Útvonal: Csenger - H/RO - Szatmárnémeti - Sárköz - Avasújváros - Kőszegremete - Bikszád - Avasfelsőfalu - Huta hágó - Pálosremete - Szaploncs - Máramarossziget - Farkasrév - Barcánfalva - Izasópatak - Glód - Sajómező - Sajó - Jód - Sajó - Rozália - Szurdok - Barcánfalva - Mikolapatak - Felsőkálinfalva - Aknasugatag - Hernécs - Gutin hágó - Nagybánya - Koltó - Kővárhosszúfalu - Erdőszáda - Szamosveresmart - Szatmárnémeti - RO/H -Csenger
A túra útvonala GPS részére letölthető itt.
A letölthető track *.gdb formátumú. Amennyiben más track formátumra van szükséged, itt konvertálhatod.
Megtekintés Trackabee adatbázisban itt.
2008.07.12. szombat 7 óra autózás, kerékpárral 27,1km út 79m szint
Összesen 19fő jelezte részvételét a túrára, melyből két fő a kísérőautó legénységét képezte. A terv szerinti időben 5.30-kor találkoztunk a Domus parkolóban. 5.45-kor sikeresen elindultunk a nagy útra. 7 óra autózás várt ránk, hogy Csengerbe, a túra indulási helyére érkezzünk. 13-14 óra között minden autó megérkezett. Csengerbe a református esperes úr várt ránk, aki lelkesen bemutatta a templomot, elárulta a csónakos fejfa titkát ("Van mégegy lépés a halál után!"), illetve a Szatmár-megyei látnivalókra hívta fel a figyelmünket. Ezeket majd egy másik túra keretében tudjuk megtekinteni. A bő tájékoztató után lehetőséget kaptunk, hogy a csengeri Idősek Otthonának udvarán hagyjuk egy hétre az autókat. Csengerben a templomban találkoztunk Zsolt-tal, aki -bár előre nem tudtuk-, az első két napra idegenvezetőnknek szegődött, és Szatmárnémeti környékén kalauzolt minket. Részletesen, nagy alapossággal bemutatta a várost, majd segített este a szálláskeresésben. Végül a városi strand melletti füves területen kaptunk helyet egy büfé mellett. A büféhez tartoztak faházak is. Közülünk néhányan kibéreltek egyet, mi többiek sátraztunk. Bár a füves területért fizetnünk kellett, de WC lehetőséget a strandra a hátsó kapun belógva tudtak biztosítani. A kaput hajnalban bezárták, így reggel az ügyes-bajos dolgainkat már csak a kibérelt faház enyhén szólva felújításra szoruló vizesblokkjában tudtuk elintézni, de annak ötültünk, hogy legelább ez volt. No, de kanyarodjunk vissza az estére. A strandra a hátsó kapun bejutottunk, ahol a meleg nap után jólesett az úszás.
2008.07.13. vasárnap 76,2 km út 716m szint
Iván bá kérésére átállítottuk az óránkat a román időre, úgyhogy valójában reggel 1 órával előbb keltünk, román 7 órakor. Induláskor vettük észte, hogy Zsolt nevű idegenvezetőnk ma is velünk tart. sajnos nem tartotta jónak azt az útvonalatamit előre elterveztünk kisforgalmú úton, mert szerinte rossz arra az útminőség. Helyette vesztünkre egy nagyforgalmú főutat választott, mert ott jobban tudunk haladni. Egy hirtelen megálláskor történt bukás tarkította az országút egyformaságát. Sárközben (Livada) megtekintettük a Vécsey kastélyt Zsolt idegenvezetőnk ismerőse segítségével. A program végén megkóstolhattuk az illatos helyi könnyű asztali vörösbort. Ettől kezdve végre kisforgalmú úton tekertünk tovább. Hosszabb megállásra (sziesztázásra) nem volt alkalmas terep, így egyre forróbb hőségben tekertünk tovább. A hőség a figyelmünket is csökkentette. Józsi szerencsétlwn bukása következett padkárafutás miatt, majd a követési távolság be nem tartása okán a mögötte tekerő társunk keresztülhajtott Józsi fekvő bringáján. A váltó behajlott a küllők közé. Az eset egy vasútállomás közelében történt. Józsi vasutas lévén az állomásról kért szerszámot a váltó egyengetéséhez. Egy igazi vasúti váltókezelőtől kapott szerszámot. Javítás közben azon izgult, hogy az aluváz váltótartó füle le ne törjön, mert akkor annyi neki. Levezetésképpen egy társam a csomagom igazítása közben teljes lendülettel a sípcsontomnak hajtott. Egy dúzzanaton kívül nem történt más baj, legalább meggyőződtem róla, hogy erős a csontozatomm -tényleg meleg volt, ez meglátszott mindenkin-. Zsolt idegenvezetőnk segítségével Kőszegremetén (Remetea Oasului) megtekintettük a Széchenyi emlékművet. A felkészült előadás közben pihenhettünk egy kicsit. Bikszádfürdőn borvizet kóstolhattunk egy forrásból. Megállípítottuk, hog csak ínyenceknek ajánljuk. Végül kiértünk Avasfelsőfalu (Negresti-Oas) mellett a Huta hágó felé vezető főútra. Egyenletesen emelkedett az út, és dög meleg volt. Egy általunk oázisnak elnevezett kocsmában tért vissza belénk az élet. Többszöri megállással feljutottunk a hágóra.
Szilárs, a kísérőkocsi sofőrje a hágón jelezte, hogy úgy néz ki, hengerfejes lett a Citroen. K. Zsolt megszakérette az autót, és életet lehelt bele. Kiderült, hogy nincs is nagy baj, az autó üzemképes lett.
Megbesazéltük, hogy a hágóról együtt gurulunk le, és táborhelyet keresünk. Ez csak részben sikerült, mivel találtunk egy klassz rétet egy patakparton, de a csapat egy része továbbszáguldott a hegyről. Végül megtudtuk, hpgy ők is jó helyet találtak néhány 100 méter szinttel lejjebb. Így az éjszakát két táborhelyen töltöttük, ugyanazon hangulatos patak mellett, ahol megfürödhettünk. Táborverés közben rengeteget ittunk, pótoltuk a napközbeni nagy folyadékveszteséget. Este pedig jót beszélgettünk ezután a nehéz nap után.
Beszélgetés közben a sötétben határőrök jöttek lámpával. Teljesen barátságos módon figyelmeztetett az egyik, hogy a hegygerincre ne menjünk fel, mert az az ukrán határ. Megkérdezte, hogy 1 éjszakát maradunk-e, majd jóéjt kívánt és elment.
2008.07.14. hétfő 61,1km út 325m szint
Hajnalban volt egy kis eső, de nem volt vészes. Reggel megállapítottuk, hogy nagyon jó táborhelyünk volt. Összepakolás után leereszkedtünk a hegyről a Tisza völgyébe, közben megnéztük, hogy a csapat másik fele hol táborozott.
Meglátva a Tiszát, megálltunk fényképezni. Józsit lefülelte egy határőr, és kitöröltette a gépéből a képet, mert átfotózott a határon. Aki gyorsabb volt, az megmenthetett egy-két felvételt.
Az idő ma felhősebb volt, úgyyhogy nem volt az a dög meleg, mint tegnap, mai nagyon kivette a zsírunkat. Ennek ellenére a nap folyamán sokat ittunk, de csak a boltban vásárolt vizet, sört, egyebet mertük meginni, kútvizet nem. (Előző este ugyanis G. Péter kipakolta a gyomrát.)
Szaploncán (Sapanta) megnéztük az úgynevezett "Vidám temető"-t, ahol fából faragott fejfákat lehet látni, színes, agyondíszitett, olyan romános stílusban. a fejfákon az illető mesterségét ábrázoló faragványok láthatók szöveggel. Máramarossziget (Sighetu Marmatiei) felé haladva az utcán szövő nőket láttunk. A város főterén leparkolva tartottunk egy déli hosszabb pihenőt. Ez idő alatt ki-ki megejthette a városnézést, bevásárlást, ebédet, sziesztázást.
Útunkat az Iza folyó völgyében folyatattuk tovább. Barcánfalván (Barsana) megtekintettük az 1720-ban épült fatemplomot, amit belülről éppen restauráltak. Inkognitóban készítettünk egy-két felvételt a belső festményekről.
Mivel másnap estére Felsővisó (Visau de Sus) elérése volt a cél, úgy gondoltuk, hogy nincs értelme tovább menni, mert akkor túl rövid szakasz maradna másnapra. (Valóban? Lásd később!)
G. Péter és E. Józsi táborhely után néztek. a falu közepén kinéztek egy focipályát az Iza folyó partján. Ezt egy helybeli valaki meglátva segítőkészen hozzánk fordult. A polgármestertől kért volna engedélyt a táborozáshoz, de nem érte el. Az az ötlete támadt, hogy a telkén táborozzunk le a folyóparton. Nem tűnt rossz ötletnek, de ehhez 1km-t kell csak visszamenni. Na jó. Végül 2 km lett, és nem kevés szintvesztés. Mikor odaértünk, a fickó megállt a főót szélén, és rámutatott egy ici pici dzsindzsás területre, közvetlenül az országút alatt. Na ne! Jól átakasztott ezzel - gondoltuk. Mikor látta, hogy nem tetszik nekünk az ötlete, nem tartott sokáig, hogy felajánlja az út másik oldalán lévő háza udvarát. Mikor bevezetett minket, ismét elborzongtunk. Előszür egy tüzép-vaskereskedés lomjai között toltuk át a bringákat, majd a háziállatok óljai következtek. Az asszony már kezében a söprűvel takarította az utat. Végül a hátsó kertben lévő gyümölcsösre mutatott. Szuper szállás lett belőle. Melegvizes udvari zuhanyzóval, falusi minőségű "úszómedencével", pottyantós WC-val.
Kitett magáért, hogy mindenben a szolgálatunkra legyen. Végül egy csöppet "benyomott" és örömében ugrált a medencében. Közben a medencéből folyton kihajigálta a kiürülő üvegeket. Jó műsor volt.
A házigazdák népművészeti bemutatót rögtönöztek. Barbit, Jutkát, Marikát és Józsit román népviseletbe öltöztették, majd a házinéni bemutatta az általa készített csipkéket, szőtteseket.
2008.07.15. kedd 12,1km út 340m szint 8km terep 370m szint
Éjjel elkapott bennünket a várva várt hidegfront. Több órán át esett az eső, de reggelre elállt. Sátorbontás után sajtos-szalonnás puliszkával látottak vendégül, majd búcsút vettünk tőlük.
A tervünk Felsővisó (Visau de Sus) elérése volt, ahol híres kisvasúttal terveztünk erdei vonatozást. Több kilométert tekertünk, de még mindig Barcánfalván (Barsana) voltunk. Gyönyürű, több fa épületből álló monostort néztünk meg, mely a máramarosi vallási élet központja. Temploma a legmagasabb faépítmény Európában (62m).
Útunkat Glód (Glod) - Sajómező (Poienile Izei) felé kívántuk folytatni. Letérve a főútról, elkezdett esni az eső, ami egyre erősebb lett, miközben még javában a földúton voltunk. Volt szakasz, ahol csak tolni tudtuk a bringákat. Dagonyázó sár volt. Hazai hasonlattal élve olyan igazi zselici fajta. Volt amikor a felpakolt bringa a sárba süppedve magállt önállóan.
Mindenünk átázott. Sajómezőre (Poienile Izei) érve mindenki csak egy tetőt keresett, hogy aláállhasson, kicsit felengedni. Így hát egymással szemben a Polgármesteri Hivatal előterében illetve egy kocsmában, valamint egy buszmegálló-félében töltöttünk több, mint két órát. Közben ki-ki felhúzta a maradék száraz ruháját a táskája aljáról. Továbbra is ömlött. Bebizonyosodott, hogy az utat nem tudjuk tovább folytatni, így í felsővisói vonatozás sajnos elmarad *. Már délután volt, és csak 20km-t tettünk meg. Jutka szerzett egy szállást az egyik háznál 10 Lei/fő (kb. 700 Ft) áron. Mentő ötlet volt. a házban megszáríthattuk a vizes göncöket. Mikor felengedtünk egy kicsit, megnéztük a XVII. szd.-ban épület fatemplomot.
Este aki kért, a háziaktól puliszkát kaphatott vacsorára. Az idő késő délutánra megjavult, de este mét többször eleredt. Vajon milyen idő lesz holnap?
*Csak otthon tudtuk meg, hogy nem sokkal később, mint ahogy ott voltunk, a felhőszakadás elmosta a kisvsautat, igen komoly kárt téve benne. Reméljük egyszer helyrehozzák.
2008.07.16. szerda 95,2km út 1413m szint 2km terep 23m szint
Reggel borongós idő volt, de legalább nem esett. Első úticélunk Jód (Ieud) fatemploma volt, mely 1364-ben épült, így a máramarosi fatemplomok közül a legrégebbi. Telefonhívásunk után a pópa perceken belül megérkezett, és lelkesen elmondta, hogy mik láthatók a templom festett képein.
a templom után a néprajzi múzeumot is megnéztük. Visszafelé Barcánfalva felé vettük az irányt. Útközben még megálltunk Rozália falvában (Rozvalea).
Barcánfalva elején leeresztett a hátsó kerekem, de pumpálással megoldható volt. Ez idő alatt a csapat rohanósabb része előrenyargalt, és a látnivalókat kihagyta. Csak hosszó kilométerek, és két hágó megmászása után értük csak utol őket, a 18-as főúton Hernécsnél (Harnicesti).
Mi közben Felsőkálifalván (Calinesti) megtekintettük műemlék fatemplomot. (Az utóbbi két templomot csak néhányan néztük meg). Ebben a templomban egy nagyon idős, aranyos néni várt ránk, aki a fényképezést is megengedte.
A hernécsi találkozónál megbeszéltük, hogy mivel a felsővisói kisvasút program elmaradása miatt maradt egy napunk, másnap jó volna egy gyalogtúrát tenni a Gutin hágóról indulva a Kakastarélyra. Emiatt úgy döntöttünk, hogy 15.45 körül még 600m szintet megmászunk, hogy feljussunk a Gutin hágóra (987m), és majd ott keresünk sátorhelyet, vagy valamit. Ez lett végül a túra talán legnehezebb szakasza. Ugyanis a meredek emelkedőt (ami önmagában nem lett volna gond), az eső, és az egyre hűlő levegő (11C) nehezítette. Talán jelent valamit, hogy útközben marokszámra ettem a szőlőcukrot. Látnivalót menet közben az út szélén álló gomba, erdei málna, áfonya árusok jelentettek. Az esőkabátban ízzadtunk, de ha levetettük, akkor megáztunk és fáztunk. Néhány megállással, nehezen, de feljutottunk. A hágón bementünk az egyetlen menedékbe, a hegyi kocsmába. Itt a kályha mellett melegedtünk, és pótoltuk az elhasznált kalóriákat. Itt a kocsmában közölték velünk, hogy nem tudnak szállást adni, le kell mennünk vagy 16 kilométert, ott van egy panzió.
Közben észrevettük, hogy egy valaki még nem érkezett meg. M. Józsi. A kísérőkocsi és E. Józsi visszamentek érte. Mikor rátaláltak, néhány kanyarral lejjebb volt. Fáraadtsága ellenére az autóba nem kívánt beszállni. Ő maga, saját erejéből akarta lekűzdeni a hágót. Végül a két Józsi a bringát gyalog tolva érkezett meg a tetőre. M. Józsi nagyon fáradt, és éhes volt, de vállalta a továbbvezető utat a szállásra. Közben ugyanis a csapat nagy része lement a szállást intézni.
19.15-kor M. Józsival együtt mi is leindultunk a hágóról a 11C-os hidegben, de legelább már nem esett. Lefelé annyira hideg volt, hogy folyamatos fékezés közben tekernem kellett a pedált, hogy a lábaimba egy kis életet lehelejek.
Útközben E. Józsi felkiáltott: "Van egy örömhírem! Már 13 C van!" 19.45-re a szállásra értünk. Mint kiderült, ez nem egy panzió, hanem szálloda teniszpályával, borsos áron. De nem volt más választásunk. Csapzottan birtokba vettük az épületet. Szerencsére a háziak elfogadták, hogy a nagyméretű kétágyas szobákba 4-en aludjunk, agy kedvezőbb lett az árfekvés. Itt felmelegedhettünk, és nyalogathattuk a sebeinket.
2008.07.17. csütörtök 62,1km út 179m szint 5km terep 51m szint
Éjszaka felengedtünk, és nagyon jót aludtunk.a szállodában még reggelit is kaptunk. Reggeli után felpakolás következett a bringákra. A csapat egy részének a kilométer fontosabb volt a látnivalóknál. Ők úgy döntöttek, hogy még ma hazatekernek Magyarországra.
A maradék csapattal mi is gyelindultunk gyűjteni a kilométereket, illetve megnézni az útba eső nevezetességeket.
Felsőbányán (Baia Sprie) egy viszonylag új építésű fatemplomba szó szerint beinvitáltak minket. A gondnok mindent megmutatott, még a különálló harangtoronyba is felmászhattunk. Nagybányán (Baia Mare) városnézés volt a program.
Koltón (Coltau) Petőfi mézesheteinek színhelyén a kastélyparkban pihentünk délben. Koltó után búcsúzóul megmásztunk még néhány dombot köves úton a tűző napsütésben. Jólesett az előző nap után. Majd a Szamos mentén Szatmárnémeti (Satu Mare) felé vettük az irányt.
Még a város előtt kívántunk letáborozni. Szamosveresmart (Rosiori) szélén megláttunk egy legelőt. Mikor észrevettek minket a falu szélén lakók, behívtak a saját telkük hátsó kaszálójára. A szomszédaink kecskék voltak. A háziak hagymát, tojást, fokhagymát, tejet, almát adtak. Azon gondolkodtunk, hogy miként háláljuk meg nekik a kedvességet. Pénzt ugyanis nem fogadtak volna el. Este a rétre jött egy traktor bálázni a szénát. A nagymama az unokájával kezdte pakolni. Jó alkalom volt a törlesztésre. Odamentünk néhányan, és hamar összepakoltuk. A kissrác nagyon élvezte a jelenlétünket, végig ott volt velünk. Jól sikerült este volt.
2008.07.18. péntek 54,1km út 210m szint
Kellemesen telt a reggel, jó volt a falusi hangulat. Túránk utolsó szakaszához érkeztünk. Csak néhány kilométer választott el Szatmérnémetitől (Satu Mare). Délelőtt kényelmesen betekertünk a városba, ahol egy kis pihenőt tartottunk. Elköltöttük az utolsó Lei-ünket is.
Továbbindultunk a határ felé. Az utolsó néhány kilométeren utoljára még elkapott minket az eső. Amint az autókhoz értünk Csengerbe, elállt, így legalább nem kellett esőben pakolnunk.
Megköszöntük Iván bának a túravezetést, és búcsút vettünk egymástól. Ezután autókkal ki-ki a maga tempójában hazautazott.
Nem volt könnyű túra. Jó edzés volt. Az időjárás miatt sokszor próbára tettük a túlélő képességünket is. A látnivalók között emlékezetesek voltak a fatemplomok. A nálunk megszokottól eltérő kultúrával, vallási élettel talákozhattunk (görögkatolikus, ortodox). Sokszor úgy éreztem magam, mintha egy élő múzeumba csöppentem volna. Számomra megragadó volt, mikor Felsőkálifalván egy idős asszonyt láttam mosni a patakban sulykolófával. Szintén emlékezetesek voltak az utcán fonalat készítő és szövő asszonyok. A barcánfalvi vendéglátónk is sokáig az emlékeimben fog maradni. Jó volt az is, mikor Avasújváros elején az utcán várakozásunk közben egy idős bácsi hortenziákat hozott a lányoknak.
A legjobb szállásunk pedig véleményem szerint Szamosveresmarton volt a legelőn, a kecskék közelében a kissráccal.
Köszönöm a túrát, és a csapatnak a társaságot!
Bodrogi Frigyes képei itt.
Keményfi Balázs képei itt.
Túravezető: Dr. Novotny Iván
Lejegyezte: Keményfi Balázs
Az alábbi írás a 2008. novemberi Mecsek Híradóban jelent meg a túráról:
A Partiumban kerekeztünk
Pontosabban a Partium északi végében, a hajdani Szatmár és Máramaros vármegyék területén zajlott ez évi, nyári "nagytúránk" július 13-tól 18-ig.
Pécstől a kiszemelt túra-terület több száz km-re van, ezért autókkal utaztunk Csenger városkáig. Itt - miután Bartha Gyula esperes úr bemutatásában megnéztük az Árpád-kori ref. templomot - a négykerekűeket kétkerekűre cserélve indultunk a trianoni határ felé. Csengerig elénk jött Berkeszi Zsolt kerékpáros barátunk Szatmárnémetiből, akit a Pécsváradi Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozóról ismertem, és vállalkozott arra, hogy az első két napon túravezetőnk lesz.
Csengertől alig 24 km-re, Szatmárnémeti (Satu Mare) túránk első állomása. Zsolt körülvezetett a belvárosban. Láttuk a magyar nyelvű képzés fellegvárát, a ref. főgimnáziumot, a "láncos templomot" s előtte Kölcsey Ferenc mellszobrát, a tűztornyot, a székesegyházat. A szecessziós Pannonia (ma Dacia) szálló homlokzatán Zsolnay pirogránitból készült magyaros díszítést fedeztünk fel. Jobb híján a strand melletti elvadult parkban ütöttük fel sátrainkat az első éjszakára.
Reggel Zsolt egy igen forgalmas úton vezetett ki bennünket a városból. Mondtam, hogy én egy csendesebb (sárga) mellékutat néztem ki a térképen, de ő nem hagyta magát befolyásolni. Később rájöttem, hogy miért. Sárközre (Livada) érve Zsolt barátja fogadott minket - mivel bortermelő vidéken járunk - egy flaska jó vörösborral. A Vécsey kastélyt csak kívülről nézhettük meg. Továbbinduláskor Józsi lecsúszott az útburkolat széléről, elesett. Neki nem lett semmi baja, de bringája "harcképtelenné" vált. Megkereste a vasútállomást, s a vasutas szolidaritás jegyében, az ottani (magyar) kollegái segítségével sikerült a kerékpárt használható állapotba hoznia.
Csendes mellékútra térve dombvidéken tekertünk Kőszegremete (Remetea Oasului) községbe. Az utcától kissé távolabb, egy gyümölcsöskertben áll a Széchenyi obeliszk. Az útikönyvekben nincs benne, Zsolt hívta fel a figyelmünket rá. Elgondolkodtató a fekete márványtábla felirata, különösen az évszámok:
GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN 1861
ÚJRA TETTE KŐSZEGREMETE MAGYARSÁGA 1941
A továbbúton nem tudtuk a gödröket kerülgetni, mert csak gödrök voltak. Iszonyú melegben értünk Bikszádra (Bixad), az egykor híres fürdőhelyre. Az ivókút glaubersós vizének szörnyű íze van, de csodásan oltja a szomjat. Gazdag vidék, sok nagy családi házat láttunk. A Huta-hágó, bár csak 687 m magas, keményen megdolgoztatott. A túloldalán, az úttól kicsit távolabb, fenyvesek között, egy szép, patakos, tisztáson táboroztunk.
Reggel, hosszú gurulás után megláttuk a Tiszát. A határőrök nem engedtek fényképezni (a túlpart már Ukrajna). Szaplonca (Săpănta) látnivalója a temető. Az egyforma stílusú és méretű, kék színű fejfákon az elhunyttal kapcsolatos vidám versek olvashatók (persze románul). Máramarossziget (Sighetu Marmatiei) neve számomra különleges, romantikus hangzású. A város nem tetszett olyan nagyon. Rövid körülnézés, pihenő után a piacon feltöltötte ki-ki a készleteit különleges sajtokkal, gyümölccsel, s indultunk tovább.
Az Iza-folyó völgye volt utunk legszebb szakasza, tájképileg és építészetileg egyaránt. A falukban új és régi faházakat láttunk néha hivalkodóan hatalmas kapukkal. A legérdekesebbek azonban a XVI.-XVIII. században épült fatemplomok voltak. Az elsőt Barcánfalván (Bărsana) láttuk. Sok lépcsőn jutottunk fel a dombtetőn, a régi temetőben álló, a XVI. században ácsolt remekműhöz. Nem nagy, boronafalú épület, kicsiny ablakokkal, zsindelyfedéssel, a meredek tetőből kinövő magas, hegyes toronnyal. Belül a félhomályban alig kivehetők a falakra festett bibliai alakok. Az ácsmunka művészi színvonala, precizitása is inkább csak a teraszszerű, fedett előtér oszlopain tanulmányozható. Egyedi hangulatú, lélekemelő alkotás. A falu déli végén 1993-ban alapított ortodox kolostoregyüttest építettek. Szépen gondozott, tágas parkban állnak a régi stílusban felépített faépületek és a templom. Érdekes és szép, de hiányzik a történelem patinája.
Barcánfalvához kötődik az út egyik emlékezetes eseménye is. Táborhelyet kerestünk, mire jelentkezett egy gazda, hogy nála sátrazhatunk. A hátsó kertben fel is ütöttük ponyvaházainkat. Úszómedence is volt, és zuhanyozhattunk napenergiával melegített vízben. Asztal, padok, majd némi bor, sör is előkerült, mire besötétedett, vidám hangulatba kerültünk, s ebben a házigazda járt elöl. Csapatunk három hölgye egyszer csak eltűnt. De nemsokára előkerültek - helyi, román népviseletbe öltözve. Nem győztük csodálni a gyönyörű, hímzett blúzokat, meg útitársnőinket, hogy mennyivel csinosabbak a szép, tradicionális ruhákban, mint a manapság szokásos farmerban. A háziasszony nosztalgiával vegyes örömmel öltöztette be lányai ruháiba a mieinket - ők már nem hajlandók ezeket felvenni - sóhajtotta. Azután mindannyian besereglettünk a szobába, ahol a kelengyésláda tartalmának minden egyes, nagy gonddal, aprólékos munkával hímzett darabját elénk tette. Gyönyörű hímzett párnák, törölközők, miegyebek kerültek elő. Csak ámultunk és bámultunk. És ne higgyed kedves olvasó, hogy magyarok vendégei voltunk! A környék lakossága szín román, a házigazdáinkkal is csak Jutka tolmácsolásával értekezhettünk. Átkoztuk a politikusokat, akik egymás ellen hergelik a békés népeket. Reggelire puliszkát kaptunk.
Élményekben a továbbiakban sem volt hiány. Az Iza egy mellékvölgyébe, a térképen sárgával jelzett (a jelmagyarázat szerint aszfaltos vagy köves) mellékútra tértünk. A jónak eddig sem nevezhető burkolat azonban egy ponton elfogyott, földúton kényszerültünk tovább menni. A 35 fokos meleget időközben kiadós eső váltotta fel, mely a földutat sártengerré változtatta. Eszméletlen kínlódással, alul-fölül ázva vonszoltuk járműveinket hegyre fel, völgybe le. 5 km volt csak a következő falu, de ötvenötnek tűnt. Estére senkinek sem volt kedve sátrat verni. Egy falusi "panzióban" aludtunk. Lemoshattuk felismerhetetlenül sáros bringáinkat. Puliszkát kaptunk vacsorára (pénzért), s ágyban aludtunk (akinek jutott).
Az eső elállt, de borús maradt az idő. Szebbnél szebb fatemplomok kerültek sorra: Sajómező (Poienile Izei), Sajó (Sieu), Jód (Ieud), Rozália (Rozavlea). A világörökséggé nyilvánított Jód-i templom meglehetősen rossz állapotban van. Az öreg, fehérszakállú pópa maga jött kinyitni. Fényképezni nem engedett. Jódon egy tájházat is megnéztünk.
Barcánfalvára visszaérve nyugatra fordulva elhagytuk az Iza völgyét, s nekiindultunk a hegyeknek. Felsőkálinfalván (Călinesti) még volt egy szép fatemplom, azt elhagyva, Aknasugatag (Ocna Sugatag) után nekiveselkedtünk a Gutin-hágó (987 m) "északi falának". Az útikönyv és a térkép a hágón turistaházat jelzett. Ott akartunk aludni, hogy másnap reggel megmásszuk a Kakastarély nevű sziklaalakzatot. A szálló zárva volt, s a közelben nem találtunk sátorverésre alkalmas helyet. Az újra eleredő, kellemetlenül hideg esőben ereszkedtünk le a hágóról, s a hosszú, fárasztó nap után ismét ágyban alvást engedélyeztünk magunknak.
Reggel kisütött a Nap, de a Gutin-hágóra visszkeccselni, s onnan még a Kakastarélyhoz felmászni senkinek sem volt kedve, így hát lefelé indultunk. Nagybánya (Baia Mare) elején még láttunk egy utolsó fatemplomot, igaz újabbat, nagyobbat, mint az Iza-völgyiek voltak, majd mindenféle útépítéseken átvergődve beértünk a hangulatos főtérre. Megkerestük a Petőfi-emléktáblát az egykori fogadó falán, megcsodáltuk az 50 m magas Szent István tornyot, az "ásító" tornyot, a Mészáros-bástyát, a katolikus templomot, és látogatást tettünk a hajdani nagybányai művésztelep romantikus épületeinek parkjában. Thorma János és Hollósy Simon egykori festőiskolájának épületei ma is művészlakások.
Túránk utolsó célpontja Koltó (Coltău) volt. Gróf Teleky Sándor kis kastélyában töltötték mézes-heteiket Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. A falon emléktábla, a kastélyparkban költőnk és hitvese bronzba öntött alakja emlékeztet az eseményre.
Koltóról nyugatra fordulva, hazafelé vettük az irányt. Hosszú (de szerencsére nem sáros) földúton jutottunk újra a Szamos közelébe. Átkelve rajta Szatmárnémeti felé tekertünk. Utolsó sátortáborunk egy nagyon szegény, román faluban, az egyik ház mögötti réten volt, ahova itt is a háziak invitáltak be. (Reggel nekik adtuk minden maradék kajánkat.) Szatmárnémetiben rövid pihenőt tartottunk, ki-ki elkölthette a piacon a maradék fabatkáját. (Fabatka = a helyileg éppen érvényes pénznem.). Viharos ellenszélben gyötörtük magunkat a határállomás felé. A hazai oldalon, közvetlenül Csenger előtt még egy kiadós felhőszakadást is kaptunk a nyakunk közé, nehogy nagyon kiszáradjunk.
A 20 fős csapat hat napig tekergett az Avas, a Kőhát, a Lápos vidékén, a Szamos, a Tisza és az Iza-folyók völgyében, részben magyar-román vegyes lakosságú, részben tiszta román területeken. Mindenütt barátságos, segítőkész emberekkel találkoztunk, nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül. Sokat segített a román vidékeken, hogy Jutka személyében tolmácsunk is volt. Tervünket nem sikerült maradéktalanul végrehajtani, ennek nagyobbrészt az időjárás, kisebb részben fáradtságunk volt az oka. A túra keretében megtettünk kerékpárral 403 km-t (ebből földúton 15-öt), leküzdöttünk 3706 m szintemelkedést. Megismerkedtünk a Kárpát-medence egy újabb darabkájával, az ott élő emberekkel. Ez volt klubunk 15. nyári túrája (ezek között a 13. külföldi). Élményekben, ismeretekben gazdagodva tértünk haza.
Dr. Novotny Iván
Bejegyzések
