2008.08.21. Dunakanyar vízitúra - Kenuval az őserdőben

Az idei nyarat sem hagytuk kenutúra nélkül: augusztus 21-én, egykisebb árhullám tetőzésekor a Visegrád melletti Dunabogdányban béreltünk kenut.

A Tiszát megjárt, kipróbált (10-12-14 éves) legénységgel erős sodrásban eveztünk föl a Szentendrei-sziget csúcsáig. Itt az elárasztott trópusi dzsungelben horgonyt vetettünk. A fák között egy benszülöttet láttunk meg, akit gyorsan biztosítottunk, hogy mi barátságos szándékkal jöttünk. Erre megnyugodott és megmutatta az őserdő titkos ösvényeit. Sajnos nem értettük a bennszülött nyelvjárást. Csütörtöknek neveztük el, lévén csütörtöki napon találtunk rá. Uszadékfából tüzet raktunk, amit „Csüti" két fa összedörzsölésével akart meggyújtani, de aztán inkább hagyta, hogyhasználjuk az öngyújtót. Tengeri halat ettünk (az olajoshal konzervdobozokat visszavittük az első szemétgyűjtőig). Kapcsolatunknak a benszülött mamája vetett véget, aki kis barátunkat ebédelni hívta. Annyit még megtudtunk, hogy egyébként Vácon laknak, de a nyáron több hétre ki szoktak költözni az ártéri erdőben lévő sátortáborba.

Az Óbuda (Római part) - Szentendre - Visegrád - Esztergom szakaszon nagyon szép a Duna, de lefelé nem érdemes menni, mert egy nap alatt lelehet jönni (egyszer esőben 4 óra alatt jöttünk le kilbóttal – ugyanez az út fölfelé 4 nap volt.) A Dunán itt fölfelé szoktak túrázni, így alegszebb, sok jó kikötőhelyés sátrazóhely van, partmenti kocsmák és boltok is vannak. Gondot a Visegrádi-Dömösi szoros okozhat, ahol nagyon erős a sodrás, kenuval nehéz fölevezni. A "tiszai" legénységgel fölfelé 2 km/ó sebességgel tudtunk haladni.


Csónakbérlés:http://www.dunabogdanyivizisportegyesulet.hu/
Itt egy napra a kenu mellénnyel 2000 Ft/nap.


Képek itt.

Túravezető, fotó, lejegyezte: Arató Csongor




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése