2009.06.06. 2x100 km Baranyában

A rendezvényt megelőző nap hővös volt, esett az eső. Másnap reggel csapadék már nem volt, de a rajt után a kerekeseket nyirkos idő, vizes aszfalt fogadta. A nap folyamán felszáradt az út, és se nem meleg, se nem hideg időben haladhattak tovább. Csupán a 200 km-t teljesítőknek volt a nap vége felé kellemetlenül meleg.
A 100 km-eseknek szerencséjük volt, mondhatni a táv jó részét hátszélben tehették meg. Még az örökös szembeszélt jelentő Újpetre-Kozármisleny szakaszon is jó szelük volt. Ezt nem mondhatták el a 200-asok, akik a második százas szakaszon is a szembeszéllel kűzdöttek.

A 100 km-es távot 71 fő, a 200km-es távot 15 fő teljesítette. A legidősebb résztvevő Köbli Lajos (69), a legfiatalabb Hetesi Gábor (17) volt. Mindketten a 100 km-es távot teljesítették, és különdíjban részesültek.
Csak érdekességképpen a 100 km-en a leggyorsabb résztvevő Somogyi Zoltán volt 3 óra 40 perc idővel, 200 km-en Ruppert László 7 óra 30 perc idővel.


Zárásképpen hadd álljon itt az egyik 100 km-es részvevő mondata: „Úgy fáj mindenem, hogyha elütne az autó, észre sem venném.”
Persze nem mindenki érezte magát így a rendezvény végén.

Minden résztvevőnek gratulálunk!
Lejegyezte: Keményfi Balázs


Túrakiírás: itt.

Képek:
Arató Csongor és Keményfi Balázs fotói itt.
Tamás Józsi fotói megtekinthetők itt.

Eredmények:

Az eredménylista megtekinthető itt.


Köszönet a rendezőknek:
Arató Csongor
Czeczeli Katalin
Gelencsér Gábor
Freilits Rolf
Keményfi Balázs

Keményfi Márti

Nagy Ágnes

Dr. Novotny Iván
Sárszegi Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése