Útvonal:
1. nap: Szekszárd - K - Szarvas-Szurdik - Óriás hegy - Sötétvölgy - Grábóci erdészlak - Grábóc - Szálka Táv: 30 km
2. nap: Szálka - K - Kismórágy - Mórágy - K - Bátaapáti - Harsányi kereszt - Héthárs pihenő - Hessz kereszt - Apátvarasd telep - Mecseknádasd Táv: 41 km
Összesen 1230m szint
Túravezető: Miklovich Csilla
A túra útvonala GPS részére gdb formátumban letölthető itt.
Műholdfelvételről megtekinthető itt.
Képek:
Keményfi Balázs fotói
Nagy Balázs fotói
1. nap 2. nap
Rostás László fotói
Egy ilyen túra sorozat kezdetének mindig van előzménye,
melyek már napokkal, hetekkel korábban történtek, de erről majd valamikor
később írok. Most csak a szakaszhoz tartozó eseményeket mesélem el.
Igen korán kellett elindulni, mert a túra kezdete is messze
van Pécstől és persze igen nagy szakaszt vállaltunk be az első napra (26 km-t).
A buszunk 5:50-kor indult és szerencsére senki nem késett el én magamért igen
nagyon izgultam, mert elég kellemetlen lett volna, ha ezen a reggelen alszom a
legjobban és az ébresztőt beleálmodom az álmaimba. Szerencsére nem így történt.
Az induláskor nem nagyon volt lehetőség ismerkedni, de gondoltam később
bepótoljuk.
A csapat 8 főből állt sajnos, mert állhatott volna 9-ből is.
Egyik túratársunk megbetegedett (P. Balázs) és ezt a szakasz ki kellett hagyja.
Komoly túrázó hírében áll és már több szakasz teljesített, ezért csak Simonfa
után fog hozzánk csatlakozni (miután lejárta ezt az elmaradt részt is).
És a többiek: S. Szilvia, R. Tímea, M. Ivetta, R. László
(Laca), K. Balázs, N. Balázs, Sz. Péter, M. Csilla (túraszervező) Még így is
Balázs uralom volt.
Olyan nagy ismerkedésre Szekszárdra érkezéskor sem került
sor, de volt rá két napunk. Bepótoltuk. Az állomáson kellett először
pecsételni. Nem volt egyszerű. Azon a kis forgó résen ahol a pénz és a jegy
helyet cserél egy pecsételős füzet nem
nagyon fér át. Még szerencse, hogy a jegypénztáros nagyon rutinos volt és
eljelelte nekünk, hogy kell kihajtogatni a füzetet, hogy áttoljuk a résen.
Éljen, megvan ez első pecsét. Gyorsan elpakoltunk és irányba álltunk.
Szerencsére volt aki irányba állította a csapatot, mert nekem ez nem ment
volna, ezért sem nevezem magam a leírásba túravezetőnek. Én pár helyen jól
megvezettem volna a csapatot.
A kopjafánál fényképezkedtünk és Szekszárd szép részén
átsétáltunk a Fő tér felé, bámészkodtunk, talán még itt kicsit andalogtunk is, és
eljutottunk olyan pincesor féle utcába ami már nem igazi pincesor, de még
elámul az ember egy-két épületén.
Feljebb érve a templom környékén a fiúknak egy kicsit
játszani kellett, mert geoláda volt elrejtve. Itt úgy gondoltam, ezek a láda
keresések nagyon jó alkalmak lesznek, hogy pihenjek. Reméltem sok lesz a láda
és sok lesz a pihenő. A templom környéke nagyon szép és rendezett a nap hétágra
sütött (én meg otthon hagytam az új napszemüvegem). Megvolt a láda, megvolt a
pihenő indulás tovább. Szurdokon, dűlő utakon jutottunk ki és fel. Itt már volt
sár és számítottunk is rá a túra során végig, de nem okozott sehol nagy gondot,
mert felkészült volt a csapat.
Szép volt a táj, gyönyörű az idő, jó a társaság, finom a
pálinka, elszánt a csapat. Mi kell még egy KÉK túra elején. Így kell ezt
elkezdeni!
Ahogy mentünk és beszélgettünk, ismerkedtünk vidámak voltunk
egy nagyon furcsa dologra lettem figyelmes. Nem örültem a hátamon a zsáknak.
Nehéz volt kb. 7 kg
nem szoktam hozzá, hogy túrán ekkora súlyt cipeljek. Lassan meg kell
barátkozzak a zsákommal, mert két napig együtt leszünk. Elég nehezen ment az
elfogadása annak a ténynek, hogy a kéket nem lehet megcsinálni csomag nélkül és
ez még lehet hogy nagyobb és nehezebb is lesz néha.
Miután bemelegedtek az izmaink és hozzászoktunk a csomaghoz
és már kint vagyunk a dombokon itt már elég jó tempót gyalogolunk. Csak
mentünk, mentünk, mentünk és mégis jó volt, jó volt, jó volt.
A pihenőknél előkerül a jó kis házi pálinka mely S. Szilvi érdeme,
meg persze R. Lacáé, aki végig cipelte. Gondoltam ne legyen olyan nagy a súly,
megkóstolom igen gyakran, hogy jobban fogyjon.
Az ebédet a Sötét-völgyi tábor mellett fogyasztottuk el,
abban a reményben, hogy ott biztosan lesznek jó kis padok, asztal meg hangulat.
Hangulat volt, de semmi egyéb. Azért mindenki nagyot pihent, evett, ivott és
tele energiával indultunk tovább.
A forrásoknál mindig megálltunk, mert azt nem lehet
megtenni, hogy csak úgy elsétál mellettük az ember. Nem tudom miért van ez, de
akkor is meg kell állni, ha nincs szükség vízre. Ezek ilyen helyek.
A technika (okos telefon) még azt is lehetővé tette, hogy
meghallgassuk, az Indulj el egy úton c. dalt, ami igen hangulatos volt.
Lassan beérkeztünk Grábócra. Itt a templomnál kicsit
pihentünk R. Timi cipőt cserélt, mert az egyik legfontosabb dolog a megfelelő túracipő.
Elindultunk pecsételő helyet keresni. Nagyon nem egyszerű Gárbócon
otthon találni bárkit, mert Bonyhádon volt a fél falu (a boltos, a pecsét
őrzője, az egyetlen vállalkozó, stb), a másik felének pedig nincs pecsétje.
Amíg ott kínlódtunk, hogy mi legyen, mert pecsét kell. Az egyik segítőnknek a nyugdíjas klub vezetőjének eszébe jutott,
hogy nekik van egy pecsétjük. Ha jó nekünk akkor pecsétel. Persze hogy jó az
nekünk!
Nagy volt a boldogság mehetünk tovább. Jön a telefon Szálkán
másik szállásunk lesz mégpedig a Napsugár vendégházban. Remek, csak legalább
olyan jó legyen mint amilyennek a Lizi vendégház kinéz a neten és az ára is
olyan legyen és persze meg is találjuk és ne kelljen csalódni.
Grábócról kifelé még megkerestünk egy ládát ami pont az út
mentén volt, ezért mindenki rész vett benne. Nem csak ládát találtunk, hanem
egy roggyant szemüveget. Szemüvegesként nem tudom elképzelni, hogy lehet
elhagyni egy szemüveget, de ez legyen a gazdájának a problémája.
Közel a cél mindenki megy mintha üldöznének. Nagyon jó
tempót gyalogoltunk egész nap. Azért elfáradtunk kicsit, vágytunk egy jó
fürdőre és vacsira megy pihe-puha ágyra.
Könnyen megtaláltuk a szállást, mert már figyeltek minket és
vártak. Kellemes meglepetés volt, nagyon szép helyre kerültünk. Három
fürdőszoba szolgál ki minket, a szobák között válogathattunk és volt egy közös
konyha, étkező, nappali. Mindenkinek ajánlom a Napsugár vendégházat, mert
kedvesek a tulajdonosok, rendezett a ház és a környezete és barátságos az ára.
A lányok itt azonnal ledőltek az ágyra relaxálni és két
„őrült” geoládás R.Laca és K. Balázs elment még játszani. Ők tudják?
Lassan mindenki magára talált és fürödtünk, vacsorát
készítettünk és lassan-lassan összegyűltünk a közös helyiségben. Nagyon
szeretem az ilyen estéket. Kicsit fáradtan, tele hassal, frissen fürödve
beszélgetni a barátokkal egy jó helyen. Ezt az orvosoknak receptre fel kellene
írniuk. Talán nem lenne annyi depressziós ember.
Szóval igen jól eltelt az este és nem akaródzott senkinek
lefeküdni, ezért megbeszéltük a kék túránk további szakaszait az időpontokat és
még apró részletek is. K. Balázs csak a méhek kiröpüléséig ér rá, ezért addig
lehetőleg jól kell haladni. Persze nem csak miatta, mert ha jön a jó idő már a
kerékpáros programokat is be kell iktatni a túrákhoz és nincs annyi hétvége,
hogy mindenre elég legyen.
Azért már mindenki álmosodik, én néha belealszom a
beszélgetésbe ezért lassan elmegyünk aludni.
Reggel a fiúk ébresztettek igen hangos beszélgetéssel. Senki
nem panaszkodott álmatlanságra. Reggeli, mosakodás, pakolás, csoportkép és
indulás ez jó tempóban meg is történt. Lementünk a kocsma-bolt egységbe, ami
ebben a faluban igen csinos, mint ahogy minden. És itt aztán igen jól
elszöszmötöltünk a vásárlással, teázással, pecsételéssel (végre hasznát
vehettük a pecsét párnának és nem feleslegesen cipeltem) és igen későn
indultunk a tervezetthez képest. Gondoltam az előző nap nagyon jól fogytak a
kilométerek, miért izgulnak a fiúk ezt a napot is jól legyűrjük.
A gyönyörű szálkai tó mellett hagytuk el a települést és
ismét mentünk, mentünk, mentünk és továbbra is jó ez a gyaloglás. Kismórágy
után már emlékszem az emelkedőre, ami eddig is volt, csak még nem tűnt fel.
Talán itt kezdtem fáradni? Itt már volt pár kilométer a lábunkban és hiába volt
könnyebb a csomag, mögöttünk van egy nap.
Mórágyra először fentről néztünk le nagyon szép látvány
volt. A központjában ebédeltünk, pedig még nem is volt dél, de olyan szép hely
volt padokkal, asztallal, hogy nem lehetett kihagyni.
A pecsét a közeli kocsmában volt, amit igen körülményesen
találtunk meg, de szerencsére volt távsegítség. P. Balázs otthonról odanavigált
minket. Ez már a negyedik pecsétünk.
Aki még nem gyűjtötte, nem is értheti meg, hogy miért
örülünk neki. Nem tudom én sem elmondani miért, de olyan jó mikor újabb pecsét
került a füzetembe. Van ennek valami varázsa!
Pecsét megvan, indulás. Kicsit szétszakadva, de elindultunk,
mert tudtuk, hogy a gránitfalnál találkozunk a fiukkal, mert ott is van láda.
A világ igen kicsi, mert találkoztam a körzeti rendőrrel
akiről kiderült, hogy ismerem. Biztosított róla, ha bármi baj lenne útközben
kiment, mert az autója alkalmas az erdei utakon a közlekedésre. Nagyon kedves gesztus
volt, de eddig is biztonságban éreztem magam voltak akik megmentsenek.
Ezen a szakaszon egyre több emelkedő volt vagy csak már
fáradtam és azért emlékszem így a terepre? Nem tudom, de örültem a Henrik
forrásnak, mert lehetett pihenni. Aztán irány felfelé és cél Bátaapáti.
A falu nagyon szép, rendezett, tiszta, de itt is minden
zárva. Az emberek persze segítőkészek, de ha nincs pecsétjük akkor mi nem
jutunk előrébb. Kezdődött a pecsét vadászat. Bolt, kocsma zárva. Művelődési ház
zárva. Vállalkozó az nincs. A segítőkész bácsinak egyszer csak eszébe jut a
falu túlsó felén a Naspolya Hotel, az biztos nyitva és pecsétjük is lehet
(reménykedtem, hogy a cég székhelye is a faluban van). Elindultunk, de ez a
falu nagyon hosszú és már nem is volt olyan szép amikor a betonon csak megyünk
és még megyünk és nincs még mindig meg a hotel. Tényleg a túlsó felén volt a
legvégén, de pecsét volt és „Bátaapátis”, nem szép pecsét, de kit érdekelt,
megvan.
Indulás vissza. Ez a kis kitérő 1,5 óra volt. Ilyen luxust
nem engedhetünk meg magunknak. Kis pálinka energiaitallal felvettük az
erőltetett tempót és az utolsó pecsételő helyünket céloztuk meg. Baranya-Tolna
határában még készítettünk egy csoportképet és tovább indultunk igen jó
tempóban.
Sokunknak talán itt volt a holtpont, nekem legalábbis
biztosan. Olyan állapotban voltam, hogy már nem fájt semmim és nem voltam
fáradt és olyan érzésem volt, hogy bármeddig el tudok gyalogolni. Na ez lett
gyanús!
Itt már néha szétszakadtunk, de nem volt nagy lemaradás és
mire ránk szürkült már egy nagyobb pihenő után együtt indultunk tovább. Itt már
a lámpák is kézbe kerültek, de még nem használtukat őket, mert nagyon messze
voltunk még a következő pecsételő helytől és még messzebb a céltól.
És mentünk, mentünk, mentünk, majd már lámpáztunk is, ami
igen hangulatos volt. Egy szakaszon az út olyan sáros, pocsolyás volt, hogy
bementünk az erdőbe és úttalan-utakon haladtunk a sötétben.
Az utolsó pecsételő helyünk egy kerítésen volt. A szép
zománcozott ládikát, táblázva megtaláltuk. Itt nem pecsét van, hanem
lepecsételt lapocskák, melyeket be kell ragasztani a füzetbe.
Irány a busz, ami még pár kilométer, de már úgy éreztem,
hogy mindent kibírok. Itt N. Balázs igen alapos helyismerete segített és megcéloztuk
a megállót. Az hiszem legrövidebb, de
mégsem a legveszélyesebb szakaszon haladtunk. Ez persze nem teljesen igaz, mert
a végére nagyon veszélyes lett. A 6-os
főúton mentünk sötétben, igaz kivilágítva, de az autósok szerintem meglepődtek
a kis csapatunkon. Ez nem volt jó, de kellett ahhoz, hogy a buszt elérjük és 2
percnél tovább nem is vártunk rá.
Én erre a napra csak 30 km-t terveztem 41 lett belőle.
Nem tudom, hogy zárjam a beszámolót, mert mindig eszembe
jutnak újabb élmények, de talán elég lesz három oldal. Találkozunk 2014. november 29-én.
Lejegyezte: Miklovich Csilla
Bejegyzések
