A túra ötlete azért született, mert szeretném a baranyai kastélyokat megnézni és ezen a napon össze lehetett kötni a kishárságyi kastélynézést a magyalukafai búcsúval és gondoltam ez egy laza túra lenne. (Nekem nem az volt.)
Nem túl korán 10.15-kor indultunk a pécsi vasútállomásról verőfényes napsütésben, ha jól számoltam 17-en. Szerencsére rendes bicikliszállítós vagon volt a szerelvényhez, ezért kényelmesen elfértek a bringák, meg azért is, mert a fiúk már nagyon rutinosan tudnak pakolni.
Ha azt mondom, hogy kicsit lassan értünk Szigetvárra, akkor hazudok, mert extra lassan értünk oda. Szerintem egy jó kondiban lévő bringás simán leelőzte volna a szerelvényt.
Volt nagy késés, ami kicsit mérgesítő, de a MÁV
eme hozzáállása a nap végén jól jött. Legyen ez még titok. Hogy miért? Mert különben nem biztos, hogy végig olvassátok a beszámolót.
Szigetváron a szokásos rutinnal pakoltunk, ahol már vártak a túratársak, akik tekerve vagy kocsival jöttek le a városba (5 fő).
Elkerekeztünk a szigetvári várig, ahol lassan körbe mentünk és kívülről megnéztük. Utána a várkapunál fényképezés volt, hogy lássuk egyszer egybe a csapatot. Innen a Zrínyi téren keresztül indultunk ki a városból és többszöri megállással jutottunk el Somogyhárságyba, ahol a csapatunk ketté szakadt. A teljesen kezdő túrázóknak javasoltuk, hogy a kishárságyi kitérő kihagyásával menjenek a lukafai búcsúba. Boldogan elfogadták a javaslatot, mert kicsit elfáradtak. Lehet, hogy a képek végignézése után már bánni fogják, hogy kihagyták a programot, de akkor jó gondolatnak tűnt. Így utólag a túra végén sem panaszkodtak, de nem is volt nagyon alkalmuk, de ez is maradjon a beszámoló végéig titok. Tudjátok csak azért, hogy még tovább olvassátok.
A kishárságyi kastély gyönyörű legalábbis azoknak, akik belelátják a múltat és a jövőt. Egyébként pedig siralmas, hogy miért hagyják tönkremenni az értékeinket?
Végig jártuk a termeket, szobákat. Sajnos a téeszesítés és az elmúlt évtizedek gazdái nagyon nem a kastély megmentését szolgálták. Még így is élvezetes volt ez a barangolás. Felfedeztünk egy pici lejáratot a pincerendszerbe és természetesen le is mentünk. Akik nem félnek a denevérektől azoknak javaslom, hogy nézzék meg, ha arra járnak. A kastélyban a barangolásaink elég sokáig tartottak és úgy kellett a csapatot összeterelni, mert mindenki járt szobáról-szobára és a parkban. Pár gondolat erejéig megbeszéltük, hogy mikor épült, kié volt stb. és indultunk is tovább. A zselici táj kicsit megdolgoztatott minket, mert dombról le, dombra fel volt itt már a program, de jól bírta mindenki.
A somogyhárságyi temetőben kerestünk egy geoládát, (
GCDZSK) megnéztük Kapoli Antal (Kossuth díjas) fafaragó sírját és a Festetics mauzóleumot.
A képekből látszik, hogy utána elidőztünk a temető melletti közösségi téren, ahol kilátót építettek, padokat raktak ki a kirándulóknak és a falubelieknek rendezett környezetet alakítottak ki a programokhoz (színpad, sörpadok, stb).
A pihenés után elindultunk az utolsó szakasz leküzdéséhez, igaz nem nagyon kellett küzdeni, mert végig lejtő volt Magyalukafáig.
Óriási vásári forgatag volt. Megbeszéltük a találkozó helyét és idejét, hogy a 18.56-kor induló vonatot eléjük és mindenki ment vásárfiát venni. Jó pár órát eltöltöttünk sörözéssel, vásárlással, nézelődéssel. És akármilyen nagy is volt a forgatag mindig összefutottunk ismerősökkel és a túratársakkal. Páran úgy döntöttek, hogy kicsit előbb indulnak vissza Szigetvárra a megbeszélt időpontnál, hogy biztosan oda is érjenek a vonat indulásáig. A tovább maradók is megvették az utolsó ajándékokat és indultunk vissza. A tempót nem a túravezető diktálta, ezért sikerült igen jó átlagot tekerni Somogyapátiig. Innen kicsit lassult a menet (néha én voltam elől), de mindenki meglepetésére igen korán Szigetvárra értünk. Gondoltuk, ha már ilyen ügyesek vagyunk a Zrínyi téren (Szigetvár főtere) kicsit elidőzünk, megpihenünk. Nem kellett sokat pihennünk, mert Mészáros Józsi már ott várt minket és közölte, hogy 7 perc múlva indul az a vonat aminek 16.57-kor kellett volna megérkezni Szigetvárra. Mi a 18.56-os vonatra jöttünk. Azonnal eldöntöttük, hogy ha elérjük, akkor irány haza.
Mivel a korábban induló csapattal nem találkoztunk egész úton, gondoltuk, hogy ők is elértek egy korábbi vonatot (az állomáson sem találkoztunk velük), mert ez a nap a MÁV késéseiről szólt. Mindenki sietett jegyet venni és már bent is volt a vonat és pakoltunk fel rutinosan. Miattunk nem volt további késés. A vonaton mikor már mindenki megette a Szilvi által körbekínált életmentő csokiját derült ki, hogy a kis csapat nem ment el egy korábbi vonattal, hanem vígan sörözik az Oroszlán sörözőben.
Na ilyen sem volt még, hogy otthagyjuk a túratársak egyik felét, de nagyon remélem, hogy nem negatív élménnyel térnek haza, mert jó volt az a kis csapat is és így legalább jól összeismerkedtek egymással. Persze a 18.56-os vonatot ők is elérték, szerencsére az nem késett és biztonságban megérkeztek Pécsre. Az egyik túratársam egészen biztosan hazaért, mert a szomszédom és leellenőriztem, hogy otthon van-e. A többiben is bízok, mert rutinos városlakók, itt már nem történhetett velük semmi baj.
Úgy tapasztaltam, hogy a túravezetés sem egy egyszerű dolog, de nem ment el a kedvem tőle, mert olyan sok készséges segítőm volt, akikben a későbbiekben megbízhatok.
Talán ki kellene találni egy új szót az én túravezetésemre, mert ez nem igazán fedi a valóságot.
Lejegyezte: Miklovich Csilla
.
Bejegyzések
