Táv: 13 km
Képek: Miklovich Csilla fotói
Mikor a túrát kitaláltuk arra gondoltam, hogy talán hárman ha leszünk. Már hetek óta nem lehetett látni a napot, állandóan köd volt. Ilyen időben nem nagyon van kedve az embernek kirándulni. Szerencsére a karácsonyi lustálkodás és sok evés több embert is arra késztetett, hogy kimozduljon. A túra napján már verőfényes napsütés volt, ezért reménykedtem, hogy talán többen is eljönnek. Az állomáson 11-en találkoztunk és nosztalgiáztunk kicsit a vonaton.
Szőkéden felmentünk a faluba a kocsmáig és egy szurdokon át ereszkedtünk le a vasúti hídhoz, majd tovább mentünk a szőkédi tavakhoz. Nekem sok emlékem fűződik ehhez a településhez, mert itt töltöttem a nyarakat a nagymamámnál, de akkor még nem voltak tavak a falu határában.
Továbbmentünk a szántóföldek mentén és igen hamar elértük a pogányi tavat. Itt is felmentünk a faluba kicsit kocsmázni, szendvicsezni. Pogány is sokat jelent nekem, mert a másik nagymamám itt élt és itt is sok időt tölthettem. Talán ezekért az emlékekért is találtam ki ezt az útvonalat. A pogányi zártkertek felé hagytuk el a települést.
Ismét szántóföldek és sár következett és egy kicsit izgultunk, hogy a tervezett útvonalat ne beszántva találjuk. Szerencsénk volt, az út megvolt, de olyan sáros volt, hogy nem győztük keresni a füves járható részeket. Reggel még fagyott volt a talaj, mikor elindultunk, de a napsütés hamar felolvasztotta. Pécsudvard közelében megkerestük az autópálya alatti átjárót és mikor felértünk a nagyárpádi kertek szélére, már jól látható volt a város. Nagyon jókat beszélgettünk az út során és szerencsére keveset ettünk.
Nagyárpádról a hazajutást mindenki másképp oldotta meg. Nem volt szerencsés itt befejezni a túrát, mert körülményes a közlekedés.
Lejegyezte: Miklovich Csilla
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése