Bőszénfa - Kaposfő gyönyörű erdei utakon.
Reggel autóval indultunk Bőszénfára.
Útvonal: Bőszénfáról 4km a 67-es úton, majd Ropoly irányába eredei utakon Ropoly – Kardosfa - Zselickisfalud – Bárdudvarnok - Kaposfő.
A mezőny elhaladása után vissza Bőszénfára és haza. Táv: 30 + 30 = 60 km
A túra útvonala GPS részére (*.gpx formátumban) letölthető ITT.
Műholdfelvételről megtekinthető ITT.
Fotók:
Földes Csaba találta ki és szervezte meg ezt a túrát, ezúton is hálás köszönet érte. Aztán az élet átszervezte a dolgokat, így végül hárman indultunk el vasárnap reggel: V. Laci, É. Zita és én (S. Szilvi). R. Lacáék autóval mentek Kaposfőre. Amikor Zita bringáját próbálták felrakni a tartóra, kiderült, hogy az ő bringája vastagabb vázú. Szerencsére jött M. Dodi, hozott egy másik tartót, így szakszerű és gyors segítséggel sikerült felrakni a járgányt a tartóra. Elindultunk Szigetvár felé. Bíztunk benne, hogy nem lesz eső, annak ellenére, hogy nagyon be volt borulva. Még mindig virágzik a repce. Befordultunk a Kardosfa felé vezető úton. Laci javaslata volt, hogy ne Bőszénfáról, hanem a Zselici Csillagparktól induljunk. Szezonnyitó túra volt, így is maradt benne elég szint. Az elején rengeteget gurultunk csodás erdei utakon, gondoltuk, meglesz ennek majd a böjtje visszafelé. Szennán kicsit eltévedtünk, de a navigáció megoldotta a problémát. Nagyon szép falu, és most gyönyörű virágok vannak mindenhol. Sok bringát szállító autót láttunk. Kicsit csepergett az eső, de mentünk tovább. A Petörke völgyben álltunk meg enni egy tó partján. Harangoztak a vasárnapi misére. Kék útvonalon mentünk Kaposmérőig, dél körül odaértünk. Találkoztunk Lacával és Ildivel, a körforgalomnál, az Avia kútnál várt türelmesen az alkalmi szurkolótábor. Sokan voltak, de volt hely bőven. A Kométa színpadán rózsaszín parókás lányok ültek. Először autók jöttek, aztán motoros rendőrök. Láttuk a helikoptert, ami a mezőny felett repül. Jöttek a versenyzők, volt három szökevény. Utána jött a boly. Majd a csapatok autói jöttek, bringákkal jól megpakolva. Ezután több mentőautó. Kis tömörülés volt, de hamar tovább mentek. Kb. 2 perc volt, utána mindenki ment az útjára. Azt mondta a benzinkutas lány, egy hetet készültek erre a pár percre. Bringákat raktak ki az oszlopokhoz, plüssökkel. Szereztek egy bringát a roncstelepről, amit lefújtak rózsaszínre. Rózsaszín lufik voltak a földön, még a himbán is volt egy bringa. Zitával fotózkodtunk egy bringázó koalamacival. Elköszöntünk Lacáéktól. Visszafelé megálltunk virágot szedni egy mezőn. Volt margaréta, harangvirág, zsálya, sokféle más virág. Szelfiztünk Zitával és a virágokkal. Szennán megálltunk egy kocsmánál. Bementünk Kardosfára megnéztük a Hotel parkját. Nagyon szép hely, különleges atmoszférával, nem akartunk tovább menni. Délutánra már gyönyörű idő lett. Négy után értünk vissza a Csillagparkhoz. Felraktuk a bringákat az autóra. A csillagvizsgálóba már nem tudtunk bemenni. Felmentünk a kilátóba. Teljesen fából van, persze fém elemekkel összecsapolva. Tiszta időben a Balaton felvidéki hegyeket is látni, a Mecseket most is láttuk. Nagyon szép a táj, minden tiszta zöld. Lejöttünk, majd megnéztük a parkot, vannak táblák a geotermikus energiáról, csillagászatról, van egy napóra. Vannak helyek, ahol lehet nézni a csillagokat nyári éjszakán. Hat körül indultunk haza. Bár nem sokat bringáztunk, de nagyon szép, tartalmas napot töltöttünk el a Zselicben.
Lejegyezte: Simon Szilvi
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése