Eredeti kiírás: Ormánság kör bringatúra
Táv: 77 km;
Túravezető: Miklovich Dodi
Túravezető: Miklovich Dodi
Képek: Miklovich Csilla fotói
5 fővel tekertünk le Szaporcára, ahonnan indult egy kerékpáros program. A szervezők kitettek magukért, jó szervezéssel, bőséges ellátással és nagyon klassz promóciós termékekkel. Pécsről Pellérd, Görcsöny, Ócsárd, Diósviszló útvonalon mentünk többszöri megállóval. Diósviszlón elkanyarodtunk Rádfalva felé és a rádfalvai templomnál pedig egy nagyon elhanyagolt úton Drávacsepely irányába fordultunk. Én erre már teljesen elveszítettem az irányérzékemet és gőzöm se volt, hogy merre járunk. Kémesre érve megvilágosodtam és már tudtam, hogy nagyon közel van a cél, Szaporca. A településen meglepően sok résztvevő volt, annak ellenére, hogy első alkalommal szervezték meg ezt a kerékpáros programot. A templom nyitva volt, hogy az érdeklődők megnézhessék. Kitöltöttünk egy tesztet, aminek a leadása után vitaminokat, pezsgő tablettákat, tollat választhattunk. A szervezett túra szép környezetben autómentes úton vezetett, de nagyon lassú volt a tempó. Gyerekes családoknak ajánlom, mert nekik ideális. Az első megálló Kóróson volt, ahol pogácsa, alma, ital várt minket. Idegenforgalmi iskolában tanuló gyerekek ismertették a falu és a templom tudnivalóit. Megnéztük a fakazettás templomot. Itt megbeszéltük, hogy nem tekerünk végig a csapattal, hanem Rádfalván elválunk tőlük és elindulunk hazafelé. Hazafelé feltámadt a szél, nekem nagyon nehezemre esett a hazaút. Diósviszlónál a pihenőparkban megálltunk enni, inni és utána már csak küzdöttünk a szembeszéllel és a kilométerekkel.
Lejegyezte: Miklovich Csilla
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése