Táv: 31 km Szint: 740m
A túra útvonala GPS részére közvetlenül letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.
Szürkület volt, mikor autóba ültem, hogy fél nyolcra a vokányi vasútállomásra érjek. Nem adtam sok esélyt annak, hogy rajtam kívül más is eljön, hiszen csak péntek délután született meg a túra gondolata. A vonatról csak egy vasutas szállt le, és nem volt rajta túrabakancs. Sebaj, nagy elszántsággal vágtam bele a tervezett harminc kilométeres körtúrába.
Közel van számomra a Villányi hegység, viszont ritkán tévedek erre túrázni. Az út során többnyire általam még be nem járt szakaszokon haladtam. Az első etap a hegység északi lábát érintette. Klassz erdőben, közel sík terepen. A térképen megláttam Kistótfalu határában a Hajdinák vízimalom feliratot, gondoltam megkeresem. Közeledve a térképen feltüntetett helyhez, patak csobogását hallottam: jó helyen járok, de malom sehol. Nem is időztem tovább, elindultam.
Megkapó volt számomra a térképen Szőlőskertnek nevezett terület, ami Kistótfalutól úgy egy kilométerre fekszik egy szűk völgyet határoló domboldalban. Több présház található itt, egy utcácskát és egy teret is alkotva. Valamikor igazi élet lehetett, mára ennek csak apróbb nyomai lelhetők fel. Az épületek többnyire lassú pusztulási folyamatba kerültek. Talán meg lehetne menteni ennek a helynek a szellemét az utókor számára. (Igyekeztem több fényképpel is bemutatni a területet).
Bisse felé tartva, egy erdős részen haladtam át, gondolataimban elmerülve. RÖÖFFF! A szívem majdnem kiugrott a helyéről, mikor tőlem 10m-re három vaddisznó lépett ki a rezulásból. Megálltam egy pillanatra, vártam; ők is. Majd miután a három röfi elindult, lassan én is odébb álltam. Nem telt bele egy perc sem, ismét megindult a rezula. Kábé öt darab őz szaladt ki belőle. Itt már elmosolyodtam, nem úgy, mint a vaddisznók esetében.
Bisse előtt felérve egy magaslatra szép panoráma tárult elém a Mecsek vonulatára, miközben déli oldalról a Tenkes vad sűrűje zárta a látképet. Túronyig nem terveztem megállni. Itt várt rám az út legnemesebb látnivalója, közelmúltban felújított Árpád-kori templom. Körbesétáltam, majd megkerestem az itt elrejtett geoládát. Miközben a titkos helyen a ládával foglalatoskodtam, vasárnap lévén jöttek a hívek a parókiára. Remélem, nem vettek észre, de nem tudom, mit gondoltak volna rólam, miért guggolok a bokorban?
Következő úticélom Csarnóta melletti kopasz-hegy volt. Túronyt nyugati irányban elhagyó Z turistajelen haladtam. Ez volt a legelhagyatottabb szakasz az út során. Még így télvíz idején is alig járható a szederbokrokon és bogáncson keresztül. Elszánt küzdelemmel átjutottam rajta, végül beértem Csarnótára. (Kár, hogy a református templom mellett, a gondosan rendbetartott főtér szomszédságában nem túl felemelő látványként fogadja egy kultúráltnak messze nem mondható porta a faluba betérőt.)
Csarnótát elhagyva a Z jelen haladtam tovább, majd rátértem az Ormánságot átszelő kék jelre. Ez már felvezetett a Kopasz-hegyre. Ez a hegy számomra egy csoda volt. Egy-két szóból átértékelődött minden. A sziklás-gyepes terep miatt úgy éreztem magamat, mintha 1000m fölött tettem volna valahol a hegyekben, igaz, még 300m-en sem voltam. A kilátóból igen jó panoráma nyílik Máriagyűd-Harkány, a Papuk, illetve a Mecsek vonulatára, viszont most a látványt a felhős időjárás akadályozta. Itt is begyűjtöttem egy ládát.
A kilátóban megpihenve elpusztítottam egy szendvicset, és azzal a ténnyel kellett szembesülnöm, hogy elfogyott a teám. Sebaj, a nyeregben lévő Tenkes-csárdában szerzek valami folyadékot!
A csárdáig tartó útszakasz is fantasztikus volt a sziklaképződményekkel. A csárda mellett a karámban lovak majszolták a szénát, egy másik karámban juhféléket láttam. Ha erre járunk a gyerekekkel, mindenképp megállunk majd.
Hogy vizet kérjek a palackomba, betértem a csárdába. Gondoltam ciki csak egy üveg vizet kérni, így a felszolgálótól megkérdeztem, kapható-e sportcsoki? „Elnézést kérek, sajnos nem tartunk édességet” – volt a válasz. Ezután előhozakodtam a lényeggel: „Kaphatnék egy kis vizet?” „Természetesen!” -válaszolta. Egy hang megszólalt az egyik asztaltól: „De csak forrót adj neki!”
Viccnek fogtam fel, gondolom ő is úgy értette. A felszolgáló készségesen kiszolgált, mindezért nem fogadott el semmit sem, majd további jó bolyongást kívánt. Jól esett!
Most jött a legkeményebb szakasz. Felkapaszkodni a Tenkes-hegy oldalába, úgy direktben! Meg is ízzadtam, meg hát decembert meghazudtolva elég meleg is volt. Mikor felértem, kortyoltam a csárdában kapott, igen finom vízből, majd kellemesebb tempóban haladva lazítottam kicsit. A hegygerincen haladva zömében már csak ereszkedni kell, tehát a nehezén már túl voltam. Hihetetlen sok szúrós csodabogyó között vezetett az ösvény. Egy ládakód begyűjtése volt még a cél Máriagyűd közelében lévő gerinc-szakaszon. Ez is könnyen meglett. Kicsit pihentem a tisztáson lévő padon, majd nekiindultam az utolsó szakasznak. Csukma fölötti tetőn lévő keresztnél megálltam egy kicsit. Jól látszott a Papuk, valamint kivehető volt a Kapavac csúcs a toronnyal, a Meda-nyereg és a Péter hegy, ahol néhány héttel ezelőtt túráztunk.
Nem volt más hátra, mint a célegyenes. Útközben azt latolgattam, hogy valóban meglesz-e a 30 kilométer? Ez a rész több szakaszon löszmélyútban vezetett, néhol igen szép kanyarulatokkal.
Hamarosan elértem a vokányi műutat, ahonnan már csak pár száz méter volt vissza az autóig.
Klassz túra volt, jó edzés, jó tempóban. Hazafelé megálltam még Újpetre előtt a Golgotánál, így meglett a negyedik láda a túra során.
Időben haza is értem, alig maradtam le a vasárnapi ebédről.
Lejegyezte: Keményfi Balázs
Képek:
Keményfi Balázs fotói
.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése