2014.05.01. Simontornya - Pécs kalandos útvonalon

Útvonal: Simontornya vasút állomás - Pálfa - Sárszentlőrinc - Borjád - Kölesd - Harc (65-ös út) -
Zomba - Bonyhád - Nagymányok - (Váraljai kitérő ha az időnkbe belefér és a többség is akarja) -Máza - Szászvár - Vékény - Kárász - Magyaregregy - Zobákpuszta-  vagy Béta akna Árpádtetőnek vagy H.hetény - Bogád útvonalon - Pécs  
Táv: útvonaltól függően 100-120 km 
Túravezető: Kónya Tamás

Reggel elaludtam egy kicsit 6-kor ébredtem ,de semmi baj odaérek gondoltam  ahogy elindultam PAING !!! Lánc szakadás a patentszemnél szétrepült az egész !
Próbáltam keresgélni a láncszemeket meg a görgőket, de hiába .
Na gondoltam ez a nap is jól kezdődik, futás vissza láncbontó, rongy kesztyű  be a zsákba, gurulás le a Mecsekről az állomás felé lánc nélkül .
A Széchenyi térnél láttam a városháza óráján, hogy itt már baj lesz, mert már 45-öt mutatott és 50-kor indul a vonat. Azon imádkoztam, hogy  ne kapjak pirosat a vásárcsarnoknál, sikerült, de a Domusnál így is elfogyott a lendület, na innentől  lábbal hajtottam mint a gyerekek a futóbringát, néztek is, hogy mit csinálok, azt nem látták, hogy nincs lánc !
2 perccel lekéstem a vonatot, jó mi, a túravezető lekési a vonatot, hát ez nyerő.
Gondoltam na most elver az a 15-20 ember aki rám vár :)
 Hihetetlen vagy mégse, de csak egy ember várt rám (Sz. Andi) és ő sem lett túl ideges. (Köszönöm a türelmét és a megértését !)
Szerencsére 15 perccel később volt egy másik vonat csak 300 Ft-tal többe került a jegy, mert erre kellett helyjegyet is venni és Dombóvárnál át kellett szállni.
A vonaton nekiálltam láncot szerelni, mozgó vonaton nem ajánlom ezt senkinek, mert mindig szétcsúszott, szétugrott a rázkódástól a feszítés alatt lévő lánc és ezt a két perces műveletet háromnegyed óra alatt sikerült csak megcsinálni. Na midegy, Dombóvárig elkészültem vele mire át kellett szállni.(3 szemmel rövidebb lett a lánc !)
 9:20 körül Simontornyán voltunk ! Egy gyors fotó után a nagyon szép, gyorsan melegedő időben indultunk utunkra.  Sárszentlőrincnél a nevéhez híven az előző napi esőktől nagy sárátfolyások voltak a szántok között az úton.
Hihetetlen, hogy ezekben a kis falvakban mind köszöngettek az emberek !
Harcig sima utunk volt, de itt rossz irányba indultunk nem mentünk sokat egy kilométer után érzékeltük a tévedést. Minden faluban majálisoztak ki így ki úgy ezt is jó volt látni !
Zomba előtt leültünk egy jó kajálni egy kiépített pihenőnél aztán betekertünk a faluba és mindjárt begyűjtöttük a második kavarásunkat, de itt nagyon hülyén volt kijelölve az út. 500m után már a jó irányba mentünk. Bonyhádon a főtérnél engedélyeztünk magunknak egy kis lazítást és leültünk egy fagyizó teraszára és fagyiztunk. (Fagyi ,sör :))
Mikor ezzel megvoltunk nekivetkőzve  Nagymányoknak vettük az irányt a következő kereszteződésnél  kicsit elbizonytalanodtam, de egy ember kisegített minket és megmutatta, hogy merre menjünk Nagymányoknak. Innentől Váraljáig meg sem álltunk, itt áttekertünk ezen a szép falun és felmentünk az erdő szélére a Váraljai-tavakhoz, ahol elég sokan majálisoztak.  A tavak körül nézelődtünk egy kicsit aztán indultunk  is tovább Máza felé. Ekkor már elkezdett beborulni és dörgött is néhányszor és látni lehetett, hogy amerre haladunk ott esik az eső, de mire Kárászra értünk már elállt az eső,  vagyis klasszikus értelemben nem áztunk el, de mivel az úton még hömpölygött a víz, ezért a felvert sáros létől úgy néztünk ki mint a malacok :)

A Márévári strandnál megettük a maradék kajánkat és Zobákpuszta felé haladtunk. Zobáktól az erdészeti úton Béta akna felé Árpád tetőnek jöttünk át. Csodálkoztunk, hogy itt nem esett az eső száraz volt minden. A komlói úton süvítettünk be Pécsre a Budai Vámig , majd a Gyárvárosnál váltunk el. Én a Király utca felé mentem, ahol nagyon megnéztek az emberek,  hogy hogyan lehetek ilyen sáros, hiszen nem is esett :)

17:30 körül értem haza. Nagyon jól sikerült élvezetes túra volt a felvetődött problémák ellenére is .
 Köszönöm a túrát kitartó túratársamnak is !!!

Képek:
Kónya Tamás fotói

Lejegyezte: Kónya Tamás
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése