2008.11.15. Skóciai Szent Margit emléktúra

Útvonal: A 2007-ben kijelölt SZT. MARGIT ÚT. Pécsvárad - Büdöskút – Antalkép –Dóri út – Szép Ilonka kilátó – Vadász-lak – Réka-vár – Stein malom – Mecseknádasd. Táv: 15 km, szintemelkedés: 400 m.

A túra útvonala GPS részére letölthető
itt.
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
Megtekintés Trackabee adatbázisban itt.


Kellemes, nem éppen novemberi időben 155 fős csapat vett részt a 19. alkalommal megrendezett túrán. Legtöbben persze Pécsváradról, illetve Pécsről és környékéről jöttek, de képviseltették magukat a bajaiak, illetve kecskemétiek is.
Ezúttal Pécsvárad irányából haladtunk Mecsaknádasdig, de már a tavaly felfestett, illetve kitáblázott Skóciai Szent Margit túraútvonalon. Az út során sok ismerőssel, illetve eddig még ismeretlen túratársakkal beszélgethettünk, megosztva túraélményeinket egymás között. Egyesek már a jövő évi terveket szövögették.
13.00 után nem sokkal a Réka várban felcsendült Ivasivka Mátyás tanár úr és diákjai furulya-fuvola muzsikája. Ezt követte Iván bá köszöntője, illetve ismertetője Skóciai Szent Margit életéről. Végezetül ki-ki hazatért a várból hosszabb-rövidebb útvonalon.



Jövőre is ugyanitt!


Fotók:
Blum András fotói itt.
Keményfi Balázs fotói itt.

Lejegyezte: Keményfi Balázs
Túravezető: Dr. Novotny Iván.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése