A túra gondolata már 2010. tavaszán felmerült, akkor még beszélgettem Csiszivel és B. Misivel hogy milyen jó volt nekik a Fertő-tó körüli túra. Én is ígértem nekik hogy megteszem a távot. De Csiszi javasolta hogy menjek el akkor Bécsbe és Pozsonyba is. Így állt össze a kép a kerékpártúrámról. Valamennyi szervezést igényelt a túra, pl. utasbiztosítást kötöttem öt
napra, valuta váltás EURO-ban, menettérti vonatjegy és a kerékpárjegy vásárlása, szállás keresése a neten.
Főként hétköznapra esett az időpontja a kerékpártúrának. Felmértem az Ausztriai és Szlovákiai körülményeket. Kiválónak találtam az osztrák közlekedési morált és az útviszonyokat.
2011. 06. 15. Szerda.
Kora hajnali indulás a pécsi főpályaudvarról 04:55-kor induló vonattal Szombathelyig, érkeztem 09:43-ra. Majd átszállás Szombathelyen 09:48-kor induló vonattal Sopronig. Egész úton volt egy kedves útitársam is aki ugyan csak Sopronig utazott velem egy kedves középkorú hölgy, aki kosárlabda mérkőzésre ment a lánya miatt. Kiderült hogy Fegyverneky Zsófia édesanyja. Ő segített fel és le rakni a kerékpáromat az átszállásnál.
10:26 - ra oda is értünk Sopronba.
Az utam többi részét már egyedül folytattam. Végi haladtam a Sopron belvároson keresztül. Nem volt sok időm a városnézésre, de a fő célom Bécs és Pozsony volt. Sopronból kifele a Tómalom utcán vezetett ki az (kerékpárbarát)út. Lejtős úton lefele gurultam sokáig, változatos domborzaton.
Fertőrákos mellett rövidebb murvás erdei utat elhagyva kiértem a Tómalomhoz, ahol egy szép üdülő falu és tó van. Fertőrákost egy igen emelkedős és kacskaringós falusi úton hagytam el. Dombom felérve, kiértem a Fertő tói elágazáshoz, ahol a tábla két irányba jelzett, az egyik a Mörbisch (Felsőmeggyes) a másik a Fertő tó felé. Ott van környéken a Kőfejtő és
Vasfüggöny emlékhely. De ezeket is kihagytam idő hiányában. Itt lehet bérelni elektromos kis járgányt, olyan golfautó szerkezet. Meg a tó mellett sok a kerékpáros pihenő a szőlővidéken. Fertőrákostól csak 5 km-t tekertem és az osztrák - magyar határt átlépve. (Schengeni egyezmény egy igen jó szerződés, aminek előnyeit élvezhettem a túrám során többször is !!!) Szépen látszott a Fertő tó, de igen messze volt tőlem. Nemsokára be is értem Mörbisch-be (Felsőmeggyes), tipikus osztrák szép kis város. Tele régi műemlékkel. Tiszta és rendezett utcák jellemzőek az osztrákoknál. Végig szőlővidéken haladtam a tó nyugati oldalán. Mezőgazdasági utakon vezet a kerékpárbarát jó minőségű út, elvétve haladtak el traktorok. Rust (Ruszt)- Oggua utvonalon haladtam tovább változatos dombokon. Az ég egy része borult volt. Purbach -ig meg eleredt az eső, és "vízibicikliztem". Egy darabig egy német házaspárral is együtt haladtam. Purbach határában mintha elvágták volna az esőt. Ott már száraz volt az idő.
Kerékpárút elágazáshoz értem, ami az 50-es főútra és kerékpárútra kanyarodott rá. Az egyik kerékpár út bevezetett Winden-be. Én arra fele vettem az irányt. Ott sajnos egy helybéli nőt kérdeztem meg, hogy merre mehetek tovább, mert fő út volt. Nem akartam forgalmas úton tovább menni, így Vissza fordultam az előbb említett útkereszteződésbe. Windentöl délre jutottam be a kisváros alsó részébe és úgy fel egy ritka forgalmú mellékúton fel Bruck de Lietha felé megy. Így teljesen fent voltam a Fertő-tó északi részén. Egy csendes erdei úton mentem, meglepődve egy hosszú murvás úton haladtam tovább. Ez már a Lajta hegység, mert igen változatos terepen haladtam végig. Menet közben egy Windeni idős házaspárral találkoztam, akik nordic walking-oztak.
Szerencsére az erdei utat elhagyva kiértem egy jó minőségű autóútra, ahol nagyobb forgalom volt. Beértem Sommerein nevű nagyközségbe, ahonnan látszottak messziről az Alpok vonulatai. Dimbes - dombos a 15 - ös úton haladtam tovább a Mannersdorf - Ebergassing - Himberg be is Wien útvonalon. Bécs közelében értem és nem tudtam merre menjek mert a közelben volt az autópálya, és egy ipari rész is a közelben. Az autópályával párhuzamosan haladva egy kerékpárút haladt. És egy házaspárral összefutottam, aki ugyan csak kerékpárral voltak. Megmutatták az utat Bécsig. Egész betekertek az első külvárosig velem. Kb. este 20:00 óra körül értem be Bécsbe.
Drasche park a város legdélibb zöldövezete. De a Süd Wien Camping- et nem találtam, mert messze volt. Így a Duna melletti kempingnél döntöttem. Közben rámsötétedett. Áttekertem a belvárosig és úgy át a Prater parkon keresztül a Stadion mellett a hídon át jutottam a Duna szigetre. Közben meg néztem a teljes holdfogyatkozást. Kempinghez érve, láttam hogy recepció 19:30-ig volt nyitva. Így visszamentem a Duna szigetre, és ott lesátraztam egy Grillező helyen.
2011. 06. 16. Csütörtök.
Kora hajnalban felkeltem 5 óra után. Áttekertem az autópálya felett. Már ilyen kora reggel nagy dugó volt rajta. Duna City modern városrészbe mentem, ahol sok hiper-szuper toronyház van. Az UNO CITY, vagyis az ENSZ központ 1979-ben átadott ívelt magas épületkomplexuma helyezkedik el ezen a területen. Közelben van a legmagasabb lakóház is, a Hochhaus ami 38 emeletes. pl. a 37 szintes IZD Tower Center, a 35 szintes Mischek tower, a 30 szintes Andromeda tower, a 31 szintes Florido tower, a Duna torony ami kilátó is, 252 méter, stb. és az épülö DC tower, ami a Bécs és egész Ausztria legmagasabb 220 méter felhőkarcolója lesz 2013-ban. A modern Bécset elhagyva átmentem a hídon ami külön bicikli és gyalogút egyben. Beérkeztem a régi Bécsbe. De itt végig a rakpart mellett haladtam. Megnéztem a Bécs legmagasabb felhőkarcolóját, ami 202 méter, a neve Millennium torony, amit 1999-ben adtak át. Itt Bécsben tényleg XXI.század van!!!
Változatos városrészeken mentem keresztül, olyan Budapestre emlékeztető részek is voltak, hol meg New Yorkra. Nagyobb lakóparkok és lakótelepek váltakoztak. Grizing nevű kisvárosias hangulatú városrészbe értem. ahol a épületek csak egy két szintesek voltak. Régi díszes terek, és emelkedős utcák voltak, mint a budapesti Tabánban. Villanegyed következett.
Grizinget elhagyva szerpentines úton haladtam felfelé. Egy darabig sima aszfalt, majd macskaköves burkolat váltotta fel. Út egy szakaszát építkezés és felújítási munkálatok folytak. Kb. 2 km után felértem a Kahlenberg nevű hegyre, ami 484 méter magas. És ott volt egy hotel és étterem kilátóval. Gyönyörű kilátás volt látható Bécsről. Látszott a Duna, és az összes magasabb épület is, mint pl. a Szent István Székesegyház, Szent Péter Bazilika, UNO City, Millennium toronyház. Egy kissé szmogos városkép fogadott.
A hegyről leérve bementem forgalmas városba. Már tényleg benne voltam a sűrűben. Végig a Bécsben egy kiváló kerékpárút hálózat van. Többségben kerékpárúton is tekertem. Belvárosba érve sok látnivaló fogadott. Főleg a Ring Strasse-n belül. Állami Opera, Burgtheater (várszínház), a görög stílusú Parlament, Hofburg a császári palota, benne a pálmaházzal, és Spanyol kapuval. A díszes Városháza (Rathaus), Szent István Székesegyház (aminek a cserepei is Zsolnay manufaktúra készítette). A szép sétáló utcák mint a Kartner és Graben Strasse és a Stock-im-Eisen-Platz. Több fiákert láttam a belvárosban. Az utcák makulátlanul tiszták és rendezttek Ausztriában, még Bécsben is pedig egy majdnem 2 milliós világváros. A Duna csatorna mellett végig kerékpárút vezet át a városon. Megnéztem a Schönbrunn kastélyt kivülről. De nem mentem be, mert sajnos oda kerékpárt nem lehet bevinni. Vissza fordultam a belváros felé, utána megnéztem egy külön modern negyedet is ami nagyon tetszett. Majd a Duna felé vettem az irányt. Prater parkban megnéztem híres nevezetes Óriáskereket. A park tele volt kerékpárosokkal, görkorcsolyásokkal, és a fűben heverő fiatalokat. Stadion felé fordulva átmentem a Duna hídon. Egész napos városnézés után eltekertem a Neu Duna Wien Camping-be. 10.6 EURO-ba került egy éjszaka sátrazás.
2011. 06. 17. Péntek.
Korán keltem, kb. 05:30-kor. És csak 08.00 óra körül hagytam el a kempinget Bécsben. A város külterületén csak grillező és szabadidős terület van. Kerékpáros pihenők, padokkal és vandálbiztos wc-kel. Teljes az infrastruktúra. Az EUROVELO 6-os kerékpárúton folytattam az utamat Hainburg és Pozsony felé. (Ez a Duna mellett jön Budapest felé) Bécset elhagyva a kerékpárút a ÖMV telepen vezetett át. Végig utána természetvédelmi területen mentem tovább, végig ki van táblázva az útvonal. Folyamatos tekerés során elértem az Orth-i elágazáshoz, ahol van egy kis várkastély amit nem szabadott kihagynom. Utamat tovább folytatva meg sem álltam Stopfenreunt-i kerékpáros pihenőig. Utána nem sokára átkeltem a Duna hídon ami Hainburg közelében van. A hídról szépen látszott a Duna és Hegyek és Hainburgi vár. Várost elérve végig a Duna mellett mentem. A Hainburgi várba időhiány miatt nem mentem fel. A városfal mellett, majd a városon keresztül követtem a kerékpárút táblákat végig. Hainburgot elhagytam, és már tudtam hogy egyre közelebb Szlovákia. Végig egy kitűnő minőségű kis forgalmú mellékúton tekertem az utolsó osztrák településre, Wolfsthal-ba. Faluba beérve egy ódon teleülésbe érve, macskaköves utcán haladtam át. Nem sokkal át is értem Szlovákiába, az autóúttal párhuzamosan kerékpárút minősége is megváltozott. A régi határátkelő épületek már 2007 november óta kihasználatlanok. A kamionos átkelőhely mára gazos parkolók lettek. A bicikliúton haladva látszott a Pozsony magasabb hegyei (rajta TV torony és kilátó is) és épületei. Lakótelep tömbök és magas házak tömegei jelezték a nagyvárosi arculatot. Autópálya mellett párhuzamosan egy kerékpárúton mentem. A hídra felérve szépen látszott a Duna és városkép. A hídról leérve egy lakótelep és a Főút mellett nagy forgalom fogadott. Villamosok, buszok és nagy autóforgalom volt. Városba befelé parti sétányon haladtam. Hol modernebb és újabb házak váltották egymást. Beértem a belvárosi részre. Itt szépen látszottak a túloldali lakótelepek. Itt van a Vigadó is. A belvárosban sok látnivaló van, a pozsonyi vár, Szent Martin katedrális, Hotel Kyjev, Szent Erzsébet (kék) templom, a 12 emeletes Manderlak Pozsony első toronyháza, Grassalkovich kastély, Duna Akadémia, Szent Mihály Kapu, Gótikus koronázó templom, Szlovák Nemzeti Színház. Végig néztem és fényképeztem a Belvárost. A Szent Mihály kapunál összetalálkoztam egy Kanadai párral akik Québec-böl jöttek, de Budapestről tekertek Pozsonyba, ugyancsak biciklitúráztak mint Én. Látnivaló van bőven Pozsonyban. Érdekes, de Pozsonyban is nagy építkezések vannak. Nagyon sok toronyház épül, mint Bécsben is. Késő délután a városnézés után belvárost elhagyva kerestem a kempinget. Egy gyalogos-kerékpáros felüljárónál egy magyarul beszélő hajléktalan újságot áruló fiatalembertől érdeklődtem. Tovább haladva egy modern üvegfalú vásárcsarnokhoz értem Mellette egy toronyházat építenek. Lakótelepen felérve egy szlovák férfitől érdeklődtem, aki mesélte, hogy ő Budapesten tanult a Zrinyi Miklós katonai iskolában. Kicsit angolul beszélgettem vele, de nem perfektül. Szerencsémre megmutatta az utat a külvárosi Tesco-ig, a Zlaté Piesky nevű helyig, ahol egy tó van a közelben. A kempinget sikerült megtalálnom a jó ember segítségével. Ekkor pont lehetett ebben az időszakban jelentkezni egy kerékpáros maratonra, azt hitték hogy Én is arra jöttem. De málhacsomaggal nem lehetett. 7.50 EURO- fizetem összesen. Lesátraztam és lemostam a kerékpáromat. Később 22 óra körül nyugovóra tértem.
2011. 06. 18. Szombat.
Kora reggel 6 órakor ébredtem, és összeszedtem a sátramat. A kempinget elhagyva betekertem a belvárosba, szerencsére szombat reggel nem volt nagy forgalom a városban. Óvárosban a régi főtéren megnéztem az ódon házakat. Több korszakból maradtak fent főleg a XVIII-XIX. századból. Itt megtalálható a neoreneszánsz, neogotikus, romantikus és barokk stílus is. A városháza egy neoreneszánsz épület. Belvárost elhagyva az új híd kerékpáros - gyalogos sávon mentem át a túloldalra. Itt már lakótelepek tömegei és toronyházak emelkednek. Kerékpáros felüljáró vezet át az autópálya felett, ahol még lift is van mind két oldalán, ha mozgássérült is átmehet kétoldalt. Kerékpáros úton haladtam végig egy nagyon színes lakótelepen át. Itt teljesen külön van a kerékpárút (ami kétsávos) a gyalogos résztől. Pozsonyból kiérve az utolsó magasházak jelzik a lakóterület végét. De már egyre kisebb forgalmú úton haladtam végig. Messziről már szélturbinákat láttam, ami azt jelent közel van Ausztria.
Határt már csak tábla jelezte. Átértem Ausztriába. Szép település fogadott Kittsee. Minden ápolt, tiszta. Szélturbinák közvetlenül a falú közelében voltak. Tovább haladva Gattendorf - Neudorf falukat érintve csekély forgalmú mellékutakon. Itt a tájat továbbra is a szélerőművek uralják. Kerékpárút jelzése végig B21-es volt Neusiedl-ig. E58 jelzésű autópálya alatt haladtam el Parndorf felé. Parndorfon át, az E65-ös autópálya alatt Neusiedl de See felé. Neusiedl (Nezsider) a legnagyobb Fertő tavi település, ahol kb. 5500 lakosú. Itt már a Fertő tó közelség hatással van az idegenforgalomra. Neusiedl-ét elhagyva eltévesztettem az utat, véletlenül a Winden-be tekertem be, ami a szőlővidék, Weiden helyet. Ott már a túra első napján már jártam. Gyorsan visszafordultam és Neusiedle alatt a B10-es kerékpárúton haladtam tovább. Igen modern osztrák vasút mellett haladtam, ami teljes egészében villamosított, és korszerű. Egy Siemens áramvonalas vonat száguldott el párhuzamosan. Wieden-be érve közel nádas után látszott a tó. Itt üdülőtelepek helyezkedtek el egy szép egyenes úton, olyan volt mintha Balatonon lennék. Kiértem egy kikötőbe, ahol menetrend szerinti hajó járatok mentek. A Fertő tóban lehet motorcsónakot is használni, a Balatonban nem. És ez legmelegebb vizű tó is. Továbbhaladva természetvédelmi területen haladtam egészen az utam végéig. Podersdorf - Illmitz között a B10-es kerékpárút murvás szakaszán haladtam át. Az égbolt egyre borultabb volt a reggeli napsütéshez képest. Illmitz után Apelton következett. Itt a környéken volt több magasles és kilátó is. Érdekes de itt háborítatlanul élnek a vadkacsák. Turisták tömegei kerékpáron keresik fel ezt a térséget. Messziről már látszottak az Alpokalja és esőfüggöny vonult Sopron felé. Apelton után Pamhagen-ig meg sem álltam. Pamhagen (Pomogy) az utolsó osztrák település, ahol mentem. Nem sokkal osztrák - magyar határon átkeltem, és a kerékpárút minősége is rosszabb lett. Napokig az osztrák utakon tekertem, utána meg a magyar utakra visszatérni szörnyű volt. Fertődig meg sem álltam. Fertődre beérve megnéztem a gyönyörű Eszterházy kastélyt. Csodás kastélyparkba nem mentem be időhiány miatt, mert estére Sopronba akartam érni. kb. 16 óra körül volt az idő. Fertőszéplakban megálltam egy kicsit cseresznyézni. Dimbes-dombos kerékpárúton Hegykö - Fertőhomok - Hidegség - Fertőboz - Balf kerékpárúton Sopronig. Sopronba érve igyekeztem a vasútállomásra, mert lógott az eső lába. Sajnos eleredt az eső. Én meg városban eltévedve kerestem az állomást. Egy helybéli autóst kérdeztem meg merre a vasútállomás. Az autós felajánlotta, hogy kövessem kerékpárral az autót. Lassan haladva a nagy esőben követtem. Az állomásig elvezetett, és én megköszöntem neki. Bementem az állomásra, leültem pihenni a váróterembe. Tudtam, hogy a másnap hajnali 4-kor Szombathelyre induló vonattal megyek, és itt töltöm az időt addig. Egy idős férfival beszélgettem, ő is azzal a vonattal megy, mint én. De sajnos tudtuk hogy éjfélkor bezár a vasútállomás. Így beszéltünk a biztonsági őrökkel, hogy maradhatunk e éjszaka itt. Az őrök korretek voltak, beengedtek minket nemzetközi váróterembe éjfél után, mivel kint szakadt az eső és hűvös lett az időjárás. Leraktam a polifomomat és hajnali 3-ig aludtam.
2011. 06. 19. Vasárnap,
Hajnali 3:15-kor felkeltem. Összepakoltam a hálózsákom és polifonomat. A 04:00-kor Szombathelyre induló vonattal mentem. Szombathelyre érkeztem 04:55-re. Gyorsan átszálltam a Pécsig menetrend szerinti járatra. 05.15-kor indult, és Pécsre 09:55-re ért be.
Túra értékelésem: Tökéletes utazás és kerékpátúra, azoknak akik szeretnek nyugodt és biztonságos úton tekerni. Közepesen nehéz terepviszonyok (csak a Lajta hegység nehéz felfelé), nem fárasztó végig tekerni az útvonalon. Gyönyörű szép tájak (főleg Ausztriában!!!) . 80 % - ban kerékpárbarát úton bicikliztem. Például a Fertő tó és Duna mentén. Bécsben és Pozsonyban is van bőven kerékpárút. Ausztriában türelmes és udvarias autósokra számíthatunk útközben ha nem kerékpárúton haladunk, mert jobb a morál. Aki szeret természetet járni és várost nézni is, annak szívből merem ajánlani. Túrám megtett távja összesen 480 km volt!
Lejegyezte: ifj. Tamás József
Tamás József fotói
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése