A Száva völgyében tekerünk egész nap. A kiszélesedő folyóvölgyben a faluk sűrűn követik egymást, köztük szántóföldek, kukorica, gabona. Nehezen találunk táborhelyet. Végül egy nadrágszíj-kukoricásnak a folyóra lenyúló végén találunk éppen annyi füves részt, ahol a sátrak elférnek. A kukoricás takarásában vagyunk, senki nem fog háborgatni – reméljük. Még nem is áll az összes sátor, amikor megjelenik a tulaj és a felesége. Meglepődünk (azt hittük, hogy jól elbújtunk), s kicsit aggódunk. Kiszállnak az autójukból, s már látszik: komoly baj nem lesz. Nem találunk közös nyelvet, de nincs is szükség magyarázkodásra. Konstatálják, hogy nem vagyunk dúvadak, nem csináltunk kárt. Mondják a magukét, de mosolyogva, s ez már nem jelenthet elzavarást. A gazdaasszony a kukoricasorok közötti konyhakertből kihúz néhány fej szép salátát, s odaadja, majd távoznak. Mi pedig élvezzük a folyó halk csobogását, s az idegen emberek megértő szeretetét.
Iván bá
Iván bá
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése