2012.12.02. Bakonyi Mikulás 30 TT

Itiner
Térkép

A túra útvonala GPS részére közvetlenül letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.


Nagyon korán, 4.30-kor kellett otthonról indulnunk, hiszen messze utaztunk és úgy terveztük, hogy 8.00-kor elrajtolunk Csesznekről. Ez sikerült is így. A nevezés előtti sorbanálláskor kiderült, hogy voltak akik még korábban, 3.00-kor indultak Pécsről.....
Megérte mindez, hiszen szép, számomra csak részben ismert úton vezetett a túra. A túra útvonala által érintett Porva-Csesznek vasútállomás arról híres, hogy 1999-ben itt volt a klubos farsangi háromnapos túránk. Társaim voltak már tavaly ezen a rendezvényen, de másik távon és részben más útvonalon.
Nem voltak nagy meredélyek, nem volt sok szint, viszonylag könnyen teljesíthető volt a 32 km-es táv.
A rendezők kitettek magukért a kedvességükkel és a szolgáltatásokkal. Ennyi erdei Mikulást még nem láttam.  Igazán jól esett féltávon a pizza, amivel megleptek minket.
A túra során nem bújt elő a nap. Hideg, téli, borongós idő volt. A túra végén elkezdett szállingózni a hó, ami a hazafelé utat igencsak izgalmassá tette. Hazafelé az út jó részén a sűrű havazás miatt igen lassan és óvatosan lehetett csak autózni.
Maga a túra nem volt fárasztó, de a korai kelés és a sok utazás -visszafelé nehéz útviszonyok között- kivette az energiánkat. Utólag mégis szép és jó visszagondolni.

Lejegyezte: Keményfi Balázs

Képek:
Keményfi Balázs fotói
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése