Útvonal: Zalalövő (GCJaMa) - Pacsa - Felsőcsöde - Pusztaszentpéter - (GCPSZP) (Lásd a Remeteidő c. filmet)- Kerkakutas - Alsószenterzsébet - Felsőszenterzsébet (GCKVFE) - Kógyár - Szentgyörgyvölgy (26 km) (GCSZMI) - Asszonyfa - Velemér (31 km) (GCVLMR) - Gödörháza - Ritkási domb mérőtorony - Magyarszombatfa - Szomoróc - Kercaszomor (43 km) - Senyeháza - Őriszentpéter (54 km) (GCORIT) - Keserűszer - Szalafő (62 km) (GCFPOR) - Papszer - Kondorfa (68 km) - Hegyhátszentmárton (80 km) (GCHEK) - Ivánc - Felsőmarác (83 km) - Himfai tó (GCHMFT) - Halogy (89 km) - Nádasd (93 km) (GCRTND)
Túravezető: Miklovich Csilla
A túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt: 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap Az egész egyben
Végre újra KÉK-ezünk. És jó az idő és végig azt is ígérik az időjósok. Lehet hogy mégis én vagyok a KÉK-en a jóidőfelelős?
Nagyon sok féle megoldást választottunk már a szállásoknál. Voltunk turista házban, falusi vendégházban, még át nem adott, éppen befejezett önkormányzati épületben, iskolai tanteremben. Wellness szállodában és sátorban még nem aludtunk amióta elkezdtünk kéktúrázni. Valószínű a wellness-t kihagyjuk, de a sátras megoldást erre a szakaszra terveztük. Nem nagyon volt megszervezve, csak a naponta teljesítendő távok voltak meghatározva (de minek?, mindig többet mentünk 5 km-rel)
Kevesen mentünk (5 fő), ezért egy autó is elég volt. L. Ági és F. Karcsi új csapattag és nagyon jó társaság.
Óriási csomagokat pakoltunk össze és sajnos igen nehezeket. Nekem 15 kg volt teli kulaccsal, szendvicsekkel. Nagyon korán indultunk, de ez már így szokás, mert elég messzire kell utaznunk egyes szakaszokért. Zalalövőn hagytuk az autót és elindultunk a négy napra. A hátizsákot felvenni is nehéz volt, de szerencsére az állomáson már le is rakhattam, mert rögtön itt volt az első pecsételő hely. Kéktúrás pecsétjük volt, de én kértem egy MÁV-os pecsétet is. Szeretem, hogy tele van a füzetem mindenféle pecséttel, nagyon érdekesek.
Nem tudom, mi lenne velem, ha egyedül állnék neki a túrának (valószínű ilyen elő nem fordul az életemben), mert elképzelésem se volt, hogy merre kell menni a Zala folyón átkelve jobbra vagy balra. Még szerencse, hogy térképpel, kütyükkel felszerelt csapattársaim voltak és elindultunk Pacsapuszta felé. Itt egy elhagyott malmot néztünk meg, ami egy magánház udvara mögött található, de megközelíthető úgy is, hogy nem kell átmenni az udvarukon, mint utóbb kiderült. Mi átgyalogoltunk rajtuk. Pacsai szőlőhegyen átkelve rájöttem, hogy egy vegetáriánus itt hozott élelem nélkül is ellehetne. Alma rengeteg és mindenhol (rét közepén, falu végén, út szélén), szőlő is sok helyen, dió folyamatosan az utunk során. Folyamatosan ettünk.
Felsőcsöde előtt az erdőben fakitermelés volt. Kitermelték a jeleket is. Aki erre jár készüljön fel, ha nincs GPS navigációja könnyen eltéved. Nehezen, de átvergődtünk az irtáson és irányba álltunk.
A képeket nézegetve szoktam írni a túraleírást és mindig újból előjönnek az élmények, érzések. Örökké hálás leszek mindenkinek, aki hozzásegített, hogy részt vehetek ebben a kalandban.
Csödén csak átgyalogoltunk és utána az erdőben biztosan észre sem veszem az elhagyott temetőt (Pusztaszentpéter) ha nem kell ládázni. Mindig mondtam, hogy érdemes geoládás társasággal tartani, mert érdekes helyekre mászkálnak el.
Pusztaszentpéteren az Oszkár tanyán található a pecsét. Barátságos házaspár fogadott minket és jól elbeszélgettünk és meg is éheztünk. Az ebédünket mégis kicsit arrébb terveztük, mert a közelben ládát kellett keresni. Nagyon jó volt már leülni, enni és persze hosszabban megpihenni. Legeslegjobb az lett volna, ha itt alszunk is egyet. Hát nem aludtunk, mert hosszú a táv, nehéz a csomag és a szálláshely is bizonytalan.
Nem tudom, hogy mennyit mentünk Felsőszenterzsébetig, de szerencsére megint ládáztak a fiúk és én kicsit haldokolhattam. Már nagyon fáradt voltam. Azt hiszem nem a kilométerek fárasztottak, hanem a nehéz hátizsák. Ezen a településen van egy Makovecz Imre által tervezett Bagoly-ház. Nem tudom mire használják, de szerintem a karbantartása vagyonokat emészt fel . Megnéztük a haranglábat is és elindultunk Szentgyörgyvölgy felé. Itt már nem nagyon élveztem a tájat és a túrát sem és nyűgös is voltam meg fájt mindenem. Nem tudtam mennyit kell még menni és valami jó szálláshelyben reménykedtem. Sok nyomorom volt már ezen a részen.
Szentgyörgyvölgy nagyon hosszú falu egyszer kocsival is meg kell nézni lehet hogy akkor más lesz a véleményem. Csak mentünk és mentünk én már kissé lemaradva. Aztán jött a templom. Érdemes megnézni nagyon szép lesz, de most felújítás alatt volt. Még így is gyönyörű. Gondoltuk itt a templom környékén megszállhatnánk. Átmentünk a parókiára és a lelkészt kérdezgettük, hogy mi a véleménye egy sátrazásról. Az udvarára invitált, ahol sík füves udvar fogadott, kerti csappal, paddal, asztallal és kinti WC-vel. Ez már majdnem wellness.
Sátorállítás előtt meglátogattuk a helyi kocsmát, mert mindenki vágyott már valamilyen buborékos italra és persze itt volt a pecsét is. Éssssssssssssss wifi. Éljen elért végre a 21. század. Én ezt így szeretem, csend, béke, nyugalom, szép táj, jó társaság, de a végén legyen ott a durva valóság a neten keresztül.
Sátor állítás, vacsi, fürdés és szundi. Úgy vettem észre, hogy mindenki rendesen elváradt. Mondjuk F. Karcsin nem nagyon látszott, de még nem ismerem, lehet hogy jól titkolta. Éjszaka semmi horkolás. Szerintem mindenki olyan mélyen aludt, hogy még horkolni is elfelejtett.
Másnap reggel alaposan megnéztük a templomot, elbúcsúztunk a lelkésztől és elindultunk. Ja és megvarrtam a talpam. Ilyen még nem fordult elő velem, vízhólyagos lett a talpam. Ettől függetlenül egész jól regenerálódtam, mert minden gond nélkül sikerült az indulás.
Hamar elértünk Velemérre, ahol egy 1270-ben épült templom áll. Ezt mindenkinek látni kell. Itt a 13. században is emberek járkáltak. Számomra ez olyan misztikus és felfoghatatlan. Azt hiszem ezért szeretem a régi dolgokat, mert olyan borzongató amikor arra gondolok, hogy hány generáció látta ugyan azt amit abban a pillanatban én. Ez a templom túlélt háborúkat, tűzvészeket, viharokat, ilyen-olyan rendszereket és még sorolhatnám. Nekem ez egy kicsit csoda.
Veleméren N. Balázs is varrogatta a vízhólyagjait, mert Ő sem úszta meg. Talán neki is nehezebb volt a csomagja, mint amit megszokott?
Velemér egyébként egy hangulatos falu tele régi és szépen felújított házakkal, rendezett portákkal.
Gödörháza után kicsit kalandoztunk egy gyönyörű erdőben a Ritási-domb felé, ahol egy kilátó van, olyan mint a Zengőn. Akár milyen fáradt is voltam az ilyen kilátókba fel kell menni. Megérte, pazar volt a kilátás.
Innen elgyalogoltunk a szlovén-magyar határra, hála Schengennek.
Magyarszombatfára értünk, ahol az ebédidő is elérkezett. A bolt és egy kocsma egymás mellett. Volt aki hamburgerezett valaki a hazait falatozta, de mindenkinek jól esett a buborékos ital, a jó kis ebéd és a pihenés. Ez a település egyébként tele van látnivalóval, aki kocsival jár erre, szánjon rá időt.
A nagy szieszta közepén jön felénk a körzeti rendőr és igazoltat (lehet hogy tudott a határátkelésünkről?). Mint utóbb kiderült bejelentették, hogy menekültek járkálnak a környéken, hát mi voltunk azok. A hírek nem nagyon értek el minket már két napja a menekült ügyről, de lehet hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik? Azért számomra megnyugtató volt, hogy itt vigyáznak az emberekre, így ránk is.
Elindultunk Kercaszomor felé, ami szintén egy nagyon szép falu. Nekem már elég gyakran pihenőre volt szükségem, itt is kicsit megfeküdtem. Aztán indulás után egy elszabadult gyönyörű ló elterelte a fájdalmaimról a figyelmem. Csodaszép volt, hogy az elszabadult paripa a kerítésen kívül a társai pedig belül vágtattak egymás mellett föl-le. Azt hiszem meg volt rémülve a kinti.
A képeket nézegetve azt látom, hogy Kercaszomor után is ülök és utána is az összes képen lemaradozva látom magam. Hát emlékeim szerint rettenetesen fáradt voltam. És még nem tudtam milyen lesz a szállás és mennyit kell menni a sátorállításig.
Őriszentpéteren pecsételtünk a központban található étteremben és csak abban reménykedtem, hogy a faluban találjunk valami sátrazásra alkalmas helyet. Itt ajánlották a focipályát, gondoltuk megnézzük. Itt komoly sportélet folyt focistákkal, küzdősportosokkal, játszóterező gyerekekkel, bámészkodókkal. Gondoltam, na szép ebből sem lesz itt sátrazás ennyi emberrel. Azért kérdezősködtem és a második megkérdezett adott egy telefonszámot és máris hívhattam Őriszentpéter SE vezetőjét. Természetesnek vette kérésemet a sátrazáshoz és javasolta, hogy az öltöző épület mögött legyünk, mert így közel lehetünk a kinti csaphoz. A közeli WC-t, mosdóval is nyitva hagyták nekünk. Kell ennél nagyobb luxus? Lehet hogy én egy mázlista vagyok? De akkor miért nincs velem napközben egy sherpa? Nagyon jót aludtam és a reggeli piac sem zavarta meg a készülődésünket, mert a sátraink ezek szerint a lehető legjobb helyre állítottuk fel. A csoportkép elkészítése után visszamentünk a központba az élelmiszer tartalékaink feltöltése végett. Kicsit megijedtem bevásárlás után, mert elkezdett szemerkélni az eső. Nem erre készültem és semmi kedvem nem volt megázni. Szerencsére csak rémisztgetett minket az időjárás, de esni nem akart nagyon, ezért elindultunk. Kicsit templomoztunk, geoládáztunk a falu végén és legnagyobb rémületemre már roggyantnak éreztem magam, jó volt levenni a hátizsákot. Nem maradhattam ott és a többiek miatt is menni kell, mert ezt vállaltam. A talpam fájt, a vállam hasogatott, de az volt a szerencsém, hogy nagyon szép és kalandos helyeken mentünk, ezért néha elterelődött a figyelmem a nyomoromról. A Zala folyón könnyű volt átkelni, mert kiszáradt ez a szakasza.
Szalafő elején megint szükségem volt pihenőre. Mindig beleegyeztek könnyedén. Lehet hogy mások is fáradtak voltak? A faluban bekukucskáltunk a jégverembe és tovább indultunk a Ferencz porta felé, mert rajtuk keresztül halad a túra útvonala. Jó hangulatú porta volt sok állattal. Ez a település is megérdemli, hogy hosszabb időt eltöltsön itt az ember. Szalafő végén szerencsére ismét volt geoláda, amihez le kellett térni a KÉK útvonaláról. Persze vállaltam, hogy vigyázok a hátizsákokra, míg a ládázók elgyalogoltak a dobozig. Nagyon szükségem volt már a pihenésre.
Lehet, hogy innen már valaki másnak kellene a túraleírást írni, mert szerintem már csak arról fog szólni, hogy milyen fáradt voltam és hol pihentem. Kondorfa egyik végén biztosan volt heverés és a kocsmában is egy nagyobb szieszta, mert ott ebédeltünk. Buborékos italok a kocsmából és hazai elfogyasztása a kocsmáros engedélyével. És free wifi.
Tovább indultunk a Lugos patak mentén és N. Balázs kritikusan figyelte végig a jelzés festéseket, melyekkel egyáltalán nem volt megelégedve, jogosan.
Én inkább a gombákat figyeltem és rengeteget láttam, őzlábakat. F. Karcsi ismeri a gombákat és mivel eldöntöttük, hogy a következő szálláshelyünkön nem sátrazunk, hanem turista házban alszunk és a foglalás megtörténte után kiderült, hogy konyha is van az épületben kicsit gombásztunk. Maradjunk annyiban, hogy Karcsi szedte és cipelte a szatyornyi őzlábat és azt hiszem pár pöfeteget. Én már figyeltem egy ideje, szerintem Ő nem fáradt el, nem tudom miből van, talán vasból?
Ivánc településen volt a szállásunk. A faluba érve a templomba invitáltak minket, mert aznap volt a Templomok éjszakája program. Nekem tetszik, hogy már mindennek van éjszakája, jó dolgok ezek. Nem sokat időztünk, mert fáradtak és éhesek voltunk.
Elfoglaltuk a szállásukat, ami nagyon igényes és tiszta volt. Mindenkinek ajánlom. Elmentünk kocsmázni, pecsételni és facebook-ozni. Jancsipapa a jelszó a kocsmában. Nem tudom miért jegyeztem meg, de nem megy ki a fejemből. Itt is menekültnek néztek minket a kocsma vendégei egy rövid időre. Csak nincs valami baj velünk?
Szállásunkon F. Karcsi nekiállt a vacsora főzésének. Kicsit bele kontárkodtam, talán nem kellett volna, mert nagyon ideges lett a szakács. Nem volt sok alapanyag, csak só, víz, szalonna és gomba. Karcsi a kiolvasztott szalonna zsírjában a gomba egyik részét megsütötte. A többi gombát a húsosabb szalonnával megpároltam, így kétféle vacsora került tálalásra. Nagyon sokat ettünk és mindenki jól lakott. Forró vizes tusolás után a pihe-puha ágyikókban mindenki aludt mint a tej.
Másnap reggel kocsmázással kezdtünk és Felsőmarác felé vettük az irányt. Rengeteg pihenőhely volt az utunk során szerencsére, mert majdnem az összes pihenőt igénybe vettem (tótfalui, himfai).
Nem tudom, hogy vergődtem el Halogyra, de biztosan ott voltam, mert van pecsétem onnan. Ezen a napon nem mentünk sokat csak 15 km-t, de ez már a negyedik nap. Olyan lazázósnak tűnt a többi nap után ahol 30-35 km-t mentünk. Még arra is lett volna időnk, hogy tekézzünk, ha az előző napi versenyen nem rontják el a pályákat a versenyzők. Volt időnk sokat ejtőzni a halogyi kocsmában ránk is zárták ebéd időben.
Nádasdra a hosszú pihenő után indultunk és sikerült odaérnem. A templom kertjében töltöttük el az időt a busz indulására várva. Ettünk, fényképezkedtünk, pihentünk és nézegettük a sok látnivalót. Egyszer csak jön a plébános és egy falubeli asszony. Kaptunk egy zacskónyi pogácsát és egy nagy flakon bubisvizet. A plébános pedig idegenvezetést javasolt a templom körül. A rengeteg látnivalót így egészen más volt megnézni, mert nagyon szakszerű volt a tájékoztatás ugyanis a plébános aktív résztvevője volt a 11. századi rotunda feltárásának. Sajnos az idegenvezetés nem lehetett teljes, mert a buszhoz kellett indulnunk.
Buszozás vissza a kocsihoz Zalalövőre. Túléltem, éjen! Ha nem próbálom ki a gyalogos, sátras túrázást akkor örök életemben bántam volna, de ha túrát szervezek akkor biztosak lehettek benne, hogy nem kell cipelni a sátrat, mert többet ilyet nem csinálok.
Lejegyezte: Miklovich Csilla
Csak egy gondolatot fűznék hozzá. Valóban nem volt könnyű teljesíteni sátorral ezt a szakaszt. Én is nagyon elfáradtam, de annak tudom be, hogy fél év bringázás után ez volt az első gyaloglásom. Minden átmenet után indultunk négynapos sátras hátizsákos gyalogtúrára. Más izmokat mozgat a bringa, és más izmokat a gyaloglás. Ha betartottuk volna az átmenetet, nem lett volna ilyen nehéz. A sátor a szabadságot adja, a ház a kényelmet.
Keményfi Balázs
Képek:
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap
.
Túravezető: Miklovich Csilla
A túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt: 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap Az egész egyben
Végre újra KÉK-ezünk. És jó az idő és végig azt is ígérik az időjósok. Lehet hogy mégis én vagyok a KÉK-en a jóidőfelelős?
Nagyon sok féle megoldást választottunk már a szállásoknál. Voltunk turista házban, falusi vendégházban, még át nem adott, éppen befejezett önkormányzati épületben, iskolai tanteremben. Wellness szállodában és sátorban még nem aludtunk amióta elkezdtünk kéktúrázni. Valószínű a wellness-t kihagyjuk, de a sátras megoldást erre a szakaszra terveztük. Nem nagyon volt megszervezve, csak a naponta teljesítendő távok voltak meghatározva (de minek?, mindig többet mentünk 5 km-rel)
Kevesen mentünk (5 fő), ezért egy autó is elég volt. L. Ági és F. Karcsi új csapattag és nagyon jó társaság.
Óriási csomagokat pakoltunk össze és sajnos igen nehezeket. Nekem 15 kg volt teli kulaccsal, szendvicsekkel. Nagyon korán indultunk, de ez már így szokás, mert elég messzire kell utaznunk egyes szakaszokért. Zalalövőn hagytuk az autót és elindultunk a négy napra. A hátizsákot felvenni is nehéz volt, de szerencsére az állomáson már le is rakhattam, mert rögtön itt volt az első pecsételő hely. Kéktúrás pecsétjük volt, de én kértem egy MÁV-os pecsétet is. Szeretem, hogy tele van a füzetem mindenféle pecséttel, nagyon érdekesek.
Nem tudom, mi lenne velem, ha egyedül állnék neki a túrának (valószínű ilyen elő nem fordul az életemben), mert elképzelésem se volt, hogy merre kell menni a Zala folyón átkelve jobbra vagy balra. Még szerencse, hogy térképpel, kütyükkel felszerelt csapattársaim voltak és elindultunk Pacsapuszta felé. Itt egy elhagyott malmot néztünk meg, ami egy magánház udvara mögött található, de megközelíthető úgy is, hogy nem kell átmenni az udvarukon, mint utóbb kiderült. Mi átgyalogoltunk rajtuk. Pacsai szőlőhegyen átkelve rájöttem, hogy egy vegetáriánus itt hozott élelem nélkül is ellehetne. Alma rengeteg és mindenhol (rét közepén, falu végén, út szélén), szőlő is sok helyen, dió folyamatosan az utunk során. Folyamatosan ettünk.
Felsőcsöde előtt az erdőben fakitermelés volt. Kitermelték a jeleket is. Aki erre jár készüljön fel, ha nincs GPS navigációja könnyen eltéved. Nehezen, de átvergődtünk az irtáson és irányba álltunk.
A képeket nézegetve szoktam írni a túraleírást és mindig újból előjönnek az élmények, érzések. Örökké hálás leszek mindenkinek, aki hozzásegített, hogy részt vehetek ebben a kalandban.
Csödén csak átgyalogoltunk és utána az erdőben biztosan észre sem veszem az elhagyott temetőt (Pusztaszentpéter) ha nem kell ládázni. Mindig mondtam, hogy érdemes geoládás társasággal tartani, mert érdekes helyekre mászkálnak el.
Pusztaszentpéteren az Oszkár tanyán található a pecsét. Barátságos házaspár fogadott minket és jól elbeszélgettünk és meg is éheztünk. Az ebédünket mégis kicsit arrébb terveztük, mert a közelben ládát kellett keresni. Nagyon jó volt már leülni, enni és persze hosszabban megpihenni. Legeslegjobb az lett volna, ha itt alszunk is egyet. Hát nem aludtunk, mert hosszú a táv, nehéz a csomag és a szálláshely is bizonytalan.
Nem tudom, hogy mennyit mentünk Felsőszenterzsébetig, de szerencsére megint ládáztak a fiúk és én kicsit haldokolhattam. Már nagyon fáradt voltam. Azt hiszem nem a kilométerek fárasztottak, hanem a nehéz hátizsák. Ezen a településen van egy Makovecz Imre által tervezett Bagoly-ház. Nem tudom mire használják, de szerintem a karbantartása vagyonokat emészt fel . Megnéztük a haranglábat is és elindultunk Szentgyörgyvölgy felé. Itt már nem nagyon élveztem a tájat és a túrát sem és nyűgös is voltam meg fájt mindenem. Nem tudtam mennyit kell még menni és valami jó szálláshelyben reménykedtem. Sok nyomorom volt már ezen a részen.
Szentgyörgyvölgy nagyon hosszú falu egyszer kocsival is meg kell nézni lehet hogy akkor más lesz a véleményem. Csak mentünk és mentünk én már kissé lemaradva. Aztán jött a templom. Érdemes megnézni nagyon szép lesz, de most felújítás alatt volt. Még így is gyönyörű. Gondoltuk itt a templom környékén megszállhatnánk. Átmentünk a parókiára és a lelkészt kérdezgettük, hogy mi a véleménye egy sátrazásról. Az udvarára invitált, ahol sík füves udvar fogadott, kerti csappal, paddal, asztallal és kinti WC-vel. Ez már majdnem wellness.
Sátorállítás előtt meglátogattuk a helyi kocsmát, mert mindenki vágyott már valamilyen buborékos italra és persze itt volt a pecsét is. Éssssssssssssss wifi. Éljen elért végre a 21. század. Én ezt így szeretem, csend, béke, nyugalom, szép táj, jó társaság, de a végén legyen ott a durva valóság a neten keresztül.
Sátor állítás, vacsi, fürdés és szundi. Úgy vettem észre, hogy mindenki rendesen elváradt. Mondjuk F. Karcsin nem nagyon látszott, de még nem ismerem, lehet hogy jól titkolta. Éjszaka semmi horkolás. Szerintem mindenki olyan mélyen aludt, hogy még horkolni is elfelejtett.
Másnap reggel alaposan megnéztük a templomot, elbúcsúztunk a lelkésztől és elindultunk. Ja és megvarrtam a talpam. Ilyen még nem fordult elő velem, vízhólyagos lett a talpam. Ettől függetlenül egész jól regenerálódtam, mert minden gond nélkül sikerült az indulás.
Hamar elértünk Velemérre, ahol egy 1270-ben épült templom áll. Ezt mindenkinek látni kell. Itt a 13. században is emberek járkáltak. Számomra ez olyan misztikus és felfoghatatlan. Azt hiszem ezért szeretem a régi dolgokat, mert olyan borzongató amikor arra gondolok, hogy hány generáció látta ugyan azt amit abban a pillanatban én. Ez a templom túlélt háborúkat, tűzvészeket, viharokat, ilyen-olyan rendszereket és még sorolhatnám. Nekem ez egy kicsit csoda.
Veleméren N. Balázs is varrogatta a vízhólyagjait, mert Ő sem úszta meg. Talán neki is nehezebb volt a csomagja, mint amit megszokott?
Velemér egyébként egy hangulatos falu tele régi és szépen felújított házakkal, rendezett portákkal.
Gödörháza után kicsit kalandoztunk egy gyönyörű erdőben a Ritási-domb felé, ahol egy kilátó van, olyan mint a Zengőn. Akár milyen fáradt is voltam az ilyen kilátókba fel kell menni. Megérte, pazar volt a kilátás.
Innen elgyalogoltunk a szlovén-magyar határra, hála Schengennek.
Magyarszombatfára értünk, ahol az ebédidő is elérkezett. A bolt és egy kocsma egymás mellett. Volt aki hamburgerezett valaki a hazait falatozta, de mindenkinek jól esett a buborékos ital, a jó kis ebéd és a pihenés. Ez a település egyébként tele van látnivalóval, aki kocsival jár erre, szánjon rá időt.
A nagy szieszta közepén jön felénk a körzeti rendőr és igazoltat (lehet hogy tudott a határátkelésünkről?). Mint utóbb kiderült bejelentették, hogy menekültek járkálnak a környéken, hát mi voltunk azok. A hírek nem nagyon értek el minket már két napja a menekült ügyről, de lehet hogy a nemzetközi helyzet egyre fokozódik? Azért számomra megnyugtató volt, hogy itt vigyáznak az emberekre, így ránk is.
Elindultunk Kercaszomor felé, ami szintén egy nagyon szép falu. Nekem már elég gyakran pihenőre volt szükségem, itt is kicsit megfeküdtem. Aztán indulás után egy elszabadult gyönyörű ló elterelte a fájdalmaimról a figyelmem. Csodaszép volt, hogy az elszabadult paripa a kerítésen kívül a társai pedig belül vágtattak egymás mellett föl-le. Azt hiszem meg volt rémülve a kinti.
A képeket nézegetve azt látom, hogy Kercaszomor után is ülök és utána is az összes képen lemaradozva látom magam. Hát emlékeim szerint rettenetesen fáradt voltam. És még nem tudtam milyen lesz a szállás és mennyit kell menni a sátorállításig.
Őriszentpéteren pecsételtünk a központban található étteremben és csak abban reménykedtem, hogy a faluban találjunk valami sátrazásra alkalmas helyet. Itt ajánlották a focipályát, gondoltuk megnézzük. Itt komoly sportélet folyt focistákkal, küzdősportosokkal, játszóterező gyerekekkel, bámészkodókkal. Gondoltam, na szép ebből sem lesz itt sátrazás ennyi emberrel. Azért kérdezősködtem és a második megkérdezett adott egy telefonszámot és máris hívhattam Őriszentpéter SE vezetőjét. Természetesnek vette kérésemet a sátrazáshoz és javasolta, hogy az öltöző épület mögött legyünk, mert így közel lehetünk a kinti csaphoz. A közeli WC-t, mosdóval is nyitva hagyták nekünk. Kell ennél nagyobb luxus? Lehet hogy én egy mázlista vagyok? De akkor miért nincs velem napközben egy sherpa? Nagyon jót aludtam és a reggeli piac sem zavarta meg a készülődésünket, mert a sátraink ezek szerint a lehető legjobb helyre állítottuk fel. A csoportkép elkészítése után visszamentünk a központba az élelmiszer tartalékaink feltöltése végett. Kicsit megijedtem bevásárlás után, mert elkezdett szemerkélni az eső. Nem erre készültem és semmi kedvem nem volt megázni. Szerencsére csak rémisztgetett minket az időjárás, de esni nem akart nagyon, ezért elindultunk. Kicsit templomoztunk, geoládáztunk a falu végén és legnagyobb rémületemre már roggyantnak éreztem magam, jó volt levenni a hátizsákot. Nem maradhattam ott és a többiek miatt is menni kell, mert ezt vállaltam. A talpam fájt, a vállam hasogatott, de az volt a szerencsém, hogy nagyon szép és kalandos helyeken mentünk, ezért néha elterelődött a figyelmem a nyomoromról. A Zala folyón könnyű volt átkelni, mert kiszáradt ez a szakasza.
Szalafő elején megint szükségem volt pihenőre. Mindig beleegyeztek könnyedén. Lehet hogy mások is fáradtak voltak? A faluban bekukucskáltunk a jégverembe és tovább indultunk a Ferencz porta felé, mert rajtuk keresztül halad a túra útvonala. Jó hangulatú porta volt sok állattal. Ez a település is megérdemli, hogy hosszabb időt eltöltsön itt az ember. Szalafő végén szerencsére ismét volt geoláda, amihez le kellett térni a KÉK útvonaláról. Persze vállaltam, hogy vigyázok a hátizsákokra, míg a ládázók elgyalogoltak a dobozig. Nagyon szükségem volt már a pihenésre.
Lehet, hogy innen már valaki másnak kellene a túraleírást írni, mert szerintem már csak arról fog szólni, hogy milyen fáradt voltam és hol pihentem. Kondorfa egyik végén biztosan volt heverés és a kocsmában is egy nagyobb szieszta, mert ott ebédeltünk. Buborékos italok a kocsmából és hazai elfogyasztása a kocsmáros engedélyével. És free wifi.
Tovább indultunk a Lugos patak mentén és N. Balázs kritikusan figyelte végig a jelzés festéseket, melyekkel egyáltalán nem volt megelégedve, jogosan.
Én inkább a gombákat figyeltem és rengeteget láttam, őzlábakat. F. Karcsi ismeri a gombákat és mivel eldöntöttük, hogy a következő szálláshelyünkön nem sátrazunk, hanem turista házban alszunk és a foglalás megtörténte után kiderült, hogy konyha is van az épületben kicsit gombásztunk. Maradjunk annyiban, hogy Karcsi szedte és cipelte a szatyornyi őzlábat és azt hiszem pár pöfeteget. Én már figyeltem egy ideje, szerintem Ő nem fáradt el, nem tudom miből van, talán vasból?
Ivánc településen volt a szállásunk. A faluba érve a templomba invitáltak minket, mert aznap volt a Templomok éjszakája program. Nekem tetszik, hogy már mindennek van éjszakája, jó dolgok ezek. Nem sokat időztünk, mert fáradtak és éhesek voltunk.
Elfoglaltuk a szállásukat, ami nagyon igényes és tiszta volt. Mindenkinek ajánlom. Elmentünk kocsmázni, pecsételni és facebook-ozni. Jancsipapa a jelszó a kocsmában. Nem tudom miért jegyeztem meg, de nem megy ki a fejemből. Itt is menekültnek néztek minket a kocsma vendégei egy rövid időre. Csak nincs valami baj velünk?
Szállásunkon F. Karcsi nekiállt a vacsora főzésének. Kicsit bele kontárkodtam, talán nem kellett volna, mert nagyon ideges lett a szakács. Nem volt sok alapanyag, csak só, víz, szalonna és gomba. Karcsi a kiolvasztott szalonna zsírjában a gomba egyik részét megsütötte. A többi gombát a húsosabb szalonnával megpároltam, így kétféle vacsora került tálalásra. Nagyon sokat ettünk és mindenki jól lakott. Forró vizes tusolás után a pihe-puha ágyikókban mindenki aludt mint a tej.
Másnap reggel kocsmázással kezdtünk és Felsőmarác felé vettük az irányt. Rengeteg pihenőhely volt az utunk során szerencsére, mert majdnem az összes pihenőt igénybe vettem (tótfalui, himfai).
Nem tudom, hogy vergődtem el Halogyra, de biztosan ott voltam, mert van pecsétem onnan. Ezen a napon nem mentünk sokat csak 15 km-t, de ez már a negyedik nap. Olyan lazázósnak tűnt a többi nap után ahol 30-35 km-t mentünk. Még arra is lett volna időnk, hogy tekézzünk, ha az előző napi versenyen nem rontják el a pályákat a versenyzők. Volt időnk sokat ejtőzni a halogyi kocsmában ránk is zárták ebéd időben.
Nádasdra a hosszú pihenő után indultunk és sikerült odaérnem. A templom kertjében töltöttük el az időt a busz indulására várva. Ettünk, fényképezkedtünk, pihentünk és nézegettük a sok látnivalót. Egyszer csak jön a plébános és egy falubeli asszony. Kaptunk egy zacskónyi pogácsát és egy nagy flakon bubisvizet. A plébános pedig idegenvezetést javasolt a templom körül. A rengeteg látnivalót így egészen más volt megnézni, mert nagyon szakszerű volt a tájékoztatás ugyanis a plébános aktív résztvevője volt a 11. századi rotunda feltárásának. Sajnos az idegenvezetés nem lehetett teljes, mert a buszhoz kellett indulnunk.
Buszozás vissza a kocsihoz Zalalövőre. Túléltem, éjen! Ha nem próbálom ki a gyalogos, sátras túrázást akkor örök életemben bántam volna, de ha túrát szervezek akkor biztosak lehettek benne, hogy nem kell cipelni a sátrat, mert többet ilyet nem csinálok.
Lejegyezte: Miklovich Csilla
Csak egy gondolatot fűznék hozzá. Valóban nem volt könnyű teljesíteni sátorral ezt a szakaszt. Én is nagyon elfáradtam, de annak tudom be, hogy fél év bringázás után ez volt az első gyaloglásom. Minden átmenet után indultunk négynapos sátras hátizsákos gyalogtúrára. Más izmokat mozgat a bringa, és más izmokat a gyaloglás. Ha betartottuk volna az átmenetet, nem lett volna ilyen nehéz. A sátor a szabadságot adja, a ház a kényelmet.
Keményfi Balázs
Képek:
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap
.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése