, elkezdtünk beszélgetni a tervezett túrájáról és kiderült, hogy egy nap alatt, egyedül kerülné meg a Balatont. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve felajánlottam Neki, hogy - mivel nálam vannak a bringáim - én is szívesen Vele tartanék.
Így másnap együtt tettük meg a saját Balaton-körünket.
Reggel 8 óra után pár perccel indultunk és a hivatalos áprilisi Balaton körhöz képest ellentétes irányba vágtunk neki a túránknak. Az elején még szinte minden bokornál megálltunk fényképeket készíteni, ezért a keszthelyi kikötőt kb. másfél óra alatt értük el.
Innen TomJoe kérésére felmentünk a felújítás alatt álló belvárosba is néhány képet csinálni, majd beugrottunk a helyi bringaboltba és a gyenesdiási városrészben található Lidl-be egy kis energia feltöltésre.
Mivel a Balatongyöröknél lévő Szépkilátót mindenképp szerettem volna megmutatni Józsinak, így egyszerűbb volt a 71-es úton továbbhaladnunk, mint lemenni a bringaútra. Nem sokkal a kilátót elhagyva aztán ismét rátértünk a kerékpárútra és folytattuk utunkat a badacsonyi szőlőhegy felé. Ezen a szőlőhegyi úton ez idáig TomJoe még sosem járt, hisz Ő az eddigi túrái alkalmával ezen a szakaszon a dombokat kikerülve a 71-es utat használta. Ez a hullámvasútra emlékeztető szakasz viszont olyan gyönyörű, hogy kár lett volna kihagyni, így Józsi sem bánta meg, hogy feltekertünk a hegyre!
Badacsonytomajba leérve megbeszéltük, hogy majd kb. féltávnál Balatonfüreden a Tagore-sétánynál ebédelünk. Addig azonban még volt előttünk jó néhány km. Ezen a szakaszon a kerékpárút hol lemegy egészen a tó széléig, hol pedig felmegy a hegyoldalba. Mivel a „nagy” Balaton körön a hegyi szakaszokra nem viszik fel a mezőnyt, így az számomra is újdonságnak számított. Füredre beérve azonban már mindkettőnknek jól esett egy kis pihenés, hisz a meleg és a szerencsére nem túl erős folyamatos szembeszél kiszívta az erőnket.
A Tagore-sétányhoz érve azonban döbbenten vettük észre, hogy pont a főszezon kezdetére időzítették a padok újrafestését, így az összes padra rákerült a „Frissen mázolva” kis tábla.
Egy kis bolyongás után aztán úgy döntöttünk, hogy megnézzük azokat a padokat mennyire ragadnak és miután úgy ítéltük meg, hogy nem vészes, mégis csak leültünk az egyikre megebédelni.
Egy jó fél órás pihenő után tovább indultunk, de Balatonalmádi környékén TomJoe-n láttam, hogy nagyon fáradt, hiszen előző nap tekert Pécsről Fenyvesre. Ezért mondtam Neki, hogy Kenesén van egy szuper jó pihenőhely, addig bírja ki valahogy és ott majd ismét pihenünk egyet.
Kenesétől Siófokig aztán szerettem volna végigmenni az üdülőkön - ahol a hivatalos Balatonkörön is végigmegyünk - ám nem engedtek át bennünket és így kénytelenek voltunk feltekerni a magasparti kerékpárútra. Én ezt az utat idáig még nem ismertem, de utólag nem bántam meg, hogy fel kellett oda másznunk, hisz a kilátás és a látvány fantasztikus volt!
A kerékpáros kút különösen tetszett és roppant hasznos is, főleg melegben. Innen aztán már csak be kellett gurulnunk Siófokra, ahol az erősen merülő telefonjainkkal szerencsére sikerült még pár képet készíteni. Mivel eléggé későre járt már az idő és vissza volt még vagy 60 kilométerünk, a déli parti sík terepen elindultunk hazafelé.
Balatonföldvárt elhagyva aztán ránk is esteledett és rengeteg bogár ill. szúnyog lepett el bennünket. A bogár és szúnyog áradat szerencsére kb. fél óra elteltével alábbhagyott és így már csak a sötétség miatt nehezen észrevehető úthibákra kellett jobban odafigyelnünk. 23 óra 40 perckor aztán 210 km-rel a hátunk mögött szerencsésen hazaértünk a nyaralóba, ahol egy gyors tusolást követően egyikünket sem kellett elaltatni.
Lejegyezte: Csiszár Gábor
Képek:
Csiszár Gábor fotói
.