Szombati gyalogtúra:
Bakonybél - Z+ - Széchenyi Zs. emlékkő - Z+ - Odvas-kő barlang - P - halomsírok - P - régi vasút nyomvonala - P+ - Vaskapui barlang - Hideg völgy - P+ - Bakonybél kb. 22km 650m szint
Bakonybél - Z+ - Széchenyi Zs. emlékkő - Z+ - Odvas-kő barlang - P - halomsírok - P - régi vasút nyomvonala - P+ - Vaskapui barlang - Hideg völgy - P+ - Bakonybél kb. 22km 650m szint
A legfiatalabbak útvonala: Bakonybél - Kálvária - P+ - Z - Kerteskői szurdok - Oltárkő - Zhsz - P+ - S+ - Árpád kút - Bakonybél kb: 8km.
Vasárnapi gyalogtúra: Bakonybél - K - Kőris hegy (709 m) - Komega - Halomsírmező - Z - Csúcs hegy - Kálvária, Szt. Gellért kápolna - Bakonybél kb: 18km 500m szint.
A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
Megtekintés Trackabee adatbázisban itt.
Megtekintés Trackabee adatbázisban itt.
1. nap:
5.45-kor találkoztunk Pécsett a Domus parkolóban. Egymás üdvözlése után, a tervezett 6.00-kor 5db full teli autóval el is indultunk, ki-ki a maga tempójában Bakonybélbe. K. Zsolt Pécsvárad felé vette az irányt Iván bát felvenni, H. Barnabás pedig Magyarszék felé B. Andrásért.
A túratársak korösszetétele ennek a kiváló testet-lelket, emberi kapcsolatokat ápoló sportnak azt a jellemzőjét is megmutatta, hogy bárki űzheti. Legfiatalabb résztvevőnk még csak 6 éves volt, a legidősebb már a hetedik X-et tapossa hol bakancsban, hol pedig pedálon, két keréken.
Az autóútról csak annyit említenék meg, hogy Balatonfűzfőnél az autó ablakából lestük a téli Balatont, mivel ebben a látványban ritkán van részünk.
A tervezett időben, nagyjából egyszerre érkeztünk Bakonybélbe az Erdők Házához, ahol a szállásunk volt lefoglalva. Elfoglaltuk a szállást, mely minden várakozást felülmúlt. Csak ne kellett volna annyi hivatalos papírt kitölteni...
10.00 órára összeállt a túracsapat, mentekészre. A legfiatalabbak, Márti vezetésével 8 km-es rövidebb túrára indultak déli irányba a Kálvária és a Szt. Gellért templom felé. Mi többiek pedig fent leírt 22km-es távot vettük célba. Az idő kellemes volt, sár sehol. Még kérdezte is valaki, hogy érdemes-e felhúzni a kamáslit (ennek még később lesz jelentősége). A Z+ jelzésen kellett elindulnunk, ami a műút után hihetetlen emelkedőbe váltott át. Mintha egy falra kellett volna felmászni, amit térképből nem is gondoltuk volna. (A meredekséget érzékelteti, hogy felérve a pulzusom 168 volt). Hamarosan felértünk a tetőre, ahol B. András cukordíjban részesítette a megérkezőket. Itt K. Olga megmutatta nekünk a Bakony jellegzetes növényét a -bakonyi oroszlánt, akarom mondani a- boroszlánt. Az idő nagyon kellemes volt, még a kabát is lekívánkozott rólunk. Ezen a szakaszon nagyon sok turistával találkoztunk. A Széchenyi Zsigmond emlékkőnél fotózás következett. Ezután egy picit elkezdett szitálni az eső, ami egyre erősödött. A táskákból kikerültek az esőkabátok, túraponcsók, amik a nap végéig nem kerültek le rólunk.
Leereszkedtünk a műútra, de láttuk a szemközti hegyoldalon, hogy hova kell még felmennünk. Ugyanis az Odvas-kő barlang volt a következő cél. Ismét egy meredek, de most lépcsővel tarkított emelkedő következett a barlangig. A barlang jól jött, mert itt legalább nem esett az eső. Itt megettük az ebédre valót. A barlangról az erdélyi Csodavár jutott eszembe, szerintem ez annak a kicsinyített mása. Denevéreket és cseppkő kezdeményeket fotóztunk. Ezután a közeli hegytetőn geoláda keresés következett, majd a Boroszlán Tanösvényen ereszkedtünk le a műútig. Ezután úgy gondoltuk, hogy a túra egy könnyebb szakasza fog következni, mivel az út egy völgyben, a P jelzésen, a régi keskeny nyomközű vasút nyomvonalán vezetett tovább. Előbb-utóbb kiderült, hogy nem is olyan könnyű szakasz előtt álltunk. Az eső folyamatosan esett. Akinek átázott az esőkabátja az azért lett vizes, akinek nem, az azért, mert beleízzadt. Nekem a poncsóm alól kilógott a térdem, az ázott át, de rendesen. Az útvonal nem lett volna nehéz, de az eső tette azzá.
Az esőcseppek egyre súlyosabbak lettek, ami havas esőbe csapott át. Útközben megszomjaztam, de nem volt rá affinitásom, hogy a poncsót levéve levegyem a hátizsákot és igyak a meleg a teából. Gondolom a többiek a így voltak ezzel. Így hát csak haladtunk tovább. Az erőltetett menetet egy geoláda keresés törte meg a Vaskapunál. Innen már mindenki a maga tempójában haladt Bakonybélig, ugyanis már csak a P+ jelzésen kellett végigmenni. A bakancsokat a faluban folyó patakban megtisztítottuk az út során rárakódott sok-sok sártól.
Márti a szálláson két nagy lábos sűrű levessel várt minket, ami nagyon jól esett. Előkerültek a sütemények is, amit ki-ki magával hozott otthonról.
Megérkezett a szállásadó hölgy, akivel a szállásdíjat rendeztük. Megnéztük a házban lévő kiállítást a bakonyi erdőkről. Eztán kerítettünk egy fehér abroszt vetítővászonnak, és Iván bá levetítette a 10 évvel ezelőtti Németország-Svájc nyári biciklitúránkat (nem a labdarúgó mérkőzést). A beszámolót akik részt vettünk rajta nosztalgiával hallgattuk, csodálkozva a 10 évvel ezelőtti önmagunkon. Akik pedig nem voltak ott, részben átélhették az akkori élményeket.
A vetítés után nyugovóra tértünk, hogy erőt gyűjtsünk a következő napra. Megbeszéltük, hogy másnap 9.00-kor indulunk a Kőris-hegyre.
2. nap:
Az előző napi rossz időjárás miatt a mai napra többen úgy gondolták, ha nem javul az idő, akkor pihenőnapot tartanak.
Szerencsére, mikor reggel kinéztem az ablakon, kék eget láttam, és szikrázó napsütést! Tehát nem kérdés, minden marad az eredeti terv szerint. A társaság megbeszélt 9.00 órára útra kész lett. A mai túra célja a Kőris-hegy (709 m) megmászása volt.
Az út eleje a falun keresztül vezetett, majd a K jelzésen, a "Barátok útján" haladtunk. A talaj szerencsére fagyott volt, mert egyes szakaszokon nagy dagonya lett volna. Ahogy kezdett az út egyre meredekebb lenni, úgy húztuk lefelé a kabáton a zippzárt. Legfiatalabb társaimmal azon filozofálgattunk, hogy a zippzár magassága fordított arányban van a kinti hőmérséklettel.
Egyenletesen haladtunk felfelé többször keresztezve a kavicsos szerpentint. 500m tengerszint felett egybefüggő hótakaró fedte a tájat. Csodaszép volt.
Egy kis kitérőt tettünk a csúcs alatti víznyelők felé. Miközben a nyelőket fürkésztük, megpihenhettünk az eddiginél keményebb mászás előtt. Egyre havasabb, szebb lett az erdő. A csúcsra vezető út utolsó szakaszán csapat egy része a meredek K úton a sziklák között, másik része a szerpentinen továbbhaladva jutott fel a Kőris hegy csúcsára.
Itt megnéztük az óriási fehér focilabdát ami köztudottan radarként működik. Próbáltuk hozzászoktatni magunkat a látványhoz, ami -ha mások úgy akarják- a mi Mecseknek nevezett házi hegyünkön is egyszer visszaköszön (Tubes).
A csúcson lévő kilátóból minden irányban páratlan látványban volt részünk. A távolban kivehető volt Pannonhalma, Kab-hegy, és a Tés környékén lévő szélerőmű. Azon gondolkodtunk, hogy a kilátó a radar felőli irányból miért van dróthálóval borítva. Három lehetőség jött szóba:
1. Ne essünk ki. Akkor a másik oldalon miért nincs?
2. Ne fényképezzük a tornyot. A talajon állva is jól fényképezhető.
3. Árnyékolja a kibocsátott sugárzást. Szerintem ez a valószínű...
A magaslati levegőn megebédeltünk a hozott szendvicsekből. Közben egy szép magyar vizsla jött közénk. El-elkapott egy-két kolbász szeletet, amit farokcsóválással köszönt meg. A kutya több kilométeren át velünk tartott. Itthon az internetet fürkészve találtam a Kőris hegyről egy 3 hónappal korábban készült képet, amin szintén ott volt a vizsla. Ezek szerint Ő a hegy túravezetője. Láthatóan élvezte a turisták jelenlétét. Valószínűleg ő is a radarállomás "tartozéka".
A csúcsról a kék omega jelzésen ereszkedtünk le az Odvas-kő barlang felé. Nehéz, de annál szebb terepen kellett megközelítenünk. A barlang mély kráterét egy beleszorult óriás szikla zárta el. Látható volt, hogy valamiféle kábelek mennek le a mélybe. Miután kinézegettük itt magunkat tovább ereszkedtünk le a völgyben.
Egyik külsős túratársunk erős térdfájásra panaszkodott, nagyon nehezen ment. Elbicegett a műútig. (Mint később otthon kiderült, csonttörése volt.) K. Zsolt felajánlotta, hogy lesiet a szállásra, és feljön érte autóval. Eközben sérült társunk bekéredzkedett egy, az úton a csúcs felé haladó autóba. Velük ismét feljutott a csúcsra, majd visszaszállították a bakonybéli szállásunkra. Mi pedig a halomsír mezőn keresztül ereszkedtünk le Bakonybélbe. Évekkel ezelőtt jártam már itt, de valahogy több halomra emlékeztem. Vagy az idő szépítette meg az emlékeimet, vagy a kelleténél jobban siettünk ezen a szakaszon, így nem érzékletük annyira.
A túrát még kiegészítettük egy kis kitérővel, ugyanis Józsitól tanultam azt, hogy a túra nem túra, ha nem variálunk be egy kicsit. Elmentünk még a Kálváriát és a Szent Gellért kápolnát megnézni. Szép befejezése volt ez a kétnapos farsangi túránknak.
Elégedetten mentünk vissza a szállásra, ahol Márti és a gyerekek, levessel vártak minket.
Megállapítottuk, hogy jobb volt az, hogy a második nap volt szép idő, mert így szebben zárhattuk a hétvégét.
Gyors csomagolás, és háztakarítás következett. Mikor végeztünk, a következő túráig búcsút vettünk egymástól, szerencsés utat kívánva.
Szerencsére, mikor reggel kinéztem az ablakon, kék eget láttam, és szikrázó napsütést! Tehát nem kérdés, minden marad az eredeti terv szerint. A társaság megbeszélt 9.00 órára útra kész lett. A mai túra célja a Kőris-hegy (709 m) megmászása volt.
Az út eleje a falun keresztül vezetett, majd a K jelzésen, a "Barátok útján" haladtunk. A talaj szerencsére fagyott volt, mert egyes szakaszokon nagy dagonya lett volna. Ahogy kezdett az út egyre meredekebb lenni, úgy húztuk lefelé a kabáton a zippzárt. Legfiatalabb társaimmal azon filozofálgattunk, hogy a zippzár magassága fordított arányban van a kinti hőmérséklettel.
Egyenletesen haladtunk felfelé többször keresztezve a kavicsos szerpentint. 500m tengerszint felett egybefüggő hótakaró fedte a tájat. Csodaszép volt.
Egy kis kitérőt tettünk a csúcs alatti víznyelők felé. Miközben a nyelőket fürkésztük, megpihenhettünk az eddiginél keményebb mászás előtt. Egyre havasabb, szebb lett az erdő. A csúcsra vezető út utolsó szakaszán csapat egy része a meredek K úton a sziklák között, másik része a szerpentinen továbbhaladva jutott fel a Kőris hegy csúcsára.
Itt megnéztük az óriási fehér focilabdát ami köztudottan radarként működik. Próbáltuk hozzászoktatni magunkat a látványhoz, ami -ha mások úgy akarják- a mi Mecseknek nevezett házi hegyünkön is egyszer visszaköszön (Tubes).
A csúcson lévő kilátóból minden irányban páratlan látványban volt részünk. A távolban kivehető volt Pannonhalma, Kab-hegy, és a Tés környékén lévő szélerőmű. Azon gondolkodtunk, hogy a kilátó a radar felőli irányból miért van dróthálóval borítva. Három lehetőség jött szóba:
1. Ne essünk ki. Akkor a másik oldalon miért nincs?
2. Ne fényképezzük a tornyot. A talajon állva is jól fényképezhető.
3. Árnyékolja a kibocsátott sugárzást. Szerintem ez a valószínű...
A magaslati levegőn megebédeltünk a hozott szendvicsekből. Közben egy szép magyar vizsla jött közénk. El-elkapott egy-két kolbász szeletet, amit farokcsóválással köszönt meg. A kutya több kilométeren át velünk tartott. Itthon az internetet fürkészve találtam a Kőris hegyről egy 3 hónappal korábban készült képet, amin szintén ott volt a vizsla. Ezek szerint Ő a hegy túravezetője. Láthatóan élvezte a turisták jelenlétét. Valószínűleg ő is a radarállomás "tartozéka".
A csúcsról a kék omega jelzésen ereszkedtünk le az Odvas-kő barlang felé. Nehéz, de annál szebb terepen kellett megközelítenünk. A barlang mély kráterét egy beleszorult óriás szikla zárta el. Látható volt, hogy valamiféle kábelek mennek le a mélybe. Miután kinézegettük itt magunkat tovább ereszkedtünk le a völgyben.
Egyik külsős túratársunk erős térdfájásra panaszkodott, nagyon nehezen ment. Elbicegett a műútig. (Mint később otthon kiderült, csonttörése volt.) K. Zsolt felajánlotta, hogy lesiet a szállásra, és feljön érte autóval. Eközben sérült társunk bekéredzkedett egy, az úton a csúcs felé haladó autóba. Velük ismét feljutott a csúcsra, majd visszaszállították a bakonybéli szállásunkra. Mi pedig a halomsír mezőn keresztül ereszkedtünk le Bakonybélbe. Évekkel ezelőtt jártam már itt, de valahogy több halomra emlékeztem. Vagy az idő szépítette meg az emlékeimet, vagy a kelleténél jobban siettünk ezen a szakaszon, így nem érzékletük annyira.
A túrát még kiegészítettük egy kis kitérővel, ugyanis Józsitól tanultam azt, hogy a túra nem túra, ha nem variálunk be egy kicsit. Elmentünk még a Kálváriát és a Szent Gellért kápolnát megnézni. Szép befejezése volt ez a kétnapos farsangi túránknak.
Elégedetten mentünk vissza a szállásra, ahol Márti és a gyerekek, levessel vártak minket.
Megállapítottuk, hogy jobb volt az, hogy a második nap volt szép idő, mert így szebben zárhattuk a hétvégét.
Gyors csomagolás, és háztakarítás következett. Mikor végeztünk, a következő túráig búcsút vettünk egymástól, szerencsés utat kívánva.
Képek itt
Fotó: Keményfi Andrea, Blum András
Fotó: Keményfi Andrea, Blum András
Túravezető és lejegyezte: Keményfi Balázs
.
.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése