2024. 09. 27-29. Dél-Dunántúli Regionális Természetjáró Találkozó - Barcs

2024. szeptember 27-29. között került sor a Dél-Dunántúli Regionális Természetjáró Találkozóra, melyet a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség rendezett Barcson és környékén.

A találkozó programja

Szállás: Széchényi Ferenc Gimnázium Kollégiuma, Barcs

Pénteken délután kezdődött a találkozó, nagyon szép, későnyári időben érkeztem meg Barcsra. Könnyen megtaláltam a kollégiumot, ahol a szállás volt. Este, a vacsora után turista quiz volt, Fodor Péter és Polgár Tamás állította össze a kérdéseket. Öt csapatot alkottunk, a Barcs környéki települések neveit kapták az egyes csapatok: Bolhó, Csoknya (Csokonyavisonta), Darány, Szulok és Vízvár. 
Nagyon szép programot terveztek a hétvégére, sajnos azonban szombat reggel megérkezett a hidegfront, és nagyon sok csapadékot hozott. Azonban így sem maradtak el a programok, az elszántak a szakadó esőben is elindultak. Nyolcan, két hajóval eveztek a Dráván, a többség gyalogtúrázott Barcs környékén, néhányan kerékpároztak. Voltak, akik a gyógyfürdőben töltötték el a napot. Néhányan, akik nem szerettek volna bőrig ázni, asztalitenisz bajnokságot rendeztek a kollégium aulájában. Persze késő délután kisütött a Nap. Este a Mecseki Barangolók készültek játékos feladatokkal, majd táncoltunk hajnalig. Vasárnap Drávaszentesre mentünk, a Dráva-Kapu Látogatóközpontot tekintettük meg, ahol nagyon részletes képet kaptunk a Dráva élővilágáról. Ebéd után ért véget a találkozó.
Jövőre a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség vállalta a rendezést, helyszín még nincs, amint föntenek róla, tájékoztatják a BMTSZ-t. Örömmel tapasztaltam, hogy a legtöbb túrázó Baranyából érkezett, hét egyesület képviseltette magát a rendezvényen.
A kedvezőtlen időjárás ellenére nagyon tartalmas volt a hétvége. Köszönjük a somogyi természetjáróknak a gondos szervezést és a szívélyes vendéglátást!

Képek: Simon Szilvia fotói

.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése