2013.12.07. Mikulás kerékpáros fevonulás

Kora téli hidegben, szeles időjárásban 14 óra után lassan, de gyülekeztek a résztvevők. E. György és én vártuk a többieket. Az első egy nézőnk M. Józsi klub-túratárs volt. D. Tamás, F. Imre és Gábor és V. Csaba is eljöttek. 15 óra után elindultunk a Megyeri úton, majd a Mártírok útján haladtunk a pályaudvar felé. Ezután a Móricz Zsigmond téren át, majd a vásárcsarnok mellett, onnan Bajcsy Zsilinszky úton felfelé a Rákóczi úton egészen a Ferencesek utcai villamosig tekertünk.
A villamosnál sok fénykép és videó készült. Közben 2 újabb résztvevőkkel bővült a számunk.Összesen 8-an voltunk.  Egy lengyel fiatal szerelmes pár segítettek a fényképezésben is. Köszönet nekik. Itt derült ki hogy nagy a lengyel-magyar barátság! Utána a Széchenyi térre mentünk szaloncukrot osztogatni. Sok gyereknek (és felnőttnek) okoztunk örömet ebben a karácsonyi hangulatban. Sokan fényképeztek. Meglátogattuk a főtéri Mikulást is. Közben Motoros "Mikulások" is érkeztek a térre. Csupa vidámság és öröm után visszamentünk a Berek sétányig. E. Gyuri szervezővel együtt tudjuk, hogy 2014-ben is jön a kerékpáros Mikulás! 

Lejegyezte: Ifj. Tamás József

Képek:
Ifj. Tamás József fotói
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése