A túra útvonala GPS részére letölthető itt. A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
Megtekintés Trackabee adatbázisban itt.
A túrát megelőző napon szike és tű-cérna alá kerültem, egy kisebb szájsebészeti beavatkozás révén. Gondoltam, a seb gyógyulásának jót tesz a friss levegő, és egy 25-km-es teljesítménytúra.
Reggel felkeléskor az eső kopogott a tetőablakon. Úgy véltem, hogy ez csak egy szokásos reggeli kis eső, ami hamar eláll. Hosszúheténybe érve még mindig esett. Fel kellett tennem az esőgumikat -akarom mondani felvenni az esőkabátot. A rossz idő nem szegte a reggel gyülekező csapat hangulatát. (Az előző évi túrán térdig ért a hó a Zengőn.)
Az útvonal a legkeményebb szakasszal kezdődött. Rögtön fel a Zengőre. A csúcson sűrű köd és szél fogadott. Rövid pecsételés után Püspökszentlászló felé vettük az irányt. A lejtő olyan meredek volt, hogy könnyebb lett volna "gatyaféken" lecsúszni. Püspökszentlászlón az út az arborétum kerítése mellett vezetett. Sajnáltam, hogy nem lehetett bemenni, mint régen. Itt a 2. ellenőrző ponton Szabó Laciék vártak szendviccsel, nápolyival és ásványvízzel.
Következő cél a Cigány-hegy volt. Ez nem volt nehéz szakasz. A Miske-tetőn a tér kitárult. Jó volt szétnézni, bár a felhők alacsonyan mindent körbevettek. A Cigány-hegyi pontőr a kilátó aljában húzta meg magát, védelmet keresve. A Cigány-hegytől É-ra vezető K+ út ezúttal járható volt, bár tartottam tőle, hogy a szokásos tengernyi sár fogad.
A Pásztor forrás bővízű nedűjéből kortyoltam, majd a Máré vár következett. Az útvonal több forrás mellett elhaladt, többek között az Egri Csillagokból ismert Gergelyről és Éváról elnevezett forrás mellett is. Ezen a szakaszon végre megláthattam az árnyékomat, mert egy rövid időre kisütött a nap, az eső pedig végérvényesen elállt. A Máré-várban a résztvevők egy része kiselőadást hallgatott a várról, ami ezúttal még a szintidőbe is belefért.
Ez után egy nehezebb szakasz következett, fel kellett mászni a Haszé-tetőre. Ezt követően a Kelet-Mecsek egyik legszebb, de nehezen járható szakaszán vezetett az út. Megcsodáltam a Csurgó nevű vízesést, aminek vízét egykor Iván bá édesapja terelt vissza a kő felé, hogy a mai látványát adja. Sajnos az esőbeálló és a pihenőpadok az enyészeté lettek.
Még egy kis mászás következett a Csengő-hegy felé. A műúton haladva a következő cél az utolsó ellenőrző pont volt. Mielőtt oda értem volna, csörtetést hallottam az erdőből. Három szarvas volt az.. Szerencsére nem futottak el azonnal, adtak egy kis időt a fényképezésre.
A teljesítménytúra utolsó szakasza Hosszúhetényig könnyű volt. Kicsit visszavettem itt már a tempóból, mert bőven volt még idő. Hosszúhetény rászolgált a nevére, ugyanis Püspökszentlászlótól vezető úton hosszú szakaszon csodálhattam meg egy-egy szépen felújított öreg házat.
A célba érve a rendezők jóvoltából kitűzőt és emléklapot vehetett át minden teljesítő.

Köszönöm a szervezést. Nagyon jól esett a túra, nem csak az eső az elején.
Képek itt.
Fotó, lejegyezte: Keményfi Balázs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése