2008.01.19. Apátvarasd elágazó - Óbánya - Pécsvárad

"Kelet-Mecsek gyöngyszeme" Apátvarasd eá – K – Templom-hegy – K – Óbánya – K – Óbányai-völgy – Kn – Réka-kunyhó – P+ - Pécsvárad. Táv.:19km

A túra útvonala GPS részére letölthető itt.

A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.

Megtekintés Trackabee adatbázisban itt.

A túra a Pécsi Túrakerékpáros Klub téli gyalogtúrájának készült, melyet a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség nyílt túrának választott. 

A pécsi autóbusz pályaudvaron mi turisták a fél buszt megtöltöttük. Útközben Pécsváradon még néhányan csatlakoztak hozzánk, így az apátvarasdi elágazóban 30 fő vágott neki a Mecsek egyik legszebb részére tervezett 19 kilométeres távnak.

A túravezetői köszöntő után a K+ jelzésen, a régi 6-os úton haladtunk. A mélyebben fekvő területeken még visszacsöppenhettünk a télbe, ugyanis ott még megmaradt a hó. Nem sokáig lehetett tiszta a bakancsunk, mert a K jelzésen a Templom-hegy oldalát célba véve már a sarat dagaszthattuk. Az erdőt elérve a K jelzésen szederbokrok hajlottak az útra, melyet Rudi bácsi a sor elején haladva lelkesen vagdosott, hogy a többiek könnyebben átjuthassanak rajta. Ahogy a K jelzésen a Stein malom felé ereszkedtünk le, két őzet vettünk észre messziről. A vadak (kellemes) szagát még éreztük is.

A Stein malomnál összevártuk a csapatot, miközben az eső egy picit szitálni kezdett, de nem volt vészes. Az utunkat az Óbánya felé vezető műúton folytattuk tovább.

Óbányán a templomnál ütött az óra delet, a harangszót élőben hallgathattuk. Itt a szemben lévő bolt udvarán tartottuk az ebédszünetet.

Az elemózsia elfogyasztása után a faluban továbbhaladva megcsodálhattuk a sváb építészetet. Miután a falut elhagytuk, következett a túra legszebb szakasza. Az út a pisztrángos tavak mellett vezetett. Itt begyűjtöttem egy geoláda kódot, a fotósok fényképezték a szép völgyet. Most télen, a lomb nélküli fák között jól kivehető volt a völgy domborzata. 

Kisújbányán megsimogattuk a kecskéket, majd azon a réten haladtunk keresztül a Knégyzet jelzésen, mely az egyik Mecsek térkép címlapján szerepelt. Útközben jókat beszélgettünk, megtárgyaltuk az ezévi kerékpártúrák tervezetét.

A Réka-kunyhónál a csapat részére pihenő, nekünk ládakeresés következett a csodaszép fenyőerdőben.

Pihenő után nekivágtunk az eléggé sáros P+ úton a hegy megmászásának. Útközben favágókkal találkoztunk.

Útunk utolsó szakasza az erdei műúton folytatódott Pécsváradig. Pécsvárad északi határában azt hittem, hogy Erdélyben vagyok, mert egy pásztor a nyáját terelgette a legelőn. Mutatott nekünk egy egynapos barikát is.

A pécsváradi várnál begyűjtöttük a túra harmadik geoládáját.

A túra végén a 30 fős csapat eléggé elnyúlott, akikkel a buszmegállóban gyűltünk össze.

A tervezetthez képest egy korábbi buszt is elértünk, de mivel ez a busz Szilágy felé ment Pécsre, csak a csapat egy része ment el vele. Akik maradtunk a 45 perc múlva induló következő buszra, kétféle módon tölthettük az időnket. Akik megszomjaztak, illetve elfáradtak, a komlóból készült folyékony kenyérrel olthatták szomjukat, illetve pihenhettek a kocsmában. G. Gáborral ezalatt megkerestük a közelmúltban épült pécsváradi uszodát, ahova be is engedtek körülnézni. Nagyon szép, szívesen csobbantunk volna benne, de nem volt nálunk felszerelés.

Hazafelé a buszon végre kinyújthattuk fáradt tagjainkat. Köszönjük a túrát a túravezetőnek!

Képek itt

Fotó: Keményfi Andrea

Túravezető: Eperjesi József
Lejegyezte: Keményfi Balázs
.

2007. október 22. Gyalogtúra a Kopácsi-réten, tapasztalatokkal

Előzmények
2007. augusztusában kerékpártúra keretében Kölkeden jártunk a Gólya-múzeumban. Itt találtunk rá a Kopácsi-rét térképére. A térkép igényesen kidolgozott volt, így hát nem kellett sok ahhoz, hogy egy túra megszervezésének gondolata felmerüljön bennünk.
A 2007-2008. évi gyalogtúraprogram nyitó gyalogtúrájaként bele is vettük a programba a Kopácsi-rétnek, Európa egyik legjelentősebb vizes élőhelyének megtekintését. Azért ebben az időpontban, mert gondoltuk, még ekkor lombosak a fák, talán még szép idő is lesz. A túrát a résztvevők között "felfedező túraként" reklámoztuk, mivel még egyikünk sem volt a környéken, így előzetes tapasztalatokra nem tettünk szert. A résztvevők vállalták az ebből esetlegesen fakadó nehézségeket. Térkép alapján eldöntöttük, hogy Dvorac Tikves-től az erdei utakon (csak járt utakon, a még fennálló aknaveszély miatt) kíséreljük megközelíteni a Dunát, szükség esetén a helyszínen módosítjuk az útvonalat az útközben tapasztaltak szerint. 16 km gyaloglást terveztünk. Ezután pedig második programként a Kopács melletti bemutatóhelyet kívántuk megtekinteni autóval, egy kis gyaloglással kombinálva.

A túra
Az időjárás előző este már esőt jelzett a túra napjára. Nem adjuk fel, nem olyan fából faragtak minket! 2007. október 22-én reggel 6.30-kor találkoztunk Pécsett a DOMUS parkolóban. A +6°C hőmérséklet, és folyamatos eső ellenére szinte mindenki eljött, aki jelezte részvételi szándékát. Három autóval, 11 fővel indultunk az udvari határátkelő felé.
A határátlépés simán zajlott, az utasok a felfedezés vágyával "felspannolva" várták az út további szakaszát. Megérkezve Dvorac Tikves-re a parkolóban hagytuk az autókat. Megtekintettük Tito egykori vadászkastélyát, és a környező gondozott rétet. A kastély jelenleg használaton kívül van. Sajnos az idők során az épülethez építettek egy "modern'" étterem szárnyat, mely kissé illúzióromboló. Ezt leszámítva szépen helyre lehetne hozni a kastélyt.
A kastélytól GPS segítségével elindultunk a turistatérkép alapján előre eltervezett úton. Egy kis gyaloglás után megtapasztaltuk azt, amire számítottunk, hogy a földutak a valóságban nem arra vezetnek, amerre a térkép jelöli, viszont várakozáson felül jól járhatók. Igaz, hogy folyamatos esőben, de jó hangulatban haladtunk a Duna irányába. Útközben egészen közelről vaddisznókat is láttunk!
Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy egy sötétzöld Landrover Defender közelít felénk és megáll mellettünk. Ejha, gondoltuk. Horvátul szólt hozzánk az illető. Egy társunk jól ért horvátul, és fordított nekünk: az illető a Kopácsi Rét Nemzeti Park egyik embere, és udvariasan, sőt segítőkészen (!) felhívta a figyelmünket, hogy tiltott helyen tartózkodunk, ugyanis ez határsáv. (A szerb határ ezen a szakaszon, a Duna túloldalán, tőlünk légvonalban kb. 6 km-re volt.) Kérdezte, hogy hova megyünk. Ekkor mutattuk neki a vadonatúj Kopácsi-rét térképünkön a földutat, melyen tovább szeretnénk haladni. Arra kért, hogy forduljunk vissza, és a legrövidebb úton menjünk vissza az autóinkhoz. Ekkor bebizonyosodott, hogy a térkép alapján megtervezett utunkat nem tudjuk tovább folytatni. Ez egy kissé kedvünket szegte a hidegben, folyamatos esőben. A már ismert úton visszatértünk az autókhoz. A tervezett 16 km gyaloglás így 9 km-re zsugorodott.
Az autóknál elfogyasztottunk egy-egy szendvicset, majd elautóztunk déli irányba Kopács felé. Tikves irányába haladtunk, de ez a kiruccanás egy autókázás lett a nagyon jó minőségű aszfaltúton, mert vissza kellett fordulnunk, mivel ezen az úton csak kerékpárral lehet Tikves után továbbhaladni. Visszahajtottunk Dvorac Tikvesre, majd - már a jó úton - haladtunk Kopács felé. Útközben Kozjak után komoly csatornarendszereket láttunk, melyeket horgászati céllal hasznosítanak. Egy-egy fából készült pavilon törte meg a csatornarendszer melletti, Hortobágyhoz hasonlíthatóan marhák legelte alföldi tájat.
Elérkeztünk az autókkal a tervezett megállóhelyünkig, Podunavlje-be. A térkép itt az út mindkét oldalára lakott területet jelöl, amit a valóság megcáfolt, ugyanis az útról épületeket nemigen látni. A tervünk az volt, hogy a térképen látható tó mentén begyalogolunk a kopácsi bemutatóhely központjába. A kíváncsiságtól vezérelve egyik túratársunk szaladva tette meg az utat a gát tetejéig, ahol azt látta, amit mi is, akik később értünk föl: tó nincs. Igaz, szinte érintetlen természeti táj fogadott bennünket. A mocsárvidéken ebben a hidegben is láthattunk néhány madarat. Úgy döntöttünk, hogy a folyamatos eső és a hideg miatt visszamegyünk az autókhoz, és a bemutatóhely és kikötő felé hátralévő mintegy 3 km-es távot autóval tesszük meg. Így is történt. A kikötőnél kiszállva az autóból száz métert gyalogolva egy gyönyörű holtág mellett találtuk magunkat. Nyáron biztos kellemes ez a hely, ahol még sétahajó is közlekedik.
Eddig tartott a felfedező utunk. Ezután célba vettük autókkal az udvari határátkelőt, hogy otthon megszáríthassuk a vizes ruháinkat, és rendszerezzük a gondolatainkat az eredetileg elképzelt felfedező utunkról, és a megtapasztaltakról.
Összegzésképpen elmondható, hogy a terület nyáron biztosan sokkal szebb arcát mutatja, mint ebben a hideg esőben. Szóval nem ez a mérvadó. Mindenképpen érdemes elgondolkodni egy ide vezető kerékpártúrán. Kimondott gyalogtúrát a területen nem célszerű tervezni, mert a gyakorlatilag látogatható területek egymástól nagyon távol esnek, és ezek a területek önmagukban tekintve kicsik. Családi piknik céljára tökéletesek, autós utazással kombinálva. Kerékpárral viszont ezeket a látnivalókat (Tökösi kastély Dvorac Tikvesen, és a kopácsi bemutatóterület) meg lehet tekinteni az erdőben haladó aszfaltozott, kerékpáros útvonalnak javasolt jó minőségű autóúton keresztül, viszont az útvonal nem variálható, mivel nem lehet az útvonalra többféle alternatívát kidolgozni.
A megvásárolt Kopácsi-rét térkép rendkívül tetszetős, részletes, de véleményem szerint a túrázó számára sok megtévesztő információval szolgál, mivel olyan utakat is feltüntet rajta, melyek nem látogathatók, és erre nem figyelmeztet. (A helyszínen sincsenek figyelmeztető táblák kihelyezve.) Az interneten a http://www.kopacki-rit.com/ oldalon található térkép nem túl részletes, de minden megtekinthető látnivalót, valamint szükséges és elégséges információt tartalmaz.
Zárásképpen mindenkit buzdítok, hogy - a fentiek figyelembe vételével - szép időben látogasson el a Kopácsi-rétre akár kerékpártúra keretében, vagy családjával autós túraként, de ne térjen le az aszfaltozott utakról, mert az nem engedélyezett.

Képek itt

Túra után, azóta is ömlő esőben...

Keményfi Balázs

2007. augusztus 18-20. Börzsöny és az Ipoly mente (sátras vándortúra)

1. nap: Esztergom - Szob (120) – Márianosztra (220) – Kóspallag – Szokolya (196) – Királyrét (250) – Nagy-Hideg-Hegy (864) - Királyrét - Szokolya
2. nap: Szokolya - Kóspallag - Nagyírtáspuszta (445) – Nagybörzsöny (210) – Vámosmikola (130) – Kemence (205) – Kiráyháza (360) - Diósjenő (250)
3. nap: Diósjenő (250) - Pénzásás - Várhegy (Drégelyvár) (444) - Bernecebaráti (175) - H/SK határ - Ipolyvisk - Százd - Szete - Ipolyszakállos - Ipolybél - Ipolypásztó - Ipolykiskeszi - Ipolyszalka - Bajta - Garamkövesd - Párkány - SK/H - Esztergom


kerékpár úton: 178km 2040m szint
kerékpár terepen: 44km 914m szint
gyalog: 4km 100m szint


A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
A letölthető track *.gdb formátumú.
Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
Megtekintés Trackabee adatbázisban itt.

1. nap
Kora reggel indultunk öten, két autóval Pécsről. A bringák a tetőtartón utaztak, mi pedig alattuk. Nagy várakozással közeledtünk Esztergom felé. Esztergomban biztonságos helyet kerestünk az autóknak, majd felcuccoltuk a bringákat: háromnapi élelem, váltóruha, esőcucc, sátor, hálózsák...
Útunk egy kis csavargással kezdődött Esztergomban, mivel nem találtuk meg elsőre a kiveztető utat, de eközben útbaejtettünk egy boltot, hogy a kerékpárjaink elérjék az ideális tengelyterhelést. Ezután meg se álltunk a Szobra vezető révig.
Amíg a révre vártunk, a Dunát csodáltuk, hiszen Pécsiek lévén szárazföldi lények vagyunk, nem mindennap van ilyen látványban részünk. A kompra rajtunk kívül sok külföldi kerékpáros várakozott. Úgy néztük, hogy egynapos túrára indulnak.
Komponálás - akarom mondani: kompon állás- után Márianosztra felé vettük az irányt. Útközben az épülő kisvasutat figyeltük. Márianosztrán megnéztük a templomot, és egy rövid pihenőt tartottunk. Ezután Kóspallagot érintve a Deszkametsző völgy felé vettük az irányt, ahol egy nagyon szép erdei aszfaltúton tekerhettünk. Pontosabban Kóspallag után egy (csomagokkal) embertpróbáló emelkedő várt ránk, majd egy kellemes gurulás. A Szokolya melletti Kacár Tanyát vettük célba, ahol ekkortályt lovasnapokat tartottak. A tervünk az volt, hogy a csomagjainkat otthagyjuk, majd csomagok nélkül feltekerünk a Nagy-Hideg hegyre és a Csóványosra. Ez részben így is történt.
A Kacár Tanyát elérve a hátsó kerekem defektet kapott egy tüskétől. Miközben foltoztam, a többiek bemutatkoztak a házigazdánk hölgy tagjának, aki készségesen bemutatta a Tanyát, illetve azt a fészert, ahova betehetjük megőrzésre a csomagokat. Még vizet is kaptunk kannában. Ez a víz különösen értékes, mert ők maguknak is autóval hozzák ide a faluból.
Szép lehet itt a tanyán az élet nyáron, de az év nem csak nyárból áll. Télen bent laknak a faluban, de az állatokat akkor is gondozniuk kell. Tervük szerint előbb-utóbb teljesen ki kívánnak költözni.
A tanya megtekintése, és a defektszerelés befejezése után pehelykönnyű bringáink nyergébe ültünk, hogy meghódítsuk a Nagy-Hideg hegyet. A szokonyai völgyből elképesztő volt felfelé nézni hegyre, ami előttünk állt, de a táj szépsége megkönnyítette a dolgunkat. Már a szokolyai völgy is alattomosan emelkedett, ami a kilométerek fogytával egyre csak fokozódott. Eleinte aszfaltos úton tekertünk, ami később egy sorompó után murvásra váltott. Ide csak a turistaház kisbusza hajthatott csak fel, mellyel többször is találkoztunk a felfelé vezető út során. Azt vettük észre, hogy egyre többször állunk meg fényképezni, virágokat nézni, szedret enni, ami azt jelenthette, hogy nem vagyunk olyan frissek, mint reggel. A legkeményebb szakasz a turistaház alatt ért minket, ahol szégyenszemre toltuk is egy kicsit -de nem látott senki-.
Heuréka! Felértünk a 864m magas Nagy-Hideg hegy csúcsára. Itt -miközben a többiek kinyújtották az izmaikat- egy geoládát sikerült begyűjtenem. Leteszteltük a turistaház büféjét, mert a szervezetünk víztartalma a felfelé vezető úton nagyon lecsökkent. Eredeti tervünk szerint még felmentünk volna gyalog a Csóványosra, de úgy döntöttünk, hogy azt meghagyjuk a következő túrára, mert már eléggé eljárt az idő, és még vissza kell érni a Kacár Tanyára és tábort kell vernünk.
A hegyről lefelé már csak a kezünk fáradt el a fékezéstől, hamar leértünk Királyrétre, ahol megnéztük a tavat. Szokolya felé begyűjtöttünk a kisvasútnál még egy ládát, miután meg sem álltunk a Tanyáig. Miközben a csapat többi tagja tábort vert, még eltekertem a rokonok házát megnézni Kismarosra, a szomszédba. Ahonnan -mivel nem kívántam ugyanarra visszajönni- toronyiránt a dombon-völgyön mentem vissza a Tanyára, de közben elfogyott az út, és egy bozótos kerítés szélén tolva jutottam egy erdőig, ahol egy patakon átkelve (Nacsagromi árok) elértem a Tanyához tartozó legelőt. Hiába, így izgalmasabb volt, mint az aszfalton visszamenni.
Mire a tábort elértem, a társaim már jóízűen falatoztak a sátruk előtt. Csupán a csomagjaimért nem tudtam bemenni a fészer udvarába, mert be volt zárva. Józsi elmondta, hogy hol a kulcs, így ez is megoldódott. Nemsokára a sátram is állt, és a bendőm is megtelt. Este nem kellett ringatni senkit. Csak a horkolásunk versengett a csillagos ég alatt a tücskök ciripelésével.

2.nap
Az előző napi fáradalmakat kipihenve várakozással néztünk a következő túranap elé. Reggeli után sátor bontás, pakolás következett. Mikor indulni készültünk, a házigazdáink búcsúzóul még egy-két jó szót adtak útravalónak. Ezúton is szeretnénk Nekik köszönetünket kifejezni. Ezután végleg elbúcsúztunk a Kacár Tanyától.
Az első kilométereket már előző napról ismert úton tettük meg. A Deszkametsző völgyet ellenkező irányban is végigtekertük a szép erdei aszfaltúton. Útközben több budapesti bringással találkoztunk. A vadászháznál az út szélén sistergést halluttunk, majd észrevettük, hogy nedves az aszfalt. Az út alatti csőtörés gyanúja bebizonyosodott. Bejelentettük a közeli vadászházban a hibát, amit köszönettel vettek. A tegnapi kóspallagi kaptató most ellenkező irányból sokkal kellemesebb volt. Az autóutat elérve Kisinóc felé vettük az irányt. A kisinóci turistaház ismarős volt számomra a túra előtt látott Másfélmillió lépés Magyarországon című filmből.
Kisinóc után a Nagyirtás-puszta felé haladtunk a kanyargós erdei aszfalton. Nagyirtás-pusztán egy kis pihenőt tartottunk, közben kívülről megnéztük a Szent Orbán Fogadót, ami nagyon pazar üdülőhely a Börzsöny rengetegének közepén.
Miután konstatáltuk, hogy nekünk mennyivel jobb sátorban aludni az erdőben, Józsi javaslatára megnéztük a közelben a Nagybörzsönyi Erdei Kisvasút jelenlegi végállomását. (Azért jelenlegi, mert már mint az előző napi leírásban szerepelt, elkezdték építeni a régi nyomvonalon az új síneket Márianosztra közelében. Ha idáig elérnek az építésével, akkor a kisvasút Nagybörzsönytől Szobig közlekedhet.) A vonat éppen itt a végállomáson tartózkodott. A kisvasútnak a közelben Kisírtáspusztán úgynevezett "csúcsfordítója" van, amit meg is néztünk. Mielőtt a vonat elindult volna az állomásról, a bringákkal előresiettünk, hogy a vonatnak a csúcsfordítón való áthaladását saját szemünkkel láthassuk.
A csúcsfordító valójában egy Z-alakú szerpentinnel cikk-cakkszerűen kiképzett vasúti pályaszakasz, mely – a helyigényes ívek kiiktatásával – alkalmas nagy magasságkülönbségek viszonylag kis távolságon való leküzdésére. A vonat miután egy kitérőhöz ér, menetirányt vált, majd a váltót követően a másik sínpárra kerül, ahonnan az emelkedőn a beérkező sínpárral nagyjából párhuzamosan curikkolva hamarosan újabb kitérőhöz jut.
Megvártuk, míg a vonat a csúcsfordítón áthalad, ami nagyon látványos volt, majd továbbtekertünk Nagybörzsöny felé. Az aszfaltozott erdészeti út nem vezetett egészen a településig, hanem annak közelében földúttá változott. Ezen érkeztünk be a faluba.
Nagybörzsönyben viszonylag sok időt töltöttünk, mivel ide terveztük a déli pihenőnket, valamint bőven volt látnivaló is. Elsőként a Bányász templomot néztük meg. Igaz, hogy csak kívülről, mert sajnos zárva volt, de a kulcslyukon azért bekukucskáltunk. A templommal szemben lévő tájház is megérdemelt egy kis időt. A falu központjában lévő csapos vendéglátó egységben feltöltöttük a megcsappant folyadékkészletünket, majd a parkban megebédeltünk a magunkkal hozott elemózsiából. Ebéd után még megnéztük a műemlék vízimalmot is, ahol kedves tájékoztatást kaptunk a gondnok nénitől. A nagybörzsönyi látnivalók sorát a XIII. szd. első felében épület Szent István templomnál zártuk, ahol igazi, Szent István ünnnepi rendezvénybe csöppentünk.
A sok látnivalóval jól elment az idő, amit az előttünk álló országúti szakaszon kívántunk behozni.

Vámosmikola, majd Kemence felé vettük az irányt. A jó minőségű úton jól haladtunk, de a sok domb megnehezítette a dolgunkat. Az út egy hullámvasúthoz hasonlított.
Kemencén is látnivaló várt ránk. A kálváriát kívántuk megnézni. Ahogy megálltunk a kálváriára felvezető út alatti kereszteződésben, egy helybeli bácsi szólított meg minket, aki hosszan mesélt magáról. Örült, hogy valakinek elmondhatta. Mi pedig csak hallgattuk, hallgattuk. Előbb-utóbb feljutottunk a kálváriára is. Sajnos a stációk képei biztonsági okokból lezárva voltak, így nem láthattok őket. A lelki feltöltődés után itt még egy ládakeresés következett. A Szent Sír felé jutottunk vissza a faluba.
Itt még felkerestük az egyik kocsmát, hogy szomjunkat olthassuk. Közben eleredt az eső. Milyen kocsma az, ahol nem belülről ázik el az ember, hanem kívülről? Az eső nem tartott sokáig, egy napernyő alatt vészeltük át. Egyébként az időjárás nagyon jó volt hozzánk, mert a túra során ez az eső volt az egyetlen.
Az utolsó esőcseppek után elhagytuk Kemencét, és a Kemence patak völgyében, kiváló aszfalton folytattuk az útunkat. Ezen a szakaszon egy másik kisvasút nyomvonala haladt mellettünk. A túra során ez már a harmadik (egyben utolsó) kisvasút volt. Az út folyamatosan, de enyhén emelkedett. Nagyon kellemes volt haladni az erdő közepén húzódó völgyben, a patak partján. Az út során Királyházát is érintettük. Útközben egy-egy patakparti tisztáson sátortábort láttunk. F. Zoli ötlete az volt, hogy itt az egyik patakparti tisztáson keressünk magunknak táborhelyet. (Az esti táborozást eredetileg a diósjenői kempingbe terveztük) elfogadtuk az ötletét, így hát útközben fürkésztük a lehetséges helyeket. De mire kitaláltuk, hogy itt táborozzunk, már minden lehetséges hely mellett elhaladtunk. Závoz közelében a Gál-kútnál még megpróbáltunk egy rétet, de az nem vált be, mert nagyon meredek volt, és nagy volt rajta a fű. Így hát továbbhaladtunk. Mivel átértünk a Börzsöny keleti oldalára, Závoznál gyönyörű kilátás nyílt a Cserhát felé. A nógrádi vár is kivehető volt a távolban. Miután kigyönyörködtünk magunkat, legurultunk Diósjenőre, hogy befészkeljük magunkat a kempingbe, amit eredetileg is terveztünk.
Bejelentkeztünk a recepción, ahol először nagyon megleptek minket. Ugyanis a recepciós azzal fogadott, hogy telt ház van, egy talpalatnyi hely sincs már. Ez szemmel láthatólag nem így volt. Kapásból mutattam neki egy óriási üres területet, ami tökéletesen megfelelt nekünk. Azzal a kijelentéssel, hogy, ha itt nem kapunk helyet, akkor nem tudjuk, hogy hol töltjük az éjszakát, sikerült a lelkét megpuhítani, és beleegyezett abba, hogy ott maradhassunk. Tömeg egyáltalán nem volt a kempingben, csupán egy nagyobb diákcsapatnak volt táborzáró búcsúestje, ami igaz, hogy hangosabb volt a kelleténél és sokáig tartott, azért előbb nem, de utóbb elnyomott minket az álom.

3. nap
Másnap augusztus 20.-a köszöntött ránk. A nap a szokásos 7 órai keléssel kezdődött. (Tudni illik, hogy bevett gyakorlat nálunk túrán a 7 órai kelés, és a 9 órai indulás). Sátorszárítás közben reggeli következett a fűre kiterített tábori "asztalon". A fényképeken látható, hogy egy kiskutya és egy macska is társulni kívánt a reggelim elfogyasztásához. Többekben előjött a régi ausztriai túráról az az élmény, amikor reggel a tehénlegelőn a tehenek ébresztettek minket, és az egyik tehén zacskóstól egy laffantásra befalta a műzlimet.
Összepakolás után a szokott időben elindultunk. Diósjenőről Borsosberényen keresztül Drégely vára felé terveztük az utat. Borsosberény előtt a földúton az egyik elágazónál valahogy elkavarhattunk, de nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, mert végülis így is jó volt. A K jelzés felé a földút egyre meredekebben vitt fel minket a hegyre. A végén már egy rövid szakaszon tolnunk kellett a megpakolt bringákat. A Törökasszony útján vezető K jelzésen egy elhagyott, romos kulcsosházat láttunk. Sajnos...
Hamarosan kiértünk az erdei aszfaltútra, ahol a szép és tekervényes úton Drégely vára tövébe jutottunk. M Józsi felajánlotta, hogy vigyáz a bringákra, amíg gyalogosan felmegyünk a várhoz.
Álljon itt egy idézet Arany János, Szondi két apródja című balladájából:

"Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja."

Történelmi romok között gyönyörködhettünk a kilátásban. Ládakeresés után legyalogoltunk a bringákhoz, M. Józsinak megköszöntük az őrzést.
Nyeregbe pattantunk, és csak gurultunk Bernecebarátiig. A település előtt megálltunk Szűz Mária szobránál, melyet a helyiek Máriácska néven neveznek. Bernecebarátiban megtekintettük az erődtemplomot és a kálváriát, majd megkerestük a túránk utolsó geoládáját.
Bernecebarátit elhagyva Tésa felé fordítottuk a kormányt. Az országhatáron vezető út déli oldalán E. Józsi cseréptöredékekre hívta fel a figyelmünket. Itt 400 m hosszban, 20-70 m széllességben közepes sürűségben gyűjthetők cserepek. A lelőhely délkeleti részén néhány paticsos folt is megfigyelhető. A leletanyag a hatvani kultúrát képviseli, legjellegzetesebbek textil és seprűdíszes cserepek. Meg is álltunk keresgélni a ribizlisorok között, de sajnos nem találtunk. Ha több időt fordítottunk volna rá, biztos sikerrel jártunk volna, de tudtuk, hogy még aznap vissza kell érnünk Pécsre, és még a legtávolabbi ponton voltunk.
Mint az előbb említettem, egy szakaszon az út pontosan a Magyar-Szlovák határon vezetett. Tudtuk, hogy ennek néhány hónap múlva nem sok jelentősége lesz a schengeni csatlakozás miatt. Ipolyvisk közelében úgy döntöttünk, hogy nem a tervezett úton haladunk Esztergom felé, hanem egy megnyitott kishatáron átmegyünk Szlovákiába, és azon keresztül tesszük meg az út hátralévő részét. Az Ipoly hídján áthaladva Ipolyviskre értünk, majd sajnos egy viszonylag forgalmas úton, Százd, Szete, Ipolybél, Ipolypásztó, Ipolykiskeszi, Bajta, Garamkövesd érintésével haladtunk Párkány felé. Igazából ezen a szakaszon csak a pedált tapostuk, mely eléggé kivette a maradék zsírunkat, látnivaló nem volt. Jobb lett volna tovább az Ipoly másik oldalán a magyar oldalon továbbhaladni, de az ember mindig úgy gondolja, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb...
Párkányban kerekezve láthattuk, hogy nagyon szépen rendbehozták a települést. A hídnál nagy volt a forgalom az augusztus 20. kapcsán Esztergomból átjött turistáktól. Párkányban minket felpakolt biciklistákat örömmel üdvözöltek a magyarok. A szlovák oldalon a személyi igazolvány felmutatása után felhajthattunk a Mária-Valéria hídra. Esztergomban nagyszabású augusztus 20.-i ünnepség részesei lehettünk. Érdekes volt látni, hogy máshol hogyan tartják meg ezt az ünnepet. Nem maradhattunk itt sokat, mert már eléggé eljárt az idő.
Megkerestük az autókat, "akik" hűségesen megvárták a gazdáikat. Bepakoltunk. Csomagtartóba a csomagok, tetőre a bringák, hazatelefonálás, hogy indulunk. O. Jutka kérésére elmentünk az Esztergomi Ferences Templomhoz. Mialatt itt egy pár percet töltöttünk, óriási felhőszakadás lett. Konstatáltuk, hogy a túra amit mindannyian nagyon élveztünk jól sikerült, a legutolsó percig tartott. Annyira esett, hogy hosszú időre félre kellett állnunk az országút szélén az autókkal, mert semmit sem láttunk.
Hazafelé úton végigbeszéltük a túra legjobb mozzanatait, majd hazaérve próbáltuk az otthoniaknak is elmondani, de persze nem lehet átadni igazán az élményeket, csak átélni.

Remélem ez az írás - bár nem sikerült rövidre - segít abban, hogy akik résztvettek a túrán, jobban megőrizhessék emlékükben, illetve akik nem vettek rajta részt, ők is részesei lehessenek. Talán kedvet kapnak arra, hogy legközelebb ők is velünk tartsanak.

Képek itt
Fotó: Eperjesi József

Túravezető: Eperjesi József
Lejegyezte: Keményfi Balázs

2007.07.15.-21. „Észak-dunántúli túra” sátras vándortúra

Útvonal: Siófok – Balatonakarattya (Rákóczi-fa) – Fűzfő – Veszprém (Vár, Gizella-kápolna) – Nagyvázsony (Kinizsi-vár) – Herend (porcelángyár) – Zirc (apátság, arborétum) – Csesznek (várrom) – Pannonhalma (apátság) – Győr (Szt. László herma) – Hédervár (kastély) – Lébény (XIII.sz.-i templom – Árpás (Rába folyó, középkori templom) – Celldömölk (Ság-hegy) – Jánosháza – Sümeg (vár) – Zalaszántó (sztupa) – Keszthely.

Táv: 450 km.

Túravezető: Dr. Novotny Iván

Képek itt.
Fotó: Varga Péter

2007.06.16-17. „Horvát-oldali Dráva-kerékpárút bejárása Gola és Barcs között”

Útvonal:
1. nap: Berzencéig vonattal, majd tovább kerékpárral: Berzence - H/HR - Gola - Zdala - Repas - Cingi-Lingi (bányató) - Molve - Grkine - Durdevac (vár) - Sverovci - Ferdinandovac
2. nap: Frdovo - Brodié - Podravske Sesvete - Pitomaca - Sasnato Polje - Starogradacki Marof - Okruglica - Busetina - Kapela Dvor - Terezino Polje - HR/H - Barcs - vonattal Pécs
Táv: 144km.


A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
Megtekintéshez Garmin Mapsource letölthető itt. Térkép letöltés: http://www.turistautak.hu/
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
Horvátország GPS térkép letölthető itt.

A túra útvonala műholdfelvételről megtekinthető itt.



Túravezetők: Boris Madjeric, Dr. Novotny Iván



Fotók:
Arató Csongor fotói megtekinthetők itt.
Varga Péter fotói megtekinthetők itt.

Fótókat itt nézd!

2007.06.09. Mecseki Hegyikerék MTB teljesítménytúra

Blum András fotói itt.

Szervezők: Poór Balázs, Gábor Tamás

2007.05.28. Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó - Pécsvárad

Útvonal: Pécs - Bogád - Romonya –Pereked – Berkesd - Szilágy - Dombay tó - Pécsvárad –Hird – Bogád - Pécs Táv:49 km




Képek itt.

Fotó: Blum András
Túravezető: Kasza Ernő

2006.09.22. Kritikus Tömeg felvonulás - Pécs

Blum András fotói megtekinthetők itt.

2006.06.16-18. „Nagy-berek – Kis-Balaton – Boronka-mellék” – sátras vándortúra

Útvonal:

1.nap: Balatonfenyves - Imremejor - Rigóháza - Koronkai-vízfolyás - Csömend - Somogyszentpál - Kéthely - Balatonszentgyörgy - Csillagvár - Battyánpuszta - Vörs - Kis-Balatoni madármegfigyelő - Vörs -

2.nap: Balatonszentgyörgy - Sármellék - Zalavár - Balatonhídvégpuszta - Kis-Balaton, Kányavári-sziget - Balatonmagyaród - Zalakomár - Somogysimonyi - Nemesvíd - Kísvíd - Szőcsénypuszta - Marcali - Boronka - Csömmend - Háromház - Felsőkak - (Nadalos - Galambárdpuszta - Felsőkak)

3.nap: Háromház - Libickozma - Somogyfajsz - Kürtöspuszta - Bodrog - Csombárd - Hetes - Juta - Kaposfüred - Deseda - Kaposvár.

Kp.úton: 176km = 88p. szint: 997m = 10p. Kp. terepen: 50km = 50p. szint: 91m = 2p. 2éjszaka mozgótáborban: 16p. 3nap vándortúra: 6p.

Túravezető: Eperjesi József

Képek itt.
Fotó: Varga Péter

2006.06.05. Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó Pécsvárad

Blum András fotói megtekinthetők: itt.

2006.04.21. Kritikus Tömeg kerékpáros felvonulás- Pécs

Blum András fotói megtekinthetők itt.

2005.08.20. Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó - Pécsvárad

Blum András fotói megtekinthetők itt.

2005. Szlovénia, a Száva völgyében

A Száva völgyében tekerünk egész nap. A kiszélesedő folyóvölgyben a faluk sűrűn követik egymást, köztük szántóföldek, kukorica, gabona. Nehezen találunk táborhelyet. Végül egy nadrágszíj-kukoricásnak a folyóra lenyúló végén találunk éppen annyi füves részt, ahol a sátrak elférnek. A kukoricás takarásában vagyunk, senki nem fog háborgatni – reméljük. Még nem is áll az összes sátor, amikor megjelenik a tulaj és a felesége. Meglepődünk (azt hittük, hogy jól elbújtunk), s kicsit aggódunk. Kiszállnak az autójukból, s már látszik: komoly baj nem lesz. Nem találunk közös nyelvet, de nincs is szükség magyarázkodásra. Konstatálják, hogy nem vagyunk dúvadak, nem csináltunk kárt. Mondják a magukét, de mosolyogva, s ez már nem jelenthet elzavarást. A gazdaasszony a kukoricasorok közötti konyhakertből kihúz néhány fej szép salátát, s odaadja, majd távoznak. Mi pedig élvezzük a folyó halk csobogását, s az idegen emberek megértő szeretetét.

Iván bá

2005.05.16. Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó - Pécsvárad

Blum András fotói megtekinthetők itt.

2005.03.12. Három megye határa

Útvonal: Dombóvár alsó v.áll. – Dombó Pál vára – Kaposszekcső szőlőhegy – Nyerges erdő –Jágónak – Bikos úti dűlő - Három megye határa – Ráda hegy – Sásd
Táv:22km



Túravezető: Eperjesi József.

Blum András fotói megtekinthetők itt.

2005.02.26. Kikericsnézőben

Útvonal: Nagyharsány – Szársomlyó – Szoborpark – Teleky présház – Luca karéj – Vokányi vadászház – Vokány Táv: 17 km

A természetvédelmi területen Wágner László, a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársa vezetett minket.

Túravezető: Lévai Gábor


Blum András fotói megtekinthetők itt.

2005.02.12. Gyalogtúra a Dráva partján

Útvonal: Barcsig vonattal – a Dráva-parton Drávatamásiig – jelzetlen úton Drávatamási vasútállomás – Patkó bandi fája – Középrigóc vasút áll. Táv: 21 km

Túravezető: Harasztia István.



Képek itt.

Fotó: Blum András

2005.01.02. Gyalogtúra a Szekszárdi dombságban

Útvonal: Kakasd a.m. – Knsz – K – KS – S – Ladomány – S – Bonyhádi szőlők – Bonyhád Táv:19 km

Túravezető: Keményfi Balázs



Képek itt.

Fotó: Blum András

2003. március 8. A Papukban jártunk

Petrov th. - Skocaj patak - Dobra kuca - várrom - Stupcanica - Dobra kuca - Zausok - Petrov th.
26km 900m szint

A túra útvonala GPS részére letölthető itt.

A letölthető track *.gdb formátumú.
Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.

… azon a tavaly tavasszal rendezett emlékezetes, Montskó Péter által vezetett Jankovac – Velika túrán, melyen néhány túratársammal volt szerencsém részt venni, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Eldöntöttük, hogy a Papuk-hegységbe még sokszor visszatérünk.
A 2002-2003. évi őszi-téli gyalogtúra szezonunk március 8-i záró túrájának helyszínéül ezt a hegységet választottuk.
A túrát úgy terveztük eredetileg, hogy két autóval néhányan leutazunk Horvátországba. A várakozásokkal ellentétben nagy érdeklődést keltett a meghirdetett túra, melyre végül 27 fő jelentkezett, így a tervezett két autó hatra szaporodott. A résztvevőket még a hajnali indulás sem tartotta vissza. Kellemes, beszélgetésekkel teli utazást követően megérkeztünk a Daruvár melletti Petrov turistaházhoz.
Bemelegítésként egy kis ereszkedéssel kezdtük, minek eredményeként egy patakvölgyben találtuk magunkat. Itt elővehettük a dzsungelharcos tudásunkat, mert tele volt kidőlt fákkal és bozóttal. A turistaút a patakot sokszor keresztezte az Óbányai-völgyhöz hasonlóan. Ezután könnyű terep következett. Egy kőbányát érintve makadámúton haladtunk. Elmentünk a Dobra kuca vár mellett, melynek megtekintését a visszaútra terveztük. Ezután kereszteztünk egy hegygerincet, melynek túlsó lábánál egy kis tavacskát találtunk. A tó jegén megcsillanó napsütés a velünk tartó fotósoknak jó témát adott. Ezután makadámúton haladtunk a Stupcanica lakótorony romjaihoz. Az ügyesebbje egy létrán - kis tornamutatvánnyal kiegészítve – bemászhatott az 1m vastag falon lévő lukon keresztül a toronyba. Belsejében csigalépcső maradványok láthatók. A romoknál elpusztítottuk az ebédrevalót, majd egy kis sziesztát követően visszaindultunk a túránk kiindulási helyére. Útközben négykézláb felmásztunk a korábban említett romos Dobra kuca várba. A várhegy oldalán hóvirágot találtunk.
Mindkét vár érdekessége az volt a mi hazai várainkkal ellentétben, hogy ezeken semmiféle karbantartást nem végeztek, mióta elhagyták. Amit láttunk, azok valóban a valamikori várak maradványai voltak. Valószínű, hogy ez az állapot még sokáig nem változik, ugyanis nincs miért felújítani, úgysem látja senki –rajtunk kívül. A természetjárás arrafelé gyerekcipőben jár a hazaihoz képest. A túra során bakancsossal nem találkoztunk.
Útközben a tavasz hírnökeiként szép virágokat láttunk. A Magyarországon dísznövényként ismert magyal bokorral is találkoztunk természetes környezetben. A Papuk hegység ennek a mediterrán cserjének a legészakibb előfordulási helye.
Gyalogtúránk végén levezetésként egy jókora emelkedőt leküzdve visszajutottunk a Petrov turistaházhoz, ahol az autóink hűségesen megvártak minket. Aki megszomjazott, zárásként a daruvári cseh kolónia sörgyárában készült cseh sörrel locsolhatta a torkát.
Autókkal legurultunk Daruvárra, ahol megnéztük a termálparkot; itt számtalan helyen termálvíz tör föl. A helyi termálfürdőben a +3°C külső hőmérséklet mellett kellemesen lubickoltak a fürdőzők. Egy kis városnézés után végleg beültünk a kocsikba és hazaindultunk.
A túra során 26km-t gyalogoltunk 850m szintkülönbség mellett.

Azt már az előző évi túra alapján tudtuk, hogy a hegységben nincsenek megkülönböztetve a turistautak jelzései. A tájékozódást segítette, hogy ebben a térségben sok útbaigazító táblával találkoztunk. Általunk megszokott turistatérkép nincs a hegységről. A tájékozódáshoz Péter által készített térképvázlatok és a Nyugat-Papukot tartalmazó horvát kiadású térképvázlat használható.
Köszönjük Dr. Montskó Péternek és Husvéth Ilonának, hogy együtt túrázhattunk és utunk során segítségünkre voltak.
Zárszóként csak annyit írnék, hogy lesz még ennek folytatása…

Túravezető, illetve lejegyezte: Keményfi Balázs

Képek itt
Fotó: Arató Csongor, Lévai Gábor, Keményfi Andrea

2000.07.14-28. Két hét Erdélyben -egyeseknek Pécsig

Útvonal: Biharkeresztes-Nagyvárad-Mezőtelegd-Kőrősrév-Sonkolyos-Bulz-Barátka-Jádremete-Lesi tó-Biharfüred-Belényes-Pietroasa-Padis-Poiana Horea-Bélesi tó-Marisel-Tarnica tó-Kolozsvár-Tordai hasadék-Borév-Torockó-Nagyenyed-Gyulafehérvár-Zalánta-Ampolyforrás-Abrudbánya-Brad-Halmágycsúcs-Fehér Kőrős völgye-Horgásztó-Világos-Arad-Battonya-57-es major-Mezőhegyes-Makó-Szeged-Mohács KP 902km út 451p 4600m szint 46p 124km terep 124p 2600m szint 52p GY 8km 12p 200m szint 4p 15nap vándortúra 30p mozgótábor 14 éj 112p

A PTKK idei kéthetes nyári nagytúráján Erdélyben kalandozott bringás csapatunk.
Július 15-én hajnalban, egész éjszakás vonatozás után szálltunk nyeregbe Biharkeresztesen. A határátkelés után hamarosan beértünk Nagyváradra, amit ugyanazzal a lendülettel el is hagytunk. (Az elhanyagolt városok toplistáján nálam előkelő helyen szerepelne.) Egy darabig a román 1-es főúton haladtunk, mely jobb minőségű volt, mint nálunk a 6-os. (Igaz, állítólag ez előbbit egy olasz céggel építették.) Az itthon keringő rémtörténetek alapján az ember rosszabbra számított. (S ez nem sokkal később be is következett, hegyi- és mellékutak képében).
A főútról letérve érkeztünk meg a Körös-szoroshoz, mely nevéhez hűen igencsak keskeny. Így aztán a vasút és a folyó mellé már csak egy szűk gyalogösvény fért. De legalább az autós "turisták" nem hajtanak be. A táj fantasztikus, kétoldalt meredek mészkő falak a sziklamászók örömére; alul jéghideg vizű vad hegyi folyó. A szorost másnap reggel hagytuk el, kiadós éjszakai eső után. Innentől fogva aztán nem kellett nagyon elrakni az esőkabátot, a felhők ugyanis jó egy hétig hűségesen kísértek minket, ügyelve, nehogy kiszáradjunk. (Pedig E. Józsi barátunk, miután a bringájára felkötözött esőkabát valahol leesett, kijelenette, hogy többet nem fog esni.)
A harmadik napon Koszorú Tamás barátunk érkeztével a létszám elérte a 10 fős maximumot.
(Eperjesi Józsi- és Balázs, Lévai Gábor- e sorok írója-, Várhelyi Sándor-és Balázs, Keményfi Balázs, Orbán Jutka, Szabó Péter, Makk István) Ez azonban nem tartott sokáig, mert az aznap éjszakai vihar annyira megrongálta (eláztatta) István társunk felszerelését, hogy úgy döntött, inkább hazatér. Utóbb kiderült, hogy ez bölcs döntés volt, mivel később olyan utakon haladtunk, amit nem biztos, hogy kibírt volna a versenybringája.
Az első hét legnagyobb részében a Bihar-hegységben kalandoztunk, ritkán lakott, vadregényes vidéken. Ez alól kivételt csak Belényes város meglátogatása jelentett, ahova készleteink erőteljes fogyatkozása kényszerített. (Más szóval elfogyott a kaja). A városi pénzváltónál ért véget a Ki bírja tovább Lej nélkül? című össznépi vetélkedőnk. A pénzváltás után jöttünk rá, hogy itt igencsak gazdagnak számítunk, mivel úgy 50 német márka (kb. 6500Ft) beváltásával az ember mintegy félmillió Lejhez jutott... Jobban járnának a románok, ha levágnának két nullát a végéről, 100-asnál kisebb címlet úgy sincs. Kedvenc román pénzünk a tavalyi napfogyatkozás emlékére kibocsátott 2000 Lejes, melynek előállítása többször annyiba kerülhet, mint amennyit ér (cirka 26Ft, ez már nem semmi!).
Belényes után másztunk föl az 1500m magasan fekvő Padis-fennsíkra, melyen található a Csodavár nevű természeti képződmény. A Csodavár három egymás melletti, függőleges falú víznyelőből és az őket összekötő sziklabarlangból áll. A víznyelők mintegy 200m mélyek (lezuhanás esetén egy gyors miatyánk még belefér), ehhez jön még a barlang kb. 75 méteres mélysége. Nagyon tudom mindenkinek ajánlani, különösen azért, mert még nem lepték el a területet az elárusítók hadai, és megmaradt viszonylagos érintetlenségben (Európában ez igencsak ritka).
A fennsíkról lefelé vezető utunk elég érdekesen zajlott, ui. térkép szerinti hegytetőről még vagy fél napot másztunk fölfelé. Az út folyamatosan romlott, majd egyszercsak eltűnt. Az iránytűt követve hatalmas hegyi legelőkön keltünk át, térképen nem szereplő falvakon keresztül, ahol a XX. századot csak a benzinmotoros fűrész képviselte. A helyiek ugyanis kizárólag favágásból és legeltetésből élnek. A nyári hónapokban az egész falu felköltözik a hegyre, télen vissza a völgyben lévő rendes faluba. A vidék elhagyatottságára jellemző, hogy lehet, hogy mi jártunk arra először biciklivel.
Kolozsvár felé menet több, enyhén szólva gigantomán víztározó mellett haladtunk el, amelyek közül említésre méltó érdekesség a Bélesi-tó. Az egyik falu -melyet a tó feltöltésekor ürítettek ki- templomtornya a mai napig kilátszik a vízből.
Forgalmas főúton keresztül értünk be Kolozsvárra, ahol az innen elszármazott Jutka barátunk (aki egyben a csapat egyetlen hölgytagja és tolmácsa volt) családjánál fantasztikus fogadtatásban részesültünk. Dacára annak, hogy teljesen váratlanul érkeztünk, a társasház szinte minden magyar lakója be akart minket hívni magához és mindenben készségesen segítettek.
Ekkor jártunk az első hét végén, ehhez képest mindössze 324 km volt mögöttünk. Ebben közrejátszott a sok hegy, a rossz utak, a sok látnivaló és az időjárás. Ez utóbbi miatt "vettük ki" már a harmadik napon a pihenőnapot, amelynek végén Keményfi Balázs barátunk mondotta: "Most már induljunk tovább, mert lassan felfekvési sebeink lesznek a sok sátorban dögléstől." Ugyanazon a táborhelyen, a Lesi tó partján esett meg az, hogy az éjszakai zuhétól a sátorhely és az út között folyó patak úgy kétszeresére duzzadt. Ez minket nem túlzottan zavart, annál inkább a velünk egy oldalon tanyázó románokat, akik a Daciával nem tudtak átmenni az általunk használt (eléggé foghíjas és rozzant) hídon, és kénytelenek voltak kivárni, míg a gázló újra használhatóvá vált.
Kolozsváron vettünk búcsút imént idézett Balázs barátunktól, akinek haza kellett térnie, mert elfogytak a szabadnapjai. Itthoni elmondása alapján a Kolozsvártól Nagyváradig vonatozás bringával és cuccal sem lehetett utolsó élmény.
Utunk következő állomása a Tordai hasadék volt, amely, bár híresebb a Csodavárnál, látványban meg sem közelíti azt, pedig ez előbbi sem piskóta. Persze ez csak a saját véleményem, az olvasónak azt javaslom, nézze meg mindkettőt, aztán döntse el.
Ezután következett Torockó a fantasztikus Székelykővel, mely az előbbiekhez hasonlóan visszatérésre csábít. (legalábbis engem). Innen Nagyenyeden, Gyulafehérváron és Zalatnán keresztül vezetett utunk. Ez utóbbi helyen komoly fejtörést okozott, hogyan képesek ott emberek élni. A városba vezető út egyetlen hatalmas lepusztult ipartelepen vezet keresztül, háttérben a kopasz hegytetőn eszetlen magas gyárkémény, fehér füst gomolyog mindenfelé. Továbbhaladtunk az Ompoly folyó völgyében, s a forrásától nem messze egy öreg nénike kertjébe kéretőzünk be éjszakára. Mikor megkérdeztük, hova tehetjük a szemetünket, a nénike azt mondta, hogy dobjuk csak a folyóba, az majd leviszi. Ez egyébként egész Romániára jellemző, kukát általában csak a városokban lehet látni. Vidéken általában ott dobják el a szemetet, ahol éppen állnak. Egyszóval van még mit tenni odaát a tisztaság terén (ahogy itthon is). Az első lépésként ott is a fejekben kellene rendet teremteni, mert nagyon sok dolog van, ami nem pénz, hanem odafigyelés kérdése. Vannak viszont olyan dolgok, amiben igenis előbbre járnak. Példának okáért sehol nem láttunk gazos, elhanyagolt területeket. Ennek oka a rendkívül elterjedt külterjes állattartás. Más szóval a mindenfelé kószáló tehenek, birkák, lovak lelegelnek szinte minden gyomnövényt.
Abrudbánya érintésével értük el Brád városát. Innen egy darabig a Fehér-Körös mentén haladtunk, majd elhagyva azt érkeztünk meg Aradra. Megmaradt pénzünk elköltése után a határ felé vettük az irányt, s kis kényszerű kitérő után Battonyánál léptük át a határt. Kissé fura volt a magyar viszonylatban is jó aszfalton gurulni, de hamar megszoktuk. Battonyán a városi termálstrandon aztán olyasmit tettünk, amit két hétig nem: meleg vízben fürödtünk. A határtól kezdve gyorsan aprózódott a csapat, Battonyánál és Szegednél is ketten- ketten búcsúztak el. Végül egy Szegedtől induló 170 kilométeres utolsó etappal, 2 héttel és 1 órával indulásunk után érkeztünk haza Pécsre.
Mindent összegezve mindenkinek bátran ajánlhatom Erdély meglátogatását. Az emberek szinte mindenütt kedvesen fogadtak minket (persze azért, mint mindenütt itt is akadnak kivételek), a magyarellenesség itt is a nagypolitika uszításának eredménye. A mindennapokra ennek azonban kevés hatása van. Ha barátian közeledünk valakihez, akkor valószínűleg az illető is hasonlóan fog viszonyulni hozzánk. Még akkor is, ha nem értjük egymás nyelvét. Azonban ellenszenv is ugyanúgy meglátszik mozdulatainkon, gesztusainkon, hanghordozásunkon. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy úgysem értik, mit beszélünk egymás közt. Egyszóval legyünk bátran magyarok, s nemcsak Erdélyben, hanem mindenütt másutt is (de leginkább itthon, ez utóbbit ui. elég gyakran elfelejtjük). De ez nem azt jelenti, hogy a más nemzetiségű lenézendő. Mindig gondoljunk arra, hogy nekünk is rosszul esne, ha csak a nemzetiségünk miatt lenéznének, vagy gyűlölnének. Egy kedves gesztus az idegen felé többet érhet, mint száz államközi barátsági szerződés.

Lejegyezte: Lévai "Manó" Gábor

Képek itt.
Fotó: Lévai "Manó" Gábor, Keményfi Balázs




Ugyanez a túra Jutka szemszögéből:

Egész éjjeli vonatozás eredménye ez lőn:
Manó horkol Telegd után a mezőn.
Bicikliket toltuk a köveken Kőrösrévi sziklafalak alatt
Azon a kis helyen mi a folyó és a sínek között maradt.
Józsinak elszakadt a lánca Sonkolyoson
Senki sem akadt fent a szögesdróton
Mikor bemásztunk hogy maradjunk szárazon.
Lesi tó gátjánál jött szembe Tamás,
De a tízes létszámban hamarosan lett változás.

Pepsi szigeten voltunk a legtöbben

István még és Tamás már ott volt a körünkben

Sátrunk alatt hömpölygött a megáradt patak

Sok Dacia az innenső parton ragadt
Mert a fahídon voltak keréknyi lyukak.

Sanyiék sátrastól feljebb hurcolkodtak,
Szakadó esőben Balázs a katétert hiányolta,

Esőnapunknak ez volt a programja.

Vizesen búcsút intettünk Istvánnak
És másnap Józsi MÁV-os esőkabátjának.

Biharfüredről Belényesre ereszkedtünk le

Mert a kaja elfogyott és senkinek nem volt leje.

A legelős táj hasonlított a nagy mongol pusztasághoz

Perecet vettünk a piacon, de nem mindenkinek jutott lángos.

Patak, körül hegyek, zöld és nem esik az eső

Vasaskőfalva után kell ennél jobb pihenő?

Sugarait úgy ontsa rájuk a felkelő nap
Hogy felszárítsa a párát mit a hajnal rájuk rak,

Nevezzél csak nyugodtan optimistáknak:

Minden este így állítottuk fel a sátrakat.

Csodavár dolinái, 100 m-es sziklafalak

Nagy erejű, tiszta vizű hideg patak
Fenyők, tehenek, legelésző birkák, lovak,

Egy lavór víz és leszakadt pólóújjak:

Padis-fennsík mi mögöttünk maradt.

1400-on a nap izgalmasan kezdődik:

Józsinak kell intézkedni, mert kutyás ébresztő közeledik.

Hogy jutottunk Poiana-Horeára?

Megázva és hágóról-hágóra,

Legelőről-legelőre,
Helyiek mondták csak előre,
Nem sokan jártak itt biciklin előtte.
Tomi majdnem elhagyta a csomagtartót

A két Balázs hozott a bozótból drótot,
S nem láttuk a Bélesi elsüllyedt templomtornyot.

Ki látott már ily hideg, esős júliust?
Mariselen majdnem fellendítettük a falusi turizmust.

Gyerektáborban aludtunk s nem 200 Ft-os házban

400 Ft-ot fizettünk egy éjszakára,
S ki ügyes volt, ruháit reggel szárazon találta.

Másnap Balázs Kolozsváron felült a vonatra,

Kilenc átszállással jutott el Mélykútra,
S mi este kilenckor mentünk a piacra.

Tordai hasadékot végigjártuk,
Majd bokáig cementporban állva áztunk.
Torockón és utána volt aznap szállásunk

És a további útvonalat is kitaláltuk

Ompoly völgyében Zalatnán a gyárkéményt füstölögni láttuk

S forrásánál a néni kertjében vertük fel a sátrunk,

100 km-t hagyva aznap utánunk.
Abrudbányán gyorsan továbbálltunk

S a Gaina-tetöre fel nem másztunk
Mint kiderült ez nagy mulasztásunk.
A hágóról csodálatosat ereszkedtünk
Brad után csak Józsi esése törte meg a lendületünk.

Néni kútjából több tíz Iiter vizet meríttettünk
S a sátorból emeletes vagonokat szemléltünk.

Józsi majdnem haza akart menni,

Úgy kellett őt begyógyszerezni.

Peti éjjel küzdött a vakonddal

Sátor alján nyomta vissza nem is mindig gonddal.

Másnap estére elhagytuk a hegyeket

S halastava mellett a tulaj mutatott sátorhelyeket.

Megjelentek a hangyák és a szúnyoghad

Bihar hegyei ehhez sokkal zordabb.

Arad innen már nem volt messze
Gumicukrot vettem maradék Iejemre.
Vargyas helyett Battonyán mutattunk útlevelet

S két hét után a strandon találtunk meleg levet.

Aznap este aludtunk az 57-es majorban

Biciklivel ment el, kinek akadt dolga.
Másnap már a Tiszában fürödtünk Szegeden

Sanyi ismerősénél, Lillánál ettünk barackot és sütit melegen.

Nem sejtettük, hogy másnap otthon hajtjuk álomra fejünk

Pedig a Balaton-átúszásra nem is neveztünk.

Baján és Mohácson 4-en 3 dinnyét ettünk

1100 kilométeren 170-et finiseltünk.

Orbán Jutka