1999. január 22-24. Farsang a Bakonyban

(Szállás a porva-cseszneki vasútállomáson)


Útvonal:
Bakony: Porva Csesznek-Kőris hegy-Halomsírmező-Porva Cs. -Károlyháza-Zörög hegy-Zsidó rét-Vinye-Porva Cs. - Cseszneki vár-Kő árok -Ördög árok-Gézaháza-Vadas árok-Porva Cs. 64km 96p 1400m szint 28p téli túra 3x3p csillagtúra 3x1p

1. nap

Elindulunk végre a messzi Bakonyba
Idén még nem voltunk ekkora vadonban.
Beülünk mindheten a győri gyors vagonba
80 l hátizsák s nyolc kicsi szatyorka.
Röpke kilencszer félóra zakatol
Arányosan ennyi térdhajlítás az adagom.
T. Péter eközben mit hall a vonaton?
Mecsek és Zengő, Mátra és Kékes
...Nem egyazon fogalom.
Aztán még témánk a fizika
Nobil díjunkat E.József megkapja.
Marsnak van holdja, nincs holdja -mi a való?
E témában felszólal szakértőnk -Manó.
Hol kötünk ki ha a Föld megáll?
Hol máshol - Ukrajnában - mondja az Iván.


Átvágva magunkat erdőn is nádason
Utóbbiról kérdezd Ivánt, ott ő volt elöl a csapaton.
Hol vagyunk gyerekek, Porván vagy városon?
Porva-Szépalma úton forgalom nem zavar
Hosszú az út és nagy a hangzavar."
Nyugi, csak a hörcsögért jöttem "
És más efféle röhej…


Állj, ez itt a megvilágosodás helye:
Célunk nem a hotel, hanem a hegy teteje!
Milyen a jelzés: zöld, piros, fekete?
Megdöbbensz, egyik sem: egyszerű jelzetlen.
Kereszt helyett kék csík föl is
Húzzunk bele: ez már a Köris.
Aztán rövid temetőlátogatás következik
Miközben Iván Kisszépalmán töltekezik.
Visszatérünk újra a Porva-Szépalma földútra
"Ha nem térünk le erről,
nem kell megmásznunk azt a nagy hegyet"
így Józsi okulva.
Támad a kólika, ezt kell csak megúszni
Ha a lóhoz nem nyúlsz, nem így fogsz kimúlni.
Említésre méltó még Mártinak nadrágja
Ha egyszer használta, kézben most tarthatja.


Amire számítunk bekövetkezik:
Porva után ránksötétedik.
Péter még esik egyet a jégen, ó jaj
Aztán jöhet a meleg és a forralt.



2. nap

E nap a Zörög-hegy a világ teteje
Oda lesz a menet, túránknak veleje.
Millió tüske világít fehéren
(A természet ezt tudja),
Most már én megértem.
Ezrek adják az erdőnek kabátját,
Néhány száz leli csak nyakamban halálát.
Ezeknek szépségét nem csodálom nagyon
Hogy lehetsz Józsi ekkora nagy majom?


Rómer Flóris kilátó romjainál állunk
500 m-re sem ér fel az állunk.
Iván szaloncukorától új erőre kapunk
De tornyot, úgy döntünk, ma már mi sem rakunk.


Hol vagyunk gyerekek, elő a térképet
Nyugi mi megvagyunk:
A jel él csak külön zöld életet.
Toldi Miklós fejét nagy búsan vakarná:
Gém helyett csaptelep a vizet hogy adná?


Piros jel, Cuha-völgy ez lesz most az irány
Tizennégy lábunkból egy vizes az arány.
Siker ez javából -száraz lábam mondja
De Manó ezt másképpen gondolja.


Itt ér véget utunk, ennyi volt barátunk
Klubgyűlés ürügyén jó nagyot zabálunk.


3. nap

Alig keltünk fel, már a földet mossuk,
Ittunk volna teát
Ha a Iábas forró fülét meg nem fogjuk.
Józsi a ronggyal itatja a teát
Vizet iszunk tehát?
Nézhetnénk szomorún a lábasnak aljára
Ha nem segítne Mártinak mislenyi teája.


Csesznek vára ma a cél,
Márti lába nem acél.
Balázs azért velünk jöhet,
Ne lépj bele, bagolyköpet.
Sárga jel megy előttünk,
Ezt kell nekünk követnünk.
Barlangban még nem voltunk,
Kőmosóban pótoljuk.
Kiscsapatunk mind beprésül
Iván bírja röhej nélkül.


A vár
Régi idők tanúja
Száz forintunk lenyúlja.
Látszana Pannonnak a Halma,
Ha nem volna a köd uralma.


Ördögárok
Elmarad a bokaficam.
Habár nem csak vizet ittam.
Így is szép a szoros, nem vitás,
Ajánlom, jöjjön el ide más.


Most már hosszabb sorot írok:
Ma Iejön rólunk mind a piszok.
Vigyük haza a maradék kaját,
Felejtsük el egymás lábszagát.
Horkolásod mára emlék
Alvó ember melletted sohasem lehetnék.


Ily hosszasan találkozunk,
Ha júniusig várakozunk.

Orbán Jutka

1995. Erdély: Móc ház

...Bár nem értjük egymás szavát, kedves mosollyal invitál be a román házaspár az Aranyos-hágón álló egyik házba. Nem jártam még lakásban, mely célszerű puritánságban felülmúlta volna ezt. Deszkából álló, kb. négyzet alaprajzú, alacsony ház. Az ajtón fejlehajtva lépünk be, s aztán három lépcső vezet le az egyetlen helyiség süllyesztett föld-padlójára. A szoba tágasnak tűnik, bár nem lehet több 14-15 négyzetméternél. A berendezés: egy ágy, kis asztal, hokedli, egy sparhet, (a füstcső a falon kidugva), a fal mellett polc, rajta néhány edény, a deszkafalban szegek a ruháknak. Az egyszerű szegényes belső mégsem tűnik cigányosnak. Rend van és tisztaság. Nyilvánvalóan nyáron lakják csak ezt a házat, amikor feljönnek a havasi legelőkre a tehenekkel. Télre – gondolom – a völgy valamelyik falujában húzzák meg magukat, talán ennél valamivel nagyobb kényelemben. A „nyári lak” egyszerű célirányossága mégis megfog. De nem csak engem. Gábor barátunk a túra előtt nem sokkal fejezte be családi házát Újhegyen. A móc ház láttán kifakadt: - „Hülye vagyok én? 14 millióért építettem házat, amikor így is lehet lakni?”

Iván bá

1995.07.15.-08.05. Három hét és 1500km Erdélyben

Feljegyzések az archív túranaplómból (utolsó diák nyaram):

Induló csapat: Arató Csongor, Eperjesi Balázs, Eperjesi József, Györgyi Gyula, Indián azaz Hőgye László, Jávorka Barbara, Keményfi Balázs, Marczi Gábor, Dr. Novotny Iván, Vörös Benedek


1995.07.15. szombat
Indulás reggel 5.00-kor a pécsi vasútállomásról. Az induláshoz kijött Veres Attila is, bár nem jött tovább velünk. Felpakoltunk a vonatra. 3 bicikli a hátsó peronra, ezen kívül még két kupét foglaltunk le. Az ülések szerencsére felhajthatók voltak, így 1 kupéba befért állítva a többi bicikli (1. kép). Útközben egy hölgy a biciklikkel eltorlaszolt ajtónál szeretett volna felszállni a vonatra. Megoldotta a problémát: felemelte a szoknyáját, és átlépte a bringákat.

8.00 körül értünk Budapestre a Délibe, és átkerekeztünk az Erzsébet-hídon a Keletibe. A vonatunk innen 10.30-kor indult Gyulára. Ez már csak román kocsikból állt, itt már látszott a nagy színvonalbeli különbség. Indulás előtt még gyorsan vettünk egy kis kaját. A vonaton útközben kényelmesen megebédeltünk. Vonattal Békéscsabáig utaztunk (2. kép).

Gyulánál léptük át a határt. A magyar oldalon több km. hosszú kamionsor állt. A vámosok csak megnézték az útleveleinket, nem sokat vacakoltak. A román oldalon csak egy pecsétet kaptunk, és a vámos megjegyezte, hogy jó a napszemüvegem. (Lehet, hogy arra utalt, hogy talán le kellett volna vennem útlevél vizsgálat közben?) Itt a határon már nagy volt a "rendetlenség". Libák futkostak a vámosok között. Rosszabb volt, mint a pécsi románpiac. Az utak nagyon rosszak, végig zötyögősek. Eperjesi Józsi a határátlépést követően Arad felé vette az irányt, mert csak elkísért minket. (Józsi ebben ez évben csatlakozott a csapatba, és nem készült még szabadsággal.)

Marczi Gábor és Hőgye László (Indián) az egyik pihenő után elindultak előre, hogy majd úgyis utolérjük őket. De nekem Kisjenőben (nem sokkal a határ után) eltörött a használtan vett bringám kormánystucnija a hegesztésnél. Legalább 1,5 órán át hegesztő embert kerestünk. Végül egy magyar meghegesztette. Hát ez nem volt semmi: az áldott kezű ember mint a hegesztési művelet közben mondta, cukorbeteg volt, és nem jól látott. Nekem adta a pajzsot, hogy nézzem mit csinál, és mondjam neki, hogy merre húzza a pálcát, ő pedig hegesztett. Végül összehoztuk. Pénzt nem fogadott el. Így hát a nálunk lévő kekszekből dobtunk össze neki egy ajándék csomagot.

Este már nem találtuk meg Indiánékat. Sicuria előtt még voltak gémeskutak, egy ilyen mellett szerettünk volna táborozni, de úgy döntöttünk, hogy még haladni kellene. Így egy kukorica-búza földön egy földút mellett vertük fel a sátrakat.

72 km út, szint:-

1995.07.16. vasárnap

Táborbontás után 2,5km-t haladva beértünk Sicuria-ba, ahol Indiánék kiabáltak, hogy itt vannak (3. kép). Ők egy házban szálltak meg, jó dolguk volt, bár nagyon izgultunk, hogy mi van velük. Útvonalmódosítás történt: Barzánál elfordultunk balra, hogy Menyházán megfürödhessünk. Itt már kezdtek látszani a hegyek (4. kép 5. kép). (A törött, hegesztett kormányommal úgy hajtottam, hogy középen a stucnira támaszkodtam, és a másik kezemmel kormányoztam.) Az egyik faluban egy kicsit beültünk egy Görögkatolikus misére, de demmit sem értettünk, bár nagyon érdekes volt a szertartás. A templomból kijövet egy kis csomagtartó javítás, csavar pótlás következett.

Borossebesben (Sebis) egy park hűvösében "ebédeltünk". Menyházán a strandon végre megtisztultunk az út porától és először "tettük tisztába magunkat". (Ilyekor lehet értékelni az otthoni kényelmet, de a nomád életet is el kell kezdeni egyszer!) Menyháza az első település, ami már a hegyek között szorosan helyezkedik el. A látvány nagyon szép. A strand körül fenyves, a közeli meredek hegyoldalon lombos fák vannak.

A strandot elhagyva, gyönyörű helyen, földúton haladtunk tovább, egy patak partján (6. kép). Feltekertünk a hágóra (7.kép). Innen gyalog felmentünk a hegytetőre (D.I. Rontarului 918m), ahonnan láthattuk a másnapi bihari hegyeket. Majd ismét nyeregbe szálltunk, és immár lefelé gurultunk a földúton, hogy táborhelyet keressünk. Nagyon jó helyet találtunk egy merítős forrás mellett egy tisztáson (8. kép). A forrásból úgy kellett meríteni a vizet -gondolva az utánunk jövőre is-, hogy ne keverjük fel az alját. Este tábortüzet gyújtottunk, és főztünk. Éjjel esett az eső, te többnyire nem áztak be a sátrak.

Napközben Indián el elmaradt a csapattól, mert gyors volt neki a tempó. Ő egy első-hátsókerék hajtású MTB-vel jött. Javasoltuk neki, hogy szünesse meg a két kerék közötti hajtást, mert az csak felesleges ellenállást képez tekerés közben. Ezzel a módszerrel már jobban tudott jönni. Volt még egy lehetőség barátunk tekerésének megkönnyítésére. Ugyanis felajánlottuk neki, hogy átvállaljuk csomagjai cipelésének egy részét, hogy ne legyen olyan nehéz a bringája. Így is történt. Végül kiderült, hogy a sok csomag között ott volt egy jókora köteg HVG, amit azért hozott, hogy majd a túrán elolvassa, mert otthon nem volt rá ideje....

72km út, 18km terep, 800m szint

1995.07.17. hétfő

Táborbontás után utunkat tovább folytattuklefelé a földúton, majd kiértünk a 76-os főútra. Ezen egy kicsit haladva jutottunk be Vaskohsziklásra, ahol kormányt szerettem volna venni, de nem kaptam. Közben Iván bá és Csongor szétszerelték a kormányt. Kerestünk egy autószerelő műhelyt, ahol alulról is meghegesztették a kormánystucnit, mert ott is kezdett repedni. Így már egészen tűrhető lett az alkatrész.

Elindultunk az Aranyos-völgye felé. A várostól 8-10km-re Barbarának nagyon kattogott a középagya, ezért ki kellett cserélni a golyókat (10.kép). Közben akik nem vettünk részt a szerelésben megnéztük a közeli fatornyos temetőkápolnát. A szerelés végeztével gyönyörű hegyek között tekertünk folyamatosan felfelé, majd egy kanyarban pihenőt tartottunk (11. kép). Egész délután fölfelé mentünk, úgy 5-6km/h sebességgel száguldottunk fel a hegyre a málhás bringákkal. Útközben leelőztünk egy ekhós szekéren ülő házaspárt, amit négy ló húzott. Megörültünk, hogy még ezzel a sebességgel is tudunk előzni. Néhány kanyarral feljebb csodák csodájára ismét utolértük őket. Az ember csak nevetett. Biztosan tudtak egy rövidebb utat az erdőn át.

A bringák igénybevételét, illetve a túra előtti felkészítetlenségüket mutatja, hogy a felfelé tekerés közben Bencének szétjött hátul a racsnija, amit meg kellett szerelni. Hála Guszi mobil kerékpárműhelyének és szaktudásának, ezt a hibát is elhárítottuk. A hágót már több szerelés nélkül elértük. Innen egy kis gurulás következett. Nem mentünk gyorsan, mert esteledett, és táborhelyet kellett keresnünk. Egy tehén-birka legelőt találtunk, az Aranyos folyó (itt még patak) közelében. Földrajzi értelemben ez a táborhely Erdély határa. A táborunk közelében a juhászoknak nyári szállások voltak (faházak). A házak mellett kézi módszerrel, baltával gyönyörű gerendákat készítettek. Este lementünk E. Balázzsal a patakhoz mosni. Vacsorára Iván bá szerzett friss tejet, és tehéntúrót a pásztoroktól. Biztosan nagyon finom lehetett, mert mire visszaértünk a mosásból, már csak az utolsó falatok maradtak belőle. Sebaj, ennek is örültünk. Éjszaka ismét eső volt - a hegyekben vagyuk.

37 km út, 10 km terep, 1000m szint

1995.07.18. kedd

Reggel, sátorbontás közben tehenek jöttek szimatolni (15. kép). Az utat az Aranyos völgyében folytattuk tovább (16. kép). Az Aranyos völgye, a táj csodálatosan szép. Magas hegyek, fenyők, sziklafalak. Nem úgy, mint az út mentén elszórtan egy-egy kisebb falu, mert ezek nem voltak igazán szépek. A reggeli tábornál az Aranyos "folyó" még csak fél méter széles volt. Ahogy lefelé gurultunk, láthatóan egyre szélesebb lett a hegyről lecsorgó patakoktól, forrásoktól, megszolgálva a folyó elnevezést.

Egy helyen az út emelkedni kezdett. Mivel láttunk egy olyan út alternatívát, ami a folyó mellett, azzal párhuzamosan haladt, inkább itt folytattuk az utat. M. Gábor itt megállt mézet venni az egyik háznál (17. kép). Ezután disznó dagasztó sárba kerültünk, mert vége volt az útnak. Nehezen, de átjutottunk rajta úgy, hogy csupa sár lettünk. Kiderült, hogy egy leendő tó fenekén jártunk. Visszamentünk a rendes útra. Itt egy rövid időre elkapott minket az eső. Majd megálltunk megnézni egy templomot (Nagylupsa).

A terünk a mai napra az volt, hogy hk. 90 km után keresünk táborhelyet. Ez így is volt, de sok keresés során 104 km lett belőle. A jó táborhely feltételei: távol legyen az úttól, rejtve legyen, legyen lehetőleg patak vagy forrás, mert az tiszta, de ha nincs, akkor a folyó is jó. Végül az Aranyos jobb partján, Aranyoslonka közelében a gáttól a folyó felé találtunk egy kicsi kaszálót. Esténként a tábortűz úgy látszik, mindennapos.

A nap végén E. Balázs kapott egy defektet.

(Autós szempontból: ólommentes benzint eddig még nem láttam. Az útminőség sokféle. Hol nagyon lukas, hol pedig tűrhető.)

103km út, 1km terep, szint:-

1995.07.19. szerda

Reggel elhagyva az Aranyos melletti tábort, elindultunk a Tordai Hasadék felé. A Hasadék előtt egy jóember (23.kép) megengedte, hogy letegyük a cuccainkat a tanyáján. Barbara és Gyuszi ott maradtak nála, a többiekkel elmentünkmegnézni ezt a csodálatos természeti képződményt. Indián csak a hasadék előtti szikláig jött (24. kép). A maradék emberek, bementünk a hasadékba. Egy darabig cipeltük a bringákat (25. kép), majd lekötöztük őket egy fához és gyalog folytattuk az utat tovább. Nekem a Hasadékról a mi Rám-szakadékunk jutott eszembe, csak sokkal nagyobb méretű (26. kép). Ez a "kis" túra a tervezettnél hosszabbra sikeredett, eléggé elment vele az idő, de megérte, mert csodálatos volt. a hegytetőn több magyar busszal találkoztunk. visszagyalogoltunk a már ismert úton a bringákhoz. Felszedtük az elmaradt túratársainkat, visszaindultunk az előző táborunk irányába, majd Torockót vettük célba. Torockón megnéztük a híres házsort (a kapukon jelek voltak a tűzoltáshoz szükséges szerszámokkal), majd szálláskeresés miatt telefonálási lehetőséget kerestünk. A postán adótott rá alkalom. Olyan érzésem volt, mintha egy múzeumba csöppentem volna. Régi berendezések, olajozott hajópadló. A telefon pedig szintén ősi volt. Egy telefonos kisasszonynak kellett mondani, hogy hova szeretném kapni a vonalat, ő pedig próbálkozott a kapcsolással. Próbáltam telefonálni Nagyenyedre a papnak, de tele volt a háza, így más szállás után kellett néznünk. A feltétel a fürdési lehetőség volt. Végül Barbara és Gyuszi egy ifjúsági szálláson aludtak, mi a 22-es számú házban egy szénapadláson 1000 Lei-ért fejenként. Ez az idős házaspár máskor is fogad vendégeket, lehet máskor is meni hozzájuk. Este kaptunk kecsketejet, és lavórban melegvizet, fürdés gyanánt.

57 km út, 6 km terep, 4 km gyalog, 300m szint

1995.07.20. csütörtök

Reggel Iván bá, M.Gábor és a két Balázs megmásztuk a Székelykőt. A szándékunk az volt, hogy a napfelkeltére felérjünk, ezért korán kellett kelni (30. kép, 31. kép). Mármint a Torockó falu napfelkeltéjére. Ugyanis az a szóbeszéd járja, hogy torockón kétszer kel fel a nap. Az az oka, hogy a faluból nézve a napfelkelte után az igyik sziklacsúcs betakar a nap sugarába, majd ismét előbújik. Az így látható árnyékot valóban láthattuk is fentről (32. kép).

Mire visszaértünk, már egy kicsit késő volt, így a többiek nem várták meg míg megreggelizünk. Megbszéltük, hogy ők addig lassan továbbindulnak. Mikor összekészültünk, mi is búcsút vettünk a vendéglátóinktól és a többiek itán indultunk, hogy Nagyenyeden találkozhassunk velük (33. kép). Útközben a sok rázkódástól (mert az utak olyan rosszak), kiesett az első váltókaromból egy csavar, és szétrázódott a belseje. Tovább csak a középső lánckeréken tudtam menni. Csongor Tövisig tartott velünk, mert lejárt a szabija, és haza kellett mennie. Az utat Mo.-ig biciklin egyedül folytatta tovább. Kalandos élményei vannak erről az útról, éredemes őt meghallgatni.

A Tövis felé vezető út nagyon forgalmas és büdös volt. Tövisről elindultunk Gyulafehérvár irányába. Az első elágazónál lepakoltuk a cuccot, ahol Iván bá vigyázott rá. Gábor, Bence, Indián és a két Balázs betekertünk Gyulafehérvárra (35. kép). Itt megnéztük a székesegyházat (36. kép) és a görögkeleti templomot (37. kép). A székesegyházban láttuk Fráter György emléktábláját, Hunyadi János és László szarkofágját.

Továbbindultunk Balázsfalva felé, miután visszatekertünk Iván báért és a cuccokért. Balázsfalva felé vettük az irányt, mely a neve ellenére eléggé csúnya hely. Az eleje és vége falu, a közepe városi jellegű. Balázsfalvától 5km-re letáboroztunk a Nagy Küküllő északi partján. Sajnos a vízhez nem tudtunk lemenni, mert meredek volt a partja. Este ismét tábortüzet raktunk.

105 km út, 6km gyalog, 600m szint gyalog

1995.07.21. péntek

Reggel időben keltünk (7.00 körül), és kicseréltük az előző nap széthullott váltókaromat. Táborbuntás után továbbindultunk. Az út nagyon forgalmas és büdös, sok a teherautó. Egy kis kitérőt tettünk Csicsóholdvilágra a templomhoz (38. kép). Barbara és Gyuszi a falu elején megvártak minket, mert Barbi nem érezte jól magát. Megnéztük az erődtemplomot, a toronyba is felmásztunk. A nézelődés egy kicsit hosszúra nyúlt. Továbbindultunk Kiskapusra. Itt van a koromgyár, ami már nem működik, de rettenetesen szennyezett a levegő. Gyuszi és Barbara itt lepihentek, mi kitérőt tettünk Asszonyfalvára. Ez a falu egybeépült Kiskapussal.Miután visszamentünk Kiskapusra, bevásároltunk és "megebédeltünk". Továbbhaladtunk. Barbaráék nem, de mi kitérőt tettünk Nagybaromlakra, ami 5-6 km-re délre van Kiskapustól. Itt megnéztük az erődtemplomot (39. kép, 40. kép). A templomban találkoztunk három berlini turistával. A templom megtekintése után feltöltöttük a kenyérkészletünket. Végezetül elindultunk Medgyesre. Barbaráék itt a település előtti parkolóban vártak minket. Megnéztük a várat. Medgyes nagy város, és nagyon tetszett (41. kép). Itt találkoztunk két MTB-s gyerekkel, akik elkísértek minket Csongor egyik ismerőséhez, ahol a néni nagyon szíves vendéglátásban részesített minket. Vacsorára puliszkát főzött (42.kép). Végre lezuhanyozhattunk, és három szobát elfoglalva jót aludhattunk.

60km út kicsit dombos terepen, 200m szint

1995.07.22. szombat

Reggel indulás előtt Gyusziék úgy döntöttek, Barbara gyengélkedése miatt nem tartanak tovább velünk, így hazafordulnak. (Mint később otthon megtudtuk, nem betegség okozta a Barbara gyengeséget, hanem titokban mégegy valakit elhoztak a túrára. Most, mikor e sorokat írom (2008.02.) jutott eszembe az 1 évvel ezelőtti kávási találkozás Barbarával, Gyuszival és három fiúkkal. Komoly srác lett az erdélyi "potyautas"-ból.)

Így hát érzékeny búcsút vettünk tőlük. Ezzel a csapat létszáma 6 főre csökkent. Letértünk a főútról Muzsna felé. Itt megnéztük az erődtemplomot, majd 4km-es földúton folytattuk az utat Berethalom felé (43. kép, 44. kép). Berethalom után, mivel nagyon meleg volt délben, egy diófa alatt tartottunk egy kis pihenőt (45. kép). A többiek rögtön elkezdtek enni, én lefeküdtem pihenni. Ez Iván bának gyanús volt. Majd én is bekaptam néhány falatot.

Elindultunk, tovább folytattuk utunkat Segesvár felé. Segesvár határában nagyon kavargott a gyomrom, és kijött belőlem minden, amit aznap ettem. Valószínű, hogy az összevissza kutakból beszerzett víz okozhatta. Összeszedtem magam, és továbbindultunk Segesvár központjába. Itt ismét rosszul lettem, és lefeküdtem a parkban a virágágyás mellé. A többiek elmentek várost nézni, de Iván bá ott maradt velem. A házi patikájából elővette a laposüveget, és azzal próbált talpra állítani, sikerrel. Iván bától nagy penitencia volt, hogy velem maradt városnézés helyett, mivel állítólag Segesvár Erdély legszabb városa. Ezúton is köszönöm Neki a segítséget! Mikor a többiek visszajöttek, még gyorsan hánytam egyet indulás előtt, de ezzel már tényleg jobban lettem. Üres gyomorral a többiekkel együtt tekertem tovább, ki a városból, hogy keressünk táborhelyet valahol. A Petőfi emlékműnél megtöltöttük a kulacsokat. Találtunk is egy táborhelyet egy patak partján. Tulajdonképpen a segesvári csatatéren aludtunk. este nem mentem oda a tábortűzhöz, inkább lefeküdtem aludni.

64km út, 4 km terep, 500m szint.

1995.07.23. vasárnap

Reggelre egészen jól lettem, de csak teát mertem inni. Elindultunk a Segesvár melletti táborhelyünkről, és rövidesen letértünk a főútról. Egy faluban, ahol harangszót hallottunk, ott bementünk Iván bával és Bencével misére. Mise után beszélgettünk a pappal, aki vendégül szerretett volna látni minket, de nem maradtunk mivel még nagy táv állt előttünk. Székelyudvarhely felé haladtunk. Itt 1000 Lei megfizetése után bementünk a strandra. Megengedték, hogy a 6db biciklit 1500 Lei-ért bevihessük, mert nem akartuk kinthagyni. Júl esett a víz,mert végre ismét tiszták lettünk. Fürdés közben felváltva őriztük a bicikliket. 16 óráig tartott a szieszta, ekkor betekertünk a belvárosba, de nem álltunk meg, csak egy pillantást vetettünk rá, mert estére el kívántunk érni Kőhalomra, a plébániára, hogy megszállhassunk ott.

Az út eleinte kicsit dombos, majd rendkívül rossz minőségű lett, óriási lukakkal. Bencének kicsit kicsorbult a felnije, Indiánnek pedig szép nyolcas lett a hátsó kerekében. Eredetileg Kőhalom előtt Homorodon meg szerettük volna nézni a vártemplomot, de már nagyon késő volt (magyar idő szerint 20.00 körül, ottani idő szerint ez már 21.00!), és sötétedett. Homoród előtt Bence beleakadt Gábor csomagjába, így bukott és felhasadt a térde. Kicsit leápoltuk, majd e. Balázzsal és Gáborral előrementem a plébániára a szállást elintézni, ahol a kért sátorhelyből végül szoba és konyha lett. Bencét elvitte Gábor orvoshoz, ahol kimosták a sebét, és kapott egy tetanusz injekciót.

Visszatérve az egészségi állapotomra (nem is fényképeztem ez idő alatt), már említettem, hogy teával kezdtem a napot, majd 11 óra felé ettem egy kis műzlit, 14.00 felé pedig egy kis nápolyit. Az előző nep délutáni gyomorürítést követően szinte ezt a napot is majdnem üres gyomorral tekertem végig. Este mikor Bence elesett, az előző napi rosszullétem után jó volt hallani, Iván bá szájából, hogy "Balázs, te jó erőben vagy, menj előre és próbáld megszerezni a plébánián a szállást".

92km út, 400m szint.

1995.07.24. hétfő

Reggeli után benéztünk a szállásunk melletti templomba, majd a hegyen megtekintettük Kőhalom várát (46. kép, 47. kép), majd továbbindultunk. Útunk forgalmas főúton vezetett tovább. Ekkor keltünk át a Persányi-hegységen, miközben hosszú, folyamatos emelkedőt kűzdöttünk le. Közben a teherautók okádták a füstöt, de a táj nagyon szép volt, erdős, árnyékos, patak stb. Mikor a hegyről legurultunk, egy sík és meleg, napos területre értünk. Bavásároltunk egy boltban, és egy kicsit továbbhaladva délben letelepedtünk a fák árnyékában, és megebédeltünk (48. kép). Mikor láttuk, hogy kezdenek jöbbi a felhők, továbbindultunk. Egy kicsit megáztunk.

Brassóba szintén a forgalmas főúton jutottunk be. A főtéren leparkoltunk a bringákkal (51. kép). Megbeszéltük, hogy felváltva őrizzük őket. A Fekete templomban a hangszerek királyát, az orgonát szólaltatta meg egy mestere.

Nézelődés után megkerestük a katolikus plébániát, ahol egy kis meglepetést okoztunk érkezésünkkel, de a fiatal pap nagyon frappánsan megoldotta a problémát. A templom alatti hittanteremben kaptunk szállást (52. kép). Este még fürödni is tudtunk.

72km út, 500m szint, 2km gyalog, 200m szint

1995.07.25. kedd

Reggel kibicikliztünk Brassóból, szintén egy forgalmas főúton. Kitérőt tettünk Szászhermányra, hogy megnézzük az erődtemplomot (53. kép, 54. kép). Indián nem volt rá kíváncsi, ezért továbbtekert, hogy Sepsiszentgyörgyön megvárjon minket. Néhány kilométert továbbhaladva Prázsmárba értünk, ahol egy nagyon szépen felújított erődtemplomot láttunk. Ennek belső falain 273 db élelmiszer raktár van (56. kép). A templom kívülről kissé modernnek néz ki (55. kép), de beléppve régi gótikus, de nem túlságosan hangulatos templombelső fogad.

Továbbtekertünk Sepsiszentgyörgyre. Maga a város ugyanolyan büdös volt, mint általában a többi, de a főtere egy nyugodt, szép park, ahol az 1989. december 22.-i emlék kopjafánál leállítottuk a bringáinkat.Iván bá vállalta az őrzésüket, közben mi megnéztük a Székely Múzeumot és a kis szabadtéri kiállítást. A bringáknál őrségváltás történt, így Iván bá is megnézhetett mindent. Őrség ideje alatt zajlott le az aznapi ebéd.

Továbbhaladtunk, és a dombtetőn meg kívántuk nézni a sepsiszentgyörgyi vártemplomot, de be volt zárva. Érdekessége, hogy a földrengés már sokszor megrongálta.

Elindultunk Tusnádfürdő felé. Célunk az volt, hogy másnap a Szent Anna napi ünnepség idejére a Szent Anna tónál legyünk. Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre egy parkoló melletti fák árnyékában tartottuk s a szokásos pihenőnket. továbbhajtva a távolról látott hegyek kezdtek összeszűkülni. Néhány domb megmászása után beértünk a csodálatos hegyek között fekvő Tusnádfürdőre. Itt megkerestük Fábián Lajos erdész bácsit, akivel előre leegyeztettük, hogy nála felverjük a sátrainkat. Ezt ő még megfejelte egy kis házikóban lévő szobával is. Volt vízcsap is a telkén, csak az volt vele a baj, hogy állandóan elfogyott belőle a víz. Az udvarról, a sátortól a kilátás gyönyörű volt. Este lementünk az üdülőfaluba sétálni. Mire visszaértünk, villámlani kezdett, és majdnem reggelig folyamatosan ömlött az eső. A sátram nem ázott be.

77km út, 500m szint

1995.07.26. szerda

Reggelre csodálatos idő lett. Mivel a szállásunk minden igént kielégytett, és a vendéglátónk sem volt ellenére, úgy döntöttünk, mivel a túrába eredetileg terveztünk egy tartalék napot, azt itt töltjük el. Kényelmesen összekészültünk, és pihenőnap lévén, gyalog elindultunk fel a Szent Anna tóhoz. A hegy nagyon meredek, a turistaút cikkcakkban megy fel. Az út elején két kiépített borvízforrást találtunk. Ahogy mentünk fel, az út elején favágók dolgoztak. meg kellett állnunk, mert hallottuk, hogy ropog a fa. Aggodalmunk nem volt hiábavaló, mert a fa a turistaútra dőlt.

Kb. 2 óra alatt értünk fel a hegytetőre, 670m szintet megmészva. (Ismétlem, ma pihenőnap van!) A hegytető után le kellett menni az egykori kráterbe a tóhoz. A tetőn nagy vadkemping volt a tisztáson, a sátrak között birkák legeltek. Néhány méterre ettől, viszont egy hivatalos kemping is működött.

A tó vize kellemesen meleg volt, és többen fürödtek benne (61. kép). Nem volt nálunk fürdőnadrág, de mivel eléggé koszosak voltunk, Iván bá, Gábor és én, alsónadrágra vetkőzve bementünk úszni. Fürdés után leszáradtunk, majd körbesétáltuk a tavat, (62. kép) majd a már ismert úton visszamásztunk a kráter gerincére, és a hosszú, cikkcakkos turistaúton visszamentünk a szállásunkra, ahoba 16.00 körül érkeztünk meg.

Ezután felmentünk a háza mögé a hegyoldalra kb. 200 méter messzire a borvízforráshoz, megtölteni a kulacsokat. Kényelmesen megvacsoráztunk, mejd összedugtuk a fejünket, hogy beosszuk a következő napok ütemtervét. Este Iván bával és Bencével elsétáltunk a tusnádfürdői csukás tóhoz, ami ugyan úgy el volt hanyagolva, mint a Balokány Pécsett.

30km gyalog, 1020m szint (pihenőnap)

1995.07.27. csütörtök

Elhagytuk Tusnádfürdőt (65. kép). Útközben amit lehetett megnéztük (66. kép, 67. kép). Csíkszeredán bevettük a Mikó várat, benne megtekintettük a Székely Múzeumot, és mögötte a skanzent (68. kép, 69. kép). Szerencsénkre Indián nem mutatott érdeklődést a múzeum megtekintésére, így volt aki a biciklikre vigyázott. Azt mondta, hogy nem szeretne bemenni, majd elolvassa az útikönyvben...

Csíkszereda főutcája teljesen fel volt ásva. Az árkokban rabok dolgoztak (70. kép). Csíksomlyót is érintettük az út során. A kegytemplom megtekintésével kezdtük (71. kép, 72. kép). Majd elindultunk a Hunyadi János építtette templom felé. Útközben egy jóemberrel találkoztunk, aki megengedte, hogy bevigyuk a felpakolt bringáinkat az udvarába, így nem kellett felvinnünk azokat a hegyre. A kálvária nagyon meredek volt. Fönt a temolom (73. kép) mellett egy viskóban egy remete lakik. Legyalogoltunk a hegyről (74. kép), és visszamentünk a házhoz a bringákért, ahol a füvön megebédeltünk. Kiderült, mi az alapja emberünk kedvességének. A fia éppen Magyarországon biciklitúrázik.

Mádéfalván megnéztük a hősi emlékművet, ami a császári seregek által 200 székely lemészárlásának emlékét őrzi.

Csíkdándalván megtekintettünk egy fazekas műhelyt, és vásároltunk egy kis szuvenírt az otthoniaknak. (Nem egyszerű csomagos biciklitúrán vázát szállítani). Kitérőt tettünk Csíkkarcfalvára, de a templom zárva volt. Így csak kívülről néztük meg (75. kép).

A napi utolsó célunk Csíkszentdomonkos volt, ahol Iván bá kapcsolatai révén Vilma néni állítólag tejfeles puliszkával vár minket. Jó poén volt, mikor megérkeztünk: Mikor a ház előtt megálltunk, jött Vilma néni és megkérdezte: "Hová mennek?" Mi pedig válaszoltuk: "Sehova, magához jöttünk!" Vilma néni nagyon megörült a találkozásnak. (76. kép, 77. kép)Nagy lendülettel belekezdett a puliszka készítésébe.

A szállásunk egy nagyon klassz szénapadlás volt.

68km út, 400m szint, 3km gyalog, 100m szint

1995.07.28. péntek

Reggel Vilma néni már hajnalban felkelt, befűtött a konyhai kemencében és elkezdte nekünk sütni a kürtős kalácsot reggelire. Le szerettem volna fényképezni, de mire felébredtem, már készen volt. Nagyon finom lett. Reggeli után a fát, amit Gábor vágott hajnalban, behordtuk a fészerbe.

Felgyalugoltunk a közelben lévő székely mártír emlékműhöz. Itt 11 székelyt 1944 októberében azért végeztek ki, mert a házukban valami katonai holmit találtak. Köszük egy 84 éves nénivel is végeztek...

Visszamentünk a házhoz, elbúcsúztunk, és elindultunk. Rövidesen Marosfőre értünk, ami már a hegyek között, csodálatos helyen van, de sajnos a Maros forrását nem tudtuk megnézni, mert az bent van valahol az erdőben. Majd egyszer gyalog.

Rövid tekerés után Tekerőpatakra értünk, ahol bementünk a templomba. Itt találtuk a Mennyországba vezető vasúti menetrendet. (78. kép) Megszívlelendő!

Néhány km múlva beértünk Gyergyószentmiklósra. Itt Indián és Gábor elkeveredtek tőlünk. Mi a katolikus plébánián kaptunk kaptunk szállást, egy modern hittanteremben, amihez melegvizes zuhanyzó is tartozott. Kényelmesen megebédeltünk bent a hittanteremben, miközben ránktaláltak Indiánék, akik ezalatt már megnézték Szárhegyet. Ezután Iván bá, E. Balázs, Bence és én, mi is elgurultunk üres bringákkal Szárhegyre, akol kívülről láthattuk a kastélyt (79. kép), majd felmentünk a Ferences templomba, ahol egy öreg ferences barát nyitott ajtót. Eztuán továbbhaladtunk a mellette lévő templomhoz, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre, így Gyergyószentmiklós felé is (80. kép). Ezek után visszamentünk a szállásunkra.

Ezen a napon csak keveset tekertünk, mert így jött ki a lépés, mivel tudtuk, hogy másnap a Gyilkos-tó és a Békás-szoros oda-vissza egy egész napot igénybe fog venni. Kétszer kell közben ugyanazt a hágót megmászni.

Indián még este elment a Gyilkos-tóhoz.

60 km út, 4 km terep, 300m szint út, 100m szint terep

1995.07.29. szombat

Reggel Laci (Indián) meglepett minket, mert váratlanul elköszönt azzal, hogy ő a másik irányba indul, és tovább egyedül folytatja útját hazafelé. Így már csak öten maradtunk.

A túráról elmondható, hogy az első héten megszereltük az összes bringát. Aki egészségügyi problémákkal kívánt kűzdeni, annak is módja volt rá. A második hét végére pedig kialakult az az összerázódott csapat (50%), akik végül együttmaradtak hírvivőnek, és egymást támogatva teljesíthették ezt a szép erdélyi utat.

Így hát öten elindultunk a Gyergyói-havasok lekűzdésére, a Pongrác tetőn (1256 m) keresztül, a Gyilkos-tó irányába.

Kb. 15 kilométeren keresztül emelkedett az út, de a kűzdelmet megkönnyítette a hegyek és a fenyők csodálatos látványa (81. kép). A hágót elérve megálltunk, majd kb. 9 km-t gurultunk lefelé (ekkor egy szál pólóban eléggé hideg volt) és elértük a Gyilkos-tavat. Nekiindultunk, hogy körbehajtsuk a tavat, de rögtön egy patakon keresztül, köveken, nyakban kellett átcipelni a bicikliket ott, ahol az 1800-as évek alajén a földcsuszamlás elzárta f patak útját, és létrehozta a tavat. Innen föl kellett olnunk a bringákat egy magas sziklaszirtre (82. kép, 83. kép), majd egy összeeszkábált kapun keresztül kellett átemelni a bringákat. Et követően az utat már nem nehezítette akadály (84. kép, 85. kép). A tónál nagy élet volt. Csónakázók, krándulők, büfé stb.

Továbbtekertünk a Békás-szoros irányába, majd az egyik kanyarban fölmentünk egy kis tisztásra, ahol megebédeltünk. Evés után útrakeltünk, és továbbindultunk a Békás-szoros felé. Meredeken lefelé haladtunk, és egyre csodálatosabb látványban volt részünk. Az Oltárkő (86. kép, 87. kép)környékén mélyen, mint egy kútba tekergett le az út, és nem látszott, hogy hol megy ki belőle. A megoldás ez a nyílás volt, mely a képen látszik (88. kép). Ezen áthaladva, hihetetlen magas, meredek sziklafalakat láttunk (89. kép). Az út kisebb kiszélesedéseinél rögtön megtelepedtek az árusok, és csecsebecséiket árulták. Itt lent a szoros mélyén a buszos turisták csodálkoztak, hogy biciklivel vágtunk neki a nagy hegynek. A szoros végigjárása után megjött a böjtje a sok lefelé gurulásnak. visszakeccseltünk a Pongrác tetőre (90. kép). Itt egy kicsit lefeküdtünk napozni a füves domboldalon. Induláskor mindent fölhúztunk, ami nálunk volt, mert tudtok, hogy kb. 30 perc (15km) folymatos gurulás várt ránk. Ez érzékeltetim hogy délelőtt mennyit másztunk. Így jutottunk vissza Gyergyószentmiklósra.

Otthoni idő szerint 21.00-kor lőtték fel a hálósipkát a számunkra szállásul szolgáló gyergyószentmiklósi hittanteremben.

64km út, 4km terep, 1000m szint

1995.07.30. vasárnap

Ezen a napon kezdődött meg a "hazautazás", ugyanis a továbbiakban nem fogunk tovább távolodni otthonról. Még így is csaknem 1 hét áll még előttünk, sok látnivalóval.

Reggel Iván bával othoni idő szerint 6.30-ra átmentünk a szomszédba misére. Mikor visszaértünk a "három kicsi indián" akkor kászálódott ki a hálózsákjából.

Fölcuccoltunk, majd nekivágtunk a Görgényi havasok meghódításának. Gyergyószentmiklósról eleinte sík, majd szemmel nem láthatóan, de lábbal érezhetően emelkedett az út. Ezen a szaakszon egymás után legalább 6 lovaskocsit kellett leelőznünk. Elértünk a hegy lábához, ahol "7% emelkedő 9 km-en keresztül" tábla fogadott minket. Egyenletes tempóval, folyamatosan hajtottam fel Bencével a hágóra, ami összesen 11km mászást jelentett. Az út eleinte beton lapokból állt, de jó miinőségű volt, majd egyszer csak iszonyú rossz állapotú lett (92. kép). a táj egyébként gyönyörű. Óriási fenyők vannak. A Bucin tetőn (1287 m) bevártuk a többieket (91. kép). Megkajáltunk (már amennyi elemózsiánk maradt vasárnap lévén), lepihentünk, majd Iván báelment áfonyát szedni az erdőbe. Közben észrevettük, hogy a hátsó gumim külső drót falca kezd kiszakadni. Mikor Iván bá visszajött, szétszedtük a kereket, és egy vászon darabot ragasztottunk rá. "Lehet, hogy semmit sem ér, de legalább nem látszik" - mondtuk egymásnak. Hosszan, viszonylag tűrhető úton legurultunk Parajdra (93. kép). Itt menet közben Iván bá észrevett egy székelykaput (94. kép). Hirtelen fékezett, megcsúszott az első kereke, és az első keréktáskák súlya elrántotta a biciklit. Szegény így esett el a kavicsokon, és felhorzsolta a könyökét. de sabaj, egy-kettőre jól lett.

Kis kitérőt tettünk Korondra a fazekas faluba (95. kép, 96. kép). Nem egészen így képzeltem el, túlságosan "elbazárosították" (97. kép). Gábor itt lealkudott egy nagy szőnyeget, és tovább ezt fogja a biciklin cipelni. Visszamentünk Parajdra, majd Szovátát vettük célba, hogy megnézzük a sós tavakat (98. kép). Egy kis kérdezősködés után meg is találtuk. Eléggé nagy kitérőt kellett tenni föl a hegyre. a Medve tó a legnagyobb, de az sem túl nagy, de nagyon sós. Sósabb a tengernél. Meg szerettünk volna fürödni, de meg volt határozva, hogy mettől meddig, milyen turnusokban lehetett. Így azt másnap reggelre halasztottuk.

Erdei táborhelyet kerestünk az egyik hegyi patak partján. Találtunk is, de sokat kellett kerekeznünk, mert az út mellett hosszan házak és emberek voltak. Éjszakára beriasztottuk a bicikliket, de éjjel többször is megszólalt, így többször riadóznunk kellett, azt feltételezve, hogy lopják. Szerencsére nem így volt. Sátortársam E. Balázs ezután még még évekig emlegette azt a pillanatot, amikor egy ilyen riasztás alkalmával, mint egy rakéta ugrottam ki a hálózsákból, abban a hitben, hogy egy medve jött a bingákhoz. Pedig lehet, hogy csak egy szellő volt, vagy egy lepke mozdította meg a gépeket.

Ez a nap nekem nagyon tetszett -a többi is-, nagyon tartalmas volt.

88km út, 1000m szint.

1995. 07.31. hétfő

Reggeli nélkül indultunk el az erdei táborhelyünkről. Visszagurultunk a sós tavakhoz, hogy megfürödjünk. 1000 Lei volt a belépő. A víz valóban rendkívül sós, nem is kellett benne úszni. Lebegni lehetett a víz színén. Megtudtuk, hogy a fürdési turnusok azért vannak, hogy a szünetben a víz rétegződése visszaálljon a sűrűségek alapján. Kb. 1,5 órát voltunk itt, és dél tájban indultunk, hogy "reggelit" vegyünk magunknak. Közben elkerültük Iván bát, és vártunk. Kiderült, hogy egymástól úgy 100 méterre vártuk egymást. Bencével és E. Balázzsal elmentünk a főútra a Szováta táblához, és egy fa alatt megkajáltunk. Gábor azzal a hírrel jött, hogy vissza kell menni a faluba, mert egy másik úton megyünk tovább, és annak a faluban van az elágazója.

Visszamentünk,és eléggé forgalmatlan, de jó minőségű úton, egy kissé dombos terepen haladtunk Marosvásárhelyre (99. kép). eközben a külső gumim továbbhasadt. Marosvásárhelyen az egyetlen bicikliboltban megkaptam az egyetlen külső gumit, kb. 1100 Ft. értékű Lei-ért. Volt 1 óra szabadprogram a városban, majd továbbtekertünk Mezőcsávásig. Útközben villámlott. Itt volt egy fa harangláb amit meg szerettünk volna nézni, így nem akartunk továbbmenni, ezért bekéretőztünk a református lelkészhez. Itt a lelkész háza mellett épülő új házban laktunk, amit éppen vakoltak. Nagyon jó helyünk volt. Éjszaka meglátogatott minket az emeleti helyünkön a lelkész kutyája, és elkezdett játszeni a konzervdobozokkal.

Nagyon meleg nap volt.

82km út 300m szint

1995.08.01. kedd

Reggel időben felkeltünk, mert korán jöttek a kőművesek vakolni. Reggeli után a lelkésszel együtt felmentünk a mezőcsávási haranglábhoz (101. kép, 102. kép, 103. kép), és megnéztük a mellette lévő református templomot. A templom fala nagyon vizesedett, utólagos vízszigetelése sürgető lenne.

Visszamentünk a házhoz, mejs a tiszteletes úr mondta, hogy a következő falu híres a nádfonásról.

Így nem több, mint három kilométert haladtunk előre, majd bementünk az egyik házba, ahol kalapot fontak gyékényből (104. kép). Az egész család érti a mesterséget, még a hatéves kislány is nagyon ügyeskedik.

A szomszéd házból Iván bá egy eléggé kellemetlen helyzetben kapott egy fonott kenyérkosarat. Azért volt ciki a helyzet, mert a hölgy is úgy kapta ajándékba, és Iván bá meg szerette volna venni tőle. visszamnetünk a kalapfonóhoz, ahol üdítőt és almát kaptunk.

Nem szerettük volna húzni az időt, de végül addig maradtunk (marasztaltak), amíg a nádkalap is elkészült. Ezt is megkapta Iván bá ajándékba. viszonzásként cserébe egy "2x100 km Baranyában" feliratú pólót adott, amit bár használt a túrán, de ki volt mosva.

Nagyon elment az idő, szinte az egész délelőtt, és csak 3 km-t haladtunk eddig előre. Így már tényleg indulnunk kellett. Nem volt más választásunk, mint a legnagyobb melegben tekerni (105. kép) . Egy idő múlva Spanyolországhoz -előző évi túra emléke- hasonló tájon (106. kép) lepihentünk egy fa árnyékába, és kényelmesen megebédeltünk, majd továbbindultunk. Az út minősége egészen jó volt, csak a vonalvezetése volt dimbes-dombos. Pusztakamaráson megnéztük Sütő András szülőházát. Majd Mocs után egy faluban bekéretőztünk egy román jóemberhez az almáskertbe sátrazni. Az ember nagyon kedves volt, sokat beszélt, csak az volt a baj, hogy mindebből semmit sem értettünk.

Éjjelre ismét beriasztottuk a bicikliket, ami többször önműködően beindult, és az egész környék fölriadt, a kutyák pedig elkezdtek ugatni. Nagyon ciki helyzet volt, de szerencsére nem lett belőle baj. Végül kikapcsoltuk a nyavalyás riasztót, hogy a környék, és mi is nyugodtan alhassunk tovább.

70km út, 600m szint

1995.08.02. szerda

Reggel jött a román bácsi és beszélgetni kezdett velünk. Éjjel gyakorolhatta a magyar nyelvet, mert már valahogy érthetőbben beszélt. reggeli után Gábor előresietett Kolozsvárra egy szervízbe, mert az előző nap a tekking biciklijében a racsni oldalon küllőtörése lett, ami szép 88-ast okozott. Délelőtt mi is megtettünk 30 kilométert. Kolozsvár előtti Apahidától kezdve a forgalom rettenetesen nagy lett. Rengeteg kamion okádta a füstöt.

Megnéztük a várost (107. kép, 108. kép, 109. kép). Közben Gábor biciklijét kissé barmolásos módszerrel, de megjavították. Elindultunk a városból. Az út mentén több kilométer hosszan árulták a kalotaszegi hímzéseket és faragásokat. Majd elkapott minket az eső, de elég rövid volt (110. kép). Márti itt láthatott minket, amikor egy másik társasággal, autóval szintén Erdélyi túrán volt.

Nagykapuson megnéztük a templomot (111. kép), majd továbbtekertünk a nagyon dombos, forgalmas úton Körösfőre. Itt is megnéztük a templomot (112. kép, 113. kép), és a református lelkész szállást szerzett nekünk, ahol egy hátsó kertben fölvethettük a sátrakat.

Este Gábor juhsajtot kapott a faluban. A szomszéd házba meghívtak minket este egy krumplilevesre. Közben Iván bának egy kicsit sok pálinkát kellett meginnia, mert a mi részünket is neki kellett elfogyasztania. Ezek a szomszédok készítik a furfangos titok dobozkát, óriás sakkot, stb. A vendéglátók nagyon kedvesek voltak.

77km út, 700m szint

1995.08.03. csütörtök

Reggel a házigazda és a szomszéd is mehgívott minket sátorbontás után egy teára, majd megnéztük a műhelyt, ahol a titok dobozkát (114. kép) és a sakkot készítik. Így eléggé későn tudtunk csak elindulni.

Betekertünk Bánffyhunyadra, itt először kenyeret vettünk, majd közösen egy dinnyét, amit a parkban rögtön megettünk. Ezután megnéztük a református templomot (115. kép). Továbbtekertünk egy kicsit, és láttuk, hogy az előttünk lévő hegyeken zuhog az eső, és már nálunk is csöpögött. Ezért Bencével és Gáborral beálltunk egy vasút fölött átvezető híd alá, ahol megvártuk az eső végét. Közben megebédeltünk (116. kép). A híd alatt egy kiszélesedésben álltunk. A várakozás alatt egy mozdony robogott keresztül, óriási zajt, és szelet okozva. A szél felborította Bencének a híd párkányára tett biciklijét. Ezért elhatároztuk, hogy ha jön mégegy vonat, akkor erősen megfogjuk a bringákat. Jött is egy szerelvény, hallottuk a hangját, jól belekapaszkodtunk a bringákba, és egy jó nagyot röhögtünk, mert egy Matchbox méretű kis mozdony jött kis kocsival.

Az eső előtt Iván bá és E. Balázs egy picit előrébb tartottak, így ők nem álltak be a díd alá. Ők továbbmentek, és őket is elkapta az ömlő eső. Ők bekéretőztek egy román házba, ahol miattuk begyújtottak a kályhába, de elmondásuk szerint a helyiségben a meleg helyett csak füst lett.

Az eső elálltával továbbtekertünk Csucsára, hogy megnézzük Ady Endre házát. Itt értük be Iván bát, és E. Balázst. Megnéztük a múzaumot. Iván bá vigyázott a bringákra. Mikor elhagytuk a múzeum területét a pénztáros visszakérte a jegyeket, hogy újra eladhassa...

Nekiindultunk megmászni a Királyhágót. A táj gyönyörű, de rengeteg a kamion. A hágó nem volt nagy a többihez képest, amiken előzőleg már átjutottunk. A hegytetőn felhúztuk az esőkabátokat, mert a lejtőn hideg van, és láttuk az esőfelhőket is.

Nagybáródnál elkapott minket az eső, és bemenekültünk egy kocsmába, ahova egy idő múlva betolhattuk a bringákat is. Mikor gyengült az eső, továbbindultunk. Néhány kilométer után egy olyan szakaszra értünk, ahol előzőleg nem esett. Ha ezt tudtuk volna...

Így tekertünk tovább Élesdre, ahol felkerestük a magyar katolikus papot. Beengedett minket éjszakára. A bicikliket betehettük a garázsba, mi pedig a sok szoba közül választhattunk egyet, végül kiderült, hogy ez a pap szobája. A pap pedig tiszteletben tartotta a választásunkat, így ő nem költözött át egy másik szobába, ő is ott aludt. A konyhában megvacsorázhattunk. Volt gáztűzhely, és meleg vízzel fürödhettünk. Bár a földön aludtunk, de már volt kispárnánk. Hiába, érződött, hogy közeledünk az otthoni kényelem felé.

75km

1995.08.04. péntek

Reggel kényelmesen megreggeliztünk, majd betekertünk Nagyváradra. Itt megnéztük a katolikus székesegyházat (118. kép). Belülről lenyűgözö volt. A templom galériájában látható a díszes Szent László-herma (119. kép), amelyben Szent László koponyacsontjának egy darabját őrzik, s amelyet a híres győri hermában őrzött koponyacsontból pattintottak le.

Végezetül elköltöttük az utolsó Lei-ünket. A bolt előtt, amikor éppen indulni szerettünk volna, jött egy fickó, és barátságosan elkezdett velünk beszélni, majd azt akarta, hogy váltsunk át neki 5db 20 DEM-et (német márka) 1db 100 DEM-re, és még ad 1000 Lei-t ajándékba. Majd becsomagolt az 1000 Lei-esbe két 500 Lei-est, és elfutott azzal az 50 DEM-mel, amit Iván bá mutatott, hogy neki csak annyi van. Végül Iván bá 50 DEM-ért 2000 Lei-t kapott (km. 2,5kg kenyér árát)....

Ezután gyorsan elhagytuk Nagyváradot, mert ebből a sok szélhámosból, ami itt a városban volt, elég volt (persze nálunk is vannak hasonló esetek). Egyébként út közben nagyon sok kéregetővel, kuncsorgó kisgyerekkel találkoztunk, sokszor csapatostul jöttek.)

Elérkeztünk a határra. Itt semmit sem néztek, és semmit sem kértek. 15.45-kor léptük át a magyar határt, és 5km-t tekertünk Biharkeresztesig, ahol 16.05-kor indult a vonat, amit az álomáson tudtunk meg. Így másodpercek alatt kellett jegyet vennünk, és fölpakolnunk a bringákat. Elutaztunk Püspökladányig a kis piroskával (120. kép), majd Püspökladányból Budapestre a Nyugatiba. 20.00 felé értünk Budapestre.

A Keletiből 01.10-kor indult a postavonat Pécsre. Így Budapesten bőven volt időnk. Hazatelefonáltunk, majd kiültünk a Duna partjára az Országház mellé (121. kép) , majd végigsétáltunk a Váci utcán, és a Rákóczi úton. Így kényelmesen kiértünk a Keletibe.

76km

1995.08.05. szombat

A postavonattal utaztunk haza. Útközben elővettük a túra során már használt, de a patakban külön e célra kimosott pólóinkat, és "ünnepi díszbe" öltöztünk. Pécsre 4.30 körül érkeztünk, ahol a családtagok vártak minket. Mikor hazaértem, az otthoniak megjegyezték: "De koszos vagy, gyerek!". Hiába mondtam, hogy ez az "ünnepi ruhám" amit külön e miatt mostam a patakban...

Zárszó

Több mint 12 év telt el a túra óta. Azóta nagyon sok szép, élménydús úton vettem részt, de valahogy ez a túra lett a legemlékezetesebb számomra, illetve ezt a túrát tekintem a további csavargásaim alapjának.

Köszönettel tartozunk Iván bának a túravezetésért, illetve nagyra becsülöm a bátorságát azért, hogy három hétre el mert menni bringázni egy ilyen -akkor még- zöldfülű csapattal, és vigigvitte a túrát a nem kevés megpróbáltatás mellett.

A megpróbáltatások az idők során kellemes emlékekké váltak. Szívesen gondolok vissza erre a három hétre.

Túravezető: Dr. Novotny Iván


Képek: 
Arató Csongor fotói
Keményfi Balázs fotói.

Lejegyezte: Keményfi Balázs

1994.07.11 – 1994.07.28?? Camino de Santiago – con una bicicleta

Amikor e sorokat gépelem, 2011-et írunk. 1994-ben 7 fős csapatot alkotva kerékpárral teljesítettük a „komposztelai” zarándokutat. Nagy élmény volt a túrán részt venni, sok foszlányt őrzök a fejemben, de az idők folyamán már nem alkotnak összefüggő képet. 

Az alábbiakban a túrán írt jegyzetfüzetem tartalmát közlöm, összekötő szöveg nélkül. Így marad a lejegyzett anyag történethű.

A kerékpártúra távja: 892 km. Szint: 7.000 m

A csapat tagjai: Dr. Novotny Iván túravezető, Novotny Bálint, Hegelsberger Éva, Németh Kinga, Veress Attila, Szabó Tibor (sofőr), Keményfi Balázs

1994.07.11.

7.00. Indulás Pécsről Ford Transittal.

Pécs – Keszthely – Sopron. Sopronban kis séta. A határt 12.30-kor léptük át. A vámosok nem igazoltattak, csak „integettek”.

Bécsújhely – autópályán Linz – Salzburg

Ahogy elhagytuk Bécset, gyönyörű látványban volt részünk. Az autópálya a hegyek között erdőben vezet. Salzburg felé egyre komolyabb hegyeket láttunk, a környező tavak is gyönyörűek voltak.

16.30-kor léptük át a német határt, megállás nélkül mentünk München felé, az alkerülő autópályán. Messziről láttuk a TV tornyot és a BMW székházat. Bár már fáradtak voltunk a sok utazástól, Münchenen mindenképpen túl kellett jutnunk. Augsburg után 20 km-re egy faluban vadkempingeztünk egy focipályán. Este sétáltunk a faluban.

1994.07.12.

Reggel 6.15-kor keltünk, eléggé későn kezdtünk pakolni. Így 8.00-kor indultunk tovább Karlsruhe irányába. Az autópálya mellett megnéztünk egy kápolnát.

Mulhouse-nál átléptük a francia határt. A határállomáson senki sem volt, megállás nélkül mehettünk tovább. Gondolkodtunk, hogy mennyit menjünk az autópályán, mert fizetni kell érte. Egy autópálya benzinkútnál megdöbbentünk az árakon: 1db alma átszámolva 60 Ft, 0,5 kg kenyér 400 Ft-ra jön ki.

Letértünk az autópályáról, és a dijoni borvidéken haladtunk keresztül (alacsony művelésű szőlők). Nagyon szép, nem túl magas dombokat láttunk. Taize környékén is elhaladtunk. A franciáknak az autópályákon kyvül az útjaik minősége eléggé gyenge. A német-francia határt átlépve az épületek stílusa hirtelen megáltozot. A németekre jellemző az igényesen vakolt ház, a franciákra nem éppen. Jelentős lehet a franciák tejtermelése, mert nagyon sok tehenet láttunk. A francia kisvárosok kopottak kissé, de megvan a hangulatuk. Clermount-Ferrandon keresztülautóztunk, gyönyörű a katedrális (két nagyon díszes torony). A város mellett sok magas hegy fekszik. Estére itt, egy fenyveserdőben lévő legelőn táboroztunk. (Ld. fénykép) Nagyon kellemes hely. Nappal meleg van, éjszaka hűvös és eléggé harmatos. A táborverésre 21.30 körül került sor.

1994.07.13.

7.00 ébresztő, reggeli stb. előző estére és reggelre 20 liter víz éppen elég volt az esti levesre, teára, mosdásra mindannyiunknak.

8.45 körül indultunk el Tulle felé. Az út jó minőségű, lehet haladni. Mindenfelé szögesdróttal körbevett kisebb legelők vannak. Clermount-Ferrand utáni a hegyeket követően dombos, szép zöld a vidék, sok legelővel. Előző este a terv az volt, hogy ma délután már a Pireneusokban biciklizünk, de valószínű, hogy ez már nem lehetséges, tehát a cél: ma estig eljutni a Pireneusokig.

Amerre autózunk, mindenfelé ódon jellegű szép kis falvak vannak, sokszor mélyen lenn a völgyben.

Megálltunk és megnéztük a függőleges várost Rockamadour-t. Ez a völgy egy síkságba vájt kanyon, a puha mészkőben. A város gyönyörű.

Villeneuvén, majd Mount de Marsan-on át haladtunk tovább. Villeneuve előtt a Mecsekhez illetve a Zslichez hasonló a táj és a tövényzet, a környék ugyanolyan tikkadt.

Villeneuve előtt láttuk az első pálmát. A város egyébként szép és tiszta, szűk utcákkal. Az autóból láttuk a zsúfolt, szűk sétállóutcákat. A városon csak áthaladtunk, de egy kicsit elkeveredtünk, mert nehezen találtuk meg a Mount de Marsan felé vezető utat.

A francia utakra jellemző a sok körforgalom, a bortermő vidékeken a körforgalom közepére szőlősorokat telepítettek.

Ahogy folyamatosan közeledünk az óceán felé, egyre párásabb a levegő, és olyan, mintha vihar közeledne (de csak olyan).

Franciaországot átutazva látható volt, hogy az ország északi felén általában román kori és gótikus (elég egyszerű) templomok vannak, az ország közepétől délre egyre több a mediterrán jellegű templom és kolostor fedésű ház.

Mount de Marsan előtt a párás levegő miatt az erdőben nagyon sok a páfrány. Az ország eddig látott szakaszain kevés a szántó, sok a legelő és az erdő.

Rockamadour után egyre inkább előjött a vágy a fürdésre (mert már finoman szólva régen voltunk otthon). Ezért több helyen, mikor egy folyóval párhuzamosan haladtunk, néztük, hogy hol lehetne fürödni, de nem volt jó a part. Végül St. Jean Pied de Port előtt láttunk egy kempinget, ahol megfürödhettünk (meleg zuhany). Borongós idő, csepergő eső volt.

1994.07.14.

Reggel 6.30 ébresztő. 7.15 indulás reggeli nélkül. Tibi és Iván bá próbálták fizetni kettőjükre a szállást, de a házigazda még aludt – sajnos-.

Az eső ekkor már nem esett, de borongós volt az idő.

A mikrobusszal továbbindultunk St Jean Pied de Port-on keresztül. Átmentünk a spanyol határon. A határ vonala még jelölve sem volt. Kb. 5 km-t autóztunk így tovább, majd leparkoltunk. A levegő nagyon párás volt.

Kivettük a bringákat, majd megreggeliztünk. A háromnapos autózás után végre nyeregbe pattantunk, és elkezdődött a Camino biciklitúra. Mindem bemelegítés nélkül, igaz kellemes klímában nekivágtunk a feltekerni a Pireneusok hágójára. Hegyi kecskéket láttunk az út mellett és az úton is. Felértünk a hágóra (Ld. fénykép). Keresztet állítottunk az emlékhelyen.

Továbbtekertünk, le a hegyről. Kb. 2 km múlva az idő teljesen megváltozott, tűzött a nap és meleg volt (a korábbi párás után).

Kolostort néztünk a következő (Roncesvalles) faluban, majd az azt követően a templom mellett (Burguete) ebédeltünk (Ld. fénykép).

A benzin nagyon fogytán volt. Tibi várt a faluban egy benzinkútra, hogy kinyisson, de az „befuccsolt”. Találtunk egy másikat, ezért visszamentem szólni neki. Espinal-nál rátértünk a földútra. Először makadám út, majd ösvény lett. Egy jópofa kisajtón átjutva egy ló legelőre értünk. A földút egyre rosszabb minőségű ösvény lett, amin biciklivel haladni egyes szakaszokon lehetetlen volt, vagy nagyon lassan lehetett.

Ezt megelégelve a 37-es km-nél rátértünk a műútra. Erro-nál a kilátásban gyönyörködtünk, majd száguldottunk lefelé egy szerpentinen. A hegyről leérve tovább folyamatosan gurultunk egy kellemes folyóvölgyben. Egy egyenes útszakaszon Éva valami miatt hirtelen behajtott az árokba. Nagyot esett, de szerencsére nem történt komolyabb baja. Az az igazság, hogy ezidáig alig evett, kiéhezhetett, és ez okozhatta a bukást.

Miután minden rendbe jött, tovább tekertünk. Zapadica-nál ismét rátértünk a földútra, ez is rossz minőségű volt. Arre-ba terveztük eljutni a zarándokszálásra. Mostanra megelégeltük a földutakat, mivel már késő volt (19.00), ezért egy műúton rövidítettünk. Sikerült eljutnunk a szálláshoz. Itt egy német gyalogossal találkoztunk, aki 40 km-t gyalogolt aznap és nagyon éhes volt, mert elfogyott az élelme.

Amíg megérkeztünk, Tibi paprikáskrumplit készített. Mielőtt nekiláttunk volna elfogyasztani, a házigazda mindent megmutatott a kolostorban. A szállás csodás. Ágyak, fürdő, WC, konyha, étkező.

Összefoglalva: A mai napon nagyon változatos tájakon jártunk. Reggel induláskor a határ után a Pireneusokban vizes utakon bringáztunk, párás volt a levegő, egyes helyeken felhőben hajtottunk. A klíma kellemes volt. Ibanéta után kb. 1 km-es szakaszon legurulva teljesen megváltozott az idő, kisütött a nap. Ahogy gyűltek a kilométerek, az idő egyre melegebb lett, de a hőség sokkal elviselhetőbb, mint Magyarországon.
Az említett német zarándoktól hallottuk, hogy Pamplonában fiesta van, vagyis a bikákat az utcára kergetik. Megtudtuk tőle azt is, hogy aki a Roncesvalles-ben kapott pecsételő lapot Santiago de Compostelában bemutatja, az ott egy zarándokszállásból kialakított hotelben 3 napig ingyen ehet.

Vacsorakor megvendégeltük a német zarándokot. Mivel a lányok ma jól hajtottak, ezt megünnepeltük egy üveg Badacsonyi Szürkebaráttal. (Eredetileg ajándék lett volna, de a másik üveg összetört, és nem akartuk, hogy ez is „kárbavesszen”.)

21 óra körül a szállás benépesült. Jött egy holland házaspár és néhány francia meg olasz biciklis.

1994.07.15.

Reggel elindultunk a szállásról, betekertünk Pamplonába. Mivel az előző két nap fiesta volt, ezért a város igencsak koszos volt, tele részeggel. Így hát közös szavazás eredményeképpen az alaposabb városnézés elmaradt. A lányok délig bringáztak velünk. Több kis faluban jártunk (ld. fényképek). Egy templom kerengőjében ebédeltünk (Ld. fénykép).

A mikrobusz mindkét kulcsa nálunk maradt, ezért Tibinek, a sofőrnek valami móson el kellett jönnie értünk a következő faluba a kocsikulcsért.

Egész nap élelmiszer boltot kerestünk, de útközben az összes zárva volt. Csak Estellában sikerült vásárolni. Kinga egy hátsó defektet szedett össze.

Délutánra nagyon meleg lett. 46 C.

Ciraqui-ból egy római úton jöttünk ki. A mikrobusz közben elment Estellába a szállásra, de az zárva volt. Mi is (4-en) a meleg miatt nehezen, de beértünk Estellába. A szállás felkutatásával nagyon sok időt töltöttünk el. Közben Iván bácsit elhagyta az ereje, és ő Estellában a folyóparton várt minket, amíg megkerestük a mikrobuszt. Mikrobusszal visszamentünk Iván bácsiért.

A szállás mellett volt egy uszoda, ahol találkoztunk egy angol tanárral, akivel végre megértettük egymást. Így sikerült elintéznünk, hogy az uszodában tusolhassunk.

Hárman (Attila, bálint és jómagam) kitekertünk a városból, mert a szállás zárva volt, és vadkempinget kerestünk. A többiek mikrobusszal jöttek tovább. Sikerült találnunk egy helyet, de a talaj köves volt. Két sátrat sikerült felállítani, majd az enyém a széltől összedőlt. Hatalmas villámlások voltak. Először a buszban próbáltam aludni, majd Iván bácsihoz és Tibihez társultam harmadikként a szélstabil igloo sátorba. Majd szegény Tibinek éjjel ki kellett mennie aludni, mert nem bírta a meleget. (Az eső ekkor már nem esett.)

1994.07.16.

Reggel a vadkemping melletti erdőbe betettük a bicikliket és mikrobusszal visszamentünk Estellába várost nézni. Érdemes volt, mert nagyon szép város, ahol végre találtunk boltot.

Estellát elhagyva Irache-be mentünk. Itt megnéztünk egy kolostort, majd egy bormúzeumot. Ebédeltünk, majd franciákkal veszélgettünk. Kezdtünk aggódni a biciklik miatt. Busszal visszamentünk a vadkempingbe. Iván bácsi, Attila és én 14.00 felé nyeregbe szálltunk és elindultunk.

Falvakat néztünk, nagyon jó volt az út, csak egy kicsit csöpögött az eső, de a klíma jó volt. Torres de Rio-ban találkoztunk német turistákkal, közben csapatunk buszosai is utolértek. Tibi csatlakozott hozzánk biciklizni.

Tovább nagyon kellemes úton tekertünk.

Vianában egy sírt szerettünk volna megnézni, de egy esküvőbe csöppentünk. A szertartás előtt gyalorolt az ifjúsági zenekar, jó volt hallgatni. Nem csak a muzsika, de a templom is gyönyörű volt.

Ezután Logrono-ba tekertünk. A város egyik részén nagyon szegényesen élnek az emberek, a város másik része modern. Ebben a városban is láthattunk gyönyörű templomokat. Az egyik templomban őrzik páncélszekrényben Michelangelo egyik eredeti festményét.

A templomok kívül gezdagon díszítettek, de közelről elhanyagoltak, belülről viszont csodálatosak. A városból elég nehezen jutottunk ki.

A busz Navarrere-ben várt ránk, mert a buszosok szállást próbáltak intézni, de nem sikerült, ezért az úton vártak ránk. 21.00-kor találkoztunk így velük.

Szállás híján 16 km-t kellett még letekerni négyünknek (Iván bácsi, Tibi, Attila és én). Végül Najera-ban katunk szállást egy garázsban, aminek nagyon örültünk. WC, fürdő koedukált. Másik választás a garázs mellett egy tömegszállás lett volna, de ez jobb választás volt számunkra. A szállást végül 22.15-kor foglaltuk el.

Ezen a napon 80 km-t tekertünk, 1db hátsó defekt volt Attilának.

1994.07.17.

Éjjel a garázsban nyitott ajtónál laudtunk., és így bejött egy macska, levert egy üveget, megrágta a kolbászos zacskomat és nyávogott.

A reggelit is a garázsban fogyasztottuk el. Nagyra értékeltük ezt a helyet, mert nem a tömegszálláson kellett aludnunk. Addig eszegettünk, pakolásztunk, míg utolsóként hagytuk el a szállást.

Najerában megnéztünk egy templomot. Sajnos a misének éppen vége volt. Továbbtekertünk Iván bácsi, Attila, Kinga, Bálint és én.

Santo Domingo de la Calzada-ban a buszosokkal együtt misén voltunk. Mise után ebédeltünk egy parkban, miközben az emberek miután megtudták, hogy Magyarországról jöttünk, nagyon elcsodálkoztak.

Továbbtekertünk, falvakat néztünk, láttunk egy 900 éves szenteltvíz tartót.

Kinga Tosantos-ig jött velünk, itt busszal vártak rá. 4-en továbbtekertünk.

A táj sivatagias volt, száraz és sok volt a szántóföld. Majd egy hegységbe értünk, ez szép, fás, kellemes, de meredek volt (ld. fénykép). Végül 19.00 felé beértünk San Juan de Ortega-ba a szállásra, ami egy kolostor volt. Itt kultúrált, nagy szobák voltak, emeletes ágyakkal. 20.00-kor mise volt, de erre nem mentünk, mert már voltunk délelőtt. Helyette kihasználtuk a fürdőszoba ürességét.

21.00-kor volt a közös vacsora a szálláson lakókkal (közös leves, majd saját kaja).
Ma 2db láncleesés volt nekem, egy hátsó küllő törés a racsni oldalon Attilának.

1994.07.18.
Reggel 6.00-kor gregorián zenére ébredtünk. (Még most is, 2011-ben, mikor e sorokat másolom a jegyzetemből, határozottan emlékszem erre. Azóta is nagyon sokszor eszembe jutott.) Mi aludtunk a legtovább. Mikor már kiürült a szoba, akkor keltünk fel. Lementünk az étkezőbe reggelizni, már az is üres volt. Ekkor bejött a kolostor egyetlen szerzetese, egy szivarozó, kb. 70 éves ember. Meghívott a konyhába tejeskávéra és egy kis vajaskenyérre. Végül kapott tőlünk egy kis üveg Tokaji Szamorodni-t. Miután eleget tettünk a kedves invitációnka, visszatérve az étterembe befejeztük a reggelinket a saját alapanyagunkból.
8.30 felé elindultunk a kolostorból. Köd volt, alig lehetett látni. Sima terepen hátszélben betekertünk Burgosba. Itt megnéztük a katedrálist (hatalmas és csodálatosan szép). Itt van eltemetve El Cid és a felesége. A katedrális megtekintése után felmentünk a citadellára. Burgos gyönyörű tiszta báros, hasonlít a német városokhoz fazonra és tisztaságra.

Városnézés után bevásárlás következett, majd a folyóparton a parkban megebédeltünk. Az ebéd végeztével továbbindultunk. Tibi Olmilos de Sasamón-ban várt ránk a kisbusszal. Megnéztük a várost. A lányokban volt még erő, így továbbjöttek, és néhény falu meg templom megtekintése közben az újabb szálláshelyünkre jutottunk Boadilla del Camino-ba.

Mai táv: 97 km, műszaki hiba nem volt.

1994.07.19.

Reggel mindannyian elindultunk a szállásról. Rövid tekerés után Frómista-ba jutottunk. Megnéztük a templomot kívülről és belülről. Gyönyörű. Iván bá majdnem egy tekercs filmet ellőtt rá. Hosszabb szünet után tekertünk néhány kilométert. Közben az úton haladó birkanyájjal találkoztunk. Beértünk Villalcazar de Sigra-ba. Megnéztük itt is a templomot, majd ebédeltünk, dumcsiztunk. Tibi és Kinga elindultak busszal a megbeszélt szálláshelyre, hogy lefoglalják a helyet. Mi öten eltekertünk Carrión de Los Condes-be. Itt a templomot csak kívülről tudtuk megnézni, mert be volt falazva az ajtaja. Ezután a falu melletti Carión folyóban fürödtünk. Nagyon hideg és gyors folyású volt (ld. fénykép).

Továbbhaladva útközben ismerős zarándokokkal találkoztunk. Calzadilla de la Cueza-ban szállást foglaltunk. Az esti program csapágyszerelés volt.

1994.07.20.

Reggel késői ébredés után reggeli, majd eligazítás következett a napról. Elindult az egész bringás csapat a 20 km-re lévő Sahagun felé. Útközben Attila kapott egy defektet, majd egy hátsó racsni oldali küllőtörést. Közben Bálint a lányokkal eltekert Sahagunig. A Sahagúnban városnézés majd ebéd következett egy templom melletti parkban (ld. fénykép). Megnéztünk egy romtemplomot is.

Ibán bá, Bálint, Attila és én elindultunk Mansilla de las Mulas-ba. A lányok tovább mentek a főúton és később Tibi felvette őket, majd helyet foglaltak a szálláson. A földút nem volt túl rossz (ld. fénykép). Helyfoglalás után Tibi, iván bá, Attila és én elindultunk San Miguel de la Escalada-ba. Bálint Kingával és Évával busszal jött utánunk. (Itt voltam holtponton, nagyon fáradt voltam.) Kerülővel jöttünk vissza.

103 km volt a mai adag.

1994.07.21-23.

Egyik este egy szálláson kempingeztünk. Mellettünk franciák voltak. Reggelre kihúzták 3 cövekemet és eldobálták, de kettőt megtaláltunk. Egyik nap egy 40 kilométeres szakaszt busszal tettünk meg mindannyian, hogy utolérjük magunkat időben. Hiszen Szent Jakab napra Santiagoba „kellett” érnünk.

Ezekben a napokban hegyek között, gyönyörű tájon bicikliztünk. Volt olyan nap, hogy szinte csak felfelé mentünk. Lefelé viszont jó volt száguldozni. Volt amikor kicsit elkapott az eső, de nem volt vészes. Ezen a szakaszon a levegő hűvösebb volt, de sokkal párásabb. Ez a dús növényzeten is meglátszott. Többnyire mi fiúk bringáztunk csak, volt amikor Tibi is velünk jött. 23-án este csak vadkempinget találtunk, de ez szuper helyen volt. Egy búzamező részben learatott részén.

1994.07.24.

A vadkempingben reggel időben, 7.00-kor akartunk kelni, de mivel szitált az eső és köd volt, ezért 8 és 8.30 között keltünk fel. Iván bá feltette a kérdést, hogy a maradék 70 kilométert biciklin tesszük-e mag a szitáló esőben, vagy busszal. Végül Iván bával és Attilával a bringázás mellett döntöttünk. A többiek busszal mentek tovább. Néhány kilométer után már száraz úton tekerhettünk, és le lehetett venni a melegítő felsőt és az esőkabátot is. Félúton tartottunk egy pihenőt, ekkor értek utol a buszosok. Továbbhajtottunk. Nagyon jól tudtunk haladni. 14.00-ra beértünk Santiago de Compostela-ba. A zarándok iroda 17.00-kor nyitott, addig elmentünk a buszhoz ebédelni.

Visszamentünk a városba. Vártunk az illetőre, aki lefoglalta nekünk a szállást, de sajnos nem sikerült vele találkoznunk. 19.00-ra misére mentünk a katedrálisba. Mise után Iván bával és Attilával elbicikliztünk Monte do Gozo-ba, a szállásra. Ez egy szuper „hotel”. Este be szerettünk volna menni Santiagoba tűzijátékra, de láttuk, hogy óriási a forgalom. Végül az ablakból néztük meg. Éjfélkor kezdték, csak öt percig tartott, de nagyon sok rakétát lőttek fel.

1994.07.25.

Reggel Iván bá korán betekert Santiagoba a szállásról, hogy részt vegyen a nagymisén. Mi elég későn, valamivel 9 óra előtt keltünk fel. A mikrobuszunkkal bementünk a városba, ahol szabad programot tarottunk. Megegyeztünk, hogy minden páros órában találkozunk a zarándok irodánál. A nagymisének 12.00-kor volt vége, ekkor indult meg az élet a városban. Óriási forgatag keletkezett, nagy csinnadrattával. Láttuk a galíciaiak tüntetését a függetlenné válás érdekében. Este 7-ig csámborogtunk a városban. Mindent megnéztünk amit lehetett, többek között Szent Jakab sírját is. Visszabuszoztunk újra szállást foglalni (ugyanis mindig csak a bejelentkezés utáni éjjel ingyenes). Így hát újra bejelentkeztünk. Előtte próbáltunk helyet szerezni egy magyar ismerős által, de fizetni kellett volna. 1 és 2 ágyas szobákért, napi 200 pesetát. Végül elfoglaltuk az előző napi szállásunkat. Este 22.20 után a mikrobusszal visszamentünk Santiagoba Iván bá, Kinga, Éva, Bálint és én. 22.45-kor leparkoltunk egy széles út mentén. Éjfélig sétáltunk. Láttunk zenészeket, mutatványosokat. Éjfélre volt megbeszélve a találkozó az autónál.

1994.07.26.
Pontban éjfélkor értünk oda, és észrevettük, hogy az autó a jobb első ablaknál fel van törve, és ellopták Tibi Panasonic VHS-C kameráját a túra teljes videofelvételével, Iván bá kormánytáskáját, benne egyik szemüvegével. Az út szélén leállítottunk egy rendőrt. Bekísértek minekt a rendőrőrsre. Jegyzőkönyvet töltöttünk ki, hogy a biztosító a kárt megtérítse. Hajnali 2 órára értünk vissza a szállásra, de az esetet Tibinek és Attilának (akik a szálláson maradtak) csak reggel mondtuk meg. Tibi az esetet látszólag tűrhetően fogadta (de valószínűleg csak látszólag.

----------

Eddig tartott az eredeti feljegyzésem. A következő napokról már csak elfoszlott emlékeim vannak, de próbálom azért papírra vetni.

Július 26-án délelőtt megkezdtük a hazautazást. Mindent bepakoltunk a mikrobuszbam még a bringákat is, ahogy otthonról elindultunk. A hazáig tartó hosszú utat már csak a Ford Transit mikrobusszal tettük meg. Santiago de Compostelából elindulva az Ibériai-félsziget északi széle felé, az Atlanti-óceán partja felé vettük az irányt. Tapia de Casariego közelében kényelmesen megmártóztunk a gyönyörű óceán vizében, a meredek sziklás parton. Mese szép volt. Felfrissülés után hosszú, de annál szebb út várt ránk az Ibériai-félsziget északi peremén keleti irányban haladva, végig az Atlanti-óceán partján. Átkelve a Pireneusokon Francia ország déli peremén a Földközi-tenger partján folytattuk a mikrobusszal utunkat. Közben felülről az autópályáról láthattuk Cannes-t és Monte Carlo-t. Július 26-án este valahol a Földközi-tenger partján vadkempingben táboroztunk sátrakkal. Este fürödtünk a tengerben, ami fantasztikus élményt jelentett számomra.

1994.07.27.

Továbbindultunk kisbuszunkkal a tengerparti táborhelyünkről. Erről a szakaszról már nincs konkrét emlékem. A hosszú utazás mellett az maradt meg, hogy megálltunk valahol egy hatalmas tengeri kikötőnél, óriási tengeri daruk közelében egy kis lábmozgatásra, és némi élelem beszerzésére.

Útunkat Olaszországon keresztül folytattuk hazáig, de már valószínű, hogy nagyon élményekkel teltek, fáradtak lehettünk, mert már erről a szakaszról nincs emlékem.

----------

Zárszó:

Akkoriban egy nagy kalandnak fogtam fel az utat, óriási lehetőség volt ez számomra. Most már egy kicsit más fejjel, szívesen nekivágnék újra, ha volna rá mód és idő. Talán egyszer majd megadatik. Amikor mi megtettük az Utat, a Camino-t még bensőséges volt a hangulata, nem volt olyan népszerű és felkapott a zarándokok, turisták között, mint manapság.

Köszönöm Iván bának, hogy lehetővé tette nekünk ezt a szép élményt, ami még most is, a túra után 16,5 évvel is mély nyomot hagyva él bennem. Iván bával ez volt az első közös, életem második vándortúrája. Ezt a közös túrázást máig tartó folyamatos együtt tekerés követte évről évre, ami remélem még a továbbiakban is folytatódik.

Köszönjük!

Archív jegyzetét közzétette Keményfi Balázs, 2011. márciusában

Képek:

Keményfi Balázs archív fotói

.