2012.06.29.-07.13. Donaueschingenből haza bringával

Hosszú előkészületek után 06.29-én, du.17. órakor szálltunk be egy mikrobuszba Pécsett, hogy elvigyen bennünket, a bicikliket és csomagjainkat Németországba.
A terv a Duna forrásától haza biciklizni! Mivel a kiutazást Stuttgart felé tudtuk csak megoldani, így onnan még le kellett tekerni a forrásig!
Ez az út odáig emlékezetes marad! A hó kivételével minden időjárásban részünk volt és a nagyléptékű térképnek "hála", a 150 km-ből, 250 km lett. Na de végül is odaértünk a valódi kiindulási pontunkra.
Változatos tájakon haladtunk, hol megművelt termőföldek között, hol természetvédelmi területen. Sokszor távol a Dunától, gyönyörű fenyőerdőkben, szép kis dombokat megmászva, máshol kis és nagyvárosokban. Tévedés azt hinni, hogy ez egy emelkedők nélküli út! Átlagban napi 100 km-t tekertünk. A rengeteg látnivalónak csak töredékét tudtuk megnézni, mert mindíg kevés volt az idő!  Sok egyedül túrázót, párt vagy családot ismertünk meg, voltak akikkel többször is összefutottunk, nagy üdvözlések közepette.
Bécs előtt, Tullnnál elbúcsúztunk a Dunától. Délnek vettük az irányt, kinézve egy panoráma utat, Kőszeg irányába. Több 600-700 m magas hegyet másztunk meg. Csodálatos kilátással és olyan csönddel,  nem is hittük, hogy létezik ilyen!
07.13.-án egy hegyi faluban elhagytuk utolsó szállásunkat. Elég magasan voltunk ahhoz, hogy eztán 10 km-t guruljunk lefelé. Fogytak a falvak és Ausztria esővel búcsúztatott bennünket. Szombathelyre érve továbbra is esett és a hőmérséklet 15 fokra esett vissza. Közös döntés mellett, vonatra szálltunk. Este 10 órakor megérkeztünk Pécsre, ahol közel 30 fok volt. Kerékpártúránk során megtett táv 1418 km lett.
Ezzel az úttal Nagypapámra emlékeztem, aki Dunai hajósként sokszor végigjárta a folyó hajózható részét.
Mindkettőnk számára felejthetetlen élmény volt! ( teljes kikapcsolódás, telefon, tv nélkül)


Lejegyezte: Petkó Zoltán

Képek:
Petkó Zoltán fotói

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése