2011.03.20. Dél-Börzsönyi kilátások – gyalogos teljesítménytúra

2011. március 20-án egy összevont szülinapi túra keretében a Klubból 5-en úgy döntöttünk, hogy részt veszünk a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület Dunakanyarban rendezett teljesítménytúráján. A választás több okból is szerencsés volt: egyrészt az itthoni esős-havas időből a tavaszba utaztunk, másrészt pedig a már tőlük megszokott remek szervezés miatt nagyon jól éreztük magunkat. A Dunakanyar legszebb részein mentünk, Zebegényből kiindulva. A csapatból ketten (M.Évi és H.Barna) a 30 km-es távot, a többiek pedig (F.Kati, Sz.István + S.Szabina és én) a 15 km-es távot választották. Többször voltunk már sáros túrán, de ekkora sárban talán még sosem volt részünk. A túrának volt olyan szakasza is, ahová a rendezőknek kötelekkel kellett biztosítani a haladást, ez persze még izgalmasabbá tette a túrát! Ennek ellenére a túra és a hangulat remek volt, szokásunkhoz híven többször „zengett az erdő” a kacagásunktól.

Minden elismerésünk, és köszönetünk jár a rendezőknek, akik már szinte ismerősként üdvözöltek bennünket! Máskor is szívesen megyünk a túráikra!


Lejegyezte: Fülöp Szilvi

Képek:

Farkas Kati fotói
Herke Barnabás fotói
.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése