Rajt helye: Kozármisleny, Két Szekér Fogadó
25km-es táv: Kozármisleny - Újpetre - Kozármisleny
50 km-es táv: Kozármisleny - Villány (Fülemüle csárda) - Kozármisleny Szintidő: 3 óra
Az 50 km-es táv útvonala GPS részére letölthető itt. (sebesség adatokkal)
Műhold felvételen megtekinthető itt.
Bondor Misi nem csak a Melittát teljesítette. Útvonala megtekinthető itt.
Többen vannak a klubban, akik évről évre részt vesznek a MELITTA sorozatában. Így történt a mai nap is, mikor vasárnap délelőtt a kerékpáros teljesítménytúrára gyülekezők között sok klubtársat sikerült felfedeznem. A mai napi túra nem a nézelődésről szólt, ez a fotók mennyiségéből is látszik. Az energiát, figyelmet az előttünk lévő kerekére, útburkolatra, erő összpontosításra, taktikázásra kellett fordítanunk.
Ez más, mint amit általában megszoktunk, jól is van ez így.
Nem is nevezném túrának, inkább egy kihívásnak, erőpróbának. Mindenki a saját maga által megválasztott tempóban haladt, ami jelentősen nagyobb sebességet jelentett a szokásoknál.
Öröm volt a suhanás, egymás szélárnyékában, váltogatva. Nem is vettem észre eleinte a sebességet, csak úgy húzott magával a tömeg. Aztán már később, mikor kezdett szakadozni a mezőny, a hajtóerőt az adta, hogy a sebesség ne csökkenjen már! Sokat jelentett, ha a távolban megláttál egy bringást, aki közelebb és közelebb került. Be kell érni őt!
Volt aki beérte, volt akit beértek, de mindenképp megérte! A célbaérés öröme és az ott előjövő kellemes fáradtság érzése elmondhatatlan. Át kell élni!
Köszönjük a rendezést!
Lejegyezte: Keményfi Balázs
Képek:
Bodrogi Frigyes fotói megtekinthetők itt.
Bondor Misi fotói megtekinthetők itt.
Keményfi Balázs fotói megtekinthetők itt.
Nagyon jó ez az útvonal, Villany felé sokszor 40 km/h-val suhantunk, partyban voltunk. A visszaút pedig jó izmos volt, küzdeni kellett a 25-30-as átlagért rendesen.
VálaszTörlésMondjuk egy emléklap jól esett volna a szervezők részéről.