1. nap: Nagykanizsa kocsival, tovább a Pördeföldei megállóig busszal. - vasút mentén - K - vadászház - ( kis kitérővel GCFV2) - Szentpéterfölde (bélyegzőhely a bárban) - K - Rádiháza szőlőhegy - Rádiháza (bélyegzőhely Csikós csárda vagy Hotel) - Rádiháza turistaház Táv: 21,8 km
2. nap: Rádiháza - K - (GCGYEP) - Szentkozmadombja - Zalatárnok (bélyegzőhely Koktél presszó) - K - Csőszi hegy - Pató hegy - Petrikeresztúr - Győrfiszeg - K - Barabásszeg - Kereseszeg - Kislengyel (bélyegzőhely és szállás Malom Turistaház) Táv: 26,2 km
3. nap: Kislengyel - K - Kustánszeg (bélyegzőhely Lesz vigasz Kocsma) - Kistánszegi-tó - (GCKUST) - Dukajitanya - Erdeifalu - Kerek domb - Babos erdő - Nagyfernekág - Borosán völgyi Szent kút (GCBOV) - Zalalövő Táv: 21,3 km
Túravezető: Miklovich Csilla
Túravezető: Miklovich Csilla
A szállások:
Képek:
Ismét hajnalok hajnalán indultunk, de ez már megszokott. Nagyon messze vannak már a teljesítendő szakaszok. A nagykanizsai buszpályaudvar már mindenkinek ismerős volt. A lényeget tudtuk, merre van a WC, kb. merre van az induló kocsi állás. (N. Balázs meg pontosan beazonosította) és melyik pékség van nyitva. Mintha otthon lettünk volna. A buszról meg rengeteg ismerős dolgot fedeztek fel a többiek, nekem ez nem sikerült, lehet hogy aludtam a múltkori utazásnál? Azért a Pördeföldei elágazást megismertem. Innen pár kilométert még gyalogolni kellett, hogy a kék útvonalára érjünk. Ezeket a plusz kilométereket nem lehet megúszni , még úgy sem, ha van kísérőkocsi, mert ezen a szakaszon volt. Nekem így nagyon kényelmes a túrázás. Legalább ezt is kipróbáltuk és mindenkinek javaslom, hogy ha megoldható kísérő kocsival szervezze a túráit. Igaz nagy luxus és nem egyszerű beáldozható embert találni, de a nehéz csomag sokat tud rontani a kedélyállapotomon. A kísérőn Dodi volt és minden nap logisztikázta az egyik autót a szálláshoz, elintézte a „becsekkolást” és a befűtést, majd elindult bringázni. Általában próbált a közelünkben lenni vagy szembe tekerni a kéken amíg járható volt kerékpárral.
Szóval kezdem az elején Pördefölde elágazásnál csoportfotó és indulás. Az időjárás olyan taknyos volt. Remélem más is arra gondol amire én. Szóval olyan, hogy lóg az eső, de nem esik. Ha meg jön valami lé az is olyan mintha a természet porlasztaná a vízcseppeket. Esőkabát sok, de anélkül meg vizes lesz a ruha. Tehát ez a takony idő. A gombák viszont ezt szeretik ez már a túra elején kiderült. Egy kisvasút mentén vitt az utunk és még nem voltunk a kéken. Ez a vasúti szárny még munkára használatban van fát szállítanak, de az nem derült ki, hogy hová. Sajnos minket nem vitt el, ezért meg kellett tennünk a plusz kilométereket.
Az esőkabátok is előkerültek, persze csak a lányoknál a fiúk ilyen ködszitálást még nem tekintik csapadéknak.
Nézegetem a képeket és elveszítettem a fonalat. Gőzöm nincs, hogy mi volt Kámaháza puszta környékén. Lehet hogy semmi, ezért nem jut eszembe semmi. Jártunk ott ez biztos, mert van róla fotódokumentum.
Szentpéterfölde környéke már eseménydúsabb volt. Nagyon gyönyörűen karbantartott rét, pihenő, tó, vadászház. Igazán idilli környezet kiránduláshoz. A vadászháznál valami eseményre készültek, ezért kicsit letértünk arra felé. Óriási agancsokat aggattak oszlopokra és dekorálták a környezetét. Valami bírálat félére készültek, meg nagy banzájra a vadászházban. Tudnak élni az biztos.
Szentpéterföldére beérve mindent zárva találtunk, nincs élet a faluban. Itt is van pecsételő hely, de Rádiházával közösen, ezért nem nagyon keresgéltünk. Inkább a buszmegálló házikójában nekiálltunk ebédelni. Itt már Dodi is velünk volt, mert a falu előtt találkoztunk. Jó volt hogy így együtt a csapat. Pihentünk, ettünk, tájékozódtunk és indultunk tovább. Életnek nyoma sem volt, biztosan a rossz időjárás rovására írható, de hogy a kocsma is zárva az azért már gyanús.
A túraleírást mindig úgy írom, hogy közben nézegetem a képeket. Nem stimmelt N. Balázs és K. Balázs fotó sorozata. Hát mert most esett le, hogy K. Balázs reggel nem jött velünk, mert halaszthatatlan dolga akadt Pécsen. Kb. 12 körül indult utánunk busszal és erőltetett menetben szándékozott megtenni az első napi távot. Jelentem sikerült neki. Azt hiszem azért is tetszik ez a kékezés, mert olyan sokféle és olyan sokféleképpen lehet megcsinálni a túrákat. Ezekre a napokra azt hiszem senki nem mondhatja, hogy sablonos.
Megint jártunk szőlőhegyeken és többször eszembe jutott K. Balázs, mert tudom, hogy Ő is nagyon szereti ezeket az öreg présházakat. Mi még világosban csodálhattuk meg a múltat időző épületeket, de Ő már sötétben járt azokon a tájakon és persze sietve.
A Tófeji-hegyen egy óriási szőlőprésnél találtunk útbaigazítást egy kápolna felé. Nagyon lazán voltunk, mert senki nem fáradt még el, nagyon jó időben voltunk, az esőtől sem kellett már tartani, ezért úgy döntöttünk, hogy megnézzük a kápolnát. Szépen rendbentartott épület volt és a környezete is turistáknak való. Pihenőhellyel, diófával, jó kilátással. Itt elidőztünk, kicsit falatoztunk, diót törtünk (már aki tudott, ez ilyen környezetben férfi munka). Elindultunk vissza a szőlőhegyen. Ezen a részen nagy élet volt. Kicsit később szüretelnek, mint itt nálunk Baranyában és Gecse Csabáéknál arra készültek. Azért volt idejük minket meginvitálni egy kóstolóra és pince nézőre. Nagyon hangulatos és óriási boltozatú pincéje van Gecse Csabának és persze a bor is finom amivel kínálta a csapatot. Kiderült róla, hogy abban a lovardában lovász ahol a szállásunkat foglaltuk Rádiházán. Nem csak lovász, hanem betöri a lovakat, ha ezt így mondják szakszerűen. Azt mondta, hogy már elege van abból, hogy állandóan ledobálják a lovak, de hát ez egy ilyen szakma, olyan ledobálós.
A szőlőhegyből már hamar leértünk Rádiházára, ahol Dodi kalauzolt minket a szálláshoz. Ez egy szocreál stílusú turistaház ami számunkra minden igényt kielégítő volt. Tiszta ágy, meleg helyiségek, forró víz a tusolóban, free wifi. Korán érkeztünk, ezért volt időnk kocsmázni és persze ott kell pecsételni is. Nagyforgalmú vendéglátó egység és még a szőlősgazdánkkal G. Csabával is összefutottunk. Amikor meguntuk az italozás elmentünk megnézni a lovardát. Itt tenyésztéssel foglalkoznak, ezért minden karámban volt kiscsikó. Egy városi lánynak ez nagyon nagy élmény. Sok időt eltöltöttünk itt, már csak azért is, mert nagyon nagy volt a lovarda, több talán négy istállóval.
Lassan elérkezett a vacsora ideje. Azt nem mondom, hogy rossz volt, mert finom volt, de még nekem is kevés. Pedig én egy menüt kétszerre szoktam megenni. Akkor ez mekkora a adag lehetett, képzelhetitek. Szóval az ár-érték arányi igen rossz volt. Spongyát rá.
Vacsora időre K. Balázs még nem érkezett meg, ezért az adagját elcsomagoltuk. Már besötétedett, mire megékezett.
Sokáig beszélgettünk és ahogy szoktuk már elkezdtük tervezgetni a következő szakasz. Mindig fontos szempont, hogy lehetőleg mindenkinek megfelelő időpontot találjunk, mert úgy jó, ha sokan vagyunk. Én megint kezdtem bealudni a beszélgetős duruzsolásba és ez olyan nagyon finom. Mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki. Meleg szobában, takaró alatt, barátokkal együtt lenni, kicsit elfáradtan, élményekkel telve, lassan bealudni ez a sok jó dolog közül az egyik.
Másnap reggel csoportképet készítettünk és ismét átmentünk az istállókhoz, mert K. Balázsnak nem volt alkalma megnézni. Többiek sem bánták azt hiszem, mert nagyon hangulatos a sok szép ló és csikója között bóklászni. Aztán elindultunk kis a faluból és K. Balázs pecsétel, mert nála elmaradt a rádiházai kocsmázás és itt a falu végén is volt egy láda kihelyezve bélyegzővel.
Görbőpuszta felé bevettük magunkat az erdőbe, ami nem sokáig tartott, mert hamar kiértünk Szentkozmadombjára. Elég sűrűn lakott rész ez a Göcsej. Szentkozmadombján egy kápolnát átalakította buszváróvá, meg valami iroda félévé. Mellette meg nagyon szép játszótér és pihenő található. Nagyon hangulatos kis környezet, de nem pihentünk sokat, mert senki nem volt fáradt.
A faluból kiérve a temetőben még látható egy kápolna, de utána hosszú autóúton mentünk. Ezt igen-igen utálom, de Zalatárnokra csak ezen az úton juthattunk el és ez a település nem kihagyható, mert pecsételő hely.
Az első magyar áruházlánc boltjában bevásároltunk. Igen furcsák vagyunk, amikor egy csendes falusi boltba beszabadulunk 6-8-an és össze-vissza járkálunk, mert valójában nem tudjuk, hogy mit akarunk. Én konkrétan a Tesco áruválasztékát akarom, és mikor rádöbbenek, hogy közel nem olyan akkor összevásárolok minden felesleges dolgot (puszedli, csoki, nápolyi stb), ami persze mindig elfogy. Akkor lehet, hogy nem is volt felesleges?
A bolt után megálltunk egy templomnál, melynek az a nevezetessége, hogy Deák Ferenc szülei újítatták fel és itt nyugszanak. Bemenni nem lehetett, ezért tovább indultunk a településen felépített veremházak és pálinkafőző kunyhókhoz, ahol a ferde padokon és asztalokon tízóraiztunk. N. Balázs próbálta felfedezni a pecsételő helyet, de nem lelte, mert megszünt a kocsma. Mi legyen ilyenkor. Marad a bolti pecsét, de ki menjen vissza? L. Ági és N. Balázs vállalták, mint igazi hősök.
Ha még nem említettem az idő most nem takony volt, mert csapadék semmilyen formában nem jött az égből, de barátságosnak egyáltalán nem nevezném. Olyan borongós, szomorkás igazi őszi idő volt. Ilyenkor nem is lehet sokáig ücsörögni és falatozni, mert a hideg olyan alattomosan bekúszik a ruhák alá és olyan reszketővé tesz, legalábbis engem. Amikor már reszkettem, akkor elindultunk tovább, mert a pecséteket is megszereztük, a kunyhókat is megnéztük (csak kívülről, mert lakat alatt tartják őket).
Szóval elindultunk tovább és ha még nem említettem, akkor most mondom, hogy rengeteg szelídgesztenye van a környéken és már az előző nap is szedtünk, de ma pl. a Csőszi hegyen rengeteget összegyűjtöttünk, mert az esti szálláson van konyha és terveink szerint nagy lakomát csapunk. Valamikor előkerült a vászonszatyor is, mert gombapaprikás vacsora ígérkezik, sült gesztenye desszerttel. Dodi volt a beszerzőnk a gombán kívül az összes hozzávaló csak a civilizációban beszerezhető.
Ismét nagyon sok szőlőhegyen keresztül vezetett az utunk, ahol sok-sok régi házat csodálhattunk meg. Egyik másik igen elhagyatott és sajnos sejthető a sorsuk. Pató-hegy egy nagyon jól kiépített és gondozott szőlőrész, szinte már falu. Nem is tudom, hogy melyik településhez tartozik. Megpihentünk egy kereszt mellett, tovább indultunk. Itt is szedegettük a szelíd gesztenyét a zsebeinkbe. Még szerencse, hogy sok embernek sok zsebe van, így lesz elég sütnivalónk.
A hegyről lefelé a szurdokban egy fa szállítójármű az agyagos talajba óriási vájatokat jár ki. Tudom, hogy az kellene írnom, hogy ronda, mert az is, de mégis volt valami szép benne, ahogy a kerekek mély bordázata megrajzolta az agyagot.
Beértünk Petrikeresztúrra, majd Győrfiszeg és a Dodi még nincs sehol? A faluból kiérve még sokat mentünk, míg találkozott a gyalogos csapat a kerékpárossal.
Néhol nem túl jó a jelzésfestés ezen a vidéken, de mi nem nagyon tudunk eltévedni, mert rengeteg kütyü segíti a tájékozódást. Dodinál viszont nincs semmi és a jeleket követi, na egy helyen kissé megvezették a jelzések. Azért sikerült összejönnünk és Győrfiszeg után már együtt mentünk. Itt már kerékpáros idegenvezetéssel, mert Dodi már lejárta ezt az útszakaszt. A Bőrhidi dűlő rétjén még kicsit szétszéledtünk gombakeresés miatt, mert mindig attól félek, hogy éhen maradok és féltem, hogy kevés lesz a szatyor gomba ennyi embernek. Igaz most tésztát is főzünk hozzá, nem úgy mint a múltkor.
A Barabásszegi kocsmában kicsit italozunk, melegedünk . A faluban építettek egy hangulatos turista pihenőhelyet amit körbenéztünk. Pár tanácsot tudnánk adni a további fejlesztéshez, mert jó a koncepció csak megakadtak vele. Egy kis róka figyelte a bóklászásunkat és igen bátor volt. Sokszor jut eszembe ilyenkor, hogy veszettek, de rá kell jöjjek, ezek az állatok már urbanizált rókák és nem félnek az embertől, mert itt élnek közöttünk.
Becsvölgye felé tovább betonon mentünk kellemes lejtős útvonalon. Vörösszeg határában elváltunk Doditól, mert a további kék útvonal már kerékpárral nem járható.
Kereseszegnél sok régi elhagyott házat találtunk. Ez olyan elhagyott falu féle, de azért egy két házban még volt élet. Egyiknél születésnapi partit tartottak, melyre meg is invitálták csapatunkat. Persze elfogadtuk a meghívást pár pohár bor erejéig. Nem időzhettünk sokáig, mert nem a borkóstolás volt az aznapi feladat, hanem a kék túra ezen szakaszának leküzdése.
Kislengyel előtt Dodi várt minket és a szállásunkra kísért, ahol már befűtve várt minket egy régi malomból kialakított turistaház.
A közelben láttunk egy működő olajkutat és úgy döntöttünk, hogy annak ellenére, hogy a harmadik nap útvonala arra halad mégis megnézzük előbb, mert a következő napra igen rossz idő ígérkezett és akkor senkinek nem lesz kedve kutazni.
Én azt hittem, hogy Magyarországon az olajkitermelés teljesen megszűnt erre ott volt előttem egy működő. Hogy környezet szennyező vagy sem azt mindenki döntse el a képek alapján, hogy tűzveszélyes-e azt meg döntse el a katasztrófa védelem, nekem érdekes látvány volt minden rondasága ellenére.
Visszatérve a malomba nekiálltunk a vacsora előkészületeinek. Volt aki a gesztnyéket vagdosta be, volt aki gombát tisztított, hagymát pucolt. Edényből, tányérból és evőeszközből elég rosszul ellátott konyha volt, de egy ilyen nagyon kreatív csapattal mindent megoldottunk. Pazar vacsora kerekedett és mindenkinek jutott bőséggel a gombából. Utána pedig babráltuk a sült gesztenyét és beszélgettünk sokáig.
A pecsételést szerencsére a szállásunkon lehetett megoldani egy nagyon-nagyon kopott pecséttel. Megérett a cserére. Remélem N. Balázs jelezte ahová szükséges, mert Ő ért ezekhez a dolgokhoz, és ha soha nem szól senki, akkor egyszer csak láthatatlan lesz a lenyomat.
Harmadik nap már esőben indultunk. Fúj, utálom. Kustánszeg felé vezetett az utunk az olajkút mellett. Még jó, hogy előző nap megnéztük. A tó bizonyosan szép, de ilyen időben nem az igazi. De a gombák ellenben gyönyörűek. Rengeteg mesegombát (légyölő galóca) láttunk a harsogóan zöld fűben.
Azt hiszem ennek a napnak a leírását nem tudom hosszúra fogni, mert eső és eső és eső. Persze gyönyörű erdőrészek között vitt az utunk, de mégsem adta azt az élményt, amit egy napsütéses őszi túra jelenthetne. Ez nem panasz, vagy mégis. Azt mondta egyszer egy túratársam, ha majd már annyit mentem, mint Ő akkor lesz esélyem esős túranapokra is. Akkor most szeretném jelezni, hogy elegem van az esős túranapokból. Idén kijutott belőle.
Szóval mentünk, mentünk, az esőben és ha már a szépséget nem vettem észre gondolták az útépítők, majd észreveszem a rondaságot. Ezt nem lehetett nem észre venni. Nagyfernetág előtt óriási erdőírtás, útépítés, földtúrás. A kék jelzések eltűnve, hatalmas sár amerre a szem ellát. Persze ez csak nem marad így. Elkészül az út, felfestik az új jelzéseket és visszaáll a régi rend. Nekünk sikerült a közepébe gyalogolni. Mondtam, hogy azért szeretem ezt a kéktúrázást, mert mindenféle történik velünk. Hát ez is megtörtént. Holdbéli tájat csináltak a zöld természetből.
Lementünk még a Borosán völgyi szent kúthoz, ami az eső ellenére is magával ragadó volt. Kálvária volt kiépítve. Minden stációt egy-egy család hozzájárulásával jelenítettek. A forrás környezetét pedig úgy építették ki, hogy istentiszteletek tartására is alkalmas lehet.
Ez után már ismét csak az esőre koncentrálhattam és hamar beértünk Zalalövőre. Az ismerős kocsmában várakoztunk, míg Dodi elvitte a csapat egyik felét a kocsijukhoz.
Ismét vége egy szakasznak. A füzetemben már csak 7 pecsét hiányzik. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam arra, hogy ilyen jó csapattal ilyen jól tudom teljesíteni a Dél-dunántúli Kéktúrát.
Lejegyezte: Miklovich Csilla
.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése