1. nap: Esztergom - Szob (120) – Márianosztra (220) – Kóspallag – Szokolya (196) – Királyrét (250) – Nagy-Hideg-Hegy (864) - Királyrét - Szokolya
2. nap: Szokolya - Kóspallag - Nagyírtáspuszta (445) – Nagybörzsöny (210) – Vámosmikola (130) – Kemence (205) – Kiráyháza (360) - Diósjenő (250)
3. nap: Diósjenő (250) - Pénzásás - Várhegy (Drégelyvár) (444) - Bernecebaráti (175) - H/SK határ - Ipolyvisk - Százd - Szete - Ipolyszakállos - Ipolybél - Ipolypásztó - Ipolykiskeszi - Ipolyszalka - Bajta - Garamkövesd - Párkány - SK/H - Esztergom
kerékpár úton: 178km 2040m szint
kerékpár terepen: 44km 914m szint
gyalog: 4km 100m szint
A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
A letölthető track *.gdb formátumú.
Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
1. nap
Kora reggel indultunk öten, két autóval Pécsről. A bringák a tetőtartón utaztak, mi pedig alattuk. Nagy várakozással közeledtünk Esztergom felé. Esztergomban biztonságos helyet kerestünk az autóknak, majd felcuccoltuk a bringákat: háromnapi élelem, váltóruha, esőcucc, sátor, hálózsák...
Útunk egy kis csavargással kezdődött Esztergomban, mivel nem találtuk meg elsőre a kiveztető utat, de eközben útbaejtettünk egy boltot, hogy a kerékpárjaink elérjék az ideális tengelyterhelést. Ezután meg se álltunk a Szobra vezető révig.
Amíg a révre vártunk, a Dunát csodáltuk, hiszen Pécsiek lévén szárazföldi lények vagyunk, nem mindennap van ilyen látványban részünk. A kompra rajtunk kívül sok külföldi kerékpáros várakozott. Úgy néztük, hogy egynapos túrára indulnak.
Komponálás - akarom mondani: kompon állás- után Márianosztra felé vettük az irányt. Útközben az épülő kisvasutat figyeltük. Márianosztrán megnéztük a templomot, és egy rövid pihenőt tartottunk. Ezután Kóspallagot érintve a Deszkametsző völgy felé vettük az irányt, ahol egy nagyon szép erdei aszfaltúton tekerhettünk. Pontosabban Kóspallag után egy (csomagokkal) embertpróbáló emelkedő várt ránk, majd egy kellemes gurulás. A Szokolya melletti Kacár Tanyát vettük célba, ahol ekkortályt lovasnapokat tartottak. A tervünk az volt, hogy a csomagjainkat otthagyjuk, majd csomagok nélkül feltekerünk a Nagy-Hideg hegyre és a Csóványosra. Ez részben így is történt.
A Kacár Tanyát elérve a hátsó kerekem defektet kapott egy tüskétől. Miközben foltoztam, a többiek bemutatkoztak a házigazdánk hölgy tagjának, aki készségesen bemutatta a Tanyát, illetve azt a fészert, ahova betehetjük megőrzésre a csomagokat. Még vizet is kaptunk kannában. Ez a víz különösen értékes, mert ők maguknak is autóval hozzák ide a faluból.
Szép lehet itt a tanyán az élet nyáron, de az év nem csak nyárból áll. Télen bent laknak a faluban, de az állatokat akkor is gondozniuk kell. Tervük szerint előbb-utóbb teljesen ki kívánnak költözni.
A tanya megtekintése, és a defektszerelés befejezése után pehelykönnyű bringáink nyergébe ültünk, hogy meghódítsuk a Nagy-Hideg hegyet. A szokonyai völgyből elképesztő volt felfelé nézni hegyre, ami előttünk állt, de a táj szépsége megkönnyítette a dolgunkat. Már a szokolyai völgy is alattomosan emelkedett, ami a kilométerek fogytával egyre csak fokozódott. Eleinte aszfaltos úton tekertünk, ami később egy sorompó után murvásra váltott. Ide csak a turistaház kisbusza hajthatott csak fel, mellyel többször is találkoztunk a felfelé vezető út során. Azt vettük észre, hogy egyre többször állunk meg fényképezni, virágokat nézni, szedret enni, ami azt jelenthette, hogy nem vagyunk olyan frissek, mint reggel. A legkeményebb szakasz a turistaház alatt ért minket, ahol szégyenszemre toltuk is egy kicsit -de nem látott senki-.
Heuréka! Felértünk a 864m magas Nagy-Hideg hegy csúcsára. Itt -miközben a többiek kinyújtották az izmaikat- egy geoládát sikerült begyűjtenem. Leteszteltük a turistaház büféjét, mert a szervezetünk víztartalma a felfelé vezető úton nagyon lecsökkent. Eredeti tervünk szerint még felmentünk volna gyalog a Csóványosra, de úgy döntöttünk, hogy azt meghagyjuk a következő túrára, mert már eléggé eljárt az idő, és még vissza kell érni a Kacár Tanyára és tábort kell vernünk.
A hegyről lefelé már csak a kezünk fáradt el a fékezéstől, hamar leértünk Királyrétre, ahol megnéztük a tavat. Szokolya felé begyűjtöttünk a kisvasútnál még egy ládát, miután meg sem álltunk a Tanyáig. Miközben a csapat többi tagja tábort vert, még eltekertem a rokonok házát megnézni Kismarosra, a szomszédba. Ahonnan -mivel nem kívántam ugyanarra visszajönni- toronyiránt a dombon-völgyön mentem vissza a Tanyára, de közben elfogyott az út, és egy bozótos kerítés szélén tolva jutottam egy erdőig, ahol egy patakon átkelve (Nacsagromi árok) elértem a Tanyához tartozó legelőt. Hiába, így izgalmasabb volt, mint az aszfalton visszamenni.
Mire a tábort elértem, a társaim már jóízűen falatoztak a sátruk előtt. Csupán a csomagjaimért nem tudtam bemenni a fészer udvarába, mert be volt zárva. Józsi elmondta, hogy hol a kulcs, így ez is megoldódott. Nemsokára a sátram is állt, és a bendőm is megtelt. Este nem kellett ringatni senkit. Csak a horkolásunk versengett a csillagos ég alatt a tücskök ciripelésével.
2.nap
Az előző napi fáradalmakat kipihenve várakozással néztünk a következő túranap elé. Reggeli után sátor bontás, pakolás következett. Mikor indulni készültünk, a házigazdáink búcsúzóul még egy-két jó szót adtak útravalónak. Ezúton is szeretnénk Nekik köszönetünket kifejezni. Ezután végleg elbúcsúztunk a Kacár Tanyától.
Az első kilométereket már előző napról ismert úton tettük meg. A Deszkametsző völgyet ellenkező irányban is végigtekertük a szép erdei aszfaltúton. Útközben több budapesti bringással találkoztunk. A vadászháznál az út szélén sistergést halluttunk, majd észrevettük, hogy nedves az aszfalt. Az út alatti csőtörés gyanúja bebizonyosodott. Bejelentettük a közeli vadászházban a hibát, amit köszönettel vettek. A tegnapi kóspallagi kaptató most ellenkező irányból sokkal kellemesebb volt. Az autóutat elérve Kisinóc felé vettük az irányt. A kisinóci turistaház ismarős volt számomra a túra előtt látott Másfélmillió lépés Magyarországon című filmből.
Kisinóc után a Nagyirtás-puszta felé haladtunk a kanyargós erdei aszfalton. Nagyirtás-pusztán egy kis pihenőt tartottunk, közben kívülről megnéztük a Szent Orbán Fogadót, ami nagyon pazar üdülőhely a Börzsöny rengetegének közepén.
Miután konstatáltuk, hogy nekünk mennyivel jobb sátorban aludni az erdőben, Józsi javaslatára megnéztük a közelben a Nagybörzsönyi Erdei Kisvasút jelenlegi végállomását. (Azért jelenlegi, mert már mint az előző napi leírásban szerepelt, elkezdték építeni a régi nyomvonalon az új síneket Márianosztra közelében. Ha idáig elérnek az építésével, akkor a kisvasút Nagybörzsönytől Szobig közlekedhet.) A vonat éppen itt a végállomáson tartózkodott. A kisvasútnak a közelben Kisírtáspusztán úgynevezett "csúcsfordítója" van, amit meg is néztünk. Mielőtt a vonat elindult volna az állomásról, a bringákkal előresiettünk, hogy a vonatnak a csúcsfordítón való áthaladását saját szemünkkel láthassuk.
A csúcsfordító valójában egy Z-alakú szerpentinnel cikk-cakkszerűen kiképzett vasúti pályaszakasz, mely – a helyigényes ívek kiiktatásával – alkalmas nagy magasságkülönbségek viszonylag kis távolságon való leküzdésére. A vonat miután egy kitérőhöz ér, menetirányt vált, majd a váltót követően a másik sínpárra kerül, ahonnan az emelkedőn a beérkező sínpárral nagyjából párhuzamosan curikkolva hamarosan újabb kitérőhöz jut.
Megvártuk, míg a vonat a csúcsfordítón áthalad, ami nagyon látványos volt, majd továbbtekertünk Nagybörzsöny felé. Az aszfaltozott erdészeti út nem vezetett egészen a településig, hanem annak közelében földúttá változott. Ezen érkeztünk be a faluba.
Nagybörzsönyben viszonylag sok időt töltöttünk, mivel ide terveztük a déli pihenőnket, valamint bőven volt látnivaló is. Elsőként a Bányász templomot néztük meg. Igaz, hogy csak kívülről, mert sajnos zárva volt, de a kulcslyukon azért bekukucskáltunk. A templommal szemben lévő tájház is megérdemelt egy kis időt. A falu központjában lévő csapos vendéglátó egységben feltöltöttük a megcsappant folyadékkészletünket, majd a parkban megebédeltünk a magunkkal hozott elemózsiából. Ebéd után még megnéztük a műemlék vízimalmot is, ahol kedves tájékoztatást kaptunk a gondnok nénitől. A nagybörzsönyi látnivalók sorát a XIII. szd. első felében épület Szent István templomnál zártuk, ahol igazi, Szent István ünnnepi rendezvénybe csöppentünk.
A sok látnivalóval jól elment az idő, amit az előttünk álló országúti szakaszon kívántunk behozni.
Vámosmikola, majd Kemence felé vettük az irányt. A jó minőségű úton jól haladtunk, de a sok domb megnehezítette a dolgunkat. Az út egy hullámvasúthoz hasonlított.
Kemencén is látnivaló várt ránk. A kálváriát kívántuk megnézni. Ahogy megálltunk a kálváriára felvezető út alatti kereszteződésben, egy helybeli bácsi szólított meg minket, aki hosszan mesélt magáról. Örült, hogy valakinek elmondhatta. Mi pedig csak hallgattuk, hallgattuk. Előbb-utóbb feljutottunk a kálváriára is. Sajnos a stációk képei biztonsági okokból lezárva voltak, így nem láthattok őket. A lelki feltöltődés után itt még egy ládakeresés következett. A Szent Sír felé jutottunk vissza a faluba.
Itt még felkerestük az egyik kocsmát, hogy szomjunkat olthassuk. Közben eleredt az eső. Milyen kocsma az, ahol nem belülről ázik el az ember, hanem kívülről? Az eső nem tartott sokáig, egy napernyő alatt vészeltük át. Egyébként az időjárás nagyon jó volt hozzánk, mert a túra során ez az eső volt az egyetlen.
Az utolsó esőcseppek után elhagytuk Kemencét, és a Kemence patak völgyében, kiváló aszfalton folytattuk az útunkat. Ezen a szakaszon egy másik kisvasút nyomvonala haladt mellettünk. A túra során ez már a harmadik (egyben utolsó) kisvasút volt. Az út folyamatosan, de enyhén emelkedett. Nagyon kellemes volt haladni az erdő közepén húzódó völgyben, a patak partján. Az út során Királyházát is érintettük. Útközben egy-egy patakparti tisztáson sátortábort láttunk. F. Zoli ötlete az volt, hogy itt az egyik patakparti tisztáson keressünk magunknak táborhelyet. (Az esti táborozást eredetileg a diósjenői kempingbe terveztük) elfogadtuk az ötletét, így hát útközben fürkésztük a lehetséges helyeket. De mire kitaláltuk, hogy itt táborozzunk, már minden lehetséges hely mellett elhaladtunk. Závoz közelében a Gál-kútnál még megpróbáltunk egy rétet, de az nem vált be, mert nagyon meredek volt, és nagy volt rajta a fű. Így hát továbbhaladtunk. Mivel átértünk a Börzsöny keleti oldalára, Závoznál gyönyörű kilátás nyílt a Cserhát felé. A nógrádi vár is kivehető volt a távolban. Miután kigyönyörködtünk magunkat, legurultunk Diósjenőre, hogy befészkeljük magunkat a kempingbe, amit eredetileg is terveztünk.
Bejelentkeztünk a recepción, ahol először nagyon megleptek minket. Ugyanis a recepciós azzal fogadott, hogy telt ház van, egy talpalatnyi hely sincs már. Ez szemmel láthatólag nem így volt. Kapásból mutattam neki egy óriási üres területet, ami tökéletesen megfelelt nekünk. Azzal a kijelentéssel, hogy, ha itt nem kapunk helyet, akkor nem tudjuk, hogy hol töltjük az éjszakát, sikerült a lelkét megpuhítani, és beleegyezett abba, hogy ott maradhassunk. Tömeg egyáltalán nem volt a kempingben, csupán egy nagyobb diákcsapatnak volt táborzáró búcsúestje, ami igaz, hogy hangosabb volt a kelleténél és sokáig tartott, azért előbb nem, de utóbb elnyomott minket az álom.
3. nap
Másnap augusztus 20.-a köszöntött ránk. A nap a szokásos 7 órai keléssel kezdődött. (Tudni illik, hogy bevett gyakorlat nálunk túrán a 7 órai kelés, és a 9 órai indulás). Sátorszárítás közben reggeli következett a fűre kiterített tábori "asztalon". A fényképeken látható, hogy egy kiskutya és egy macska is társulni kívánt a reggelim elfogyasztásához. Többekben előjött a régi ausztriai túráról az az élmény, amikor reggel a tehénlegelőn a tehenek ébresztettek minket, és az egyik tehén zacskóstól egy laffantásra befalta a műzlimet.
Összepakolás után a szokott időben elindultunk. Diósjenőről Borsosberényen keresztül Drégely vára felé terveztük az utat. Borsosberény előtt a földúton az egyik elágazónál valahogy elkavarhattunk, de nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, mert végülis így is jó volt. A K jelzés felé a földút egyre meredekebben vitt fel minket a hegyre. A végén már egy rövid szakaszon tolnunk kellett a megpakolt bringákat. A Törökasszony útján vezető K jelzésen egy elhagyott, romos kulcsosházat láttunk. Sajnos...
Hamarosan kiértünk az erdei aszfaltútra, ahol a szép és tekervényes úton Drégely vára tövébe jutottunk. M Józsi felajánlotta, hogy vigyáz a bringákra, amíg gyalogosan felmegyünk a várhoz.
Álljon itt egy idézet Arany János, Szondi két apródja című balladájából:
"Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja."
Történelmi romok között gyönyörködhettünk a kilátásban. Ládakeresés után legyalogoltunk a bringákhoz, M. Józsinak megköszöntük az őrzést.
Nyeregbe pattantunk, és csak gurultunk Bernecebarátiig. A település előtt megálltunk Szűz Mária szobránál, melyet a helyiek Máriácska néven neveznek. Bernecebarátiban megtekintettük az erődtemplomot és a kálváriát, majd megkerestük a túránk utolsó geoládáját.
Bernecebarátit elhagyva Tésa felé fordítottuk a kormányt. Az országhatáron vezető út déli oldalán E. Józsi cseréptöredékekre hívta fel a figyelmünket. Itt 400 m hosszban, 20-70 m széllességben közepes sürűségben gyűjthetők cserepek. A lelőhely délkeleti részén néhány paticsos folt is megfigyelhető. A leletanyag a hatvani kultúrát képviseli, legjellegzetesebbek textil és seprűdíszes cserepek. Meg is álltunk keresgélni a ribizlisorok között, de sajnos nem találtunk. Ha több időt fordítottunk volna rá, biztos sikerrel jártunk volna, de tudtuk, hogy még aznap vissza kell érnünk Pécsre, és még a legtávolabbi ponton voltunk.
Mint az előbb említettem, egy szakaszon az út pontosan a Magyar-Szlovák határon vezetett. Tudtuk, hogy ennek néhány hónap múlva nem sok jelentősége lesz a schengeni csatlakozás miatt. Ipolyvisk közelében úgy döntöttünk, hogy nem a tervezett úton haladunk Esztergom felé, hanem egy megnyitott kishatáron átmegyünk Szlovákiába, és azon keresztül tesszük meg az út hátralévő részét. Az Ipoly hídján áthaladva Ipolyviskre értünk, majd sajnos egy viszonylag forgalmas úton, Százd, Szete, Ipolybél, Ipolypásztó, Ipolykiskeszi, Bajta, Garamkövesd érintésével haladtunk Párkány felé. Igazából ezen a szakaszon csak a pedált tapostuk, mely eléggé kivette a maradék zsírunkat, látnivaló nem volt. Jobb lett volna tovább az Ipoly másik oldalán a magyar oldalon továbbhaladni, de az ember mindig úgy gondolja, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb...
Párkányban kerekezve láthattuk, hogy nagyon szépen rendbehozták a települést. A hídnál nagy volt a forgalom az augusztus 20. kapcsán Esztergomból átjött turistáktól. Párkányban minket felpakolt biciklistákat örömmel üdvözöltek a magyarok. A szlovák oldalon a személyi igazolvány felmutatása után felhajthattunk a Mária-Valéria hídra. Esztergomban nagyszabású augusztus 20.-i ünnepség részesei lehettünk. Érdekes volt látni, hogy máshol hogyan tartják meg ezt az ünnepet. Nem maradhattunk itt sokat, mert már eléggé eljárt az idő.
Megkerestük az autókat, "akik" hűségesen megvárták a gazdáikat. Bepakoltunk. Csomagtartóba a csomagok, tetőre a bringák, hazatelefonálás, hogy indulunk. O. Jutka kérésére elmentünk az Esztergomi Ferences Templomhoz. Mialatt itt egy pár percet töltöttünk, óriási felhőszakadás lett. Konstatáltuk, hogy a túra amit mindannyian nagyon élveztünk jól sikerült, a legutolsó percig tartott. Annyira esett, hogy hosszú időre félre kellett állnunk az országút szélén az autókkal, mert semmit sem láttunk.
Hazafelé úton végigbeszéltük a túra legjobb mozzanatait, majd hazaérve próbáltuk az otthoniaknak is elmondani, de persze nem lehet átadni igazán az élményeket, csak átélni.
Remélem ez az írás - bár nem sikerült rövidre - segít abban, hogy akik résztvettek a túrán, jobban megőrizhessék emlékükben, illetve akik nem vettek rajta részt, ők is részesei lehessenek. Talán kedvet kapnak arra, hogy legközelebb ők is velünk tartsanak.
Képek ittFotó: Eperjesi JózsefTúravezető: Eperjesi József
Lejegyezte: Keményfi Balázs
