2015.04.26. Kovács Béla emlék-és teljesítménytúra

Útvonal: Pécs TV-torony - Rábay-fa - Meleg-mányi-völgy - Kőlyuki Vendégház - Sikonda
Táv: 11 km Szint: 90 m

Képek:
Miklovich Csilla fotói
.

2015.04.25. "Nem kell futni" - III. és IV.

Pénteken Kaposváron álltunk rajthoz park-tájfutó versenyen, K. Tamás atléta múltjára való tekintettel a Nyílt kategóriában lefutott mindenkit, de egy rossz pontfogás miatt elúszott az érem.

Nem baj, tanultunk belőle: másnap Bólyban megérdemelten a dobogóra állhatott: második helyezést ért el délelőtt a "Nyílt technikás" kategóriában. Csongor Kaposváron N. Balázs (igen az a N. Balázs!) után a második lett, Bólyban a délutáni csapatversenyen a POEÜ-2-es csapat tagjaként a negyedikként értek célba. 

Kettő perc videó - a Bólyi versenynap összefoglalója (Tamás kb. az 1.00) percnél:

http://youtu.be/Z0O7XTEaXDc

Kaposvári eredmények és N. Balázs fotói:

http://smtfsz.hu/index.php?t=270

Bólyi eredmények és fotók:

http://www.tajfutaspecs.hu/index.php/69-hirek/709-rh-boly

A "Nem kell futni" sorozat jövő héten folytatódik: csütörtökön éjszakai verseny!

lejegyezte: Csongor

.

2015.04.12. Ebéd utáni kényelmes kerekezés az Ócsárdi tóhoz

Indulás: 13:00 órakor a Nagybani piactól.
Útvonal: Görcsöny - Ócsárd, s pihenés a tó melletti büfénél. Vissza megegyezés szerint ugyanezen az útvonalon - így 35 km, szint 200 m -, vagy Baksa felé - így 40 km, szint 220 m.

A Nagybani piacnál 4-en találkoztunk, s az első pihenőt a Pellérd-Aranyosgadányi elágazónál tartottuk. Kiderült, hogy eltérő erőnlét miatt jobb, ha külön válunk, így valóban egy laza kerekezés lett a vége, és hosszú pihenő a gyönyörű, nyáriasan meleg időben :)
Lejegyezte: Farkas Kati

2015.04.11-12 "Nem kell futni" jeligére II-III.

Eredeti kiírás, rajtlista, eredmények itt Tájfutásért Pécs

Nem kell futni II-III beszámoló:

A verseny előtt Árpádtetőről indulva egy alapfokú tájékozódási gyakorlatot jelentő rövid felvezető túrán vettünk részt R.Robi (húsz éve tájfutó) irányításával. A Béta-akna környékén lévő versenyközpontban már nagy nyüzsgés várt minket. A versenyterület a Mecsek északi oldalát alkotó mély bevágások, völgyek, sziklák-bozótosok - változatos és nehéz terep, ahol a versenyzőknek toronyiránt haladva kell a kihelyezett bójákat megtalálni.

Ugye mondtam, hogy a táv alig néhány km - de ne hidd hogy egy óra alatt végzel!

K. Tamás és R. Laca (majdnem teljes) sikerrel teljesítette a távot, a hangulatukról mindenesetre árulkodik a befutóról készült másfél perces videó !

Másnap a Kaposvár melletti versenyen (Nem kell futni - III.) A. Csongor egyedül képviselte a bringásokat - eredmény

A hónap végén lesz még egy olyan verseny, ahol kezdők is nyugodtan elindulhatnak: Bóly város parkjaiban nem kell félned az eltévedéstől :-)   Nem kell futni -IV

A helyszín akár egy bringatúra keretén belül is megközelíthető.

Lejegyezte:

Csongor

Képek:

Nagy Balázs fotói

Video:

Arató Csongor videója

2015.04.05. Húsvét hétfői tekerés - Locsolók elől menekülőknek

Útvonal: Pécs - Pellérd (bringa úton)- Görcsöny - Baksa - Téseny - Kisasszonyfa (kastély) - Magyartelek (kastély) - Magyarmecske - Gilvánfa - Besence (híres teniszpálya) - Nagycsány - Vajszló - Páprád - Bogádmindszent - Hegyszentmárton - Siklósbodony - Ócsárd - Görcsöny(Pihi a Göri-Buriban) - Pécs

Táv : 81 km     Túravezető: Kónya Tamás

Rövidítési lehetőség: Magyarmecskéig ugyanaz - onnan tovább Gyöngyfa - Királyegyháza - Szentlőrinc - Bicsérd - Zók - Aranyosgadány - Pellérd - Pécs   Táv: 65 km

Túravezető: Miklovich Csilla

Mégegy verzió: Görcsöny körforgalomig autókkal, csatlakozás a Pécsről jövő csapathoz. Majd tovább - Baksa - Téseny - Kisasszonyfa (kastély) - Magyartelek (kastély) - Magyarmecske - Gilvánfa - Besence (híres teniszpálya) - Nagycsány - Vajszló - Páprád - Bogádmindszent - Hegyszentmárton - Siklósbodony - Ócsárd - Görcsöny Táv: 53 km  Túravezető: Kónya Tamás

A hosszú túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.

Műholdfelvételről megtekinthető itt.

A túra címe Húsvét hétfői tekerés (locsolók elől menekülőknek), de én adok még egy alcímet neki. Besorolom a Kastélyos tekerések közé is. Meg én különben sem menekülök a locsolók elől, de inkább kezdem az elején.

Már most úgy gondolom, hogy hosszú lesz aki nem szereti az most hagyja abba az olvasást.

A reggel már az ágyban félelmetes volt. Még mielőtt bárki félreértené,  gyorsan megmagyarázom. Itt a Makrán süvített a szél, nem kicsit, nagyon. Mikor megnéztem a hőmérőt 2 C°  mutatott. Azért ez az időjárás nem semmi egy húsvét hétfői kerékpár túrához. Ha nincs felírva a nevem a túrakiírásnál akkor ezt a napot bizony ellógtam volna. Még így is felmerült bennünk, hogy a K. Tomin és rajtunk kívül nem jön el senki. Ugyan ismerve a kerékpárosokat gondoltam, hogy egy-két „elvetemült” biztosan ott lesz a Plázánál. Így tehát 4-5 emberrel biztosan valahogy kibírom ezt a kegyetlen napot.

A Plázánál persze senki, de a vásártérnél már láttunk két biciklist. És integettek is K. Balázs és K. Gazsó. Jönnek az első „elvetemültek”. És utána csak jönnek és jönnek. Ez a nap már nem lesz lógós úgy látom. Voltunk páran a Kerékpáros Túravezetők csapatából is, remélem máskor is jönnek.

És igen, meglocsoltak, hiába menekülős a túra. Mert ezen a napon locsolkodni kell akár túra van, akár nincs.

A csoportfotózás után indulás és nem is olyan szörnyű. Kezd éledezni a nap, klassz csapat jött össze és valahogy a szél sem olyan kegyetlen mint a Makrán volt reggel.

A pellérdi kerékpárúton mentünk ki a városból ahol még csatlakoztak hozzánk. Szeretem ezt az utat, mert még az aszfalt hibátlan, nincs emelkedő és szép a környezet. De ami utána következett az nem a kedvencem. Tekerés Görcsönybe az alattomos emelkedőn. Ezt soha nem lehet megúszni ha egy kicsit sík vidék felé szeretnénk menni Pécsről. Kibírtam máskor is most sem volt olyan szörnyű, de azt hiszem belesegített a hátszél is. A tetőn kicsit szusszantunk és élveztük a lejtőt.

Márti, Dóri, Zsuzska csatlakoztak hozzánk a görcsönyi körforgalomnál és így állt össze a csapat. 20 fő azért nem semmi az „elvetemültekből”.

Mivel mindenki érezte, hogy ez a túra egy kicsit kastélyos tekerés is, megegyeztünk, hogy megnézzük a görcsönyi Benyovszky kastélyt és a parkját is. Nagyon érdekes az épület,olyan mint egy skót várkastély. Kicsit sétáltunk a parkjában majd indultunk tovább Baksa felé. Ilyenkor jövök rá, hogy Baranya megye tényleg sűrűn lakott, mert nagyon gyorsan odaértünk és még nem is csodálkozhattam, márt Tésenyt is elhagytuk. Itt szerencsére szólt K. Tomi, hogy a következő település Kisasszonyfa, gondoltam jó lesz valamit intézni, hogy be tudjunk menni a kastélyba. Hívtam a polgármestert, persze nem veszi fel. Ez van, nem lehet minden épületet megnézni belülről, még akkor sem ha megígérik. Aztán a falu közelében feltűntek a traktorok és eszembe jutott, hogy gazda a polgármester. Gondoltam hol lenne máshol, mint itt. Megálltam míg a többiek tovább tekertek, és leszedtem a traktorról (mert persze ott volt). Nagyon aranyos, csak egyáltalán nem érdekelte a kerékpárosok programja, mert a föld fontosabb, az nem várhat. Azért intézett nekünk „idegenvezetőt”. Mire utolértem a többieket már a kastély kulcsa is úton volt, így megnézhettük belülről. Sajnos egy rom, de még így is látszik, hogy gyönyörű lehetett. Persze ha a google-ban valaki rákeres egy szép épületet lát, mert a tetejét és a homlokzatát felújították.

A mellette található magtárt is megnéztük, aminek a boltozata nagyon érdekes volt, de ha pár éven belül nem költenek rá akkor már csak a tégla fog valamit érni az épületből.

Itt az idegenvezetőnk ajánlotta, hogy Magyartelekre menjünk és nézzük meg az ottani kastélyt is. Nem volt nehéz teljesíteni a javaslatát, mert eredetileg is ez volt a szándékunk. Ennek az ingatlannak pár hónapja új tulajdonosa van, ami abból is látszik, hogy már nem szabadon bejárható az épület és a környezetét is elkezdték rendbe tenni. Kicsit csavarogtunk a parkjában, mert egy rövid leírás azt ígérte, hogy szökőkút is van a területen. Nem tudom, hogy megtaláltuk-e, de egy kicsi beton valamire ráfogtuk, hogy az a szökőkút. (Ha a Dodi felfújja magát biztosan különbet tud csinálni. Csak meg ne tegye, mert nekem ilyen úri huncutság nem kell.)

Csináltunk egy csoportfotót és indultunk tovább Magyarmecskére. Persze egy pillanat alatt ott voltunk. Itt vált szét a csapat, a hosszú és a rövid „szakaszra”. Itt még úgy éreztem, hogy nagyon jó a kondícióm, megy ez nekem. Biztosan jót tettek a téli túrák.

Hamar megtanított az időjárás, hogy ne legyek nagyképű. Jött a szembeszél. Mert persze egész nap fújt. Valami kegyetlen volt. Kinéztem magamnak V. Lajos hátát talán mögötte jól elleszek. Sajnos nem jött össze, mert ő nem az a szuttyogós fajta és észre sem vette, hogy rástartoltam. Na gyorsan kerestem magamnak egy másik magas és széles hátú férfit Csaba személyében. Egész jól bejött ez a szélárnyék. Talán nem is érek haza a széles férfihátak nélkül. Ragozhatnám még a szembeszél alattomosságát, meg hogy milyen szörnyű, de minek? Szerintem mindenkinek volt már ilyen tapasztalata, aki hajlandó volt ezt a túraleírást idáig elolvasni.

Királyegyháza után a régi 6-osra kanyarodtunk és már az oldalszéllel kellett küzdeni, mi győztünk. Szentlőrinc-Tarcsapusztán megpihentünk és itt még nem tudtam, hogy N. Balázst elhagytuk. Persze ezt egész végig nem tudtam, mert észre sem vettem, hogy a rövid szakaszra jött (azért nem haragudott meg). 

Bicsérdet valahogy gyorsan letudtuk és Zóknál is csak azért éledtem kicsit fel, mert volt velünk egy zóki kerékpáros, de szerintem őt is elhagytuk (Na szép, két ember egy túrán). Tanakodtam kicsit V. Lajossal, hogy várjuk-e meg, de úgy döntöttünk, hogy hátha van barátnője Bicsérden és hátha beugrik hozzá, akkor meg minek megvárni. Kedves túratársunk akkor itt búcsúzok el tőled és remélem találkozunk a következő túrán.

Zók után volt még egy kisebb emelkedő és az aranyosgadányi nagyobb emelkedőt is jól vettük. Szerintem mindenki érezte már, hogy mindjárt otthon van és várja az édes pihenés. Pellérden elváltunk egymástól és mindenki abban az irányba folytatta, amerre lakik. Én Dodival Patacs felé ismét erős szembe szélben. Még egy rekus után is érdemes beállni, mert valamennyit csillapított ez erős szélen, és élve hazaértem. 

Lejegyezte: Miklovich Csilla

Folyt. köv. K. Tomi  tollából a hosszú szakasz leírásával. 

Képek:
Bodrogi Frigyes fotói
Keményfi Balázs fotói

Besence teniszpálya:
Híradó

(Ha esetleg valaki megtalálta a neten a "Besence Open" című dokumentumfilm linkjét, küldje el nekem, hogy feltehessem. Balázs)
.

2015.03.28. "Nem kell futni" - tájékozódási oktatás

Tengerentúlról érkezett résztvevővel zajlott az első tájékozódási oktatás, L.Miki óceánjárója pár napja vetett horgonyt a Mecsek lábánál, világjáró barátunk bringára pattant és első útja  Mecsekre vezetett. A tíz pontos tájékozódási pályán nehezítésképpen csak minden harmadik ponton volt kitéve bója, de ez nem okozott gondot - N.Balázs kiváló és mindenre kiterjedő oktatást tartott. Aki lemaradt az oktatásról, még pótolhatja ápr. 11-én a verseny előtt - fontos! nem Fehérkúton, hanem Árpádtetőn lesz!

Lejegyezte: Arató Csongor

.

2015.03.21. Végre gurulunk

Útvonal: Pécs Plaza - Pellérdi bringaút - Pellérd - Aranyosgadány - Zók - Bicsérd - Szabadszentkirály - Pécsbagota - Baksa - Kisdér - Ócsárd - Görcsöny - Pellérd - bringaút - Pécs

Táv: 55 km

A túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.

Képek:
Bodrogi Frigyes fotói
Keményfi Balázs fotói

Itt a tavasz! Végre gurulunk!

11-en jöttünk össze a Plaza előtt. A pellérdi bringaút elején csatlakozott hozzánk F. Szilvi, a bringaúton Be. Jani, Pellérden E. Zsuzsi és V. Peti. Így 15-en gurultunk együtt. Első túrázóként köszönthettük Verát, aki reméljük, kitart velünk még sok túrán keresztül.

A bicsérdi horgásztónál tartottunk egy kis pihenőt. Jó hangulatban kerekeztünk tovább. Ezután a régi 6-os út következett a szokásos bringaátemeléssel, majd Szabadszentkirály felé haladtunk. Ezen a részen már régen jártam. Pécsbagota következett. Itt Fricivel azon tanakodtunk, hogy hogyan lehet a közeli Zókról ide Pécsbagotára rövid úton átjutni. Frici tud valamit, egyszer ki kellene próbálni.

Ezután egy kemény emelkedős szakasz következett, ami kissé széthúzta a csapatot, de ez asszem természetes.

Baksán a buszmegállóban mindenkit bevártunk. Eközben kipróbáltuk a nemrég épített fedett bringatárolót.

Vera rövid úton elkísérte Anikót :-)) Görcsönybe, eközben mi a terv szerinti útvonalon, a hangulatos Kisdéren keresztül folytattuk utunkat Ócsárdon át Görcsönybe.

Itt a fagyizóban tartottunk egy pihenőt sütizéssel, hidratálással. Szilvi felhívta a figyelmemet, hogy a fagyis pultban fagyi helyett sonkát és szalonnát árulnak. Érdekes látvány volt.

Már nem volt sok hazáig. Voltak akik Gyód felé tekertek haza, mi legurultunk Pellérde és a bringaúton jutottunk vissza Pécsre.

Kellemes szezonkezdő túra volt, jó volt újra a nyeregben találkozni.

Lejegyezte: Keményfi Balázs

.

2015.03.20. Kerékpáros évadnyitó

Hagyományainkhoz híven ezúttal is határozatképes létszámban gyűltünk össze az Évadnyitó Kerékpárest előtt tartott közgyűlésünkön ahol elhangzott az elnöki beszámoló és Dr (K) T.M. jóvoltából megtörtént az alapszabály módosítás.

Meghívott előadónk, Benovics Gábor bringás képeivel tartott színes élménybeszámolót Kárpátaljától Kubáig vezető egzotikus kerékpárútjairól.

Több mint 26 ezer forint gyűlt össze az Évadnyitón a kárpátaljai magyar családok megsegítésére tartott gyűjtésen. Köszönjük minden adományozónak!

Az összeget a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány számlájára fizettük be:

Dátum: 2015. március 24. 15:37

Tárgy: A PTKK tavaszi évadnyitó klubestjén tartott...

Címzett: Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány <iroda@ferences.hu>

Tisztelt KFMA Titkárság!

Mellékelten küldöm a befizetésről szóló nyugtát, a Pécsi Túrakerékpáros Klub tavaszi évadnyitó klubestjén tartott gyűjtés eredményeképp 26.200 Ft-ot fizettünk be az Alapítvány számlájára a kárpátaljai magyar családok megsegítésére.

Tisztelettel: 

A Pécsi Túrakerékpáros Klub tagjai nevében

Arató Csongor

Képek:
Arató Csongor fotói
Tamás József fotói

.

2015.03.14-15. Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra - 8. szakasz

Útvonal:

1. nap: Pördefölde elágazás - műút - K - (GCDZKE) - Lispeszentadorján - K - Bázakerettye - Kistolmács - K - Borsfa - K - Valkonya Táv: 20 km     Szállás Valkonyán a turistaházban.  Táv: 28km

2. nap: Valkonya - K - (GC8MP) - Obornak - Kerekvár (GC8MP1) -  K - (GCDZK3) -  Homokkomárom - K - Palin  Táv: 32 km

GPS trackek:
A túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.
Garmin Connect  1. nap  2. nap

Nincs kedvem túraleírást írni, mert ez a szakasz volt az utolsó a téli szezonban. Kicsit olyan elmúlás hangulatom van. Örüljenek akik nem szeretik a hosszú túraleírást, mert ez valószínűleg rövid lesz. 

Nagyon korán találkoztunk a szokásos helyünkön a Lukoil benzinkútnál. A 4 órai indulás mindenkit megviselt, de utasként lazázhattam és néha bele is aludtam a hosszú útba. Nagykanizsáig mentünk és itt a Pláza parkolójában hagytuk az autókat. A 8. szakaszra 8 fővel indultunk el.

A nagykanizsai autóbuszmegállóban még mindig korán volt és elég hideg. Azért nem dideregtünk sokat, mert a busz kis késéssel, de beállt a megállóba. Pördefölde elágazóig utaztunk, elég világvége településeken át. Leszálláskor már mindenki éledezett és talán sokat javított a hangulatomon, hogy kivilágosodott az indulás idejére.

Elkészítettük a szokásos csoportképet és a síneken elindultunk Lasztonya felé.

A természet is felébredt, mert nagyon sok virág pompázott már, de nekem a legnagyobb élmény a tőzike volt. Azt hiszem még nem ismertem ezt a virágot és úgy tűnik, hogy itt a legszebbet mutatta magából, mert sok helyen volt és néhol szinte fehérlett a táj a virágoktól. 

Lasztonya településre érve pecsételni kellett. A faluban nem sok látnivaló volt, talán a haranglábat említhetem. Nem is időztünk sokat, indultunk Lispeszentadorján felé. 

Még jó hogy Sz. István másolt nekem is térképet, mert ezeket a település neveket képtelen lennék megjegyezni és így tudok puskázni. A túra során nem nagyon kellett használnom, mert a fiúknak van kütyüjük a tájékozódáshoz a térkép már csak olyan úri huncutság lassan. 

Lasztonya után van egy új kilátó. Ilyen jellegűvel már találkoztunk a KÉK-en. Nem akarom kritizálni, mert arra jó amire építették, de sajnos egyformák lettek ezek a most készült kilátók. Olyan ködös, borongós volt a délelőtt, ezért nem nagyon láttunk a messzi-messzi távolba. Azért mégis jó felmászni ezekre az építményekre.

A következő pihenőhelyünk a Torhai forrásnál volt. A forrást kicsit megkritizáltuk, mert nem gondozzák annak ellenére, hogy nagyon  szépen kiépített.

Még nem is említettem, hogy volt velünk egy amatőr botanikus egyébként geográfus, hidrogeológus (remélem jól jegyeztem meg, mert annyi geo van mostanában az életemben) és felfedezte, hogy a közelben egy tőzike paradicsom van. Nagyok sok növény egy helyen kinyílva. Ez a lápos rész biztos a kedvencük. Itt kicsit fényképeztük a növényeket, meg gyönyörködtünk. Volt egy elhagyott nagyon egyszerű vadászház is amit felfedeztünk. Hangulatos kis faházikó, de ahogy megfigyeltem a vadászokat, nem ezt a nomád életet szeretik, talán azért is ilyen elhagyatott, elhanyagolt. Ettünk is, mert már nagyon messze volt a reggeli, már akinek volt a hajnali kelés miatt.

Lassan összepakoltunk és indultunk Lispeszentadorján felé. Ezen a vidéken kicsit olyan a táj, mint a Mecsekben. Erdős, dombos, forrásos, szóval igen tetszetős. A két nap alatt csak dombot másztunk fel-le, fel-le ez ment egész nap, de ezt is szeretjük.

Aztán ismét egy kilátó és persze ugyan olyan mint az előző, de azért ezt is meg kell mászni. Valamiért itt is ettünk, igaz csak édességet, de ez a sok gyaloglás meg korai kelés ezt eredményezi: jó lesz az étvágyunk.

Nem is tudom mi történt Lispeszentadorján és Bázakerettye között, de hipp-hopp ott voltunk a pecsételős településen Bázakerettyén. A kocsmában lehet pecsételni és folyékony kenyeret fogyasztani, meg úgy elülni kicsit, pedig szerintem még nem is voltunk fáradtak. De majd leszünk, mert a kiszámolt távnál biztosan többet megyünk a geoládák és a látnivalók miatt. 

Bázakerettye után hamar elértünk a Kozár forráshoz, ahol kellemes pihenőhelyet alakítottak ki és Á. Tibor miatt megint enni kellett, mert paleo katonákat csinált nekünk. Magokból sütött kenyérféleséget, és gombakrémmel kínálta. Nem is olyan rossz ez a paleo kajálás, csak sok a macera vele. Persze nem úgy, ha más csinálja.

Egy szép tó mellett folytatódott az utunk Kistolmácsig azután pedig Borsfáig. Persze itt is föl-le, föl-le, legalább megizmosodunk.

Aztán észre se vettük és máris Valkonyára értünk. A szállásunk befűtve és nagyon klassz tágas, tiszta, mindennel felszerelt. Csak ajánlani tudom mindenkinek. A faluban nincs bolt és kocsma. Erre gondoljon az aki majd utánunk járja a DDK-t.

Persze a lepakolás után itt is indult a pecsételés. Kaptunk gyönyörűséges fenyőfás-turistaházas pecsétet is. Mire bejárjuk a kéket úgy tele lesz pecsételve a füzetem, hogy a teljesítést ellenőrző bizottság majd bogarászhatja a pecséteimet mire kiigazodik bennük. N. Balázs felelőtlenül megemlítette, hogy a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnél is vannak még ilyen szép lenyomatú pecsétek. Nem ússza meg a dolgot, mert most már elő kell kerítenie őket ha beleírtam a túraleírásba is. 

Korán érkeztünk a szállásra. A kipakolás, pecsételés után is még volt bőven időnk a 18 órára megrendelt vacsoráig. Páran elmentünk a faluba sétálni. Nem kellett nagyon erőlködnünk, mert nagyon kicsi a település. De nagyon átgondolt a faluban minden, a kápolna és környezete, a turistaház és az udvara, a felújított házak. Látszik, hogy van gazdája Valkonyának. 

Megjött a vacsoránk  és igen ízletes volt sertéspörkölt, nokedlivel és savanyúsággal, pálinkával megágyazva vacsora után teázással. Kell ennél több a boldogsághoz? Aznap nem kellett. És persze a paleo menüje sem volt kispályás Tibornak. Ő kacsasültet hozott, azt hiszem párolt vöröskáposztával és meghintette az egészet zöldségekkel. Legközelebb Ő főz a társaságnak. Ünnepélyesen megígérem, hogy vega és paleo party lesz nálunk a Makrán, mindenki jöhet aki olvassa.

Kicsit még beszélgettünk és elég hamar lefeküdtünk, mert a hajnali kelés átrendezte a biológiai óránkat. K. Balázs éjszakai hangjait nem hallottam, de N. Balázs átköltözött az étkezőbe, ahol kényelmes kanapék voltak. Biztosan nem ok nélkül vándorolt át. Ahogy hallottam mindenkinek nagyon jó éjszakája volt. Nem is csodálom. korai kelés, 26 km gyaloglás, nagy vacsi, finom meleg szállás, kényelmes ágyak megtette a hatását.

A másnapi indulás időpontját N. Balázs határozta meg, ahogy szokta, most 7:30-ra időzítette. Nagyon ügyesek voltunk, mert 10 perccel előbb elkészültünk. Csoportfotó a háznál és indulás a második napi gyaloglásra.

Valkonya után van egy geodéziai mérőtorony. Nem lehet felmenni a toronyba, de érdemes felmenni a környékére, mert egy nagyon hangulatos település van itt a Gurgó hegyen. Egy építésznek sok érdekes látnivalóval, mert ezek a présházak, lakóházak, hétvégi házak nagyon sokfélék korukat és építészetüket tekintve is. Sok időt eltöltöttünk a házak között.

Utunk továbbra is nagyon szép tájakon folytatódott és hamar elértük a Szuloki forrást, amihez egy hosszú, de jól kiépített lépcső vezetett. A forrás környezete is nagyon jól kiépített, de sajnos ez sem gondozott. 

A terep ezen a napon is olyan hegynek fel és hegynek le volt.  Ez abból adódik, hogy az a sok völgy ami itt húzódik sajnos merőleges a kék útvonalára. Valkonyai turistaház gondnoka említette, hogy hat hegymászás biztosan lesz és a negyedik a Csuszigáló a legkegyetlenebb. Hát az volt. Minden ilyen résznél a szánkózás és a síelés jutott az eszembe, nem véletlenül. 

Eddig még nem említettem, de az nem azt jelenti, hogy a geoládák kimaradtak az életünkből. Az egyik Kerekvár-kopjafa környékén lett elrejtve. Ide nagyon nehéz feljutni, mert meredek és nagyon sűrű fiatal bozótos-erdős a rész. Ha nincs a geoláda talán fel sem megyünk, de szerencsére volt és megérte felmászni, mert érdekes ez a vármaradvány. Ne hagyjátok ki. 

Kalandos patak átkelés és mászás után értünk Homokkomáromba, ahol a kegyhelynél található a pecsét. Az apáca beszedte a füzeteinket és mire előpakoltuk a szendvicseket már hozta is pecsétekkel ellátva. Mesélt a templomról és a közösségükről és válaszolt a kérdéseinkre. 

Szép volt a környezet is a nap is próbált kibújni a felhő közül, barátságos kutya is csatlakozott hozzánk. Szendvicseztünk, ittunk körülnéztünk és indultunk tovább.

A két nap alatt nagyon sok növényt ismertünk meg Tibor segítségével. Visszafordíthatatlanul itt a tavasz, érzem!

Zsigárdon át hamar Palinba értünk. Reménykedtünk, hogy lesz busz Nagykanizsára, de nem volt szerencsénk. Hétvége volt és a legtöbb busz már nem is erre jár, hanem a Nagykanizsát elkerülő úton. Úgy döntöttünk nem érdemes a buszra várni, mert gyalog előbb a kocsikhoz érünk. 

Hát ez a 4,5 km már nem esett jól. Betonon hosszan, egyenesen. Mentünk, mint a droidok. Az ilyen szakaszok nem hiányoznak az életemből, de nem lehet megúszni őket.

Úgy néz ki, ez a leírás is hosszú lett.  Még szerencse hogy Palinba értünk, mert ha nem így lenne az én mesém is tovább érne. Egyenlőre itt a vége. Folyt köv. ősszel. Hacsak N. Balázs nem talál ki valamit.............

Lejegyezte: Miklovich Csilla

Képek:
Nagy Balázs fotói 1. nap  2. nap
Keményfi Balázs fotói

Ennyit mentünk eddig: (Nagy Balázs tollából)
Szintdiagram  399km  6230m szint
Térkép

Rostás Laca összeállítása az eddigi kéktúrákról 
.

2015.03.07. "Nem kell futni" jeligére

Az eredeti kiírás kedvcsinálója.

A múlt év végén egyesületünk tagjai közül többen is belekóstolhattak a tájékozódási (futás) rejtelmeibe. A futás azért van zárójelben, mert először tájékozódni kell és utána futhatsz :-)

A tájfutóknál nem csak a versenyzők indulhatnak a versenyeken, hanem van külön egy nyílt kategória, ahol bárki elindulhat, akinek kedve van ezt az élvezetes játékot kipróbálni. Itt tényleg nem kell futni, viszont egy olyan izgalmas túrán vehetsz részt ahol pontokat kell megkeresni 

az erdőben egy olyan térképen, ami egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy turistatérkép...
A "Nyílt" táv csak 2 km, de ne hidd, hogy végzel fél óra alatt!

Szombaton reggel A. Csongorral együtt elindultunk a fehérkúti turistaházhoz, a megyei tájfutó verseny helyszínére.
Útközben felvettünk egy családot, ők s a versenyre jöttek.
Hamar felértünk,a háznál már sok ember volt, nagy nyüzsgés, jövés menés, bemelegítés, futó, sétáló emberek, férfiak, nők, és sok kiskamasz, kisgyerek, fiatal, ami örvendetes, mert ebből látszik, ennek a sportnak van utánpótlás nevelése.
Nemsokára lehetett nevezni, ahol kaptam egy addig rejtélyesnek hangzó "dugókát" ami egy pici elektronikus érzékelő. amit az ellenőrző pontokon kell egy kis műszerbe bedugni, érinteni.

Regisztráció után még kaptam Csongortól egy kis ismertetőt, térképisemeretet, majd egy rövid tájékozódási próba után, elindultunk a rajt helyszínére. Csongor már korábban elrajtolt, nekem még volt időm, amit egyre növekvő izgalommal, és tele várakozással éltem  meg.
Azt csak én tudtam, hogy amit tudok a tájoló, és térkép használatából, az nagyon minimális, és jó, ha nem tévedek el :)
Ehhez mérten jókora adag félsszel, és kétellyel álltam a rajthoz, de mondva, a házhoz mindenképpen visszatalálok, akkor meg nagy baj nem lehet.
Aztán eljött a pillanat, és kiléptünk a rajtzónából, gyors tájolás, hogy merre is van az arra, majd elindultam, természetesen azonnal rossz irányba :) De, kb fél perc után felismertem, hogy elkevertem, és egy gyors új tájolás után, végre a helyes irányba futottam.
Ez a pici malőr viszont meghozta az önbizalmam, hisz felismertem, hogy tévedtem, és már kezdtem bízni abban, hogy fog ez menni. Aztán pár perc után, megláttam az első bóját, majd a műszert, és nagyon örültem, hogy ilyen könnyen sikerült :)
Innen már megnyugodva indultam tovább, és rövid idő múlva, újabb tájolást követően,  beálltam a helyes irányba, majd újabb bója, amit már kitörő örömmel üdvözöltem, és nagyon boldog voltam, hogy megvan!
Megnyugodva, tele önbizalommal indultam tovább, már fájó combokkal, nem szoktam futni, és főleg nem terepen, de azért mentem, és még mindig a jó irányba, mert hamarosan újabb dugóka állomás tűnt fel. Közben az erdőben mindenfelé térképet, tájolót szorongató, néző, futó embereket lehetett látni, látványos volt :)
Immár "profi" tájolás után tovább, majd újabb dugóka, és indulás tovább, nagyvonalúan, térkép nélkül, az előre kinézett irányba.. És ez mindjárt meg is bosszulta magát, ugyanis simán túlfutottam  a ponton, majd nekiláttam bóját keresgélni, persze totál rossz helyen. Dühös voltam magamra, hogy az eddigi sikeres, viszonylag gyors, könnyű találatok miatt elbíztam magam , és törvényszerűen el is tévedtem.
 Hiába próbáltam tájolni, nem találtam, hol állok.. és az idő csak múlott, a bója meg sehol.
Találtam egy forrást, de az meg már nem volt a térképen, így továbbra sem sikerült beazonosítani, hol vagyok.
Meguntam, gondoltam, feladom, és felmegyek a házhoz, lesz ami lesz.
Aztán félúton eszembe jutott, miért adnám fel, hisz a háztól már tudok tájolni,felértem, és irány vissza, most már a jó irányba, és csodák csodája, pillanatok alatt elértem a bóját, gyors dugóka, és már mentem is vissza.
Nagyon jó tanulópénz volt, hogy a túlzott önbizalom hamar megbosszulja magát :)
Aztán már csak pihenés, beszélgetés, élmény és tapasztalatcsere, majd eredményhirdetés, ahová is kiszólították az elsőbálos résztvevőket.. és nagy tapsot kaptunk, igen jól esett.

Öszefoglalva, ez a sport teljesen elvarázsolt, nagyon élveztem minden percét.
Köszönöm A. Csongornak, N. Balázsnak, és K. Balázsnak az oktatást, segítséget, bíztatást. Nélkülük nem sikerült volna.

Egy biztos, én ott leszek  a legközelebbi versenyen.
És erre bíztatok mindenkit, aki egy nagyon klassz sportágat szeretne megismerni.

Lejegyezte: Rostás Laca
.

2015.02. 20-21-22. Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra - 7. szakasz

Útvonal: 
1. nap: Pécsről Böhönyéig autókkal, onnan busszal Mesztegnyőig.  Mesztegnyő tájház - kisvasút végállomás (GCMEV-1) - Nagyszakácsi - Kisvid - Nemesvid iskola   Táv: 24,4km Szint: 60m
2. nap: Nemesvid iskola - Somogysimonyi - (GCROOT) - Ormánd - Somssich kastély - Zalakomár - Galambok -  Zalakaros - (GCPIKN) - Kilátó (GCZKCS) - Zalaújlak - Örömhegy (GCDZK4) - Postás kulcsosház
Táv: 34,6km Szint: 200m
3. nap: Örömhegy Postás kulcsosház - Nagybakónak - Árpád forrás - Kőszikla szurdok (GCNBKN) - Nagykanizsai TV torony (GCNKTV) - Öreg Förhenc szőlőhegy - Palin - majd autókkal haza. Táv: 17,3km Szint: 230m
Túravezető: Miklovich Csilla

A túra útvonala GPS részére (gdb formátumban) letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt. 1. nap  2. nap  3. nap

Ez volt az első három napos túránk a Kék-en. Kicsit több szervezés igényelt, de szerintem jól megoldottuk. Ezen a szakaszon volt minden. Napsütés, szél, eső,  az utak is változatosak voltak sár, beton, erdei út.

Mesztegnyőröl indultunk és a kényelmünk érdekében az autókat a sofőrök eljutatták Palinba és Nagykanizsára, majd siettek utánunk busszal az indulási helyre. Mi is Böhönyétől busszal érkeztünk a településre (Mesztegnyőre)

Mi (a lógósok) addig a faluházban nézelődtünk, ahol gazdag  kiállítást állítottak össze a faluban fellelhető régi tárgyakból.  A településen kicsit sétálgattunk úgy 5 km-t és megnéztük a kisvasutat. Nagyon szép az állomás környezete és a kocsik is igényesen kialakítottak. Visszatérve a tájházhoz még volt időnk tízóraizni és kicsit összerázódni, ismerkedni mert voltak új tagok is a csapatban. Bia és Bea még nem tudta, hogy mire vállalkozott, de lelkesek voltak.

Mikor a fiúk is megérkeztek összeszedelőzködtünk és próbáltunk jó képet vágni a hátizsákok cipeléséhez, mert bennem most tudatosult, hogy ez az izé három napig a hátamon lesz és meg kell barátkoznom vele. A barátkozást úgy kezdtem, hogy felfedeztem ha a csípőmnél összecsatolom azt a lígő-lógó csatot sokkal könnyebb a vállamnak. Ez kicsit feldobott.

Ezek után már arra koncentráltam, hogy Timinek és Péternek hová lehetne rejteni egy térképet a három nap útvonaláról, mert ők később indulnak utánunk. Találtam egy korhadó félben lévő szobrot a kapubejárattól balra és a lába között megfelelő rejtekhely is adódott a térképnek (megtalálták és hasznát is vették).

B. Jani és Sz. István is megérkeztek és már indultunk is Nagyszakácsi felé. Hamar kiderült, hogy ezeken a napokon is sáros lesz a bakancsunk, de ez senkit nem tántorított el attól, hogy élvezze a túrát. Gyönyörűen sütött a nap, tele voltunk energiával és a másnapi nagy táv miatti félelmeinket elnyomtuk és próbáltunk csak ritkán beszélni róla.

Biából hamar előjött a tanár énje és folyamatosan tanított minket az ehető növényekre, amiket meg is kellett kóstolni. Nem is rosszak ezek a zöldek. Az biztos, hogy komlót, snidlinget, gombát már itt az első napon megetette velem és  még aminek nem jut eszembe a neve, volt jó pár gaz.

Szóval legeltünk és dagasztottuk a sarat, néha megpihentünk és élveztük, hogy hétágra süt a nap. Nagyszakácsi szőlőhegyen nagyon aranyos présházak között vezetett az utunk, itt kicsit bámészkodtunk egy düledező háznál/ban, de azért haladnunk is kellett, mert ha mára nem is volt olyan sok kilométer (18 km) kiosztva azért oda kell figyelni, mert ezeket a távokat a fiúk a geoládázással mindig meghosszabbítják. Talán az első nap nem is volt olyan sok láda, már nem is emlékszem mennyi, mert a három napra ígértek 10 db-ot.

Nemesvidre 16 óra után érkeztünk ahol a szállásunk az iskolában volt. Pont a farsangi bál hétvégéjére foglaltunk szállást, ezért egy tanteremben tudtak nekünk helyet biztosítani, mert a tornaterem volt a buli helye. Mire odaértünk a mulatság már véget ért és nagyon kedvesen fogadtak minket pedig szerintem nagyon fáradt lehetett mindenki az iskolában egy pénteki farsangi rendezvény után. Kaptunk tornamatracokat, laticelt, takarót, mikrót és kezdtük belakni az iskolát. A vacsoránk is készült a konyhán, nekünk csak pihenni kellett. Mindenki elfoglalta a matracát. K. Balázs kinézte magának a szomszédos teremben felállított trambulint. Szerintem extra éjszakája lehetett. Mondjuk nekünk sem volt rossz, mert legalább csak magának horkolt és minket nem ébresztett fel.

Felfedeztük az iskolát, tornaterem, zuhanyozó, étterem és mire mindenki otthonosan érezte magát elkészült a vacsoránk, ami cigánypecsenye volt. Sz. István ismét gavallér volt hozzánk, mert Nemesvidre érkezve Ő rögtön elment a boltba alkoholos italokat vásárolni és így királyi étek kerekedett.

Vacsi után még egy kicsit ugráltunk Szilvivel a trambulinon, mert K.Balázs még nem ágyazott meg magának. Ilyen élményt, mint ez az ugrálás csak itt lehet kapni, mert otthon nincs tranbulin a gyereknapon meg nem engedik fel a szülőket a játékra, pedig nagyon sokan szeretnék kipróbálni én már csak tudom.

A túra szervezésekor már terveztük, hogy mindenki  hoz magával kék pólót, hogy tudjunk csinálni egy közös kék fotót. Szerintem egész jól sikerült, ilyen lehet máskor is. Új csatlakozok belépője a csapatba ezután csak kék pólóval lehetséges (vagy adunk nekik kölcsön, mert mi már turkáltunk jó párat).

Beszélgettünk mindenről a napi élményekről és a következő szakasz szervezéséről, valamint arról, hogy ki milyen felesleges holmit cipel magával. Jött az ötlet a hátizsákok ellenőrzésére. Páran kipakoltuk a benne lévő cuccokat és kiderült, hogy ugyan mindenkinél van egy két felesleges holmi (könyv, póló, nadrág), de alapvetően nagyon profi módon állítjuk össze az úti felszerelést.

Azért lassan-lassan elálmosodtunk és már vízszintesen beszélgettünk kicsit, de egyre kevesebben szóltak hozzá és lassan csend lett, aludtunk. Nem tudom, hogy kinek milyen volt az éjszakája, de senki nem panaszkodott. Én azért örülök, hogy a következő estét ágyban töltöm (lehet hogy öregszem?).

Reggel igen gyorsan elkészültünk, nem is tudom, hogy mi lehetett az oka? Talán az, hogy azért egy osztályterem mégsem elég komfortos a hosszabb ott tartózkodásra. Kitakarítottunk magunk után amennyire lehetett és 7 órakor leadtuk a kulcsot. Indulás a boltba, mert ott van a pecsételő hely és még útravalót is kell venni, mert nem lehet mindent cipelni a hátizsákban. Csoportkép után nekivágtunk a kéknek, de sajnos most betonos út következett igen hosszan, aminek senki nem örült.

Elég hamar Somogysimonyiba értünk, ahol felmerült a lehetőség, hogy megkeressünk egy ládát ami elég nagy kitérő, de földúton vagy folytatjuk a betonon. A kitérő mellett szavaztunk és jól tettük, mert nagyon szép tájon jártunk. Ezek a hülye geoládák mégis jók valamire. Gyönyörű lápos, mocsaras rész mellett haladtunk, hangulatos vízfolyás zubogott és egy óriási vízáttörés nyomait láthattuk. Teljesen áttörte a Miháldi-vízfolyás azt a gátszerű utat amin haladtunk. Döbbenetes látvány, hogy mekkora ereje van a víznek.

Kerültünk úgy 2,5 km-t  500 méter helyett a ládáért de ezért a  tájért  megérte.

Ormándra érkeztünk meg ahol egy haranglábhoz vezetett az utunk és mellette egy malom látható. Nagyon elhanyagolt volt az épület, ezért nem néztük meg. Reménykedtem benne, hogy a kastélyt azért meg tudjuk nézni, nem sajnáltam hogy itt nem időztünk. Szép erdei úton értünk a kastélyhoz, még szebb lenne, ha nem szemetelnék tele a környezetet. Ez a vidék is vadban gazdag lehet, mert szerencsére láthattunk őzeket igen közelről is.

A kastély közelében már látszott, hogy végig be van kerítve és kutyákkal őrzik. Kicsit elbizonytalanodtam, biztos meg tudjuk nézni majd az épületet? Szerencsénk volt, mert a gondnok nagyon unatkozhat, ezért nem is igen kellett győzködni, hogy beengedjen (pedig már készítettem a legszebb körmondataimat a meggyőzésére). A kutyái is nagyon barátságosak voltak és jól alakult a kulturprogramunk. A kastély csarnokában lepakoltuk a hátizsákokat és mehettünk az épületben arra amerre akartunk. Sajnos nem sok szépet láttunk, mert teljesen átépítették idősek otthonának és nagy képzelőerőre volt szükség, hogy belelássuk a valamikori gazdag életet. Azért maradt mutatóba egy két látványosság. Az „idegenvezetőnk” körbekísért a parkban is. Jó volt kicsit csomag nélkül sétálgatni, ábrándozni. Bia itt is tágította ismereteinket botanikából és örökre megjegyeztem a kontyvirág nevét, mert persze ezt a növényt is megkóstoltatta velünk. Ennek a növénynek a levelében kalcium-oxalát kristályok vannak és belefúródnak a nyelvbe és a szájba és kb. 20 percig nem olyan jó érzés.

A nagy lazulás után elindultunk és még pecsételtünk egyet majd ismét beton. Az autópálya felett kicsit „barátkoztunk” a kamionosokkal és nem sok jóra számítva nekivágtunk az útnak Zalakomár felé.

Itt már kezdtünk szétszakadni, mert kegyetlenül rossz nehéz cuccal az autóúton gyalogolni nagy szélben. Most tapasztaltam meg először, hogy a szél nem csak a biciklis ellensége, hanem a hátizsákos turistáé is. Mit egy vitorla olyan volt a zsákom. Még szerencse, hogy nehéz voltam vele együtt, mert különben elszállok mint Mary Poppins. A nap azért rendületlenül sütött és ez volt ebben a szakaszban az egyetlen szépség.

Galamboknál már szükség volt egy nagyobb pihenőre, mert kiveszi az emberből az energiát a beton, a szél, a második nap, és a kietlen táj. Találtunk is egy nagyon klassz helyet a templom mellett. Paddal, gondozott nyitott udvarral, közeli bolttal és zárt WC-vel L.

Pihenés után páran elindultunk, mert egy közeli cukrászda ígérete hajtott minket, de sajnos nem találtuk meg, mert nem esett az utunkba. Ezért mentünk tovább-tovább-tovább Zalakaros felé. Gyönyörű járdán, extrán megépített bicikli úton sokat, de amikor kék túrázik az ember, akkor erdőben akar járni, meg földúton. Akármilyen szép is volt, nekem nem esett jól, ezért csak mentünk mint a gép. Itt is szétszakadt a csapat, de a következő település Zalakaros, ahol megint meg lehet pihenni és persze pecsételni is kell. Itt az egymásra találást segítette a mobil telefon, de mindenki meglett a Tourinform előtt, hogy begyűjthessük a pecsétet, amit egy igen jóképű fiatalember osztogatott.

Zalakaroson megcéloztuk a kilátót. Azért is, mert a közelében geoláda van és persze azért is mert nem kihagyható a látnivaló a tetejéről. Utána bevettük magunkat az erdőbe meg a szőlőhegyre és elindultunk Zalaújlak felé. Innen már közel a cél, mindenki érezte. Várt minket Öröm-hegy. Rockembauer kopjafánál csináltunk egy csoportképet (ja meg ládáztunk) és pár száz méter után elértük a szállást. Nagyon fárasztó nap volt. Szerencse, hogy a vacsorát már elkészítették mi csak kicsit berendezkedtünk (ágyfoglalás, bakancslevétel) és máris lehetett enni. Vacsora után elintéztük az adminisztrációt, mert ez is pecsételős hely. A kulcsosháznak gyönyörű pecsétje van amit a kék pecsét mellé odanyomtam, mert nem lehet kihagyni a megszerzését.

Most már semmi dolgunk nem volt csak várni R. Timit és Sz. Pétert, akik a két napot egyszerre egy napon teljesítik és már elég közel voltak. Kicsit izgultam értük, mert nagyon sötét volt és lámpával nagyon el lehet tévedni az ismeretlen erdőben. A tapasztalt GPS-esek viszont megnyugtattak, hogy Péternél van navigáció és azzal nem lehet eltéveszteni az utat még éjszaka sem. Megérkeztek. Fáradtan, éhesen és vidáman. Jó volt együtt lenni.

Azt hiszem azon az estén is mindenki jól aludt itt még Biának is sikerült átaludnia az éjszakát S.Szilvi egészségügyi ellátása után (tű a vízhólyagnak, magnézum az izmoknak, meg még valami a fájdalom ellen). Szerintem a Szilvi zsákját az előző nap nem is néztük át, hogy mi mindent hozott, de minden volt benne, amit kértünk tőle.

A reggeliről is szállásadónk gondoskodott. Szalonnás, hagymás rántottát ettünk . Én nagyon elégedett voltam a szállással, pedig víz és villany nélkül ígérték. Volt itt minden, ami a megfáradt vándornak kell.

Kicsit nehezen, de elindultunk Nagybakónak felé. Az idő nagyon borongós volt, féltünk, hogy eső lesz. A településen bepótoltuk a Galambokon elmulasztott sütizést, mert egy mozgóárust sikeresen elkaptunk és jól bekrémeseztünk.

Persze sár itt is volt bőven, de már megszoktuk. Talán majd az lesz a furcsa, ha egyszer úgy túrázok, hogy nem súlyos a bakancsom a ráragadt sártól.

Elértünk az Árpád forráshoz, ahol valójában két forrás van és nagyon hangulatos hely. Innen irány a Kőszikla-szurdok ami a neten található fényképeken nagyon szép, de valójában szinte megközelíthetetlen. Bedőlt fák akadályozzák a szurdokban a közlekedést, ezért felülről próbálkoztunk, de onnan meg bozótosodott területen lehet megközelíteni a szurdokba vezető lépcsőt. Mi nem tudtunk olyan gyönyörű képeslap fotókat készíteni, de persze N. Balázzsal lementem azért a szurdokba, ami kicsit veszélyesnek tűnt, de valójában nem volt az. A homokkő sziklafal nagyon sok helyen omlik, a lépcsőt már majdnem betemette az omladék és a bedőlt fák is akadályok. Ha nem tartják karban rövidesen nem lehet látogatni a területet. Nekünk még sikerült!

Förhenc felé már eleredt az eső, de nem volt nagy zuhatag, hanem olyan csendes lassan eső. Mindenkinek volt megfelelő ruházata és így megúsztuk a kényelmetlenségeket.  Ezek a high-tech anyagok nagy találmányok, elég komfortos az élet bennük még ilyen vizes időben is.

Palinba érve a pecsételő helyünk egy presszónál volt, melynek a teraszán berendezkedtünk. Ettünk, öltöztünk, míg a sofőrök a kocsikat összeszedték és persze minket is. Én nagyon hálás vagyok nekik, hogy ilyen fáradtan nekem nem kell vezetnem (én még kipihenten sem szeretem a vezetést).

Hazafelé a meleg autóban nagyokat lehet aludni (kivéve a sofőrt, szegény) és várni a hazatérést, mert nagyon jó elindulni, de nagyon szeretek hazaérni. Ezért jók ezek a túrák, mert jó az indulás, jó a menetelés és jó a hazaérkezés is (lehet hogy ezt már írtam korábban is?).

Következő szakaszunk lesz az utolsó a téli szezonban, mert jön a bringás időszak.

Lejegyezte: Miklovich Csilla

Képek:
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói 1. nap
Nagy Balázs fotói 2. nap
Nagy Balázs fotói 3. nap
.

2015.01.31-02.01 PTKK farsang - Dél-dunántúli Kéktúra 4. szakasz

1. nap:
Hosszú táv (DDK): Abaliget v.á - K - Terecseny  Táv: 35km Szint: 550m Túravezető: Miklovich Csilla

Rövid táv: Terecseny - Pnsz - P - Almamellék - P+ - Sasrét - Almás forrás - Pnsz - Terecseny Táv: 14km Túravezető: Györgyné Nagy Marcella

Mégrövidebb táv: Terecseny - Pnsz - Sasrét - Almás forrás - Pnsz - Terecseny Táv: 9 km

2. nap:
Hosszú táv: (DDK) Terecseny - K - Simonfa Táv: 20km Szint: 300m  Túravezető: Miklovich Csilla
Rövid táv: Terecseny - Bőszénfa - Terecseny  Túravezető: Györgyné Nagy Marcella

A kéktúra e szakaszának útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt. 
Műholdfelvételről megtekinthető itt. 1. nap  2. nap

A túrabeszámolónak nagyon nehezen állok neki, mert már egy hét is eltelt a túra óta. Ilyenkor gondolatban készülünk a következő szakaszra és a szervezése is folyamatban van. Akkor most kicsit visszatekintés. Újból átnézem a képeket és akkor jönnek rögtön az emlékek, élmények.

Ez a KÉK-ezés kicsit speciális, mert összekötöttük a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub szokásos farsangi túrájával. Így alakult, hogy két csoportban túráztunk. Egy kék csoport és egy farsangi csoport. K. Balázs nagyon jól összehangolta az utazást a túraprogramot és az esti szórakozást.

Mi Abaligetről indultunk, ezért közösen vonattal mentünk az abaligeti vasútállomásra. Már régen jártunk itt, de a hideg miatt nem sokat időztünk. Megvártuk még M. Évát és Sz. István és beálltunk a közös fotózásra aztán indulás. Az állomástól nem kellett sokat gyalogolni és betértünk az erdőbe, ami mesés arcát mutatta. Igazi képeslap fotókat tudtunk csinálni. Nagyon szép volt a vidék és amerre néztünk mindenhol havas a táj. Nagy mázlink volt, mert előző nap még ítélet idő volt sok esővel és viharos erejű széllel. A túrán meg napsütés, szélcsend, havas táj. Még jó, hogy elvittem a napszemüvegem, egész nap hasznát vettem.

Olyan szép volt a táj, hogy nem tudom elégszer ismételni és ilyen körülmények között észrevétlenül Szentkatalin fölé értünk. A Hódosi keresztnél megpihentünk, de akár milyen szikrázó is a napsütés télen nem lehet sokat ácsorogni. Hamar indultunk tovább. Nagyon élveztük a napot, de tudtuk, hogy ha ilyen szép lesz az idő végig, akkor bizony itt a nap végén sárdagasztás lesz.

Gyakran visszanéztünk a Mecsekre és nekem érdekes látvány volt, mert még nem jártam ezen a vidéken úgy, hogy ilyen panoráma képként terüljön elém a táj.

Karácodfa felett K. Balázs talált egy elhagyott présházat, amit a többiek nem is vettek észre. Még jó, hogy le voltam maradva, mert nem maradtam ki a házikó felfedezéséből. Kár, hogy az enyészeté lesz, de mi még láthattuk az elmúlásban is hogy milyen pompás lehetett valaha.  Csak a fénykép feliratozásából tudom, hogy utána a Lipalagi erdőben túráztunk tovább. Itt a környéken már lépten nyomon Fekete István nyomában jártunk, mert mindenhol táblák tájékoztatnak a munkájáról és az életéről. Nem lehetett rossz neki, de nekünk sem volt az. Gyorsan felértünk Hollófészekhez, amit sikerült igen sokáig Sas fészeknek hívnom, de megtanultam. Itt 358 m-en voltunk ami nem túl magas, de mégis furcsa volt, hogy sokat kell mászni felfelé. Itt a fiúk ládáztak egyet, kicsit falatoztunk és napoztunk.

Azt hittem, hogy vízhatlan a bakancsom, erre kiderül, hogy csak nem volt eddig komolyan kitéve a csapadéknak. Már éreztem, hogy talán nedves a zoknim, de még itt reménykedtem, hogy nem beázott, csak izzad a lábam.

Irány Nagymáté. Soha nem szerettem betonon túrázni, de most jól esett kicsit könnyebben lépegetni és jobban haladni.

Nagymáté után már egészen biztosak lehettünk benne, hogy térdig sárosak leszünk. Erre rásegített az erdőben egy traktor, mert úgy összetúrta az utat, hogy ott ember nem tudta magát átverekedni. Mindig mondtam, hogy az erdészek tudják a legjobban összerondítani az erdőt. Remélem rendbe is teszi majd maga után az utat, de most csak járhatatlanná tette. Nem baj, mi rendíthetetlenül haladunk tovább és ügyelünk arra, hogy lehetőleg néha csak bokáig süllyedjünk el. Arra jöttem rá, hogy nem szabad megállni a vizenyős helyeken, mert akkor elkezd süllyedni az ember. Ilyen részeken gyorsan kell lépdelni és akkor nincs idő a süllyedésre. Kitanulom lassan a túrázás mesterségét.

Bakóca felé már nagyon olvadt a hó. Korábban is éreztük, mert a fákról a nyakunkba csurgott a lé, de itt már nem is voltak havasak a fák. Szerencsére a talaj még igen sok helyen azért fagyos volt és ezeken a részeken a sáros bakancsunk valahogy megtisztult a hóban, de csak azért, hogy utána újból összesározhassuk.

Tatárugrató (ezt is a képekről tudom) után már közeledünk a következő pecsételő helyünk felé. Ez a hely Felsőkövesd. Már mindenki nagyon éhes, ezért itt megpihentünk és jót ettünk, hintáztunk, fényképezkedtünk. K. Tomi sajnos itt sem tudott enni, mert igen hamar kiderült, hogy a gondosan összekészített szendvicseit otthon hagyta (kár, mert igen finomakat szokott csinálni). Neki ez a nap igazi túlélő túra, remélem kibírja estig.

Felsőkövesd után a Miska gödör nevezetű szurdokon ereszkedtünk le Szabás felé. Ismét sár és sár. Szabás egy elhagyott falu, mely jobb sorsra érdemes, de a hollandok és a belgák nem menthetnek meg minden magyar falut az ideköltözésükkel. Szerintem 15 év múlva ez a település is eltűnik és már csak a térképeken találjuk meg. Találtunk egy házat, mely gondosan be volt lakatolva, de a hátulról tárt falakkal várt. Bárki bemehet, ha van bátorsága. Be van rendezve, a szekrényben ruhák lógnak és mint egy színházi díszletre úgy tudtunk benézni a házba. Mi sem mertünk bemenni, mert életveszélyesen lógtak a gerendák és a tető. Szabásról kiérve a tetőn gyönyörű kilátás nyílt Csebény felé. Itt már egészen biztos voltam benne, hogy a zoknim nem az izzadságtól vizes, hanem a beázástól. Cuppogott és szottyogot a lé a lábbelimben. Azért olyan nagyon nem volt rossz, mert vélhetően a sok gyaloglástól ez a szottyos lé meleg volt, mert nem fázott a lábam.

Tóváros felé vezető úton letértünk a Csepegő kút felé, ami igen kalandos szakasz volt, de megérte. Szerintem nyáron talán nem is lehet átvágni azon a szakaszon, ahol a forrás felé vezet az út. Olyan akácos bozótos a rész, de most átvergődtünk. Aztán pedig rendkívül meredek, csúszós szakaszon kellet leereszkedni a forráshoz. A vidék olyan volt, minta a Mecsekben járnánk. A forrás pedig gyönyörű. A környezete a botanikusok álma, páfrányok mohák és minden zöldell még most télen is. Mi lehet itt nyáron. A forrás nincs kiépítve és minden felöl folyik a víz. Kulacsot meg lehet tölteni, de kicsit lassan. Olyan barlangos a kifolyás környezete és mindenhol cseppkő képződmények vannak. Rendkívül hangulatos. Nem bánom, hogy leküzdöttük magunkat.

A Csepegő kúttól vissza az utunkra a régi kék jelzésen haladtunk, hogy ismét elérjük a mostani kék útvonalát. A nap már nagyon alacsonyan járt és itt kezdett eszembe jutni, hogy nem hoztam lámpát. Talán szükség lesz rá. Még messze voltunk a szállástól, mert jó pár kilométer kitérővel érhettük el. Sasrét felé már lefelé haladtunk, de néhol nagyon nagy sárban. A bakancsunkon komoly sármennyiség rakódott le. Szerintem ilyen  lehet az edzőteremben a bokasúly, amivel kicsit nehezítik a mozgást. Nekünk is igen nehezen ment ilyen súlyos túrabakancsban, csúszós terepen a haladás. Azért valahogy levergődtünk a sasréti vadászházhoz. Itt már ránk esteledett, de nem volt szükség lámpára, mert a hold jól világított. Majdnem telihold volt és felhő nem takarta az eget. Ennek ellenére olyan tempót diktáltunk, mintha üldöznének. 4,9-es átlagot mért N. Balázs kütyüje, ez azért túlzás volt így a túra vége felé, ezért a dombtetőn kicsit megálltunk és utána persze lassítottunk.

Terecseny felé kellett kerítést mászni. Gyakran a farsangi túrázók nyomdokaiban jártunk. A falu fényeit már néha észre is vettük és már a hasunkon is éreztük, hogy egészen biztosan oda kell érni, mert a napi porciója mindenkinek elfogyott és már vár a K. Márti által készített vacsora.

Még a kerítésen belül voltunk, de elég nehezen találtuk meg a kijáratot, mert erre az oldalra nem építettek átjárót, hanem a drótkerítést kellet szétnyitni. Megoldottuk. Holdvilágban ereszkedtünk le a faluba. Már vártak minket meleggel, örömmel, vacsorával.

Nagyon finom volt a babgulyás. Szerencsére K. Tomi is túlélte a napot és most pótolhatta az elveszített kalóriákat. Jó volt együtt lenni a többiekkel. Lassan előkerültek a sütemények, borok és Sz. István készített forralt bor.

Mikor mindenki jól lakott, elmondtuk az élményeket és kicsit elpilledt a társaság A. Csongor vetített nekünk régi képeket 1937-ből. És persze nem csak vetített, hanem jól felkészült volt építészetből, történelemből és nagyon hangulatos este kerekedett. Utána megnéztük a nap fotóit, mert ez a 21. század és ilyent is lehet. 30 évvel ezelőtt szerintem senki nem gondolta, hogy valaha azonnali képnézegetésre lesz lehetőség.

Mielőtt alvásra került volna sor még egy hastánc bemutató is megesett. Erről talán a fiú tudnának bővebben írni és csak annyit mondok, hogy igényes műsor volt.

Fáradtak voltunk, lassan elszállingóztunk aludni. Három hálóhelyre vackolódott be a társaság az én szobámba 3 nő és 4 férfi aludt. Az éjszakám valami csodálatos volt. Ezek a férfiak a szobában nagyon tudtak valamit. Köszönöm nekik az éjszakát. Egyikük sem horkolt egy keveset sem. Mint a tej úgy aludt mindenki. Nem is írom le, hogy kikkel voltam egy szobába, mert akkor legközelebb mások is ezeket az urakat kérik az éjszakájukhoz.

Reggel nagyon időben összekészültünk, mert K. Balázs cseles volt és fél órával korábbi időpontot mondott, mint az indulás igazi tervezett időpontja. N. Balázs is időben megérkezett K. Marcival.

Csoportfotózás után elindultunk vissza a kék túrán útvonalára. Profi fotósunk F. Kata végig dokumentálta az indulás pillanatait. Olyanok voltunk, mint a celebek.

Nagyon sokat kellett gyalogolni, míg kiértünk újból a kékre, de azért olyan nagyon nem szomorkodtam, mert a fiúk a teljes napi távot ennek figyelembe vételével állították össze. Szerintem hamar ledaráljuk, mert rutinosak és edzettek vagyunk.

Baranya és Somogy határát jelző táblát kerestem, mikor K. Balázs tájékoztatott, hogy az út, amin megyünk ez a megyehatár. Egyik lábam itt, a mások ott. Sokszor találkoztunk A. Csongor nyomaival, mert ő sí futott itt előző nap.

Az erdészek sokféle jelzést használnak a fákon, a kivágott rönkökön. Még jó, hogy velünk volt erdészünk (K. Marci) és oktatást tartott nekünk. A kék útvonalát elérve az erdei pihenőhelyen lakomáztunk egy kicsit és elindultunk.

Szerintem igen csendesek lehettünk, mert egy szarvascsorda nagyon közel engedett magához, de az utolsó pillanatban megugrottak. Félelmetesen gyönyörű volt. Olyan közel voltak, hogy a szagukat lehetett érezni.

A tóvárosi hegyen gondolkodtunk, hogy belógjunk-e a magán kilátóba, de elbátortalanodtunk és kihagytuk ezt a lehetőséget. Gálosfa felé ereszkedve ismét jól összesározódtunk, de itt már nem nagyon foglalkoztam ilyen úri huncutsággal, hogy meddig vagyok sáros.

Gálosfa vasútállomásnál kicsit vonatoztunk, mint egy jó falusi lakodalomban és meneteltünk tovább.

Útközbenre P. Balázs küldte nekünk a Lord együttestől aVándor c. számot, amit (mert ez a 21.század) meg is tudtunk hallgatni R. Laca telefonján. Szerintem lassan nekem is kell egy ilyen okos telefon, ez mindent tud, még tükörré is tud válni.

Szentbalázs felé az elágazásnál nem lehet kihagyni a Balázsfotózást. Gálosfán ismét lehet pecsétet keresni. Szerencsére tudtuk, hogy hol van, mert a kocsma ahol a pecsét található igen csak elrejtőzött. A bolt mögött található egy zárt udvarban, igaz hogy szelíd, de kutyával védett övezetben. Vad pecsételésbe kezdtünk és hamar indultunk tovább. A falu templománál kicsit elbizonytalanodtunk, hogy jobbra vagy balra kerüljük a templomot, de lassan egyezség született és jobbra kerültük, amit igen jól tettünk. Gálosfáról kivezető szurdokban a fák gyökerei szabadon állnak és néhány már törzzsé vastagodott és kérgesedett.

Dél felé tartottunk egy rövid ebédszünetet. Ilyenkor télen szinte egész nap talpon vagyunk, mert még az ilyen pihenők alkalmával sem tudunk mindig leülni. Jól megedződünk a nyári programokra.

Simonfán begyűjtöttük a füzetünkbe való pecsételt matricákat és „erőltetett” menetben gyalogoltunk a kocsikhoz, mert már vártak minket, lent a faluban. Úgy veszem észre, hogy a túra vége felé mindig elkezdünk rohanni. Tele vagyunk energiával. Azért jó volt beszállni az autókba. És persze jó haza menni is, mint ahogy mindig jó újból elindulni.

A következő túránk három napos lesz. Rengeteget kell majd írnom. A türelmetleneknek ismét vastagon kiemelve a rövidítés.

Lejegyezte: Miklovich Csilla

Ennyit mentünk eddig a Kéken.

Képek:
Farkas Kati fotói
Györgyné Nagy Marcella fotói
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói, 2. nap

Rostás Laca fotói
.

2015.01.24. Gyalogtúra Komló körül

Útvonal: Komló Autóbusz pályaudvar (Penny Market parkoló) – P+- Kökönyös – Jelzetlen út - Évszázados fák - Vízesés - – Jelzetlen út - Sikonda – P, Z - Körtvélyes – P - Mecsekfalu – Erzsébet királyné Emlékfája – Öreg-hegy - Mecsekjánosi – STM – Moto-cross Pálya – Kisbattyán – Z – Egregyi-sarok – Z+ - jánosi Engel Adolf kastélya (Jánosipuszta)- Gadányi-tó – Gadány – Komló Autóbusz pályaudvar

Táv: 25,5 km Szint: 540m

Túravezetők: Müller Éva, Szél István

A túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.

Ez a túra Komlónak egészen más arcát mutatta meg nekem, mint amit eddig megismertem. Komlót ezentúl inkább úgy hívnám, hogy "Város a Mecsek közepén". Utunk során csupa olyan helyet érintettünk, ami a városhoz tartozik közigazgatásilag, viszont attól fizikailag teljesen elkülönül, egyáltalán nem éreztetve, hogy Komlón járunk.

Lássuk csak:

Pécsett egész nap szitált az eső. Árpádtető felé haladva az út havasa változott a túra során végig fehér táj kísért minket. Éva és István alaposan felkészültek a túrára, előzőleg bejárták, utánanéztek a látnivalóknak. K. Feri barátunk, aki helyi lakos, szintén csatlakozott hozzánk Pamacs pulikutyájával. Feri szintén erősítette a túra szellemi bázisát, mely az útvonal első szakaszát nem várt változatosságokkal színesítette. Sikonda előtti bolyongásunk során így útba ejthettünk sok-sok évszázados fát, valamint kisebb küzdelmek árán megtaláltuk Feri névtelen vízesését, ami még a térképeken sincs rajta. (A tuhu-n mostantól fent van.)

Sikondán nosztalgiáztunk a régi fürdővel kapcsolatban, beazonosítottuk a korábbi medencék és a felüljáró gyalogoshíd helyét. V. Peti barátunk itt csatlakozott hozzánk, aki Évi bátorítására mégis elindult utánunk.

Sikonda határában áthaladtunk a szépen kialakított ökoturisztikai központon, majd Körtvélyes feletti dombtetőre értünk. István itt ismertette, hogy a körtvélyesi lakótelep építése során római villa maradványait találtak az építők. (Erről alább olvashatsz.)

Mecsekfalu településrész is szép, nyugodt képet árasztott, megtartva a falusias hangulatát. Határában megtekintettük Erzsébet királyné emlékére a temetőben ületetett kislevelű hársfát.

Öreghegyen még mindig megvan az a dózergarázs, amit a közelben lévő meddőhányó kezeléséhez szükséges dózer számára építettek. Feri fantáziáját megmozgatta az épület, vajon mire lehetne hasznosítani? Végül rájött, hogy semmire sem, valószínű, hogy azért ilyen, amilyen.

Mecsekjánosi fölött a motocross pálya mellett haladtunk el. Látva a havas, a dombokon húzódó szépen legyalult utakat, eszembe jutott, hogy milyen jó sífutó pályát lehetne télen ebből csinálni, mikor jó hó van!  

Kisbattyán igen hangulatos település. Messze mindentől, falusi hangulattal, és városi buszjárattal!

Jánosipusztán megtekintettük jánosi Engel Adolf kastélyát, személyéről alább olvashattok. A kastély jelenleg igen rossz állapotban van, eladó!

Végül a városi lakótelepekhez egészen közel lévő Gadányi-horgásztavak mentén gyalogoltunk, mely igen jó pihenőhely lehet a városiaknak. Komló városán belül pedig megtekintettük az arborétumot, egészen elfelejtve azt, hogy a város közepén vagyunk. Nagyon szép hely!

Ha végigjárod te is ezt az utat, rájössz arra, hogy miért írtam az első mondatot.

Köszönöm a túrát!

Lejegyezte: Keményfi Balázs

Képek:
Keményfi Balázs fotói

Érdekességek:
Mecsekfalu - Mecsekjánosi
jánosi Engel Adolf
.

2015.01.17-18. Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra - 6. szakasz

Útvonal:

1. nap: Kaposmérő - K - Somogysárd - Korotna vára (GCKORO) - Újvárfalva Noszlopy kúria - Nadalos(önkormányzati szállás). Táv: 29 km Szint: 40m

2. nap: Nadalos - Újvárfalva - K - Fehértó kápolna (GCFEHR) - Alsókak - S+ Kakpuszta templomrom- Felsőkak - K - (GCMEV) - K - Mesztegnyő Táv: 23 km Szint: 0m

Túravezető: Miklovich Csilla mandula47@gmail.com

GPS trackek:
A túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt. 1. nap  2. nap
Garmin Connect 1. nap itt.
Garmin Connect 2. nap itt.

Nem halogathatom tovább a túraleírást, mert olyan sok élményben volt részünk, hogy félek valamit kifelejtek, ha nem írom le minél előbb. Megpróbálok rövid lenni, de szerintem ez most sem fog sikerülni, ezért azoknak, akik nem szeretnek hosszú túraleírást olvasni, kiemelem a szöveget és lesz egy rövid verzió is.

Az időjárás jelentések mindenhol borús időt és esőt jósoltak. Nagyon reménykedtem, hogy nem így lesz. Nekem még nem volt esős gyalogtúrám. Azért bekészítettem egy TESCO-s 300.-Ft-os esőkabátot a biztonság kedvéért.

Ezen a szakaszon voltunk eddig a legkevesebben 6 fővel. S. Szilvi, M. Éva, K. Balázs, N. Balázs, Sz. István, M. Csilla. A túra elején pedig még két csoportban is mentünk a csomag és kocsi logisztika miatt. Ezen a túrán és az előkészületein derült ki számomra, hogy a logisztikusokat igenis meg kell becsülni egy agybaj lehet a munkájuk. Nekünk csak a kocsikat, csomagokat, embereket és az időt (a tömegközlekedés miatt) kellett összehangolni. Nem egyszerű dolog, de mindent megoldottunk.

Az egyik kocsit Kaposváron hagytuk és buszoztunk Kaposmérőig a másik kocsi pedig Mesztegnyőre ment Sz. Istvánnal és M. Évával, onnan jöttek utánunk. Szeretnek gyorsan túrázni és vállalták a csomagok szállítását Nadalosra. Persze ezt csak a lányok igényelték, de nagyon jól tettük.

Kaposmérőn a túra elején már belefutottunk az igazi retróba, egy valódi sorompóval, őrházzal. Olyan volt, mint egy időutazás.

Nagyon hamar erdőben gyalogoltunk, ami nekem elég fontos, mert jobban szeretem, mint amikor szántóföldek mellett haladunk. Nem siettünk, mert vártuk, hogy a túratársaink utolérjenek, ezért nagyon hamar nekiálltunk enni és persze ilyenkor mindig meg kell kóstolni Szilvi pálinkáját. A KÉK végére szerintem igen tekintélyes mennyiségű lesz az elfogyasztott alkohol. Vagy talán a hideg miatt fogy jobban és nyáron majd nem kívánjuk? Nem tudom. Ha nem felejtem el, akkor majd megírom hogy a nyári melegben melyik ital a sláger.

Már most jobban tetszik a vidék, mint az 5. szakasz legtöbb részén.

Ja, és igazi jó túrázó idő van kb. 10 C°, ugyan sok felhővel, de a nap igen gyakran előbukkan, hogy szép fotókat készíthessünk. Erdőből ki, erdőbe be igen változatos a táj. Ezek az erdők egészen mások, mint a Mecsekben, olyan mintha, az összes telepített erdő lenne (lehet hogy az is), de még így is szép.

Éva és István még utol sem ért minket, de már Somogysárdon találtuk magunkat. A faluba beérve jobbra egy gyönyörűen felújított kápolnát láttunk és megint pihenni kellett, mert hívogatott a kereszt köré épített pad. Jól elidőztünk, de azért mégis csak tél van, nem lehet olyan sokat ücsörögni, ezért elindultunk a falu központjába, azért is, mert arra vezet a jelzés.

Itt kicsit letértünk, mert reménykedtünk, hogy a Somssich-kastélyba belóghatunk. Szerencsére nem kellett csibészkedni, mert találtunk egy falubelit a parkban és nem tudott ellenállni a kérésünknek, körbevezetett. Persze nem a kastélyban, hanem csak a parkban, ami óriási. A kastélyhoz tartozik még egy istálló, cselédház, lóversenypálya lelátóval, víztorony, magtár és még mezőgazdasági épületek. Hát itt volt élet valamikor az még így a sok éves elhanyagoltságon át is látszik. A falubeliek nagyon sokat dolgoztak a park és az épületek rendbetételén, de még közel sem tartanak a végén. Remélem az utánunk túrázók még szebb állapotában láthatják. „Idegenvezetőnk” még mutatott felújítás előtti képeket és mesélt pár dolgot a kastélyról, amire emlékezett. De Ő is úgy járt, mint a legtöbb gyerek, akit untat az idősek visszaemlékezései. Amikor gyerekkorában mesélt a nagymamája a kastélybeli életéről (ott dolgozott) nem érdekelte, most meg már nincs kitől megkérdezni.

A kastély államosítás után kiképző központ volt az ORFK lovasbázis keretében. Ennek következtében a kastély oldalában elhelyezett Mária szobor nem maradhatott a helyén, ezért a parkban egy nagy gesztenyefa törzsébe dugták el, ami az idők folyamán benőtte a szobrot. Nem látszik, de mindenki tudja a faluban, hogy ott van. A fa elpusztult a sorsa még nem dőlt el, mert a növények, fák kivágása csak engedéllyel lehet. Jó lenne tudni, mi lesz a fával és a szoborral. Majd egyszer visszamegyünk!

Nagyon sokat időztünk a parkban, a kastélyt sajnos nem tudtuk megnézni, de még így is élmény volt.

Gondoltuk, hogy túratársaink már biztosan megelőztek, most mi siethetünk utánuk, hogy együtt legyen a csapat.

Még a falu közepén jártunk, amikor szembe találkoztunk velük. Későbbi busszal jöttek utánunk, mint számítottuk, de lassan már együtt megyünk, mert úgy a jó.

Azt még nem is említettem, hogy ezen a szakaszon, ha a túraútvonal iránya változik, azt csak derékszögben teszi meg. Itt ilyen szögletes az élet, ami minket nem nagyon zavart, mert ezek a szögletek szép tájakon vezetnek.

Néha-néha azért ezen a szakaszon is van közúton gyaloglás, de nem vészesen sok és mikor már unalmas lenne, akkor úgyis jön egy geoláda, amit meg kell keresni és letérünk egy kicsit,  a Koroknai vár felé. Tudtuk, hogy várat nem találunk, mert azt már a környékbeliek elbontották már igen régen. A  várárok még azért jól felismerhető volt és persze a ládát is megtaláltuk. Újvárfalvára a közúton vezet a KÉK, de előtte még jelölt a térkép egy forrást és a mecseki túrázók azt szokták meg, hogy forrás mellett nem megyünk el, hogy ne nézzük meg, fényképezzük le. Nem volt egyszerű megkeresni. Egy tavacska melletti pihenőben ettünk, ittunk (igen, pálinkát is), és elindultunk forráskeresésre. Megtaláltuk, de be volt kerítve. Igen szépen kialakított, de nem nagyon gondozott.

Innen már hamar beértünk Újvárfalvára ahol ismételten kicsit meg kellett pihenni, mert itt van az egyik pecsételő hely a Noszlopy-kúria kerítésén. Az épület csak előzetes bejelentkezéssel látogatható, de az udvarára be lehet menni és itt található az a kőtömb, ami Somogy megye közepét jelöli. Hát itt is voltunk, pontosan a közepén.

Innen bekerített erdőültetvények között vezet az út és kalandosan lehet az ültetvények között közlekedni, mert a vadak miatt nincsenek kapuk, csak létraszerű átjárók.

Újvárfalvához tartozó Nadaloson foglaltunk szállás és gondoltam, hogy már közel vagyunk, de a fiúk kitalálták, hogy az első napon kicsit ráhúzunk és többet teljesítünk a tervezettnél és holnap könnyebb lesz csatlakozni. Biztosan, de a nap végén már nagyon sokat jelent minden méter. Még jó hogy nem tudtuk, hogy ilyen cselhez folyamodtak, mert a vége már fájdalmas volt. Betonon, hosszú egyenes szakaszon, sötétedésben értünk a településre. A gazda már várt minket, a házban befűtött. Kellemesen csalódtunk a szállásban. Teljesen felújított ház, melegvíz, fűtés, ágynemű-huzattal, mikró. Persze még vannak hiányosságok, mert még nem befejezett, de nekünk nagyon jó volt. Raktuk a kályhát, mert azért egy fűtetlen házban a falak sugározzák a hideget. Vacsoráztunk és Sz. István jól tartott minket. Vörösbor, üdítő, házi sütemény, bolti sósság mi szem-szájnak ingere.

Mikor már tele volt a poci, meleg fürdős élvezeten túl voltunk nekiálltunk kicsit szervezni. Mindig gondolni kell a következő szakaszokra is és így együtt a legjobb kitalálni, hogy hány napos legyen, mekkora szakasz határokkal, olcsó vagy drága szállás legyen. Jó volt tervezgetni, beszélgetni, ülni a kályha mellett, nem emlékszem mikor mentünk aludni, de az biztos, hogy én kezdtem a lefekvést. A fiúk átköltöztek a szobájukból a kályha közelébe, mert gondoltuk, hogy éjszaka a ház jól le tud hűlni. Szerencsére az ágynemű és a hálózsák együtt igen kellemes alvást biztosított, legalábbis nekem. Azért kitérnék kicsit a horkolásra. Úgy lehet elképzelni legjobban, ha valaki hallott már panelházban ütve fúróval dolgozni valakit, aki nem csak egy lyukat fúr, hanem bontja a falat. Trrrrrrrr, trrrrrrrr, trrrrrrrrr. És ezt ütemesen. Persze készültem füldugóval, amit a Mercedes gyárban kaptam. Üzenem nekik, hogy jobb hogy autót gyártanak, mert ahhoz értenek, de a füldugókhoz nem. Itt nem ért semmit.

Csodák-csodája másnap mégis kipihenten ébredtem és a lábaim is használhatók voltak. Reggeliztünk és N. Balázs szigorú szavára 7:30-ra próbáltunk elkészülni. Nem tudom, hogy a „szigorúsága” vagy a hideg miatt, de igen hamar felöltöztünk és összekészültünk és a magadott időben elindultunk. Még a nap is alig kelt fel. Az éjszaka biztosan esett az eső, mert az utakon az látszott. Csak a napot ússzuk meg eső nélkül, remélem mázlisták leszünk. Szokásos csoportkép és indulás, sajnos betonon és a hosszú egyenesen.

Hamar jött az erdő. Igazi fenyvesek. Mesebeli.

Fehértó puszta felé indultunk és itt is ládáztunk, megnéztünk egy elhagyatott temetőt a felújított kápolnájával, amit megint kerítés mászással tudtunk megközelíteni. Látszott, hogy a hozzátartozók próbálják gondozni a sírokat és az épületet, de az a világ vége és ettől nagyon szép. A településnek a nyomát sem láttuk.

Alsókak, Felsőkak és Kak-puszta felé vettük az irányt. Csoda, hogy kihaltak ezek a települések? Messze van mindentől és rendesen ki sem lehetett mondani, hogy hová valósiak a lakóik. Állandóan csak körülményeskedhettek, hogy „Alsókak településről való vagyok” én egyszerűen csak annyit mondok, hogy pécsi vagyok.

Jó hogy volt velünk egy történész, rááll a szeme a régi dolgokra. Szilvi vette észre az első „eltünt” ház nyomát. Nagyon érdekes volt ott állni és találgatni, hogy melyik helyiség mi lehetett. Tovább már egyértelműbb volt, hogy hol találhatók a házak, mert egy tanösvényt készítettek a házak helyének feltüntetésével. Érdekes volt belegondolni az itt éltek életébe.

Vitathatatlanul szép vidéken éltek. Kalandoztunk tovább az erdőben és egy hatalmas őzcsordát vettünk észre, rengetegen voltak.

Kiértünk egy rétre, ami nagyüzemi vadászatra van kialakítva. Középen az etető és körbe a vadászlesek. Itt aztán lehet lődözni. Biztos ez is jó, én nem tudom. Valaki vadászik, valaki túrázik.

Még mindig nagyon szép volt a vidék, öröm volt gyalogolni, de már kezdtem megéhezni. Ezen a túrán én egyfolytában eszek. Még jó, hogy mindig többet csomagolok félve az éhen halástól. Felsőkak vasúti megállójában (keskeny nyomtávú kisvasút) szép pihenőt alakítottak ki, itt ettünk és pihenni is jó volt. Persze ismét a hideg volt az úr és elindultunk egy igen hosszú és egyenes homokos szakaszon, majd a sínek mellett.

Még egy megálló pihenővel (Szúnyogvár), itt is meg kell állni ha már a vonat is megszokott. Itt a pihenőnél már jelzik a turistáknak a Búsvár-kilátót. Úgy döntöttünk, hogy nem túl nagy a kitérő, érdemes elsétálni odáig. Megérte. Igényes kilátó, szép környezetben.

A kilátótól már Mesztegnyő volt a cél pihenő nélkül egy ládázással. Már a Szilvi is kereste, de nem lett meg.

Mesztegnyőn pecsételés a kocsmában. A logisztikánk szerint N. Balázs és én megyünk busszal Kaposvárra. A többiek Sz. István kocsijával Nadalosra a csomagokért (a lányok nem szeretik cipelni) és utána Kaposváron osztozkodás.

Innen K. Balázs vitte haza a csapatot és Sz. István pedig elment kicsit Gunarasra szaunázni, mert neki még nem volt elég az élvezetből. Ez az ember tud élni!

Nagyon jól sikerült két nap volt eső nélkül, jó társaságban, szép vidéken. Folyt. köv.

Lejegyezte: Miklovich Csilla

Képek:
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói 1. nap
Nagy Balázs fotói 2. nap
.

2015.01.03. Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra - 5. szakasz

Útvonal: Kaposmérő - K - Kaposdada - Szenna - K - Patca - K - Szilvásszentmárton-  Zselickisfalud - K-  Kardosfa - Ropoly - K - Pölöskei-rét - Simonfa  Táv: 36km
Túravezető: Miklovich Csilla

A túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.
Garmin Connect itt.

A következő szakaszunknál kicsit előre ugrottunk a térképen. Talán ez volt az utolsó egy napos túránk. Nem is baj, mert az ottalvósok mindig hangulatosabbak és kicsit lazább is a tempó.

Az időjárás szeszélyes volt az indulás előtt (fagy, csapadék, napsütés), ezért nem tudtuk, hogy mi várható a túranapra. Nagyon reménykedtem, hogy az égiek kegyesek lesznek hozzánk. 

Az indulás előtti napon már újból több élet volt a facebook oldalon ebből látom, hogy már mindenki készülődik. Soroltátok, hogy mi ne maradjon otthon, hát persze hogy pár dolog elmaradt. 

Már figyeltem egy ideje a túrázókat akik túrabottal járják a terepet és nem tudtam eldönteni, hogy nekem szükségem van-e botra vagy sem. Gondoltam ez a szakasz jó lesz a kísérletezésre. Nagy beruházást nem terveztem, ezért a sífutó botot készítettem a kocsiba. 

Reggel korán indultunk, mert már az utazásra is kell időt szánni és persze gondolni kell arra is, hogy igen korán sötétedik. Az idő reggel nekem nem volt túl barátságos. Síkos út, köd félútig és persze útálok vezetni. Simonfára időben érkeztünk ahhoz, hogy még összeszedjük a cuccokat, szerelvényt igazítsunk és indulhatunk a buszmegállóba, mert ez a település lesz a cél innen még el kell érni a túra kezdő településére Kaposmérőre. 

Barátkoztam a síbotokkal míg a faluban haladtunk, de kb. 5 perc elég volt, hogy kiderüljön nekem rendkívül útban vannak. Nincs szabad kezem és mindig rossz helyen vannak a botok. Azt hiszem, még adok magamnak jó pár évet, amíg újból kipróbálom, gyorsan megszabadultam tőlük. 

Az időzítésünk nagyon jó volt, mert a buszra nem kellett várni. Szerintem a sofőr kicsit meglepődött, hogy mit keres ennyi ember (11-en voltunk) ilyen korán ezen a vidéken, olyan volt, mintha különjáratunk lenne, csak mi szálltunk fel.

Kaposvárig mentünk és a menetrend szerint 5 percünk sem volt a csatlakozásig. Reménykedtem, hogy a Kapos Volán pontosan közlekedik. Úgy volt. Nagyon pontosan beért az állomásra, de a menetrend viszont pontatlanul volt az interneten és az állomáson mást mondott a hangosbeszélő, más volt kiírva a váróteremben és mást mutatott a megállóhelyen az elektronikus információ. Szerintem egy japán tömegközlekedési társaságnál már mindenkit főbe lőttek volna, ha ilyen előfordul. Itt csak nekünk volt kicsit kellemetlen, de 30 perc várakozás után már utazhattunk is.

Kaposmérőn rögtön a leszállás után ott volt a kocsma, ahol az első pecsétünket beszereztük és indultunk is ki a faluból. Amint kicsit beton mentesebb szakaszra értünk elkészítettük a csoportképet és megkezdtük a túrát. Itt még azt hittem, hogy szép lesz a vidék, mert rögtön két tó között vezetett az utunk, a távolban korcsolyáztak és már nincs beton. A Mecsekhez szokott túrázónak azért ez a környezet nem olyan élvezetes. Még jó hogy kicsit dimbes-dombos (mi lehet az Alföldön?).

Az első település Kaposdada volt, olyan kihalt faluszerűség, de lehet, hogy csak én éreztem így. Aztán a dadai tanyák és persze szántóföld minden mennyiségben. 

Persze hó is volt, de én rosszabbra számítottam. Szerencsére meg volt fagyva a talaj és így nem kellett sarat dagasztani.

A fényképeket nézegetve úgy érzem igen hamar elérkeztünk Szenna fölé. A falura lenézve olyan volt mintha egy ipartelepülés lenne, mert betakarta a füst vagy a köd. Itt fent az még nem derült ki, hogy mi ült rá a településre.

Szennán reménykedtem, hogy valami szép pecsétre szert tehetek. Csalódnom kellett. A skanzenben egy mogorva bácsi közölte, hogy neki semmilyen pecsétje nincs és elküldött minket a kocsmába vagy a boltba. A bolt jó lett nekünk kaptunk egy ronda pecsétet, de nem válogatok majd talán egyszer lesz valami csinos lenyomat is a füzetemben. Itt kicsit napozgattunk, mert ha még nem említettem, akkor most mondom, hogy igen jó időnk lett.

A faluban még megnéztük Zóka Peti Lidi néni talpas házát kívülről és indultunk tovább, ha jól emlékszem betonon. Nem szeretek betonon gyalogolni. És aztán megint szántóföld. Már vágytam egy kis erdőre, hát ehhez vagyunk szokva. 

Aztán a kívánságom teljesült. Erdő, forrás, híd minden volt ami kell egy túrázónak aztán pár lépés (jó pár) és Patcára értünk. Ez a település és környéke is inkább az autós kirándulóknak kedvező, mert megint csak dimb-domb szántóföld semmi mi szemnek szépség. 

Szilvásszentmárton előtt egy szurdokba értünk ami havas jeges volt végig. Autóval szerintem járhatatlan, de mi sikeresen leereszkedtünk a faluba. R. Laca ötvözve a síelést a korcsolyázással vakmerőbben közlekedett mint mi, de neki sem sikerült elesnie.

Ha még nem említettem a havas síkos utak ellenére nem volt olyan esek-kelek a túra. A múltkori sáros szakaszon sokkal többet estünk, mint most. Talán óvatosabbak voltunk?

Szilvásszentmártonról Zselickisfaludig betonon mentünk, nem egy élmény. Nekem talán annyiban, hogy Zselickisfaludon  tavaly voltam, de ha a Laca nem segít én bizony nem ismerem fel. Így is igen sokat kellett mesélnie, mire az emlékezetem mélyéről előjöttek az élmények, de mikor elkaptam a fonalat, akkor már minden megvolt (túra, szánkózás, jelmezes-táncos buli, ónos eső, stb). 

A pecsételő hely a Vándor kulcsosház kerítésénél található. Itt adminisztráltunk, ettünk, fényképezkedtünk és kicsit nosztalgiáztunk. 

Egy szurdokon keresztül tovább indultunk és mikor kiértünk megint dimb-domb szántóföld. Kicsit unalmas volt, ezért Sz. Péterrel elütöttük az időt egy kis játékos fényképezéssel.

Az már jó, hogy nem betonon megyünk. Elértünk egy pihenőhelyhez K. Balázs fotóin látom, hogy Milleniumi emlékhársas a neve. Én elhiszem neki. Itt a fiúk ládáztak, mert azt nem hagynák ki soha, a többiek pedig kicsit pihentek, ettek. 

Ez a vidék nincs olyan jól ellátva forrásokkal, mint ahogy a Mecsek, ezért már elég rosszul álltunk folyadékkal. Szerencsére Kardosfán volt egy jó kis hotel itt mindenki megtöltötte a kulacsát és indulás tovább. 

Messziről láttunk egy kilátót, ami csak kicsit van távol a kék útvonalától, gondoltuk felmászunk és körbenézünk a vidéken.

Nem sikerült megmásznunk. Ez egy elkészült kilátó, de még nem használható. Szerintem még neve sincs. Elég szépre sikeredett, de a környezete még építési terület. (A Zselici Csillagos Égbolt Park látogatóközpontja létesül itt. A szerk.)  Ötleteltünk kicsit, hogy megmásszuk-e, de féltünk a biztonsági őrtől, ezért nem kockáztattunk, mert a kilátóból nincs hova meglógni, ha észreveszi a csínyt.

Visszamentünk az utunkra Ropoly felé, természetesen betonon. Lehet hogy nem is baj, mert a környékbeli erdőkben nagyon lövöldöztek a vadászok. Találkoztunk kék túrázókkal, ami számomra igen nagy meglepetés volt, mert úgy gondoltam, hogy ilyen lehetetlen időben nem sokan mászkálnak ezen a szakaszon. Lehet hogy több „őrült” van, mint képzeltem?

Ez a Ropoly környék olyan favágós, erdészes vidék, mert az emléktáblák, pihenőhelyek mind arról szóltak, hogy itt versenyek, meg oktatások folynak.

Végre ismét egy kis terepgyaloglás olyan erdős vidéken ez már kicsit barátságosabb volt. Itt Lacát kicsit elveszítettük, de hamar megkerült és mentünk tovább egy mocsaras, szottyos területen. Még szerencse, hogy itt még világos volt és elég zsombékos ahhoz, hogy száraz lábbal átkeljünk. Pölöskei rétnek nevezik ami nyáron biztosan igaz, de most inkább Pölöskei mocsár volt.

A rét után ismét erdő és itt már kezdett ránk sötétedni. Sokáig nem világítottunk, de mikor kiértünk az országútra itt már fontos volt a lámpa, hogy a gépjárművek időben észre vegyenek.

Simonfán minden kocsi megvolt. Útközben Sz.Péterrel megegyeztem, hogy vezet Szentlőrincig. Ez nekem igen nagy kedvezmény volt, mert rendkívül fáradt voltam konkrétan hulla fáradt.

Lazulhattam a meleg autóban és csak hallgattunk, mert szerintem nem csak én fáradtam el (remélem).

Biztonsággal hazaértünk és még a beígért ónos eső is elmaradt.

Még szerencse, hogy van egy vasárnap amikor regenerálódhatok, hogy hétfőn már fitten kezdjem a melót.

Ha úgy tűnik a túra leírásból, hogy nem élveztem a napot, akkor rosszul írtam meg. Nagyon jó volt ismét gyalogolni, együtt lenni, élvezni a jó időt és jókat beszélgetni. A táj viszont közelében nincs az általunk megszokott Mecsekhez.

Lejegyezte: Miklovich Csilla

(Nem szabad elfelejtenünk, hogy óriási szerencsénk van nekünk pécsieknek a Mecsekkel, a házi hegyünkkel. A további út során nem szabad elvárnunk, hogy folyamatosan hasonló látványban legyen részünk. A dombvidék is szép tud lenni. Ez a Zselic, ez ilyen. Nincsenek magas ormok, nincsen sok forrás. Szintet sokat össze lehet szedni az út során. Lesz még sok ilyen szakasz, lásd meg ennek is a szépségét! Lejegyezte: Keményfi Balázs)

Képek:
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói
.