2014.05.01.-04. Járjuk be kerékpárral az Őrséget!



A 4 nap alatt a 4 égtáj felé kerekezünk a helyi nevezetességek helyszínein megpihenve. 
Utazás egyénileg gépkocsikkal, vagy vonattal Őriszentpéterig.
Szállás: Ispánkon az Arkánum Vendégházban 10 fős szobákban. Ellátás: 3 reggeli és 3 vacsora.
A túra 05.01-én 12:30-kor indul. Túraútvonalak itt
Túravezető: Farkas Kati

2014. május 1-4-e között  45-en terveztük, hogy az Őrség lankás tájain kerekezünk.  A programról  10 oldalas, térképeket is tartalmazó részletes útleírást, tájékoztatást  kaptunk Farkas Katitól, aki már sokadszor, a  hagyományokhoz hűen, remekül szervezte meg ezt a kerékpártúrát is a résztvevők számára.
A meteorológusok  a pihenő napok első két napjára kedvező időjárást, míg az utána lévőkre esős, szeles, hideg időt jósoltak. Valamennyi résztvevő ezt tudatosította magában, mindenki ennek az információnak a birtokában szervezte meg a saját illetve családja programját.
A szervezőnk négy napra négy irányt javasolt, ki-ki erőnléte, érdeklődése ismeretében vállalta be a túrákat illetve az egyéb programokat.
A szállásunkat  és a napi kétszeri étkezésünket Ispánkon, az Arkánum Vendégház személyzete biztosította.
Aki nem hozott magával kerékpárt, annak lehetősége volt bérelni is, kedvezményes 500.-forintos áron.
1-én, az érkezés, és a szállás elfoglalása után valamennyien örömmel üdvözöltük egymást, hogy újra együtt lehetünk a  négy nap tartalmas programjai alatt! A szervezőnk  rövid tájékoztatója következett, aztán közösen kerékpárra ültünk és eltekertünk Ispánk-Pankasz-Viszák-Vadása tó, Hegyhátszentjakab-Zalalövő-Borostyán tó- Ispánk útvonalon. A túra alatt többször pihenőt tartottunk. Gyönyörködtünk a táj szépségében. Kellemes, napos idő mosolygóssá tette a túra végén kissé elfáradt túratársak arcát is.
2-án kellemes napra ébredtünk, a reggeli elfogyasztása után előkerültek a különböző útirányokat tartalmazó útleírások, térképek. A kis csapat külön vált, tekintettel a megjelölt szintek és tekerni való kilométerek tudatában. A cél közös, megismerni, feleleveníteni  a 7 éve  közös túrán látott őrségi tájakat, templomokat, szoknyás haranglábakat, virágos mezőket, kedves ismerősöket.
Voltak olyan csapatok, akik a közel száz km-től sem riadtak vissza, voltak olyan társaink, akik megelégedtek a 20-45 km tekerésével is.  Látogattunk faluházakat, őrségi vadászati kiállítást, fazekasházat  Magyarszobatfán, tájházakat Zalalövőn, Csesztregen pásztorházat, Szalafő Pityerszeren szabadtéri néprajzi gyűjteményt, hogy csak a leglényegesebbeket emeljem ki.
Esti programként az erős kezű, szorgalmas fiaink gyűjtögettek faágakat, husángokat a  tábortűz készítéséhez, ahol illatozó szalonnát, hagymával sütögettünk, és jó szekszárdi borokkal együtt elfogyasztottuk.
3-án reggelre gomolygó, esőt hozó felhőkre, viharos szélre ébredtünk. Csak a legbátrabbak, legelszántabbak pattantak a drótszamarukra. A fürdőzés, a wellness pihenés került előtérbe a túratársak között. Szentgotthárdot vettük célba, mint ahogy a bringások is, ahol kellemeset fürdőztünk, áztatva a két nap alatt megfáradt ízületeinket. Aki bringázott, annak az erős szél nehezítette útját, de nagyon szép helyeken jártak, és esőből csak keveset kaptak.
Este elmeséltük egymásnak élményeinket a vacsora asztalnál. Remek hangulat kerekedett az utolsó együtt töltött este alkalmából. Előkerültek a gombás könyvek is a  talált gombák tanulmányozása kapcsán. A lefekvések előtt már minden ott lévő társunk gombaszakértőnek érezte magát.
4-én reggel, látva, hogy az időjárás jelentő szolgálat  nem hazudtolta meg magát, az együtt elfogyasztott reggeli  után összepakoltunk, rövid, érzékeny búcsút vettünk egymástól is  elindultunk hazafelé.Ki-ki fürdőzést, gomba keresést tervezett erre a napra. 
Voltak, akik mind a négy nap bicikliztek nem számított az időjárás zord volta sem, voltak, akik csak kettő napot tekertek, így is  tartalmas, élmény dús napokban volt részünk, együtt!
A szervezőnknek, Farkas Katinak köszönjük, hogy ismét pompás helyeken jártunk! Aki ott volt, elmondhatja, aki nem volt, bánhatja!
Lejegyezte: Bódog Erika

Képek:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése